Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

6. fejezet - Vadállományok térbeli folyamatai

6. fejezet - Vadállományok térbeli folyamatai

Elterjedés, szétszóródás és vándorlás

A populáció a hagyományos szemlélet szerint a vadon élő állományok egynemű környezetben élő, egyforma élőlényeinek együttese. A valóságban a környezet (élőhely) térben változatos és időben állandóan változik, amihez az élőlényeknek alkalmazkodniuk kell. Ennek egyik formája a terület elhagyása és új élőhely keresése, ahol az adott helyen található állományból kilépő élőlények életben tudnak maradni, sikeresen szaporodhatnak, és végeredményben önfenntartó állományt képesek létrehozni.

A térbeli eloszlással és a területhasználattal kapcsolatban számos fogalmat használnak, gyakran egymást helyettesítő értelemben, miközben valódi jelentésük egészen más.

Az elterjedés (área, areal, disztribúció) egy állomány vagy faj egyedei által elfoglalt terület, amelyet körülrajzolva az elterjedési terület határvonalát kapjuk meg [270]. Az elterjedési terület az a terület, ahol az adott faj életképes állományai élnek. A természetes vadállományok elterjedése és sűrűsége a környezet (biotóp) makro- és mikrofeltételeit tükrözi. Az elterjedési terület szándékos telepítés vagy véletlen behurcolás következtében is növekedhet. A gímszarvas így került Dél-Amerikába, Ausztráliába és Új-Zélandra [321]. A muflon és a dámszarvas elterjedési területe teljes egészében mesterséges, mivel csak telepített állományaik vannak [321].

Az előfordulás azon földrajzi helyek összessége, ahol az adott fajnak legalább egy egyedét észlelték vagy begyűjtötték (bizonyító példány).

Az elterjedési terület evolúciós, történeti folyamat eredménye, ami a környezet változásai és a faj genetikai adottságai (alkalmazkodóképesség) függvényében időben változik (szétterjedés, beszűkülés). Az elterjedési terület változásait befolyásoló két tényező a környezet változásának sebessége és az egyedek szétterjedésének sebessége. Ez utóbbit a mozgékonyság(mobilitás), a szétterjedés(diszperzió), a vándorlás(migráció) és az állomány sűrűsége(denzitás) egyaránt befolyásolja.

A területen rendelkezésre álló feltételek meglétét vagy hiányát, illetve egy-egy forrás bőségét tükrözi az ott élő állomány térbeli eloszlása(diszperzió) is (19. ábra) [270].

19. ábra - Az élőlények térbeli eloszlásának három formája. A – egyenletes vagy szabályos, B – véletlenszerű, C – feldúsuló vagy csoportosuló

kepek/19.png


A terület azon részein, ahol a rendelkezésre álló táplálék és más források mennyisége nagyobb, az otthonterületek kisebbek lehetnek, és így nagyobb állománysűrűség alakulhat ki. Azokon a részeken, ahol a feltételek kedvezőtlenek, az állatok előfordulása ritkább, és életben maradási esélyeik kisebbek. A vadászterület „jó” és „rossz” részeinek különbségeit az állomány kezelése során is figyelembe kell venni [77].

A szétterjedés vagy szétszóródás(diszperzió) az egyes egyedek tevékenysége [270]. Az egyed a felnevelés végén „dönt” arról, hogy az anyai otthonterületet elhagyja-e vagy ottmarad. Amennyiben a területet elhagyja, akkor rendszerint csak a legközelebbi olyan területig megy el, amelyik alkalmas arra, hogy saját otthonterületet alapítson [31, 314]. Máskor azonban jelentős távolságokra is eljut, amíg megfelelő helyet talál [29, 285].

A szétszóródás módjai is eltérők lehetnek. Az egyedet távozásra késztetheti a szülő állat vagy ez genetikailag rögzített folyamat is lehet [69]. Ez utóbbi olyan fajok esetében jelentős, amelyek egyedei sosem találkoznak szüleikkel, tehát szétszóródásuknak örökletesnek kell lennie (pl. kétéltűek, hüllők) [5].

  • Telítődés előtti szétszóródás (preszaturációs diszperzió) esetén az egyedek még azt megelőzően elhagyják születési és felnevelési területüket, hogy az élőhely telítődne (pl. számos kisemlős). Ez történhet azért, mert a szétszóródó egyedeknek genetikailag rögzített „kivándorlási hajlama” van vagy mert a kifejlett egyedek távozásra kényszerítik őket [186].

  • Telítődési szétszóródás (szaturációs diszperzió) akkor következik be, amikor az állomány elér egy küszöbsűrűséget, amit pl. a táplálék határoz meg. Az állomány a forrásokhoz viszonyítva telítődik, és a szétszóródás a sűrűségtől függ (ez a forma nagyemlősök között gyakori). Valószínű, hogy az agresszívebb egyedek kényszerítik a többieket távozásra [49, 314].

A két ivar szétszóródási hajlama és annak mértéke is különbözhet. Gímszarvas ünők ritkán hagyják el felnevelkedési helyüket, anyjuk otthonterületét átfedő saját mozgáskörzetet alapítanak. A bikák ezzel szemben két-három éves korukban elhagyják felnevelkedési területüket, és leggyakrabban egy fiatal bikákból álló rudlihoz csatlakoznak [61, 64].

A szétszóródás az új területek elfoglalását segítő folyamat [11]. A szétszóródást három fő okkal szokták magyarázni: a szaporodási partnerekért folyó vetélkedés [64, 314], a beltenyésztés elkerülése [106, 244, 246] és versengés a környezeti forrásokért [270]. A szétszóródás sokszor kockázatos az egyedek számára. A születési helyüket elhagyó egyedek elhullásai nagyobbak, és a túlélési arány csökkenhet a távolság függvényében.

A szétszóródás ellentéte a helyhűség(filopátria). A dámszarvas jellemzően helyhű faj, amely jól tűri a kerti tartást és új helyekre telepítve nem vagy csak igen lassan terjeszkedik [57, 90, 290].

A területhasználathoz kapcsolódó két további fogalom a vándorlás és a kóborlás, amelyek szintén térbeli elmozdulással járnak. E fogalmakat a vadászati szakirodalomban gyakran használják egymás helyettesítésére, de ökológiai és viselkedési tartalmukat tekintve nem azonosak [26, 169, 292, 293, 303].

A vadgazdálkodók között általánosan elterjedt nézet, hogy a gímszarvas nagy területet használ és vándorol [234, 292, 293]. A vándorlás(migráció) az egész állományra vagy annak túlnyomó részére kiterjedő, rendszeresen ismétlődő viselkedés, meghatározott időben és útvonalon. A vándorlás alatt az állatok általában a mozgáskörzetükhöz képest lényegesen nagyobb, több tízszerestől több ezerszeres kiterjedésű területen mozognak. A vándorlás ideje, iránya általában genetikailag meghatározott [85]. Mivel a vadfajok számára a megszokott, jól ismert mozgáskörzetük elhagyása veszélyes és energiaigényes, csak akkor vállalják, ha komoly indoka van. Ilyen lehet pl. valamilyen rendszeresen ismétlődő, kedvezőtlen élőhelyi változás, mint amilyen a táplálék évszakos változása. A vándorlás kiszámítható, rendszeres, idejében és útvonalában többé-kevésbé jól ismert jelenség, amihez alkalmazkodni lehet (pl. a költöző madarak vonulása [101, 107, 109, 110]).

A kóborlás a vándorláshoz némileg hasonló jelenség, mivel az egyedek szintén nagy távolságokat tehetnek meg, és a kóborlás időszaka is előre jelezhető. A kóborlásnak lehetnek populációdinamikai és szociális viselkedésből adódó okai, mert a sűrűbb állományokból általában nagyobb a szétszóródás, és a fiatal hímeket az idősebb, domináns egyedek agressziója erre késztetheti is [34, 314]. A kóborlás időszakában csak az állomány egy része hagyja el otthonterületét, a többség helyben marad. Emlősöknél főként a fiatalok kóborolnak függetlenné válásuk és helykeresésük közben, ezért a kóborlás a szétszóródás egy formájának is tekinthető. A kóborlás nem ismétlődik rendszeresen, ideje, távolsága, iránya bizonytalan. A kóborló állatok jobbára kisebb, de kevésbé jól körülírható területen mozognak, mint a vándorlók. A kóborlás oka lehet a zavarás (gyakori hajtások, tarvágások, kerítésépítések, más élőhelyrombolás, felfokozott motoros turizmus, agancsozás stb.) is, aminek hatására a gímszarvasrudli széteshet. A csoportjukat hetekig kereső, sérülékeny fiatalok el is pusztulhatnak [230]. Az őz, illetve a szarvas esetében is kimutatták a tájfutás hasonlóan zavaró hatását [158].