Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

A legfontosabb környezeti feltételek

A legfontosabb környezeti feltételek

Az élettelen (abiotikus) környezeti tényezők, mint környezeti feltételek a növényekre és állatokra ható kényszerfeltételként (esszenciális tényezők) vagy összetett, egymással összjátékot mutató (interaktív) tényezőkként hatnak (fény, hő, víz).

A fény a Nap fényenergiájának a zöld növények fotoszintetikus készülékeiben hasznosítható része, a földi élet és a növényi szervesanyag-termelés alapja. A fény az állatok számára nem csak a látásban betöltött szerepe miatt jelentős környezeti tényező. A nappalok és éjszakák hosszának évszakos változása (fotoperiódus) az állatok életfolyamataira, szaporodására is nagy hatással van. A tél végén a mind hosszabb nappalok indítják meg a madarak ivari ciklusát, a párválasztást, a fészeképítést és a tojásrakást. A vándormadaraknál a megvilágítás hossza a fészkelőhelyekről a telelőhelyekre vonulást, majd pedig a visszaköltözködést befolyásolja. A szarvasféléknél a fotoperiódus határozza meg pl. a hím nemi hormonok elválasztását, ezen keresztül pedig az agancsfejlődést és a bakok, a bikák fajtársaikkal szembeni viselkedését. Szintén fontos szerepe van a fény napszakaszos változásának, a szervezetek napi ritmusának (aktív és pihenési szakaszok) kialakításában.

A hőmérséklet. A vadfajok hőigénye és hőtűrő képessége is korlátozott. Ökológiai szempontból a hőmérséklet évszakos változása és napi ingadozása (szélsőséges változása) a fontos, sokszor korlátozó környezeti tényező. A mérsékelt éghajlati övben télen az állatok számára rendelkezésre álló táplálék mennyisége is kevesebb, és ez a testhőmérséklet fenntartására fordítható energia forrását korlátozza. Az alkalmazkodás számtalan formája és módja alakult ki. A legtöbb állat a hőt jól szigetelő téli bundát ölt. A növényevők étvágya és táplálékigénye csökken, így kevesebb időt és főleg energiát kell a táplálék keresésére fordítaniuk. Mások kedvezőbb körülmények közé vonulnak (vonuló fajok), és az alkalmazkodás különleges formája a téli álom is (sün, pelék, barnamedve).

Az átlagostól jelentősen eltérő hőmérsékletű évek hatásai a szaporulat felnevelési esélyeire is hatnak. A gímszarvasnál úgy találták, hogy a kora tavaszi hideg időjárás a borjak születési tömegét (5. ábra) és egyéves koruk megélésének valószínűségét is csökkenti. A magyarázat szerint, amikor a tavaszi időjárás hideg, a növényzet fejlődése is lassú, ezért a vehemépítés legerősebb szakaszában (a magzatfejlődés utolsó két hónapjában) a tehenek kevesebb tápanyaghoz jutnak, és a megszülető borjak is kisebb súlyúak. A születéskor kisebb tömegű borjaknak az átlagos fejlődési idő alatt kellene nagyobb testtömeg-gyarapodást elérnie ahhoz, hogy a tél beköszöntekor túlélési esélyeik megegyezzenek az átlagos években született borjakéval [64].

5. ábra - A tavaszi átlagos hőmérséklet és a gímszarvasborjak születési súlya közötti kapcsolat a skóciai Rhum szigeten végzett vizsgálat alapján. A később és/vagy kisebb súllyal születő borjak nagyobb valószínűséggel pusztulnak el egyéves korukig

kepek/05.png


Avíz a hő mellett vagy vele sokszor egymás hatását erősítve (szinergizmusban) a legfontosabb ökológiai tényező. A csapadék mennyisége és évszakos eloszlása meghatározza a növények által termelhető szerves anyagok mennyiségét és egyben a növényevők számára rendelkezésre álló táplálékkészletet. A légköri nedvesség (páratartalom) a mindenkori csapadékviszonyok és az élőhely jellemzőinek függvénye. A levegő párateltsége a növények számára rendkívül fontos, mivel vízforgalmukat, így anyagcseréjüket meghatározza.

A vadfajok az emberhez és a háziállatokhoz hasonlóan igénylik a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet. Az ivóvíz hiánya is okozhatja, hogy az egyébként megfelelő táplálékot és nyugalmat biztosító élőhelyet nem kedveli a vad. Máskor a vad a vízlelőhelyek közelében összpontosul, ezért ott fokozott károkat okozhat. Az ivóvízzel való ellátásról aszályos időszakokban mesterséges vízpótlással is gondoskodni kell. A vaddisznó és a gímszarvas vízigényének különleges formája a dagonyázás. Bár ennek célja (paraziták elleni védekezés és/vagy nyári melegben a test hűtése) vitatott, e fajok víz iránti ilyen igényét a dagonyák vizének nyári utánpótlásával és ahol szükséges, mesterséges dagonyák létesítésével kell kielégíteni.

A levegő és a légmozgás. A levegő fizikai tulajdonságai közül a hőmérséklet és a páratartalom mellett a légmozgást (szél) és a légnyomást kell megemlíteni. A légmozgás elsősorban kiegyenlítő és keverő szerepet tölt be a levegő hőmérséklete és páratartalma tekintetében a magasabb és alacsonyabb helyek, illetve vízfelületek és szárazföldek között. A felmelegedő levegő, amit a madarak siklórepülésre, vitorlázásra vagy a ragadozó madarak zsákmánykereső körözésük során használnak ki, rendszerint függőlegesen emelkedik fel.

A levegő felszín menti áramlása a szél. A szél részben szárító hatású, mivel elősegíti a párolgást, részben pedig mechanikai úton hat az élőlényekre és az élettelen környezetre (pl. a szélerózió vagy defláció). Az erős szél az állatok nagy többségére kedvezőtlen, a vad keveset vagy egyáltalán nem mozog. A légáramlás során a levegő a szag- és illatanyagok szállítóközegeként szolgál. Az emlős ragadozók többségének szaglása igen fejlett, ami a zsákmánykeresésben is fontos szerepet tölt be. Ugyanígy a zsákmányfajok is kihasználják a szagok nyújtotta információt ellenségeik elkerülésére.

Az illatanyagok levegőben való terjedésének különleges szerepe van az ivari illatanyagok (szexferomonok) szállításával. Az ellentétes ivarú fajtársak egymásra találását számos fajnál a szaganyagok terjedése teszi lehetővé. Máskor a szaganyagok a territórium kijelölésének eszközei (pl. őz, farkas), és a fajtársak távoltartását szolgálják.

A talaj a bioszféra része, a földkéreg legkülső, mállott rétege. Legfontosabb sajátossága a termőképesség, vagyis a benne, illetve rajta élő élőlényeket levegővel, vízzel és tápanyagokkal látja el. A talaj az élőlények közreműködésével létrejött (biogén) képződmény, keletkezését és sajátságait a klimatikus viszonyok, az alapkőzet, a domborzati viszonyok, a bennük előforduló élőlények (főként a növényzet) alapvetően befolyásolják. A talaj csupán látszólag holt anyagok halmaza, valójában a legkülönbözőbb élőlények milliói élnek benne, amelyek közös neve edafon.

Közismert összefüggés van a talaj termékenysége, a talajból élő és a vad táplálékául szolgáló növényzet, valamint a vadállomány sűrűsége, testméretei, egészségi állapota és életereje között. Azok a talajok, amelyek ásványianyag- és vízellátottsága kedvező, a gyenge minőségű talajoknál több és jobb minőségű vadat képesek eltartani [19]. Jó példaként szolgálnak erre a hazai gímszarvasállományok is: az ország legjobb szarvasállományai a Dunántúlnak azon a részein (Zalában, Somogyban, Baranyában) élnek, ahol az éghajlat és a talajok minősége növényfajokban gazdag, nagy termőképességű erdőállományok kialakulását tette lehetővé. Ezek a kiváló életlehetőségek adják a szarvasfélék nemzetközi hírű állományainak környezeti alapját [25].

A domborzati viszonyok a klimatikus vagy a talajtényezőket térben átrendezik és hatásukat módosítják. A növényzet zónáit, magassági (vertikális) övezeteit a domborzat alakítja ki. Adott éghajlati övezetben a tengerszint feletti magasságtól függően különböző növényzeti övek alakulnak ki (tölgyes zóna, bükkös zóna stb.). A földrajzi helyzettől függetlenül a felszíni alakulatok minőségi jellemzői (síkság, dombvidék, hegység) az adott éghajlati övön belül helyileg létrehozhatnak más övekre jellemző környezeti feltételeket, és ezekhez alkalmazkodott életközösségeket tarthatnak fenn (extrazonális társulások).

A helyhez kötött növények számára a domborzat adta kitettség (expozíció) is jelentős környezeti tényező. A napos déli lejtők melegebb és/vagy szárazabb mikroklímájú élőhelyek. Az északi oldalak nedvesebbek és hidegebbek, így ennek megfelelő növényegyütteseket tartanak fenn. A növényzet különbségei az állatfajokra is hatnak, a déli lejtők korábbi és dúsabb vegetációja a vad számára is kedvezőbb táplálkozási lehetőségeket kínál.