Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

A vadállományok sűrűségfüggése

A vadállományok sűrűségfüggése

A sűrűségfüggés a valóságban nem a logisztikus növekedési modell egyszerűségével fejti ki a hatását. Az egyedek növekvő száma miatt a korlátozottan rendelkezésre álló források egy egyedre jutó mennyisége csökkenni fog, nő az egyedek közötti versengés, ami az egyedek átlagos teljesítményének romlását okozza. A teljesítmény romlása számos tulajdonságban mutatható ki (pl. átlagos szaporulat, termékenyülési arány, az ivarérés időpontja, átlagos testtömeg, a zsírtartalékok nagysága, az elhullási arány, az agancsok súlya és méretei).

A sűrűségfüggő szabályozás az állományok önszabályozásának legfontosabb formája. Hatását a legkülönbözőbb élőlények között igazolták, így a nagytestű patások közül is egyre több fajnál állnak rendelkezésre jól igazolt példák [39, 64, 117, 215, 222, 274].

Ezek közé tartozik a gímszarvas is, amelynek növekvő állománysűrűsége szintén kedvezőtlen hatású az állomány számos jellemzőjére. Az egyes élőhelyek környezeti feltételeinek megfelelően, a növekedési ütemtől és a kondíciótól függően változik az az időpont, amikor az ünők elérik azt a küszöbtesttömeget, amikor első peteleválásuk és termékenyülésük bekövetkezhet. A táplálék által korlátozott gímszarvasállományban a tehenek és a bikák számos jellemzőjét és az állomány szaporodási képességét is sűrűségfüggő szabályozás határozza meg. A teheneknél az állomány növekedése során pl. későbbre tolódott a fogamzás ideje, egyes állományokban csökkent a borjak születési súlya és az átlagosan felnevelt szaporulat. A sűrűségfüggő szabályozás elsősorban a fiatalabb korcsoportokat érintette, jelentősen emelkedett az egyévesek elhullási és a hároméves korukban először ellő tehenek aránya (az első ellés a negyedik évre tolódott). A bikáknál is hasonlóan jelentős sűrűségfüggést találtak, és pl. drámaian csökkent az első agancsok hossza, a hullajtott agancsok átlagos tömege, későbbre tolódott az őszi vedlés, az agancsok levetésének és az új agancsok letisztításának időpontja [61, 63, 64, 65, 66, 215].

Az őzről sokáig kevés kutatás igazolta a sűrűségfüggő szabályozás hatásait. Így az őz állománysűrűsége és termékenysége (embriók száma) között nem találtak összefüggést, amit a nagyfokú territorialitás következményének tartottak [33]. Az utóbbi évtizedekben azonban több kutatás is a szarvashoz hasonló mértékű és hatású változásokat igazolt. Angliai vizsgálatokban az őzállomány sűrűsége, élőhelyének minősége (táplálékkínálat) és az őzek testtömege között erős kapcsolatot találtak [148]. Szoros összefüggés mutatkozott az őzsuták átlagos testtömege és szaporodási mutatói(termékenyülési arány, sárgatestek száma, magzatok száma) között. Az őznél a sűrűségfüggő szabályozás végül a gidák felnevelési sikerén [40, 123, 170] keresztül hat.

Egy svédországi vizsgálat azt is igazolta, hogy ezek a hatások az őz nagy szaporodási képessége miatt nagyon gyorsan jelentkeznek [12]. Egy kis szigeten az őzeket három évig nem vadászták, és az állomány 81-ről 276 őzre növekedett. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent az átlagos testtömeg, a szaporodó suták aránya és az átlagos szaporulat is. Fontos kiemelni, hogy ezek a hatások a fiatalokat érintették a legerősebben. Az állománysűrűség növekedése következtében fellépő kedvezőtlen jelenségek elsősorban a fiatalabb korcsoportokat sújthatják, mert a fajon belüli versengés és a szociális stressz is főleg ezeket érinti hátrányosan [287].

A hazai adatok alapján az állomány természetes veszteségeinek aránya szintén sűrűségfüggőnek mutatkozott [111]. Az előbbi kapcsolatok alapján feltételezhető, hogy a hazai őzállományban a nyolcvanas években nőtt az elhullások szerepe, és más szarvasfélékhez hasonlóan, a gazdálkodásban az őz esetében is figyelembe kell venni a sűrűségfüggő szabályozási folyamatokat. Ehhez kapcsolódik, hogy az alulhasznosított vadállományokban a hasznosítás elmaradását az elhullások kiegyenlíthetik, ezért a kilövés visszafogásával képezhető állománynövelési „tartalékok” nagysága korlátozott [13]. A kiegyenlítő(kompenzáló)hatást az 1981–1986 közötti adatok alapján a hazai őzállomány esetében is fel lehet tételezni, mivel a hasznosítási arány és az elhullási arány között szoros negatív kapcsolat mutatható ki, tehát az elhullások ellensúlyozhatták az erősen csökkent terítéket [73, 75, 76].

A növekvő állománysűrűség az agancsfejlődésre is hat [132]. A túlnépesedés kedvezőtlen hatása ismereteink szerint leginkább a fiatal bakok agancsfelrakását érinti. Az agancs a szervezet „szuperterméke”, ami az adott egyed rendelkezésére álló, több-kevesebb építőanyagtól, valamint szociális és fizikai feltételektől függ. Az egyéves bakok közötti sok a gombnyársas; a fiatal bakok gyenge agancsai a leromlott élőhely és/vagy a túlnépesedés okozta stressz jelei. Mivel a fiatal bakok az állományban általában alárendelt helyzetűek, a territóriummal rendelkező bakok agressziója rendszerint rájuk irányul, így a zaklatások okozta stressz agancsfejlődésüket is kedvezőtlenül érinti [242].

Apróvadfajok esetében is igazolták a sűrűségtől függő hatásokat. Tőkés récénél a fészkelő párok száma és a páronkénti felnevelt szaporulat, fogolynál a szaporodó párok száma és a hathetes korig felnevelt csibék páronkénti száma között találtak összefüggést [94].

A sűrűségfüggő szabályozás kapcsán az apróvadállományokra ható biotikus tényezők közül ki kell emelni a ragadozókat, amelyek jelentős szerepet játszhatnak a szaporodási veszteségekben. A fogoly fészeksűrűsége és a ragadozók okozta veszteségek között sűrűségfüggő kapcsolat van, de a fészkek veszteségei lényegesen kisebb mértékben emelkednek ott, ahol vadőrt alkalmaznak a ragadozók apasztására [244, 304].