Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

A genetikai változatosság csökkenése

A genetikai változatosság csökkenése

Az állattenyésztők már régóta ismerik, hogy a szoros rokonságban (apa × lánya, anya × fia, testvér × testvér) párosított állatoknál beltenyésztés lép fel. Ennek következménye a termelési tulajdonságok romlása, a szaporulat és az életképesség csökkenése, esetleg halálos genetikai terheltség megjelenése lehet. A beltenyésztés a genetikai egyöntetűség (homozigócia) növekedését és a változékonyság csökkenését okozza, ami az új feltételekhez való alkalmazkodóképesség, az életerő, a szaporodási képesség csökkenésével járhat [77].

A beltenyésztésnek vadvédelmi és vadgazdálkodási jelentőséget azok a folyamatok adnak, amelyek különböző vadfajok jelentős létszámcsökkenéséhez és/vagy állományok aprózódásához vezettek. Ezek azt okozzák, hogy az addig összefüggő állomány egyes részei vagy az addig egymással kapcsolatban álló kis állományok (metapopuláció) egymástól elszigetelődnek(izolálódás). Noha a génáramlás ellentétes hatást fejthet ki, a sodródás és a beltenyésztés hosszú távú hatásaként a genetikai változatosság és az allélgyakoriságok csökkenése várható [55, 214].

A természetben számtalan példát lehet találni a genetikai változatosság csökkenésére. Kontinentális állományokhoz hasonlítva az elszigetelődés szélsőséges hatását mutathatják a távoli szigeteken élő állományok, ahol kicsi az új egyedek érkezésének (bevándorlás) valószínűsége. Hasonló jelenséggel lehet találkozni áttelepített vagy betelepített állományok esetében is, amelyekben az alacsony genetikai változatosság oka az lehet, hogy csupán néhány állattól származnak. Ez előfordulhat olyankor is, amikor egy faj néhány egyedét eredeti származási helyétől távol, vadaskertbe telepítik. Az ilyen eseteket egységesen alapító hatásnak nevezik, és akkor lép fel, ha egy állomány csupán néhány egyed utódaiból alakul ki. Az ilyen, elszigetelt állományok gyakran mutatnak feltűnő küllemi eltéréseket (színváltozatok, törpeség, agancsforma, farkatlanság) a faj más állományaihoz képest [55, 125, 126, 251].

A palacknyakhatás vagy beszűkülési hatás akkor jelentkezik, ha valamilyen katasztrófaszerű esemény (aszály, árvíz, hirtelen táplálékhiány, tűz, túlzott vadászat) következtében egy állomány összeomlik vagy valamilyen hosszan tartó folyamat (klímaváltozás, tartós táplálékhiány) eredményeként kis létszámra csökken. A létszámcsökkenésekor az egyes allélek előfordulási aránya megváltozhat, esetleg egyes allélek teljesen kiveszhetnek az állományból. A túlélő, kisszámú egyedből az állomány ismét felépülhet, de az ilyen állományokban magas szintű beltenyésztettség várható a homozigóta genotípusok nagyobb aránya következtében. A dámszarvas alacsony genetikai változatossága alapján feltételezik, hogy a faj valószínűleg az utolsó jégkorszakban egy ilyen beszűkülésen eshetett át [141, 239, 264].