Ugrás a tartalomhoz

A magyar büntetés-végrehajtási jog

Vókó György, Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft. (2014)

Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft.

IV. fejezet: A büntetés-végrehajtási jog helye a jogrendszerben, fogalma, alapelvei, forrásai

IV. fejezet: A büntetés-végrehajtási jog helye a jogrendszerben, fogalma, alapelvei, forrásai

1. A büntetés-végrehajtási jog szerepe, jelentősége, helye a jogrendszerben, célja, alapelvei, alanyai, tárgya és annak rendszere

A büntetés-végrehajtás egyetemes és hazai történetének, a jogfejlődésnek nemzetközi összehasonlításban tanulmányozása, az elméleti kutatások eredményeivel való ismerkedés után levonható következtetések egyben kiinduló pontok a magyar büntetés-végrehajtási jog tanulmányozásához.

A bűnözés elleni küzdelemnek – ha nem is meghatározó, de mégis nélkülözhetetlen – része a büntető felelősségre vonás folyamatában, a tágabb értelemben vett büntetőeljárásban a szankciók (büntetések, intézkedések) végrehajtása, és a hozzá kapcsolódó járulékos feladatok is. A bűnt követi kísérője: a büntetés.

Másik alaptételünk szerint mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás a társadalomra legveszélyesebb normasértésekért történik. A társadalom, a társadalmat alkotó többi ember védelme érdekében, jogai tiszteletben tartásának garantálása szempontjából a bűnelkövetőket felelősségre kell vonni. Velük szemben ugyanakkor törvényesen, a jogállamiság követelményeinek, azaz a társadalom igényének megfelelően kell végrehajtani a bíróság által kiszabott büntetőjogiszankciót, sőt már magát az ezt megelőzően alkalmazott jogkorlátozássaljáróbüntetőeljárási kényszerintézkedést, továbbá a szintén jogok korlátozását maga után vonó, a büntetőjogi szankció végrehajtását követő védelmi és társadalomba visszavezetést szolgáló intézkedéseket is. Ezek szintén a büntetés-végrehajtási jog tárgyát képezik, mert vagy megelőzik, vagy a szankció tartamába beszámításra kerülnek, meghatározóan jelentős befolyással vannak a szankció végrehajtásának eredményességére (utalok a hosszan tartó előzetes letartóztatásra), a büntetésekhez hasonlóan komoly jogkorlátozással járnak – még az ártatlanság vélelmének érvényesülése idején és esetén is –, és a büntető igazságszolgáltatás biztosításában szorosan együttműködő szervek (rendőrség, büntetés-végrehajtási szervezet) hajtják végre őket. A büntető végrehajtó tevékenység – újabban terjed ez az elnevezés, mert nemcsak büntetések, hanem intézkedések és egyéb szankciók végrehajtását is a büntető végrehajtási szervek feladatkörébe utalták Magyarországon – szorosan kapcsolódik a büntető igazságszolgáltatáshoz, melynek folyamatában a büntetőeljárás előző szakaszai; a nyomozási, a bírósági szakasz adják létét és befolyásolják hatékonyságát. Nélküle viszont parttalanná, önmagáért valóvá válna az egész büntetőeljárás. Mit ér egy sikeres, gyors nyomozás, a nevelő hatást is kiváltó bírósági tárgyalás, a helyes ítélet, ha a kiszabott büntetés, az alkalmazott intézkedés nem vagy nem megfelelően kerül végrehajtásra, ha az elítélt, felelősségre vont személy nem részesül további pozitív ráhatásban a büntetés végrehajtása alatt, ha nem kap segítséget a társadalomba beilleszkedéshez? Megalapozott törekvés, hogy a büntetőeljárás megindulásától az utógondozás befejezéséig tartó folyamatot, sőt az egyben a társadalom megbocsátását is kifejező bűnügyi nyilvántartásból való törlést is mint egységes egészet vizsgáljuk; mint olyant, amely a társadalommal összeütközésbe kerülő személyt hivatott a társadalomba újra visszavezetni, ott elismertetni, éppen a társadalom védelme érdekében. A bíróság határozatában elrendelt, a törvényben meghatározott büntetés, intézkedés jogfosztó, illetve jogkorlátozó mivolta akkor realizálódik, amikor a végrehajtásra kerül sor; midőn egy büntetés, büntetőjogi és büntetőeljárási intézkedés tartalmától függően valakit ténylegesen börtönben, fogdában fogva tartanak; avagy elveszik a gépjárművezetői jogosítványát, a foglalkozás gyakorlásához szükséges iratokat; kitiltják vagy kiutasítják valahonnan; illetve időlegesen vagy véglegesen eltiltják más, alapvető jogai gyakorlásától.

Az általános állampolgári jogi helyzetben bekövetkező változás mértéke adja a büntetés-végrehajtási jogi helyzet tartalmát.

A büntető igazságszolgáltatás eredményes működésének feltételei közé tartozik, hogy a büntetőszankcióval összefüggő negatív hatásokat is kizárja vagy a lehető legkisebb mértékre korlátozza. Éppen ezért az állampolgári jogokat is csak olyan mértékben szabad korlátozni, amennyiben elkerülhetetlen, és ez a jogkorlátozás – természetesen törvényben részletesen felsorolva – nem haladhatja meg azokat a határokat, amelyek a büntetés igazságos végrehajtásához szükségesek. Szempont a társadalom védelme a bűnelkövetőtől, de szempont a végrehajtás során az ő védelme is a társadalom haragjától. Ha a végrehajtási tevékenység nem törvényes, nem váltja ki az állam törvényei iránti tiszteletet és természetesen nem felel meg a jogállamiság követelményeinek sem. Az igazságszolgáltatási és büntetés-végrehajtási szervek tevékenységében nincs súlyosabb követelmény, nagyobb érték, mint a törvényesség megtartása. Az erre való törekvés összeköti az országokat, még ha a történelmi útjuk során kialakult jogrendszerük, intézményrendszerük különböző is. A törvénysértések akadályozhatják az állam büntetőigényének érvényesülését, ugyanakkor a büntető igazságszolgáltatás, a büntetés célján túlmenő hátrányokat okozhatnak a végrehajtás hatálya alatt álló személy terhére.

A büntetés-végrehajtás során kialakuló jogviszonyok jellegükből adódóan merőben eltérnek más jogviszonyoktól, amit a hatályos joganyag is kifejezésre juttat. A tapasztalatok gyarapodásával, a társadalmi gyakorlat újabb követelményeinek jelentkezésével mindig speciális elemzésnek kell alávetnünk bizonyos társadalmi viszonyokat. A büntetés, az intézkedés foganatosítására hivatott szerv és a szankció elismerésére kötelezett személy közötti viszonyt e jog szabályozza, amely egyben csak e jog révén létezik.

A büntetés-végrehajtási jog a végrehajtásban részt vevők feladatait, jogviszonyát szabályozva teszi teljessé a büntető felelősségre vonás folyamatát. Az elítéléssel, az elmarasztalással – vagyis az állampolgári jogok törvény szerinti korlátozásával – az állampolgár jogi helyzetében beálló változás nem abszolút, az elmarasztalt személy nem válik teljesen jogfosztottá, nem a büntetés-végrehajtás tárgya, hanem olyan alanya, akit a büntető szankció végrehajtása során jogok illetnek meg és kötelezettségek is terhelnek. Az elítéltek vagy a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogainak biztosításával és a hatékonysághoz szükséges mértékű differenciált kötelességek teljesítésének következetes megkövetelésével lehet tökéletes összhang a büntetés-végrehajtási rendszer tartalmi jellegzetességeit tükröző, az elítéltek, illetve a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogi helyzetére vonatkozó rendelkezések, valamint a büntetőjogi, büntetőeljárási célok között.

A büntetés-végrehajtási jognak a jogrendszerben elfoglalt helyével kapcsolatban az európai államokban elterjedt, uralkodó felfogás, hogy a büntető anyagi jog és a büntető eljárási jog mellett a bűnügyi jogok körében a harmadik fő „pillér” a büntetés-végrehajtási jog. A büntető anyagi jog büntetéssel fenyeget, a bíróság ezt a törvényben szabályozott eljárás során kiszabja, az állam pedig végrehajtó szervének eljárása során ezt végrehajtja.

A büntetőjog, a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás koncepciója és szerkezete középpontjában – mint tettesnek és sértettnek egyaránt – az ember védelmének és tiszteletének kell állnia, melyből levezethető szabadságának korlátja is, amelyet csak annyiban gyakorolhat és tiszteletben tartását csak annyiban igényelheti másoktól, amennyiben embertársainak ugyanolyan és éppúgy tiszteletben tartandó szabadságába és jogaiba nem ütközik.

A büntetési célokat is az emberre – mint individuumra és társadalmi lényre – tekintettel fogalmazzák meg. A büntetéshez az igazságosság (mint az egyenlő méltósággal és szabadsággal bíró emberek közti biztonság és béke megteremtésének és fenntartásának) mértéke és eszköze mellett szükség van úgy egy közelebbi, mint egy távolabbi célra is.

Megjegyzés

A jövőben fontosnak tűnik jóvátételt nyújtani a jogaiban megsértett egyénnek, még ha csak olyan módon is, hogy a büntetés jellege ne zárja ki a jóvátétel lehetőségét. Pl. a pénzbüntetéseket elsősorban az áldozatok kártalanítására kellene fordítani és a szabadságvesztést is úgy végrehajtani, hogy az az elítéltet a sértett kártalanítására is sarkallja. A jövő emberközpontú büntető igazságszolgáltatása szempontjából a szankcionálás feltételei és formái mellett fontos az eljárás és a büntetés-végrehajtás is. Nem szabad eltűrni, hogy következmény nélkül maradjon a normasértés, elmaradjon a végrehajtás, a cselekmény által megbolygatott szabadságkorlátokat és védelmi köröket újból meg kell szilárdítani, mégpedig a hatékonyság érdekében gyorsan és nyilvánosan. A bűnelkövető emberben nemcsak az individuumot, hanem az embertársat is látnunk kell. A büntetési célokat is az emberre – mind individuumra és társadalmi lényre – tekintettel fogalmazták meg tehát. A büntető felelősségre vonásnak ebben a harmadik, büntetés-végrehajtási szakaszában a tettről már a tettesre irányul nagyobb figyelem.

A büntetés-végrehajtás általános célja sem lehet más, mint az egész büntető felelősségre vonás célja, legfeljebb azon belül egy feladat szerint meghatározott célkitűzés. Hiszen, amint a büntető anyagi és eljárási jog parttalan a büntetés-végrehajtási jog nélkül, úgy a büntetés-végrehajtási jog is önmagáért valóvá, céltalanná válna nélkülük.

A cél tehát a bűncselekmény folytán megbomlott jogi egyensúly helyreállítása, amely a büntető felelősségre vonás hatálya alatt álló személy részére cselekményéért hátránnyal járó következményt jelent, de egyben a társadalomba visszavezetésével, reszocializálásával vagy integrálásával a megbomlott egyensúly helyreállításának fő követelménye is érvényesül. A büntetés-végrehajtási jog legáltalánosabb célja tehát alapvetően meghatározott a büntető anyagi jogban megfogalmazott célok által. Ugyanakkor az egyes végrehajtásitevékenységeknél, szankcióknál a feladat specialitása folytán is külön-külön célok fogalmazhatók meg, amelyek az általános cél megvalósítását segítik elő az adott feladat teljesítésével. Például egészen más a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja, mint a kényszergyógykezelés végrehajtásáé.

A jogirodalomban a célokat elsősorban a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásával kapcsolatban fogalmazták meg, és ez érvényesül a hatályos magyar jogszabályokban is. Nem fordítottak eddig figyelmet arra, hogy a többi büntető felelősségre vonásnak, büntetőjogi szankciónak is van célja. Pedig nem szabadna elhanyagolni ezeket sem, különösen akkor, amikor a szabadságvesztés alternatíváit keresik, és a nem szabadságelvonással járó szankciók bevezetésének gondolata világszerte napirenden szerepel. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy történt egy jogsértés, amivel megbontotta az elkövető a jogrendet, mások jogait megsértette, ezért a büntetőjognak a maga egyedülálló eszközeivel, lényegi tartalmával, a büntető szankciók rendszerével azt helyre kell állítani. Ez is szerepe a jogrend, a társadalom védelme érdekében.

A hatályos jogi szabályozás nem utal kifejezetten a büntetés-végrehajtás általános céljára, nem utal az általános megelőzés célkitűzésére sem.

Megjegyzés

Napjainkban különösen az angol nyelvű szakirodalomban terjedt el az általános megelőzést előtérbe helyező célfelfogás a bűnözésre történő egyfajta reagálásként. A hazai szakirodalomban többen nem tartották és nem tartják szükségesnek a törvényi célmeghatározást, hiszen a Btk.-ban megfogalmazott büntetés céljának megvalósítása lehet a büntetés-végrehajtási jog célja is, és ismételten állásfoglalást jelentene ez a büntetés-végrehajtási kódexben. Más álláspontok viszont kiemelték azt, hogy az egyes büntetéseknek van egy sajátos társadalmi mechanizmusa. Ezt a szabadságvesztéssel kapcsolatban nevesítették, mint ami sajátos vonásokkal rendelkezik és ennek megfelelően a végrehajtásának célkitűzései is eltérőek lehetnek.

Álláspontom szerint – mint ahogy ezt korábban már kifejtettem – minden egyes büntetőszankciónak vannak sajátos vonásai, sajátos céljai az általános célon belül. Nem tartom érdemesnek vitatkozni arról, hogy mennyivel más a célja egy szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának, mint egy foglalkozástól eltiltásnak, vagy egy vádemelés mellőzése esetén alkalmazott pártfogó felügyeletnek. Nemcsak az egyes szankciók végrehajtásának vannak saját vagy különös céljai, hanem a büntető felelősségre vonás minden egyes szakaszának is, ezért minden egyes szakasz eredményessége, hatékonysága is külön vizsgálandó. S ehhez kiindulópontul szolgálhat a cél. A célt a feladatok determinálják, amelyek mások és mások az egyes szakaszokban, mások és mások az egyes szankciók esetében. Az alapján, amit a jogirodalomban Horváth Tibor a szabadságvesztés-büntetésről követelményként megfogalmazott, hogy helyes lenne célmeghatározás, s amit Lőrincz József és Nagy Ferenc továbbfejlesztettek, arra a tudomány által is alátámasztott következtetésre juthatunk, hogy az egyes szankciók végrehajtásának célja is meghatározható, szükségképpen nem azonosítható teljességében a büntetési céllal, annak realizálását szolgáló feladatok által meghatározott különleges speciális célokat jelent. Így a büntetőjog érvényesítése a büntetés-végrehajtás feladata is, illeszkedik a közös célba; a társadalom bűncselekményektől való védelmét szolgálja. A cél önmagában a hátrányokozás nem lehet, hiszen az öncélú lenne, visszatekintést jelentene a szemet szemért időszakra, ami a mai társadalomban már nevetségesen túlhaladott. Célnak mindenképpen a reszocializációnak kell lennie, ami azonban a büntetőszankció esetében hátrányokozással is jár és ezt a reszocializációt az elítélt közreműködésével lehet a leghatékonyabban megvalósítani. Az elsődleges végrehajtási cél a társadalomba való (vissza)illesztés (reszocializáció, rehabilitáció) elősegítése.[142] A büntetés végrehajtása alatt a büntetést a tettesen hajtják végre, aki elkövette a bűncselekményt. Ennél fogva a tettessel foglalkozás hangsúlyozása e szakaszban szintén nem képezheti értelemszerűen vita tárgyát sem. Más kérdés, hogy a végrehajtás egész mechanizmusa során nem hagyható figyelmen kívül az a bűncselekmény, az a tett, amit a tettes elkövetett. Különben nem is lehetne eredményesen végrehajtani a szankciót, nem valósulhatna meg a végrehajtási cél sem, ha a tettől elvonatkoztatnánk a tettest. Azáltal, hogy a végrehajtás menetében, körülményeiben egyfajta választási lehetőség is biztosított a végrehajtás hatálya alatt álló személy részére – hogy mennyire szakad el a társadalomtól –, jelenti azt, hogy a társadalomnak ugyanolyan tagja és életünknek ugyanolyan részese, mint a többi ember. A hátrány számára csak abban jelentkezik, hogy ő is hátrányt okozott a bűncselekményével a többi embernek, és ha ezt a hátrányt nem szenvedné most el, akkor előnyösebb helyzetbe jutna a többi embernél és ez már az egyenlőség elveibe is ütközne.

A végrehajtási programok az elítélt közreműködésére alapoznak.

Az elítéltek vagy a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogainak biztosításával és a hatékonysághoz szükséges mértékig differenciált kötelességek teljesítésének következetes megkövetelésével lehet tökéletes összhang a büntetés-végrehajtási rendszer tartalmi jellegzetességeit tükröző, az elítéltek, illetve a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogi helyzetére vonatkozó rendelkezések, valamint a büntetés, a büntető anyagi jogi és eljárási jogi célok között.

A büntetés-végrehajtási jog alapvető végrehajtási elveivel a büntetés-végrehajtási célok megvalósítását segíti elő.

A Bv. tvr.-nek a büntetőeljárási hagyományokra épülő szerkezeti sajátossága, hogy kiemel alapelvi szabályokat a speciális szabályok rendszeréből. Más alapelveket az egyes büntetések, illetve intézkedések végrehajtásának szabályai elé helyezett. Az alapelvek azért fontosak, mert a bennük megfogalmazott standard követelmények megengedik a jog állandó adaptálását a társadalmi élethez, a valósághoz.

Tehát vannak az egész büntetés-végrehajtásra érvényes alapelvek és vannak csak az egyes szankciók végrehajtásában érvényesülő alapelvek. A jogirodalomban ilyen megkülönböztetést azért nem tehettek, mivel csak a szabadságvesztés végrehajtásának alapelveivel foglalkoztak. Az általános végrehajtási alapelvek között is vannak kiemelt fontosságúak.

A büntetés-végrehajtási tevékenység során is érvényesülniük kell az alkotmányos alapelveknek és alkotmányos jogoknak. Világszerte korszerűbb és hatékonyabb, humánumot szolgáló büntetés-végrehajtást szorgalmaznak. Az új orientáció főbb elemei: a törvényesség, az egyenlőség, a jogállamiság fokozott követelménye a büntető felelősségre vonás egész folyamatában. A büntetés-végrehajtás törvényessége, és annak felügyelete sem lehet másodlagos feladat.

A törvényesség és humanitás követelménye, valamint a hatékonyság igénye jelentős mértékben fejleszti a büntetés-végrehajtási jogot. A büntetés-végrehajtásnál a törvényesség tartalmilag magában foglalja, hogy a büntetés-végrehajtási szervek rendeltetésüknek megfelelően működnek, mindent megtesznek a büntetési és büntetőjogi intézkedés, a büntetőeljárási kényszerintézkedés céljának megvalósítása érdekében. A törvénysértések a büntetőbírósági határozatok végrehajtásának késedelmét eredményezhetik, az állam büntetőigénye érvényesülését akadályozhatják, ugyanakkor a büntető igazságszolgáltatás, a büntetés célján túlmenő hátrányokat okozhatnak a végrehajtás alatt álló személy számára. Az emberi és állampolgári jogok biztosítása iránti igény ott a legerősebb, ahol az állam a legsúlyosabban korlátozhatja ezeket a büntető jogszabályok végrehajtása során. A büntetés-végrehajtás nem lehet az önkényesség eszköze, mindig a törvények betartásával kell teljesítenie funkcióját. Szempont a társadalom védelme a bűnelkövetőtől, de szempont a végrehajtás során az ő védelme is a társadalom haragjától, a hatóságok egyes megtévedt tagjainak esetleges, önkényes eljárásától. Ha a végrehajtási tevékenység nem törvényes, nem váltja ki az állam törvényei iránti tiszteletet és természetesen nem felel meg a jogállamiság követelményeinek sem. Az igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtási szervek tevékenységében nincs súlyosabb követelmény, nagyobb érték, mint a törvényesség megtartása.

A törvényesség sajátos tartalmi követelménye az önkény kirekesztése a jogszolgáltatásból, az állami szervek tevékenységének alkotmányos rendezése (a hatalommal való visszaélés kiszorítása és büntetése), az állami szerv és az állampolgár rendezett kapcsolata, valamint az állampolgárok egymás közti viszonyának törvényes rendezése. Ezek a tartalmi követelmények jogi alapelvekben (törvény előtti egyenlőség, védelem joga, nyilvánosság, anyanyelv használata stb.) nyilvánulnak meg és realizálódnak a jogalkotók és jogalkalmazók tevékenységében mint jogviszonyban. A magyar büntetés-végrehajtási jog azt a felismerést tükrözi, hogy a bűnözés elleni küzdelem nem lehet csak az állam, a bűnüldöző szervek feladata. Ezért a Bv. tvr. több rendelkezése is tartalmazza, hogy a végrehajtásban mely állami szervek működnek közre, illetve a végrehajtásért mely szervek felelősek. Több rendelkezés tartalmazza a társadalmi szervezetek közreműködését, és kifejezetten az állampolgárok részéről a szükséges segítség és támogatás igénylését is. Ezáltal megjelenik a társadalom részvételének alapelve is.

A Bv. tvr. 2. § (2) bekezdése az elítélt garanciális szempontból különösen fontos jogait foglalja össze. A magántitok és a személyes adatok védelme, valamint a magánlakás sérthetetlensége olyan személyhez fűződő jog, amelyet a büntetés, illetőleg az intézkedés végrehajtása sem zárhat ki. Ez az általános szabály természetesen nem akadályozza a személyhez fűződő jogoknak a büntetés céljával összhangban álló korlátozását, pl. a szabadságvesztésre elítélt levelezésének ellenőrzése nem sérti a magántitok védelmét. A törvény tehát biztosítja az elítélteknek az őket megillető jogok szabad gyakorlását, de a jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően. A törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit.

A jogok gyakorlásának egyik határa a joggal való visszaélés tilalma. A joggal való visszaélés tilalma nem szűkíthető le egyértelműen csak jogellenes tényállásokra. A joggal való visszaélés tilalmának a büntetés-végrehajtási jogban éppen az a lényeges funkciója, hogy a tisztán jogellenesnek minősíthető tényállásokon túlmenően is – akár „méltányossági” és „szociális” eszmék szellemében, akár tisztán erkölcsi szempontból – rosszallást juttat kifejezésre az elkövetővel szemben.

Külön alapelvként rögzíthető az emberséges bánásmód, a társadalom részvétele [Bv. tvr. 3. §, 20. § (1)–(2) bek., 50. § (2) bek.]; az időszerűség követelménye a nyomozás megindításától a büntetés végrehajtásának befejezéséig, a törvényben meghatározott, a bíróság határozatában körülhatárolt joghátrány alkalmazásának követelménye, a hátrány és a kezelés, illetve nevelés egysége, a kínzás tilalma, az orvosi tudományos kísérlet korlátozása és tilalma stb.

Az egyes szankciók végrehajtása során is megfigyelhető alapelvek közül a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának alapelvei között több országban is normalizálásnak nevezik a szabad életviszonyokhoz való hasonlítás elvét, ami azt jelenti, hogy a végrehajtási intézetben az életfeltételeket – amennyire csak lehetséges – a szabad élet körülményeihez kell közelíteni, az elítéltek emberi méltóságának és az elismert társadalmi szabályoknak megfelelően. A bebörtönzés tehát csak a szabadság elvonását jelentheti. Ezen alapul a magyar törvényben is ismert azon rendelkezés, hogy az elítéltet lehetőleg a lakóhelyéhez közeli intézetben kell elhelyezni, és kapcsolattartása még fegyelmi fenyítésként sem korlátozható.

A társadalomtól szükséges mértékű elkülönítés elve (mindattól, ami cselekményét motiválta és elősegítette) az elítéltek társadalomból való elszigetelésének differenciáltan megvalósítandó követelménye a társadalom védelme érdekében, amelyet a szabályozás és a gyakorlat eddig a maximális biztonság szempontjának rendelt alá. Ehelyett a szükséges és elégséges biztonság elvét kellene érvényesíteni, ami azt (is) jelenti, hogy a zárt intézet életkörülményeit a lehetséges mértékig közelíteni kellene a szabad élet viszonyaihoz.

Szintén alapelv a károsodás csökkentésének elve, vagyis a büntetés végrehajtásával, a szabadságelvonással együtt járó más káros (mellék)hatások (izoláció, depriváció, prizonizáció), anyagi és egészségügyi hátrányok kiküszöbölése.

A nyitottság követelménye a zárt intézetek külvilág felé történő nyitottabbá tételét jelenti. Ez kifejezésre jut a fogvatartottak korlátlan és szabad levelezésében, a sajtó és a tömegkommunikációs eszközök használatában, a látogatók fogadásában, a kimaradás és eltávozás bevezetésében és alkalmazásában, a szabadság lehetőségében, az intézetek civil szervezetek által esetenként történő látogatásában stb.

Az integrációs vagy felelősségi elvnek a büntetés-végrehajtás egész folyamatát át kell hatnia és nem korlátozódhat csak a végső szakaszára. Ennek értelmében az elítéltnek segítséget kell adni ahhoz, hogy saját magán tudjon segíteni. Hatályos jogszabályaink tartalmazzák az elítélt felelősségének fokozását, önálló életvezetésének elősegítését. Az elítélt intézeti életét könnyítésekkel, esélyekkel teszik elfogadhatóbbá, társadalomközelibbé (eltávozás, enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása, büntetés félbeszakítása) mindaddig, amíg a felkínált lehetőségekkel vissza nem él. Ez is tükrözi, hogy az elítélt a büntetés-végrehajtásnak nem tárgya, hanem alanya, aki jogokkal és kötelezettségekkel, vagyis felelősséggel rendelkezik. A jogok és kötelezettségek kölcsön-feltételezettségének elvét vezeti le ebből Kabódi Csaba, mégpedig azt igényli a büntetés végrehajtása során, hogy a büntetés-végrehajtási apparátus, mint fölérendelt, leplezetlen hatalmi erővel rendelkező szervezet számon kérhető kötelezettségeként jelenjen meg az elítélti „emberi jog”’ érvényesülése.[143]

A büntetés-végrehajtási individualizáció elve már közel száz éve megfogalmazódott, mégis kevésbé teljes e kívánalom, holott humánus és értelmes büntetés-végrehajtás ma is csak a fogvatartottak személyiségére irányuló és hatóképes eszköztárral képzelhető el. Ez magába foglalja az elítélt személyes szükségletéig elmenő – lehetőleg beleegyezésével kialakított – reszocializációs (szocializációs) programnak megfelelő klasszifikációt, az egyénre szabott visszailleszkedést, illetve a beilleszkedést támogató intézkedéseket.

Az ún. legkisebb beavatkozás elve az egyéniségbe olyan szükséges, de még elégséges „kellemetlenség” okozása, amely mind a szabadságvesztés tartamában (jogfosztás, törvényes mértékű jogkorlátozás), mind pedig a büntetés-végrehajtás legbensőbb (biztonsági, illetve fegyelmi) szabályaiban vissza kell hogy tükröződjék.

Az emberi méltóság tiszteletben tartása és az ennek megfelelő bánásmód kívánalma már a világon egységesen elismert alapelv, amelyre a büntetés-végrehajtási jogszabályok is kiemelt hangsúlyt helyeznek.

Az európai gyakorlattal szinkronban, hazánkban a szabadságvesztést töltő személy mint állampolgár vehet részt a különféle oktatási, képzési, közművelődési, gyógyító foglalkozásokon. A közoktatási törvény a büntetés-végrehajtás feladatává tette az elítéltek általános iskolai oktatásának teljes szervezését és finanszírozását. Az elítélt jogává vált az oktatásban való részvételének eldöntése. Nem a kényszer, hanem csak az ösztönzés módszere maradt arra, hogy az elítélt – személyisége fejlődése szempontjából – hasznos tevékenységet végezzen. Együttműködési kötelezettség nélkül nevelési munkát a büntetés végrehajtása alatt nem lehet eredményesen végezni. E kötelezettség mindkét oldalon az egymás iránti kölcsönös figyelmességgel kapcsolatos minimumelvárást fejezi ki büntetés-végrehajtási jogviszonyban.

Az alapelvek megvalósítása elképzelhetetlen differenciálás nélkül, amely a fogvatartottak biztonsági és kezelési szempontból történő kifinomult osztályozását, csoportosítását, személyiségükhöz illeszkedő, eltérő rezsimek és programok kialakítását, sajátos, egyéniesített kezelési, nevelési eljárások alkalmazását jelenti.

2. A büntetés-végrehajtási rendszer működésének szakaszai, a büntetés-végrehajtási szervezet felépítése

A büntetés-végrehajtási rendszer magában foglalja mindazokat a tevékenységeket, amelyek a büntetés, büntetőjogi intézkedés, büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedés, továbbá a nem büntetőjogi szankció céljának a megvalósítását elősegítik. Így a végrehajtás előkészítését, megkezdését, rendjét, a befejezését, valamint az azt követő teendőket is.

A büntetés-végrehajtási jog a büntetés és intézkedés jellegétől függően rugalmasan, az állam büntetőigényét, a végrehajtás megtörténtéhez fűződő igényeket szem előtt tartva határozza meg a végrehajtás előfeltételeit, a végrehajtás megkezdése érdekében tehető intézkedéseket. Ezek a következők: a jogerős ítélet, áttekinthető végrehajtási nyilvántartás, felhívás a végrehajtás megkezdésére, szankciók alkalmazása a végrehajtás megkezdése érdekében, halasztás a végrehajtás megkezdésére.

A végrehajtás megkezdéséhez nem szükséges minden esetben jogerős ítélet vagy határozat, kivételt képeznek azok az ügyészi vagy bírósági határozatok, végzések, amelyeknél a jogorvoslatnak, fellebbezésnek – a törvény értelmében – nincs halasztó hatálya.

A jól áttekinthető és megfelelően vezetett nyilvántartás képet ad arról, mely ítéletek, határozatok várnak végrehajtásra, hogy minden elítélttel szemben történt-e intézkedés a végrehajtás megkezdése érdekében, illetve ténylegesen megkezdődött-e a büntetés, az intézkedés foganatosítása.

A végrehajtási nyilvántartás áttekinthetőségét az alábbi okiratok, ügykönyvek biztosítják:

  1. bírósági értesítés a jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztésről, közérdekű munkáról, pénzbüntetésről, javítóintézeti nevelésről, kényszergyógykezelésről, pártfogó felügyeletről, előzetes letartóztatásról, ideiglenes kényszergyógykezelésről, az elmeállapot megfigyeléséről;

  2. bírósági egységes értesítés a pénzbüntetésről, a vagyonelkobzásról, elkobzásról, rendbírságról, az államot illető bűnügyi költségről, a polgári bíróság által kiszabott rendbírságról, illetőleg pénzbírságról, az elővezetés és a rendőri kísérés végrehajtásával felmerült költségről;

  3. nyilvántartási lap (értesítés) a jogfosztó büntetésekről és mellékbüntetésekről;

  4. gyűjtőjegyzék a szabadságvesztésről, a közérdekű munkáról, pártfogó felügyeletről, az egységes értesítésekről;

  5. külön jogszabály szerinti pénzügyi nyilvántartások a bírósági gazdasági hivatalban;[144]

  6. a jogfosztó büntetések és mellékbüntetések nyilvántartása az egyes rendőrkapitányságokon.

Az elítélt a büntetés, illetve intézkedés végrehajtásának megkezdésére általában külön felhívást kap a bíróságtól. Ez a felhívás azonban nem abszolút feltétele a végrehajtás megkezdésének, mert a felhívás elmulasztása nem zárja ki a végrehajtás megkezdését. Számos esetben nincs szükség külön felhívásra, a jogszabály értelmében felhívás helyett más módon intézkedik a bíróság; mindig megvan a lehetőség arra, hogy az elítélt önként kezdje meg a büntetés töltését, ideértve a fizetést is.

A bíróság jelentkezésre hívja fel a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltet, a közérdekű munkára ítéltet; a bírósági gazdasági hivatal fizetésre hívja fel a pénzbüntetésre ítéltet, az elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezettet, a költségben elmarasztalt védőt, szakértőt és tanút, illetve a bűnügyi költség megfizetésére kötelezettet.[145]

Nem kell külön felhívás a jogfosztó büntetések és mellékbüntetések végrehajtásának megkezdésére.

A szabadságvesztés megkezdésére szóló felhívást úgy kell kiadni, hogy az elítélt a jelentkezési határidő előtt legalább 8 nappal megkapja.

Felhívás helyett a határozat megküldésével, illetve megkereséssel intézkedik a bíróság a szabadságvesztés ideiglenes foganatba vétele, javítóintézeti nevelés folytatása, a pártfogó felügyelet foganatosítása, a fiatalkorút terhelő pénzbüntetés végrehajtása végett.

A jogi szabályozás gondoskodik arról is, hogy megfelelő szankciók érvényesüljenek azokkal szemben, akik kivonják, vagy ki akarják vonni magukat a végrehajtás alól. A szankciókra nézve a Büntető Törvénykönyv, a büntetőeljárási törvény (Be.), valamint az egyes büntetés-végrehajtási jogszabályok rendelkeznek.

A felhívásra nem jelentkező vagy egyes esetekben a végrehajtási szabályokat megszegő (pl. pártfogó felügyelet) elítéltet hatósági megkeresésre a rendőrség elővezeti. Elővezetésről akkor beszélünk, amikor a rendőr valakit elővezetést elrendelő határozat alapján személyes szabadságában azért korlátoz, hogy az illetékes hatóság elé állítsa. Elővezetési jog illeti meg a bv. intézet parancsnokát, ha az útba indított, továbbá a büntetés-félbeszakításon, az intézetből ideiglenes eltávozáson lévő elítélt az előírt időben nem jelentkezik. A bv. intézeti parancsnok büntetés-végrehajtási jogkörben jár el az engedély nélkül távollévő fogvatartott kézre kerítése érdekében a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (továbbiakban: Bv. Szabályzat) 206/A. és B. §-a alapján.

A végrehajtás megkezdésére felhívás kézbesítése a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó speciális szabályok szerint történik.[146] Ha megállapítást nyer, hogy az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, sor kerülhet a tartózkodási hely felkutatására, illetve elfogatóparancs kibocsátására.

A tartózkodási hely felkutatása gyakorlatilag az elítélt lakóhelyének megállapítását, tartózkodási helyének felderítését jelenti. A tartózkodási hely felkutatásának elrendelése általában nem ad jogot a keresett személy őrizetbe vételére. A tartózkodási hely felkutatásának elrendelésére a jogerős határozat előtt az eljáró hatóság, bírósági eljárásban a bírósági tanács elnöke, a jogerős határozatot követően – a büntetés végrehajtása érdekében – a bv. bíró jogosult.[147]

A Be. vonatkozó rendelkezéseiből következik, hogy tartózkodási hely felkutatásának elrendelésére csak büntetés foganatba vétele érdekében kerülhet sor. Ez alól az általános szabály alól kivételt képez a jogfosztó büntetés és mellékbüntetés. Ezek végrehajtását semmiben sem befolyásolja, hogy az elítélt ismeretlen helyen tartózkodik, mert csak az az idő nem számít be a tartamába, amely alatt az elítélt kivonja magát a szabadságvesztés alól.[148]

Vagyonelkobzás intézkedés esetén az elkobzott vagyon már az ítélet jogerőre emelkedésével az államra száll [Btk. 75. § (3) bek. és Btk. 77/C. § (3) bek.].

Tartózkodási hely felkutatásának elrendelése helyett „eltűntként” kell bejelenteni és körözni a pártfogoltat, ha ismeretlen helyre távozik. Más kérdés, hogy a feltételes szabadságon lévő, próbára bocsátott, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt pártfogolttal szemben – éppen az ismeretlen helyre való távozás miatt – helye lehet más, a személyes szabadságot is érintő szankciók alkalmazásának és ekkor már az elfogatóparancs kibocsátása is szóba jöhet. Álláspontom szerint nincs törvényes akadálya annak, hogy „eltűntként” körözzék az adaptációs szabadságon lévő kényszergyógykezeltet, az elkobzás, az államot illető bűnügyi költség megfizetésére kötelezettet, ha az ismeretlen helyre távozik, tartózkodási hely felkutatásának elrendelésére azonban nincs törvényes alap.

Elfogatóparancsot kell kibocsátani, ha a szabadságvesztést vagy a szabadságvesztés hátralévő részét ismeretlen helyen tartózkodó elítélten kell foganatba venni; az elítélt a bv. intézetből megszökött; javító-nevelő intézetből engedély nélkül a fiatalkorú eltávozott, vagy ha engedéllyel távozott el, de jogellenesen nem tért vissza; a közérdekű munkára ítélt büntetését nem kezdte meg; a kényszergyógykezelés végrehajtása nem kezdődött meg.

Nincs törvényi akadálya annak, hogy a bíróság elfogatóparancsot bocsásson ki annak elfogása érdekében is, akinek pénzbüntetését, illetve közérdekű munka büntetését szabadságvesztésre változtatták át. Az elfogatóparancs következménye, hogy az elítéltet elfogó hatóság az elfogott személyt őrizetbe veszi és a szabadságvesztés hátralévő részének foganatba vétele érdekében az elfogás helye szerint illetékes megyei bv. intézetbe; szabadságvesztés foganatba vétele érdekében pedig az elfogatóparancsot kibocsátó bv. bíró székhelye szerint illetékes megyei bv. intézetbe előállítja. Ennek megfelelően jelöli ki az elfogatóparancsot kibocsátó bv. bíró az előállítás helyét.[149] Az elfogatóparancsot azonnal vissza kell vonni, ha kibocsátásának oka vagy a büntetés végrehajthatósága megszűnt. A visszavonás iránt a kibocsátó bíróság intézkedik.

A törvény biztosítja, hogy a bíróság egyes büntetések megkezdésére, fizetések teljesítésére halasztást engedélyezzen.[150] Halasztás engedélyezése ugyan – szoros értelemben – nem büntetőeljárási, hanem igazgatási jellegű intézkedés, amely azonban szoros összefüggésben van a végrehajtás megkezdésével. Az elítélt köteles a halasztást engedélyező határozatban megjelölt napon jelentkezni a szabadságvesztés, illetve a közérdekű munka megkezdése végett, illetőleg a megjelölt időpontig teljesíteni a fizetési, részletfizetési kötelezettségét.

A határozat jogerőre emelkedésének és végrehajthatóságának deklarálása önmagában még nem elegendő a végrehajtás megkezdéséhez. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bíróság a határozat végrehajtását külön elrendeli. Ez történhet az értesítésre vezetett végrehajtási utasítás kiállításával és megküldésével, magának a határozatnak a megküldésével, speciális értesítés kiállításával és megküldésével, egységes értesítés megküldésével.

A végrehajtás megkezdése a végrehajtás elrendelését követő és egyben a végrehajtás érdemi részéhez tartozó aktus, melynek jogi jelentősége abban áll, hogy az elítélttel – a jogszabályban megjelölt – végrehajtó szerv büntetés-végrehajtási jogviszonyba kerül, s a büntetés, intézkedés végrehajtását – legálisan – már csak a jogszabály szerinti esetekben lehet megszakítani. A végrehajtás megkezdése gyakorlatilag a büntetés, intézkedés töltését, a fizetés teljesítését; a határidő, tilalom hatályosulásának megkezdését is jelenti. A megkezdés további konzekvenciája, hogy már érvényesülnek azok a jogok és kötelességek, amelyek az adott büntetés, intézkedés végrehajtási rendjéhez tartoznak. A végrehajtás megkezdésének mozzanatai a büntetés és intézkedés jellegétől függően változnak.

A végrehajtás rendjének elemei a következők: a büntetés-végrehajtási fokozat, a felügyelet és őrzés, anyagi és egészségügyi ellátás, nevelés, oktatás, munkáltatás, az elítélt (terhelt) kötelességeinek és jogainak meghatározása, a tilalmak érvényesítése, a végrehajtás befejezésének előkészítése, az ellenőrzés, a végrehajtó szerv kötelezettségeinek és jogainak meghatározása – különös figyelemmel a nyilvántartási, jelentési, tájékoztatási, intézkedési kötelezettségre –, a gyógyítás, az elítélt (terhelt) érdekvédelme.

A szankciók végrehajtásának rendje a jogszabályok azon rendelkezéseinek a megtartását jelenti tehát, amely rendelkezések meghatározzák az adott szankció eredményes végrehajtásának alapvető feltételeit, különös tekintettel a végrehajtó szerv és az elítélt végrehajtási kötelezettségeire és jogaira.

A büntetés-végrehajtási rendszernek igen fontos része a végrehajtás befejezetté nyilvánítása is.

A végrehajtás befejezése tartalmilag azt jelenti, hogy a büntetés, intézkedés letöltése véget ért, a türelmi határidő lejárt. A végrehajtás befejezése alapvetően változtat az elítélt jogi helyzetén. Megszűnnek számára azok a korlátozások, amelyek a büntetés, intézkedés végrehajtásával jártak, de aktualitásukat veszítik azok a jogok és kötelességek is, amelyeket a jogszabály kizárólag az adott szankció végrehajtása során biztosított. A végrehajtás befejezésének másik következménye, hogy a végrehajtó szerv feladat- és jogköre is megszűnik. A végrehajtás befejezése ugyanakkor más határidő szempontjából is jelentőséggel bír. A befejezést követően kezdődik többek között a visszaesés, a különös és többszörös visszaesés határideje, a mentesítéshez szükséges várakozási idő. Ezen határidő első napja mindig a büntetés, intézkedés végrehajtásának befejezését követő nap. Szükséges kiemelni azt is, hogy a szabadságvesztés esetében az elítélt szabadon bocsátása még nem jelenti feltétlenül a végrehajtás befejezését. Ezzel kapcsolatban a feltételes szabadságra, a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátásra utalok.

A végrehajtás befejezésének formái a szabadítás, a szabadon bocsátás és annak megállapítása, hogy a végrehajtás befejeződött.

Szabadításról beszélünk, ha az elítélt a szabadságvesztést teljes egészében letöltötte és elengedik a bv. intézetből. Szabadon bocsátásra kerül sor feltételes szabadság, a szabadságvesztés félbeszakítása, az előzetes letartóztatás és az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetése esetén.

Minden más esetben a végrehajtó szerv rögzíti a végrehajtás befejezésének tényét és ettől a naptól kezdve mellőzi a további végrehajtási cselekményeket.

A büntetés-végrehajtási rendszerhez tartoznak azok a cselekvések is, amelyek a büntetés céljának megvalósulását szolgálják a határozat jogerőre emelkedése utáni időszakban. A büntetés, az intézkedés egyben joghátrány is és ennek a joghátránynak nemcsak a végrehajtás előtt és alatt, hanem a végrehajtás befejezése után is érvényesülnie kell. Ezért a büntetés-végrehajtási jog nagy figyelmet fordít a végrehajtás befejezését követő teendőkre és elsősorban a végrehajtó szerv feladatává teszi, hogy a végrehajtás befejezése után az előírt intézkedésekkel biztosítsa, elősegítse a végrehajtási időben a törvény által előírt joghátrány érvényesítését. Egyfelől felélednek azok az állampolgári jogok és kötelességek, amelyek a végrehajtás alatt szüneteltek vagy korlátozottak voltak, másfelől hatályosulnak az elítélés következményeként jelentkező hátrányok, mégpedig vagy magának az ítéletnek (különböző tilalmak stb.) vagy más jogszabályok rendelkezései folytán (büntetett előélet stb.). A jogi helyzetnek ez a szükségszerű változása csak akkor hatályosulhat, ha a végrehajtó szerv teljesíti a vele szemben támasztott, jogszabályokban megjelölt elvárásokat. Tehát a végrehajtás befejezése után a végrehajtó szerveknek a joghátrányok érvényesülését biztosító cselekvéseit is a büntetés-végrehajtási rendszer elemeinek kell tekinteni.

A bv. intézet a szabadítás tényét közli az első fokon eljárt bírósággal; a szabaduló lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitánysággal; a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Bűnügyi Nyilvántartó Hatósággal (továbbiakban röviden: BNYH).

Az értesítés biztosítja a szükséges közigazgatási intézkedések megtételét, továbbá a mentesítéshez szükséges várakozási idő törvényes kiszámítását, illetve azt, hogy az elítélt a törvényes ideig álljon a büntető ítélet hatálya alatt.

A végrehajtandó jogfosztó büntetésről és mellékbüntetésről kiállított értesítést a szabadítás napján megküldik az elítélt lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságnak. Az értesítés birtokában kezdheti meg a rendőrkapitányság a közügyektől, foglalkozástól, járművezetéstől eltiltás, kitiltás, kiutasítás végrehajtását. A járművezetéstől eltiltás végrehajtásában közreműködik a körzet-központi feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzője is.

Kiutasítás esetén a szabadságvesztést végrehajtó intézet az elítélt szabadulása előtt egy hónappal a kiutasításról szóló külön bírósági értesítés, az ítéletkiadmány egy példányát megküldi a területileg illetékes idegenrendészeti hatóságnak és egyben közli azt is, hogy a kiutasítottat hol, melyik napon vehetik át.

Külön feladatai vannak a bv. intézetnek, ha a szabadságvesztésre ítélttel szemben a bv. bíró pártfogó felügyeletet rendelt el. Ilyen esetben a bv. intézet értesíti a pártfogolt lakó-, illetve tartózkodási helye szerint illetékes pártfogó felügyelőt is. Ezzel lehetővé teszi a pártfogó felügyelet időben történő, érdemi megkezdését.

A katonai fogda esetén az elítélt szabadításáról értesíti a végrehajtást elrendelő bíróság katonai tanácsát, a BNYH-t és az elítélt állományilletékes parancsnokát.[151]

A közérdekű munka végrehajtásának befejezéséről a pártfogó felügyelő értesíti az első fokon eljárt bíróságot és a BNYH-t.

Ha a felnőtt korú elítélttel szemben pénzbüntetésnek szabadságvesztésre átváltoztatását kezdeményezték és az elítélt ezt követően a pénzbüntetést teljesen vagy részben megfizette, a bírósági gazdasági hivatal haladéktalanul értesíti az elsőfokú bíróságot, feltéve, hogy az átváltoztató végzés kiadmányát még nem kapta meg. Ha ezt már megkapta, a pénzbüntetés befizetéséről a bv. csoportot értesíti. Ha a pénzbüntetés megfizetése az elítéltnek a bv. intézetbe való beutalása után, illetve a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés végrehajtása alatt történt, erről a bírósági gazdasági hivatal a bv. csoport útján értesíti a bv. intézetet.

A közügyektől eltiltás végrehajtásának befejezésével kapcsolatban nem terheli a rendőrséget értesítési kötelezettség, úgyszintén a foglalkozástól eltiltással kapcsolatban sem. Az orvosok országos nyilvántartásából azonban törölni kell azt az orvost, aki a büntetőbíróság jogerős ítélete folytán az orvosi foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll. Értesítési kötelezettség terheli viszont az illetékes rendőri szervet járművezetéstől eltiltás és kitiltás esetén. A kitiltás megszűnéséről az állandó lakhely szerint illetékes rendőrkapitányság értesíti a tiltott területen lévő rendőrkapitányságot, valamint a körzeti megbízottakat. Ilyenkor a figyelőlapot kiemelik és átirattal együtt irattárba teszik. Így biztosítják, hogy a kitiltott a kitiltás tartamának lejártával visszatérhessen lakóhelyére.

Ha a vagyonelkobzás végrehajtása ténylegesen megtörténik, a polgári végrehajtás szabályai szerint történik a végrehajtás befejezése, különösebb értesítési kötelezettség nélkül. Ha azonban nemleges foglalási jegyzőkönyv felvételére került sor, a bírósági gazdasági hivatal a nemleges foglalási jegyzőkönyv alapján jelentést tesz a bíróságnak és jelzi, hogy a vagyonelkobzást végrehajtás alá vonható vagyon hiányában nem lehet foganatosítani.[152]

Megrovásnál az ügyész, illetve a bíró adatot szolgáltat a bűnügyi nyilvántartás számára.

Próbára bocsátás és próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő eredményes elteltével kapcsolatban a bíróságot nem terheli értesítési kötelezettség, de a pártfogó felügyelő a próbaidő meghosszabbításáról a BNYH-t értesíti.

Fennáll az értesítési kötelezettség kényszergyógykezelés megszüntetése esetén is, ha a beteg további gyógykezelésére van szükség. Ilyenkor ugyanis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) a beteg elbocsátása előtt értesíti a lakóhelye szerint illetékes idegbeteg-gondozó intézetet és szükség esetén a beteget az idegbeteg-gondozó intézetbe szállíttatja.[153]

A kényszergyógykezelés befejezéséről az IMEI értesíti a BNYH-t.

Az elkobzásnál az elkobzott bűnjelek értékesítése során az e célból átvett bűnjelekről szóló átvételi elismervény, felvételi jegy kiállítása jelzi az elkobzás megtörténtét.

A pártfogó felügyelet megszűnésének a Bv. tvr. 102. §-a szerinti eseteiben a pártfogó felügyelő értesíti a pártfogoltat, a rendőrséget, valamint azt a személyt vagy szervet, akit korábban a pártfogó felügyelet elrendeléséről vagy foganatosításáról értesített.

A pártfogó felügyelő tájékoztatja a bíróságot, ha a fiatalkorú pártfogó felügyelete letelt és az alatt a pártfogolt kifogástalan magatartást tanúsított vagy egyéb okból megszűnt a pártfogó felügyelet. Ideiglenes elbocsátás esetén a javítóintézetet értesítik.

Elkobzás és más vagyoni jellegű joghátrány végrehajtása esetén az értesítési kötelezettségre a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezések az irányadók.

Az előzetesen letartóztatott szabadlábra helyezéséről a bv. intézet értesíti az ügyészt, illetve az elsőfokú bíróságot.

Az ideiglenes kényszergyógykezelés megszüntetése esetén az IMEI értesíti a bíróságot.

Az elmeállapot megfigyelésének befejezésekor az IMEI főigazgató főorvosa az intézeti véleményt megküldi a megfigyelést elrendelő bíróságnak.[154]

A büntetés-végrehajtási szervek rendszere világszerte eltérő, differenciált, különféle irányokban széttagolt. Magyarországon számos, egymásnak mellérendelt szervezet végez büntetés-végrehajtási tevékenységet, ami eddig igazságügyi igazgatási tevékenység volt, jól elhatárolhatóan az igazságszolgáltatási és más tevékenységektől. Azáltal, hogy a Belügyminisztérium kormányzati irányítása alá került, a jellege nem szűnt meg, viszont nagyobb hangsúly került a rendészeti vonatkozásokra.

A büntetések és intézkedések eltérő jellegűek és végrehajtásuk is ennél fogva különböző szervek feladata. Az elítélt számára sem közömbös annak ismerete, hogy melyik szerv vehet részt a végrehajtásban. Ezért a Bv. tvr. mind általánosságban, mind az egyes büntetések és intézkedések végrehajtásának szabályozásánál megjelöli a végrehajtó szerveket. A büntetés-végrehajtás szervezetét és rendszerét a büntetési rendszerhez kell igazítani, amely viszont elválaszthatatlan része a büntetőjognak, az egész jogrendszernek. Szükséges a figyelmet felhívni arra, hogy a büntetési rendszer nem kizárólag szabadságvesztésből áll.

A bíróság ítélkező tevékenysége – amelyhez a bírói függetlenség tapad – a jogerős határozat közlésével, az erről szóló értesítő kiállításával, a végrehajtásra adott utasítással lezárul.[155] Arra nézve, hogy a bíróság által kiállított értesítés, utasítás eljut-e és a jogszabály által előírt időben a büntetés-végrehajtási intézethez, garancia az ügyészi törvényességi felügyelet is.

Magyarországon jelenleg a pénzbüntetést, az elkobzást és a vagyonelkobzást a bíróságok hajtják végre gazdasági hivatalaik és a polgári ügyekben eljáró végrehajtók útján. E feladat nem igazságszolgáltatás, hanem büntetés-végrehajtás, ami igazságügyi igazgatás. Elvi jelentőséggel mutatott rá Magyarországon az Alkotmánybíróság 53/1991. (X. 31.) AB számú határozata indokolásának II. 2. pontjában arra, hogy a bíróságok büntetés-végrehajtással kapcsolatos tevékenysége igazgatási, nem bírói tevékenység. „Az igazságügyi igazgatás a közigazgatás olyan, viszonylag önálló szakterülete, amelybe nemcsak a bíróságokkal kapcsolatos igazgatási feladatok ellátása tartozik bele, hanem a bírósági határozatok intézményes végrehajtásáról szóló gondoskodás” – tartalmazza az Alkotmánybíróság határozata. A pártfogó felügyeletet és a közérdekű munkát a pártfogó felügyelői szolgálat hajtja végre [jelenleg a KIM kormányzati irányítása alatt áll, a pártfogó felügyelők a megyei (fővárosi) kormányhivatalban vannak].

A büntetés-végrehajtási szervezet hajtja végre az előzetes letartóztatást, a szabadságvesztést, az elzárást; az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történik az előzetesen letartóztatottak elmeállapotának megfigyelése, az ideiglenes kényszergyógykezelés és a kényszergyógykezelés végrehajtása.

A rendőrség feladata a rendőrségi fogdában az őrizet és maximum 60 napig az előzetes letartóztatás, az úgynevezett jogfosztással, jogkorlátozással járó büntetések és mellékbüntetések végrehajtása, közreműködés a pártfogó felügyelet végrehajtásában.

A bíróság által kijelölt munkáltató (önkormányzati szerv, állami intézmény, gazdálkodó szerv) és a pártfogó felügyelői szolgálat hajtja végre a közérdekű munkát.

A kijelölt büntetés-végrehajtási intézet foganatosítja a katona fogházban végrehajtandó szabadságvesztését, a katona előzetes letartóztatását; az illetékes miniszter, a megfelelő személyügyi hatáskörrel rendelkező parancsnok feladata a katonai mellékbüntetések végrehajtása; az állományilletékes parancsnok által megbízott pártfogó hatáskörébe tartozik a katonák pártfogó felügyelete.

A javító-nevelő intézet hajtja végre a javítóintézeti nevelést.

Az Országos Rendőr-főkapitányság irányítása alá került idegenrendészeti hatóság hajtja végre az idegenrendészeti őrizetet az ún. őrzött szálláson, a kijelölt tartózkodási helyen tartás foganatosításában is közreműködik. E tartózkodási helyek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) irányítása alatt állnak.

Az elkobzás foganatosításában meghatározó szerepe van a Törvényszéki Gazdasági Hivatal (TGH) mellett a rendőrségnek, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (továbbiakban: NAV).

A büntetés-végrehajtási jognak tehát feladata minden büntetésre és intézkedésre nézve meghatározni és szabályozni azokat a cselekvéseket, amelyek biztosítják, hogy a büntetés és intézkedés végrehajtása a megfelelő időben és módon megkezdődjék, megfelelő rendben történjék és a törvényes módon és időben befejeződjék.

A büntetés-végrehajtási szervezet kormányzati irányítását a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter – jelenleg Magyarországon a belügyminiszter – látja el, központi vezető szerve, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága útján. A büntetések és az intézkedések végrehajtása felett az ügyészség – külön törvényben meghatározottak szerint – törvényességi felügyeletet gyakorol. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a büntetés-végrehajtási intézetek (továbbiakban: bv. intézetek) és intézmények, továbbá a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaságok és költségvetési szervek jogi személyek (1995. évi CVII. törvény 1–2. §). Az egyes bv. intézetek a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka intézkedései és parancsai szerint látják el feladataikat. Vannak országos jellegű, megyei, valamint speciális bv. intézetek, továbbá egészségügyi intézmények.

Az országos jellegű bv. intézetekben (pl. a pálhalmai, sopronkőhidai, szombathelyi, tiszalöki stb.) történik a fegyház-, börtön- és fogházfokozatú szabadságvesztés-büntetések végrehajtása; a megyei bv. intézetekben (Komárom-Esztergom megyét kivéve minden megyében van, vagy az ott működő országos jellegű bv. intézet látja el ezt a feladatot is) az előzetes letartóztatás és a rövidebb tartamú szabadságvesztés végrehajtása; a speciális bv. intézetekben a fiatalkorúak, valamint a nők szabadságvesztésének végrehajtása történik. A büntetés-végrehajtási szervezethez tartozó egészségügyi intézmények: Bv. Központi Kórház és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet.

3. A büntetés-végrehajtási jog fogalma, forrásai

A büntetés-végrehajtási jog feladatának meghatározása elénk tárja magának a büntetés-végrehajtási jognak a tárgyát is; ami a büntetések, büntetőjogi intézkedések, a vagyoni jellegű hátrányok, a bűnügyi és büntetés-végrehajtási nyilvántartási határidőre vonatkozó rendelkezések, továbbá az elmeállapot megfigyelésének, valamennyi őrizetnek, az előzetes letartóztatásnak, kijelölt helyen tartózkodásnak, az ideiglenes kényszergyógykezelésnek a végrehajtása, az utógondozás, a büntetés-végrehajtás garanciarendszere (ügyészi törvényességi felügyelet, bírósági eljárás büntetés-végrehajtási ügyekben, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlásai, a nemzetközi, a társadalmi ellenőrzés).

A büntetés-végrehajtási jog szabályozása tükrözi a végrehajtás hatálya alatt álló személy és a végrehajtást végző szerv kapcsolatának jogi tartalmát, a végrehajtással érintett személy jogi helyzetét, a törvényességi garanciákat.

A büntető anyagi jogtól abban különbözik, hogy nem jelöl meg büntetéseket, intézkedéseket, hanem a végrehajtás szabályozásával kívánja előmozdítani a büntetés és intézkedés céljának a megvalósítását. Nem a bűnözés, a bűnelkövetés a tárgya, hanem a büntetés és intézkedés végrehajtásának folyamatában az elítélt és a végrehajtási szerv közötti jogviszony, külön figyelemmel mindegyikük jogi helyzetére.

A büntetőeljárási jog és a büntetés-végrehajtási jog között a következő különbségek tehetők.

  • A büntetőeljárási jog a büntetések kiszabásának, az intézkedések és kényszerintézkedések elrendelésének módját és feltételeit, a büntetés-végrehajtási jog viszont csak a végrehajtásának módját szabályozza.

  • A büntetés-végrehajtási jog a büntetőeljárási jogokon felül más jogokat is biztosít.

  • A büntetőeljárásban a nyomozó szervek (rendőrség, NAV), ügyészség, bíróság lehetnek eljáró hatóságok, míg a büntetés-végrehajtási jog más állami szervre, továbbá gazdálkodó szervekre, társadalmi szervekre is bíz végrehajtási feladatot.

A büntetőeljárási törvény az ítélet jogerőre emelkedéséig tartó időszakot, a büntetés-végrehajtási jog pedig ettől kezdődően egészen az utógondozás feladatáig, a bűnügyi nyilvántartásból való törlésig bezárólag tartó időszakot szabályozza elsősorban. A visszanyúló, kapcsolódó feladat az eljárási kényszerintézkedések végrehajtásának szabályozása.

A büntetés-végrehajtási jog a közigazgatási jogtól abban különbözik, hogy nem általában az állami és önkormányzati szervekre, hanem kizárólag csak a büntetőhatározat végrehajtásával megbízott állami szervekre nézve tartalmaz rendelkezéseket. Ez alól bizonyos mértékben kivételt képeznek az utógondozásban a közérdekű munka, a jóvátételi munka végrehajtásában közreműködők.

A polgári jogtól eltérő legszembetűnőbb különbség, hogy a büntetés-végrehajtási jogban nem az egyenjogúság és mellérendeltség, hanem éppen az ellenkezője a domináns. Ugyanakkor a büntetőhatározat hatálya alatt álló személy nem is alárendeltje a végrehajtó szerv képviselőjének polgári jogi vagy munkajogi értelemben véve, viszonyukat a végrehajtási feladat határozza meg. A büntetés-végrehajtási alárendeltség tartalma az, hogy az elítélt köteles teljesíteni a büntetés-végrehajtási szerv vagy a képviselője által kiadott jogszerű utasítást.

A munkajogtól alapvető különbözőség abban van, hogy a büntetés-végrehajtási jogban a munka nem szerződéses kötelezettség, hanem a büntetés-végrehajtási jogviszony egyik lényeges eleme a büntetési cél megvalósítása érdekében.

Az eddig kifejtetteket összefoglalva megállapítható tehát, hogy a büntetés-végrehajtási jog a végrehajtásban résztvevők feladatait, jogviszonyát szabályozva teszi teljessé a büntető felelősségre vonás feladatát. Az elítéléssel – vagyis az állampolgári jogok bírósági ítélet szerinti törvényes korlátozásával – az állampolgár jogi helyzetében beálló változás nem abszolút, az elítélt nem válik teljesen jogfosztott személlyé, nem a büntetés-végrehajtás tárgya, hanem olyan alanya, akit a büntetés, intézkedés végrehajtása során jogok illetnek meg és kötelességek terhelnek. Az elítéltek vagy a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogainak biztosításával és a hatékonysághoz szükséges mértékű differenciált kötelességek teljesítésének következetes megkövetelésével lehet tökéletes összhang a büntetés-végrehajtási rendszer tartalmi jellegzetességeit tükröző, az elítéltek, illetve a büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogi helyzetére vonatkozó rendelkezések, valamint a büntetés, a büntetőeljárási célok között.

A büntetés-végrehajtó vagy a büntetés-végrehajtásban közreműködő szervek a bűnelkövetőkkel, az elítéltekkel, valamint más felelősségre vonás hatálya alatt álló személyekkel kerülnek kapcsolatba, mégpedig jogszabályokban szabályozott kapcsolatba, azaz jogviszonyba, amit büntetés-végrehajtási jogviszonynak nevezünk. A büntetés-végrehajtási jog a végrehajtásban részt vevők feladatait, jogviszonyát szabályozva teszi teljessé a büntető felelősségre vonás folyamatát; megtartva szoros kapcsolatát a büntető anyagi és eljárási joggal – funkciójára, a szabályozott joganyag terjedelmére, valamint tárgyának és módszerének sajátosságaira figyelemmel – önálló jogágazatnak tekintendő.

Megjegyzés

A büntetés-végrehajtás során kialakuló jogviszonyok jellegükből adódóan merőben eltérnek más jogviszonyoktól, amit a hatályos joganyag is kifejezésre juttat. Földvári József már több mint egy évtizeddel ezelőtt megállapította, hogy a büntetőjognak ezen fő része jelentőségében lényegesen növekszik és jogszabályanyaga is határozottan kezd elkülönülni mind az anyagi jog, mind az eljárási jog anyagától. Angyal Pál és Finkey Ferenc arra mutattak rá már a század elején, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos kérdések önálló szabályozást igényelnek. Irk Albert pedig magától értetődő természetességgel osztotta fel a büntetőjogot a gyakorlatban ma is követett három fő részre; anyagi, eljárási és végrehajtási jogra. A büntetés-végrehajtási jog nem szűkül le a „börtönügyre”, tartalmazza valamennyi büntetés, büntető intézkedés végrehajtásával kapcsolatos jogviszony szabályozását. Egyre több tudományos és jogirodalmi munkában – így Belovics Ervin, Gláser István, Gönczöl Katalin, Györgyi Kálmán, Horváth Tibor, Kabódi Csaba, Kerezsi Klára, Korinek László, Kőhalmi László, Kövér Ágnes, Lajtár István, Lőrincz József, Mezei Barna, Nagy Ferenc, Nagy Zoltán, Pusztai László, Tari Ferenc stb. – is alátámasztották ezt.

A büntetés-végrehajtási jog feladatának, tárgyának, a többi jogágtól való különbözőségének ismeretében a következők szerint határozhatjuk meg a magyar büntetés-végrehajtási jog fogalmát: a magyar büntetés-végrehajtási jog a büntetések és mellékbüntetések, a büntetőjogi intézkedések, a büntetőeljárási törvényben felsorolt szabadságkorlátozó kényszerintézkedések, továbbá más törvények által szabályozott kapcsolódó járulékos feladatok végrehajtását, annak előkészítését és megkezdését; a végrehajtásban közreműködő szervek és személyek feladatait; a végrehajtás hatálya alatt álló személy jogi helyzetét (jogait és kötelességeit), ezek érvényesítésének módját (büntetés-végrehajtási eljárás); a felelősségre vont személy társadalomba való visszavezetését szabályozza a jogállami biztosítékrendszerrel (ügyészi törvényességi felügyelet, bv. bírói eljárás, nemzetközi ajánlásai, a társadalmi ellenőrzés) teljes összhangban.

A büntetés-végrehajtási jog forrásait – amelyekből a joganyagot merítjük és megismerjük – nem egyetlen jogágazat területén találjuk meg, hanem megoszlik a különböző jogágazatok – a büntetőjog, a büntetőeljárási jog, a közigazgatási jog, a munkajog, a társadalombiztosítási jog, polgári jog, a nemzetközi közjog és elsősorban a büntetés-végrehajtási jog – igen terjedelmes területén. Ez arra vezethető vissza, hogy a büntetés-végrehajtási jog sajátos jogviszonyt jelent, amely mellett tovább élnek az egyébként minden állampolgárt megillető jogok az adott büntetés, intézkedés tartalmát jelentő jogkorlátozás mellett.

A büntetés-végrehajtási jog forrásai közül kiemelhetők fontosságuknál fogva a következők: az Alaptörvény, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, a 2012. évi CCXXIII. törvény 37–88. §-ai; a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.); a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM számú rendelet; a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM számú rendelet; a szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításáról szóló 17/1997. (V. 9.) IM számú rendelet; a fogvatartottak egészségügyi ellátásáról szóló 5/1998. (III. 6.) IM számú rendelet; az elítélt személyek átszállításáról szóló európai egyezmény végrehajtásáról szóló 9/1995. (III. 8.) IM számú rendelet; a fogvatartottakkal kapcsolatos kártérítési eljárás szabályairól szóló 13/1996. (XII. 23.) IM számú rendelet; a 4/1997. (II. 12.) IM számú rendelet a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak birtokában lévő külföldi fizetőeszközzel kapcsolatos eljárásról; a 11/1996. (X. 15.) IM számú rendelet a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről; a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény; a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény és a végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM számú rendelet; a szabálysértési elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 17/2012. (IV. 15.) BM számú rendelet; a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi és Elmegyógyító Intézet feladatairól, működéséről szóló 36/2003. (X. 3.) IM számú rendelet; az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény; az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény; a 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról; az 1991. évi LXIV. törvény a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény kihirdetéséről, a 19/1995. (II. 13.) BM számú rendelet a rendőrségi fogdák rendjéről; a házi őrizetvégrehajtásáról szóló 6/2003. (IV. 4.) IM–BM számú együttes rendelet.

Fontos végrehajtási alapelvek vezethetők le az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, különösképpen a 3., 5., 6., 9. cikkekből; a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, különösképpen a 7., 9., 10. cikkekből, amelyet az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet hirdetett ki. Nagy jelentőségű továbbá a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni nemzetközi egyezmény, amelyet az 1988. évi 3. törvényerejű rendelet hirdetett ki; az 1994. évi XX. törvény a Strasbourgban, 1983. március 23-án kelt, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről és az ennek végrehajtásáról szóló 9/1995. (III. 8.) IM számú rendelet; a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény; a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény; a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányához kapcsolódó, a szintén az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által New Yorkban, 1966. december 16-án elfogadott Fakultatív Jegyzőkönyv; és az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966. december 16-án elfogadott polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. számú törvényerejű rendelet; az 1995. évi III. törvény a Strasbourgban, 1987. november 26-án kelt, a kínzás és embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény kihirdetéséről; az 1995. évi II. törvény a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XLIV. ülésszakán 1989. december 15-én elfogadott Második Fakultatív Jegyzőkönyve kihirdetéséről; az 1994. évi XVIII. törvény Párizsban, 1957. december 13-án kelt Európai Kiadatási Egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyveinek kihirdetéséről; az 1994. évi XIX. törvény a Strasbourgban, 1959. április 20-án kelt, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló európai egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyvének kihirdetéséről; az 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény és az ahhoz tartozó kiegészítő jegyzőkönyvek kihirdetéséről; az 1994. évi LXXXVI. törvény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény 9. jegyzőkönyvének kihirdetéséről.

A büntetés-végrehajtási jogalkalmazás számára iránymutatásul szolgálnak az Alkotmánybíróság határozatai. Például: a 23/1990. (X. 31.); az 53/1991. (X. 31.); az 5/1992. (I. 30.); az 51/1992. (X. 22.); a 38/1993. (VI. 11.); a 36/1994. (VI. 24.); a 20/1997. (III. 29.) és a 63/1997. (XII. 12.) AB számú határozatok.

Hasznos szerepet tölt be a jogforrások helyes és egységes alkalmazásában a Kúria (korábban a Legfelsőbb Bíróság) jogegységi határozataival (BJE), véleményeivel (BKv.), egyedi határozataival (BH).

A Legfőbb Ügyészség büntetés-végrehajtási jogi kérdésekben kifejtett állásfoglalásai, iránymutatásai, valamint az ügyészek számára adott utasításai meghatározók a gyakorlatra nézve.

Komoly szerepet töltenek be az igazságügyért felelős miniszter és a belügyminiszter végrehajtásban közreműködő szerveknek szóló utasításai is.

A végrehajtási tevékenységet kifejtők munkájának jelentős irányítási eszközei a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának intézkedései.

Nem jogforrások, de úgy a jogalkotó, mint a jogalkalmazó számára szintén iránymutatásul szolgálnak a nemzetközi dokumentumok, ajánlások.

A jogállamiság és a fogvatartottak jogi helyzetének tisztázására irányuló törekvések erősödével egyre több nem büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogszabály tartalmaz alapvetően fontos büntetés-végrehajtási jogi rendelkezést is. Ennek bemutatására példaként szolgálnak a következők is:

A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény

8. § d) pontja szerint

„[Szünetel a biztosítás:] az előzetes letartóztatás, szabadságvesztés tartama alatt, kivéve, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették, továbbá, ha az elítéltet utóbb a bíróság jogerősen felmentette”;

a 15. § (2) bekezdése szerint:

„[Baleseti egészségügyi munkáltatásra jogosult, aki]

c) őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott, elzárásra utalt, szabadságvesztés-büntetést töltő személy (a továbbiakban: fogvatartott),

e) közérdekű munkát végez”;

a 16. § (1) bekezdés rámutat:

„[Egészségügyi szolgáltatásra jogosult az, aki]

n) fogva tartott”;

a 28. § (1) bekezdés c) pont értelmében:

„[A 27. §-ban meghatározott járulékalap alsó határát arányosan csökkenteni kell azon időszak figyelembevételével, amely alatt a társas vállalkozó]

c) fogva tartott”;

a 29. § (4) bekezdés c) pontja alapján

„[Az egyéni vállalkozó a járulékfizetési alsó határ után nem köteles nyugdíjjárulékot és egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot fizetni arra az időtartamra, amely alatt]

c) fogva tartott”;

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 47. § (2) bekezdése szerint

„[Nem jár táppénz]

d) az előzetes letartóztatás és a szabadságvesztés tartamára.

A büntetés-végrehajtási jog egyes területeit – ha nem is kifejezetten, de mégis – érintő további jogszabályok : a 2003. évi XLVIII. törvénnyel módosított 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról; a 3/1995. (III. 1.), BM számú rendelet a Rendőrség szolgálati szabályzatáról; 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről; 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről; a 4/1998. (II. 25.) IM számú rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet munkaügyi ellenőrzéséről; az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről.

A jogforrások között felsorolt jellemző példák csak arra hivatottak, hogy a teljesség igénye nélkül pillanatfelvételt adjanak, milyen széles területről merít – és mennyire megalapozottan – a büntetés-végrehajtási jog.

4. Az elítéltek és más büntetés-végrehajtási jogviszonyban állók jogi helyzetében beálló változás fő jellemzői hazánkban

A büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogi helyzetében beálló változás mutatja az adott büntetés, büntetőjogi intézkedés, büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedés tartalmát. A büntetési rendszer tartalmi jellegzetességét tükrözik az elítéltek és más büntető felelősségre vonás hatálya alatt állók jogi helyzetére vonatkozó rendelkezések. A büntetés-végrehajtási jog elméletének és gyakorlatának központi kérdése a szabadságvesztésre ítélt jogi helyzete. Ehhez viszonyítva tudjuk értékelni a többi büntetéssel és intézkedéssel sújtottak jogi helyzetét is. Az elítéltek jogi helyzete kifejezi az egész büntetés-végrehajtási rendszer lényegét és egyben szintjelzője a jogállamiságnak is. Vitathatatlan, hogy az utóbbiról csak akkor beszélhetünk, ha teljes; minden hatóságra, szervre, állampolgárra, a társadalom minden egyes tagjára kiterjed, így a „megbélyegzettekre”, az elítéltekre is. Az elítélt a büntetés-végrehajtási szervekkel büntetés-végrehajtási jogviszonyba kerül, ami jogok és kötelezettségek hordozását egyaránt jelenti. Hiszen a büntetés végrehajtására, az intézkedés foganatosítására hivatott szerv és a kötelezett közötti viszonyt a jog szabályozza, így az csak a jog révén létezik.

Az ember szabadságjogait az állam csak annyiban korlátozhatja és szabályozhatja, de annyiban köteles is korlátozni és szabályozni, amennyiben azt a közjó, vagyis a társadalom egysége, békessége és fejlődésének érdeke megköveteli.

Az állampolgári jogokat csak annyiban szabad korlátozni büntetés végrehajtása céljából is, amilyen mértékben ezt törvény rendelkezése megengedi, és amilyen mértékben ez elkerülhetetlen. Az emberi és állampolgári jogok közül – a nemzetközi elvárásokra (egyezmények és ajánlások) is figyelemmel – az ország biztonságát fenyegető rendkívüli helyzet esetén sem lehet eltérni a következő jogoktól: az élethez való jog; az emberi méltósághoz való jog; a kínzás, a megalázó, embertelen bánásmód és az érintett beleegyezése nélkül végzett orvosi kísérletek tilalma; a „mindenki csak azért a cselekményért felel, amelyet a törvény büntetni rendel”, és a „mindenki csak olyan büntetéssel sújtható, amelyet a törvény meghatároz” szabálya; az ártatlanság vélelme; a védelemhez való jog; az azonos cselekményért való többszöri elítélés tilalma; az igazságtalan elítélés (fogva tartás) miatti kártérítéshez való jog; a jogképesség; a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága; az állampolgárságtól megfosztás tilalma. A büntetés hatékonyságának feltétele, hogy sikerül-e a büntetéssel összefüggő negatív hatásokat – pl. az elítélt személyiségének károsodását – kizárni vagy legalább a lehető legkisebb mértékűre korlátozni. A fogvatartott jogainak elismerése; sine qua non előfeltétele, mintegy kiinduló pontja minden olyan akciónak, amely megkísérli a reszocializálásának elérését. Az elítéltek jogainak biztosításával – ami nem jelent liberalizálást, engedékenységet, hanem éppen a társadalomba visszavezetés céljának elérését segíti elő – a hatékonysághoz szükséges mértékű differenciált kötelességek teljesítésének következetes megkövetelésével lehet tökéletes összhang a büntetés-végrehajtási rendszer tartalmi jellegzetességeit tükröző, az elítéltek jogi helyzetére vonatkozó rendelkezések, valamint a büntetési célok között.

A fogvatartottak jogi helyzetével kapcsolatban az európai országokban nincs kizárólagos elméleti irányzat. A jogvédelemre is különféle modellek és megoldások alakultak ki.

Az állampolgári jogi helyzetet az alkotmány mellett a különféle jogágak (közigazgatási jog, polgári jog, családi jog, munkajog, társadalombiztosítási jog stb.) határozzák meg. Ezek a jogágak lényegében szabályozzák az állampolgár szükségleteit, érdekeit biztosító jogokat, az állam kötelezettségeit az állampolgárral szemben, az állam jogait, az állampolgár kötelezettségeit az állammal szemben, az állampolgár és az állam, illetve a társadalmi szervek közötti viszonyokat, az állampolgár és az állampolgár közötti kapcsolatokat.

Általános értelemben az állampolgár és az állam, továbbá az állami, társadalmi szervek közötti, valamint az állampolgárok egymás közötti viszonyában a jogok és kötelezettségek meghatározását, tartalmát jelenti a jogi helyzet.

Bármely büntetést kiszabó ítélethez fűződhet polgári jogi következmény. Ez azt jelenti, hogy az elítélt a cselekményével okozott kárt mindig köteles megtéríteni, s a bíróság ítéletének ez a rendelkezése a kiszabott büntetés nemére tekintet nélkül – és a büntetés végrehajtásától függetlenül – kötelező. Az elítéléshez általános és speciális büntetőjogi következmények is fűződnek. Ezek ugyan nem kifejezetten végrehajtási jellegűek, de újabb elítélés esetén magának az elítélésnek a ténye – a büntetés végrehajtása nélkül is – kihatással lehet a büntetés-végrehajtási fokozatra, a feltételes szabadság lehetőségére, a visszaeső minősítés megállapítására, az újabb bűncselekmény miatt kiszabandó büntetés nemére és mértékére is.

Nem közömbös, hogy a jogerős elítélés akadálya lehet a fontos és bizalmas munkakör betöltésének. Nem becsülhetők le a jogerős elítéléshez fűződő munkajogi következmények, hátrányok sem. A jogerős elítélés adott esetben törvényes alapot ad a munkáltatónak arra, hogy megszüntesse a munkaviszonyt. Kötelező jellegű előírás például, hogy a közügyektől eltiltott dolgozónak az eltiltás alá eső munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnik. A jogerős elítélésnek mindezek a következményei csak részben végrehajtási jellegűek, de mindenesetre mutatják az állampolgár jogi helyzetében a jogerős elítélés által okozott változást.

Az általános állampolgári jogi helyzetben bekövetkező változás mértéke a büntetés-végrehajtási jogi helyzet tartalma.

A jogerősen elítélt jogi helyzetére jellemzően kiemelhető, hogy magának az elítélésnek a ténye mégsem okoz olyan változást az elítélt, az állampolgár általános jogi helyzetében, mint a végrehajtás ténye, amikor valakit ténylegesen bezárnak, vagy ténylegesen fogva tartanak, amikor elveszik a jogosítványát, kitiltják, kiutasítják, eltiltják bizonyos jogai gyakorlásától stb.

A jogerősen elítélt jogi helyzetére általában jellemző az is, hogy egyes jogok és kötelezettségek már a végrehajtás előtt, illetőleg a végrehajtás után is léteznek és hatályosulnak. Ilyen jog például a panaszjog, és ilyen kötelezettség a kártérítés.

Jogállamban a büntető felelősségre vonás hatálya alatt álló személyt megilletően is tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot és mindazon jogokat, amelyeket a törvény, illetve büntetőítélet nem korlátoz. Nem tehető hátrányos megkülönböztetés a büntető felelősségre vonás hatálya alá került személyek között nemzetiségi és etnikai hovatartozásuk, vallási vagy politikai meggyőződésük, származásuk, nemük, társadalmi, illetve vagyoni helyzetük szerint. Megmaradnak a polgári jogok (jogképesség, cselekvőképesség, eljárási képesség, vagyonnal kapcsolatos döntési jogosultság), továbbá mindazok a jogok, amelyek minden állampolgárt megilletnek. Terheli azonban – mint minden állampolgárt – az elítéltet vagy büntető felelősségre vonás hatálya alatt álló személyt is a tartás vagy az adósság megfizetésének kötelezettsége.

A Bv. tvr. 2. §-a az elítélt megjelölést gyűjtőfogalomként használja. Elítélten nemcsak azt kell érteni, akivel szemben a bíróság jogerősen büntetést szabott ki, hanem azt is, akivel szemben intézkedést alkalmazott.[156]

A Bv. tvr. 2. § (2) bekezdése az elítélt garanciális szempontból fontos jogait foglalja össze. A büntetőeljáráshoz hasonlóan a büntetés végrehajtása alatt mindenki használhatja az anyanyelvét. A hivatalos ügyintézéssel függ össze a büntetés-végrehajtásnál a tolmácsolás igénye, ennél fogva annak költségeit a büntetés-végrehajtási (továbbiakban: bv.) intézet viseli. Amennyiben a tolmácsolásra a külföldi fogvatartott magánjellegű ügyei miatt van szükség, abban az esetben ennek díját neki kell megfizetnie. Abban az esetben is, ha idegen nyelven nem beszélő magyar állampolgár akar nem magyar nyelven külföldi nemzetközi szervezetekhez fordulni, a fordítás költségeit neki kell megfizetnie.

A konzulok tevékenységét szabályozó Bécsi Egyezmény meghatározza, hogy a konzuli feladatokat ellátó diplomata mikor és milyen feltételekkel léphet érintkezésbe a vele azonos állampolgárságú fogvatartottal. Ennek egyik lényeges eleme, hogy mindig a külföldi fogvatartottnak kell kérnie a találkozás lehetőségét. Ha a fogvatartott ezt nem kéri, a konzulnak nincs lehetősége közvetlen érintkezésre. Ha a külföldi kéri a találkozást, akkor az adott ország képviselője a rá irányadó szabályok megtartásával a külföldit fogva tartó bv. intézet parancsnokának az engedélyével találkozhat az ezt kérelmezővel, lényegében az ügyvédekkel hasonló körülmények között. A külföldi fogvatartott kérhet anyanyelvén írt sajtóterméket, arra elő is fizethet, feltéve hogy az adott sajtótermék nem ütközik valamilyen hazai tilalomba.

A Bv. tvr. 2. § (2) bekezdés c) pontja szerint az elítéltnek joga van „a személyhez fűződő jogainak, így különösen a jó hírnevének, magántitkának, a személyes adatainak a védelmére, magánlakásának sérthetetlenségére”. A személyes adat fogalmát a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. §-a a következőképpen határozta meg: „bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, az adatokból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi a minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható”. Különleges adatok a faji eredetre, a nemzeti és etnikai hovatartozásra, politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, továbbá az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre, valamint a bűnügyi, a büntetett előéletre vonatkozó személyes adatok. Az általános szabály nem akadályozza azonban a személyhez fűződő jogoknak a büntetés céljával összhangban álló korlátozását. Például az elítélt levelezésének törvényes módon történő ellenőrzése sem sérti a magántitok védelmét.

A személyes adatok kezelését (bármely ezzel foglalkozó) törvény rendelheti el, míg a különleges adat kezelését az 1992. évi LXIII. törvény akkor teszi lehetővé, ha ez a bűnmegelőzés vagy bűnüldözés érdekében szükséges. Ha a büntetés-végrehajtás bármely adatkezelője az elítélt adatainak védelmében jogszabályt sért, büntető és polgári jogi felelősséggel tartozik. A magántitok és a levéltitok megsértését is büntetni rendeli a Btk. erre szóló magánindítvány esetében.[157]

A magánlakás sérthetetlenségének joga az elítélt tulajdonában lévő vagy általa bérelt lakásának minősülő ingatlanra terjed ki és a tényleges személyes birtoklás, illetőleg használat szünetelése idejére tartja fenn a jogi oltalmat. E tekintetben az elhelyezésre szolgáló zárka vagy lakóhelyisége nem minősül magánlakásnak abban az esetben sem, ha azt az elítélt egyedül használja, oda egyedül van elhelyezve.

A Bv. tvr. 2. § (3) bekezdése szerint: „Az elítéltek tekintetében az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.” Tehát tiltja a hátrányos megkülönböztetést az elítéltek között nemzetiségi, etnikai hovatartozásuk, társadalmi származásuk, nemük, illetőleg vagyoni helyzetük szerint. Az Alaptörvény is az etnikai különbségtételt tiltja, egyben az etnikai és nemzeti kisebbségeknek jogként biztosítja saját kultúrájuk ápolását, az anyanyelvük használatát, a saját nyelven való névhasználati jogát, az anyanyelvi oktatáshoz való jogot.

A Bv. tvr. 2. § (4) bekezdése szerint„Az elítéltet a büntetés és intézkedés végrehajtása során jogorvoslati jog illeti meg.” A jogorvoslati jog tágabb fogalom, mint a panasz jogintézménye, utóbbi annak – a fellebbezés mellett – csak egy, bár semmivel sem csekélyebb jelentőségű komponense.

Panaszról akkor beszélhetünk, amikor az elítélt büntetés-végrehajtási helyzetével (fogvatartási körülmények, munkáltatás, büntetés félbeszakítása stb.) kapcsolatban sérelmez vagy kér valamit. A büntetés-végrehajtási panasz vagy kérelem írásban vagy szóban terjeszthető elő. Amennyiben elintézése nem tartozik parancsnoki jogkörbe, az intézet illetékes szakszolgálata intézi el. Ha az elítélt az intézkedést nem tartja kielégítőnek, panasszal fordulhat az intézet parancsnokához.

A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (V. 12.) IM számú rendelet (továbbiakban: Bv. Szabályzat) 6. § (1) bekezdése szerint „Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a fogvatartottnak a fogva tartással összefüggő ügyében – hivatalból vagy kérelemre – azon intézet kijelölt szervezeti egységének vezetője dönt, ahol a fogvatartott a büntetés vagy intézkedés végrehajtása céljából tartózkodik. A fogvatartott a fogva tartással összefüggő ügyében – a kérelem, bejelentés tárgyának megjelölése nélkül – személyes meghallgatást kérhet az intézet szervezeti egységének vezetőitől vagy a parancsnoktól, hozzájuk írásban közvetlenül is fordulhat.” Tehát a megjelölt tárgykörtől függően, amelyre a kérelem vagy panasz vonatkozik, hozhat döntést nemcsak a parancsnok, hanem más beosztást betöltő végrehajtási dolgozó is, vele szabadon is kapcsolat létesíthető, illetve személyes meghallgatás kérhető.

A Bv. Szabályzat 6. § (2) bekezdése előírja, hogy „A fogvatartott az (1) bekezdés szerinti döntés (intézkedés, határozat) ellen vagy annak elmulasztása esetén panasszal fordulhat a parancsnokhoz. Ha a döntést a parancsnok vagy jogszabályban meghatározott esetekben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság kijelölt szervezeti egységének a vezetője hozta, a panaszt az országos parancsnok bírálja el.”[158] Például átszállítás iránti kérelem az egyik intézetből a másikba, soron kívüli látogatás engedélyezése iránti kérelem, a Bv. tvr. 22. § (3) bekezdésében biztosítottak alapján a súlyos beteg hozzátartozójának meglátogatása iránti kérelem stb.

„Ha a jogszabályban meghatározott esetekben a fogvatartott ügyében az országos parancsnok döntött, a panaszt a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter bírálja el.”[159] Ez egyben azt jelenti, hogy a fogvatartott olyan ügyében, amelyben nem az országos parancsnok döntött „első fokon”, kizárt a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter másodfokú szerepe. Ez egyrészt a fogvatartottak panaszának intézésében az egyfokú jogorvoslat kimondását jelenti, másrészt annak a ténynek a megerősítését, hogy a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter végrehajtó-rendelkező tevékenységet is végez a büntetés-végrehajtási jogalkalmazásban, nemcsak felügyeleti és kormányzati szerepet tölt be.

A panaszt a döntés közlésétől, illetve annak elmulasztásától számított 15 napon belül lehet előterjeszteni. Amennyiben a fogvatartott ennek megtételében akadályoztatva volt, az akadály megszűnésétől számítandó a 15 napos határidő.[160]

A kérelem és a panasz elintézési határideje 30 nap, ha azonban az ügy jellege szükségessé teszi; soron kívül kell elbírálni. A 30 napos határidő indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható. Az elbírálásról, illetve a határidő meghosszabbításáról a fogvatartottat minden esetben tájékoztatni kell.

A parancsnok, az országos parancsnok, illetve a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter döntése végrehajtható, ha jogszabály kivételt nem tesz.

Az 1995. évi CVII. törvény 16. § (6) bekezdése értelmében „a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét a bv. szerv parancsnoka köteles megvizsgálni, majd álláspontjáról a kényszerítő eszköz alkalmazásától számított 8 napon belül értesíti azt, akivel szemben a kényszerítő eszközt alkalmazták.” Ebben az esetben a határidő a kényszerítő eszköz alkalmazását követő 8. nap vége. Ha ez a nap is eredménytelenül telik el, az érintett fogvatartott panasszal fordulhat az országos parancsnokhoz ügye tisztázása és a döntés meghozatala végett. A panaszt 15 napon belül kell elbírálni, de ez a határidő indokolt esetben egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható. A panasszal megtámadott ügyben hozott döntés végrehajtható, hacsak nincs lehetőség arra, hogy az érintett a büntetés-végrehajtási bíróhoz fellebbezzen vagy keresettel forduljon a bírósághoz.

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 24. § (1) bekezdés a) pontja szerint az ügyész „meghallgathatja a fogvatartottakat, illetve megvizsgálhatja a büntetőügyben hozott határozatok végrehajtásával kapcsolatos panaszokat.” A Bv. Szabályzat 7. § a) pontja is biztosítja, hogy a fogvatartott az egyéb lehetőségein kívül és felül közvetlenül forduljon a büntetés-végrehajtási törvényességi felügyeleti és jogvédelmi ügyészhez, kérve az általa történő meghallgatását. A fogvatartottat megillető – és a büntetés-végrehajtási szerveknél, továbbá az ügyésznél is előterjeszthető – panaszjogról a szabadságvesztés-büntetést töltő elítélt esetében részleteiben a Bv. tvr. módosított 36. § (1) bekezdés g) pontja is rendelkezik. Ennek értelmében az elítélt jogosult a bv. intézetben és a büntetés-végrehajtástól független szervnél közérdekű bejelentés, panasz, kérelem és jognyilatkozat előterjesztésére. A panaszok egy része a bv. intézeten belül kerül előterjesztésre és rendezésre, azok a külső törvényességi kontroll szerepét betöltő ügyészhez el sem jutnak. Lehetőség van azonban arra is, hogy a fogvatartott panaszával közvetlenül forduljon az említett ügyészhez, vagy a bv. intézetben előterjesztett panaszának elbírálását sérelmezze nála. Az első esetben az ügyész a panaszt maga vizsgálja ki és teszi meg a szükséges intézkedést, illetőleg eljuttatja azt az elbírálására illetékeshez. A második esetben a panasz további elbírálásával kapcsolatos eljárás törvényességét ellenőrzi, mintegy további kontrollt gyakorolva. Amikor az ügyész a panaszt érdemben vizsgálja, jogorvoslati szerepet is ellát, amely azonban abban is különbözik a klasszikus értelemben vett processzuális jogorvoslattól, hogy nem tekinthető járulékosnak. Ha ugyanis a panaszban foglaltakkal kapcsolatban az ügyész jogszabálysértést állapít meg, akkor is köteles eljárni a törvényesség érdekében, ha az előterjesztő azt már nem kívánja. Az ügyészhez fordulás lehetősége természetesen nem érinti a panaszosnak azt a jogát, hogy emellett sérelmével a jogszabályban meghatározott más jogorvoslati fórumokhoz is forduljon.

A Bv. Szabályzat a 7. § b)–c) pontjaiban lehetőséget ad arra, hogy a fogvatartott a fogva tartás alatt gyakorolható alapvető jogainak sérelme esetén az alapvető jogok biztosához, valamint személyes adatainak kezelésével, így a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogainak gyakorlásával összefüggő jogsérelem esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatósághoz közvetlenül is fordulhat.

A fogvatartott kérelemmel, illetve panasszal fordulhat a külön jogszabályokban meghatározott nemzetközi szervezetekhez, például a Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A fogvatartott jogorvoslati jogának érvényesülését az intézetnek biztosítania kell, a jogorvoslati jog érvényesítésével kapcsolatos iratokat a címzetthez haladéktalanul továbbítani szükséges. A panaszokat, kérelmeket, bejelentéseket és döntéseket az intézet köteles nyilvántartani. Ez a kötelezettség azt jelenti, hogy nem veszhet el beadvány és az sem fordulhat elő, hogy egy kérelemre ne szülessen döntés.

5. A végrehajthatóság vizsgálata, kizáró okok, a végrehajtás elrendelése és félbeszakítása, a tartamszámítás

5.1. A végrehajthatóság vizsgálata

A büntetés és intézkedés csak a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre, kivéve a megrovást, amely a bírósági határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül is végrehajtható. Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész határozata alapján is végrehajtható a pártfogó felügyelet.

A büntetések és az intézkedések végrehajtása, továbbá a rendbírság, valamint az ennek helyébe lépő elzárás és az államot illető bűnügyi költség behajtása végett a bíróság intézkedik, amelynek eljárásában az végrehajthatóvá válik.

Az ügyész által kiszabott rendbírság, a megállapított bűnügyi költség, a vádemelés elhalasztása alkalmával elrendelt pártfogó felügyelet, valamint az ügyész által alkalmazott megrovás végrehajtása végett az ügyész intézkedik.

Az elítélttel és más felelősségre vonás hatálya alatt álló személlyel szemben csak az ítéletben, hatóság határozatában, valamint a törvényben kifejezetten meghatározott joghátrányok alkalmazhatók. Az általános állampolgári jogi helyzetben bekövetkező változásnak a mértéke a büntetés-végrehajtási jogi helyzet tartalma.

A jogerős ítélet, határozat és a végrehajtás megkezdése közötti időszakra jellemző, hogy az elítélt (terhelt) vagy felelősségre vonás hatálya alatt álló más személy és az állam jog által szabályozott viszonya eltér az általánostól. Ez abban nyilvánul meg, hogy az állam a végrehajtás érdekében speciális jogokat kap (elővezetés, körözés, intézkedés a büntetés végrehajtásának biztosítására, végrehajtási nyilvántartás vezetése stb.). Ugyanakkor az érintett állampolgárt speciális büntetés-végrehajtási jogi kötelezettségek terhelik (jelentkezési, tűrési kötelezettség stb.). Ezek a speciális jogok és kötelezettségek azonban nem öncélúak, az állam büntetőigényének és kötelezettségének érvényesülését biztosítják, sőt mindig a büntetés, mellékbüntetés, büntetőjogi intézkedés, büntető eljárásjogi kényszerintézkedés vagy más szankció célját szolgálják, azok végrehajtását segítik elő.

5.2. A szankciók végrehajtását kizáró okokról

A büntetés végrehajtását kizáró okokat a Btk. 66. §-a sorolja fel, valamint életfogytig tartó szabadságvesztés esetére a 69. §-a tartalmaz ilyen rendelkezést. A büntetés végrehajtását kizáró okok közül az elévülés esetei, az elévülési határidő számításának szabályai a Btk. 67–68. §-aiban találhatók meg.

A 2012. évi CCXXIII. törvény 320. § (4) bekezdése értelmében 2013. július 1-jén hatályba lépő 58. § szerint a büntetés vagy intézkedés végrehajtását kizárja az elítélt halála, az elévülés, a kegyelem, a törvényben meghatározott ok.

A szabadságvesztés végrehajthatósága 15 évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén 20 év; 10 évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén 10 év, öt évet el nem érő szabadságvesztés esetén 5 év elteltével szűnik meg.

Az elzárás, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, a kitiltás és a sportrendezvények látogatásától eltiltás végrehajthatósága 5 év elteltével évül el.

A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és a közügyektől eltiltás végrehajthatósága ötévi vagy ezt meghaladó tartam esetén tíz év, öt évet el nem érő tartam esetén öt év elteltével évül el. A javítóintézeti nevelés 3 év elteltével évül el.

Nem évül el:

  1. az emberiség elleni bűncselekmény (Btk. XIII. Fejezet) miatt kiszabott,

  2. a háborús bűncselekmény (Btk. XIV. Fejezet) miatt kiszabott,

  3. az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelkedett és a 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. § és 13. §-aiban meghatározott egyéb háborús bűntettek miatt kiszabott 15 évig tartó vagy ennél súlyosabb,

  4. az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajthatósága.

Az elévülés határideje a szankciót tartalmazó határozat jogerőre emelkedésének napjával, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik, a próbaidő leteltének a napjával kezdődik. Az elévülés határideje a szökés napjával újra elkezdődik, ha szabadságvesztés-büntetés vagy javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt történik a szökés.

E számításnál is a Bv. tvr. 5. §-a szerinti számítási elvek általános jellegű – tehát minden büntetés és intézkedés, s minden más büntetés-végrehajtási határidő kiszámításánál kötelező – alapul vételével kell eljárni. Így kiemelten a szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításánál is, amelynek részletes szabályait a többször módosított 17/1997. (V. 9.) IM számú rendelet tartalmazza.

Kizáró ok észlelése esetén a végrehajthatóság megszűnését kell megállapítani.

A büntetés-végrehajtási jog szabályozási sajátossága, hogy az elévülés nyugvását is lehetővé teszi. Erre azonban csak a szabadságvesztés végrehajtása esetén, szabadságvesztéssel kapcsolatban kerülhet sor. A Bv. tvr. 23. §-a értelmében ugyanis a szabadságvesztés végrehajtásának elévülését félbeszakítja, ha az elítélten más ügyben kiszabott szabadságvesztés-büntetést hajtanak végre, vagy más ügyben előzetesen fogva tartják. Ezeknek a körülményeknek a megszűnéséig az elévülés nyugszik. A Bv. tvr. csak a szabadságvesztéssel kapcsolatban szögezi le az elévülés nyugvását, tehát más büntetésnél, mellékbüntetésnél nem lehet szó róla (5/2008. Büntető Jogegységi Határozat). A büntetés elévülését késlelteti az elévülés félbeszakadása. Az elévülést olyan intézkedés szakítja félbe, amelyet az arra illetékes hatóság a büntetés végrehajtásának előbbrevitele érdekében tesz. Ilyen intézkedés például az ismeretlen helyen tartózkodó elítélt tartózkodási helyének felkutatása, illetve elfogatóparancs kibocsátása [Be. 590. § (3) bek.]. A félbeszakítás tartama alatt az elévülés nyugszik.

Végrehajtást kizáró ok a kegyelem is, amely lehet egyéni és közkegyelem. A kegyelmi jogkör gyakorlója a még végre nem hajtott büntetést, a próbára bocsátást, a jóvátételi munkát és a javítóintézeti nevelést kegyelemből elengedheti vagy mérsékelheti. A kegyelem gyakorlása szempontjából a kiutasítás mindaddig nem tekinthető végrehajtottnak, amíg annak tartama el nem telt. Ha a kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemben részesíti, a büntetőjogi következmények [Btk. 98. § (3) bekezdés] – ellenkező rendelkezés hiányában – az ítéletben kiszabott büntetéshez igazodnak.

Egyéni kegyelemnél mindenekelőtt a kegyelmi határozat napjának van jelentősége a gyakorlatban. Ha a köztársasági elnök a büntetés, intézkedés végrehajtását kegyelemből próbaidőre felfüggeszti, a kegyelmi határozat napja egyben a próbaidő első napja is. Ugyancsak a kegyelmi határozat meghozatalának napján kezdődik a mentesítéshez (rehabilitációhoz) szükséges várakozási idő, mert ezt a napot kell a végrehajtás megszűnése napjának tekinteni, még abban az esetben is, ha az elítélt – például a szabadságvesztésből – kegyelmi határozat kelte után szabadul (4962. sorszámú állásfoglalás – 8/1966. BH).

A kegyelmi kérelem előterjesztése esetén lehetőség van a büntetés, intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére, félbeszakítására. Ha erre nem került sor, a büntetés, intézkedés végrehajtása a kegyelmi határozat meghozatalának napját követően is tart, s a végrehajtás csak akkor szűnik meg, amikor a végrehajtó szerv a kegyelmi határozatot megkapta. Kiemelendő, hogy a kegyelmi határozat és átvételének napja közötti végrehajtás törvényes, tehát semmiféle kártalanításnak, befizetett összeg visszatérítésének nem lehet helye. A kegyelmi határozat foganatosítása két aktusból áll: a kegyelmi határozat kihirdetéséből, s a büntetés, intézkedés végrehajtásának befejezetté nyilvánításából.

A köztársasági elnök kegyelmet gyakorló határozatát a szabadlábon lévő terhelt előtt az elsőfokú bíróság elnöke vagy helyettese hirdeti ki, a fogva lévő terhelttel a kegyelmi határozatot a büntetés-végrehajtási intézet közli.

A bv. intézet a kegyelmi határozat átvételekor soron kívül szabadon bocsátja az elítéltet, illetve ha a köztársasági elnök a szabadságvesztés mértékét kegyelemből csökkentette, a bv. intézet előjegyzi az új szabadulási napot.

Szükséges kiemelni, hogy a kényszergyógykezelés kegyelmi úton történő elengedése elvileg kizárt, hiszen gyógyító intézkedésről van szó.

Kizárja a közérdekű munka végrehajtását, ha az elítélt legalább egy évig gyermekgondozási díjban, illetőleg gyermekgondozási segélyben részesült, vagy egészségi állapotában olyan tartós változás következett be, amely a közérdekű munka végrehajtását nem teszi lehetővé.[161] Azonos tartalmú mellékbüntetések közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre a hátrányosabb.[162] Nem lehet végrehajtani a szabadságvesztést, ha az elítélt kóros elmeállapotúvá válik.[163] Az itt töltött idő viszont a szabadságvesztés tartamába beszámít.

Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés, az elzárás és a közérdekű munka nem hajtható végre.

5.3. A végrehajtás elrendelése és félbeszakítása

A Bv. tvr. 3. §-a szerint „A büntetések és az intézkedések végrehajtását a bíróság rendeli el. Az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtásáról az ügyész rendelkezik. A végrehajtás a bíróság, a büntetés-végrehajtási szervezet, a rendőrség, valamint az e törvényben meghatározott más szervek feladata, a végrehajtásban más szervek és szervezetek is közreműködnek.”

A Bv. tvr. meghatározza, hogy a büntetések és az intézkedések eltérő jellegéből következően a végrehajtásuk különböző szervek feladata. A törvényesség megkívánja, hogy ezeket a szerveket magas szintű jogszabály határozza meg. Egyes büntetések, illetve intézkedések sajátosságai szükségessé teszik, hogy végrehajtásukban egyéb szervek is közreműködjenek, és ezáltal elősegítsék a végrehajtó szerv munkáját. A „más szervek és szervezetek” szövegrész alatt a börtönmissziókat, az ezekre a feladatokra szakosodott szociális, jótékonysági és öntevékeny szervezeteket is érteni kell.

A Bv. tvr. 4. §-a a következőket tartalmazza: „A büntetés, illetőleg az intézkedés végrehajtását

  1. az arra jogosult hatóság jogszabályban meghatározott feltétel esetén félbeszakíthatja,

  2. a jogszabályban meghatározott okok kizárják.”

A büntetés, illetőleg az intézkedés már megkezdett végrehajtásának félbeszakítását a büntetőeljárással kapcsolatos okok (perújítás, felülvizsgálat) és más körülmények is szükségessé tehetik. A félbeszakításra vonatkozó rendelkezést tartalmaz a Bv. tvr. 22. §-a (szabadságvesztés), 65. § (2) bekezdése (közérdekű munka), a 74. § (3) bekezdése (kitiltás) és a 106. § (2) bekezdésének b) pontja (javítóintézeti nevelés).

5.4. Tartamszámítás

A Bv. tvr. 5. §-a szerint „A büntetést és az intézkedést az ítéletben, illetőleg a jogszabályban meghatározott tartamban kell végrehajtani. A büntetésbe minden megkezdett nap beszámít, végrehajtásának utolsó napját naptári nap szerint kell megállapítani.” Alapvetően fontos törvényességi követelmény, hogy az időtartamban meghatározott büntetés és intézkedés végrehajtása a bíróság, ügyészség határozatában megjelölt időpontig tartson. A büntetés, intézkedés végrehajtásának kezdő napja a tartamba mindig beszámít. A kezdő napnak döntő jelentősége van a büntetés-végrehajtási határidő lejártának kiszámítása szempontjából.

A kezdő nap a büntetés, intézkedés jellegétől függően különböző lehet és erre nézve a jogszabályok rendelkezései az irányadók.

A szabadságvesztés kezdő napja az ítélet meghozatalának napján előzetes letartóztatásban lévő elítélt esetében az ítélet jogerőre emelkedését követő nap; szabadlábon lévő elítélt esetén a bv. intézetbe való befogadás napja; a szabadságvesztést töltő és más ügyben ismét végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt esetén a korábbi szabadságvesztés utolsó napját követő nap; akinek a feltételes szabadságra bocsátást engedélyezték, a más ügyben kiszabott szabadságvesztés tekintetében a feltételes szabadságra bocsátás napja; előzetesen letartóztatott esetén, ha más ügyben érkezik szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó bírósági értesítés, az ennek átvételét követő nap; a szabadságvesztés végrehajtásának megszakítását követő nap az utóbbi szabadságvesztés tekintetében; életfogytig tartó szabadságvesztés esetén, ha annak foganatba vétele miatt határozott tartamú szabadságvesztés megszakítására kerül sor, az életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabó ítélet jogerőre emelkedését követő nap.[164]

Közérdekű munka megkezdésére a bv. bíró jelöl meg határnapot, de ténylegesen azt a napot kell kezdő napnak tekinteni, amelyet a munkáltató az értesítésben megjelölt.

A jogfosztó büntetések és mellékbüntetések megszabott tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik, tehát a jogerős ítélettel kiszabott ilyen büntetés és mellékbüntetés hatályosulásának első napja az ítélet jogerőre emelkedésének napja. Ugyanez vonatkozik értelemszerűen a katonai mellékbüntetésekre is.[165] A kiutasításnál is ugyanez a helyzet, a korábbi szabályozással ellentétben.

Próbára bocsátás, valamint a büntetés végrehajtásának felfüggesztése esetén a próbaidő megszabott tartama ugyancsak az ítélet jogerőre emelkedésének napján kezdődik.

Kényszergyógykezelésnél a Be. 566. § (2) bekezdése szerinti felülvizsgálati határidőt a betegnek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe történő befogadásától kell számítani, még akkor is, ha ideiglenes kényszergyógykezelés címén fogadták be.[166]

A javítóintézeti nevelés a javítóintézetbe való felvétel első napjával kezdődik.

A pártfogó felügyelet kezdő napja a Btk. 72. §-a és a Btk. 89. §-a szerinti esetekben az ítélet jogerőre emelkedésének napja, vádemelés elhalasztása esetén a határozat kelte, a feltételes szabadságra bocsátás esetén annak napja. Ugyanaz a kezdő nap a fiatalkorú, illetve a katona pártfogó felügyeleténél is.

Az elmeállapot megfigyelésének a Be. 107. § (1) bekezdése szerinti tartama az előzetesen letartóztatottnak az IMEI-be befogadása napjától kezdődik. Ezt ugyan jogszabály nem mondja ki, de más álláspont – például a megfigyelés időtartamának az elrendelő határozat keltétől számítása – indokolatlanul megrövidítené a kivizsgálás időtartamát.

Az elzárás kezdő napja, ha az elkövető önként jelentkezett vagy elővezették, az intézetbe befogadás napja; ha rendőrségi fogdában volt és az elzárást folyamatosan tölti, a rendőrségi fogdába befogadás napja; ha előzetes letartóztatásban volt vagy szabadságvesztést töltött, az ennek lejártát követő nap; ha több elzárás végrehajtására érkezik határozat, az előző elzárás utolsó napját követő nap.

Nincs kezdő nap, illetve az nem releváns tényező a pénzbüntetésnél, vagyonelkobzásnál, megrovásnál, elkobzásnál, vagyoni jellegű joghátrányok érvényesítésénél.

A kezdő nap jogszabályban történt megjelölése azt célozza, hogy a büntetés és intézkedés tartamának számítása egységes legyen. A tartamot mindig a kezdő naptól kell számítani és a beszámítható időtartamot az eredményként kapott napból kell kivonni. Az általános számítási képlet tehát a következő: kezdő nap (K) + végrehajtandó időtartam (T) – 1 = ez a nap a végrehajtandó időtartam lejáratának utolsó napja. Kerülni kell az évnek hónapra, a hónapnak napokra történő felesleges felbontását. Naptári nappal akkor kell számolni, ha az időtartam is napokban van megjelölve. Ezért általános szabály az is, hogy hónapban meghatározott időtartam lejárta esetén a hónap utolsó napját kell a végrehajtás befejező napjának tekinteni, ha abban a hónapban nincs a kezdő napnak megfelelő nap.

Általános szabály, hogy a büntetésbe, intézkedésbe minden megkezdett nap beszámít. Így egész napnak számít a kezdő nap akkor is, ha az elítélt a büntetését csak a délutáni, illetőleg az esti órákban kezdte meg, de egész napnak számít az a nap is, amelyen a terheltet szabadon bocsátották.

A Bv. tvr. 5. §-a szerinti számítási elvek általános jelleggel tehát minden büntetés és intézkedés, s minden más büntetés-végrehajtási határidő kiszámításánál kötelezőek. Így kiemelten a szabadságvesztés kezdő és utolsó napjának megállapításánál is, amelynek részletes szabályait a többször módosított 17/1997. (V. 9.) IM számú rendelet tartalmazza.



[142] Vö. Nagy F.: Célok és alapelvek… i. m. (1996), 202. oldal

[143] Kabódi Cs.: Az emberi jogok érvényesülésének lehetőségei a börtönben. Börtönügyi Szemle, 1991/1. szám, 34. oldal

[144] Az értesítések kiállításával, a gyűjtőjegyzék elkészítésével és elküldésével kapcsolatos rendelkezéseket a módosított 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet tartalmazza.

[145] A felhívásra a 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet rendelkezései az irányadók (77–81. §)

[146] A postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 29–30. §-ai, a postai szolgáltatásokról szóló 20102. évi CLIX. törvény.

[147] Be. 590. § (3) bekezdés

[148] Btk. 55. § (2) bekezdés

[149] 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 25. § (3)–(4) bekezdés

[150] Be. 591–595. §

[151] 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 152–157. §

[152] 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 83. §

[153] 36/2003. (X. 3.) IM rendelet 14. § (3) bekezdés

[154] 36/2003. (X. 3.) IM rendelet 18. § (2) bekezdés

[155] Legfelsőbb Bíróság B. törv. III. 1440/1992. számú törvényességi határozatának indokolása.

[156] Bv. tvr. 126. § (3) bekezdés

[157] Btk. 183. §

[158] Bv. Szabályzat 6. § (3) bekezdés

[159] Bv. Szabályzat 6. § (4) bekezdés

[160] Uo.

[161] Bv. tvr. 66. § (3) bekezdés c) pont

[162] Btk. 96. § (2) bekezdés

[163] Bv. tvr. 31. § (1) bekezdés

[164] Bv. tvr. 24/A. § (2) bekezdés

[165] Btk. 55. § (2) bekezdés, 57. § (2) bekezdés, 59. § (2) bekezdés, 60. § (2) bekezdés; új Btk. 53. § (2) bekezdés, 56. § (4) bekezdés, 57. § (3) bekezdés, 58. § (3) bekezdés, 60. § (4) bekezdés, 62. § (2) bekezdés.

[166] 36/2003. (X. 3.) IM rendelet 13. § (4) bekezdés