Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

3. A polgári társadalom és a politikai állam elválásának eredményei és következményei

3. A polgári társadalom és a politikai állam elválásának eredményei és következményei

a) Elválik egymástól a magántulajdon és a politikai hatalom, pontosabban megszűnik szoros összefonódásuk, megváltozik összekapcsolódásuk jellege, típusa, mivel a közvetlen termelő munkára kényszerítése és a többlettermék elvonása nem a közvetlen fizikai kényszerítést is magában foglaló gazdaságon kívüli, hanem gazdasági kényszeren nyugszik. Ezzel elválik egymástól a gazdaság és a politika szférája, kibontakoznak saját, önálló törvényszerűségeik, elkülönül egymástól a kalkulálható haszonra irányuló gazdasági racionalitás és a hatalom megszerzésére, illetőleg megtartására irányuló politikai racionalitás.

b) A rendi társadalmat fölváltja a kapitalizmus mint tiszta osztálytársadalom, ahol az osztály-hovatartozás csak a társadalmi-gazdasági különbségek következménye, független a rendi hovatartozástól.

c) A magántulajdonon alapuló gazdaság és a politika elkülönülése szükségképpen maga után vonja a közélet és a magánélet elkülönülését, mely utóbbi nemcsak a gazdaság szféráját fogja át, hanem mindazt, ami az állam szempontjából közömbös, így a családi szféra, a vallás, a művelődés és a szórakozás, sőt a közvetlen érintkezések, egyesületek, klubok világát is.

d) A polgári társadalom és a politikai állam, a magánélet és a közélet elválása következtében a társadalom, a magánérdekek szférája a mindennapokban is közvetlenül érzékelhető, reális szféraként jelenik meg az állam és a közélet elvont és eszményi szférájával szemben. A két szféra szembekerülése az egyének tevékenységének a kettéválását és személyiségüknek politikai-közéleti emberre, állampolgárra, honpolgárra és önző magánemberre, magánpolgárra való kettéválását eredményezi, amelyek időnként ellentmondásba kerülhetnek egymással. Ugyanaz a személy mint honpolgár őszintén hirdeti például az adózási fegyelem, az adózási morál szükségességét, majd magánemberként a feketepiacon vásárol. A honpolgár és a magánpolgár kettősségét és ellentmondását a társadalomfilozófiában hagyományosan mint a citoyen és a burzsoá viszonyát fogalmazták meg. Ebben az elméleti vonatkozásban ezek a fogalmak egyrészt függetlenek az osztály-hovatartozástól, vagyis ebben az értelemben egy munkás is lehet „burzsoá”; másrészt pedig mentesek a direkt politikai értékeléstől annak ellenére, hogy a jakobinusoktól a kommunista pártokig számos politikai mozgalom pejoratív értelemben használta a „burzsoá” kifejezést.

e) A tőkés termelés és a modern állam egyidejűsége és egymásmellettisége a tőkés vállalkozó és a hivatásos politikus közötti munkamegosztás kialakulását eredményezte. Ez nem föltétlenül azt jelentette, hogy a hivatalos politikus a politikából él, hanem hogy az idejét mire fordítja. A politikából élés a XIX. században válik viszonylag gyakorivá. A klasszikus kapitalizmus tipikus tőkésének, a vállalkozónak nincs ideje arra, hogy hivatásszerűen politikával foglalkozzon, vagy – legalábbis időlegesen – föl kell adnia vállalkozói tevékenységét. Másrészt pedig „a társadalmi integráció piacon kívüli területein új, átfogó és speciális szaktudást igénylő feladatokat kellett megoldani (érdekképviselet, törvényalkotás, a szó modern értelmében vett kormányzás stb.), ami szintén a munkamegosztás irányába hatott” (Takács 1991, 219.). Az államapparátusnak és az uralkodó osztálynak az abszolút monarchiával bekövetkezett szétválása tehát a vagyonos polgárság értelmében vett burzsoázia uralkodó osztállyá válásával sem szűnhet meg, hiszen a vállalkozó polgárság nem lehet azonos az államapparátussal, azt közvetítések révén kell befolyásolnia, ha érdekeit az állam révén kívánja érvényesíteni.

f) Az uralkodó osztály és az államapparátus elkülönülésével szoros összefüggésben megy végbe az uralom és a (politikai) hatalom elválása. Itt csak jelezzük, hogy mind a hatalom, mind az uralom kategóriáját a társadalomtudományokban az egyes szerzők igen különböző értelemben használják, amit tovább bonyolít, hogy az egyes nyelvek rokon értelmű kifejezései nem feleltethetők meg maradéktalanul egymásnak. Mi itt a lengyel szociológiában kidolgozott terminológiát használjuk (Wiatr 1980, 150–155.). Ebben az értelemben az uralom kategóriája a társadalmi osztályok (kivételesen más makrotársadalmi csoportok, például nemzetek, etnikumok) olyan viszonyát fejezi ki, ahol az uralkodó osztály a társadalmi lét minden szférájában privilegizált helyzetben van az alávetett osztályokhoz képest. A gazdaságban lehetősége van a mások által megtermelt többlettermék elsajátítására; a politikai-intézményi berendezkedés az uralkodó osztály érdekérvényesítési törekvéseinek kedvez; az ideológia területén a hivatalosan terjesztett és általánosan elismert eszmék az uralkodó osztály kedvező helyzetét legitimálják, azt helyesnek és igazságosnak tüntetik föl. Mindezek következtében az uralkodó osztály egyéneinek a mindennapi élet legkülönbözőbb területein az alárendelt osztály egyéneinél jóval nagyobb lehetőségük és esélyük van szükségleteik kielégítésére, célkitűzéseik megvalósítására.

A hatalom pedig – többek között – a vezetők előírásainak, parancsainak a végrehajtását jelenti, ami viszont – a parancs jellegéből adódóan – magában foglalja a döntést, valamint a szankcióval, kényszerrel való fenyegetés mozzanatát. A prekapitalista társadalmakban – mivel a többlettermék elsajátítása gazdaságon kívüli kényszerrel történik – az uralom, a kizsákmányolás magában foglalja a parancsolás és a kényszerítés lehetőségét, vagyis a politikai hatalmat. Az uralmi viszony kedvezményezettjei, vagyis az uralkodó osztály tagjai egyben szükségképpen (politikai) hatalmi viszonynak is szubjektumai, ezért az uralom és a hatalom, a többlettermék elsajátítása és a kormányzás, az igazgatás nem válik el egymástól. Ez azonban itt sem jelenti az uralom és a hatalom azonosságát, az osztályuralom ugyanis más típusú, más tartalmat kifejező kategória, mint a politikai hatalom kategóriája. Az uralom osztályok közötti, a létföltételek minden területére vonatkozóan intézményesen biztosított előnyös, illetve hátrányos pozíciókat kifejező makrotársadalmi strukturális viszony, a hatalom pedig egyének vagy olyan körülhatárolható csoportjaik viszonya, amelyek esetében még van értelme parancsról, döntésről, illetve annak megvalósításáról beszélni. A prekapitalista társadalmak esetében sem válik azonossá az uralom és a hatalom tartalma, csupán arról van szó, hogy a két kategória terjedelme általában megegyezik.

A polgári társadalom és a politikai állam elválásával ez a helyzet megváltozik: az uralkodó osztály tagjának nem föltétlenül kell hatalmat gyakorolnia és a hatalom gyakorlójának nem föltétlenül kell közvetlenül is részt vennie a tőkés termelésben, nem kell föltétlenül tőketulajdonosnak lennie. Ezt fejezi ki az uralom és a (politikai) hatalom elválása, amivel azonban szoros kapcsolatuk nem szűnik meg, hiszen a politikai hatalom – legalábbis részben – továbbra is az uralom viszonyainak a fönnmaradását, védelmét szolgálja, beleértve ezeknek a viszonyoknak a reformját, egyenlőtlenségeik mérséklését is. Ez azonban – éppen az itt vizsgált elválások következtében – már az uralom viszonyainak, struktúráinak és nem közvetlenül az uralmon lévők személyének a védelmére irányul, a vállalkozás szabadságát és lehetőségét védi, nem az egyes vállalkozásokat és főleg nem az egyes vállalkozókat. (A hatalom és az uralom elválása és fogalmi elhatárolása teszi lehetővé a modern politikatudomány két alapvető kérdésföltevésének a megkülönböztetését: Kinek az érdekét szolgálja a hatalom, a hatalomgyakorlás során hozott döntés? Ki és hogyan gyakorolja a hatalmat, ki kormányoz, ki hozza a döntéseket?)

g) Az uralom és a hatalom elválása teszi lehetővé a hatalomgyakorlás és ezzel a hatalmi apparátus, mindenekelőtt az államapparátus sajátos formájának, a bürokráciának a kialakulását. A kialakult bürokráciát mint az igazgatás sajátos típusát mindenekelőtt a főfoglalkozású, az állástól függő, előre megállapított fizetésért, kinevezés alapján, rögzített hierarchiában dolgozó szakképzett hivatalnok jellemzi. A bürokratikus igazgatás lényeges vonása az egységes elvek szerinti működés és a kiszámíthatóság, ami az elfogulatlanság, a csaknem „gépszerű” működés ideális követelményeként is megfogalmazódik.

h) A modern állam kialakulásával párhuzamosan létrejött a modern jog. A modern jogot mindenekelőtt a formalizáltság jellemzi, vagyis hogy az ügyek, a jogviták eldöntése során a jogszabálynak való megfelelés vagy meg nem felelés a döntő szempont, és nem az egyedi döntés tartalmi, materiális igazságossága. Ez a formális jogszolgáltatás esetenként, egyes személyek számára jelentős hátránnyal, érdeksérelemmel járhatott, társadalmi méretekben azonban óriási előnye volt kiszámíthatósága, ami lehetővé tette a jogbiztonság kialakulását. Max Weber ezért nevezi a modern jogot racionális jognak. A modern formális jog kialakulását az uralom és a politikai hatalom elválása tette lehetővé, és az az abszolút monarchiának és a burzsoáziának az érdekei alapján valósult meg.

i) A modern jog tartalmisajátosságai közül a személyi szabadság jogi garanciáinak a kialakulását, az állampolgári-emberi jogok biztosítását, a formális jogegyenlőséget, az állami tevékenység jogi szabályozottságát és korlátozását, valamint a jogrendszernek – a közélet és a magánélet kettősségének megfelelően – közjogra és magánjogra való tagozódását emelhetjük ki.