Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Emésztési stratégiák

Emésztési stratégiák

A ragadozók és a mindenevők saját testanyagaikhoz hasonló, jól emészthető táplálékokat fogyasztanak. Emésztésük a gyomorban és a rövid vékonybélben zajlik, és a tápanyagot az emésztés érdekében nem kell hosszabb időn át visszatartaniuk (retenció). Velük ellentétben a növényevők kevéssé emészthető, cellulózban és hemicellulózban gazdag táplálékokat fogyasztanak [56, 255]. Ennek feldolgozása érdekében emésztőrendszerük nagyobb lett, ami megnöveli a táplálék visszatartásának idejét (retenciós idő). A tápanyagok feldolgozásának javítására az egyik, gyakori megoldás a vékonybél hosszának növelése. Másik lehetőség a szimbionta mikrobák használata a tápanyag fermentálására. Ez utóbbi esetben a táplálékot az erjesztőkamrává alakult szervben hosszabb ideig vissza kell tartani, hogy az ott élő mikrobák a növényi anyagokat feldolgozhassák. A növényevők előtt álló harmadik lehetőség a nagy energiatartalmú táplálékok, pl. magvak, gyümölcsök és rovarok fogyasztása, ami a mókusfélékre jellemző. Végezetül néhány faj az egészen lassú anyagcserét és a nagyon hosszú retenciós időt használja a növényi anyagok jobb feldolgozása érdekében (lombevők: koala, lajhárok).

Az emésztéshez mikrobákat használó állatok két fő csoportba sorolhatók. A kérődzők (szarvasmarhafélék, szarvasok, tevék és zsiráf) esetében a többüregű gyomor szolgál erjesztőkamraként(fermentációs kamra). E fajok az elfogyasztott táplálékot a kérődzés során a többször is aprítják, és ezzel feltárják. A kérődzőknél a nagyobb rosttartalmú, durvább táplálékok több aprózást igényelnek, és ezért tovább tart az emésztés (a felvett táplálék átlagosan négy-öt napot tölt az állatban).

Az utóbélben fermentáló növényevőknél a vastagbél vagy a vakbél tágult ki, és a mikrobák itt fermentálják az elfogyasztott táplálék anyagait. Általában az 50 kg-nál nagyobb tömegű állatoknál a vastagbél vált fermentációs kamrává (lovak, orrszarvúak, tapírok). Ezek a nagy testű fajok egységnyi testtömegre vonatkoztatva kisebb energia- és fehérjeigényűek, ezért a bélcsatornán való áthaladás lassabb lehet, ami elegendő időt ad a fermentációhoz és a zsírsavak felszívódásához is. Mivel a mikrobák testanyagait (fehérjék) ezek az állatok nem hasznosítják, az ürülék fogyasztása (koprofágia) sem fordul elő közöttük. Az 5 kg-nál kisebb tömegű állatoknál a vakbél alakult fermentációs kamrává. A kis és közepes testtömegű állatok anyagcseréje intenzívebb. Méretüknél fogva a magasabb alapanyagcsere ráta a jellemzőjük, és szükségük van a mikrobák által termelt fehérjére is. Általában rostban gazdag táplálékokat fogyasztanak (füvek és levelek), de kis testméretük miatt a feldolgozás során a táplálékokat nem tudják kellően hosszú ideig visszatartani. Jellemzőjük a béltartalom fogyasztása (cökotrófia), amikor a vakbélben termelt és tápanyagokban gazdag bélsarat fogyasztják el (pl. mezei nyúl, pockok, lemming, patkányok). A teljességhez tartozik, hogy ezeknek az állatoknak a vastagbelében működik egy elválasztási folyamat, ami elválasztja a folyadékokat, a táplálék apró részeit és a mikrobákat a rosttól. A folyadék és a mikrobák ellenirányú bélmozgás révén további fermentációra és emésztésre visszakerülnek a megnagyobbodott vakbélbe. Erre a megoldásra azért van szükség, mert a kistermetű állatok a rendes áthaladási sebesség mellett nem tudják a táplálékokat a fermentációhoz szükséges ideig visszatartani a bélcsatornában.