Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

4. A jog- és állambölcselet

4. A jog- és állambölcselet

A jog- és állambölcselet jellege és az elnevezés kérdése

Az állam és jogtudományok rendszerének áttekintése során a jog- és állambölcseletet mint az államot és jogot egészében és átfogó elméleti jelleggel vizsgáló tudományágat jellemeztük. A jog- és állambölcselet tehát – elméleti és tegyük hozzá: filozófiai – jellegű általános állam- és jogtudomány. Általános annyiban, hogy vizsgálódásainak területe az állami és jogi jelenségek egészét átfogja, méghozzá mind „befelé”, vagyis az adott állami-jogi berendezkedést tekintve, mind „kifelé”, vagyis más országok állami-jogi berendezkedését is figyelembe véve, mind pedig időben, vagyis az állam és a jog történeti kialakulásától napjainkig. A jog- és állambölcselet és az ágazati jogtudományok vizsgálódási területe a rész és az egész viszonyában van, de az ágazati tudományok nem részei a jog- és állambölcseletnek mint egésznek. A jog- és állambölcselet nem vizsgálja például az egyes jogszabályok önmagában vett tartalmával összefüggő kérdéseket (hogy mi a különbség a választójog hiánya és az annak gyakorlásában való akadályoztatás között stb.), hanem azokat tágabb összefüggésben, saját problémáinak keretei között vizsgálja (a választójogi szabályok megfelelnek-e bizonyos demokratikus elveknek, azok milyen érdekek képviseletét teszik lehetővé stb.). A jog- és állambölcselet megállapításai, tételei szélesebb körben érvényesek; a jog- és állambölcselet a szakjogtudományokkal az általános és a különös viszonyában van. Általánosságából fakadóan a jog- és állambölcselet nemzetközi jellege is hangsúlyozottabban érvényesül, mint a szaktudományok esetében. A jog- és állambölcselet tárgyát tehát az államra és a jogra, illetőleg az állam és a jog lényeges tulajdonságaira, összefüggéseire, objektív törvényszerűségeire vonatkozó problémák képezik. Az ezekre adott válaszok fejeződnek ki, tükröződnek vissza a jog- és állambölcselet fogalmaiban (definícióiban, meghatározásaiban, kategóriáiban), tudományos törvényeiben és hipotéziseiben.

A jog- és állambölcselet általános jellege kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, hogy magán a jog- és állambölcseleten belül is különböző általánosságú kutatásokkal, illetőleg megállapításokkal találkozhatunk. A jog- és állambölcselet ugyanis bármely állami vagy jogi jelenséget, azok bármely halmazát vizsgálhatja, azonban nem kell (és gyakorlatilag nem is lehetséges) mindent mindig vizsgálnia. Ezért a jog- és állambölcseletnek vannak a szó szoros értelmében általános, azaz minden állami és jogi jelenségre érvényes megállapításai, ezek azonban többnyire nem tartalmi, hanem formai megállapítások, ami nem jelenti azt, hogy ezek ne volnának esetenként jelentős tudományos tételek. Ezek mellett azonban vannak a jog- és állambölcseletnek korlátozott érvényességű (csak a modern állam, vagy csak az államszocializmus, vagy csak a prezidenciális köztársaság viszonyai között érvényes), de tartalmi jellegű megállapításai is. A jog- és állambölcseleti kutatások tehát a jelenségek különböző szélességű körére, különböző nagyságú halmazára terjedhetnek ki, és ennek megfelelően a jog- és állambölcselet megállapításai, tételei maguk is különböző általánosságúak lehetnek, de a szakjogtudományok általánossági szintjét mindig meghaladják.

A jog- és állambölcselet elméleti jellege (maga a kifejezés nem egészen találó) azt jelenti, hogy mind alapvető célkitűzései, mind pedig rendszerezései, rendszeralkotásai elméletiek. Célkitűzéseinek elméleti jellege esetében arról van szó, hogy a jog- és állambölcselet egyedi események, jelenségek alapján általános megállapításokat tesz, amelyek lehetnek strukturális, kauzális vagy értékelő jellegű megállapítások, továbbá ilyen megállapítások segítségével egyedi eseményeket magyaráz, éppen az általános megállapítások valószínűsítése, igazolása vagy cáfolata szándékával. Rendszerének kiépítése során pedig a jelenségek közvetlen időbeli és térbeli megjelenésétől elvonatkoztat, közvetlenül nem kronológiailag és földrajzilag is meghatározott állam- és jogrendszerek szerint rendszerez (eltérően az állam- és jogtörténettől és az összehasonlító jogtudománytól), megállapításait más, sajátos, az adott irányzat paradigmájának megfelelő elméleti-logikai rendszerben rendezi el. A jog- és állambölcselet elméleti jellege nem jelenti a szakjogtudományoktól való minőségi különbségét sem azon az alapon, hogy az utóbbiak a tételes jogot, a jog- és állambölcselet pedig elméleti tételeket tárgyal, sem pedig azon az alapon, hogy a szakjogtudományok gyakorlati jellegűek, a jog- és állambölcselet pedig a gyakorlattól távol áll. Mindkettő vizsgálja a tételes jogot is, az elméleti tételeket is, és mindkettő összefügg a gyakorlattal – csak másként, más problémákon keresztül.

A jog- és állambölcselet filozófiai-világnézeti jellege kapcsán arról van szó, hogy a jog- és állambölcselet tárgya mint sajátos problémahalmaz nem szűkíthető le az önmagában, elszigetelten vett államra és jogra vonatkozó kérdésekre, mivel a tudományos gondolkodás saját logikája olyan további kérdésekhez vezet el, amelyek a problémák előföltevéseire vonatkoznak, így mindenekelőtt arra, hogy mi a helye, szerepe az államnak és a jognak a világban, értékelhető-e tudományosan az állam és a jog, és ha igen, milyen alapon, milyen összefüggés van a jog mint előírás és a valóság között, illetőleg mennyiben és hogyan ismerhető meg a jog és az állam. Ezek a kérdések rokonok olyan alapvető filozófiai kérdésekkel, hogy hogyan épül föl a világ, megismerhető-e a világ és ha igen, hogyan – ezért a kérdésekre adott válaszok is rokonságot mutatnak valamelyik filozófiai irányzat kérdéseivel és válaszaival. Ezekre a kérdésekre lehet például azt válaszolni, hogy a jog és a valóság között szakadék van, összefüggéseik a jogelmélet módszereivel tudományosan nem vizsgálhatók – de maga a kérdésföltevés nem kerülhető meg a gondolkodásbeli következetesség, vagyis a tudományosság igényének a föladása nélkül.

A jog- és állambölcselet tehát közbenső helyet foglal el és egyben közvetítő szerepet tölt be az állam- és jogtudományok és a filozófia között. Vannak, akik ennek a sajátos kapcsolatnak a filozófiai oldalát hangsúlyozzák, és a jog- és állambölcseletet nem is az állam- és jogtudományok körébe sorolják, hanem szakfilozófiának, alapvetően filozófiai diszciplínának tekintik.

A jog- és állambölcselet tehát általános, elméleti és filozófiai-világnézeti jellegű állam- és jogtudomány. Tág értelemben véve a jog- és állambölcselet felölel minden ilyen jellegű tudományos irányzatot, iskolát, függetlenül megközelítésmódjaik különbségétől vagy kutatási területük szűkebb vagy tágabb fölfogásától – ezért mondtuk, hogy átfogó elméleti tudomány. A helyzetet némiképpen bonyolítja, hogy ezt a tág értelemben vett jog- és állambölcseletet a szakirodalomban különböző elnevezésekkel illetik. A terminológiai eltérések egyrészt abból adódnak, hogy a tudományág elnevezésénél az „állam” vagy a „jog” előtagot állítják-e előre vagy esetleg külön állambölcseletről és jogbölcseletről beszélnek, másrészt pedig abból, hogy utótagként a „bölcselet” mellett a „filozófia”, az „elmélet” és a „tan” kifejezések is használatosak. Végezetül ezek a kifejezések használatosak tág és szűk értelemben véve is. A gyakrabban használt tág értelemben véve szinonimaként is használhatóak, ugyanazt jelentik, bár az eltérő terminológia általában bizonyos hangsúlybeli különbségeket is kifejez (előfordulhat azonban, hogy az eltérés pusztán stiláris). Szűk értelemben véve ezek a kifejezések a tág értelemben vett jog- és állambölcselet egyes részterületeinek vagy irányzatainak a jelölésére szolgálnak. Itt jegyezzük meg – utalva az „állam- és jogtudományok” kifejezés kapcsán írottakra –, hogy azért választottuk a jog- és állambölcselet elnevezést, mivel a magyar jogi felsőoktatásban ez a tantárgy leginkább használatos megnevezése.

A jog- és állambölcselet tárgya és fő irányzatai

A tág értelemben vett jog- és állambölcseleten belül különböző irányzatok, iskolák jöttek létre. Ezen iskolák eltérései többek között abban is megnyilvánulnak, hogy a jog- és állambölcselet lehetséges fő témakörei közül egyeseket mellőznek.

A jog- és állambölcselet ezen lehetséges fő témakörei – számos más társadalmi jelenség tudományos vizsgálatához hasonlóan – a következők:

1. az állam és a jog genezisének, eredeti kialakulásának, fejlődésének, társadalmi meghatározottságának kérdései, a politikai rendszer ebben játszott szerepe (genetikus problémák);

2. az állam és a jog fogalma;

3. az állam és a jog belső szerkezete és egymáshoz való viszonya (strukturális problémák);

4. az állam és a jog társadalmi hatásának, funkcióinak kérdése (funkcionális problémák);

5. az állam és a jog helyessége (axiológiai problémák);

6. az állammal és a joggal foglalkozó gondolkodás történetének kérdései, beleértve napjaink jellemző elméleti fölfogásait is;

7. az állam- és jogtudományok, illetve az állam és a jog kutatásának tudományelméleti és módszertani kérdései, középpontban a jog- és állambölcselet tudományelméleti kérdéseivel.

Az, hogy a különböző irányzatok, iskolák ezekből a lehetséges kérdésekből mit mellőznek, illetve hangsúlyoznak különösen, az alapul szolgáló paradigmáktól függ. Az irányzatok legjelentősebb különbségei viszont a következő szempontokhoz kapcsolódnak:

a) mennyiben vizsgálható önmagában az állam és a jog, illetve mennyiben csak társadalmi összefüggéseivel együtt;

b) az állam és a jog együtt vagy külön vizsgálandó;

c) hogyan ragadják meg az állam és a jog fogalmát, hogyan szemlélik az államot, a jogi jelenségek közül mit tekintenek elsődlegesen joginak;

d) mit tekintenek a bármely néven nevezett jog- és állambölcselet feladatának.

A társadalmi összefüggések vizsgálatának kérdését illetően jelen kötet ahhoz az – Arisztotelésztől Hegelen és Marxon keresztül a modern funkcionalista szociológiáig terjedő – elméleti tradícióhoz kapcsolódik, amely szerint a jog- és állambölcselet tárgya nem szűkíthető le az állam és a jog lényegére, illetőleg azt kifejező általános fogalmára vagy az állam és a jog önmagában vett vizsgálatára. Ezen álláspont mögött az a filozófiai megfontolás húzódik meg, hogy a dolgok tulajdonságai bár magukban a dolgokban vannak, de azok nem függetlenek és így nem is szakíthatóak el a dolgok egymás közötti viszonyaitól. Az állam és a jog lényege mindenekelőtt társadalmi szerepében jelenik meg. Ezért nélkülözhetetlen az állam és a jog társadalmi összefüggéseinek, más társadalmi jelenségekkel (gazdaság, politika, ideológia, kultúra, demográfiai tényezők stb.) való kapcsolatainak az elemzése. Az állam és a jog nem szakítható ki a társadalom kölcsönhatásrendszeréből. Ezért az állam és a jog megértésének a kiindulópontja a társadalom egésze, annak történetisége és totalitása, és ezért – már most bocsássuk előre – e fölfogás alapvető, központi kategóriája az állam és a jog társadalmi rendeltetése.

Az állam és a jog együttes vagy elkülönített vizsgálata kapcsán utalnunk kell arra, hogy a jog- és állambölcselet mint az állam és a jog egységes elméleti tudománya az újkori tudományfejlődés során jött létre a jogi-jogászi megközelítés dominanciájával, sőt egyeduralmával. (Ennek az egyoldalúságnak a meghaladása érdekében alakult ki később az önálló politikatudomány.) A Kelet- és Közép-Európában az államszocializmus időszakában intézményesített állam- és jogelmélet nemcsak ezt az egységes fölfogást vette át, hanem annak egyoldalúságait is. Hangsúlyozta, sőt túlhangsúlyozta ugyan a jog állami és politikai jellegét, fölszínesen és vulgárisan átpolitizálta és túlpolitizálta az állam és a jog társadalmi összefüggéseit, a tényleges tudományos elemzés szintjén azonban a jogi-jogászi megközelítés, az ún. jogi pozitivizmus foglya maradt, így az állami jelenségek elméleti elemzése elmaradt a jogétól. (Messzire vezetne e történeti fejlődés okainak az elemzése. Arra azonban föl kell hívnunk a figyelmet, hogy jelentős szerepe volt ebben annak, hogy a sztálinista politikai berendezkedés nem is igényelte és nem is tűrhette meg az állam és a politika valóban tudományos elemzését.) Az egységes jog- és állambölcselet melletti érvek az állam és a jog szoros kapcsolatában, egymástól való elválaszthatatlanságában foglalhatók össze: az állam és a jog együtt keletkezett, egymást kölcsönösen föltételezik és ezért az egyikre jellemző törvényszerűségek nem tárhatók föl a másikra vonatkozó ismeretek nélkül.

A ténylegesen létező szoros kapcsolatnak az állam és a jog kérdéseinek együttes tárgyalásában is kifejeződő abszolutizálása azonban azzal a negatív következménnyel járt, hogy a sajátosan állami és jogi problematikát háttérbe szorította, elhalványította az államon és a jogon kívüli közös vonások, összekötő tényezők (azonos politikai tartalom, osztályjelleg, termelési viszonyok stb.) sokszor csak ideologisztikus túlhangsúlyozása. Ezzel szemben fogalmazódott meg az államelmélet és a jogelmélet viszonylagos elkülönülésének a koncepciója, amit a jelen kötet is követ. Eszerint az állam és a jog ugyan szorosan összetartozó, de nem azonos jelenségek, sőt a történelmi fejlődés során egyre jobban elkülönülnek egymástól; lényegük – noha környezetükkel való kölcsönhatásban értelmezhető – önmagukban és nem rajtuk kívül keresendő. E fölfogás szerint vannak a jog- és állambölcseletnek olyan kérdéskörei, amelyek nem tekinthetők vagy államelméletieknek, vagy jogelméletieknek (ilyenek a tudományelméleti kérdések és nagyrészt az elmélettörténeti kérdések, különösen polgári forradalmakat megelőző időszakra vonatkozóan); illetőleg vannak az államnak és a jognak olyan sajátosságai, összefüggései és törvényszerűségei, amelyek esetében az elkülönült vizsgálat nehezíti a lényeg megértését, illetőleg fölösleges ismétléseket tesz szükségessé. Ilyenek mindenekelőtt az állam, a politika és a jog keletkezésének, történeti fejlődésének és típusainak, valamint a modern állam és jog kialakulásának a kérdései. Ezek a kérdéskörök alkotják az állam- és jogbölcselet általános részét. A viszonylag elkülönült államelméleti rész tárgyát az állam fogalmi ismérvei, valamint a modern állam sajátos vonásai képezik, kiegészülve az ezekhez a kérdésekhez kapcsolódó modern tudományos fölfogások elemzésével. A jogbölcseleti rész a társadalom és a jog általános összefüggéseit, a jog társadalmi meghatározottságának és a jogi normák képződésének problémáit, a jog strukturális kérdéseit, a jog érvényesülésének, funkcióinak és társadalmi hatásának, valamint a jog helyességének kérdéseit fogja át.

A harmadik lehetséges változat az állam és a jog általános elméleti és filozófiai-világnézeti jellegű tudományos vizsgálatának, az állambölcseletnek és a jogbölcseletnek a teljes elkülönítése, ami a gyakorlatban mindig csak relatív: a csak jogbölcseletet művelő irányzatok is kénytelenek az állam számos sajátosságával foglalkozni (például az állam jogalkotó vagy jogalkalmazó tevékenysége, az állami tevékenység jogi szabályozottsága, a jog és az állami kényszer viszonya stb.), sőt gyakran tartalmaznak részletes államelméletet is. Ugyanez megfordítva is igaz: az államelméleti vizsgálódások sem mellőzhetnek néhány olyan jogelméleti kérdést, mint a jogforrási rendszer vagy az állam jogalanyisága.

A jog- és állambölcselet irányzatainak megkülönböztetése szempontjából különösen a jog fogalmának a megközelítése a jelentős, vagyis hogy a jogfogalom meghatározásakor a jogi jelenségek három szintje – a törvényekben megfogalmazott jogi normák, az ún. pozitív jog, az emberek magatartásában ténylegesen megvalósuló jog és a jogra vonatkozó elvek – közül melyiket tekintik a jognak. Ezen az alapon a jogi gondolkodásban három fő szemléletmód alakult ki, amelyeket leegyszerűsítve úgy jellemezhetünk, hogy a természetjogi fölfogás szerint jog az, ami bizonyos elveknek (például igazságosság) megfelel; a jogpozitivizmus szerint a jog az állam által megfelelő módon alkotott jogi norma, függetlenül attól, hogy mi a tartalma és hogy érvényesül-e; a jogszociológiai irányzat szerint a jog az, ami ténylegesen jogként érvényesül. Ezzel analóg módon – illetőleg az állam és a jog együttes vizsgálata esetén, ahhoz kapcsolódva – az állam ideális (milyen a jó, az ideális állam), jogtani (hogyan írja le és elő a jog az állam működését) és szociológiai szemlélete (ténylegesen hogyan működik az állam) alakult ki.

Az irányzatok megkülönböztetésében szerepet kap végül az az említett negyedik szempont is, hogy az adott irányzat mit tekint a jog- és állambölcselet feladatának.

Itt különösen annak van jelentősége, hogy az axiológiai kérdések kapcsán hogyan foglalnak állást. A szó szűkebb értelmében jogfilozófiának vagy jogbölcseletnek nevezzük azokat az irányzatokat, amelyek feladatuknak tekintik a pozitív jog értékelését is (ide tartozik valamennyi természetjogi fölfogás és a pozitivista áramlatok egy része), azokat az irányzatokat pedig, amelyek az értékelést kirekesztik a tudományos vizsgálódás köréből, a szó szűkebb értelmében véve jogelméletnek vagy jogtannak nevezzük. Ez tehát a korábban fölsorolt elnevezésváltozatok szűkebb értelme. (A terminológiai zavart mérsékelné, ha a bölcselet kifejezést átfogó értelemben, a filozófia, elmélet és tan kifejezéseket pedig szűkebb értelemben használnánk. A magunk részéről erre törekszünk.) Az irányzatoknak ezt a fölvázolását nem szabad abszolutizálni, hiszen számos olyan szerző van az elmélettörténetben, aki több irányzathoz tartozónak is tekinthető; illetve aki a különböző irányzatok integrálására, szintézisére törekedett. A jog- és állambölcselet irányzatainak részletesebb tárgyalására a jog- és állambölcselet körében kerül majd sor.

A jog- és állambölcseleti kutatások és ismeretek különböző általánosságú részeit illetően a vitakérdés az, hogy a kevésbé általános megállapítások magának a jog- és állambölcseletnek a részét képezik-e, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó, sajátos jogbölcseleti diszciplínák jönnek létre. Akár a jog- és állambölcseleten belüli kutatási területnek, akár sajátos diszciplínának fogjuk föl, napjainkban egyre jelentősebbé válnak ezek a szakjogtudományok és a jog- és állambölcselet hagyományos központi problémái között elhelyezkedő tudományterületek. Valójában ebbe a körbe tartozik a már tárgyalt és nagymértékben intézményesedett összehasonlító jogtudomány, továbbá a hozzá igen közel álló általános jogtan, amelyik a jogrendszerek egyes csoportjainak strukturális sajátosságait vizsgálja. Ugyancsak ezen középszintű jogbölcseleti diszciplínák vagy tudományterületek közé tartozik az értékelő szemlélet alapján a jogpolitika és a hozzá szorosan kapcsolódó törvényhozástan, valamint a jogi dogmatika és módszertan is. Hasonló szintű kutatási és tudományterületek a kauzális vizsgálatok tekintetében is léteznek, amelyek azonban külön elnevezés nélkül is a jogszociológiának, a politikai szociológiának, valamint az állam- és jogtörténetnek a részét képezik. Ezeknek a jog- és állambölcseleti diszciplínáknak a helyzete hasonlít az olyan filozófiai diszciplínákéhoz, mint az etika vagy a logika. Önállósodásuk foka, a rokontudományokkal vagy anyatudományokkal való kapcsolatuk országonként eltérő, amit elsősorban a tudományfejlődés hagyományai és a tudományon belüli munkamegosztás és szakosodás lehetőségei határoznak meg.

Álláspontunk szerint tehát a jog- és állambölcselet feladatát képezi valamennyi említett témakörnek a vizsgálata, ami azonban nem jelenti azt, hogy a jog- és állambölcselet oktatásának is minden esetben föl kell ölelnie ezeket a kérdéseket.