Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a neuropszichológiába

János, Kállai, István, Bende, Kázmér, Karádi, Mihály, Racsmány (2008)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

13.5. A „tudatosulás” kérdésköre

13.5. A „tudatosulás” kérdésköre

A tudás, tudatosság nem egységes fogalom. Régóta elkülönítjük a tudni mit? és a tudni hogyan? rendszereit. Előbbi inkább az elülső agyi területekhez köthető, az utóbbi a hátsó, temporális és fali lebenyhez. Az, hogy valami tudatosul-e, függ olyan egyszerű körülményektől, hogy van-e idő a tudatosulásra. A baseballjátékos vagy a teniszező mozgása olyan gyors kell legyen, hogy a közeledő labda észlelésétől a mozgás kivitelezésig minden nem-tudatos szinten zajlik, mi több, a megfelelő mozgás végrehajtása után tudatosul csak a labda látványa. A tudatosuló működések irányítását az emberi agyban főképp a ventrális rendszerhez köthetjük, míg a dorzális rész felel főképp az igen gyors tevékenységekért, amikor a cselekvés tempója „nem engedi meg” a tudatos kontrollt.

A szubjektív adatok objektív hátterének kérdése

A tudat(osság), a (módosult) tudatállapotok, és tudatzavarok idegélettani hátterének keresésekor különösen nagy gondnak tűnik, hogy az ide tartozó jelenségek jó része alapvetően szubjektív természetű, ráadásul bizonyos formái nem is jelennek meg mindenkinél (pl. tudatos álom vagy mély hipnózis). Ugyanakkor, ha az ilyen fenomenológiai természetű beszámolók kellően konzisztensek a személyen belül, illetve a személyek között, akkor már érdemes keresni e jelenségek mentális reprezentációit, illetve végső soron, hogy milyen agyi állapotok állnak a beszámolók hátterében (Dehaene, 2001). Napjainkban egyre szaporodnak a korábban „megfoghatatlannak” tűnő, végképpszubjektívnek tűnő állapotok mögött isobjektívhátteret igazoló adatok. Például a migrénes fejfájás előtt megjelenő „aura”, (amely a migrén közeledtét jelző előérzet), PET-vizsgálatok szerint a poszterior kéreg területen vérátáramlás csökkenéssel jár, amely csökkenés 2 mm/perces sebességgel terjed (Kolb, 2003). Vagy spontán vizuális hallucináció hátterében az fMRI-adatok tükrében a fusiform gyruson belüli vagy a körüli aktivitás figyelhető meg, úgy, hogy a hallucináció egyes aspektusaihoz (pl. hogy színes-e vagy fekete-fehér, tartalmaz-e arcot vagy sem stb.) más-más terület aktivitása köthető, megfelelően e területek (illetve tudattartalmak) ismert funkcionális specializációjának (Ffytche és mtsai, 1998).

Objektív mutatókban megjelenő folyamatok tudatosulás nélkül

Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy az agyi feldolgozás bizonyos szintjein objektív mutatókkal azonosítható folyamatok nem feltétlen tudatosulnak. Így például a visszaható maszkolás elrendezésében, amikor mondjuk két arcot vetítünk olyan gyors egymásutánban (40–50 msec késéssel), hogy az első inger nem tudatosul a személy számára, mégis kimutatható, hogy azt is feldolgozta az agy. Erre utal például az, hogy az első inger által keltett érzelmek aktiválják a nekik megfelelő agyi képleteket (superior colliculus, pulvinar, amygdala: az arcok érzelmi értékeléséért felelős területek). Mi több, az érzelemnek megfelelő arcizmok aktivitása vagy a bőrellenállás változása is arra utal, hogy az idegrendszer feldolgozta, megértette az ingert, mégis elmarad annak tudatosítása (Gulyás, 2002; Merikle, 2000).

Ugyancsak arra utal, hogy az agyi aktiváció nem feltétlen jár tudatosulással, az az eset, amikor pl. szaganyagokkal történő ingerlés esetén a szaglási rendszeren kívül más rendszerek is kiterjedten aktiválódnak, például az elsődleges látókéreg. Úgy tűnik, a tudatosulás nem köthető egyetlen agyi területhez, sokkal inkább arról van szó, hogy kiterjedt agyi területek megfelelő erősségű, kellő ideig tartó aktivitása szükséges az inger tudatosulásához (Ffytche és mtsai, 1998; KovácsGy., 2002).

Ahogy a legtöbb megismerő folyamatot, a látást sem kíséri tudatosság olyan értelemben, hogy tudatában lennénk a folyamat minden állomásának. Ugyanakkor, szellemes kísérleti elrendezésben tetten érhető a „kényszerű” tudatosítás pillanata. A kétértelmű ábrákkal dolgozva, például a Rubin-serleg, vagy az anyós/feleség ábrákkal: ha a vizsgálati személyeket arra kérjük, hogy az ábra két értelmezésének váltásakor nyomjanak meg egy gombot, s eközben agytevékenységüket funkcionális képalkotó eljárással követjük, kiderül, hogy bizonyos agyterületek (így pl. a g. fusiformis, a s. intraparietalis) fokozott aktivitása kíséri a képértelmezés tudatosulását (KovácsGy., 2002).

A vaklátás esetén az elsődleges látókéreg (Br 17.) szelektíven sérül, a beteg számára a látótér fele kiesik, az itt megjelenő ingereket a beteg nem látja. Ugyanakkor igazolható, hogy ezeket az ingereket is feldolgozza az agy, és bizonyos kísérleti feltételek mellett a személy helyesen reagál rájuk, holott „nincs tudatában” annak, hogy látja az ingert. Nem tudatosul tehát az inger megjelenése – különösképp, ha az kevéssé intenzív –, a beteg mégis helyesen válaszol az azzal kapcsolatos kérdésekre. Az ilyen betegek agyát vizsgáló képalkotó eljárások igazolták, hogy a kiesett agyi területek szerepét azok szomszédai (másodlagos látókéreg) veszik át (Güzeldere, 2000). Ezek a részek olyannyira átvehetik a kiesett agyterület szerepét, hogy kellően intenzív inger esetében még tudatosulhat is az inger. Így tehát a vizuális ingerek tudatosítása nem köthető közvetlenül az elsődleges látókéreg épségéhez, hiszen annak hiányában is elérhető az ingerek tudatosulása.

A féloldali neglektben(hemispatial neglect)szenvedő betegnél, akinél jobboldali poszterior parietotemporális lézió áll a tünet hátterében, kimutatható, hogy az egyik térfél elhanyagolása nem inputprobléma, tehát nem pusztán arról van szó, hogy az adott térrészről nem vesz fel információt a beteg. Amikor arra kérjük, hogy egy jól ismert terepet idézzen fel képzeletében egy bizonyos perspektívából (pl. a szobáját a bejárati ajtó felől), és sorolja fel a tereptárgyakat, ugyanúgy kihagyja a bal térfelet, mint tényleges percepció esetében. Ez arra utal tehát, hogy a neglekt kognitív szinten működik, „belül” nem vesz tudomást a dolgokról a beteg (Kolb, 2003).Ugyanakkor kimutatható, hogy a féloldali neglektes betegnél a „tudomásul nem vett” látótérben megjelenő képek is épp olyan szemantikus szintű priming-hatást képesek kiváltani foveálisan megjelenő célszavakra, mint a másik, „tudomásul vett” látótérben megjelenők. Tehát szemantikus szintű feldolgozás alá esik a neglekttérfélben megjelenő inger is (Dehaene, 2001).

Hasonlóan, nem tudatos szintű, ám szemantikus feldolgozást mutattak ki prozopagnóziásbetegnél. Bár a beteg tagadja, hogy azonosítani tudná az ismerős arcokat mutató képet az ismeretlenek között, mégis az ismerős arcok esetében regisztrált P300 szignifikánsan rövidebben és intenzívebben jelent meg, mint az ismeretleneknél. Hasonlóképp: az elektrodermális mutatókban is megjelent az ingerek érzelmi szintű feldolgozására utaló mintázat.

Egészséges személyeknél is sorra hozhatók a példák arra, hogy tudatosulás nélküli teljesítmények mögött objektív agyi történések regisztrálhatók, néha meglepő finomsággal. A binokuláris rivalizálás jelensége az, amikor a két látótérbe egymástól eltérő képeket, például egy arc és egy ház képét vetítjük. Ilyenkor az ember váltakozva látja (tudatosítja) hol ezt, hol azt. Ilyen helyzetben az arc vizuális percepciójáért felelős terület, a fuziformis arcterület (FFA, fusiform face area) is oszcilláló aktivitást mutat, a szubjektív beszámolóval szoros összhangban váltogatva a magas, illetve alacsony intenzitású működést. A FFA abban az esetben is aktív, amikor a személy egy arc hallucinációjáról számol be.

Hasonlóképp, a mozgás percepciójáért felelős V5 vagy MT-area nem csak akkor mutat aktivitást, amikor tudatos szintű a mozgás észlelése, hanem akkor is, amikor vizuális illúzió „okán” jelenik meg a mozgás élménye, például az ún. „kinetikus art” képeit szemlélve, ahol a mozgás pusztán szubjektív illúzió (mely ténnyel a szemlélő ráadásul tisztában is van). Az ún. mozgási utóhatás esetében is a V5 aktivitása igazolható, mégpedig épp olyan hosszan, ahogy maga az utóhatás fennáll.

Állíthatjuk tehát, hogy egyre több adat mutat arra, hogy tudatosulás nélkül mehetnek végbe a legkülönfélébb perceptuális, szemantikus és érzelmi feldolgozásra utaló folyamatok, melyek idegélettani háttere mind pontosabban feltárható.