Ugrás a tartalomhoz

Az orvosi élettan tankönyve

Attila, Fonyó (2011)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

2. fejezet - Magyar nyelvű orvosi élettani tankönyvek

2. fejezet - Magyar nyelvű orvosi élettani tankönyvek

Az egyetemi tanítás évszázadokon keresztül élőszóval történt, fő formája az előadás és a bemutatás volt. A nagyhírű professzorok tanteremben átadott tudása tanitítványaikon keresztül terjedt országhatárokon keresztül: a közvetítés nyelve – akárcsak az előadásoké – a latin volt. A tudást közvetítő átfogó tankönyvek az újkorban jelentek meg, jelentős részben latin nyelven. 1789-ben azonban már megjelent az első magyar nyelvű élettan könyv. Szerzője RÁCZ Sámuel, címe „A physiologiának rövid sommája”. 1862-ig kellett várni a következő tankönyvre, amelyet BALOGH Kálmán írt, címe „Az emberélettan”. 1875-ben egy németből fordított mű, RANKE élettana látott napvilágot. KLUG Nándor „Az emberélettan tankönyve” című munkája 1888-ban, VERESS Elemér könyve „Az élettan tankönyve, különös tekintettel az emberre” első kiadása 1913-ban, második kiadása 1919-ben jelent meg.

A magyar nyelvű élettani tankönyvirodalomban fordulópontot jelentett BEZNÁK Aladár kinevezése a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Élettani Intézetének élére. Röviddel a tanszék elfoglalása után 1938-ban jelentette meg az „Orvosi Élettan” első kötetét, amelyet 1941-ben követett a második kötet. A könyvet a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat jelentette meg, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar orvosi könyvek kiadásában; a Társulat működése a II. világháborót követően sajnálatos módon megszűnt. A művet nem csak terjedelme emeli ki az eddigiek sorából. A 20. században Angliában és az Amerikai Egyesült Álllamokban egymás után jelentek meg angol nyelvű modern felfogású orvosi élettani tankönyvek, és ezek kisugárzását először az Orvosi Élettan közvetítette magyar nyelvterületre. Mindjárt a könyv előszava, angol nyelvű mottójával és az angol nyelvű élettan tankönyvek felsorolásával, stílusuk ismertetésével világossá tette a fordulatot, holott a történelemnek ez az időszaka nem volt kedvező Beznák professzor anglofil irányváltása számára. A könyvet még ma is élvezetes olvasmánnyá teszi az ahogyan az olvasót a kauzális gondolkozásra neveli, a tudományos felismeréshez vezető út leírása. A történelem tragikus fordulata, hogy Beznák professzornak nem volt lehetősége további kiadásokra. Az Élettani Intézet vezetésétől kormányzati nyomásra 1946-ban meg kellett válnia. A Tihanyi Biológiai Intézet igazgatója lett, majd 1948-ban emigrációba kényszerült, és Kanadában halt meg 1959-ben.

Beznák Aladár utóda a budapesti Élettani Intézet élén 1946-ban MANSFELD Géza lett, aki elkezdte írni saját élettan tankönyvét. A mű Mansfeld professzor betegsége, majd 1950-ben bekövetkezett halála miatt befejezetlen maradt, és nem jelent meg. (A jelen sorok szerzője, mint Mansfeld professzor munkatársa tudott a készülő könyvről.)

1946-ban jelent meg a debreceni Tudományegyetem Élettani Intézete igazgatójának, WENT Istvánnak „Élettan” című tankönyve. (A könyv előfutárának tekinthető Went István „Általános Kórtan” című könyve, sok élettani vonatkozással; Went István egy időszakban egyszerre adott elő élettant és kórtant Debrecenben.) A könyv kisebb terjedelmű volt, mint a Beznák-féle Orvosi Élettan, és talán annál könnyebben volt elsajátítható. (Went professzor megjegyzése: ... „minthogy a szerzők eltérő didaktikai módszereket alkalmaztak, a két könyv jól kiegészítette egymást....”.) A könyven két további átdolgozott kiadása jelent meg, 1958-ban és 1962-ben.

1963 és 1988 között az orvosi élettan tankönyvei BÁLINT Péternek, a budapesti Élettani Intézet igazgatójának nevéhez fűződnek. (Ebben az időszakban az egyetemi tankönyveket már a főhatóság megbízása alapján készítették el, állami pénzügyi támogatással.) 1963-ban jelent meg „Az Élettan Tankönyve” első kiadása: szerkesztője Bálint Péter, szerzői a budapesti (akkor még egyetlen) Élettani Intézet munkatársai, ÁDÁM György, Bálint Péter, FEKETE Ágnes és HÁRSING László. Az első kiadást 1965-ben és 1968-ban két további követte. (Ádám György rövidesen az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Összehasonlító Élettani Intézetének, Hársing László pedig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézeténak igazgatója lett.)

1972-ben jelent meg a Bálint Péter által most már egyedül írt „Orvosi Élettan” első kiadása. Ezt még három további kiadás követte, a sorozat utolsó tagja (4. kiadás) 1981-ben jelent meg. Ugyancsak „Orvosi Élettan” lett a címe a következő, 1986-ban megjelent tankönyvnek, amely azonban már nem a megelőzők folytatása. A tankönyvírási megbízást kiadó főhatóság (az akkori Egészségügyi Minisztérium) ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy az időközben nyugalomba vonult Bálint professzor mellett az mind a négy orvostudományi egyetem Élettani Intézeteinek igazgatója is részt vegyen a tankönyv megírásában. Így kapott felkérést egyes fejezetek megírására FONYÓ Attila (Budapest), GRASTYÁN Endre (Pécs), KOVÁCH Arisztíd (Budapest), OBÁL Ferenc (Szeged) és VARGA Emil (Debrecen). Grastyán Endre azonban – talán már akkor jelentkező, és 1989-ben végzetessé váló betegsége miatt – nem vállalta egyedül a megbízást, és vele együtt közvetlen munkatársai, ÁNGYÁN Lajos, BUZSÁKI György, CZÉH Gábor, LÉNÁRD László és SZABÓ Imre vettek részt az idegrendszer élettana megírásában.

1987-ben – Fonyó Attila kezdeményezésére – az öt orvosegyetemi Élettani Intézet igazgatója egyetértett abban, hogy egy angolnyelvű tankönyv kiadását javasolja az Egészségügyi Minisztériumnak. Így került sor W. F. GANONG „Review of Medical Physiology” című tankönyvének fordítására; a fordítást legnagyobb részben a budapesti Élettani Intézet munkatársai, a szerkesztést ugyanebből az intézetből Fonyó Attila és MITSÁNYI Attila végezték. A könyv „Az Orvosi Élettan Alapvonalai” címmel látott napvilágot először 1990-ben, majd 1995-ben.

Az Orvosi Élettan Tankönyve 1. kiadása 1997-ben jelent meg, azóta 3 további átdolgozott magyar nyelvű kiadás látott napvilágot (1999, 2003, 2008). A társszerzők ezalatt változtak: Szűcs Géza négy kiadás számára írta meg a vázizomról szóló fejezetet, Mitsányi Attila († 2010) két kiadás számára az energiaforgalmat és az elektrokardiográfiát, Hunyadí László társzerzője volt a 3. kiadásban a szenzoros működések fejezetének és a 4. kiadás lektora, Ligeti Erzsébet a 4. kiadásban 17 fejezet átdolgozását végezte el, ezen kívül négy kiadásban volt egyedüli szerzője a szteroidszintézis és az immunfolyamatok fejezeteinek.