Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

2. A jogi norma érvényessége és hatálya

2. A jogi norma érvényessége és hatálya

a) A jogi normák érvényessége a társadalmi normák sajátosságai kapcsán kifejtetteknek megfelelően azok kötelező erejét jelenti. A jogelméletben a jogi normák érvényességét három, egymást nem kizáró szempontból lehet vizsgálni. Jogszociológiai megközelítéssel a jog érvényességének viszonyát vizsgálva megállapítható, hogy a jogi normák érvényességének, kötelező erejének föltétele tényleges érvényesülésük bizonyos minimuma. Természetjogi megközelítéssel föl lehet tenni azt a kérdést, hogy érvényes lehet-e, kötelező lehet-e egyáltalán az igazságtalan jogi norma. A tételes jog oldaláról történő jogpozitivista megközelítés azt vizsgálja, hogy a jogalkotásnak és magának a jogi normának melyek azok a sajátosságai, amelyek nélkül érvényességről, kötelező erőről nem beszélhetünk. Erre a kérdésre az általános jellegű választ a jogelmélet adja meg, az egyes jogrendszerekre jellemző részletszabályok viszont az alkotmányjog területére tartoznak.

Jogelméletileg vizsgálva a jogszabály érvényessége egyrészt komplex, több mozzanatból összetevődő jelenség, másrészt pedig állandó alakulásban, filozófiai műszóval levésben van. „A jogszabály érvényessége az állami kényszerrel biztosított államakarati forma, a jogban kifejeződő akarat alanyának társadalmi különössége, …a jogszabály [az általunk használt terminológia szerint jogi norma] realizálódása, érvényesülése mint komponensek állandó mozgásban, alakulásban, levésben lévő relációjának eredőjeként áll elő. Nem elég tehát a jogszabály érvényességét kizárólag államakarati megjelenésére és állami kényszerrel biztosítottságára visszavezetni, jóllehet közvetlen megjelenésében a jogi normának ez a pozitivitása jelenti az érvényességét. De nem kevésbé helytelen a meghatározó mozzanatot egyedül a jogszabály érvényesülésében látni. A jogszabály érvényessége ugyanis egyaránt függ államakaratként való kifejezésétől és az ahhoz fűződő állami kényszertől, amely szükség esetén a jogszabály megvalósulását biztosítja, attól a társadalmi bázistól, amelynek akaratát a jogszabály kifejezi, …valamint attól, hogy a jogszabály társadalmi méretekben és általánosságban miként érvényesül. A jogszabály érvényességéhez vezető komponensek bármelyike hiányozzék, váljon gyengévé, vagy veszítse el kapcsolatát a többi mozzanattal, a jogszabály érvényessége átalakul, megváltozik, illetve kétségessé válik.

Ha ugyanis állami kényszerrel biztosított államakaratként, tehát a pozitív jogi formában olyan társadalmi tartalom jelenik meg általánosként, amely nincs összhangban az adott társadalmi feltételekkel, …akkor rendszerint a jogszabály társadalmi bázisának beszűkülése következik be… Ennek további – magától értetődő – következménye, hogy az ilyen tartalmú és társadalmi bázisú jogszabály társadalmi általánosságban nem érvényesül. Amit itt az érvényesség utóbb említett komponensével, az érvényesüléssel kapcsolatosan különösen hangsúlyozni kell, az az érvényesülés, illetve nem érvényesülés társadalmi általánossága. Az ugyanis, hogy a jogi normát egyidejűleg megsértik, és az egyedileg, szórványosan, esetleg nem érvényesül, még nem érinti a jogszabály érvényességét. A jogszabály érvényesülésének, illetve nem érvényesülésének társadalmi általánossága általában meglehetősen hosszú periódust jelent, ezért is emeltük ki a jogszabály érvényességének azt a sajátosságát, hogy az állandó alakulásban, levésben van… De a társadalmi-gazdasági feltételeknek ellentmondó, azokat ignoráló tartalmú jogszabály előbb-utóbb végül is mindig elveszti érvényességét.” (Peschka 1980, 951–952.) Nyilvánvalóan elveszti érvényességét az a jogi norma, amelynek a tárgyát képező magatartások a hozzájuk kapcsolódó társadalmi viszonyokkal együtt megszűntek. Így az 1948-as államosítások és a tőzsde bezárása következtében a tőzsdei alkuszok tevékenységét szabályozó jogi normák formális hatályon kívül helyezés nélkül is elveszítették érvényességüket. Itt nem tárgyalható az a probléma, hogy az adott társadalmi viszonyok és magatartások ismételt kialakulása esetén – tételes jogi rendelkezés hiányában – „föléled”-e ezeknek a normáknak az érvényessége.

A jogi normák érvényességének pozitív jogi vonatkozásait némiképpen bonyolítja az a körülmény, hogy érvényessége közvetlenül a jogi normának van, az érvényesség tételes jogi föltételei viszont a jogszabályokhoz kapcsolódnak. Ezért az a jogi norma tekintendő ebből a szempontból érvényesnek, amelyet olyan jogszabály(ok)ba foglalt jogtételek alkotnak, amely(ek) megfelel(nek) az érvényesség tételes jogi föltételeinek.

A jogi norma, illetőleg a jogszabály érvényességének pozitív jogi föltételeit a következőkben foglalhatjuk össze: a jogi normát tartalmazó jogszabály

1. illeszkedjék a jogforrások hierarchiájába;

2. megfelelő jogalkotási jogkörrel fölruházott szerv alkossa, megfelelő eljárás során;

3. megfelelő módon hirdessék ki.

b) A jogi normák hatálya azt fejezi ki, hogy azok meghatározott időben, meghatározott területen és meghatározott személyek számára kötelezőek, vagyis érvényesek. Ennek megfelelően a jogi normák időbeli, területi és személyi hatályát különböztetjük meg. Az erre vonatkozó tételes jogi szabályozás alapjaiban az alkotmányjog, részleteiben pedig az egyes jogágak körébe tartozik.

A jogi normák időbeli hatályának kezdő időpontját, a hatálybalépés napját a jogszabályban meg kell határozni, vagy azzal egy későbbi jogszabályt kell fölhatalmazni. (Ha ezt elmulasztják, akkor a hiányosságot később csak egy külön jogszabállyal lehet pótolni.) A kezdő időpont lehet a kihirdetés napja és valamely későbbi időpont is, rendszerint valamely hónap első napja. A hatálybalépés időpontja más időponthoz való viszonyítással is meghatározható (például 1989:XXXIII. tv. 18. §-a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről). A hivatkozott rendelkezés egyébként azt a viszonylag ritka esetet példázza, amikor az egyes jogszabályba foglalt jogi normák hatálya eltérő, egyes jogi normák később lépnek hatályba, mint a többiek. Az ilyen kivételektől eltekintve általában nincs különbség a jogi normák és a jogszabály hatálya között. A hatálybalépés időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a jogszabály alkalmazására való fölkészülésre, a jogszabály címzettjeinek pedig arra, hogy a megváltozott jogi környezethez alkalmazkodni tudjanak. Ezért a jelentősebb jogszabályokat a kihirdetésnél néhány hónappal későbbi időpontban léptetik hatályba. Ezen időszak alatt a jogszabály érvényes ugyan, de még nem hatályos. Ezt az időszakot nevezik vacatio legisnek. A kihirdetés és a hatálybalépés között megfelelő időtartam biztosítása nem pusztán technikai kérdés, hanem a jogállamiság garanciális eleme.

A jogi norma hatálya akkor szűnik meg, ha azt más jogszabály hatályon kívül helyezi – ami vagy kifejezett rendelkezéssel, vagy eltérő tartalmú új szabályozással történhet –, ha a jogszabályban megszabott határidő lejárt vagy ha a jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisíti.

A jogi normák időbeli hatályához tartozik a visszaható hatály kérdése is. A jogalkotási törvény szerint jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé [2010. évi CXXX. törvény 2. § (2) bek.].

A jogszabály esetleges visszaható hatályáról és az átmeneti rendelkezésekről kifejezetten rendelkezni kell.

Mivel a jogi normák közvetlenül magatartásokat szabályoznak, a visszaható hatály kérdése a korábbi magatartásokra vonatkozik, és nem a korábban kialakult állapotokra. A visszaható hatály tilalma mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a korábban megvalósított emberi magatartásokat sem megváltoztatni, sem meg nem történtté tenni nem lehet, csupán azok jogi megítélését, jogi minősítését lehet megváltoztatni. A jogbiztonság követelményével és így a jogállamisággal összeegyeztethetetlen és rendkívüli körülményektől eltekintve igazságtalan is, ha a megvalósítás idején jogszerű magatartást később jogellenessé nyilvánítják, és ahhoz hátrányos jogkövetkezményt, szankciót fűznek. Ez a gondolat fejeződik ki a hivatkozott magyar jogszabályban is. Rendkívüli körülmények indokolttá tehetnek kivételesen visszaható hatályú szabályozást, például háborús és népellenes bűntettek esetében, de az mindig számos, itt nem részletezhető elméleti, politikai és jogpolitikai aggályt és problémát vet föl. A visszaható hatály tilalma nem vonatkozik az állam számára kedvezőtlen szabályozásra sem. Az állam saját kötelezettségeit terhesebbé teheti visszaható hatályú törvényhozással. Erre a kárpótlási törvények körében lehet példát találni. A korábbi magatartások ellenkező tartalmú visszaható szabályozása, vagyis a korábban jogellenes magatartások utólagos jogszerűvé nyilvánítása (rehabilitáció) vagy csak a hátrányos következmények alóli mentesítés (amnesztia, adóelengedés) az állam részéről megengedett, de az magánszemélyek jogait nem sértheti. A büntetést az állam elengedheti, a sértettnek járó kártérítést nem.

A visszaható hatály tilalma nem foglalja magában a korábban kialakult állapotok, jogi helyzetek megváltoztatásának tilalmát, esetenként mégis komoly megfontolások szólnak az ilyen tilalom mellett. Ezt nevezik gyakran a szerzett jogok védelme elvének. Ez az elv általánosan már csak azért sem lehet irányadó, mert az a társadalmi változásokat csaknem lehetetlenné tenné. Ezért mindig konkrét körülmények, közöttük az adott jogviszonyok és jogi helyzetek politikai és jogpolitikai mérlegelésétől függ, hogy mennyiben fogadják el a jogalkotás vagy annak alkotmánybírósági kontrollja során a jóhiszeműen szerzett jogok védelmének elvét, például hogy megillesse-e továbbra is a jogosultat a kiemelt nyugdíj. A szerzett jogok védelme elvének gyakorlati hatása hasonlít a visszaható hatály tilalmához, így a publicisztikában gyakran összemossák ezt a két jelenséget. Alapvető különbség azonban a kettő között, hogy a visszaható hatály esetében korábbi magatartásoknak az akkor hatályos jogtól eltérő utólagos szabályozásáról van szó, a szerzett jogok védelme esetében pedig korábban kialakult, de a jelenben létező állapotokat érintő jövőbeli magatartások szabályozásáról.

Átmeneti rendelkezésekre rendszerint akkor van szükség, ha a jogi szabályozás megváltoztatása tartós jogviszonyokra vonatkozik vagy folyamatban lévő eljárásokat érint. Ilyen esetekben rendelkezni kell arról, hogy egy folyamatban lévő perben mennyiben kell alkalmazni az új szabályokat, vagy hogy például a lakásbérletre vonatkozó új szabályokat a folyamatban lévő bérleti viszonyokra is alkalmazni kell, vagy csak azokra, amelyekre csak ezután kötnek szerződést.

A jogi normák területi és személyi hatálya szorosan összetartozik. A személyi hatály a kifejezés szigorú jogelméleti értelmében a területi hatály alóli kivételeket jelenti, és nem közvetlenül a jogszabályok címzettjeinek a körét szabja meg, hanem hogy ki lehet egyáltalán címzett. Az országos szintű jogszabályok, illetőleg az azokba foglalt jogi normák hatálya általában az ország területén tartózkodó személyekre terjed ki, az önkormányzati rendelet hatálya pedig az önkormányzat illetékességi területére. Ha ettől el kívánnak térni, akkor a jogszabályban kifejezetten rendelkezni kell a területi és személyi hatályról. A személyi hatály tehát egyfelől korlátozhatja a területi hatályt, az alól kivételeket állapíthat meg (például a jogszabály hatálya a Magyarországon tartózkodó külföldiekre nem terjed ki); vagy pedig azt kiterjesztheti. Így például a magyar Büntető Törvénykönyv hatálya a külföldön tartózkodó magyar állampolgárokra is kiterjed.

Az itt tárgyalt személyi hatálytól különböző kérdés az a jogszabály-szerkesztési megoldás, amikor a címzettek körét külön jogtételben határozzák meg, ugyancsak „személyi hatály” elnevezés alatt. Az első esetben a jogi normáról szóló rendelkezésről, a második esetben viszont a jogi norma tartalmi eleméről van szó.