Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Területhasználat

Területhasználat

Az állatok többsége viszonylag szűk körben mozog és éli le életét. Ez alól a párkeresés, a kedvezőtlen időszakokban a táplálék felkutatását szolgáló kóborlások, valamint a teljes állományokat érintő vonulások (pl. a telelési helyekre) lehetnek kivételek.

Az állatok tevékenységei legtöbbször valamilyen kedvező táplálkozási lehetőségeket biztosító hely, pihenő- vagy alvóhely, esetleg rejtekhely körül összpontosulnak. Ezt a helyet aktivitási centrumnak nevezik, és gyakran nagyon kis kiterjedésű (pl. egy kotorék). Az aktivitási centrum körül helyezkedik el az a terület, amelyet az állat többé-kevésbé rendszeresen vagy alkalomszerűen látogat meg (táplálkozási helyek, vízlelőhelyek, pihenőhelyek, menekülési utak). A területet, amelyen az egyed egész vagy csaknem egész idejét tölti, otthonterületnek vagy lakókörzetnek (home range, ejtsd: hóm réndzs) nevezik (30. ábra).

30. ábra - Rádióadós nyakörvvel jelölt őzbak egy éves otthonterülete egy alföldi területen (Tiszapüspöki)

kepek/30.png


Az állatok otthonterületüket jól ismerik, és rendszerint ragaszkodnak hozzá. Ha valamilyen okból el kell hagyniuk (pl. zavarás előli menekülés, vadászat, tűz), visszatérnek [230, 231]. Az otthonterülethez való ragaszkodás annyira erős lehet, hogy a vad táplálékhiányban elpusztulhat, noha a megfelelő táplálék kis távolságban, de az otthonterületén kívül megtalálható. Például a monokultúrák betakarítása után a mezei nyúl nem „vándorol el” a közeli területekre [172].

Az otthonterületek nagyságát befolyásolja a táplálék, a víz, a takarás, a fészkelőhelyek, alvóhelyek, valamint más források és feltételek elhelyezkedése, bősége. Amennyiben egy lényeges környezeti tényező túlságosan szétszórtan fordul elő vagy hiányzik, a terület még akkor sem népesül be, ha más források jelenléte lehetővé tenné. Ilyen ok lehet odúlakó madár- és emlősfajok esetében az odvas fák hiánya, a kotorékásásra alkalmatlan talaj, valamely lényeges ásványi anyag hiánya. A területnek azokon a részein, ahol a rendelkezésre álló táplálékmennyiség, a búvóhelyek mennyisége nagyobb, az otthonterületek kisebbek lehetnek, és nagyobb állománysűrűség alakulhat ki. Azokon a részeken, ahol a feltételek kedvezőtlenek, az állatok előfordulása ritkább, és túlélési esélyeik kisebbek. A fajon belüli versengés egyik velejárója lehet a terület bizonyos részeinek kisajátítása, többé-kevésbé kizárólagos használata és a fajtársakkal való találkozások csökkentése. A faj egyes tagjai – vagy kisebb csoportjaik – által így elfoglalt, kizárólagosan használt és a más fajtársakkal szemben védett területet territóriumnak, a magatartásformát pedig territorialitásnak nevezik.

A territórium fenntartása rendszerint valamilyen táplálékforráshoz, szaporodási helyhez vagy gyakran mindkettőhöz kötődik. Ilyenkor a territórium pl. a fészkelésre alkalmas helyet és az utódok felneveléséhez szükséges táplálékot is tartalmazza. A territórium elfoglalása és fenntartása jelentős energiabefektetést igényel a tulajdonosától. Ezért territóriumot is csak addig éri meg fenntartani, amíg az ebből származó bevétel nagyobb a ráfordításoknál, vagyis a territóriumnak is nyereségesnek kell lennie.

A territóriumok nagysága és minősége befolyásolja, hogy egy-egy területen mennyi szaporodó egyed élhet (az egyedek minimális területigénye meghatározza a territóriumok lehetséges számát), így ez bizonyos mértékig meghatározza az állomány nagyságát is. Az őznél ilyen alapon beszélnek szociális eltartóképességről [33]. Az őzbakok territorialitásának szerepét a következőkben lehet összefoglalni [30]:

  • A létszámszabályozás eszköze, a területhez nem jutó bakoknak a területről előbb-utóbb távozniuk kell: az egy-két éves korcsoport 30–60%-a hagyja el születési helyét [285].

  • Csökkenti az azonos élőhelyet használó egyedek számát, így közvetve a suták és gidáik számára is kedvező [285].

  • Csökkenti a territóriumtulajdonos bakok közötti stresszt, mivel egymás területét nem állandó összecsapásokkal, hanem egymás kölcsönös „tiszteletben tartásával” ismerik el [185].

  • Korlátozza a szaporodásban részt vevő bakok számát, és feltehetően a legsikeresebb territóriumbirtokosok szaporodhatnak. A szaporodási sikert nézve azok a bakok kerülnek előnybe, amelyek territóriuma több sutát vonz [183].

  • A territorialitás következtében születési helyüket elhagyó, zömében fiatal egyedek révén keveredik az állomány génkészlete.