Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

9. A jogállam

9. A jogállam

A jogállam a modern állam egyik megnyilvánulási formája, koncepcionális alakváltozata. Ez utóbbi azt jelenti, hogy tényleges valósága mögött valamilyen koncepció húzódik meg, a jogállam egy meghatározott koncepció megvalósítására törekszik. Ez már önmagában jelzi a fogalom összetettségét, mivel az részben leíró jellegű, amennyiben a koncepció tényleges és bizonyos mértékű megvalósulását fejezi ki, részben pedig ideáltipikus és egyben normatív kategória, amennyiben a koncepciónak az állammal szembeni követelményeit elvontan ragadja meg. A jogállam fogalmának értelmezését tovább bonyolítja egyrészt a jogállami koncepciók történelmi változása, másrészt pedig az a körülmény, hogy noha a jogállam a német alkotmányfejlődés talaján, annak sajátosságait erőteljesen hordozva, Rechtsstaatként, német kategóriaként jelent meg a XIX. század elején, a XX. század végére azonban tartalmilag egyre inkább hasonlóvá vált a jog uralmának (rule of law) eredetileg angolszász kategóriájához, amelytől pedig kezdetben jelentősen különbözött. Mindezek következtében napjainkban a jogállam fogalmának különböző értelmezéseivel találkozhatunk a szakirodalomban, egyes szerzők összeolvasztják, lényegében azonos értelemben használják a jogállam és a joguralom fogalmát, mások pedig továbbra is különbözőségüket hangsúlyozzák. Emellett az is lényeges eltéréseket idéz elő a szakirodalomban, hogy a szerzők a történelmileg változó jogállameszme melyik változatához kapcsolódnak a leginkább. A jogállam ezért „nehéz” kategória, rövid és ezért szükségképpen leegyszerűsítő tárgyalása azonban nem mellőzhető, mert az élő jog egyik legfontosabb, az Alkotmánybíróság döntéseinek érvrendszerében jelentős szerepet játszó és ezért normatív szerepet is betöltő jogelméleti absztrakciója. A következőkben tehát röviden áttekintjük a fogalom fejlődését és a ma általánosan elfogadott követelményeit.

A jogállam fogalom történeti előzménye Kant jogfilozófiája, aki ugyan a Rechtsstaat fogalmát nem használta, de az államot mint az embereknek jogi törvények uralma alatti egyesülését definiálta. Ennek nyomán a fogalom 1809-ben jelent meg először, majd a napóleoni háborúk után Welcker és Aretin munkássága nyomán az újjászerveződő abszolutizmussal szembeni liberális tartalmat kapott. Ez a liberális jogállam fölfogás Robert von Mohl és a liberális eszmék összefoglalásának számító Welcker–Rotteck-féle Staatslexikon (1834–1848) révén terjedt el széles körben és vált népszerűvé az 1848 előtti Német Szövetségben. Ennek a fölfogásnak központi gondolata szerint az az állam jogállam, amelyik megfelel az észjogi tradíció elveinek. Ez mindenekelőtt a következőket foglalta magában:

1. szakítás az egyénen túli államcélokkal, az állami rend kiindulópontja a szabad, egyenlő, önmeghatározó individuum;

2. az állami célok és feladatok korlátozása a személy és a tulajdon szabadságának és biztonságának a garantálására;

3. az államszervezet fölépítése és az állami tevékenység írott alkotmány útján történő szabályozása az észjogi elvek szerint, vagyis elsősorban a polgári szabadság, jogegyenlőség, a tulajdon garanciája alapján;

4. az alkotmányos monarchia megvalósítása, vagyis bírói függetlenség, felelős kormány, a törvények uralma, népképviselet léte és közreműködése a törvényhozásban (de nem parlamentáris törvényhozás és még kevésbé parlamentáris kormányzás).

A porosz monarchia és a német polgárság kiegyezését jelentő és a korábbi liberális követeléseket részlegesen megvalósító alkotmányokat (1867: Északnémet Szövetség, 1871: Német Birodalom) követően a tartalmilag is liberális értelmezést a jogállam formális fölfogása váltotta föl. Ennek lényege a törvények uralmának formális, azok tartalmától elvonatkoztató hangoztatása, így nem tartozott a jogállam követelményei közé a jogegyenlőség következetes, a választójogra is kiterjesztett értelmezése. Emellett – és ez kétségtelenül fejlődés volt – egyre nagyobb hangsúlyt kapott a törvények uralmának a közigazgatással szembeni érvényesítése, ami mindenekelőtt a jogilag szabályozott igazgatás elvében és a törvényhez kötöttség, illetve a törvényi fönntartás doktrínájában fogalmazódott meg. Eszerint amíg a magánszférában és magánjogban mindaz szabad, amit a törvény nem tilt; addig a közigazgatásban mindaz tilos, amire nincs törvényi fölhatalmazás. Ez a jogállam-koncepció a jogilag szabályozott és ellenőrzött közigazgatás követelményei között alapvető fontosságot tulajdonított a közigazgatási bíráskodásnak, az elmélet területén pedig az államélet, állami tevékenység jogviszonykénti kezelése jellemezte, ami a közigazgatási jogi dogmatika kimunkálását segítette elő.

A századforduló táján a jogállam eszme demokratizálódott annyiban, hogy a jogegyenlőség követelményét a politikai jogokra, így a választójogra is kiterjesztették, a jogállam formális megközelítése azonban egyébként nem változott.

A weimari köztársaság időszakában erőteljes, de politikailag igen különböző előjelű törekvések fogalmazódtak meg, amelyek a jogállam formális megközelítésével való szakítást, a kategória társadalmi-politikai tartalommal való megtöltését igényelték. A liberális hagyományokat képviselő Hans Kelsen ugyan a jog és az állam elméleti azonosítására támaszkodva a „minden állam jogállam” tézisét vallva abszolutizálta és ezáltal diszkreditálta is a formális megközelítést, vele szemben megjelentek a különböző „jelzős jogállamok”, így többek között a „nemzeti”, majd a „nemzetiszocialista jogállam” is. Ezek közül maradandó hatást a Hermann Heller nevéhez kapcsolódó szociális jogállam kategóriája váltott ki. Ennek politikai tartalma az volt, hogy a fenyegető náci diktatúrával szemben a demokrácia, a jogállam csak akkor képes magát megvédeni, ha abban a munkásosztályt is érdekeltté teszi, politikai bázisát a munkásosztály irányában is kiszélesíti, ami viszont akkor érhető el, ha a jogállam követelményei közé beiktatják a szociális jogokat is.

A második világháború után a jogállam-kategória értelmezésében egyrészt a hatalommegosztás elve általánosan, másrészt a szociális jogállam széles körben elfogadottá vált. Ez utóbbi egyrészt annak volt köszönhető, hogy a SPD 1949-ben elérte, hogy a fogalom belekerült a bonni alaptörvénybe, másrészt az megfelelt a kibontakozó jóléti államnak. A NSZK erősödő nemzetközi tekintélyével párhuzamosan a szociális jogállam fogalmát is egyre szélesebb körben fogadták el, noha pontos értelmezése és alkalmazhatósága közül sohasem csitultak el a viták, napjaink problémájával, a jóléti állam válságával pedig nagymértékben kiéleződtek.

A jogállam napjainkban általánosan elfogadott elveit, követelményeit a következőkben foglalhatjuk össze:

1. a törvények uralma, alkotmányossága és elsőbbsége;

2. az alapvető emberi jogok elismerése és garantálása;

3. a hatalmi ágak megosztásának elve;

4. a közigazgatás törvényhez kötöttsége, a törvényi fönntartás és fölhatalmazáshoz kötöttség elve;

5. a törvényhozás és a közigazgatás döntéseinek bírói fölülvizsgálhatósága (alkotmány- és közigazgatási bíráskodás);

6. a bírói függetlenség elve;

7. a jogbiztonság elve, az állami cselekvés kiszámíthatósága;

8. a bírák törvényhez kötöttsége;

9. az ügyészi tevékenység legalitásának elve;

10. a törvényes bíróhoz, a jogi meghallgatáshoz és ügyvédi védelemhez való jog;

11. a jogorvoslati jogosultság elve;

12. visszaható hatály tilalma, nullum crimen, nulla poena sine lege elve (csak az bűncselekmény, amit a törvény annak nyilvánít és csak a törvényben meghatározott büntetés szabható ki);

13. a jogkorlátozások indokoltságának és arányosságának elve.