Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Alkalmazkodás és tűrőképesség

Alkalmazkodás és tűrőképesség

A környezeti feltételek állandóan változnak. Ezek a változások rövidebb-hosszabb, szabályszerű ciklusokat is követhetnek (pl. a Föld tengely körüli forgása – napszakok, a Föld Nap körüli forgása – évszakok szabályos váltakozása) vagy szabályszerűtlenül következhetnek be. Az élőlényeknek túlélésük és sikeres szaporodásuk érdekében ezekhez a változásokhoz különböző módokon, de állandóan alkalmazkodniuk kell.

A sejtszintű biológiai folyamatok érzékenyek a környezeti változásokra, és csak viszonylag szűk hőmérsékleti, pH-, ozmotikus koncentráció mellett képesek működni. A vadfajoknak azért kell a test meghatározott belső hőmérsékletét fenntartaniuk, mert bizonyos határt meghaladva akár az alacsonyabb, akár a magasabb hőmérséklet elhullást okoz. Az állandó belső környezet fenntartását homeosztázisnak nevezik, vagyis annak a képességnek, hogy a biológiai rendszer a környezete változó hatásai ellenére megőrzi önmagát, bizonyos határok között ellenáll a környezet változtató hatásainak. Ez szükségessé teszi a külső környezet állandó nyomon követését és a vele való állandó anyag- és energiacserét. A homeosztázis fenntartása élettani folyamatok vagy viselkedési formák révén is lehetséges, pl. a hüllők napozása, mint jellegzetes viselkedés, belső hőmérsékletük emelését szolgálja.

A homeosztázis fenntartását szolgáló legtöbb működés valamilyen negatív visszacsatolásos folyamaton alapul. A folyamat három alapelemre: az érzékelő szervre (receptor), a szabályzóközpontra és a végrehajtó szervre épül. Az az élőlény, amely alkalmazkodott a környezetéhez, az ott bekövetkező változásokat bizonyos határok között képes elviselni. A környezeti változásoknak azokat a határait, amiket az adott faj, állomány vagy egyed képes elviselni, tűrőképességnek(tolerancia) nevezik.

Az állományok a különböző tényezőkre más-más tűrőképességi tartománnyal(tolerancia-intervallum) rendelkeznek, és az egyes környezeti tényezőket (pl. hőmérséklet, nedvesség) bizonyos értékhatárok között képesek csak elviselni. Egy bizonyos tényező még éppen elviselhető alsó, illetve felső értékhatára a minimum és a maximum. Ezek közé esik az állomány számára legkedvezőbb optimum sávja, valamint az optimum alsó és felső határa és a két szélső érték által behatárolt pesszimumok(3. ábra).

3. ábra - A tűrőképességi tartomány alakulása. Minimum és maximum az életben maradás alsó és felső határa; pesszimum: az életben maradáson túl a növekedés feltételei is adottak, de az élőlény nem képes sikeresen szaporodni; optimum: az életben maradás, a szaporodás feltételei adottak, ami az életképes állomány kialakulásának feltétele

kepek/03.png


A kísérleti körülmények között, más állományok hatásának kizárásával meghatározott optimum az élettani (fiziológiai) optimum. A tényezőnek a természetben mért azon értékei, amelyek mellett az élőlény a többi állomány versengési hatásának(kompetíció) kitéve is jól növekszik, szaporodik, az állomány ökológiai optimuma. Bármelyik környezeti tényező, amelynek értékei elérik vagy megközelítik a szervezet tűrőképességének határait, korlátozó(limitáló) tényezővé válik az élőlény előfordulása vagy életműködése szempontjából. Ezt a korlátozási vagy limitációs elvet Liebig-féle minimum elvnek nevezik, s e szerint a növények vagy állatok növekedését mindig a viszonylagos minimumban lévő környezeti tényező szabályozza (4. ábra).

4. ábra - A korlátozási vagy Liebig-féle minimum elv arra a tényezőre vonatkozik, amely eléri vagy megközelíti egy élőlény által elviselhető legkisebb vagy legnagyobb szintet. Ezt legtöbbször olyan dézsával szokták szemléltetni, amelynek dongái különböző magasságúak, de a dézsát csak a legalacsonyabb donga szintjéig lehet vízzel megtölteni (Liebig-dézsa). A fogolycsibék számára ilyen tényező a rovartáplálékkal való ellátottság (állati fehérje), aminek hiányában a csibék felnevelési aránya nem elengedő ahhoz, hogy az állomány képes legyen önmagát fenntartani

kepek/04.png