Ugrás a tartalomhoz

Vadbiológia

Csányi Sándor

Mezőgazda Kiadó

Vadbiológia

Vadbiológia

Csányi, Sándor

2010


Tartalom

1. Vad, vadbiológia, vadgazdálkodás és vadászat
Természeti források, ökológia és vadbiológia
A vadgazdálkodás céljai és módszerei
Vadgazdálkodás és vadászat
Ellenőrző kérdések
2. A vadállományok és a környezet
Környék, környezet és környezeti források
A források típusai és használatuk
Alkalmazkodás és tűrőképesség
A legfontosabb környezeti feltételek
Élőhely és niche
Ellenőrző kérdések
3. Egyedek és állományok
Az ökológiai szerveződés szintjei
Természetes kiválogatódás, rátermettség és siker
Az állomány fogalma
A vadállományok jellemzése
Ellenőrző kérdések
4. Állományváltozás
Az állomány változása és a változás mérése
A korlátlan állománynövekedés
A korlátozott állománynövekedés
A vadeltartó képesség értelmezésének gyakorlati nehézségei
Ellenőrző kérdések
5. Korcsoportokból álló vadállományok
Életmenet és élettáblázatok
A korosztályok változásának jellemzői
A világ az élőlény szemével – életmenet-stratégiák
Ellenőrző kérdések
6. Vadállományok térbeli folyamatai
Elterjedés, szétszóródás és vándorlás
A térben tagolt állomány: a metapopuláció
Sziget-biogeográfia
Ellenőrző kérdések
7. Öröklődés a vadállományokban
Az öröklődés legfontosabb fogalmai
A genetikai változatosság és a természetes kiválogatódás
A genetikai változatosság csökkenése
Az állattenyésztési ismeretek vadászati alkalmazása
Ellenőrző kérdések
8. Alkalmazkodás, versengés és sűrűségfüggés
Környezeti tényezők hatása a vadfajok elterjedésére
Állományon belüli versengés a forrásokért
A vadállományok sűrűségfüggése
Bioindikátorok
Ellenőrző kérdések
9. Táplálkozás és táplálkozási kapcsolatok
Táplálékok és a táplálék összetevőinek jelentősége
Anyagcsere- és táplálkozási sajátosságok
Emésztési stratégiák
Táplálkozási kapcsolatok
Ellenőrző kérdések
10. Viselkedés a vadállományokban
Tanulás
Optimális táplálkozás
Területhasználat
Magányos vagy csoportos élet
Ellenőrző kérdések
11. Együttműködés és versengés
Kölcsönhatások az élőlények között
Együttműködési formák
Versengés és niche
A versengés modellezése
Ellenőrző kérdések
12. Ragadozó-zsákmány kapcsolatok
A ragadozó és a zsákmány kapcsolata
A ragadozók szerepe és megítélése
Gazdálkodás a ragadozókkal
Az élősködés
Ellenőrző kérdések
13. Vadállományok hasznosítása
A tartós hozamok elmélete
A vadgazdálkodás, mint körfolyamat
Alkalmazkodó gazdálkodás és a biológiai sokféleség megőrzése
Ellenőrző kérdések
14. Felhasznált irodalom

Az ábrák listája

1. A vadgazdálkodás céljait a vadállomány és a környezet kölcsönhatása határozza meg. A tényezők az idők során változhatnak, és ennek megfelelően alakul a vadállomány dinamikája. Az állomány kezelésének célja a populációdinamika függvényében rugalmasan változik (védelem, hasznosítás vagy szabályozás)
2. A vadgazdálkodás a vadállományok és élőhelyük kezelését foglalja magában. A két oldal aránya és az eszközök megválasztása mindig az állomány állapotától függ
3. A tűrőképességi tartomány alakulása. Minimum és maximum az életben maradás alsó és felső határa; pesszimum: az életben maradáson túl a növekedés feltételei is adottak, de az élőlény nem képes sikeresen szaporodni; optimum: az életben maradás, a szaporodás feltételei adottak, ami az életképes állomány kialakulásának feltétele
4. A korlátozási vagy Liebig-féle minimum elv arra a tényezőre vonatkozik, amely eléri vagy megközelíti egy élőlény által elviselhető legkisebb vagy legnagyobb szintet. Ezt legtöbbször olyan dézsával szokták szemléltetni, amelynek dongái különböző magasságúak, de a dézsát csak a legalacsonyabb donga szintjéig lehet vízzel megtölteni (Liebig-dézsa). A fogolycsibék számára ilyen tényező a rovartáplálékkal való ellátottság (állati fehérje), aminek hiányában a csibék felnevelési aránya nem elengedő ahhoz, hogy az állomány képes legyen önmagát fenntartani
5. A tavaszi átlagos hőmérséklet és a gímszarvasborjak születési súlya közötti kapcsolat a skóciai Rhum szigeten végzett vizsgálat alapján. A később és/vagy kisebb súllyal születő borjak nagyobb valószínűséggel pusztulnak el egyéves korukig
6. A fundamentális (világos tónus) és a realizált (sötét tónus) niche közötti különbség két forrás (a, b) használata esetén
7. A gímszarvas, az őz és a zerge niche-átfedése a Bajor-Alpokban. Az őz és a másik két faj közötti átfedés kicsi. A zerge és a gímszarvas a viszonylag nagy niche-átfedés ellenére képes együtt élni, mivel az élőhely más-más részeit részesítik előnyben (meredek hegyoldalak, illetve völgyek)
8. Az élet szerveződési szintjei. A nyíl az egyre bonyolultabb szerkezet, működés és kapcsolatok irányába mutat
9. Az állomány létszámának változását befolyásoló négy tényező. A szaporodás és a bevándorlás növeli (+), az elhullás és a kivándorlás csökkenti az állomány nagyságát. A négy tényező egyenlegét állománymérlegnek is nevezik
10. A gímbikák kondíciójának változása a bőgés során az 1997. évi üzekedés alatt Lábodon. A – a testtömeg csökkenése; B – a vesezsírindex csökkenése (vesezsír-index KFI – a vesék és a körülöttük lévő zsír tömege osztva a vesék tömegével)
11. A bikák rangsorban elfoglalt helye és párosodásaik száma közötti összefüggés egy angliai dámszarvasállományban. A bikákat a párosodások száma alapján rendezték sorba. A dámtehenek általában csak egyszer párosodnak, ezért a párosodások száma a szaporodási sikert (utódok számát) is jól jelzi. Az összes párosodás 17%-a a rangsorban első bikára, fele az első öt bikára, 80%-a az első tíz bikára jutott
12. A korlátlanul növekvő állomány változása négy szempontból bemutatva. A – a létszám változása az eltelt idő függvényében (t, Nt), B – a létszámváltozás logaritmizált értékekkel ábrázolva (t, logNt), C – az állományváltozás nagysága (Nt, Nt+1 – Nt), D – az egy egyedre vonatkoztatott változás ((Nt–1 – Nt)/Nt = a növekedés sebessége)
13. Egy vapitiállomány (Cervus elaphus nelsoni) létszámának változása a visszatelepülés időszakában. A növekedés sebessége megközelítette a fajtól várható legnagyobb növekedési ráta (rmax) értékét
14. A korlátozottan növekvő állomány változása négy szempontból bemutatva. A – a létszám változása az eltelt idő függvényében (t, Nt), B – a létszámváltozás logaritmizált értékekkel ábrázolva (t, logNt), C – az állományváltozás nagysága (Nt, Nt+1–Nt = hozamgörbe), D – az egy egyedre vonatkoztatott változás ((Nt–1–Nt)/Nt = a növekedés sebessége)
15. Az eltartóképesség különböző szempontú meghatározásai a korlátozott környezetben növekvő állomány változását leíró logisztikus modellhez viszonyítva (magyarázat a szövegben)
16. Nyolc korcsoportból álló állomány változásainak modellezése A – a teljes létszám alakulása, amin jól látszik, hogy az állomány növekvő, állandó és csökkenő létszámú szakaszokon megy át, B – a teljes létszám változása logaritmálva, amin a növekvő létszámú szakaszok emelkedő egyenesekként, a csökkenő időszakok csökkenő egyenesekként, az állandó létszámú időszakok pedig vízszintes szakaszok formájában láthatók, C – a koreloszlás a kezdeti időszaktól eltekintve attól függetlenül állandó, hogy az állomány csökken, állandó létszámú vagy növekszik, D – a korcsoportok létszáma logaritmálva, aminek alapján látszik, hogy az állandó koreloszlású állományban az összes korcsoport egyforma ütemben változik (párhuzamos vonalak)
17. A világ az élőlény szemszögéből, azaz mihez kell alkalmazkodni? A) Az élőhely fajtái a lakhatóság időbeli változásai szerint, T – generációs idő, L – az élet szempontjából alkalmatlan időszak hossza, H – az élet szempontjából alkalmas időszak hossza, B) az élőhely fajtái a lakhatóság térbeli jellemzői szerint, V – az átlagos otthonterület nagysága, M – az átlagos vándorlás területi nagysága, U – az életre alkalmas területeket elválasztó alkalmatlan területek kiterjedése
18. Az egyes korcsoportokban született egyedekből a még élők számát logaritmikus léptékben ábrázolva a túlélési görbe (túlélési program) rajzolható meg
19. Az élőlények térbeli eloszlásának három formája. A – egyenletes vagy szabályos, B – véletlenszerű, C – feldúsuló vagy csoportosuló
20. A metapopulácó az összefüggő állomány részekre aprózódásával alakul ki A – az alpopulációk közötti áramlás klasszikus modellje, B – központ-peremvidék vagy forrás-lefolyó modell, ahol egy nagy állományból kilépő egyedek biztosítanak utánpótlást (további magyarázat a szövegben)
21. A sziget mérete (A) és a szigeten élő fajok száma (S) közötti összefüggés. A – terület és a fajszám közötti telítődési függvény, B – a területet és a fajszámot logaritmálva az összefüggés egyenes vonalú
22. A sziget nagyságának és távolságának hatása a szigeten kialakuló egynsúlyi fajszámra. A kisebb és távolabbi szigeten kevesebb faj fog éli (S1), mint a nagyobb és közelebbi szigeten (S3)
23. A létszám (sűrűség) növekedése következtében az állományon belül a szaporodási ráta b) csökken, a halálozási ráta d) pedig emelkedik. A két ráta metszéspontjában az állomány egyensúlyba kerül (K, egyensúlyi állományméret vagy eltartóképesség)
24. A sűrűségfüggő szabályozás hatásainak megjelenése a gímszarvasállomány nagyságának függvényében, kor és ivar szerint (Eberhardt-modell)
25. Az energia útja a testen keresztül
26. Az energia és az anyag útja az ökológiai rendszerben
27. Táplálékláncok az egyszerűtől a szövevényesig. A táplálkozási kapcsolatok számának növekedése a táplálékláncok összefonódása révén valószínűleg az ökológiai rendszer szilárdságának növekedésével is jár. Ugyanakkor a mindenevők több szintre kifejtett hatásaikkal a rendszer stabilitását meg is bonthatják
28. A táplálékláncok három fő típusa: A) növényevő, B) élősködő, C) visszamentő vagy lebontó tápláléklánc
29. Az ökoszisztémában az egyes szinteken felhalmozott biomassza elméleti piramisa (a növények és állatok testtömegének összege). 1 kg farkas: 59 kg jávorszarvas: 765 kg növényzet
30. Rádióadós nyakörvvel jelölt őzbak egy éves otthonterülete egy alföldi területen (Tiszapüspöki)
31. Négy faj együttélésének lehetősége két niche-tényező eltérő részeinek hasznosítása révén. A négy faj közül az 1. környezeti forrást az A és B, illetve a C és D fajok azonos mértékben hasznosítják (függőleges tengely). Együttélésük azért lehetséges, mert a 2. forrást mind a négy faj különböző módon használja ki (a vízszintes tengelyen négy görbe). A két niche-dimenziót egymásra vetítve a négy faj – az egyes tengelyen mutatkozó átfedések ellenére – külön jelenik meg (A, B, C és D kör)
32. A Lotka-Volterra-modell négy lehetséges kimenetele. A pontban végződő és nyíllal jelölt vonalak az 1. faj változását, a szaggatott vonalak a 2. faj változását, a nyílban végződő vonalak az együttes változásokat jelölik. Ha az egyik fajt a másik nem korlátozza, viszont erős versenytársa a másiknak (erős interspecifikus kompetició), akkor az erős versengő lesz a nyertes (A, B). Mind a két fajban erős a fajon belüli versengés, ami lehetővé teszi az együttélésüket (C). A két faj között erős a versengés, de a fajokon belüli együttműködés is erős. Ebben az esetben az egyik faj nyer, de a versengés kimenetele a kezdeti létszámoktól függ. Ilyenkor ideiglenes egyensúly is kialakulhat (D)
33. A ragadozó időegység alatti fogyasztásának változása a zsákmány sűrűségének függvényében (funkcionális válasz) I. típus: a ragadozó fogyasztása egyenletesen növekszik, II. típus: a ragadozó fogyasztása telítődik; III. típus: a ragadozó fogyasztása kezdetben alig nő, majd gyorsan emelkedik, és végül fokozatosan telítődik
34. A ragadozó és a zsákmány szabályos ciklusú változása
35. A ragadozó és a zsákmány szabálytalan ciklusú változása (a létszámok nem azonos nagyságrendűek!)
36. A táplálékok váltogatásával a ragadozónak lehetősége nyílhat arra, hogy létszáma állandó legyen. Az ábrán a ragadozó a két zsákmányfaj közül mindig a növekvő szakaszban lévőt fogyasztja
37. A lándzsás métely köztigazdás fejlődése a muflonban. 1. A fertőzött muflon hullatékával ürült pete, 2. a petéből csillós lárva (miracidium) lesz, ami szárazföldi csigafajokban fejlődik tovább, 3. rédia és 4. cerkária nevű lárvaalakok, 5. a csigák a cerkária nevű lárvákat ürítik, 6. ezeket hangyák veszik fel, a lárvák metacerkáriákká alakulnak, amiket a fűvel együtt fogyaszt el a végleges gazda, 7. kifejlett lándzsás métely muflonban
38. A korlátlanul növekvő állományban a hasznosítható létszám csak a növekedési aránytól függ, azaz minél nagyobb az állomány, annál több a belőle kivehető mennyiség. A nyilak emelkedése a növekvő hasznosítható létszámot jelzi
39. A korlátozott környezetben növekvő állományban a hasznosítható létszám kezdetben növekszik, majd csökken. A nyilak a legnagyobb tartamos hozam (MFH) szintjéig emelkednek, majd ezt követően csökkenek. A legnagyobb hasznosítható létszám szintjétől eltekintve minden hozam két létszámnál is hasznosítható (vízszintes vonalak)
40. A hasznosított állomány létszámának alakulása. A logisztikus modell szerint növekvő állomány létszáma a hasznosítás arányától függően alacsonyabb szinten állandósul (A). Ezek a létszámok a hozamgörbe és az állandó hasznosítási arányok metszéspontjára esnek (B)
41. A nem hasznosított állomány a sűrűségfüggő szaporulat (b) és az elhullások (d) metszéspontjának megfelelő létszámon állandósul (K, b=d). A nem hasznosított állomány esetében a szaporulat (b) az elhullások (d) és a hasznosítás (h) összegével kerül egyensúlyba (b=d+h)
42. A gazdálkodás, mint körfolyamat. A vadgazdálkodás folyamatos beavatkozásokból áll, amelyeknek nincs végső pontja, hanem rendszeresen ismétlődő lépésekből áll
43. Az alkalmazkodó gazdálkodás folyamatábrája. Az eredmények értékelésétől függően lehet a folytatás, a módosítás, az újratervezés vagy új célok meghatározása mellett dönteni