Ugrás a tartalomhoz

Funkcionális anatómia I.

János, Szentágothai, Miklós, Réthelyi (2006)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

3.6. AZ EMBERI TEST SZERKEZETI ELVEI

3.6. AZ EMBERI TEST SZERKEZETI ELVEI

Mint a gerinceseknél általában, az emberi test felépítésében a legalapvetőbb konstrukciós elv a kétoldali részarányosság (bilateralis szimmetria). Ezen az értendő, hogy a testet a középen áthaladó nyílirányú (sagittalis, mert a koponyanyílvarrattal [sutura sagittalis]egybeeső) síkkal két, egymásnak tükörképét képező, de egyébként egyforma félre lehet osztani. A páros szervek és tagok emberben szinte kivétel nélkül – jelentéktelen különbségektől eltekintve – megtartják anatómiai részarányosságukat. A testnek eredetileg középvonalában páratlan telepből kifejlődött (pl. bélcsatorna) vagy bár páros, de korán egyesült telepből származó szervek (pl. a szív) a fejlődés további folyamán másodlagosan elvesztik részarányosságukat, maguk után vonva az őket ellátó erek és idegek aszimmetriás alakulását. A belső szervek aszimmetriás fejlődése ugyan másodlagos, és nagymértékben a testüregekben való hézagmentes elhelyezkedés által determinált, mégis szigorúan programszerű folyamat során jön létre, ezért éppoly törvényszerű és állandó, mint minden más anatómiai adottság. Ritka kivételképpen a normális fejlődés során bekövetkező helyzetváltozásoknak pontosan a tükörképe zajlik le, amikor is a zsigerek aszimmetriája a normálisnak tükörképe (situs inversus viscerum). Előfordul, hogy az elfordulási zavar egyik-másik testüregre korlátozott. Érthető, hogy ez utóbbi esetek inkább rejtik magukban a kóros komplikációk lehetőségét, míg a teljes situs inversus önmagában éppoly harmonikus konstrukció, mint a normális, s csak orvosi diagnosztikai tévedések nagyobb lehetősége folytán okozza hordozójának bizonyos veszélyeztetettségét. A páros szervek szimmetrikus felépítése nem jelent feltétlenül funkcionális egyenértékűséget. Így pl. a páros agyféltekék közül mind emberben, mind az erre pontosabban megvizsgálható emlősökben az egyik agyfélteke működési dominanciára jut a másikkal szemben. Ennek egyik nyilvánvaló következménye a legtöbb ember jobbkezessége, azaz bonyolultabb műveletekben az egyik kéz előnyben részesítése. Oka valójában a bal agyfél dominanciája a jobb felett, nem csupán a végtagok mozgásaiban, hanem sok más működés tekintetében is. A beszédhez szükséges idegi mechanizmusok például a bal agyfélhez kötöttek. A balkezesek egy részében a jobb agyfélteke a domináns. A balkezesek száma valójában sokkal nagyobb, mint eddig hitték, nagy részükben a nevelés már a kora kisgyermekkorban visszaszorítja a bal kéz dominanciára való törekvését, és aránylag kevés jut határozott balkezes tendenciákkal iskoláskorba. Számolva az agyfélteke-dominancia alapvető és nem csupán a kézmozgásokra korlátozott jellegével, a modern pedagógiai irányok tiltják a gyermek átnevelését jobbkezességre, és még az írásban is teljesen szabadon engedik érvényre jutni a természetes hajlamokat.

Állatkísérletekben az agyféltekék közötti összekötő pályarendszerek megszakításával mesterségesen valóságos kétagyú egyedeket lehet létrehozni, amelyek mindegyik agyfelükkel külön képesek valamit megtanulni és elfelejteni.[20]2 Ez jelzi, hogy a magasabb rendű gerincesek a magasabb idegműködések számára voltaképpen eredetileg egyenértékű két felső központtal rendelkeznek, amelyek közül az egyik a másik elnyomásával kerül domináns helyzetbe.

A másik fontos szerkezeti elv a szelvényezettség (metameria) elve. Az állatvilágban igen általános konstrukciós elv, hogy az állat hossztengelyére merőleges síkban elválasztható, egymással közel azonos szerkezetű korongszerű szakaszokból (szelvényből = segmentum) épül fel az egész test vagy annak egy része (férgek, ízelt lábú állatok, gerincesek). Egy-egy szelvény külön vázrésszel, izomzattal, páros ér- és idegággal bír. A gerincesek embryonalis telepében eredetileg az egész test szelvényezett szerkezetű, a feji és a farki vég kisebb részétől eltekintve. Másodlagos fejlődési folyamatok e szelvényezettséget különböző mértékben elmossák, így az eredeti formában csupán a törzs csontrendszerében (csigolyák, bordák), a törzsizomzat kicsiny részében (borda közti izomzat), a törzsfal ereiben (borda közti és lumbalis erek) és aránylag a legvilágosabban a gerincvelői idegeken mutatkozik. Az idegellátás szelvényezettsége révén még oly testrészeken is, ahol egyébként a szelvényes szerkezet teljesen elmosódott (pl. végtagok), mind a bőr, mind az izomzat szelvény szerinti hovatartozósága jól felismerhető, és ennek fontos orvosgyakorlati jelentősége is van.

Az összehasonlító anatómia korai szakán megkísérelték a fej összeolvadt szelvényekből való leszármaztatását (Goethe koponyacsigolya elmélete). Ez azonban nem sikerülhetett, mert a fejtelep hallóhólyag előtti része semmiféle szelvényezettséggel nem rendelkezik, és csupán igen kicsiny része (a nyakszirtcsont egy része, a körülötte levő kisebb izmok és a nyelv izomzata) származtatható az első 3-4 embryonalis testszelvényből. Helyette a fej és a nyak elülső része a testszelvényektől eltérő, sajátságos, külön szelvényezettségű, ezek a zsiger- vagy kopoltyúszelvények, amelyek a testszelvényekhez hasonló, de ezektől független elven alapulnak. Ismeretük az arc és a nyaki zsigerek megértése szempontjából nélkülözhetetlen.



[20] 2 Súlyos, minden más kezeléssel dacoló epilepsiásokon ezt a műtétet emberben is elvégezték, és kitűnt, hogy az ilyen emberek bár szubjektíve nem, de objektíve ugyancsak „kétagyúakká” váltak.