Ugrás a tartalomhoz

A farmakológia alapjai

Klára, Gyires, Zsuzsanna, Fürst (2011)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

41. Hashajtók és hasmenést gátló szerek

41. Hashajtók és hasmenést gátló szerek

Gyires Klára

Hashajtók

A hashajtók azok a vegyületek, melyek a székletürítést gyorsítják és a belek kiürítését megkönnyítik. A hashajtók az egyik leggyakrabban és sokszor indokolatlanul alkalmazott gyógyszercsoport. Állandó használatuk káros, mivel megzavarják a normális bélmunka finoman koordinált reflexmechanizmusát. A hashajtók tartós szedése során a víz- és az elektrolitvesztés következtében fokozódhat az aldoszteronprodukció, és a következményes K+-vesztés csökkenti a bélrendszer tónusát, motilitását. Ennek eredményeként a beteg szükségét érzi a hashajtó ismételt szedésének. Steatorrhoea, fehérjevesztés szintén kialakulhat. A hashajtók indokolatlan és korlátlan szedése renyhe bélműködést, életen át tartó emésztési zavarokat, flatulentiát, meteorismust válthat ki, és így komoly kárt okoz a betegnek.

Tartós hashajtószedés után gyakori utókövetkezmény a neurogen székrekedés, mivel a hashajtók túl erősen ürítik ki a bélhuzamot, ezért a kúra után elegendő salaknak kell felgyülemlenie ahhoz, hogy a normális székürítés visszaálljon. Ez a beteget a hashajtó további szedésére ösztönzi, amelyet azután már nehezen tud elhagyni. Ezenkívül a hashajtóknak szisztémás hatásai is lehetnek.

Hashajtó hatással nagyszámú és különböző kémiai szerkezetű vegyület rendelkezik. Hatásmódjuk és hatáserősségük nagyon változatos. A hatás erőssége, a hashajtó révén képződött széklet sajátosságai alapján megkülönböztetünk laxatív, purgatív és drasztikus hatást. Laxatív hatásról beszélünk, amikor az ürített széklet formált. A purgatív hatásra pépes, a drasztikusra egészen folyékony széklet ürítése jellemző.

A legtöbb hashajtó kisebb adagban laxatív, nagyobb dózisban purgatív hatású. Drasztikus hatással csak egyes vegyületek rendelkeznek, ezek erősen izgatják a bélfalat, erős alhasi vérbőséget okoznak.

A „purgatív” megjelölés abból a túlhaladott elgondolásból származik, hogy a bél „kitisztítása” egyben föltétlenül a szervezet méregtelenítését is jelenti.

A hashajtók a következő alapvető támadáspontokon fejtik ki hatásukat:

A colonban történő vízvisszatartás révén (a hashajtó vegyület hidrofil sajátsága, illetve ozmotikus hatása miatt) nő a széklet mennyisége és puhasága, fokozódik a béltartalom továbbításának gyorsasága.

A nyálkahártyára gyakorolt direkt és indirekt hatás révén csökken a vízvisszaszívás a colonban.

Fokozódik a bélmotilitás, és ennek következtében csökken a só- és vízvisszaszívás.

A gyógyszeres hashajtás legfontosabb indikációja a székrekedés. Az obstipatio nem betegség, hanem tünet. Hátterében számos ok állhat, például bélbetegség, endokrin, idegrendszeri elváltozások, gyógyszerhatások (41.1. táblázat). Súlyos atoniában a bélműködést erős paraszimpatikusizgatók, spasticus obstipatióban pedig görcsoldók normalizálják.

9.4. táblázat - 41.1. táblázat Néhány obstipatiót okozó gyógyszer

•Antacidok (kalcium-karbonát, alumínium-hidroxid)

•Antikolinerg vegyületek

•Antihisztaminok (H1-receptorblokkolók, antikolinerghatás)

•Antiparkinson-szerek (antikolinerg hatás)

•Kortikoszteroidok

•Clonidin

•Diuretikumok (hypokalaemia)

•Phenothiazinok (antikolinerg hatás)

•Ganglionblokkolók

•Hashajtók (krónikus használat esetén)

•Izomrelaxánsok

•Lithium

•MAO-gátlók

•Nem szteroid gyulladásgátlók

•Octreotid

•Opioidok

•Propranolol

•Triciklikus antidepresszánsok (antikolinerg hatás)

•Vas

•Verapamil


Jelentősek a hashajtók akut és krónikus bélhurutokban. A heveny bélhurutot leggyakrabban a bélfalat izgató ágens (romlott, nehezen emészthető vagy fertőzött béltartalom) okozza, és ilyenkor a hashajtás a bél megtisztítását szolgálja. Krónikus bélhurutokban enyhe hashajtás hasznos lehet (például ivókúra).

Öregek, legyengült betegek, mellkasi és hasi műtöttek stb. esetében a hashajtók pépes, könnyen üríthető széklet kialakításával megóvják a beteget az erős hasprés okozta túlerőltetés káros következményeitől.

A hashajtó vegyületeket hatásmódjuk alapján négy csoportra lehet felosztani:

Székletmennyiség növelése útján hatók: növényi rostok, kolloidális hashajtók.

Ozmotikus hashajtók: fel nem szívódó sók és szénhidrátok.

A széklet puhítása révén ható vegyületek.

A bélfal izgatásával ható hashajtók.

A fenti klasszikus hashajtócsoportok mellett újabb mechanismussal ható szerek is alkalmazásra kerültek, mint pl. a kloridcsatorna-aktiválólubiproston, a perifériás opioidreceptor-antagonisták, a methylnaltrexone•és azalvimopan, valamint az 5-HT4-receptor-antagonisták.

Hashajtó adása nélkül, a végbél izgatásával is ki lehet váltani székelési reflexet és ezzel a felhalmozott bélsár kiürülését. Ezt a célt szolgálja a beöntés (melyhez fél liter langyos vizet alkalmaznak) vagy a végbél nyálkahártyáját helyileg izgató szerek (például glicerin, szappan) alkalmazása csőrében vagy kúpban. A glicerin csőrében (5 × 15 ml tisztán vagy 15 rész vízzel hígítva) néhány perc alatt bőséges székletürítést okoz. Használatos ezenkívül a glicerines végbélkúp is.

A különböző mechanizmussal ható hashajtók latenciaidejét a 41.2. táblázat foglalja össze.

9.5. táblázat - 41.2. táblázat Különböző hatásmechanizmusú hashajtók hatásának latenciaideje

Hashajtótípus hatásmechanizmusa

Vegyület

Hatás latenciaideje

Székletmennyiség növelése

–kolloidális hashajtók (lágy, formált széklet)

agar

metil-cellulóz

1–3 nap

Ozmotikus hashajtók

–anorganikus sók, szénhidrátok (lágy, félfolyékony, folyékony széklet)

magnézium-szulfát

nátrium-szulfát

laktulóz

1–3 óra

1–3 nap

Székletpuhítás (lágy széklet)

dioktil-szulfo-borostyánkôsav-Na

1–3 nap

Bélfalstimulálók (félfolyékony széklet)

–bélizgató olajok

–difenil-metán-származékok

ricinusolaj

phenolphthalein

bisacodyl

2–4 óra

6–10 óra

6–10 óra

–antrakinonszármazékok

–epesavak

szenna

dihidrokolsav

6–10 óra

6–10 óra

Kloridcsatorna-aktiválók

lubiproston

24 órán belül


A székletmennyiség növelésével ható hashajtók

Növényi rostok, hidrofil kolloidok

A civilizáció elterjedésével az emberiség táplálkozásában nagymértékben csökkent a táplálék rosttartalma, ennek következménye a colon hiányos telődése. Ez a hiányos telődés fontos szerepet játszik a székrekedés, az irritabilis colon szindróma és a colondiverticulumok kialakulásában.

A növényi rostban gazdag diéta a legalkalmasabb a funkcionális eredetű székrekedés, valamint az említett patológiás elváltozások profilaxisára. Célszerű, hogy a táplálék rostanyagtartalma elérje a napi 20–60 g-ot. A laxatív hatás oka, hogy a rostok a bélben nem emésztődnek meg, így nem szívódnak fel. A colonba változatlanul jutnak el, és ott vizet felvéve megduzzadnak. Nagy mennyiségű, lágy, formált széklet képződését eredményezik a víz bélben való visszatartása révén. A táplálékban található rostok lényegében a növények sejtfalai, melyek poliszacharidokat (cellulóz, hemicellulóz, pektin) és lignint tartalmaznak.

Igen nagy a rosttartalma a korpának (25–50%). Rostban gazdagok még a zöldségfélék (például 1 g sárgaréparost 23 g vizet köt meg), valamint a gyümölcsök és a gabonafélék (például a rostanyagban gazdag, teljes őrlésű kenyér).

Kolloidális hashajtó a félszintetikus metilcellulóz, mely a vizet megkötve alaptérfogatának 25-szörösére is megduzzad. A gyomorban teltséget okoz, amit fogyókúrák elősegítésére használnak. Hasonló hatású a karboxi-metilcellulóz-Na, amely enyhe savközömbösítő is.

Kolloidális hashajtónak tekinthetők a szárított gyümölcsök (aszalt szilva, alma, füge), a szilvalekvár, továbbá az agar (tengeri algák kivonata), a tragacantha (Astragalus fajok mézgája) és a gummi arabicum (Acacia senegal mézgája).

Mellékhatásként bélobstrukciót okozhatnak.

Kontraindikáltak bélszűkület, összenövések esetén. Alkalmazásukkor a bélobstrukció elkerülésére naponta legalább 2 l folyadékot kell fogyasztani.

Ozmotikus hashajtók – sós hashajtók

Idetatoznak a bélből csak minimális mértékben felszívódó anorganikus sók, illetve a fel nem szívódó szénhidrátok (például laktulóz, glicerin).

A hashajtásra olyan sókat célszerű felhasználni, melyek nem vagy csak csekély mértékben szívódnak fel, így a vizet a béllumenben visszatartják, illetve hipertóniás koncentrációban a szervezettől vizet vonnak el. A desztillált víznek és az izotóniás konyhasóoldatnak nincs hashajtó hatása, mert gyorsan felszívódik, de már a 3%-os konyhasóoldat (például fél liter tengervíz) hasmenést okoz, mert a felszívódás előtt fel kell hígulnia. A hatás kialakulásának latenciaideje a laxatív hatás erőssége szerint szintén különböző: kisebb, laxatív dózis esetében a hatás 10–12 óra múlva jelenik meg, míg a purgatív dózisnál kb. 3 óra múlva.

Anorganikus sók

Leggyakrabban a magnézium sóit, valamint a nátrium és a kálium foszfátját, szulfátját és tartarátját használják. Enyhébb hashajtásra jó hatású a magnézium-hidroxid, erélyesebb hatás elérésére célszerűbb a magnézium-szulfátot alkalmazni. A magnéziumsók fokozzák a kolecisztokinin elválasztását is. A nátrium-szulfátot, nátrium-foszfátot és nátrium-citrátot oralis beadás mellett beöntésként is alkalmazzák.

A különbözőkeserűsók, például nátrium-szulfátot (Glaubersó), magnézium-szulfátot(Keserűsó), kálium-nátrium-tartarátot (Seignette-só), a sókeverékek, például a Károly-só (Pulvis Caroli) nátrium- és kálium-szulfátot, valamint nátrium-kloridot és -bikarbonátot tartalmaznak. Ugyanezek a sók felelősek a keserűvizek hashajtó hatásáért. Hazai természetes keserűvizek: Apenta, Ferenc József, Hunyadi János, Igmándi, Mira glaubersós gyógyvíz.

Hatásmechanizmus. Amagnézium- és nátrium-szulfát tömény oldatban bevéve növeli a béltartalom ozmotikus nyomását, amelyet a beömlő emésztőnedvek felhígítanak. A vastagbélben azonban a fel nem szívódó só meggátolja a hígítófolyadék felszívódását is, tehát vizet von el a szervezettől. A nátrium-szulfát nagyobb dózisban (20–25 g fél pohár vízben) oly nagy mennyiségű vizet von el a szervezettől, hogy alkalmas az intracranialis nyomás csökkentésére.

Mellékhatások. A sós hashajtók mellékhatását elsősorban a felszívódó kationok, esetleg anionok okozhatják. Magnéziumsókat ezért csak ép veseműködés esetén szabad adni, nátriumsók adása kontraindikált szív- és vesebetegeken, a foszfátok csökkenthetik a plazma ionizált kalcium mennyiségét és hyperphosphataemiát okozhatnak. A hipertóniás oldatok alkalmazásakor vízelvonó hatásuk miatt dehidratáció jöhet létre, ezért ilyenkor szükséges a kellő mennyiségű folyadékbevitel. Időseknek nem ajánlatos adni.

Fel nem szívódó szénhidrátok

Legfontosabbak a laktulóz, a glicerin, a szorbitol és a mannitol.

A laktulóz•a fruktóz és a laktóz szemiszintetikus diszacharidja, és mivel a bél enzimjei nem hidrolizálják, felszívódni nem tud, így hashajtó hatású. A vastagbélben (bakteriális hatásra) lebomlik organikus savakra, és valószínű, hogy a luminalis pH csökkenése fokozza a bélmotilitást és a szekréciót. Emellett a viszonylag kis molekulatömegű termékek ozmotikus hatást is kifejtenek. Hashajtó hatása a bevitel után 1–3 nappal jelentkezik. Alkalmazzák továbbá súlyos májbetegségben az encephalopatia megelőzésére, mivel csökkenti az ammónia felszívódását a bélből (lásd Májvédő anyagok). A laktulóz abdominalis diszkomfortérzést, nauseát, flatulentiát okozhat.

Dózisa 3–10 g.

A szorbitol és a mannitol ozmotikus hashajtó hatása mind oralis (70%-os oldat), mind rectalis (30%) adás esetén érvényesül.

A glicerin(glicerol•) ozmotikus hashajtó hatásán kívül fokozza a rectalis kontrakciókat, a rectum ürülését, ennek alapján kúpban is alkalmazzák.

A polyethylen glycol,mely fel nem szívódó, ozmotikusan aktív cukormintizotóniás oldat együtt adva különböző sókkal (nátrium-szulfát, nátrium-klorid, nátrium-bikarbonát, és kálium-klorid) biztonságos, hatásos hashajtó, mivel nem okoz eltolódást a víz- és elektrolit-háztartásban. Akut hashajtásra (pl. műtétek, gasztrointesztinális endoscopos vizsgálatok előtt) gyors bevitel szükséges (2–4 L 2–4 órán belül). Krónikus obstipáció esetén a fenti összetételű por kisebb dózisait alkalmazzák. Szemben a szorbitollal és a lactulózzal nem okoz hasi görcsöket és flatulenciát.

A széklet puhításával ható hashajtók

Docusat, dioktil-szulfoborostyánkősav-nátrium (Docusat sodium•, docusatum natricum, dioctyl natrium sulfosuccinát). Elősegíti a víz beáramlását a vastagbélben haladó székletbe, így azt puhítja, kiüríthetőségét elősegíti. Hatása 1–3 nap múlva jelentkezik. Hasonló hatásúak az erősen felületaktív poloxamerek.

Paraffinum liquidum. A petróleumdesztilláció maradékából nyert színtelen, szagtalan, íztelen olaj, amelynek nincs közvetlen hashajtó hatása.

Farmakológiai hatások. Mivel csak igen kis mennyiségben szívódik fel a vékonybélből, a vastagbélbe jutva a béltartalmat emulgeálja, puhává és sikamlóssá teszi, idült székrekedésben megkönnyíti a beszáradt széklet kiürítését, a bélnyálkahártyát bevonva csökkenti annak izgalmát, és spasticus obstipatióban oldja a görcsöt. Csecsemőkben, gyermekekben vízvesztés nélkül elősegíti a széklet ürítését. Egyáltalán nem izgatja a bélhuzamot. Terheseknek, öregeknek, legyengült betegeknek is előnyös hatású.

Mellékhatások. A felszívódó paraffin a mesenterialis nyirokcsomókban kötőszövetes burjánzást, paraffinoma kialakulását okozhatja. A végbélen át kiszivárgó olaj irritációt és kényelmetlenséget okozhat. Csökkenhet a zsíroldékony vitaminok felszívódása. Aspiráció miatt lipoid-pneumonia kialakulását is megfigyelték (főleg tartós, esti bevétel esetén).

Dózis. Felnőtteknek napi 15–30 g a hatékony adag.

A bélfal izgatásával ható hashajtók

Ezek a vegyületek gátolják a víz és az elektrolitok felszívódását, növelik a nyálkahártya permeabilitását, és fokozzák a bélmotilitást a enteralis idegek direkt stimulációja révén. A nátrium- és vízvisszaszívás csökkenése az intestinalis Na+/K+-ATP-áz gátlásának a következménye. Felvetődött, hogy tartós alkalmazásuk során a bél plexus myentericus működése károsodik, ami colonatoniához, dilatációhoz vezet. Ezen aggodalmak azonban nem igazolódtak.

Hatásuk a bevétel után 6–8 órával kezdődik.

A bélfal izgatásával ható vegyületek csoportosítása:

Természetes anyagok (antrakinonszármazékok).

Szintetikus anyagok (difenil-metán-származékok).

Bélizgató olajok.

Egyéb származékok (például kén).

Természetes anyagok: antrakinonszármazékok

Számos növény antranolglikozidokat tartalmaz, amelyeknek aglikonjai, az ún. emodinok, erős hashajtó hatásúak. Az emodinok di- vagy trihidroxi-antrakinon-származékok.

A legfontosabb antranol-glikozidokat tartalmazó növények: a legelterjedtebben alkalmazott szennalevél (Sennae folium), mely hatóanyaga a Senna glycosid•.

Használatos továbbá az Aloe és a Cascara sagrada, a rebarbaragyökér (Rhei rhizoma) és a bengefakéreg (Frangulae cortex).

Az antranol-glikozidok ún. „prodrug”-ok, az aktív hatóanyag, az emodin, a colonban a bélbaktériumok hatására keletkezik, így hatása a vastagbélre korlátozódik. Mivel a hatás kialakulásához a vegyületnek el kell jutnia a colonba, a hatáshoz minimum 6 óra szükséges. A kismértékben felszívódott hatóanyag az epével, a vizelettel, az anyatejjel választódik ki.

Tartós adása a colon barna pigmentációját – melanosis coli – okozhatja.

A drogokban az emodinok mellett még más hatóanyagok is vannak. A rebarbaragyökér például krizofanolsavat tartalmaz, amely az emodinhoz hasonlóan a savanyú vizeletet barnára, a lúgosat pirosra festi.

Ebbe a csoportba tartozik még az ugyancsak hashajtó hatású 1,8-dihidroxi antrakinon (dantron). A vegyület tartós adagolás során kísérleti állatokban máj- és béldaganatot okozott, ezért visszavonásra került. Bár ilyen hatást a természetes antrakinonszármazékoknál nem figyeltek meg, tartós adásuk nem célszerű.

Szintetikus anyagok: difenil-metán-származékok

Igen nagy különbségek (4–8-szoros) figyelhetők meg az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek iránti egyéni érzékenységben. Hatásuk a bevétel után 6–8 órával jelentkezik, mivel elsősorban a colonra hatnak.

Mellékhatásaik közül fő probléma, hogy nagyobb dózisok esetében igen erős a laxatív hatás, amit jelentős folyadék- és elektrolitvesztés kísér. Allergiás bőrreakciók szintén előfordulhatnak. A vizeletet rózsaszínűre festik. Idetartozik a phenolphthalein és a bisacodyl.

Phenolphthalein•.(Phenolphthaleinum) Vámossy önkísérletben fedezte fel hatását 1902-ben. A vékonybélből egy része (15–20%) felszívódik, és részben az epével kiválasztódva, még a beadás után 2–3 nappal is elősegíti a puha székletürítést. Nem vezet alhasi vérbőséghez, ezért gyermekek, öregek, legyengült betegek, terhesek, aranyeresek is jól tűrik.

Potenciális cardialis toxicitása miatt egyes országokban (USA) alkalmazását beszüntették.

Állatkísérletben tartósan nagy dózisok alkalmazását követően a bélben malignus elváltozásokat figyeltek meg.

Dózisa 30–200 mg per os.

Bisacodyl•. A phenolphthaleinhez hasonló hatású az 1953-ban bevezetett diphenyl-metán-származék, a bisacodyl, mely a habituális obstipatio atoniás és dyskinesiás formáiban 10–20 mg-os adagban hatékony, per os.

Bélizgató olajok

Ricinusolaj (Ricini oleum virginale). A Ricinus communis magvaiból sajtolt színtelen olaj, mely ricinolsavas és izoricinolsavas trigliceridből áll.

Farmakológiai hatás . A ricinusmag ezenkívül egy igen toxikus fehérjét, ricint is tartalmaz.

A ricinusolajból a vékonybélben hidrolízis során keletkezik a ricinolsav, mely fokozza a perisztaltikát és gátolja a folyadékfelszívódást. Mivel rosszul szívódik fel, a vastagbélben a bélsarat sikamlóssá teszi és kiürülését megkönnyíti.

A vastagbeleket teljesen kiüríti, újbóli székletürítés csak néhány nap után várható ismét. Igen erős hashajtó hatása miatt elsősorban egyszeri, akut hashajtásra célszerű használni, főleg enteritis esetén. Tartósan nem adható, mivel dehidrációt okozhat (emiatt csecsemőknek nem szabad adni), valamint a táplálék felszívódását gátolhatja.

A hatás a bevétel után 1–6 órával jelentkezik.

Mellékhatás . Az esetleges túl erős hashajtó hatás dehidrációt és az elektrolit-háztartás zavarát okozhatja. Erős stimulatív hatása miatt méhkontrakciókat is okozhat, a szülést megindíthatja, terhesség alatt ezért ne adjuk. Bevétele igen kellemetlen, hideg gyümölcslével, tejjel, alkohollal próbálják rossz ízét csökkenteni.

Adagolás. A ricinusolaj 10–30 g adagban biztos hatású Ma már ritkán használjuk.

Egyéb származékok
Kloridcsatorna-aktivátor

A lubiproston prosztánsavszármazék, mely a 2-es típusú kloridcsatornát (ClC-2) aktiválja a vékonybélben. Ennek eredményeként kloridtartalmú folyadék szekréciója indul el a béllumenbe, mely fokozza a bélmotilitást. Nem alakul vele szemben tolerancia.

Terápiásan krónikus obstipációban, ill. az irritábilis bél szindróma obstipációval járó formájában adják. Mellékhatásként émelygést okozhat, mivel gátolja a gyomorürülést. Terheseken kerülendő, mivel a kísérleti állatokon terhességmegszakadást okozott.

Opioidreceptor-antagonisták

A methylnaltrexon• és az alvimopanszelektív μ opioid receptor antagonisták, melyek nem jutnak be a központi idegrendszerbe, így csak a perifériás opioidreceptorokat blokkolják, és nem befolyásolják az opioidok centrálisan indukált analgetikus hatását.

A methylnaltrexonta krónikus opioidkezelés okozta obstipáció kezelésére használják (0,15 mg/kg sc. 2 naponként), amennyiben más szer hatástalan volt. Az alvimopant rövid távú kezelésre használják a bélrezekciót követő posztoperatív ileus csökkentésére.

(Részletesebben lásd az Opioidagonisták és opioidantagonisták című fejezetben.)

5-HT4-receptor-agonisták

Az 5-HT4-receptoron nagy affinitású parciális agonista tegaserod az irritábilis bél szindróma székrekedéssel járó formájában hatásos. A kezdetben biztonságosnak tűnő gyógyszer a későbbiekben több esetben okozott súlyos cardiovascularis történéseket, mely hatásért az 5-HT1B-receptor gátlását tették felelőssé. Ezért kivonásra került. Cardiovascularis problémákat okoz a másik 5-HT4-agonista, a cisaprid is, a cardialis hERG csatornák gátlása révén (lásd még Irritábilis bél szindróma gyógyszerei, Helyi hormonok című fejezetet).

A Prucalopridnagy affinitású 5-HT4-agonista, nem hat sem az 5-HT1B-receptorokra, sem a hERG csatornákra. Klinikai kipróbálás alatt van.

A vízben oldhatatlan, mosott kénpor(Sulfur pulveratum lotum) enyhe hashajtó hatású, mivel belőle a bélben a bélflóra és a bélhámsejtek hatására lassan kén-hidrogén keletkezik, amely perisztaltikafokozó hatású. Krónikus obstipatióban a kén jó hatású, különösen szennával kombinálva. Napi 1–2 kávéskanál Pulvis sennae compositus tartós kezelésre alkalmas.

Az epesavak hashajtó hatásának alapja, hogy csökkentik a víz és az elektrolitok felszívódását. A dehidrokolsav megbízható hashajtó napi 0,75–1,5 grammos dózisban. Emellett hidrokoleretikus hatásuk is van.

Hasmenést gátló szerek (obstipánsok)

A hasmenésnek számos oka lehet, mint például fertőzés, toxinok, gyógyszerek (41.3.táblázat), szorongás stb.

9.6. táblázat - 41.3. táblázat Hasmenést okozó gyógyszerek

•Adrenerg-neuron-blokkolók

•Antimikrobás szerek (például szulfonamidok, tetraciklinek, a legtöbb széles spektrumú antibiotikum)

•Epesavak

•Kolinerg-izgatók

•Quinidin

•Nem szteroid gyulladásgátlók (fenamátok)

•Prokinetikus szerek

•Prosztaglandinok


A hasmenést kísérő egyéb tünetek súlyossága függ nemcsak a kiváltó októl, de a beteg általános állapotától, tápláltságától is. A fejlődő országokban évente 4-5 millió haláleset következik be akut hasmenés miatt. Az akut hasmenés az alultáplált csecsemők egyik leggyakoribb haláloka.

Hasmenés során – etiológiától függően – részben fokozott bélmotilitás, részben a béllumenből a folyadék visszaszívódásának csökkenése, illetve a béllumen felé történő fokozott elektrolit- és vízszekréció figyelhető meg.

A hasmenés formái:

Az ozmotikus diarrhoea esetében az ozmotikusan aktív vegyületek elégtelen felszívódása (emésztési zavar, malabsorptio) váltja ki a hasmenést. Táplálékmegvonás hatására csökken a hasmenés.

Baktériumtoxinok (Salmonella, Shigella, Escherichia coli, Vibrio cholerae) hatására a csökkent visszaszívódás mellett igen jelentős a béllumen felé történő elektrolit- és vízszekréció, amely utóbbiban a cAMP szerepe alapvető. A baktériumtoxinok az adenil-cikláz-aktivitás fokozásával növelik a cAMP-szintet. (Táplálékmegvonás – szemben az ozmotikus hasmenéssel – nem befolyásolja a diarrhoea mértékét.)

A hasmenések egy részénél megfigyelhető a bélnyálkahártya permeabilitásának fokozódása, ami mögött általában bélbetegség (colitis ulcerosa, coloncarcinoma) vagy az epe elégtelen felszívódása (például ileumresectio) áll.

A különböző etiológiai hátterű hasmenések – etiológiától függő – kezelésére alkalmas gyógyszerek és eljárások:

A víz- és elektrolitháztartás fenntartása.

Adszorbensek, adsztringensek adása.

Bélmotilitás-gátlók alkalmazása.

Epesav-kötők gyanták adása.

Octreotid.

Szükség esetén antimikrobás kezelés.

A víz- és elektrolitháztartás fenntartása – rehidrációs terápia

A hasmenés legnagyobb veszélye a dehidráció. Épp ezért legfontosabb a folyadék és az elektrolit pótlása. Az oralis rehidrációs terápia lényege glukóz–elektrolit oldat bevitele. A glukóz és az aminosavak felszívódása ui. a bél epithelialis sejtjein keresztül együtt történik a nátriummal (kotranszport), így a glukóz és az aminosavak fokozzák a nátrium- és az azt követő víz- és klórvisszaszívódást a béllumenből. A glukóz –NaCl-oldat széles körű alkalmazása jelentősen csökkentette a bélfertőzés okozta halálozást a fejlődő országokban.

Az oralis rehidrációs oldat összetétele:

20 g glukóz,

3,5 g NaCl,

2,9 g Na-citrát,

1,5 g KCl,

1000 ml vízben oldva.

Adszorbensek, adsztringensek

Hatásukban feltehetőleg szerepet játszhat, hogy a bélnyálkahártya felületén bevonatot képeznek, toxinokat adszorbeálnak, illetve a mucosa felszínén adsztringens hatásuk révén védőhártyát képeznek és csökkentik a szekréciót.

Adszorbens hatású a carbo activatus•,a caolin(hidrált magnézium-alumínium-szilikát), a talcum és apektinek.

Adsztringens hatással rendelkeznek a csersavtartalmú preparátumok, például az albumenum tannicum• és a bizmutsók, például a bismuthum subgallicum•. (Bismuthi subgallas). A bismuthum subsalicylicum (Bismuthi subsalicylas) jó hatást fejt ki enyhe, közepesen súlyos hasmenésben (például utazási hasmenésben), hatásában részben a bizmut adszorbens tulajdonsága, részben a szalicilát gyulladásgátló hatása játszhat szerepet.

A bélmotilitást gátló vegyületek

A bélmotilitást gátló szerek alkalmazása indokolt lehet enyhe, középsúlyos hasmenésekben, irritabilis colon szindrómában, valamint gyulladásos bélbetegségekben. Nem szabad azonban adni véres hasmenés esetén, és ha a hasmenést magas láz vagy toxikus tünetek kísérik.

Opioidok

Hatásmechanizmus: Az opioidok gastrointestinalis rendszerre gyakorolt hatásában mind centrális, mind perifériás komponensek részt vesznek. A periférián a kolinreg preszinaptikus végkészülékeken a μ-opioid-receptorok aktiválása révén csökkentik az acetilkolin-felszabadulást a submucosalis és myentericus plexusokban, így csökken a perisztaltikus mozgás, nő a pylorus, az ileocoecalis és a rectalis sphincter tónusa, csökken a szekréció, mely utóbbi hatásban δ-opioid-receptorok is részt vesznek. Mindkét receptortípus szerepet játszik az opioidok okozta fokozott só- és vízvisszaszívásban.

Terápiásan felhasználható a codein• obstipáns hatása. Manapság inkább a két szintetikus (fenilpiperidin) származékot, a diphenoxylatot és a loperamidot• használják, melyek a központi idegrendszerbe csak kismértékben (vagy nem) jutnak be, és hasmenést gátló hatásuk olyan dózisban is létrejön, amely nem okoz számottevő centrális hatást.

Diphenoxylat•.Hasmenést gátló hatása erősebb a morphinénál. Terápiás dózisban (5–20 mg) nem rendelkezik morphinszerű hatásokkal, nagyobb dózisokban (25-szörös) azonban jellegzetes centrális opioidhatásokat (légzésdepressziót, valamint hányingert, hányást) okoz. Hatását a naloxon antagonizálja. Gyakran kombinálják atropinnal.

Loperamid•. Szerkezetileg hasonló a diphenoxylathoz. A központi idegrendszerbe igen gyengén penetrál, nincs analgetikus hatása, hasmenést gátló hatása kb. 50-szer erősebb, mint a morphiné. Kísérleti adatok szerint felszívódását követően 85%-a a gyomor–bél rendszerben található meg. Hányingert, hányást, hasi görcsöket okozhat. Hatása gyorsan kialakul, 4 mg kezdő dózis után napi 16 mg adható.

Mindkét vegyület nagyobb dózisai esetén székrekedés, paralyticus ileus és toxikus megacolon alakulhat ki.

Egyéb vegyületek

A simaizomra ható vegyületek közül a mebeverin• (rezerpinszármazék) direkt módon hat a colonmotilitásra. Különösen hatásosan gátolja a colon hipermotilitását, ezenkívül oldja a bélspasmusokat.

Antikolinerg vegyületek hatásosak lehetnek krónikus hasmenésben.

Az α2-adrenoceptor-agonista clonidin csökkentheti a béltónust és a szekréciót.

Epesavkötő gyanták

Az epesavak normális körülmények között felszívódnak a vékonybélből. A vékonybél megbetegedései (például Crohn-betegség), illetve resectiója esetén az epesavak felszívódása csökken, és a colonba jutva azt izgatják, és hasmenést okoznak.

Az epesavkötő gyanták a cholestyraminés a cholestipol az epesavakat megkötve meggátolják azok hasmenést okozó hatását.

Mellékhatások. Obstipatio, flatulentia, a zsírfelszívódás zavara. Gátolják számos gyógyszer felszívódását, ezért kerülni kell együttes adásukat más gyógyszerrel.

Dózis: 3 × 4–5 g.

Octreotid•

A 14 aninosavból álló szomatosztatin számos élettani hatással rendelkezik, így csökkenti több hormon (gasztrin, kolecisztokinin, glukagon, inzulin, növekedési hormon stb.) és az intestinalis folyadék szekrécióját, a gyomor–bél motilitást, az epehólyag kontrakcióit. A portalis és a splanchnicus vérátramlást csökkenti vasoconstrictor hatása következtében. A szomatosztatin igen rövid felezési ideje miatt (3 perc iv. beadás után) a klinikumban szintetikus analógját, azoctreotidotalkalmazzák (lásd még A gyomor- és nyombélfekély gyógyszerei című fejezetben).

Indikáció. Gastrointestinalis neuroendokrin tumorokat, vagotoniát, dumping-szindrómát, AIDS-t kísérő hasmenés.

Dózis: 100–250 μg (sc.).

Antimikrobás terápia

Egyszerű gastroenteritises kórképekben általában nincs szükség antibiotikus kezelésre, illetve bérfertőtlenítő alkalmazására, mivel a hasmenés az esetek nagy részében spontán gyógyul, ezenkívül a hasmenést igen gyakran vírus okozza. A gyomor–bél fertőzésekben hatékony antimikrobás szereket lásd az Élő kórokozók okozta betegségek kemoterápiája című fejezetben.

A gyomor–bél rendszer motilitására ható szerek

Hashajtók

Székletmennyiség növelése útján hatók

–növényi rostok, kolloidális hashajtók (metilcellulóz)

Ozmotikus hashajtók

–fel nem szívódó sók (Na2SO4, MgSO4)

–szénhidrátok (laktulóz, polyethylen glycol)

A széklet puhítása révén hatók (docusat, paraffinum liquidum)

A bélfal izgatásával hatók (szenna, aloe, cascaria, phenolphthalein, bisacodyl, ricinusolaj)

Egyéb: kloridcsatorna-aktiválás (lubiproston),opioidantagonisták: (methylnaltrexon, avimopan)

Hasmenésgátlók

Oralis rehidráció (izotóniás NaCl + glukóz)

Motilitásgátlás (loperamid, diphyenoxylat)

Adszorbensek, adsztringensek (carbo activatus, albumen tannicum, bismuthum subgallicum)

Prokinetikus szerek (lásd Hánytatók, hányáscsillapítók és prokinetikus szerek című fejezetet)

Gyomor–bél motilitás fokozása hashajtó hatás nélkül (domperidon, loperamid)

Gyomor–bél motilitás fokozása hashajtó hatással (cisaprid)