Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Az állattenyésztési ismeretek vadászati alkalmazása

Az állattenyésztési ismeretek vadászati alkalmazása

A tulajdonságok öröklődési törvényszerűségeivel foglalkozó ismeretek egyik legfontosabb hasznosítója az állattenyésztés [95]. Az ebben elért eredmények vadgazdálkodási alkalmazása régi keletű igény, bár ezzel kapcsolatban kevés, a feltételezéseket megerősítő eredmény született [102, 104].

A populációgenetika gyakorlati alkalmazásában az egyes tulajdonságok örökölhetőségét fontos ismerni. Az örökölhetőség (öröklődhetőség) értéke az adott mennyiségi tulajdonságban megnyilvánuló változatosságnak azt a hányadát jelenti, amely az átöröklésnek tulajdonítható. Az örökölhetőség (h2) 0 és 1 közötti értékkel fejezhető ki: minél közelebb van értéke egyhez, annál biztosabb, hogy az adott tulajdonság az utódokban a szülőkhöz hasonlóan fog megjelenni [95].

Az egyes tulajdonságok örökölhetőségének ismerete az állomány hatékony tenyésztésének alapfeltétele. Emellett nagy szerepe van a genetikai változatosság mértékének, a szelekció intenzitásának és a tenyészértékbecslés pontosságának [95]. A trófeás vadfajok válogató vadászata kapcsán ezért csak kétkedve tekinthetünk e módszer (selejtezés) eredményességére. A következőkre érdemes figyelemmel lenni [77]:

  • Igen keveset tudunk a trófeajellemzők öröklődéséről, ezért a válogatók (szelektív) vadászat eredményességét nem lehet megbecsülni.

  • Természetes környezetben, különösen az erdei élettérben a rejtőzködési lehetőségek következtében a szelekció megfelelő hatékonysága nem biztosítható (az ott élő vad kisebb-nagyobb hányadával nem is találkozunk).

  • A szarvasmarha-tenyésztésben a bikák töredékét (<1%) használják termékenyítésre, a vadfajoknál hasonló erősségű kiválogatásra nincs lehetőség.

  • Az állattenyésztésben a nőivar szelekcióját a hímekével azonos fontosságúnak tekintik (a génállomány felét az anya adja), a vadfajoknál semmilyen támpont sincs, ami a nőivar kiválogatásának alapjául szolgálna.

  • A válogató vadászat eredményessége nem mérhető: az egymást követő nemzedékek valódi származási és rokonsági viszonyai ismeretlenek.

Mindez nem jelenti a válogató vadászat alapelveinek hibás voltát, csupán azt, hogy az állattenyésztési értelemben vett tenyészkiválasztás és párosítás feltételei hiányoznak. A vadásznak tehát inkább az feladata, hogy az állományból eltávolítsa a beteges, gyenge küllemű, a szociális hierarchiában hátra szorult egyedeket, mert ezzel hozzájárul az egészségesebb állomány kialakításához. Az állományokat szabályozó természetes folyamatok – belső és külső tényezők – az ilyen egyedeket mindig újra termelik. Hogy arányuk hogyan alakul, az élőhely minőségétől, a táplálékok kínálatától, az egyedsűrűségtől, a szociális stressztől függ [77].

A genetikai ismeretek zárásaként a beltenyésztéssel szorosan összefüggő „vérfrissítés” fogalmát kell megemlíteni. A beltenyésztés a genetikai egyöntetűség növekedését és a változékonyság csökkenését okozza. Emiatt az állomány új feltételekhez való alkalmazkodóképességének, életerejének, szaporodási képességének csökkenésével járhat. Ennek ellensúlyozására, a genetikai változatosság növelése érdekében a klasszikus állattenyésztés a vérfrissítés(cseppvérkeresztezés) módszerét alkalmazta. A kedvezőtlen tendenciák láttán vagy azt megelőzendő, az állatállományt idegen származású, lehetőleg kiváló tulajdonságú hímekkel keresztezik, aminek hatására néhány generációig javul az állomány termelési teljesítménye, életereje [95].

A vadgazdálkodók gyakran tételezik fel, hogy a beltenyésztettség okozza egy-egy állomány leromlását, gyenge szaporodását vagy a rossz trófeák megszaporodását. Ezt sok esetben ma is távoli területekről, rendszerint drágán vásárolt állatok kihelyezésével, vérfrissítéssel kívánják orvosolni. Jó példa erre az élő mezei nyulak exportja, de más fajoknál (pl. fácán, fogoly, őz) is ismertek hasonló próbálkozások [77].

A vérfrissítések sikertelenségének oka számos tényezőben kereshető. Így pl. a kibocsátott állatok száma az állomány egészéhez képest kicsi, szaporodási részesedésük és hatásuk elenyésző. A kihelyezett állatok az új környezeti feltételekhez nem tudnak alkalmazkodni, és még azt megelőzően elpusztulnak, hogy a szaporodásban részt vehettek volna. Más esetben a területen élő állomány szociális szerkezetébe, rangsorába nem tudnak beilleszkedni, ezért elkóborolnak.

Mindezeknél fontosabbnak tűnik, hogy az állományban a kedvezőtlen jelenségeket nem genetikai tényezők, hanem a környezeti feltételek, a források hiánya okozzák. Mind a területen eredetileg élő vadállomány, mind az oda vérfrissítési céllal kihelyezett egyedek öröklött képességeikből csak a környezet szabta mértékig képesek teljesíteni – ezért marad el a kedvező hatás. A mai ismeretek alapján a vérfrissítés, mint vadgazdálkodási beavatkozás általában nem javasolható. Különösen nem, mert így az állományba kórokozók, betegségek és paraziták hurcolhatók be. A feljavítani szándékozott állomány ezekkel szembeni ellenálló képessége hiányozhat, és a vérfrissítés a fertőzés behurcolása miatt akár tömeges elhullásokhoz is vezethet [77].