Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

5. fejezet - V. A JOG FOGALMA ÉS SAJÁTOSSÁGAI

5. fejezet - V. A JOG FOGALMA ÉS SAJÁTOSSÁGAI

1. Bevezető megjegyzések

2. A társadalmi normák sajátosságai

3. A jog fogalma

4. A jog további sajátosságai

5. A jog és az egyéb társadalmi normák

1. Bevezető megjegyzések

A jog fogalma kapcsán először is arra kell utalnunk, hogy a „jog” kifejezést mind a köznyelvben, mind pedig a jogtudományokban több értelemben használjuk, és – részben ennek következtében – a jog fogalmának a jogbölcseletben is sokféle meghatározásával találkozunk. Igen gyakran ma is mint aktuális megállapítást idézik Kant ironikus megjegyzését, amely szerint „a jogászok még mindig keresnek definíciót a jogról való fogalmukhoz” (Kant 1981, 464.). Ennek a jelenségnek alapvetően három oka van: a kifejezés köznyelvi és részben szaknyelvi használatának többféle lehetősége, az ún. szemantikai többértelműség; a jog belső összetettsége és dinamizmusa; valamint a jogbölcseleti megközelítések és irányzatok sokfélesége, összefüggésben az elméleti hagyományoknak és a meghatározások történeti szituációinak a különbözőségével.

A „jog” szó szemantikaitöbbértelműsége a köznyelvi szóhasználatra általában jellemző rugalmasságon és viszonylagos elmosódottságon túl arra vezethető vissza, hogy a mindennapi életben a joggal való találkozásnak különböző formái lehetségesek (vö. Szigeti–Takács 1998, 11.). A többértelműség főleg két vonatkozásban nyilvánul meg. Azt mind a köznyelvben, mind pedig (pontosabb megjelölés nélkül) a jogtudományban két értelemben használjuk, az ún. tárgyi jogot megkülönböztetjük a jog ún. alanyi értelmétől, az alanyi jogtól. A tárgyi jog kifejezés a jogszabályokat jelöli (ebben az értelemben használjuk a „jog” szót, amikor a köznyelvben arról beszélünk, hogy mit ír elő a jog), az alanyi jog pedig az egyes személyekhez fűződő jogosultságokat jelenti, amikor arról beszélünk, hogy valakinek joga van valamire. (Az alanyi jog kifejtésére a jogviszony jellemzése során kerül sor. Annyit azonban már itt le kell szögeznünk, hogy a kettő viszonyában a tárgyi jog az elsődleges: alanyi joga valakinek csak akkor lehet, ha az adott jogosultság elismerése a tárgyi jogban megjelenik.) A tárgyi jogot más szóval tételes jognak vagy pozitív jognak is nevezik. Ez az elnevezés nem annyira az alanyi jogtól való különbséget emeli ki, hanem az államilag kötelező jogszabályoknak és az ideális jogelveknek (amelyeket a jogi gondolkodás történetében már az ókor óta az ún. természetjog fogalmában foglaltak össze) a különbségét hangsúlyozza. A másik szemantikai különbség, hogy a köznyelvben a jog a „jogszerű” mellett az „igazságos”-at is jelentheti.

A „jog” többértelműségének további oka abban keresendő, hogy a jog összetett jelenség, amelynek – a joghoz tapadó igazságosság elképzelésén túl – legalább három eleme van: a jogi előírások vagy jogszabályok, a hatósági döntések, valamint az előírások megvalósulása a társadalom tagjai magatartásában. Ez a három elem fő vonásait tekintve összhangban van egymással, azonban a megfelelés sohasem teljes, mindig vannak olyan hatósági döntések és magatartások, amelyek eltérnek a jogszabályok előírásaitól. Ennek az eltérésnek a mértéke, illetőleg jellege (vagyis hogy az említett elemek közül melyik – például a törvényi előírások vagy a bírói gyakorlat – mennyire hangsúlyos, domináns) jogterületenként és időszakonként eltérő. A három összetevő összhangja különösen gyorsabb társadalmi változások idején bomlik meg, mivel a változásokra az összetevők nem egyforma gyorsasággal és adekvátsággal reagálnak. A három elem megfelelése ugyan sohasem teljes (különösen ha nem normatív, hanem szükségszerű kauzális kapcsolat lenne közöttük), megállapodott és konszolidált viszonyok között azonban relatíve összhangban vannak egymással. Annál egyértelműbben jogi egy jelenség, annál tisztábban és teljesebben mutatja a jog jellemző sajátosságait, minél inkább megfelel egymásnak ez az említett három elem. Az eltérések időbeli változása a jog fejlődésének, dinamizmusának egyik megnyilvánulása, a jog többek között ezekkel a belső hangsúlyeltolódásokkal reagál környezetének változásaira, az onnan érkező kihívásokra (vö. Varga Csaba 1985, 535.). A jognak ez a dinamikus jellege eredményezi azt, hogy a jog történetisége, az egyes korok jogrendszereinek a különbözősége más társadalmi jelenségekhez viszonyítva markánsabban fejeződik ki, ami szintén növeli a jog meghatározásával kapcsolatos nehézségeket. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az egyes nemzeti jogrendszerek is jelentősen különböznek egymástól, akkor joggal vetődik föl a kérdés, hogy „lehetséges-e a jognak változatlan, minden helyre és időre érvényes fogalmát adni” (Moór 1994, 174.). Álláspontunk szerint erre a kérdésre a választ a jog definíciójának és meghatározásának a megkülönböztetésével adhatjuk meg.

Mielőtt azonban gondolatmenetünket folytatnánk, közbevetőleg szükségesnek tartjuk röviden megjegyezni, hogy a jogmeghatározások sokfélesége az ebből adódó problémák ellenére sem tekinthető leküzdendő negatív jelenségnek; előnye éppen a jog különböző oldalainak a jobb megvilágításában rejlik, még ha ez azon az áron is történik, hogy a jog más oldalai, más vonatkozásai háttérbe szorulnak. Tágabb elméleti keretben tehát ezek a jogmeghatározások nemcsak egymás ellenpontjai, hanem kiegészítései és korrekciói, még akkor is, ha kidolgozói és hívei a maguk álláspontját tartják az egyedüli üdvözítő megoldásnak.

A jog fogalmát illető második bevezető megjegyzésünk a meghatározás és a definíció különbségére vonatkozik. A jog meghatározása – a tárgyi jog elsődlegessége következtében – a tárgyi jog lényeges sajátosságainak a tudományos igényű megragadása, megfogalmazása, azonban szoros kapcsolódásuk miatt az alanyi jogokat is figyelembe véve. Utalva a tudományelméleti fejezetben és az állam sajátosságai kapcsán írottakra, jelen esetben a jog meghatározása helyett annak olyan definíciójára törekszünk, amelyik egyértelműen elhatárolja a jogot a vele rokon jelenségektől, így mindenekelőtt más társadalmi normáktól, az állami szervek belső normáitól, az állami parancsoktól és a jog olyan részjelenségeitől, mint például a bírói ítélet. Emellett a lehetőségekhez képest olyan definícióra törekszünk, amelyik összhangban van a szakirodalomban viszonylag széles körben elfogadott nézetekkel.

A jog definíciójának és sajátosságainak a megkülönböztetése a jog összetettsége és dinamikus jellege, valamint a megközelítésmódok sokfélesége miatt indokolt. A jogfogalomnak tehát van egy központi jelentéstartománya, magva, amelyik azokat az eseteket öleli föl, ahol a jog valamennyi jellemzője kifejlett formában, maradéktalanul megnyilvánul, és van egy átmeneti zónája, holdudvara, ahol ezeknek a jellemzőknek nem mindegyike van meg, illetőleg csak csekélyebb mértékben. Ezért minél kevesebb elemet veszünk föl a jog definíciójába, annál inkább szűkítjük a vitatható esetek körét, az átmeneti zóna terjedelmét.

Ez a megoldás kizárja a fölösleges idő előtti vitákat például a jog valamely sajátosságának jelentőségét illetően, ugyanakkor lehetővé teszi a különböző fölfogások értelmes diskurzusát, és nem zárja ki sem a jog további sajátosságainak a későbbi elemzését, sem pedig az értékelő kérdésföltevéseket. A számtalan elméleti meghatározás ellenére is lehetséges ilyen definíció, mivel a jognak kiemelhető néhány olyan sajátossága, amelyek létét, helytállóságát illetően viszonylag széles körű az egyetértés, illetőleg az ellenvetések jól körülhatárolhatóak. Az egyértelmű és viszonylag széles körben elfogadható definíció lehetőségét támasztja alá az is, hogy „a jogászok, akik századok óta keresik a jog fogalmát, az eseteknek legalább 99%-ában biztosan meg fogják tudni mondani, hogy jogszabály-e valamely szabály vagy sem” (Moór 1994, 165.).

A jog definíciójának és meghatározásának a megkülönböztetése lehetőséget kínál két fogalom elhatárolására: egy tágabb, valamennyi jogi jelenséget átfogó jogi rendszer vagy jogi komplexus fogalmának, valamint a szűkebb értelemben vett jognak a megkülönböztetésére. (A magyar köznyelv a több elemből álló bonyolult egész értelmében általában a komplexum kifejezést használja, a komplexust pedig pszichológiai vonatkozásban, elfojtott vágyak és azokkal kapcsolatos gátlások megnevezésére. Ennek ellenére mi jogi komplexusról beszélünk, mivel ez a kifejezés Lukács György nyomán így honosodott meg a hazai szakirodalomban, és a szó eredeti latin alakjának is ez felel meg.) Ez utóbbi azokat a jogi jelenségeket fogja át, amelyek a jogi rendszer központi elemét képezik és más jelenségek jogi jellegét megadják. Ez utóbbit álláspontunk szerint a jogi normák képezik. Ezért a jog definiálása során ahhoz a tradícióhoz kapcsolódunk, amelyik a jog magatartásszabály-jellegéből indul ki. Ennek megfelelően a jog fogalmának a definíciója előtt a magatartásszabályok, más szóval a társadalmi normák sajátosságait tekintjük át.

A jog definíciójához kapcsolódó további és a jogi jelenségek vázolt összetettségével összefüggő kérdés, hogy a definíció kidolgozása során az egyedi jogi jelenségeket (például egy bírói ítéletet vagy egy jogszabályt), meghatározott jogi jelenségek (például jogi normák vagy bírói ítéletek) összességét vagy valamennyi jogi jelenség összességét tartsuk-e szem előtt.