Ugrás a tartalomhoz

Jogi alaptan

Szilágyi Péter (2014)

ELTE Eötvös Kiadó

9. fejezet - IX. A JOGALKALMAZÁS

9. fejezet - IX. A JOGALKALMAZÁS

1. A jogalkalmazás sajátosságai

2. A jogalkalmazás fajai és típusai

3. A jogalkalmazás szakaszai és műveletei

1. A jogalkalmazás sajátosságai

a) A jogalkalmazás mint a jog érvényesítése a jogkövetés mellett a jog érvényesülésének másik módja, amikor is a jogszabályok címzettjeinek, a jogalanyoknak a magatartása önmagában nem eredményezi a jogi normák előírásainak a megvalósulását, és ezért a jog érvényesüléséhez a jogszabályok közvetlen címzettjeitől különböző, a kényszerítés lehetőségével rendelkező sajátos állami szervek tevékenységére van szükség. Erre általában két esetben kerül sor. Az első esetben a jogszabályok címzettjei megsértették annak előírásait, és így a jogi norma érvényesülésére csak az abban a normasértés esetére előírt másik alternatíva megvalósítása, a jogsértővel szembeni hátrány alkalmazása révén kerülhet sor. A második esetben a jogalanyok jogkövető magatartása önmagában nem váltja ki a kívánt joghatást, ahhoz az állami szervek közreműködésére is szükség van, vagyis a jogszabályok előírása alapján a konkrét jogviszonyok keletkezése, módosulása vagy megszüntetése az illetékes állami szerv egyedi döntése nélkül nem lehetséges. Tipikusan ebbe a körbe tartoznak az engedélyezési eljárások (például építési engedélyezés).

b) A jogalkalmazás erre följogosított állami szervek (kivételesen társadalmi szervek) tevékenysége – az állam által kifejezetten megengedett kivételektől eltekintve – állami monopólium, azt csak állami szervek gyakorolhatják. Ennek oka az, hogy a modern társadalmakban a fizikai kényszer legális alkalmazásának monopóliumával az állam rendelkezik, a jogalkalmazás pedig magában foglalja a fizikai kényszer alkalmazásának lehetőségét is. A jogalkalmazás tehát az államhatalom gyakorlásának sajátos megnyilvánulása, sajátos állami-hatalmi, politikai tevékenység.

A jogalkalmazásnak ez a kizárólagosan állami jellege – az előző megjegyzésből kitűnően is – csak a modern politikai-jogi rendszerekre jellemző, a prekapitalista társadalmak politikai-jogi berendezkedéséről ez nem mondható el, ott a gazdasági és a politikai, az állami és a nem állami politikai hatalom összefonódása a földesúri vagy egyházi bíróságok igazságszolgáltató-jogalkalmazó tevékenységében is megnyilvánult.

A társadalmi szervek jogalkalmazó tevékenysége a szocialista társadalmakra jellemző kivétel volt a jogalkalmazás állami monopóliuma alól. Ez a megoldás azonban nem szüntetette meg a jogalkalmazás állami jellegét, csak megjelenési formáját módosítja, mivel állami szervek jogszabályban jogosítják föl a társadalmi szerveket jogalkalmazásra, a társadalmi szervek az állam nevében járnak el – ebben a vonatkozásban beilleszkednek az állami szervek rendszerébe –, és a jogalkalmazás során hozott döntéseik államilag kikényszeríthetőek. Nem a jogalkalmazás társadalmasodásáról, állami jellegének a gyöngüléséről, hanem állami feladatoknak társadalmi szervekre ruházásáról van szó.

A polgári demokráciákra jellemző hasonló jellegű tevékenység a köztestületek, kamarák, szakmai önkormányzatok jogalkalmazása és a választottbíráskodás.

c) A jogalkalmazás mint saját állami-hatalmi tevékenység mindig más, a jogalkalmazó szervtől különböző jogalanyokra irányul, a döntéshozó szervtől különböző jogalanyok jogviszonyait rendezi kötelező jelleggel, az államhatalom gyakorlásának megnyilvánulásaként. Ezért jogalkalmazást nem végezhet minden állami szerv, csak a közhatalmat gyakorló állami szervek; és azok sem minden esetben, csak közhatalmi minőségükben, jogilag rögzített hatáskörük keretei között.

Így nem tekinthető jogalkalmazásnak az állami szerveknek az a jogkövető magatartása, amikor azok saját tevékenységükre, saját jogviszonyaikra vonatkozóan „alkalmazzák” a jogszabályokat (például egy bíróság az általa vásárolt és hibásnak bizonyult számítógépekkel összefüggő szavatossági jogait érvényesíti). Ez éppúgy nem jogalkalmazás, mint ahogy a természetes személyek jogkövető magatartása sem az.

Ugyanebből a megfontolásból nem tekinthetjük jogalkalmazásnak a közigazgatási szerveknek az irányítási jogviszony (alá-fölé rendeltség) keretében hozott döntéseit sem, amelyeket ugyan a jogszabályok előírásainak megfelelően, azok keretei között hoztak (ha az oktatási miniszter meghatározza a felsőoktatási intézménybe fölvehető államilag finanszírozott hallgatók számát). A jogszabályok ugyanis itt nem a döntés alapját képezik, hanem annak jogi korlátait szabják meg. Az államigazgatási szervek tevékenysége tehát csak akkor jogalkalmazás, ha annak során az államigazgatási szerv mint hatóság lép föl (Sajó 1980, 921.).

Meg kell jegyeznünk, hogy van a szakirodalomban olyan álláspont is, amelyik az irányítási jogviszony keretében hozott döntéseket is jogalkalmazásnak tekinti. Így Sajó András szerint „sajátos esete az államigazgatásnak, amikor állami szerv magára alkalmazza a jogi norma előírásait. Az államigazgatási tevékenységben különösen gyakori, hogy – valamely jogszabályba foglalt előírásnak megfelelően – az államigazgatási szerv jogviszonyt létesít más jogalannyal. Így a tanács… vállalatot alapít… Amikor az említett szerv önmagára alkalmazza a jogi normát, jogalkalmazó műveleteket hajt végre, tartalmilag tehát ez megfelel a jogalkalmazás fogalmának. Ez azonban adott esetben… megfigyelhető a jogkövetésben is. Az állami szervek említett magatartása azonban autoritatív jellegű, a határozat kényszerítő eszközzel rendezi az egyedi jogviszonyt. A döntés tehát – erre feljogosított más állami szervek döntéséig – a jogszabályon alapuló döntés erejével bír.” (Sajó 1985, 432.) Sajó itt nem veszi figyelembe, hogy a döntés autoritatív jellege ebben az esetben nem a közhatalom gyakorlásából, hanem a szervezeti alá-fölé rendeltségből fakad, a tanács (önkormányzat) vállalatalapítása lényegét tekintve nem különbözik például a társadalmi szervezetek vagy a szövetkezetek vállalatalapításától. Mindezt figyelembe véve nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű tevékenységek jogalkalmazásként való fölfogása elmossa az állami szervek jogkövető magatartása és a jogalkalmazás közötti különbségeket. A jogszabályok konkretizálásának, végrehajtásának csak egyik sajátos – bár kétségtelenül legjelentősebb – esete a jogalkalmazás.

d) A jogalkalmazás – mint a jogérvényesülésnek és a jogszabályok konkretizálásának egyik esete – az általános és elvont módon megfogalmazott jogi normák konkrét, egyedi esetekre való vonatkoztatását, érvényesítését, a konkrét egyedi ügynek a jogi normák alapján való eldöntését jelenti. (Ennek megfelelően szigorúan véve nem jogalkalmazás a Legfelsőbb Bíróságnak a jogegységi döntések meghozatalára irányuló tevékenysége, bár igen szorosan kapcsolódik a jogalkalmazáshoz, annak sajátos jogpolitikai irányítását jelenti.)

Samu Mihály ezt az előzőekben vázolt és a kontinentális jogszemléletben széles körben elfogadott fölfogást a jogalkalmazás történeti áttekintése és összehasonlító elemzése alapján bírálja, és arra a következtetésre jut, hogy a „jogalkalmazás során nemcsak a jogszabály lehet a döntési alap, hanem a szokásjog is, a bírói precedens (vagy állásfoglalás) is, az általánosan elfogadott jogelv is, sőt még a tudományos álláspont is” (Samu–Szilágyi 1984, 180.). Samu kritikai észrevétele teljes mértékben helytálló, terminológiája azonban további pontosításra szorul, mivel a „döntési alap” fogalmi körébe nemcsak a döntést meghatározó előírások tartoznak, hanem a tényállás is. Szabó Imre ezért úgy véli, hogy a döntési alap kérdését előtérbe állító „ún. döntéselmélet helyénvaló lehet ott, ahol az írott, az alkotott jogszabálynak nincsen olyan elsőrendű szerepe, mint például Európában, a kontinentális jogban… Azok a jogrendszerek és így többek között az angolszász, de nagyrészt az amerikai is, amelyek a jogszabályoknak nem tulajdonítanak ekkora jelentőséget, a tényállást teszik meg a döntés alapjául, a tényállási körülményekből vonnak le következtetéseket és azok alapján foglalnak állást az adott ügyben.” (Szabó 1984, 75–76.) Varga Csaba véleménye szerint pedig „jog alkalmazásáról és realizálásáról a szó szoros értelmében tulajdonképpen csak a kontinentális jogalkalmazási mintában beszélhetünk” (Varga 1980, 797.).

e) A jogalkalmazás az előzőekből következően a jogszabályok alapján hozott sajátos állami döntés, ami a konkrét ügy jogilag releváns tényeinek a megállapítására, a tényállás jogi minősítésére és a jogkövetkezményeknek a meghatározására terjed ki.

f) A jogalkalmazás során a jogalkalmazó szervek egyedi jogviszonyokat létesítenek, szüntetnek vagy változtatnak meg, illetve egyedi jogviszonyok létezését, megszűnését vagy megváltozását állapítják meg. (Ezen a különbségen alapszik a konstitutív és a deklaratív jogalkalmazói aktusok megkülönböztetése. Természetesen a konstitutív aktusok is tartalmaznak jogviszonyokra vonatkozó megállapításokat, de ezeken túl még meg is változtatják a jogviszonyokat, új jogi helyzetet hoznak létre, konstituálnak. A megállapítás ezekben az esetekben a megváltoztatás előkérdése.) A jogalkalmazás során bizonyos esetekben megállapítják némely jogalany jogi felelősségre vonhatóságát, ami egyfelől a már létező jogviszonyok fönnállásának a megállapításán alapszik, másfelől pedig a felelősségre vonhatóság megállapítása új jogviszonyokat hoz létre, illetve módosítja a már fönnálló jogviszonyokat.

g) A jogalkalmazás jogilag szabályozott eljárás keretei között megy végbe. A jogalkalmazás különböző fajtáira sajátos eljárások jellemzőek.

h) A jogalkalmazás során hozott döntés nem teljesítése állami kényszerintézkedést von maga után, a jogalkalmazói aktusok érvényesítését az állami szervek végső soron fizikai kényszerrel is biztosítják.

i) A jogalkalmazáshoz modern viszonyok között bizonyos minimális szakismeretre is szükség van, ami annak ellenére sem azonosítható a jogászi vagy igazgatási szakképzettséggel, hogy a jogalkalmazás döntően és elsődlegesen jogászi tevékenység. E szakismeretnek a jellege és mélysége a jogalkalmazás különböző területein szükségképpen eltérő. Ennek a szakismeretnek a két legfontosabb mozzanata a hatályos joganyag ismerete, illetve az abban való eligazodás képessége, valamint a jogalkalmazási technika különböző elemeinek (például a jogszabály-értelmezés módszereinek) az ismerete.

j) A jogalkalmazói döntés a konkrét eset eldöntésén, a jogalanyok jogainak és kötelességeinek érvényesítésén túl általános hatást is kifejt, általános szerepet, funkciót is betölt. Ezt egyfelől a társadalom tagjaira gyakorolt nevelő és megelőző (preventív) hatásban, másfelől pedig a jogrendszer érvényességének, azaz kötelező jellegének a fönntartásában, biztosításában foglalhatjuk össze. A jogi normák ugyanis – és így a jogrendszer is – elvesztik érvényességüket, kötelező jellegüket, ha előírásaikat azok megsértése esetén huzamosabb időn át rendszeresen nem érvényesítik.