Ugrás a tartalomhoz

Radiológia

Lóránd, Fráter (2010)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

Vizsgálati taktika

Vizsgálati taktika

A betegágy mellett felmerülő diagnosztikai problémák megoldásához seregnyi képalkotó módszert hívhatunk segítségül.

A gyakorlatban háromféle vizsgálati taktika szokott érvényesülni. A „sörétes puska” módszerrel dolgozók különösebb megfontolás nélkül, számos vizsgálatot kérnek abban a reményben, hogy valamelyikkel majd csak ráhibáznak – ez a legkevésbé hatékony megközelítés. Az algoritmikus taktikában a klinikai, laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok eredményei határozzák meg a következő lépést, ami már feszesebb menetrendet eredményez. Egy adott beteget illetően mégis fennáll az a lehetőség, hogy csak azért kérünk egy vizsgálatot, mert benne van a protokollban. A leghatékonyabb taktika, a célzott kivizsgálás során a kórtörténet és a fizikális vizsgálat alapján, betegre szabottan választja ki a klinikus azt a képalkotó módszert, amelynek segítségével a legnagyobb valószínűséggel lehet diagnózishoz jutni. Mérlegelni kell a beteg kockázatát, a sugárterhelést, az orvosjogi szempontokat. Ha a választ nem invazív úton vagy sugárterhelés nélkül is megkaphatjuk, nem lehet indokolt az invazív, illetve ionizáló sugárzással dolgozó vizsgálat. A költségek szem előtt tartása is egyre nagyobb szerepet kap mind az állami, mind a magán egészségügyi ellátásban.

A célravezető vizsgálati taktika a megoldásra váró kérdés világos megfogalmazásával és a választandó képalkotó eljárás javallatának felállításával kezdődik. Nem feltétlenül a legkorszerűbb technika a legcélravezetőbb. A képalkotó eljárások közül – legyen az nem invazív vagy invazív – az adott lehetőségek keretei között mindig a panaszok és tünetek alapján körvonalazódó klinikai kérdésre legátfogóbb választ adó, ugyanakkor sugárterhelés, kontrasztanyag-kockázat vagy invazivitás tekintetében a beteget legkevésbé megterhelő módszert kell választani.

A képalkotó diagnosztika nem teszi feleslegessé a beteg meghallgatását és fizikális vizsgálatát. Vannak olyan elváltozások – mint amilyen röntgenfelvételen a törésvonal – amelyek alapján megnyugtatóan lehet a kórismére következtetni. Máskor azonban a kép önmagában még nem szolgáltat diagnózist, értelmezéséhez a kórtörténet és a klinikai adatok ismerete nélkülözhetetlen. Bonyolultabb helyzetben a klinikus és radiológus személyes konzultációja is szükséges lehet. Egyszerűbb kérdésekben a konzílium kérőlap útján is megoldható, amin például egy mellkas felvétel megbízható értékeléséhez a következő adatokat célszerű közölni: életkor, nem, foglalkozás (szervetlen vagy szerves porártalom stb. lehetősége), dohányzás mértéke, akut vagy krónikus megbetegedés, láz vagy cyanosis fennáll-e? Van-e ismert kollagén betegsége, malignus folyamata vagy immunhiányos állapota? Gyógyszeres kezelés folyik-e s ha igen, milyen és mióta? Volt-e olyan műtéte, amelyik a vizsgált testtájat érintette? Van-e adat tbc vagy HIV-pozitivitás felől, a vérkép kóros eltéréseiről vagy esetleges véralvadási zavarról? Egészen biztosan használhatóbb radiológiai véleményt kap a klinikus, ha a kérőlapon ez áll: „58 éves nyugdíjas bányász, napi 1 doboz cigaretta, az utóbbi 3 hónapban 10 kg-os fogyás, egy hete jobb oldali mellkasi fájdalmak” – mint ha csak ennyi: „beszűrődés, folyadék?”. Kétségtelen, az utóbbi esetben a kérőlapot kitöltő orvos időt takarít meg, de ezt a beteg rovására teszi, a kivizsgálás pedig összességében tovább tart és többe is kerül.

Egy adott vizsgálat értelmezéséhez nélkülözhetetlen adatok közé soroljuk a „radiológiai anamnesist”, a korábbi felvételekkel való összehasonlítást is. Ezek hiányában a radiológus nemigen tehet mást, mint felsorolja azokat a betegségeket, amelyek a találthoz hasonló képet adhatnak – s mivel ilyen sok van, a klinikus nem sok hasznát veheti a leletnek. A szükséges adatok birtokában viszont a kör szűkíthető és akár a végleges diagnózist is meg lehet adni.

A pozitív lelet a gyógykezelés alapja. A negatív lelet, vagyis egy betegség bizonyítékának hiánya azonban nem feltétlenül jelenti egyben a betegség hiányát is. A képalkotó vizsgálatok eredményét mindig csak a klinikai képbe illesztve szabad értékelni.

A vizsgálat eredményét a lelet közli a beküldővel, nem egyértelmű esetekben egy újabb konzílium segít közelebb kerülni a megoldáshoz. Ennek alapján lehet ismét visszatérni a betegágyhoz, most már a gyógyítás reményében.