Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

1. fejezet - Vad, vadbiológia, vadgazdálkodás és vadászat

1. fejezet - Vad, vadbiológia, vadgazdálkodás és vadászat

Természeti források, ökológia és vadbiológia

Természeti forrásoknak azokat az anyagokat, folyamatokat és élő rendszereket tekintik, amelyek többé-kevésbé eredeti (természetes) formájukban is értékesek. Az emberek a környezetükben található természeti források céljaiknak megfelelő hasznosítására és a velük való gazdálkodásra törekednek. A természeti forrásokat jellegük szerint gyakran nevezik kimerülő (szén, kőolaj),megújuló (napenergia, szél) és megújítható (vadvilág) forrásoknak. A vadon élő állatokat vagy termékeiket, ha azokat valamilyen módon hasznosítják (pl. vadászat, halászat, kitermelés, gyűjtögetés) a megújítható természeti források közé sorolják.

Az elmúlt fél évszázadban az ismeretek fejlődése a természeti forrásokkal való gazdálkodás szemléletét is átalakította. A megújítható természeti forrásokat okszerűen, a forrásokat megőrizve és tartamosan szabad hasznosítani. A velük való gazdálkodás célja tartós hozamok elérése anélkül, hogy a hasznosítás a forrás jövőbeni létét fenyegetné. Megújítható források esetében, amikor értéküket megbecsülik, nemcsak a pillanatnyi, pl. pénzben kifejezett értéket kell számításba venni, hanem azt is, hogy az adott forrás tönkretétele milyen közvetett károkkal is jár (ökoszisztémák termelékenységének, szolgáltatásainak és biodiverzitásának csökkenése, esztétikai értékek elpusztulása) vagy a tönkretétel után az „újjáteremtés” mekkora költségeket okoz [19].

Ma a vadállományokat olyan, véges készletű, megújítható természeti forrásként kezelik, amelynek megőrzése és tartamos hasznosítása a velük való gazdálkodás alapvető célja. A vadfajokkal való gazdálkodásban ezért egyre nagyobb az igény az ökológiai elvek és ismeretek alkalmazására.

A megújítható természeti források használata létfontosságú az emberiség fennmaradása szempontjából. A környezetpolitika akkor helyes, ha figyelmet fordít a fajok változatosságára és hozamaikra, hogy az emberek a jövőben is hasznosíthassák természeti forrásaikat. Ennek érdekében minden nagy létszámú és megújítható természeti forrást a bölcs, tartamos és tudományosan megalapozott kezelés és hasznosítás alapelvei szerint kell használni [180].

Korunkban a vadgazdálkodásnak más gazdasági, társadalmi, jogi feltételek és körülmények között kell működnie, mint néhány évtizeddel vagy száz évvel ezelőtt. Az utóbbi évtizedekben világszerte megváltozott a természethez való viszony, a természeti források hasznosítására vonatkozó nézetek és értékítélet. A múltban a vad élővilág fajait elsősorban hasznos és/vagy káros voltuk alapján ítélték meg (kereskedelmi érték és károk), manapság a közvetlenül nem mérhető rekreációs (vadászat, kikapcsolódás), társadalmi, esztétikai, biológiai (biodiverzitás), tudományos, oktatási és filozófiai érték (a teljesebb emberi élet és életminőség) a meghatározó. Az emberek nagy többsége számára a vad nem húsa, bőre, prémje vagy agancsa miatt értékes, hanem közvetlenül nem számszerűsíthető, elvont értékeket képvisel. E szemlélet alapján a megújítható természeti források, és így a vadállományok kezelése és hasznosításuk akkor tekinthető „elfogadhatónak”, ha a természeti környezet megőrzésével és védelmével kapcsolatos követelményeknek is megfelel, ökológiailag kiegyensúlyozott és tartamosan (fenntarthatóan) folyik.

Az utóbbi néhány évtizedben az emberi igények és szemlélet változásának hatására a fejlett világban a vadgazdálkodás mindinkább átalakul [87]. Ma a fejlett társadalmakban a vadat az ökoszisztémák részének tekintik, amit védeni, fenntartani, illetve, ha lehet vagy szükséges, ökológiai ismereteinkkel összhangban hasznosítani kell [19, 128].

A vadgazdálkodás nemcsak vadászat, hanem a vad élőhelyébe való beavatkozás is, a vad érdekében. A vadgazdálkodás az élőhelyek fenntartásán és javításán keresztül a nem vadászott fajok számára is hasznos és a természeti környezet megőrzésének is hatékony eszköze lehet.

Az élőlények és környezetük közötti kapcsolatok vizsgálatával az ökológia foglalkozik. Az ökológiai kutatások célja az egyed feletti szerveződési szinteken (szupraindividuális szintek) zajló jelenségeket jellemző közös alapelvek és különbségek vizsgálata. Válaszok keresése arra, hogy mik azok a szabályok, amik az élőlényeknek egy bizonyos helyen található eloszlásához, összetételéhez és sűrűségük mintázataihoz vezetnek.

A vadállományok és környezetük kapcsolatait a vadbiológia kutatja. A vadbiológia alkalmazott ökológiai tudományterület, az állatökológia egy viszonylag jól meghatározható állatcsoporttal foglalkozó része, amit régebben (helytelenül) vadászati ökológia, újabban pedig vadökológia néven is említenek [236].

Az emberek jelentős része minden szabadon élő állatot vadnak gondol. A vadászati és természetvédelmi jogszabályok azonban meglehetősen éles határt húznak, és hazánkban jogi értelemben csak a vadászható fajok minősülnek vadnak.

A Föld különböző részein a természeti adottságok, az adott társadalom kultúrája, a történeti hagyományok és a gazdasági feltételek határozzák meg, hogy mely vadon élő állatokat hasznosítják és tekintik vadnak. Európában a vadgazdálkodás és a vadbiológia hagyományosan a vadászható emlősökkel és madarakkal foglakozott, de az újabb felfogás a halakat kivéve már valamennyi szabadon élő gerinces kutatását idesorolja [184]. Ennek a változásnak számos oka volt:

  • A vadászható fajok köre az elmúlt évszázadban sokat változott, mivel egyes fajok elszaporodtak, mások pedig megfogyatkoztak. A csökkenő, esetenként veszélyeztetett fajok kutatása különösen sok figyelmet kapott, főleg helyzetük javítása érdekében. Ezek a vizsgálatok a vadvédelem és tágabb értelemben a természetvédelem megalapozói voltak.

  • Európa országaiban a természeti adottságok nagyon eltérők és így a vadászható fajok köre és a vadászat módszerei is nagyon változatosak. Egy faj ott, ahol vadászható, egyértelműen a szűken vett vadbiológia tárgya, máshol viszont állatökológiai vagy természetvédelmi kutatások foglalkozhatnak vele.

  • Emlősökön és madarakon kívül a világban számtalan más gerincest (kétéltűek és hüllők) vadásznak és csapdáznak, sőt gerinctelenek (pl. csigák, kagylók, rovarok) is fontos állati fehérjeforrások lehetnek [58, 86]. Ökológiai, módszertani szempontból ezek vizsgálata, védelmük vagy hasznosításuk megalapozása módszertani alapjait tekintve nem válik el a vadászható fajokétól.

A vadbiológiát sokféleképpen lehet részterületekre osztani. Az ökológia hagyományos felosztását követve, egyes kutatások ökofiziológiai(autökológiai) jellegűek, és főleg az egyedek szintjén lezajló jelenségek vizsgálatát jelentik (pl. élettan, viselkedés, szaporodásbiológia, táplálkozásbiológia, egyedi tér- és időhasználat). A kutatások legjelentősebb csoportja populációökológiai jellegű: a vadállományok szaporodásával, veszteségeivel, a populációdinamikával, a populációgenetikával, a szociális szerveződéssel foglalkozik. Végezetül számos, a társulásökológia körébe sorolható kutatás is folyik, amik a vadfajok közti versengés és niche-felosztás, a ragadozók és zsákmányaik kapcsolataival, a gazda-parazita kapcsolat vagy produkcióbiológia kérdéseivel foglalkoznak.

A vadbiológia és a vadgazdálkodás több gyakorlati tudományterület határán helyezkedik el, illetve sok szakterület (pl. meteorológia, talajtan, állattan, élettan, növénytermesztés, állattenyésztés, állategészségtan, erdészet) ismereteit használja fel. Egyes területekhez alkalmazkodnia kell, mások eredményeit pedig hasznosítja. A vadbiológiai kutatások jelentős részét ezért a közvetlen gazdálkodási célokat szolgáló, alkalmazott tudományterületek teszik ki: állományhasznosítás és -tervezés, állományok nyomon követése (monitorozás) és létszámbecslési módszerek, takarmányozási kérdések, vadgazdálkodási eszközök fejlesztése, vadbefogási módszerek, vadegészségügyi kérdések.

A vadbiológia sokrétű (multidiszciplináris), határterületi (interdiszciplináris) tudomány, amelynek céljai két fő csoportra oszthatók:

  • Tudományos célok: a vadállományok és a környezetük közötti kapcsolatok megismerése és megértése.

  • Gyakorlati célok: az ismeretek alkalmazása a vadállományok megőrzése-védelme és bölcs használata érdekében, vagyis a tudományosan megalapozott, a vadállományok valós állapotához alkalmazkodó, tervszerű vadgazdálkodás feltételeinek megteremtése.

Az utóbbi évtizedekben a vadbiológiai kutatások a hagyományos területekről (pl. takarmányozás, vadtenyésztés) áttevődtek az ökológiai területekre, az élőhely megőrzésének és javításának kérdéseire. Általában erősödik a vadgazdálkodók és a kutatók közötti kapcsolat, aminek alapja, hogy a tudományosan (is) képzett vadgazda alkalmazni tudja a tudományos eredményeket, és tudományosan megválaszolható kérdéseket tud feltenni!

A vadbiológiai kutatások célja a megbízható tudás megszerzése [261], aminek érdekében a vadvédelemnek és a vadgazdálkodásnak öt, nélkülözhetetlen lépésből álló folyamatot követnie [55]:

  1. Az állományok nyomon követése azért, hogy változásaikat számszerűsíteni lehessen.

  2. A faj megértése: ökológiai igényei, viselkedése és az azokra ható környezeti tényezők alapos ismerete.

  3. A fajról rendelkezésre álló ismeretekre és adatokra épülő modellezés, ami alapján előrejelezhetők a külső hatásokra adott válaszok.

  4. A feltételezések (hipotézisek) kísérleti ellenőrzése (próbája) az elméleti elképzelés és a valóságban adott válasz összehasonlítása érdekében. Ha a hipotézist a kísérlet eredményei cáfolják vagy nem erősítik meg, a folyamat visszatér az előző lépések valamelyikére.

  5. Ha a feltételezést az eredmények megerősítik, lehetőség van arra, hogy a kutatás eredményeinek felhasználásával kipróbált, gyakorlatias és költséghatékony gazdálkodási módszereket dolgozzanak ki.

Az utolsó pont legalább annyira fontos, mint az előzők. Gyakran ismert valamilyen jelenség biológiai háttere vagy ökológiai feltételei, de az adott kérdés kezelésére nem sikerült kidolgozni gyakorlatias megoldásokat. Így pl. a takarmányba kevert altatószerekkel az élővadbefogás megoldható, de a módszer elhullási kockázatai nem csökkenthetők elfogadható szintre [105, 152]. Máskor rendelkezésre áll a gyakorlatban használható módszer, de a fajlagos költségek magasak: a fácán zárt téri tartása és tenyésztése mennyiségi szempontból sikeres, de a nevelt fácánok veszteségei a szabad területen túl nagyok, ami rontja a gazdasági eredményt. A vadállomány sikeres kezelése – és ezen belül a vadállomány hasznosítása is – csak tudatos, célszerű és hatékony tevékenységekből állhat.