Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

7. fejezet - Öröklődés a vadállományokban

7. fejezet - Öröklődés a vadállományokban

Az öröklődés legfontosabb fogalmai

Az örökléstan (genetika) a tulajdonságok nemzedékről nemzedékre való átöröklődésének és az ennek során megnyilvánuló változékonyság szabályszerűségeinek, törvényeinek feltárásával foglalkozó biológiai tudományterület. Az öröklődés az élők azon alapvető sajátsága, hogy elődeiktől tulajdonságokat örökölnek, amelyeket utódaiknak továbbadhatnak. Az öröklődés során a fajnak a törzsfejlődés (evolúció) során megszerzett tulajdonságai megőrződnek, miközben a változékonyság révén lehetőség van új tulajdonságok kialakulására vagy régiek elvesztésére [95].

A petesejt és a hímivarsejt összeolvadásakor létrejött kromoszómaállomány mindkét szülőtől fele-fele arányban örökölt génállományt tartalmaz. Az egyed génjeinek ezt a készletét genotípusnak(öröklöttség) nevezik. Az egyedfejlődés során nem minden, a génekben tárolt információ jut érvényre, illetve a környezeti feltételek hatásától függően az öröklött tulajdonságok eltérő mértékben fejeződnek ki (manifesztálódnak). A genotípus és a környezet együttesen alakítja az élőlény meglévő, kifejeződő tulajdonságainak összességét, megjelenési formáját (fenotípus). Az ökológust a genotípusoknak ez a változatossága, illetve az eltérő fenotípusokban való kifejeződése foglalkoztatja. Arra keresi a választ, hogy miért életképesebbek és rátermettebbek egyes egyedek másoknál, és ez hogyan alakítja az állomány pillanatnyi állapotát és jövőjét.

Az élőlények tulajdonságainak bizonyos mértékig eltérően öröklődő két csoportját különböztetik meg: a minőségi(kvalitatív) és mennyiségi(kvantitatív) tulajdonságokat.Minőségi tulajdonságoknak azokat tekintik, amelyek az öröklődés során vagy megjelennek a látható, mérhető tulajdonságokban (a fenotípusban), vagy nem, kialakulásuk a környezet hatásától kevéssé vagy egyáltalán nem függ. Ezek a tulajdonságok mértékegységekkel nem vagy csak nehezen mérhetők (pl. a szem, a szőrzet színe, mintázata, szarvaltság), öröklődésmenetük viszonylag egyszerű [95].

A tulajdonságoknak azt a csoportját, amely a környezet hatására sokféleként alakulhat, és ezt a sokféleséget mérhető adatokkal lehet kifejezni, mennyiségi tulajdonságoknak nevezik (pl. testtömeg, napi tömeggyarapodás, agancstömeg, a tej zsírtartalma). A minőségi tulajdonságok megjelenése általában egy vagy néhány gén, a mennyiségi tulajdonságok kialakulása több vagy sok gén kölcsönhatásának eredménye(poligénes öröklődés) [95].

A mennyiségi és minőségi tulajdonságok közti különbséget a vadászati irodalom másként értelmezi: a trófeák értékelésekor jó minőségen elsősorban a nagyobb agancsot, szarvat, koponyát, bőrt értik. Ezek azonban mérhető, tehát valójában mennyiségi tulajdonságok, állományon belüli kifejeződésük pedig az örökletes alap(genotípus) és a környezet kölcsönhatásának(genotípus × környezet interakció) jellegétől függ [77].

Az előbbiekből következően, amikor egy alföldi őz- vagy zalai szarvasállományt jó vagy kiváló minőségűnek neveznek, ez genetikai értelemben nem feltétlenül jelent minőségi különbséget [77]. Az állományban az agancsok mérete, tömege egyrészt a genetikai háttértől, másrészt pedig a környezeti feltételektől függ. Jó példa erre az alföldi őzállomány: ahol a talajadottságok a legjobb terméseredmények elérését teszik lehetővé, ott bontakozik ki a legjobban az őz agancsfejlesztési képessége. Az öröklött tulajdonságok ezeken a területeken jutnak a leginkább kifejezésre a kiváló trófeákban. Mindez nem jelenti, hogy a hazai vadfajok között nem létezhetnének jobb és gyengébb teljesítményt felmutató állományok, de mindenképpen kiemeli a környezeti hatások szerepét [103, 104].