Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

3. A jogsértés

3. A jogsértés

A jogsértő vagy jogellenes magatartás – röviden: a jogsértés – a jogkövetés mellett az emberi magatartások másik nagy csoportját teszi ki. Jogsértés minden olyan emberi magatartás, amelyik nem tartozik a jogkövetés körébe. Valamely jogszabály megsértése szükséges, de egyben elégséges ismérv a jogkövető és a jogsértő magatartások elhatárolásához, és így a jogsértés meghatározásához. A jogsértés – éppúgy, mint a jogkövetés – objektív kategória, független a jogsértő személy tudatállapotától. Mindez nem jelenti azt, hogy a tudati mozzanatoknak a jog szempontjából nincs jelentőségük; a tudati mozzanatok kihatnak a jogsértés jogi következményeire, azonban a jogsértés ténye, fönnforgása független tőlük.

A jogsértés minden esetben jogi normák pontosan körülhatárolható körének a megsértése. Tekintettel a jogi normák igen különböző tényállásaira, elvileg elképzelhetetlen, hogy ugyanaz a magatartás egyszerre sértse meg az adott társadalom valamennyi vagy akár csak nagyszámú jogi előírását. Gyakorlatilag egy-egy jogsértés az adott jogrendszer egy-két, egymással szorosan összefüggő vagy hasonló funkciót betöltő normájának a megsértése. Éppen ezért a jogsértő magatartások ágazati (büntetőjogi, polgári jogi stb.) jogellenesség alakjában jelennek meg. Ez azért is így van, mert mint ahogy nem lehet általában gyümölcsöt enni, csak körtét, almát stb., éppúgy nem lehet a jogot sem általában megsérteni, hanem csak az egyes jogi normákat.

A jogellenes magatartások konkrét megjelenési formái igen változatosak. Ennek oka a jogrendszer nagyfokú differenciáltsága, a jogi normák nagy száma és az a tény, hogy egyetlenegy jogi normát is különböző módokon lehet megsérteni.

A jogsértések társadalomra veszélyessége

Valamennyi jogsértő magatartás közös vonása – a jogellenesség formális, a definícióból következő ismérvén túl – az adott magatartás társadalomra veszélyessége. A társadalomra veszélyességet társadalmi méretekben kell értelmeznünk: általában egy-egy jogsértés nemcsak önmagában hordozza társadalomra való veszélyességének mértékét, hanem elszaporodásának lehetőségében is. Igen ritka az olyan konkrét magatartás, amelyik önmagában jelentékeny mértékben veszélyes a társadalmi rend egészére. Mindennapossá válásuk azonban valóban alapjaiban semmisítené meg az adott társadalmi rendszert. Éppen ezért a jog adta lehetőségek fölhasználása esetén mindig tekintettel kell lenni a jogi eszközök társadalmi méretű hatására, az ún. általános visszatartás szempontjára.

A társadalomra veszélyesség és a jogellenesség egymással a tartalom és a forma viszonyában áll: mivel egy adott magatartásfajta legfőbb tartalmi jellemzője az állam, az állami befolyásolás és a jogi szabályozás mögött meghúzódó érdekek szempontjából, hogy veszélyes a társadalom adott formájára, azt vissza kell szorítani, gyakoriságát csökkenteni kell, éppen ezért azt jogellenessé nyilvánítják: az adott magatartásfajta jogi formát ölt.

A társadalomra veszélyességnek mint tartalomnak a jogellenesség sajátos jogi formájává történő átalakítása akként megy végbe, hogy az állam jogalkotó szervei általánosságban és általános érvénnyel megállapítják, hogy melyek azok a magatartástípusok, amelyek általában oly mértékben veszélyesek a társadalomra, hogy velük szemben jogi eszközöket kell alkalmazni. Ezeket a magatartástípusokat szintén valamilyen formában jogellenessé nyilvánítják, azaz a társadalomra veszélyesként való értékelést jogi norma alakjában fejezik ki. A társadalomra veszélyesség tehát értékelést tartalmaz és meghatározott értékeket tételez föl. Az absztrakt társadalomra veszélyesség és a jogellenesség összevetése tehát a jogalkotás és nem a jogalkalmazás során történik. (Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy más, az előzőektől különböző – elsősorban büntetőjogi – kérdés a magatartás konkrét társadalomra veszélyességének figyelembevétele a büntetés kiszabása során. Ebben a vonatkozásban ugyanis a büntetés esetleges mellőzése sem változtat a jogellenesség tényén és a jogellenes magatartás absztrakt társadalomra veszélyességén.)

A társadalomra veszélyesség és a jogellenesség viszonyában végül le kell szögeznünk, hogy szoros kapcsolatuk korántsem jelenti azt, hogy minden társadalomra veszélyes magatartás jogellenes. Azokat a magatartásokat, amelyek csekélyebb mértékben veszélyesek a társadalomra (például a hazudozás), általában nem a jog, hanem más normarendszer – az erkölcs, az illem stb. – szankcionálja; ezek a magatartások nem a jog, hanem az erkölcs stb. megsértését jelentik, és nem jogi szankciót, hanem a közvélemény ítéletét, megvetést, lenézést stb. váltanak ki. A társadalomra való veszélyesség azon mértéke, amelynek alapján az állam, illetőleg a mögötte álló osztályok, rétegek az egyes társadalomra veszélyes magatartásokat jogellenessé nyilvánítják, mindenekelőtt a társadalom adott fejlődési fokától és a szemben álló politikai erők viszonyaitól függ. Emellett szerepet játszik az uralkodó ideológia, és hatnak a politikai és jogi hagyományok is.

A jogsértés objektív oldala

A jogsértésnek is – mint minden emberi magatartásnak – megkülönböztethetjük objektív (tárgyi) és szubjektív (alanyi) oldalát. Az objektív oldal elemei közé a jogsértés tárgyi világban megnyilvánuló sajátosságai tartoznak, így mindenekelőtt maga a magatartás, annak jogellenessége és társadalomra veszélyessége. A két utóbbi kategóriával már foglalkoztunk, most csak a magatartásra térünk ki, két vonatkozásban.

Jogsértés csak emberi magatartás lehet. A jog csak az emberek tárgyi világban megnyilvánuló magatartását szabályozza. Más emberi jelenségek, mint például a gondolat, érzelem, indulat önmagukban, magatartásban való megnyilvánulásuk nélkül kívül esnek a jogi szabályozás szféráján, nem válhatnak jogellenessé. Természetesen más, nem emberi jelenségek, például állatok mozgása stb. még kevésbé tartoznak a jogsértés körébe, de a kapcsolódó, például az állatok károkozását lehetővé tevő magatartások már jogellenesek lehetnek. A jogellenes jelzőt más jelenségekre, állapotokra csak átvitt értelemben használhatjuk.

A jogsértés mint emberi magatartás tevésben vagy nem tevésben (mulasztásban) nyilvánul meg. Az előbbi esetben egy tartózkodásra fölszólító, tiltó norma (ne ölj!) megszegéséről, az utóbbi esetben pedig egy aktív magatartásra kötelező szabály (az adót határidőre be kell fizetni) megszegéséről van szó.

A jogsértés szubjektív oldala

A jogsértés szubjektív oldala azt fejezi ki, hogy a jogsértő tudata hogyan fogta át az adott magatartást, annak eredményét, és hogyan viszonyult ezekhez. Több elemből tevődik össze, ezek közül elsősorban a magatartás ismereti jellegű visszatükröződését (tudjuk, hogy mit csinál), a magatartás motívumait, célját, a magatartáshoz és eredményéhez való pszichikus viszonyt (kívánta-e azt, vagy sem) kell kiemelni. Ezek az elemek is rendkívül különbözőek, ezért valamennyi jogsértésre kiterjedő általánosításnak csak az ismereti jellegű visszatükröződés és a pszichikus viszonyulás vonatkozásában van értelme. Ez a két utóbbi elem ugyanis az, amely kifejezésre juttatja, hogy az adott jogsértés a jog eszközeivel általában és a represszív szankcióval különösen mennyire befolyásolható, és így vizsgálatuk a jogi felelősségre vonhatóság megállapítása során elengedhetetlen.

A jogsértések fajai

A jogsértő magatartásokat – éppúgy, mint a jogkövetést – osztályozhatjuk a jogsértés alanyai (természetes személy, jogi személy, illetőleg annak különböző fajtái, állami szerv stb.) szerint, és azon társadalmi szféra szerint, ahol a magatartás végbemegy. A legjelentősebb osztályozás azonban az, hogy az adott magatartás melyik jogág szabályait sértette meg. Ez a megkülönböztetés ugyanis megközelítőleg a magatartás társadalomra veszélyességének fokát is kifejezi.

A jogsértések okai

A – konkrét formájukban, súlyukban, jellegükben igen eltérő – jogsértések okai is rendkívül változatosak és sokfélék; problémáik elemzésére még röviden sem térhetünk ki. A jogsértések okai között három szintet különböztethetünk meg:

A társadalom egészében ható, ún. makrotársadalmi okok. Ezek körében a jogszabályban megfogalmazott érdek és a jogsértő érdeke közötti egység hiányát, a társadalomban lévő ellentmondásokat, az adott jogrendszerrel ellentétes ideológia befolyását, a jogi nevelés alacsony hatásfokát és a jogalkalmazói tevékenység hiányosságait emelhetjük ki.

A jogsértő környezetében ható, ún. mikrotársadalmi okok, amelyek a makrotársadalmi okok hatását is közvetítik, ugyanakkor önálló tényezőként is hatnak. Közülük elsősorban a szubkultúra jelensége és a szocializációs folyamat zavarai érdemelnek említést. Az első esetben – némiképpen leegyszerűsítve – arról van szó, hogy az emberek magatartását nemcsak a jog, hanem más társadalmi normák (erkölcs, szokás, illem stb.) is irányítják. Ezek az egyéb társadalmi normák rétegenként, helyi közösségenként, vallási és etnikai csoportokként stb. eltérnek egymástól. Így a társadalomban szubkultúrák alakulnak ki, amelyek sajátos – a hivatalos társadalométól eltérő – normarendszerrel és ahhoz kapcsolódó értékekkel rendelkeznek. Egy-egy szituáció esetében ellentétbe kerülhet egymással az adott szubkultúra által helyesnek tartott és a jog által előírt magatartás (például bicskázás). Ilyenkor gyakran előfordul, hogy egyes személyek a szubkultúra előírásait követik – és így szükségképpen megsértik a jog szabályait.

A jogsértő személy tulajdonságai, adottságai részben biológiai (vérmérséklet, fölfogóképesség stb.), részben társadalmi (iskolai végzettség, képzettség, alkoholizmus stb.) eredetű okok.

A jogsértés társadalmi szerepe

A jogsértés társadalmi szerepét vizsgálva leszögezhetjük, hogy a jogsértések az adott társadalom szempontjából egyértelműen negatív szerepet játszanak, hiszen elszaporodásuk létében veszélyezteti az adott társadalmat. A haladás általánosabb mértékével mérve azonban nem ilyen negatív a jogsértés megítélése: az adott társadalmi formáción túlmutató, társadalmilag egyértelműen pozitív, haladó – esetenként forradalmi – magatartások is formailag jogsértésként jelentek meg. Épp ezért elengedhetetlen annak állandó vizsgálata, vajon a jogsértések bizonyos csoportja mögött nem új, a jövőbe mutató társadalmi viszonyok kialakulása rejlik-e, vajon nem vált-e túlhaladottá az adott magatartástípus jogellenessé nyilvánítása. (Ide kapcsolódik többek között az ún. polgári engedetlenség jog- és állambölcseletben vizsgálandó kérdése.)