Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

8. fejezet - Alkalmazkodás, versengés és sűrűségfüggés

8. fejezet - Alkalmazkodás, versengés és sűrűségfüggés

Környezeti tényezők hatása a vadfajok elterjedésére

Az ökológiai indikáció elve értelmében az élőlények előfordulási mintázata jelzi a rájuk ható korlátozó (limitáló) tényezők értékeinek előfordulási mintázatát. Ezek a külső tényezők általában nem egyszerre korlátozzák az élőlény összes élettani folyamatát (fiziológiai funkciók) és élettevékenységét, hanem közvetlenül csak az adott tényezőre legérzékenyebb belső tényezőt érintik. A korlátozó értékek és a korlátozott belső tényezők csak szorosan egymáshoz rendelve értelmezhetők, egymást kiegészítik, és egymás nélkül értelmetlenek. Ezt a kölcsönkapcsolatot nevezik az ökológiai komplementáció elvének (egymás kiegészítésének elve) [192].

A vadfajok evolúciós fejlődésük során folyamatosan alkalmazkodtak a környezet változásaihoz. Ezek a környezeti tényezők különböző időtartamokon keresztül, eltérő térbeli kiterjedéssel és változatos rendszerességgel vagy rendszertelenül jelentkeztek vagy jelentkeznek. A vadállományok pillanatnyi állapota és változásai a környezettől függnek, az egy-egy faj elterjedési területén belüli eltéréseket az állomány sűrűségének változásai, helyi növekedési ráta, egyedek átlagos jellemzőinek eltérései jelzik (indikálják).

Ha a szükséges környezeti feltételek rendelkezésre állnak, általános összefüggés mutatható ki a táplálékforrások mennyisége és a vadállomány nagysága között. Ezt elsődleges meghatározottságnak is nevezik: a klíma- és talajadottságok meghatározzák a növényzet jellemzőit (típus és produktivitás), ami meghatározza a növényevők mennyiségét (fajszám és egyedszám), ami pedig hat a ragadozókra (fajszám és egyedszám).

Ezt az alapot finomítják a másodlagos meghatározottságként összefoglalt különböző tényezők:

  • fészkelőhelyek (kolóniákban élő fajok, üregekben és odúkban élő fajok),

  • búvóhelyek mennyisége és minősége (üregek, fedettség típusa, kitettség),

  • ragadozók, élősködők és betegségek, valamint versenytársak jelenléte.

A környezet változásai természetes folyamatok és emberi tevékenységek következményei lehetnek. A környezet dinamikusan változik, és a változások sebessége és mértéke határozza meg, hogy egy-egy vadfaj mennyire képes hozzájuk alkalmazkodni. A katasztrófa jellegű változások (tüzek, árvizek és más elemi csapások) jellemzője a gyorsaság, ami meghaladja az adott élőlények alkalmazkodóképességét. Az élő rendszerek, pl. társulások fokozatos, apránkénti változásaihoz rendszeres ismétlődésük és/vagy lassúságuk következtében a vadfajok az evolúció során jól tudtak alkalmazkodni. Egy társulás fejlődése során eltérő feltételeket biztosít a különböző vadfajok számára. Ezek a változások jól előrejelezhető szabályszerűséggel következnek be, amit a vadgazdálkodó az állomány kezelése és/vagy az élőhelyi beavatkozások során figyelembe tud venni. A tervszerű vadgazdálkodás egyik feladata az ilyen tudatosság elősegítése [206].

A környezet változásainak másik fontos eleme az emberi hatás, mint a földművelés, erdőgazdálkodás, települések és úthálózatok létesítése, iparosítás, ami az élőhelyen visszafordítható (reverzíbilis) és megfordíthatatlan (irreverzíbilis) változásokat okoz. E változások esetében is sebességük és mértékük határozza meg az alkalmazkodás lehetőségét. Az ember által okozott változások jelentős része azért különösen veszélyes az élővilágra, mert sebességük és hatásuk meghaladja a tűrőképesség természetes határait [55]. Ugyanakkor számos vadfaj rövidebb-hosszabb idő alatt nagyon sikeresen tudott alkalmazkodni az ember által rendszeresen bolygatott és zavart ökoszisztémákhoz (pl. őz a mezőgazdasági környezethez: [9]), más fajok a városi környezethez (pl. nyest [145, 147, 252, 324], fehérfarkú szarvas [1]).

Az élőhelyek alkalmasságának jellemzésére ún. élőhely-alkalmassági indexmodelleket (habitat suitability index modell, HSI Model) fejlesztettek ki. Ezek a modellek egy adott terület fizikai és biológiai jellemzői alapján olyan értéket (index) határoznak meg, amiről feltételezik, hogy arányos az élőhely eltartóképességével. Az élőhely-alkalmassági indexmodellek mindig meghatározott fajra és meghatározott élőhelyre készülnek. Rendszerint egyenes vonalú (lineáris) összefüggéseket tételeznek fel az állomány sűrűsége, teljesítménye és jellemzői (kondíció, trófeaminőség, szaporodási siker, elhullás, növekedési ráta stb.) és az élőhely változói (növényzet jellemzői, táplálékkínálat, fészkelőhelyek, kotorékok, vízforrások stb.) között [14, 270].