Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

3. fejezet - Egyedek és állományok

3. fejezet - Egyedek és állományok

Az ökológiai szerveződés szintjei

Az élőlények és környezetük közötti kapcsolatok különböző léptékekben, más-más szerveződési szinteken vizsgálhatók (8. ábra).

8. ábra - Az élet szerveződési szintjei. A nyíl az egyre bonyolultabb szerkezet, működés és kapcsolatok irányába mutat

kepek/08.png


A szintek a köztük mutatkozó minőségi változások alapján különíthetők el:

  • Az egyed(individuum) mérhető mennyiségi (testhossz, testméretek, testtömeg), minőségi (szín), örökletes tulajdonságaival (genotípus) jellemezhető.

  • Az egy fajba tartozó egyedekből álló állomány (populáció) az előbbi mutatókkal nem jellemezhető. A mérhető tulajdonságok átlagos értékeit (pl. testméretek, testtömeg, agancstömeg, átlagos fiókaszám) vagy a mértékegységekkel nem mérhető tulajdonságok és jelenségek előfordulási gyakoriságát (elhullás, szőrzet vagy tollazat bizonyos színének előfordulási aránya, szarvak formája stb.) célszerű vizsgálni. Az állomány számos jellemzője valószínűségeket fejez ki: elhullási arány, életben maradási (túlélési) arány, termékenységi arány, ivararány stb.

  • A növény- és állatfajokból álló társulások (biocönózisok, valamint az élettelen környezetet is magukban foglaló ökoszisztémák) szintjén az állományokra használt mutatók mellett újakra is szükség van: a közösségben előforduló fajok száma, előfordulási gyakoriságuk, a fajok sokfélesége (diverzitás), szervezettség, a táplálékláncok szintezettsége, a versengés, az anyagforgalom stb.

Az ökológia vizsgálatainak tárgyát képző jelenségek értékelésekor tehát nem egy-egy egyed, hanem az egyedek sokasága nyújt kellő információt. Amíg a vadgazda vagy a vadász számára a kapitális agancsot viselő szarvasbika (egyed) az érdekes, addig a vadbiológus (ökológus) az ezt az agancsot lehetővé tevő környezeti feltételek és az adott állomány viszonyát kívánja megismerni [77].

Az ökológiának két, hagyományosan elkülönített területe az egyedi vagy autökológia és a társulásökológia vagy szünökológia.

Az autökológia az egyedi szinten jelentkező viszonyokkal és a környezethez való alkalmazkodás módjaival foglalkozik. Az állomány átlagos egyedének sajátságait vizsgálja, annak az általános ökológiai képbe való beillesztését keresi. Az autökológiai vizsgálatok módszerei és jellege általában az élettannal és biokémiával áll szoros kapcsolatban, ezért gyakori elnevezés az ökofiziológia is.

A szünökológia az élőlények különböző szinten szervezett csoportjaiban (populációk, biocönózisok, ökoszisztémák) mutatkozó kapcsolatokat és hatásokat vizsgálja. Az összkép egészének elemzése a kiinduló pontja, ökoszisztéma szemléletről csak ilyen értelemben lehet beszélni. Az szünökológia két kulcsfogalma a biocönózis (társulás) és az ökoszisztéma (ökológiai rendszer), amit gyakran azonos értelemben is használnak. Az ökoszisztéma az élőlények (biocönózis)és az élettérül szolgáló élettelen környezetük (biotóp) együttese.

Az ökoszisztéma a földi bioszférára jellemző energiaátalakítást, illetve -áramoltatást, valamint anyagforgalmat megvalósító élő és élettelen elemekből álló, térben és időben viszonylag állandó rendszerként határozható meg. Az ökoszisztéma nyílt rendszer: környezetéből energiát vesz fel, és vele anyagforgalomban áll. Az ökoszisztémát alkotó biocönózisok – az adott helyen élő növények (fitocönózis) és állatok (zoocönózis) társulása – alrendszerekbe csoportosíthatók, amelyek egymásra utaltak, és az egész rendszerre jellemző működést csak együtt képesek megvalósítani. A külső hatásokra az ökológiai rendszer mint egész válaszol, és ennek során szabályozza a rendszerbe érkező anyagokat és információkat, vagyis önszabályozó.

A vadbiológiai kutatások hagyományosan az ökológiai szerveződés két alapszintjén, az állományok és a társulások szintjén folytak. Ez azonban érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a vadgazdálkodás döntően a vadállományok és élőhelyeik (társulások, illetve az azokra ható élő és élettelen tényezők együttese) valamilyen cél megvalósítása érdekében való kezelését jelenti. Az ökoszisztéma-menedzsment, mint a megújítható természeti források kezelésének egy új szemlélete, nyitotta meg az utat a vadgazdálkodás magasabb szintű értelmezése és megvalósítása előtt [41, 270, 316].