Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

8. fejezet - VIII. A JOGÉRVÉNYESÜLÉS

8. fejezet - VIII. A JOGÉRVÉNYESÜLÉS

1. A jogérvényesülésről általában

2. A jogkövetés

3. A jogsértés

4. A jogviszony sajátosságai

1. A jogérvényesülésről általában

A jogérvényesülés fogalma

A jog társadalmi rendeltetését az emberek magatartásának a szabályozásán keresztül látja el. A jogi szabályozás akkor tudja feladatát betölteni, a társadalmi viszonyok alakulását befolyásolni, ha előírásai nem minden következmény nélküli kijelentések, hanem azokat az emberek túlnyomó többsége követi, illetve a jogi előírásokat megszegő kisebbséggel szemben az állam különböző hátrányos intézkedéseket, szankciókat alkalmaz, hogy így kényszerítse mind a jogsértőket, mind pedig a társadalom egészét a jogszabályok megtartására. Ezt a folyamatot, amelyben az általánosan megfogalmazott jogszabály az egyes emberek magatartásában megvalósul, konkrét realitássá válik, jogérvényesülésnek nevezzük. Jogérvényesülésről akkor beszélhetünk, ha a jogszabályok címzettjei követik a jogszabályok előírásait vagy pedig a normák megsértése esetén a kilátásba helyezett szankciókat ténylegesen alkalmazzák.

A jogérvényesülés tehát a jog lényegi jegyei közé tartozik, mivel a jog csak akkor tölti be társadalmi rendeltetését, ha ténylegesen érvényesül. Az a jogi eredetű előírás, amelyik nem érvényesül, csak látszólag jog, valójában nem az.

A jogérvényesülés nem tévesztendő össze a jog érvényességével. Különbségük lényege az, hogy az érvényesség a normáknak és így a jogi normáknak a kötelező jellegét, „kell” jellegét, a jogérvényesülés pedig a tényleges érvényesülést fejezi ki. Az érvényesség a normáknak a sajátos létezési formájukat, normaként való létezésüket meghatározó lényegi jegye. A normák vagy érvényesek, vagy érvénytelenek, ahhoz hasonlóan, ahogy a ténymegállapítások igazak vagy hamisak. Ahogy a hamis ténymegállapítás sem ténymegállapítás valójában, úgy az érvénytelen normák sem normák valójában. Ez a két kategória összefüggésére is utal, amit az jellemez, hogy a tényleges érvényesülés minimális szintje nélkül a jogi normák (miként más társadalmi normák is) elveszítik kötelező jellegüket és így érvényességüket is.

A jogérvényesülés nem azonos a jog hatékonyságával. A jog hatékonyságáról akkor beszélhetünk, ha a jogszabállyal az elérni kívánt társadalmi-politikai célt, illetőleg célokat sikerült elérni. A jogszabályok érvényesülése, sőt tömegméretű önkéntes követése sem jelenti önmagában azok hatékonyságát, az más eredményre vezethet, mint amit a jogalkotás során célul tűztek ki. A jog hatékonysága ugyanakkor föltételezi a jog érvényesülését: ami nem érvényesül, annak a hatékonyságáról sem beszélhetünk.

A jogérvényesülés folyamata és mozzanatai

A jogérvényesülés rendkívül összetett, különböző formákban megnyilvánuló, több mozzanatot magában foglaló folyamat. Leírásához, tudományos elemzéséhez nem elegendő a jogérvényesülés általános jellegű fogalmának a használata, hanem szükség van egyes oldalainak, formáinak részletesebb vizsgálatára is. Ez az állam- és jogtudományokban néhány, egymással szorosan összefüggő fogalom segítségével történik.

A jogérvényesülés során az egyes jogszabályokban meghatározott előírások konkrétan meghatározott személyek vagy szervezetek – a jogalanyok – jogaiként és kötelezettségeiként jelennek meg. A jogalanyok között a jogérvényesülés során ily módon létrejött viszonyokat fejezi ki a jogviszony fogalma. A jogviszony tárgya a jogalanyok magatartása. Az emberi magatartásokat abból a szempontból, hogy megfelelnek-e a jogszabályok előírásainak, két nagy csoportra bonthatjuk: ha valamely személy magatartása a jogszabályok előírása szerint megy végbe, akkor jogkövető magatartásról vagy röviden jogkövetésről, ha pedig az adott személy magatartása ellentétes valamilyen jogszabályi rendelkezéssel, azt megsérti, akkor jogellenes magatartásról vagy jogsértésről beszélünk.

Jogkövetés esetén a jog érvényesülése általában automatikusan, a közvetlenül erre hivatott jogalkalmazó szerv közreműködése nélkül megy végbe, hiszen a jogszabályban a jövőre nézve előírt magatartás a jogalanyok tevékenységén keresztül valósággá vált. Jogsértés esetén nyilvánvalóan nem ugyanez a helyzet, hiszen a jogalany a magatartásával éppen nem a jogszabály előírását valósította meg. A jog azonban már eleve számol ezzel, hiszen a jogszabályok megfogalmazása – ha nem is mindig kifejezetten – két lehetőséget tételez föl: a jogszerű magatartást mint követendőt írja elő és ahhoz kedvező jogkövetkezményt, joghatást fűz; jogellenes magatartás esetére pedig különböző szankciókat helyez kilátásba. Jogsértés esetén – mivel azt már nem lehet meg nem történtté tenni – a jogérvényesülés a második lehetőség megvalósulását, azaz a kilátásba helyezett szankció alkalmazását jelenti. A jog érvényesüléséhez ebben az esetben általában állami kényszer segítségére van szükség, a jogot érvényesíteni kell. A jog szabályai írják elő, hogy a jogsértővel szemben mikor és milyen szankciót lehet alkalmazni. Ily módon a jogsértő magatartás és a jogi normában megfogalmazott társadalmi követelmény között egy sajátos viszony jön létre, a jogi szankcionálhatóság viszonya. Ennek egyik, a jogsértés bizonyos tudati mozzanataihoz (például szándékosság, figyelmetlenség) kapcsolódó sajátos esete a jogi felelősségre vonhatóság, amelynek a represszív szankció alkalmazása a következménye. Jogsértés esetén a jog érvényesülése, a szankció alkalmazása szorosan összekapcsolódik annak a kérdésnek – vagyis egy jogvitánakaz eldöntésével, hogy az adott jogalany magatartása kiváltotta-e ezt a sajátos viszonyt, azaz fönnáll-e felelősségre vonhatósága. Ennek a kérdésnek az elbírálását és a szankció alkalmazását, a jog érvényesítését meghatározott állami szervek végzik, amelyeknek ezt a tevékenységét jogalkalmazásnak nevezzük.

A jogérvényesülés folyamatához kapcsolódik még a jogrend és a törvényesség fogalma. A jogrend azt az állapotot jelenti, amikor a jog ténylegesen és tartósan érvényesül, az emberi magatartások túlnyomó többsége a jogszabályok előírásainak megfelelően alakul. A jogrenddel ellentétes állapot az anarchia. A jogrend kategóriája elvonatkoztat a jogszabályok tartalmától, jogrendről a legembertelenebb diktatúrákban is lehet beszélni. A törvényesség ezzel szemben nem független a jogrend tartalmától, az a jogérvényesülés egészével és egyes formáival (például büntetőeljárás) szembeni tartalmi követelményeket foglalja össze és egyben azok megvalósulását fejezi ki. Ezeknek a tartalmi követelményeknek a leglényegesebb elemeit az alapvető emberi jogok kategóriája fejezi ki.

A jogérvényesülés módjai

A jogérvényesülésnek mint a tárgyi jog érvényesülésének két módját különböztetjük meg tehát: a jogkövetést és a jogérvényesítést. A jogérvényesítés valamilyen jogellenes állapot megszüntetésére vagy a jogsértés jogkövetkezményeinek a megvalósítására irányuló emberi magatartás. A jogérvényesítés mint a tárgyi jog érvényesítése modern viszonyok között végső soron az állami szervek feladata, ezért a jogérvényesítés általában egyben jogalkalmazás is. A jogkövetés és a jogérvényesítés különbsége azon alapul, hogy az emberi magatartások egy adott jogrendszer szempontjából vagy jogszerűek, vagy jogellenesek. Az adott jogrendszer érvényességi területén belül nincs jogilag közömbös – vagyis se nem jogszerű, se nem jogsértő – emberi magatartás. Minden olyan emberi magatartás, amelyik nem jogellenes, az jogszerű. Ezért a jogot egy sajátos kettős struktúra, igen-nem szerkezet jellemzi. Ezt nevezzük a jog binaritásának. Ez a jognak egy igen elvont sajátossága, ezen a szinten a tilos parkolás és a rablógyilkosság egyaránt jogellenes, elvonatkoztatva a két jogellenes magatartás közötti lényeges különbségektől. Az is további kérdés, hogy a jogszerű magatartásokat a jog milyen részletesen szabályozza. A megengedett magatartások jelentős része pusztán abból a szempontból ítélhető meg jogilag, hogy azokat a jog nem tiltja; a továbbiakban azonban azok közömbösek a jog számára. Ilyen például az intim szférába tartozó magatartások jelentős része. Ezek a részleteiben jogilag nem szabályozott magatartások alkotják a jogmentes tér vagy más kifejezéssel a non-ius területét. A jogilag szabályozott, tehát a ius területére tartozó magatartások is meghatározott jogi normák – tehát nem az egész jogrendszer – vonatkozásában jogilag irrelevánsak lehetnek.

A jogérvényesítés és a jogkövetés viszonyát egyrészt a logikai mellérendeltség jellemzi, vagyis a két kategória terjedelmileg kizárja egymást: jogkövetés esetében nincs szükség a jog érvényesítésére, és a jog érvényesítése esetén nem beszélhetünk jogkövetésről. Másrészt viszonyukat a logikai alá-fölé rendeltség jellemzi: a jogérvényesítés a jogosultak (jogaikat érvényesítők) és a jogalkalmazók szempontjából egyben jogkövetés is. A látszólagos ellentmondás mögött az húzódik meg, hogy a jogalkalmazás egyrészt a jogkövetkezmények (például a lopás esetére kilátásba helyezett szankció érvényre juttatása) és ezáltal a jog érvényesítése, másrészt pedig a jognak (például a különböző büntetőeljárási szabályok) jogkövetés útján (például a különböző büntetőeljárási normák követése) való érvényesülése is.

A jogkövetés és a jogérvényesítés viszonyát továbbá szoros kölcsönhatás jellemzi: a következetes jogérvényesítés a jogkövetés egyik fontos tényezője, biztosítéka; illetve a jogkövetés tömegességének, mennyiségi értelemben vett általánosságának minimális szintje a következetes jogérvényesítés társadalmi-politikai föltétele. Az általában nem követett jogszabályok kikényszerítése ugyanis aránytalanul nagy terheket ró a jogalkalmazó apparátusra, és széles körű ellenállást válthat ki a jogrendszerrel s ezen keresztül a politikai rendszerrel szemben, ami miatt a mindenáron való kikényszerítés a politikai rendszer szempontjából nem célszerű, sőt gyakran nem is lehetséges.

A jogérvényesítés és a jogalkalmazás – noha eddig e fogalmakat leegyszerűsítve, azonos értelemben használtuk – nem azonos egymással. A jogalkalmazás a tágabb kategória: mindaz, ami jogérvényesítés, egyben általában jogalkalmazás is, de nem minden jogalkalmazás jogérvényesítés is egyben, mivel a jogkövetés bizonyos esetei (jogszerű építkezés, gépjárművezetés) engedélyhez kötöttek és ezért jogalkalmazást igényelnek. A jogérvényesítésnek ez a szűkebb értelme csak az állami szervek jogérvényesítését fogja át. Emellett – modern jogrendszerekben szigorú föltételekhez kötve – kivételesen maga a jogosult is érvényesítheti jogait, például önsegély útján megszünteti a birtokháborítást, kielégíti követelését az óvadékból stb. A jogérvényesítés azonban nem azonos a jogok puszta gyakorlásával, a jogérvényesítésnek mint a tárgyi jog érvényesítésének fogalmi eleme, hogy egy korábbi jogsértéshez kapcsolódjék. (A jogérvényesítés más összefüggésben, más értelemben az alanyi jogok érvényesítését jelenti. Ez szorosan kapcsolódik a tárgyi jog megvalósulásához, de egyes esetekben másként. Ha a személy alanyi jogát úgy érvényesíti, hogy pártot alapít, az a tárgyi jog oldaláról jogérvényesülés és nem jogérvényesítés; ha viszont pert indít, akkor az jogérvényesítés mind a tárgyi, mind az alanyi jog vonatkozásában.)