Ugrás a tartalomhoz

Szemészet

Ildikó, Süveges (2010)

Medicina Könyvkiadó Zrt.

A szem fénytörése (emmetropia, ametropiák)

A szem fénytörése (emmetropia, ametropiák)

Ha a végtelenből érkező párhuzamos sugarak a retinán egy pontban képeződnek le, akkor a szemnek nincsen fénytörési hibája, emmetrop. Ha a szembe párhuzamosan érkező sugarak már a látóhártya előtt egyesülnek, rövidlátóságról (myopia) beszélünk, és ha csak a látóhártya mögött egyesülnének akkor a szem túllátó (hypermetropia vagy hyperopia, 2.9. ábra).

2.9. ábra. A fénysugárnyaláb útja különböző fénytörési hibák esetén

A szem fénytörését két tényező aránya határozza meg: a szaruhártya és a szemlencse által képviselt törőerő és a szemgolyó hossza. Ha a törőerő és a bulbushossz aránya kiegyensúlyozott, akkor a párhuzamosan érkező fénynyaláb retinán való fókuszálódását a szem biztosítja, azonban, ha a törőerő és a bulbushossz aránya ettől eltérő, akkor az éles kép nem jön létre (ametropia). Ebből következően ametropiát egyaránt okozhat a szemtengely arányostól való eltérése (tengelyametropia) vagy fénytöréseltérése (törési ametropia), de leggyakrabban a két tényező együttesen játszik szerepet az ametropia létrehozásában. A Gullstrand-féle mintaszem szerint a szemgolyó átlagos össztörőereje alkalmazkodás nélkül 58,64 dioptria (maximális alkalmazkodással 70,57 dioptria), és az ehhez tartozó emmetropiát biztosító szemtengelyhossz pedig 24 mm.

A fénytörési hibák (ametropia) előfordulása nagyon gyakori, a lakosság több mint felét érinti. A fénytörési hibák korrigálása világviszonylatban is a nemzetközi vakságellenes küzdelem az első öt fő prioritása között van. A fejlett országokban a myopia előfordulása 25% körüli. Az Amerikai Egyesült Államokban 1990-ben 8 billió dollárt költöttek látási eszközökre, azon belül 4,6 billiót a rövidlátóság kezelésére. Egyes populációkban a rövidlátóság (myopia) előfordulása különösen gyakori: Távol-Keleten, Indokínában eléri az európai és amerikai előfordulás két-háromszorosát is. A fénytörési hibák javítása többféle módszerrel lehetséges: a szem elé helyezett optikai lencsével (szemüveg), a szemfelszínre illesztett kontaktlencsével, a szaruhártya törőerejének műtéti megváltoztatásával (refraktív corneasebészet), a szembe helyezett műlencsével. Ezekről a különböző módszerekről a későbbiekben részletesen lesz szó.

Speciális fénytörési hibát eredményez, ha a szem optikája az eltérő meridiánokban nem egyforma (astigmatismus vagy astigmia; rossz, de elterjedt magyar kifejezéssel: szemtengelyferdülés). A modern szemészeti optikában az említett fénytörési hibákon (myopia, hypermetropia, astigmia) kívül megkülönböztetjük a szem optikájának egyéb, finomabb aberrációit is. Ezek az aberrációk abból adódnak, hogy a szaruhártya és a szemlencse különböző pontjaiban a törőerő kisfokban eltérő, és a pontszerű leképezés csak megközelítően jön létre. Ilyen értelemben a szem multifokális, több fókuszpottal rendelkező optikai rendszer. A legújabb refraktív lézeres beavatkozások a finom fénytörési aberrációk kiküszöbölésével törekszenek a szuperlátás elérésére.

Alkalmazkodás (akkommodáció). A szem fénytörése nem állandó, mert eltérő törőerő szükséges a távoli és közeli tárgyak élesen látásához (azaz a retinán éles kép képzéséhez), amelyet a szemlencse rugalmassága tesz lehetővé. Ez az akkomodáció.

A nyugvó állapotban lévő emmetropiás szemben csak a végtelenben lévő tárgy képe kerül élesen a retinára. Ekkor a szemlencse lapos állapotban van a zonularostok húzó hatása miatt, amely húzást a corpus ciliare izomrostjainak ellazulása okozza. Ilyenkor a szemlencse görbületi sugara a hátsó felszínén 6 mm, elülső felszínén pedig 10 mm, a szemlencse törőereje 20,5 dioptria. Közelre nézéskor a corpus ciliare rostjai összehúzódnak, a zonulák meglazulnak, és a szemlencse rugalmasságánál fogva gömbölyű alakot vesz fel. Ilyenkor a szemlencse mindkét felszínének görbületi sugara 5,3 mm-re csökken, amely változás különösen az első felszínen jelentős, és a törőerő 33 dioptriára nő. A szem alkalmazkodóképességét kifejező accommodációs szélességet dioptriában (D) fejezzük ki, és a szem távol- és közelpontjának meghatározásával állapíthatjuk meg. A szem távolpontja az a legnagyobb távolság, ahonnan érkező képet a szem képes a retinán élesen leképezni; a szem közelpontja pedig az a legkisebb távolság, amelyből még éles kép lehetséges. Ha például egy szemnek a közelpontja 10 cm és a távolpontja 2 m, akkor a

képlettel számolva (ahol D: a törőerő, f: a méterben kifejezett fókusztávolság),

D=1/f

a szem akkommodációs szélessége =

1/0,1–1/2=10D–0,5D=9,5D

A szemlencse rugalmassága a születéskor a legnagyobb, majd az életkor előrehaladtával a szemlencse rugalmassága fokozatosan csökken, amely az alkalmazkodóképességet is hasonlóan csökkenti. Az alkalmazkodóképesség életkorral járó csökkenését presbyopiának nevezzük.

A presbyopia akkor kezdődik, amikor az accommodációs képesség 3 dioptria alá csökken. Emmetropok esetében 40 és 45 éves kor között 1,0 dioptriás, 45 és 50 éves kor között 2,0 dioptriás olvasószemüveg szükséges, majd a dioptriaérték ötévenként 0,5 dioptriával növekszik, egészen 3,0-3,5 dioptriáig. A szokásos olvasási távolságnál (30-35 cm) nagyobb munkatávolságra gyengébb szemüveg szükséges. A számítógépes munkahelyeken a dolgozók távolsága a képernyőtől 50-65 cm, amely a presbyopia teljes kifejlődése esetén is csak 1,5-2 dioptriás munkaszemüveg viselését igényli. Hasonlóan gyengébb szemüveg kell idős zenészeknek kottaolvasáshoz vagy cipészeknek munkájukhoz. Vannak olyan munka- és élethelyzetek, amelyekben váltakozva különböző távolságra kell élesen lássunk, ilyen esetekben multifokális (bifokális, trifokális vagy progresszív) lencse viselése ajánlott.

A fénytörés vizsgálata

A szem fénytörését szubjektív és objektív módszerekkel határozhatjuk meg.

A szubjektív módszer igényli a vizsgált személy együttműködését. A vizsgáló egymást követően különböző szemüveg-próbalencse kombinációkat helyez a vizsgált szem elé, egészen addig, amíg az illetőnél lehetséges legjobb látóélességet biztosító lencsekombinációt meg nem találják. A vizsgálathoz szükséges lencsesorozatot a szemüvegszekrényben (2.10. ábra) helyezik el, és a vizsgáló teszi egyenként a próbakeretbe (2.11. ábra). A két szemet külön vizsgáljuk, majd a legjobb korrekciót figyelembe véve adjuk meg a binokuláris korrekciót.

2.10. ábra. Szemüvegszekrény

2.11. ábra. Próbakeret, bal oldalon obturátorral

Az objektív módszer esetében a fénytörést skiaskópiával, refraktométerrel vagy aberrométerrel állapíthatjuk meg. A skiaszkópia során a szemet mozgó fénycsíkkal pásztázzuk és a szembogár felvöröslését, valamint a felvöröslés irányát figyeljük meg (2.12. ábra). Az automata refraktometria során a készülék általában infravörös fény és fénydetektorok segítségével minden meridiánban meghatározza a szem fénytörését (2.13). Az aberrométer (pl. Hartmann–Shack-hullámfrontszenzor) a szemgolyó gömbi és hengeres fénytörési hibáin kívül automatikusan méri a finomabb optikai aberrációkat is.

2.12. ábra. Skiaszkópia. A fénycsík a mozgatás irányával azonos (A, B), és ellenkező irányban halad (C, D)

2.13. ábra. Mérés automata refraktométerrel

A szem legfontosabb törőfelszíne a szaruhártya, amelynek fénytörése külön is mérhető. Jelenleg kétféle típusú módszer alkalmazható: a keratometria és a cornea topográfia. A keratometria során a szem két, egymásra merőleges főtengelyének négy pontja alapján határozzuk meg a cornea törőerejét a szemfelszínen tükröződő (Javal-típusú keratometer) vagy rávetített képek (Helmholtz-féle keratométer) egymáshoz illesztése révén (2.14. ábra). A keratométerrel az astigmatizmus mértékét az ábra egymásra csúszásából állapitjuk meg: egy lépcsőfok egy D-t jelent. A Placido-korong (2.15. ábra) szolgált a corneatopográf(2.16 a, b ábra) alapjául, amelynek segítségével a cornea törőerejét nemcsak az említett négy pontban, hanem többezer pontban mérjük a szaruhártyáról tükröződő, eredetileg szabályos koncentrikus körök torzulása alapján (lásd 5.fejezet).

2.14. ábra. Javal–Schiötz keratométer ábrái. Az ábra 3.0 D direkt astigmiát jelez

2.15. ábra. Placido-korong képe

2.16. a. ábra. Cornea topográf

2.16. b. ábra. A corneán tükröződő körök képe(b)

A szem fénytörési hibái

Rövidlátás, myopia. A rövidlátó szemben a távoli tárgy éles képe az üvegtestben, a retina előtt jön létre (2.17. ábra). A látóhártyára csak szóródási körökből álló, életlen kép esik. A rövidlátó szem csak közelre lát élesen. Az a távolság (távolpont), amelyből érkező széttartó sugarakat a rövidlátó szem alkalmazkodás nélkül a retinára élesen tud fókuszálni, megadja a myopia fokát. Például, ha egy szem távolpontja 20 centiméter, akkor fénytörése:

–1 / 0,2 = –5 dioptria.

2.17. ábra. A párhuzamosan érkező fénysugarak útja myopiás szemben (A) és megfelelő erősségű konkáv szemüveglencsével (B)

Rövidlátóságot hoz létre, ha a szem tengelye hosszabb (tengely myopia) vagy törőereje nagy (törési myopia). Ha a gyakorlatban myopiáról beszélünk, akkor azon tengelymyopiát értünk). Bizonyos fénytörésváltozást okozó gyógyszerek (pld. pilocarpin szemcsepp) és szembetegségek másodlagosan törési myopiát okozhatnak: mint például a keratoconus a cornea törőerejének fokozódása miatt, a szemlencse duzzadása (cataracta nuclearis), lenticonus, a musculus ciliaris fokozott tónusa vagy görcse.

A myopia súlyosság szerint három csoportra osztható. Az első csoport a kisfokú rövidlátás. A fénytörési hiba a tizenéves kor végén 6 dioptria alatt megállapodik, a szemfenék ép, esetleg conus myopicus látható. Közepes fokú myopia (7-12 dioptria) 18-24 éves korig alakul ki; myopiás szemfenéki elváltozások láthatók, és a látóélesség sem minden esetben teljes. A nagyfokú myopia kisgyerekkorban kezdődik és a húszas évek után sem állapodik meg. Ez a nagyfokú, progresszív vagy malignus myopia együtt jár számos a látóélességet rontó szemfenéki degeneratív folyamattal és a sclera staphylomájával (lásd a 11. fejezetet).

A myopiás szemalkat hajlamosít retinaleválásra, ezért a myopiás betegben különösen gondosan kell keresni a retinaleválást megelőző állapotokat és jeleket (lásd a 11. fejezetben). A szemnyomásmérést myopiásokban mindig applanációs tonometriával kell végezni, mert a vékony sclera rigiditása kisebb, mint az emmetropiás szemeké, és így az impressziós tonométerek tévedhetnek.

A rövidlátás javítása konkáv sphericus szemüveglencsével, kontaktlencsével, refraktív műtétekkel (PRK, lásd később részleteiben) lehetséges.

Túllátóság, hypermetropia, hyperopia. A túllátó szem szaruhártyájának és szemlencséjének együttes törőereje túl kicsi a szemgolyó hosszához, és így a végtelenben lévő tárgy éles képe csak a látóhártya mögött jönne létre. Születéskor majdnem minden újszülött enyhén túllátó (újszülött hypermetropia), ami a szemtengelyhossz növekedésével és a szemlencse vékonyodásával párhuzamosan megszűnik. A túllátóság gyakorisága 20–30 éves kor között kb. 20%-os. A túllátó szem távolpontja a retina mögött van. A távolpont helyét azoknak a konvergáló sugaraknak a metszéspontja adja meg, amelyeket a túllátó szem alkalmazkodás nélkül tud a retinára fókuszálni (2.18. ábra).

2.18. ábra. A fénysugarak útja hypermetropiás szemben (A) és megfelelő erősségű konvex szemüveglencsével (B)

A hypermetropia is lehet tengely (axiális) vagy törési (refractiv) hypermetropia. A ritkább refraktív hypermetropia esetében a szemgolyó hossza normális, és a törőerő kevés. A gyakoribb axiális hypermetropia esetén, normális törőerő mellett, a szemtengely rövid. A gyakorlatban hypermetropián mindig ez utóbbit értjük. Az axiális túllátóság általában veleszületett és sekély elülső csarnok, vastag sclera és szemlencse jellemzi. Ezek a szemek hajlamosak zártzugú glaukómára és glaukómás rohamra, amelyet terápiás vagy diagnosztikus mydriasis is kiválthat.

A túllátóság speciális formája az aphakia, amely kialakulhat a lencse helyhagyása (dislocatio) miatt vagy művileg, szürkehályogműtét során, amennyiben nem helyeznek be műlencsét.

A túllátó szem alkalmazkodással (akkomodáció) fókuszálja a távoli tárgyak képét a retinára, de a közeli tárgyakat azért nem látja élesen, mert az akkomodáció véges. A fiatal hypermetropiásoknak a folyamatos akkomodáció főként olvasás során ún. asthenopiás panaszokat okozhat: szemfájdalom, fejfájás, égő érzés, blepharoconjunctivitis, homályos látás, gyors elfáradás. Bizonytalan eredetű asthenopiás panaszok esetében a fénytörés meghatározása javasolt cycloplegiában (az alkalmazkodás gyógyszeres bénításával) a látens hypermetropia kimutatására. Hypermetropiás kisgyerekekben a folyamatos accommodatióhoz kapcsolt konvergencia esotropia kialakulásához vezethet. Mivel az akkomodáció az életkor előrehaladtával csökken, hypermetropiásokban a presbyopia korábban jelentkezik.

A hypermetopiásokra jellemző szemfenéki eltérések a kisméretű, vérbő, enyhén elmosódott határú papilla (hypermetropiás pseudoneuritis), valamint az, hogy a helyszűke miatt a retinális erek lefutása kanyargós lehet (tortuositas vasorum retinae).

A túllátóság javítása konvex sphericus szemüveglencsével, kontaktlencsével, refraktív műtétekkel (PRK) lehetséges.

Astigmatismus, astigmia. Az astigmatismus olyan fénytörési hiba, amelyben nem jön létre pontszerű leképezés, mert a szemnek nem egy fókuszpontja van. A beeső fénynyaláb két egymásra merőleges síkjának eltérő a fókusza (szabályos astigmatismus, 2.19. ábra). Ha ez a két fősík egymásra nem merőleges, vagy köztük a törőerőátmenet nem szabályos, akkor szabálytalan astigmiáról van szó.

2.19. ábra Az astigmiás szem képalkotása

Az összastigmiát a szemgolyó törőfelszíneinek (cornea, szemlencse elülső és hátsó felszínei, retina) eredője szabja meg. Ha a szem összastigmiája nulla, akkor is a szaruhártya elülső felszínének törőereje a függőleges déllőben általában 0,5-0,75 dioptriával nagyobb mint a vízszintesben, amelyet a szemlencse ellenkező irányú astigmiája korrigál. Ez a cornea és a szemlencse fiziológiás astigmiája, amely nem igényel korrekciót.

Az astigmia direkt, ha a függőleges meridiánban (70–110 fok között) a legnagyobb a törőerő, és inverz, ha a vízszintesben (160–20 fok között). Ha a tengely a fenti határértékeknél jobban eltér a függőlegestől, illetve a vízszintestől, akkor ferde astigmiáról van szó (astigmia obliqua). Az astigmiát osztályozhatjuk aszerint is, hogy hol helyezkedik el a két fókuszvonal. Lehet mindkettő a retina mögött (astigmia hypermetropica composita), az egyik a retinán, a másik mögötte (astigmia hypermetropica simplex), az egyik a retina előtt, a másik mögötte (astigmia mixta), az egyik a retinán, a másik előtte (astigmia myopica simplex), és mindkettő a retina előtt (astigmia myopica composita). A corneális astigmia felismerésében a Placido-korong lehet segítségünkre. A corneális astigmia pontosan mérhető manuális vagy komputerizált keratométerekkel vagy cornea topográffal (lásd előbb), illetve a szem összastigmiája refraktométerekkel vagy aberrométerekkel.

Az astigmia korrekciója cylindrikus lencsékkel lehetséges, amely a két fókuszpontot összehozza. A maradék gömbi fénytörési hibát sphericus lencsék hozzáadásával korrigálhatjuk.

A szem valódi fénytörése multifokális (magasabb rendű fénytörési hibák). Csak az utóbbi években kapott hangsúlyt az a régóta ismert tény, hogy a szem valódi fénytörése csak megközelítően felel meg a már tárgyalt gömbi (myopia, hyperopia) és cylinderes (astigmia) fénytörési modellnek, mert a szem fénytörése a szemgolyó különböző részein áthaladó sugarak számára nem egyforma, és így a szem multifokalitást mutat, azaz többfókuszú optikai rendszer. A Nobel-díjas fizikus, Frits Zernike polynomiális módszere írja le a lehetséges fénytörési hibák rendszerét, és matematikai megoldást ad a szem szabálytalan fénytörésének szabályos elemekre való lebontásához (2.20. ábra). Az elmúlt évtizedben fejlesztették ki az optikai aberrációk mérésére szolgáló hullámfront-analízist. Ennek a fejlődésnek a fő rugója az volt, hogy a lézeres refraktív szemsebészeti módszerek fejlődése a 90 években elérte azt a technikai fejlettségi fokot, amely bármilyen gömbféle és cylinderes hibától eltérő, szabálytalan, egyedi aberráció sebészi korrekcióját is lehetővé teszi. Így ma már a hullámfront-analizátorokkal mért fénytörési aberrációk alapján vezérelt excimer-lézer corneasebészet (sasszem-program) lehetővé teszi a fénytörési hibák eltüntetése mellett a legjobb korrigálatlan látóélesség javítását is 1,0 visusérték fölé is, egyes esetekben akár 1,5-2,0-ig is (szuperlátás).

2.20. ábra. A Zernike-féle polinomiális rendszer. Bal oldali oszlopban a a fénytörési hiba neve, jobb oldalon a fénytörési hiba magasrendűsége számokban kifejezve

Anisometropia. A két szem fénytörése általában egyforma; négy dioptriánál nagyobb eltérés az emberek 1%-ban fordul csak elő. Ha a két szem fénytörése eltérő, akkor anisometropiáról beszélünk.

Az eltérő fénytörési hibát a két szem esetében eltérő szemüveglencsével csak akkor lehet korrigálni, ha a két szem fénytörése közötti különbség nem éri el a 4 dioptriát. Négy dioptria, vagy annál nagyobb mértékben eltérő szemüvegkorrekció esetében ugyanis a retinális képek már olyan mértékben térnek el nagyságukban (aniseikonia), amelyet az agy nem tud egy képpé egyesíteni, és a kettőslátás elkerülése céljából gyermekkorban amblyopia fejlődhet ki. A retinális képek méretére a különböző típusú optikai korrekciók eltérő hatást gyakorolnak. A képméretet leginkább a szemüveglencsék nagyítják-kicsinyítik. A kontaklencsék már sokkal kisebb, a gyakorlatban elhanyagolható képméretváltozást okoznak, míg intraocularis lencsék esetében aniseikonia nem lép fel.

A fénytörési hibák korrigálása. A fénytörési hibák optikai korrigálásának többféle módja ismert. Ezek közül mindig egyénre szabottan az érintett személy, a szemész és az optikus együttműködése során kell kiválasztani azt az eszközt, ami a legcélszerűbben küszöböli ki az optikai hibát az adott esetben. A megfelelő módszer kiválasztásakor figyelembe kell venni az érintett személy életkorát, fénytörési hibájának fokát és jellegét, a két szem hasonló vagy eltérő voltát, egyéni alkalmazási igényeit, esztétikai elvárásait, és azt, hogy milyen célra, mikor kívánja alkalmazni az optikai korrekciót. Az optimális megoldás kiválasztásakor egyénileg mérlegelendők az egyes módszerektől várható előnyök és hátrányok.

Szemüveglencsék

Egyfókuszú szemüveglencsék. Kétféle típusa van: a sphericus és a tórikus (cylindrikus) lencsék. A sphericus lencsék minden tengelyben azonos törőerejűek, míg a tórikus lencsék törőereje egyik meridiánban nulla (megegyezés szerint ez a cylinder tengelye), és a rá merőleges tengelyben töri a fényt. A sphericus és a tórikus lencséket kombinálni lehet.

A szemlencsék törőerejének pontos mérése kézi állítású vagy automatikus optikai műszerekkel lehetséges. A lencse típusát azonban egyszerű mozgatási próbával meg lehet állapítani: a konkáv (mínusz) lencsék a néhány centiméterre mögöttük lévő vonalakat azonos irányban mozdítják, míg a konvex (plusszos) lencsék ellentétes irányban. A cylinderes lencse a tárgyakat eltorzítja, ha a közepe körül forgatjuk a lencsét.

Többfókuszú lencsék. Ezek a lencsék olyanok, és régebben így is készültek, mintha több különböző törőerejű lencsét egymás mellé tennénk, de az egyes lencsék határa a modern multifokális lencsékben szabad szemmel már nem, vagy alig felismerhető.

Bifokális lencse . A lencse fölső és középső része a távoli korrekciónak megfelelő törőerejű, míg alsó részébe a közeli (presbyopiás) korrekcióhoz szükséges dioptria van belecsiszolva (2.21. ábra). Kiküszöböli a szemüvegek váltásának szükségességét. A közeli korrekció a lencse más részébe is becsiszolható speciális igény esetén (pld: pilóták számára fölülre is).

Trifokális lencse (2.21. ábra). A távoli és a közeli korrekció között egy harmadik sáv a közepes távolságokra ad éles képet.

2.21. ábra. Bifokális (A,B) és trifokális (C) szemüveglencsék

Progresszív lencse. Korunk találmánya, amelyben a távolitól a közeli korrekcióig folyamatos az átmenet (2.22. ábra). Hátrányuk, hogy a széli részeken alul nem adnak éles képet, torzítanak.

2.22. ábra. Progresszív szemüveglencse

A szemüveglencsék anyaga hagyományosan üveg, és elterjedt a különböző műanyaglencsék alkalmazása is. Az üveglencsék hátránya, hogy törékeny, és nagyobb dioptriák esetén súlya jelentős lehet. A műanyaglencsék súlya kisebb, mint az üveglencséké, nem törnek, azonban könnyebben karcolódnak. Biztonságtechnikai okból gyerekeknek műanyaglencse viselése ajánlott. Az üveglencsék súlyának csökkentése és esztétikai elfogadhatóságának növelése érdekében fejlesztették ki a nagyobb törésmutatójú vékonyított üveglencséket.

Speciális lencsék

Fényszűrő lencsék. Fényérzékeny személyeknek ajánlott nappali fényhez. Éjszakai vezetéshez a 20%-nál erősebb szűrők nem alkalmasak.

Photochromaticus lencsék. Ezek a lencsék elsötétednek az UV-fény hatására. Szűrőképességük 15–60% között változik.

A szemüveg-korrekciót speciális szemüvegvényen írja elő a szemész (2.23. ábra), amely a sphericus és cylindricus dioptriaértékeken kívül tartalmazza a cylinder tengelyszögét és a két szembogár távolságát (pupillatávolság), valamint azt, hogy a próbalencse hátsó felszíne milyen messze volt a vizsgált corneájától (vertex távolság). Ez azért fontos, mert a szemüveglencse optikai hatása függ a szemtől való távolságától, és ha a próbakeretben megállapított dioptriát a próbakeret vertex távolságától eltérő vertex távolságot adó szemüvegkeretbe teszi az optikus, akkor a lencsedioptriát át kell számolni a távolságeltérés alapján. A közelre szükséges plussz törőerőt addícióként is jelezhetjük.

2.23. ábra. Szemüvegvény

A szemüveglencse előnye, hogy a többi módszernél olcsóbb, viszonylag egyszerű, reverzibilis, könnyen módosítható megoldás. Hátránya, hogy dioptriától függően nagyítja vagy kicsinyíti a retinális képet, a lencse széli részein torzítás észlelhető, a szemüveg súlya nyomja az orrot és a fület, valamint a szemüveget reggel meg kell találni, ami nagyobb fénytörési hibájú szemmel nem is könnyű feladat. A szemüvegek további hátránya, hogy esős időben vagy meleg gőzös helyiségbe lépve bepárásodnak, és átmenetileg nem használhatók.

Kontaktlencse. A kontaktlencse közvetlenül a szem felszínére helyezett optikai eszköz. Előnye, hogy nincsen kicsinyítő-nagyító hatása, így nagyfokú myopiásokban jobb látás érhető el vele, mint az ekvivalens szemüveg-korrekcióval, amely utóbbi erősen kicsinyíti a retinális képet, és így lecsökkenti a lehetséges látóélességet. Nagyfokú anisometropia esetén a kontaktlencse viselése nem okoz aniseikoniát, ellentétben a szemüveggel. A hétköznapi életben láthatatlannak tekinthető kontaktlencse esztétikai előnyt is jelent azoknak, akik nagyfokú ametropia miatt vastag és nehéz szemüveget kell viseljenek, vagy akik más okból előnytelennek érzik a szemüveg viselését. Bizonyos tevékenységeket, foglalkozásokat szemüvegben nem, csak kontaktlencsében lehet űzni (pl. küzdősportok, vízilabda). A kontaktlencse hátránya, hogy drágább, mint a szemüveg, és folyamatos gondozást, higéniát követelő tisztítást igényel. Hátránya még, hogy közvetlenül érintkezik a corneával (lágylencsék a kötőhártyával is), ezáltal csökkenti a levegőből a corneához jutó oxigén mennyiségét, és cornea-ereződés fejlődhet ki. A kontaktlencse anyagára túlérzékenységi reakció is kialakulhat (óriás papilláris conjunctivitis). A kontaktlencse-viselésnek lehetnek súlyosabb szövődményei is, amelyek néha a látást is veszélyeztethetik. Felhelyezéskor, illetve levételkor a szemfelszín sérülhet, néhány esetben súlyos szaruhártya-fertőzés (infiltratio corneae, ulcus corneae) alakulhat ki. A súlyos szövődmények jelentős része a nem megfelelő kontaktlencse-gondozás és -tisztítás (infiltratio et ulcus corneae, acanthamoeba keratitis), illetve túlhordás következményei.

A kontaktlencsét jellemzi átmérője, hátsó felszínének görbületi sugara és geometriája (sphericus, asphericus, torikus), törőereje, anyaga és oxigénáteresztő képessége (Dk-érték). Ez utóbbi nagyon fontos tényező a szaruhártya számára, amely az oxigént döntően a könnyfilmből kapja. A kontaktlencsék kétféle anyagból készülhetnek, amely alapján kemény és lágy kontaktlencsékről beszélünk.

A kemény kontaktlencsék alakja változatlan, és így a sphericus lencsék képesek a cornealis astigmiát is kompenzálni egészen 2,5 dioptria értékig. Ezt a gömbi kontaktlencse és a cylindrikus cornea közötti részt elfoglaló könnyfilmlencse teszi lehetővé. Ennél nagyobb astigmiájú corneára már torikus kontaktlencse illesztése szükséges. A kemény kontaktlencsék még a keratoconus esetén is sokáig alkalmazhatóak, és jó látást biztosítanak. A kemény kontaktlencsék anyaga régebben polymethyl methacrylat (PMMA) volt, amely az oxigént nem ereszti át. Ilyen esetben a kontaktlencsével fedett cornea oxigénellátását a corneánál kisebb átmérőjű un corneális úszólencse pislogások hatására bekövetkező kifejezett mozgása során a lencse mögé beáramló könnyfilm biztosítja (2.24.ábra). Újabban szilikon kopolymereket alkalmaznak, amelyek oxigénáteresztő képessége nagyon jó, és így akár egész nap viselhetők.

2.24. ábra. Corneális úszólencse illeszkedése a szemfelszínen

A lágy kontaktlencsék anyaga puha és hajlékony, megszokása és viselése sokkal könnyebb. A lencsék oxigénáteresztő képessége víztartamuk függvénye, ami 36–85% között változik. A lencsék átmérője nagyobb, mint a kemény kontaktlencséké (2.25. ábra), így mozgásuk és a lencse alatti könnyfilmáramlás is sokkal kisebb.

2.25. ábra. Lágy lencse illeszkedése a szemfelszínen

Speciális kontaktlencsék a terápiás kontaktlencse és az iris-mintázatú lencse. Az előbbit corneális hámhiányok gyógyulási idejére, vékony fedőkötésként lehet alkalmazni, a másik pedig aniridia és albinizmus esetén az iris pótlására szolgál. A bifokális kontaktlencsék presbyopia korrekciójára szolgálnak. Kivételes átmeneti megoldásként lehet az egyik szemet közelre a másikat távolra korrigálni (politikusok, szónokok), aminek a hátránya, hogy monokuláris látást eredményez.

Refraktív sebészeti módszerek

Corneális módszerek (keratotomia, keratectomia). Mivel a szemgolyó törőközegei közül a cornea törőereje a legnagyobb (átlagosan 43 dioptria), érthető, hogy a legtöbb refraktív célú műtétet a cornea alakjának, és így törőerejének megváltoztatására dolgozták ki. A részleteket lásd az 5. fejezetben.

Intraoculáris műlencse. A cataracta-műtét során a szemlencse eltávolítását követően a szemlencse törőerejének pótlására intraoculáris műanyaglencsét szokás a szembe helyezni, legcélszerűbben az eredeti szemlencse tokjába. A műtét előtt a beültetendő műlencse törőerejét pontosan meg kell tervezni. A tervezés alapja az elérni kívánt fénytörésérték, valamint a szaruhártya törőereje és az ultrahanggal mért szemtengelyhossz. E három adatból a beültetendő műlencse dioptriája megfelelő képletek segítségével kiszámítható.

Optikai korrekció céljából a szembe nem csak szürkehályogműtét során lehet műlencsét ültetni, hanem a meglévő szemlencse esetén is (elülső csarnoklencse, intraoculáris kontaktlencse).

A szemgolyó vizsgálatának objektív módszerei. Ebben a részben ismertetjük azokat az objektív vizsgáló módszereket, amelyeket minden beteg esetében elvégzünk. Ezek: vizsgálat fokális fényben, réslámpás-vizsgálat, szemtükrözés egyenes képben, szemtükrözés fordított képben. Igy tájékozódunk a betegség jellegéről, és szükség esetén további speciális vizsgálatokat rendelünk el. Ezek: ultrahang-vizsgálat, elektrofiziológiai vizsgálatok, kritikus fúziós frekvencia. A szem egyes szöveteinek, betegségeinek speciális vizsgáló módszereit a megfelelő fejezet elején ismertetjük.

Objektív vizsgáló módszerek

Vizsgálat fokális fényben. Nélkülözhetetlen a szem elülső szegmentumának vizsgálatában. Kivitelezése a következő: fókuszált fényű kézilámpát oldalról a szemre vetítünk, és az indirekt binocularis ophthalmoscopiához használt lupen keresztül, amelyet 10-15 cm távolságban tartunk a szem elé, 40 cm távolságból figyeljük meg a szemet. Így megítélhetjük a corneát (hámhiány, idegentest, transzparencia), az elülső csarnokot, az irist és pupillát.

Ha az elektromos kézitükör Rekoss-korongját + 4,0 D-ra állítjuk, és a vizsgálatot 20 cm-ről végezzük a szemgolyó belsejében lévő homályok (lencse, üvegtest) is megfigyelhetők: a pupilla területében keletkezett vörös visszfényben a homályokat feketének látjuk. A homály helyét is megítélhetjük a következőképpen: a beteget felszólitjuk, hogy nézzen különböző irányokban. Ha a homály a szemmozgással azonos irányban mozdul el a szem forgási középpontja előtt, ha ellentétes irányban mozog a forgási középpont mögött fekszik. A szemlélt homályok ilyen jellegű eltolódását parallaxisnak nevezzük. Vizsgálat közben a pupillához viszonyítjuk az elmozdulásokat. A lencse elülső tokján és kérgében lévő homályok nem, a hátsó kéregben lévők ellentétes irányban mozdulnak. Az üvegtesti homályokat nem csak ellentétes irányu elmozdulásuk, hanem a szemmozgás befejezése után is meglévő, libegő úszkálásuk is jellemzi.

Ha a szemünk elé + 10,0 D-t csavarunk a Rekoss-korongon és a szemhez közel hajolunk (kb. 10 cm-re) akkor a homályokat nagyitva látjuk. Ezt nagyító tükrözésnek nevezzük.

Réslámpás vizsgálat. A fokális világitás legtökéletesebb módja (2.26. ábra). A szem minden szövetének mikroszkópos vizsgálatára szolgál. Ezért a vele végzett vizsgálatokat biomikroszkópos vizsgálatnak nevezzük. A vizsgálat lényege, hogy erős fénnyel kivilágitott rés optikailag hibátlan képét vetitjük a szemre. A kép hasáb alakú, amelynek magasságát és szélességét változtathatjuk. A rést a vízszintes síkban mozgatva, különböző irányokból vetítve, nagyítva szemléljük a mikroszkóp okulárján. A nagyítás foka 6-60x lehet. Nézzük a hasáb felszíneit (elülső-hátsó felszínét), oldallapját, és ha a hasábot az irisre állitjuk élesre, akkor az elülső csarnokot és a corneát visszaverődő, diffuz fényben látjuk. Ez utóbbi világitásban főleg a cornea hátsó harmadát, az ott elhelyezkedő sejteket tudjuk jól láthatóvá tenni. Igy lehet megfigyelni a keringő vörösvértesteket a cornea ereiben (pl. keratitis parenchymatosában).

2.26. ábra.Réslámpás vizsgálat

A réslámpával a szem mélyebb részeit is vizsgálhatjuk, ha különböző lencséket iktatunk a szem és a réslámpa fénye közé. Az ún. hármastükör a csarnokzug, a pars plana, az aequator előtti, valamint hátsó pólus retinájának megfigyelésére szolgál. A három tükör, valamint a középső lencserész kontaktkagylóba épített, amelyet a szemgolyóra helyezünk. A tükrök területét réslámpán keresztül nézzük.

Hasonló elven különböző kontaktkagylók működnek, amelyek alkalmasak a perifériás retinarészek betegségeinek diagnosztizálására és lézerkezelésekre is. A réslámpa segítségével is végezhetünk fordított képben való tükrözést. Ezt úgy érjük el, hogy a fénysugár útjába egy 60-90 dioptriás lencsét helyezünk (Volk-lencsék, 2.27.ábra).

2.27. ábra. Fundusvizsgálat Volk-lencsén keresztül, réslámpával

Szemtükrözés egyenes képben (direkt oftalmoszkópia). Különböző gyárak által előállitott, számos elektromos szemtükör van forgalomban. Az elektromos szemtükör égőjének fényét tükör vagy prizma forditja el 90 fokkal, és vetíthető így a beteg szemébe. A vizsgálatot egészen közelről, 1-2 cm távolságból végezzük (2.28.ábra). A beteg jobb szemét ezért jobb szemmel, bal szemét bal szemmel kell tükrözni. A szemfenék csak akkor látható élesen, ha a vizsgáló és a vizsgált egyaránt emmetropiás, vagy ha a tükör Rekoss-korongjában levő konvex vagy konkáv üvegekkel mindkettőjük ametropiáját korrigáltuk, és egyik szem sem alkalmazkodik. Csak így lesznek a szemfenékről visszaverődő fénysugarak párhuzamosak. Egyenes képben 14-16-szoros nagyítással a beteg szeme mögé vetülve látjuk a szemfeneket, de csak két papilla átmérőjű területét. Ennek ellenére, ha a beteg pupilláját kitágítottuk, és a beteget különböző irányokba nézetjük, csaknem az ora serratáig átvizsgálhatjuk az egész fundust. Az egyenes képben való tükrözés alkalmas nívókülönbség mérésére is, 0,3 mm beemelkedésnek + 1,0 D felel meg. A beemelkedésnek megfelelően ugyanis rövidebb lesz a tengely, tehát hypermetropia irányába változik a fénytörés.

2.28. ábra. Direkt ophthalmoscopia (tükrözés egyenes képben)

Szemtükrözés forditott képben (indirekt oftalmoszkópia). 30-40 cm távolságból végezzük. Lényege, hogy a vizsgált és a vizsgáló közé, kb 8-10 cm-re a vizsgált szemtől, egy 13-20 dioptriás konvex lencsét kell helyezni a fénysugarak útjába (2.29. ábra). A vizsgáló a szemfenék fordított, valódi képét a lencse és a saját szeme között látja, négy-ötszörös nagyításban. Az indirekt oftalmoszkópia végezhető egy szemmel az elektromos szemtükörrel, vagy más, e célra szolgáló eszközzel, de egyre elterjedtebb a binocularis indirekt oftalmoszkópia(2.30.ábra). Az ezzel végzett vizsgálat nagy előnye a direkt oftalmoszkópiával szemben, hogy egyszerre lényegesen nagyobb terület látható, és binocularisan (hátránya a kisebb nagyítás). Különösen ideghártya-leválás, vagy koraszülöttek retinopathiájának vizsgálatban nélkülözhetetlen a binocularis indirekt oftalmoszkópia.

2.29. ábra. Indirekt ophthalmoscopia (tükrözés fordított képben)

2.30. ábra. Indirekt binocularis ophthalmoscopia

Speciális vizsgálatok

Ultrahangvizsgálat (echográfia). Az ultrahangvizsgálat lényege, hogy 8-15 MHz frekvenciájú ultrahanghullámokat bocsátunk a szemgolyóra, amelyek azon áthaladva az érintkező szövetek akusztikai tulajdonságainak függvényében különböző jeleket adnak (2.31. ábra). Ezeket a jeleket oszcilliszkópon felfogjuk, vagy számítógépes összekapcsolás esetén videoképernyőn megjelenítjük. A szem közegei közül a cornea, a lencse elülső és hátsó felszíne, a szemgolyó hátsó fala veri vissza az ultrahanghullámokat, amelyek a bulbuson áthaladva az orbita elülső, retrobulbaris terének képleteit is megjelenítik.

2.31. ábra. Ultrahangvizsgálat

Az ultrahangvizsgálat különösen olyan esetekben tesz jó szolgálatot, amikor a törőközegek átlátszatlansága miatt szemtükörvizsgálat nem végezhető. Az ultrahang segitségével ilyenkor is tájékozódhatunk a szemgolyó belsejében lévő kóros folyamatokról.

A vizsgálatnak két módja van: az ún. A- és B-képes vizsgálat (2.32.ábra). Az A képen az echók amplitudója az ordinátán, terjedési sebességük az abscissán található. Ennek ismeretében a megtett út hossza is kiszámítható. Ezt a módot használjuk a szemgolyó hosszának a meghatározására. A B-képes vizsgálat kétdimenziós akusztikai metszetet ad, amelynek legfontosabb alkalmazási területe az intraocularis és retrobulbaris (orbitalis) daganatok diagnosztikája, azok pontos elhelyezkedésének, méretének meghatározása. Jól használható az ultrahang-diagnosztika a vitreoretinalis betegségekben is. Sérülések következményeként létrejött elváltozások, idegentest jelenléte, helyzete pontosan megállapítható.

2.32. ábra. Intraocularis daganat echográfiai képe A és B képes módszerrel

Az ultrahangvizsgálat előnye, hogy gyors, nem invazív, olcsó. A hozzáértő szemész kezében sokszor pótolja az egyéb képalkotó eljárásokat a bulbus és retrobulbaris tér betegségeinek diagnosztikájában.

Doppler ultrahangvizsgálat. Ezzel a módszerrel meghatározható az a. carotis interna stenosisa és a szűkület által okozott keringési deficit. Normálisan a véráram az a.carotis interna területéről az a. carotis externa felé folyik. Ha az a. carotis internában stenosis van, akkor a vér áramlása megfordul, amelyet a Doppler ultrahangvizsgálat kimutat. Ez a vizsgálat különösen fontos amaurosis fugax esetében. Az arteria scleroticus plakkjaiból leváló mikroembolusok a retina ereiben okoznak elzáródást, vagy ischaemiás neuropathiát hoznak létre. A duplex-sonográfia kombinálja a Dopplert és a B-képes ultrahangvizsgálatot. Az orbita és a szemgolyó ereinek vizsgálatára, az erek kis mérete miatt, sokkal alkalmasabb a color Doppler ultrahangvizsgálat, amely a kétdimenziós B-kép és a színekkel kódolt keringési jelek kombinációja (2.33. ábra).

2.33. ábra. Intraocularis tumor színkódolt Doppler-szonográfiája

A color velocity imaging idő-távolság mérésen alapuló új, keringésvizsgáló ultrahangeljárás. A keringésvizsgálatoknak az ischaemiás kórképeken kivül daganatok, érmalformációk és a carotideocavernosus fisztula diagnosztikájában van szerepük.

Elektrofiziológiai vizsgálatok. Az elektroretinográfia (ERG) során a retina fényingerrel kiváltott akciós potenciálját regisztráljuk. Érzéstelenítés és pupillatágitás után a corneára helyezzük a kontaktkagylóba ágyazott aktív elektródot, míg az indifferens elektródot a homlok, a halántéktáj vagy a fül bőrén rögzítjük. A rövid és erős fényingerre keletkező, az elektródok által közvetitett akciós áramot egy regisztráló berendezés rögzíti, a modern készülékek összesítik és átlagolják is, de oszcilloszkóp ernyőjén is megfigyelhető.

A fényvillanást követően egy görbe regisztrálható. Ennek A-hulláma a receptorok külső tagjának terméke, a b-hullám a bipoláris sejtekben keletkezik, és a C-hullám a pigmentepitheliumban (2.34. ábra). Az ERG végezhető sötéthez és világoshoz adaptált állapotban is (scotopicus, fotopicus potenciál). Van olyan ERG-vizsgálat is, amikor nem fényvillanás, hanem egy videomonitoron felváltva feltünő sakktábla vagy csikos minta váltja ki az akciós potenciált (mintaváltásos ERG). A multifocalis ERG-ben (mfERG) a potenciálok amplitudói a centralis látótérnek megfelelő topográfiai alakzatban jelennek meg (2.35. ábra). Ahol kisebbek az amplitúdók, vagy kiestek, ott van a lokális funkciózavar. Az eredmény háromdimenziós megjelenítése is lehetséges. E vizsgálatok fontosak a tapetoretinalis degeneratiok, ideghártya-leválás, siderosis bulbi és toxikus retinopathiák eseteiben.

2.34. ábra. Scotopicus ERG görbe normális retinafunkció esetében

2.35. ábra. Normális mfERG (A) és kóros mfERG (Stargardt-dystrophia, B) két és három dimenziós ábrázolása

Elektrookulográfia (EOG). Az EOG a szem szemmozgások által kimutatható nyugalmi potenciálváltozásait regisztrálja. Az elektródokat a külső és belső szemzug bőrére kell ragasztani, és a betegnek váltakozva jobbra és balra kell néznie. Tekintettel arra, hogy a szem bioelektromos szempontból dipol, ekkor hol az elektropozitív cornea, hol az elektronegatív hátsó pólus közeledik az aktív elektródhoz.

Ez eredményezi a potenciálváltozásokat az elektródokhoz. Ha világoshoz, majd sötéthez és újra világoshoz adaptált állapotban végzik ezt a vizsgálatot, az így kapott amplitúdóváltozások a pigmentepithelium állapotára lesznek jellemzőek. Az EOG jelentősége különösen nagy tapetoretinális degeneratiok és gyógyszerek által kiváltott ideghártya-károsodásokban (Chloroquin-, Phenothiazin retinopathiák).

Vizuálisan kiváltott corticalis potenciá (VEP, 2.36. ábra). A fotoreceptorok ingerlésével kiváltott corticalis potenciál változásai a látópálya betegségeiben is jellemzőek lehetnek, az ERG-vel együtt regisztrálva a n. opticus betegségeiben kaphatunk hasznos információkat (2.37. ábra).

2.36. ábra. Látókérgi kiváltott válasz (VEP) vizsgálata

2.37. ábra VEP görbe normális ingerületvezetés következtében

Elektromiográfia (EMG). A külső szemizmok funkcióinak vizsgálatára szolgál. A tüelektródokat a vizsgált izmokba kell bevezetni. Az idegbénulásokat lehet igy a myopathiától megkülönböztetni.

Kritikus fúziós frekvencia (CFF).Ha a szemet egyre gyorsabb ütemben egymást követő, különálló fényjelek érik, egyre gyorsuló fényvibrálást fog látni. A rezgés frekvenciáját tovább fokozva, egy határértéknél hirtelen (kritikusan) egybeolvadnak a különálló fényjelek, a szem folyamatos fényt lát. Ezt a kritikus értéket másodpercenkénti frekvenciaszáma szerint szokás megadni, ami készülékenként változó lehet, de normálisan 40 s. A CFF szubjektív vizsgálatakor a beteg egyik szemét befogja (vagy bekötjük), és a másik szemével figyeli a fényforrást, amely általában egy ún. varázsszem. Változtatva a fényrezgés frekvenciáját, a kritikus értéket ugy kell meghatározni, hogy a folyamatos és a rezgő fény irányából egyaránt közelítünk hozzá. A CFF-érték jellemző a retinocorticalis rendszerre, tehát a retinareceptorok, a látóideg és és látókéreg állapotára. Papillitis és neuritis retrobulbaris eseteiben a CFF kifejezetten csökken. A CFF objektíve is vizsgálható az elektroretinográfia (ERG) során.

Fúziós perimetria. A retina több pontja fuziós frekvenciájának meghatározása.

Összefoglalás

A szembeteg vizsgálata – mint minden más megbetegedésben – az anamnézis felvételével kezdődik. A családi kórelőzmény után érdeklődünk a beteg egyéb betegségei felől, majd a szemészeti problémáival kapcsolatos anamnézist tisztázzuk. Leggyakoribb panasz a látászavar és a fájdalom.

A szem funkcióinak vizsgálata azt jelenti, hogy meggyőződünk a látóélességről, a kontraszt-szenzitivitásról, a látótér teljességéről, az adaptációról és a színlátásról.

A látóélesség vizsgálata szubjektív módszerrel történik, a beteg bemondásán alapul. Valakinek annál nagyobb a látásélessége, minél kisebb tárgyat minél távolabbról tud felismerni.

A perifériás látásról a látótér vizsgálatával győződünk meg. A látótér a térnek az a része, amit mozdulatlan fej- és szemállás mellett egyszerre látunk. Vizsgálata kinetikus és statikus perimetriával történik.

A színlátás zavarai az X-kromoszómához kötötten, recesszíven öröklődnek. A színtévesztés általában a vörös és zöld színre vonatkozik. Az enyhe színtévesztőket anomalis színlátóknak (vörös = protanomalia, zöld = deuteranomalia), a színvakokat anopiásoknak (protanopia, deuteranopia) nevezzük. A színtévesztés nem gyógyítható.

Az adaptatio a szemnek az a képessége, hogy különböző intenzitású megvilágításhoz alkalmazkodni tud.

A szem össztörőereje 66,0 D, ami a cornea és a lencse törőerejéből adódik. Az alkalmazkodás a szemnek az a képessége, hogy törőerejét változtatni képes, ami a lencse rugalmasságának, a zonularostok és a corpus ciliare izomata megfeszülésének, ill. elernyedésének következménye. Az alkalmazkodóképesség az életkor előrehaladtával csökken, létrejön az öregszeműség (presbyopia). A presbyopiás közelre nem lát, ezért közeli munkához konvex szemüveg viselése szükséges.

A szem fénytörési hibái: a hypermetropya, myopia, astigmatismus. A hypermetropia korrekciója gyűjtő (konvex, plusz) lencsével lehetséges. A myopia korrekciójára szóró (concav, minus) lencsét rendelünk. Az astigmias szem a párhuzamos sugarakat nem egy pontban, hanem gyűjtővonalban egyesíti. Korrekciójára cylindricus üveget alkalmazunk. A fénytörési hibák korrekciója a szemüvegen kivül kontaktlencsével is lehetséges.

A szem fénytörését szubjektív és objektív módszerekkel határozhatjuk meg. Ez utóbbiak közé tartozik a skiaszkópia, az automatikus refraktometria és az echobiometria.

A szembetegek vizsgálatának első lépése a szemgolyó és környezetének megtekintése. A szemgolyó elülső szegmentumának vizsgálatát fokális fényben és/vagy réslámpás vizsgálattal végezzük. Ha a réslámpa fénye és a szemgolyó közé különböző lencséket iktatunk, akkor a szemgolyó belsejét is vizsgálhatjuk.

A szemfenék vizsgálatát egyenes és fordított képben való tükrözéssel végezzük. Ez utóbbi speciális formája az indirekt binocularis ophthalmoscopia.

Az egyes szövetek speciális vizsgáló módszereit a fejezetek előtt külön ismertetjük. Itt azokat foglaltuk össze, amelyeket nemcsak egy-egy betegségcoportban alkalmazunk.

Ultrahanggal a szemgolyó mindazon szövetét vizsgálhatjuk, amelyen az ultrahanghullámok keresztülhaladnak. A kétféle (A- és B-képes) vizsgálómód elsősorban intra- és retrobulbaris daganatok, idegentestek kimutatására szolgál.

A Doppler-ultrahangvizsgálattal a nagyerek (a. carotis interna, a. ophthalmica) keringését vizsgálhatjuk.

A szinkódolt Doppler-vizsgálattal és a color velocity imaging (CVI) technikával keringési sebességet mérhetünk a nagyobb erekben, és keringést detektálhatunk a kisebb ereket tartalmazó szövetekben (pl. tumorok).

Az elektrofiziológiai vizsgálatok a chorioidea, a retina, a n. opticus, ill. ezek corticalis kapcsolatainak vizsgálatára szolgál. Az ERG-val diagnosztikus értékű adatokat kaphatunk tapetoretinalis degenerációk, ideghártya-leválások, siderosis bulbi és toxikus retinopathiák eseteiben.

A CFF-értékek a retinocorticális rendszer betegségeiben csökkennek. Speciális vizsgálat a fúziós perimetria, amely a retina több pontjának CFF-vizsgálata.

Ellenőrizze tudását!

Sorolja fel a szem négy funkcióját. Melyik a leggyakoribb színlátási hiba?

Mi a különbség a kinetikus és statikus perimetria között?

Melyik tükrözéskor látjuk nagyobb nagyításban a szemfeneket? Egyenes vagy fordított képbeli tükrözés esetén?

Melyik UH vizsgálati módszert használjuk az intraocularis térszűkítő folyamatok kimutatására? Mi a jelentősége az UH-vizsgálatoknak?

Rajzoljon egy ERG-görbét, és jelölje be a hullámokat. Melyik hullám mit jelent? Mi a multifokális ERG jelentősége?