Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

2. A jogkövetés

2. A jogkövetés

A jogkövetés kérdésére a jogtudomány a legutóbbi időkig szinte egyáltalán nem fordított figyelmet. Ennek oka mindenekelőtt abban keresendő, hogy a jogsértésekben, az azokkal járó konfliktusokban látványosabban, a köznapi tudat számára is nyilvánvalóan jelenik meg a jogi jelleg. Hozzájárult ehhez az is, hogy a jogtudomány és a jogelmélet, amennyiben gyakorlati problémák megoldását tűzte ki célul, a jogalkalmazás problémáit tartotta szem előtt. Az utóbbi időben viszont mind erőteljesebb érdeklődés nyilvánul meg a jogkövetés kérdései iránt, ami azzal magyarázható, hogy a szervezeti magatartások jelentőségének a növekedése és a gyakran változó joganyag ismerete terén tapasztalható nehézségek miatt már korántsem olyan természetes, problémamentes a jogkövetés.

Ennek ellenére a témakör ma még a jogelmélet egyik legkevésbé kidolgozott, de igen jelentős területe. Jelentőségét két alapvető összefüggés fokozza. Egyrészt az, hogy a tudatos jogkövetés elősegíti a követett normának megfelelő jogtudat kialakulását, illetőleg ha már kialakult, akkor azt tovább szilárdítja. Másrészt az egyes ember magatartását és tudatát a jogkövetés irányában mozdítja el a környezetében tapasztalt jogkövetés.

A jogkövetés fogalma

Jogkövetésnek azt az emberi magatartást nevezzük, amelyik a jogszabályok előírásainak megfelel, nem sért egyetlen, a társadalomban érvényes jogi normát sem. Ez a jogkövetés abszolút mozzanata. Az itt adott meghatározással ellentétes fölfogás – tehát hogy a jogkövető magatartás egyes szabályok vagy egyes jogágak szabályainak a követése – a tiltó normák esetében értelmezhetetlenné tenné vagy pedig föloldaná a jogkövetés kategóriáját, hiszen egy adott magatartás vonatkozásában mindig találhatunk olyan normát, amelynek az adott magatartás megfelelt. Ugyanakkor a jogkövetés meghatározásunkat elfogadva sem válik irreálisan abszolúttá: nem lehetetlen tömegméretekben sem az olyan magatartás, amelyik a jog minden – az adott szituációban értelmezhető – előírását tiszteletben tartja, mivel a jogrendszert belső rendezettség jellemzi, a jogszabályok egymással összhangban vannak. Egy adott magatartás, illetőleg magatartás-sorozat időbeli lefolyását tekintve azonban a jogkövetés relatív: időben az emberi magatartásokban egymást váltják a jogellenesség és a jogkövetés mozzanatai (például valaki másnak kárt okoz, és utána azt rögtön önkéntesen megtéríti).

A jogszabályoknak való megfelelés a jogkövetés objektív ismérve: azaz valamely magatartás attól függetlenül jogkövetés, hogy annak jogszerű jellege tudatosodik-e a magatartás alanyában, és ha igen, milyen mértékben. Ezért minden emberi magatartás vagy jogkövetés, vagy jogsértés. Az állammal és joggal rendelkező társadalomban a jogrendszer egésze szempontjából nincs jogilag értékelhetetlen, jogilag közömbös, se nem jogszerű, se nem jogellenes magatartás. Ha valaki csak az utcán sétál és nézi a kirakatokat, ez egyben azt is jelenti, hogy a járókelők közül nem öl meg senkit – tehát követi a „ne ölj” parancsát; ha a szobájában egyedül alszik, ez egyben azt is jelenti, hogy nem készít hamis bankjegyet; stb. Jogilag közömbös magatartás tehát csak valamely konkrét jogviszony szempontjából létezik. E kettősségen túlmenően azonban mind a jogellenes, mind a jogszerű magatartásokon belül további mennyiségi különbségek vannak a negatív megítélés és a szankció súlya, illetve a jogszerű magatartás jogvédelemben, jogi támogatásban részesítésének foka szerint.

A jogkövetés objektív jellege miatt egyes szerzők jogkövetés helyett jogszerű magatartásról beszélnek és ezen belül szűkebb kategóriaként különböztetik meg a jogkövetést, értve azon valamely meghatározott jogi norma tudatos, szándékos követését. Noha ez a terminológia közelebb áll a szavak köznapi jelentéséhez, de egyben bonyolultabb, így ezt a megkülönböztetést nem fogadjuk el. Ezt indokolja az is, hogy sokszor nem lehet eldönteni, hogy az adott jogkövető magatartásnak mi volt a konkrét motívuma.

A jogkövetés jellemző vonásai

A jogkövetés jellemző vonásaiként tömegességét, viszonylagos konfliktusmentességét és közvetett politikai jellegét emelhetjük ki.

A jogkövetés tömegessége azt fejezi ki, hogy a jogszerű magatartásokhoz képest a jogsértések száma elenyésző, még abban az esetben is, ha különböző társadalmi tényezők hatására a korábbi időszakhoz képest megnő a jogsértések száma.

A jogkövetés viszonylagos konfliktusmentességén azt értjük, hogy másként fejeződnek ki a jog mögött meghúzódó társadalmi konfliktusok jogkövetés és másként jogsértés esetében. Jogsértés esetén a konfliktus a magatartás és a jogszabály által védett érdek között jön létre, és konkrét érdeksérelem formájában objektiválódik, tárgyi valósággá válik. Jogkövetés esetén pedig vagy nincs konfliktus, vagy pedig a konfliktus az egyén síkján pszichikai formában mint az egyéni érdekek és motívumok, valamint a jogszabályban megfogalmazott előírás közötti konfliktus jelenik meg, vagy pedig a konfliktus az egyénben nem is tudatosodik, a társadalmi konfliktus nem válik egyéni konfliktussá.

A jogkövetés közvetetten politikai jellege a konfliktusok potenciális vagy reális létéből fakad, és mindenekelőtt a jogkövetés és az állam összefüggésében fejeződik ki: az állam és az állampolgár alapvetően politikai viszonyának egyik lényeges eleme az állampolgár jogkövetési kötelezettsége. Ezen túlmenően az állam tevékenységével és tekintélyével jelentékeny szerepet tölt be a jogkövetés biztosításában.

A jogkövetés objektív oldala

A jogkövetésnek éppúgy, mint minden emberi magatartásnak, van objektív és szubjektív oldala. Az objektív oldal azt fejezi ki, hogyan játszódik le a magatartás a tárgyi világban, beleértve annak a normákhoz és más társadalmi jelenségekhez való viszonyát is. Az objektív oldal elemei igen változatosak. Ez teljességgel érthető is, hiszen a társadalomban igen sok jogi norma létezik, és egy-egy norma esetében is számtalan konkrét magatartás felelhet meg az előírásoknak. Az objektív oldal általános vonásaként a jogi normák előírásainak megfelelő tevést vagy nem tevést emelhetjük ki, amelynek tartalmi jegye az, hogy a társadalom adott rendjére ártalmatlan vagy legalábbis igen kis mértékben veszélyes.

A jogkövetés szubjektív oldala

A jogkövetés szubjektív oldala a magatartás alanyának a magatartáshoz való tudati viszonyát fejezi ki; szintén igen nagy változatosságot mutat, hiszen minden jogkövető magatartásnak van szubjektív oldala, ha nem is a jogszabályra tekintettel valósul meg a jogszerű magatartás, a magatartás meghatározásában döntő szerepet játszanak a tudati elemek, a motívumok. Az ember magatartását a jogkövetés esetében is igen sok motívum határozza meg, igen sok egyéni cél jellemzi, és igen különböző a pszichikus viszony a magatartáshoz és annak következményeihez. Ez utóbbi a személynek a magatartása objektív oldaláról, jogi jellegéről, jogszerűségéről, illetőleg megengedettségéről, társadalmi ártalmatlanságáról vagy hasznosságáról alkotott tudatát jelenti.

A jogkövetés szempontjából jelentős a jogszabályok címzettjeinek a jogi jelenségekkel (mindenekelőtt a pozitív jog érvényes szabályaival, a jogalkotás és a jogalkalmazás adott rendjével és gyakorlatával) kapcsolatos tudati viszonya. Ezt a tudatosságot fejezi ki a jogtudat kategóriája. A jogtudat mint sajátos tudati viszony nemcsak ismereti, hanem értékelő elemeket is tartalmaz. Ez az értékelő szemlélet kifejezheti az adott jogszabály vagy akár az egész jogrendszer helyeslését, elfogadását, az azzal való tudati azonosulást, de kritikai, sőt elutasító jellegű is lehet. A jogtudat ezért nemcsak a jogkövetéssel függ össze, hanem jogsértésekkel is összekapcsolódhat. Emellett jelentős a jogtudat szerepe a jogalkotás és a jogalkalmazás során is.

A jogkövetés szubjektív oldalának elemei közé tartozik a jogismeret, ami az érvényes jogszabályok és részben a jogalkalmazói gyakorlat helyes, igaz ismeretét jelenti. A jogszabályok ismerete nem minden esetben föltétele ugyan a jogkövetésnek (így például a szokásszerű jogkövetés esetében), azonban a mindennapi együttélési normáktól távol eső, speciális munkatevékenységre vonatkozó vagy a gyakran változó jogszabályok pontos és helyes ismerete nélkül jogkövetés tömegméretekben nem jöhet létre. Társadalmilag ma már nem nyújt kielégítő megoldást a jogismeret vélelme, „a törvény nem tudása nem mentesít” hagyományos elve, és a jogszabályok hozzáférhetősége sem biztosítja a tényleges jogismeretet. Ezért mind nagyobb a jelentősége a jogismeret tudatos terjesztésének, a jogpropagandának.

A jogkövetés tudatosságát két értelemben használhatjuk: egyrészt vizsgálhatjuk azt, hogy vajon az adott személy tudatában van-e magatartása jogkövető jellegének, másrészt azt, hogy az adott személy magatartása mennyiben jelentett az adott jogrendszerrel való tudatos azonosulást.

Az első kérdés – a tudatosság jogi síkon történő – vizsgálatakor azonnal szembetűnik, hogy az emberek az esetek többségében nem gondolnak arra, nincsenek a tudatában annak, hogy magatartásukkal a jog előírásait valósítják meg: cigarettát vesznek és nem adásvételi szerződést kötnek, villamosra szállnak és nem fuvarozási szerződést kötnek stb. Bizonyos esetekben azonban hangsúlyossá válik a jogi elem, a jogalany tudatában van annak, hogy jogot követ. A jogi jelleg tudatosságának több oka lehet, amelyek közül különösen jelentős és gyakori

– a politikai elem hangsúlyos jelenléte a jogviszonyban (például választójogi jogviszony esetében);

– a magatartás kiemelkedő vagyoni jelentősége (például ha valaki nem cigarettát, hanem lakóházat vagy öröklakást vesz, akkor már „szerződést köt”);

– az adott magatartás fokozott konfliktusveszélye (például lakásbérlet, tartási szerződés);

– az adott jogviszony viszonylagos ritkasága (például biztosítás);

– tiltó norma esetében a jogsértő magatartás motívumának a megjelenése (például lopásra csábító alkalom).

A joggal való tudatos azonosulás, a társadalmi-politikai értelemben vett tudatosság szempontjából a jogkövető magatartás több típusát különböztetjük meg, amelyek az azonosulás egyre alacsonyabb szintjét fejezik ki. Ezek a magatartástípusok a következők.

1. A jogszabály tudatos követése esetén a jogalany azonosul a jogszabály által kifejezett értékekkel és érdekekkel. Ennek föltétele egyrészt a jogszabály ismerete, másrészt helyességének, a követő érdekeivel való megegyezésének belátása. Ha a jogalany érdeke és a jogszabály által kifejezett érdek objektíve megegyezik, tudatossága is magasabb szintű. Ebben az esetben a jogkövető magatartás oka elsősorban a jogszabály alapjául szolgáló társadalmi viszonyok és a jogalany társadalmi viszonyainak azonossága, aminek hatását fokozza az uralkodó ideológia.

2. Tudatos jogkövetésről beszélhetünk abban az esetben is, ha a jogalany objektív érdekei ellenére követi tudatosan a jogot. A jogkövetés tudatossága és stabilitása alacsonyabb szintű: az objektív érdekek a jogkövetés ellen hatnak, fölismerésüket azonban az ideológiai befolyásolás megakadályozza. Az ideológiai eszközök között fölhasználják a jog és az állam tekintélyét is. A jog isteni eredetének hangsúlyozása, a büntetések megszégyenítő volta kitermelte annak tudatát, hogy a jogot a szankcióra való tekintet nélkül is tisztelni kell, mert a jogsértés szégyen és megvetendő. A jog hosszú történelmi múltja is kifejlesztette a jog iránti tiszteletet. Ez a tisztelet egyben az állam jellegéből is fakad. A hatalom, az állam fogalma nem egyedül a fizikai kényszertől való félelem képzetével párosul, hanem a hatalom intézményesedésével, rendjével is – ez a képzettársítás szintén a jogkövetés irányában hat.

3. A szokásszerű jogkövetés esetében tudatosságról nem beszélhetünk, a jogkövetés csaknem automatikusan következik be. Nem tudatosodik sem a magatartás jogkövető jellege, sem pedig a normától eltérő magatartás lehetősége, hiányzik a magatartás jogi motívuma, az mintegy magától értetődő, természetes és az egyedül értelmes cselekvésnek tűnik. Ennek megfelelően hiányzik a jogrendszerrel való azonosulás tudata is. A cselekvők tudatában elmosódik a norma racionális magva, az az ok, ami a normát létrehozta. Ezt a norma szerkezete is elősegíti, hiszen az anélkül fogalmaz meg egy követelményt, hogy megmagyarázná. A szokásos jogkövetés nagymértékben hozzájárulhat az adott társadalom stabilitásához, de időnként annak megmerevedését is eredményezheti. Szerepe különösen azért jelentős, mert az automatikus cselekvések megkímélik az egyént attól, hogy a különböző szituációkban mindig újra és újra állandóan döntenie kelljen – ami egyébként nagy pszichikai megterhelést okozna.

4. A jogkövetés következő típusa a kilátásba helyezett kényszer hatására történő jogkövetés. Két – egymással szorosan összefüggő – változatát különböztethetjük meg aszerint, hogy a norma követése elsősorban az állami-jogi szankciók kilátásba helyezésére vagy pedig a környezet, a közvélemény várható elítélésére tekintettel történik. Mindkét változat jellemzője, hogy a jogalany tudatában fölmerült a normától való eltérés lehetősége, a jogsértés és a jogkövetés motívumai között motivációs harc ment végbe, ami a jogkövetés motívumainak a győzelmével végződött.

A jog motivációs hatása és a jogi szocializáció

A jog nemcsak a kényszer hatására történő, hanem a tudatos jogkövetés eseteiben is jelentős szerepet játszik a magatartás motivációjában. A motiváció kiemelkedő tényezői a különféle szükségletek, az egyén személyiségébe beépült értékfelfogások (az ún. internalizált értékek) és a különböző normák, köztük a jog is. A motivációs folyamat során konfliktusok támadnak az egyes motivációs tényezőcsoportok között és azokon belül (az utóbbira példa: két szükséglet konfliktusa). A konfliktusok eredményeként kialakul a szóba jöhető magatartási alternatívák hierarchiája. A jogi norma hatására megváltozik a magatartási alternatívák száma, vagy megváltozik az alternatívák hierarchiája, vagy változás áll be a motivációs tényezők súlyában.

A jogkövetés alakulásában jelentős szerepet játszik a jogi szocializáció. Szocializációnak azt a folyamatot nevezzük, amikor az egyén elsajátítja a társadalomban, mindenekelőtt a környezetében érvényesülő szokásokat, normákat, társadalmi értékeket, és azokkal azonosul. A jogi szocializáció ennek megfelelően a jogi normáknak, a joggyakorlatnak, az azzal összefüggő szokásoknak (például mikor szokás hatósághoz vagy ügyvédhez fordulni) és a jogra vonatkozó közfelfogásnak az elsajátítását jelenti. A jogi szocializáció nem föltétlenül eredményezi a jogrendszerrel vagy a joggyakorlattal való azonosulást, mivel az a közvetlen társadalmi környezetnek – esetleg az érvényes jogot részben vagy teljesen elutasító – fölfogását fejezi ki. Általában azonban a társadalom többsége elfogadja az adott jogrendszert, a jogi szocializáció annak elfogadását eredményezi. A jogi szocializációban ugyanis különös jelentősége van a jogi felelősségtudat és a jog iránti tisztelet kialakulásának.