Ugrás a tartalomhoz

A magyar büntetés-végrehajtási jog

Vókó György, Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft. (2014)

Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft.

VIII. fejezet: A büntetőjogi intézkedések végrehajtása, az elítéltek utógondozása

VIII. fejezet: A büntetőjogi intézkedések végrehajtása, az elítéltek utógondozása

A büntetőjogi intézkedés a büntetési cél megvalósulását elősegítő szankció, amelynek fő rendeltetése, hogy a büntetés mellett vagy önállóan, illetőleg más intézkedés mellett a büntető felelősségre vonás alatt álló személy nevelésével, gyógyításával, a szükségszerű joghátrány alkalmazásával szolgálja mind az általános, mind az egyéni megelőzést.

A Btk. 70. § (1) bekezdése [új Btk. 63. § (1) bekezdése] sorolja fel az intézkedéseket. A (2) bekezdés szerint a megrovás, a próbára bocsátás, a jóvátételi munka, a kényszergyógykezelés önállóan, büntetés helyett; az elkobzás és az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele, a vagyonelkobzás önállóan és büntetés vagy intézkedés mellett is; a pártfogó felügyelet büntetés, illetve intézkedés mellett alkalmazható. Kiutasítás mellett nem rendelhető el pártfogó felügyelet. A jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedésekről külön törvény rendelkezik. Kifejezetten nevelő jellegű intézkedés a megrovás, a próbára bocsátás; kimondottan gyógyító jellegű a kényszergyógykezelés. A nevelés mellett meghatározott joghátrányokat is érvényesít a pártfogó felügyelet. A fiatalkorúakkal szemben alkalmazható javítóintézeti nevelés[404] is kifejezetten nevelő jellegű intézkedés.

Megjegyzés

A szakirodalomban is a büntetések és intézkedések kombinált, egymást kiegészítő alkalmazásának az igénye merült fel, de nem e kétfajta intézménytípus közötti lényegi sajátosságok felszámolásával, hanem az elkövetőre való ráhatás sokoldalúságának és komplexitásának megteremtésével.

„A kriminális jogkövetkezmények katalógusában a továbbiakban is az elsődleges és meghatározó szankcióforma a büntetés marad és ehhez képest alakul és változik az intézkedés megítélése. Megállapítható, hogy a büntetések és az intézkedések kölcsönös függőségben fejlődnek, módosulnak. E század büntetőjogi fejlődése általában azt a fejlődési vonalat bizonyítja, miszerint minél célszerűbben, humánusabban és reszocializálóbb módon szemlélik és alakítják ki a büntetéseket, annál célszerűbb, humánusabb és reszocializálóbb az intézkedésrendszer kialakítása is, de fordítva ugyancsak ez derül ki. Nevezetesen, minél megtorlóbb jellegű és szigorúbb a büntetéssor, annál szigorúbbak az intézkedések is.”[405] Az intézkedés hatékonysága általában attól függ, hogy mennyire konkrét, ellenőrizhető és egyéniesített. A kényszerítő intézkedések hatékonyságának az USA és Japán közötti összehasonlítása során arra a megállapításra lehetett jutni, hogy ezek az elemek hatékonyabbak Japánban, ugyanakkor hiányoznak az amerikaiak által adaptált japán rendszerből. Ezek az intézkedések kevésbé sikeresek egy őket alátámasztó sajátos nemzeti kulturális háttér nélkül.[406]

1. Megrovás, próbára bocsátás

Ha a terhelt a határozat kihirdetésekor jelen van, a megrovást a bíróság a határozat jogerőre emelkedésének bevárása nélkül, illetőleg az ügyész szóban foganatosítja, egyéb esetben a megrovás végrehajtása a határozat kézbesítésével történik.

Fiatalkorú esetében a megrovás foganatosításáról a fiatalkorú gondozóját értesíteni kell.

A megrovás foganatosítása érdekében az a hatóság intézkedik, amelyik a határozatot hozta. A megrovással a hatóság rosszallását fejezi ki és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől.

A fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályoknak a végrehajtás során való érvényesülését szolgálja az a rendelkezés, amely szerint a megrovás foganatosításáról a fiatalkorú gondozóját értesíteni kell, a gondozó megjelenése az intézkedéssel elérni kívánt nevelési célokat erősítheti.

A próbára bocsátásra nézve a Btk. 72. §-a, valamint a Bv. tvr. 82. §-a tartalmaz rendelkezést.

A próbára bocsátás intézkedés végrehajtása vonatkozásában különbséget kell tenni a pártfogó felügyelet nélküli és a pártfogó felügyelettel együtt elrendelt[407] próbára bocsátás között.

A próbára bocsátás kezdete a próbára bocsátást elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napja.

A próbaidő meghosszabbítása[408] esetén az újabb próbaidő kezdő napja az előző próbaidő leteltét követő nap, utolsó napja pedig a korábbi és az újabb próbaidők tartamának összegéből kivont egy nap. Abban az esetben, amikor a próbára bocsátott olyan szabadságvesztés-büntetést tölt, amelynek kiszabása során a próbára bocsátás megszüntetésére nem került sor, a próbaidő a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik. Ilyenkor a próbaidő utolsó napja a szabadságvesztés végrehajtásának befejezéséhez igazodik.

A próbára bocsátás minden külön deklaratív aktus nélkül megszűnik, ha a próbaidő eltelt.

A próbára bocsátást meg kell szüntetni és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a – külön tárgyalt – pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekményért elítélik. Az új Btk. 66. § (1) bekezdés a) pontja értelmében szintén ilyen következménnyel jár, ha a próbára bocsátottat a próbára bocsátás előtt elkövetett bűncselekménye miatt elítélik. A Be. 568. § (3) bekezdése az ügyek egyesítését írja elő. Bármilyen bűncselekmény miatt, bármilyen büntetés kiszabása esetén kötelező a próbára bocsátás megszüntetése.

A próbára bocsátás végrehajtása a pártfogó felügyelet elrendelésének hiányában nem igényel érdemi tevékenységet, mindössze a bűnügyi nyilvántartást kezelő szervet kell értesíteni a bírósági határozat tartalmáról, különös figyelemmel a próbaidő tartamának kiszámításához szükséges időpontok megjelölésére. A próbaidő-meghosszabbítás esetén sem maradhat el a bűnügyi nyilvántartó értesítése.

A bíróság hivatalból vagy az ügyész indítványára tárgyaláson határoz a próbaidő meghosszabbításáról vagy a próbára bocsátás megszüntetéséről, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegte. Utóbbi esetben az ítélőbíróság jár el és nem a bv. bíró. Fiatalkorú esetén a bíróság kijelölt tanácsa jár el. Fontos, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok a próbára bocsátás elrendelése szempontjából jelentős tényeket, így különösen az elkövető személyi körülményeit a büntetőeljárás során felderítsék, és azokat a bíróság ügydöntő határozatában rögzítse és értékelje.

Utóbbi esetben az ítélőbíróság jár el és nem a bv. bíró. Fiatalkorú esetén a bíróság kijelölt tanácsa jár el. Fontos, hogy a büntetőügyekben eljáró hatóságok a próbára bocsátás elrendelése szempontjából jelentős tényeket, így különösen az elkövető személyi körülményeit a büntetőeljárás során felderítsék, és azokat a bíróság ügydöntő határozatában rögzítse és értékelje.

2. A jóvátételi munka végrehajtása

A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását egy évre elhalasztja, és jóvátételi munka végrehajtását írja elő, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető. A jóvátételi munka mellett pártfogó felügyelet is elrendelhető.

Jóvátételi munka nem írható elő azzal szemben, aki

  1. visszaeső,

  2. a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

  3. a szándékos bűncselekményt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el, vagy

  4. a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.[409]

Az elkövető – választása szerint – állami vagy önkormányzati fennhatóságú intézménynél, közhasznú civil szervezetnél, egyháznál vagy azok részére végezheti a jóvátételi munkát. Ennek tartamát munkaórákban kell meghatározni, legkisebb mérték 24, legnagyobb mérték 150 óra. Amennyiben az elkövető a határozat jogerőre emelkedésének napjától számított 1 éven belül megfelelően igazolja az első fokon eljárt bíróságnál, hogy a jóvátételi munkát elvégezte a büntethetősége megszűnik. A jóvátételi munka elvégzéséről az igazolást két példányban állítja ki az érintett állami vagy önkormányzati fennhatóságú intézmény vezetője, közhasznú civil szervezet vezető tisztségviselője vagy az egyház, illetve belső egyházi jogi személy képviselője vagy erre felhatalmazott tisztviselője, valamint az egyházi intézmény vezetője.

Az igazolás közokirat, melynek egyik példányát az elítélt a bíróságnak adja át.

A jóvátételi munkát az elítélt és a munkavégzés helyét biztosító szervezet vagy intézmény megegyezése szerinti feltételekkel kell elvégezni, az elítélt köteles a jóvátételi munkavégzés helyét biztosító szervezet, vagy intézmény munkabiztonságra vonatkozó rendelkezéseit megtartani. A jóvátételi munka nem minősül szervezett munkavégzésnek, idejére nem létesül munkaviszony.

A pártfogó felügyelői szolgálat szükség esetén tanácsadással segíti az elítéltet a jóvátételi munka helyének kiválasztásában. Ennek érdekében önkéntes bejelentkezés alapján nyilvántartást vezet azokról az állami vagy önkormányzati intézményekről, közhasznú jogállású civil szervezetekről, egyházakról vagy egyházi intézményekről, amelyek jóvátételi munka végzésére elítéltet fogadnának. E nyilvántartás tartalmazza a fenti szervezet megnevezését, székhelyét, a képviselő vagy kapcsolattartó személy nevét és telefonos elérhetőségét, a jóvátételi munka jellegét, a munkavégzésre igényelt létszámot. Ha az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll, részére a pártfogó felügyelő a jóvátételi munkavégzés helyének kiválasztásában segítséget nyújt, továbbá a pártfogó felügyelő a jóvátételi munka elvégzését ellenőrzi.[410] Ha az elkövető a jóvátételi munka elvégzését nem igazolja, vagy a pártfogó felügyelet szabályait súlyosan megszegi, a bíróság büntetést szab ki.[411]

3. A pártfogó felügyelet végrehajtása

A pártfogó felügyelet végrehajtása körében a felnőtt korúak pártfogó felügyeletét modellnek tekintve a fiatalkorúak és a katonák pártfogó felügyeletéről csak a sajátosságok kiemelése célszerű.

„A pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselekményt kövessen el, és segítséget nyújtson a társadalomba való beilleszkedéshez, az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez.” [412] Az ellenőrzés, az életmód irányítása érdekében a pártfogoltat magatartási szabályok terhelik. A pártfogó felügyelet nem azonosítható az utógondozással, de a pártfogoltat megilletik azok a jogok, amelyeket a Bv. tvr. az utógondozottnak biztosít.[413]

A kérdéskör fontosságát felismerve a jogalkotó a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XIV. törvény meghozatalával teremtette meg a pártfogó felügyelet korszerűsítéséhez szükséges törvényi kereteket.

A szervezeti reform egyik legfontosabb eleme, hogy a pártfogói tevékenység kikerült a bírósági szervezet keretéből és új, önálló szervezet jött létre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítása és felügyelete mellett.

„Pártfogó felügyelet rendelhető el

  1. a vádemelés elhalasztásának tartamára,

  2. a feltételes szabadság tartamára,

  3. a próbára bocsátás próbaidejére,

  4. a jóvátételi munka előírása mellett,

  5. a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére,

ha annak eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges.

Pártfogó felügyelet alatt áll

  1. akit életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátottak,

  2. az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak, vagy akivel szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették.”[414]

A pártfogó felügyelők szakirányú tevékenységet végeznek. Így a pártfogó felügyelő:

  • a pártfogoltról pártfogó felügyelői véleményt, környezettanulmányt készít,

  • szervezi és ellenőrzi a közérdekű munka végrehajtását,

  • az egyéni pártfogó felügyelői terv szerint végrehajtja a pártfogó felügyeletet,

  • pártfogói tevékenységet lát el a büntetés-végrehajtási intézetben, végzi az utógondozást,

  • büntetőügyben közvetítői eljárást folytat le,

  • valamint ellátja a jogszabályban meghatározott más feladatokat.

A szakmai munka színvonalának biztosítása érdekében a pártfogó felügyelők részére szakképesítési követelményeket határoztak meg. Ennek értelmében pártfogó felügyelőnek egyetemi szintű jogász, okleveles közigazgatási szakértő, pszichológus, szociálpolitikus, szociológus vagy teológus, egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus vagy szociális munkás; főiskolai szintű gyógypedagógus, igazgatásszervező, vagy szociálpedagógus felsőfokú képesítéssel és szakirányú továbbképzési szakon szerzett – így különösen addiktológiai konzulens, gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó, mentálhigiénés szakképesítéssel rendelkező személy nevezhető ki.

Igen lényeges szervezeti változás volt, hogy a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét ellátó pártfogók kikerültek a gyámügyi igazgatás szervezetéből és a továbbiakban a megyei pártfogó hivataloknál végzik e tevékenységet.

Be. 114/A. §-a szerint: „(1) A bíróság és az ügyész a büntetés vagy intézkedés alkalmazása, illetőleg a vádemelés elhalasztása vagy a közvetítői eljárásra utalás előtt pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el. A pártfogó felügyelői vélemény beszerzését törvény kötelezővé teheti. A pártfogó felügyelői véleményt a pártfogó felügyelő készíti el.

(2) A pártfogó felügyelői vélemény a terhelt személyiségét és életviszonyait jellemző tényeket és körülményeket – így különösen családi körülményeit, egészségi állapotát, esetleges káros szenvedélyeit, lakhatási körülményeit, iskolai végzettségét, szaktudását, munkahelyét, ennek hiányában a foglalkoztatására vonatkozó adatokat, jövedelmi, vagyoni viszonyait – írja le, továbbá bemutatja a feltárt tények, körülmények és a bűncselekmény elkövetése között fennálló kapcsolatot.

(3) A pártfogó felügyelő a véleményben tájékoztatást ad a terhelt adottságainak megfelelő munkalehetőségről, egészségügyi, illetőleg szociális intézményi ellátási lehetőségről, és javaslatot tehet a terhelttel szemben egyedi magatartási szabály vagy kötelezettség elrendelésére.

(4) Ha a bíróság vagy az ügyész úgy rendelkezik, a pártfogó felügyelői véleményben ki kell térni arra, hogy a terhelt a kilátásba helyezett magatartási szabályok vagy kötelezettségek teljesítését vállalja-e és képes-e teljesíteni, valamint arra, hogy a sértett hozzájárul-e a részére adandó jóvátételhez.

(5) A pártfogó köteles és jogosult mindazokat az adatokat megismerni, amelyek a pártfogó felügyelői vélemény elkészítéséhez szükségesek, e célból az ügy iratait megismerheti, a terhelttől, a sértettől, a tanúktól és az eljárásba bevont más személyektől felvilágosítást kérhet. Ha ez feladatának teljesítéséhez szükséges, az ügyésztől vagy a bíróságtól újabb adatokat, iratokat és felvilágosítást kérhet.

(6) E törvénynek a szakértőre vonatkozó rendelkezései a pártfogó felügyelői véleményt készítő pártfogóra is irányadók azzal, hogy a 105. § (6) és (7) bekezdése, a 106–107. § és a 111–113. § a pártfogóra nem alkalmazhatók.”

A Be.-hez fűzött indokolás szerint a pártfogó felügyelői vélemény, bár e néven új, de tartalmilag már ismert jogintézmény a magyar büntetőeljárási jogban.

Mind a korábbi 1973. évi I. törvény, mind a Be. a fiatalkorúak elleni eljárás szabályainál önálló bizonyítási eszközként írja elő a környezettanulmány beszerzését, amelyet a Be. 453. § (2) bekezdése szerint a pártfogó felügyelő készít el.

A törvény e rendelkezést nem érintve a Be. bizonyításról szóló VII. fejezetének rendszerébe helyezi el a pártfogó felügyelői vélemény intézményét, ám nem önálló bizonyítási eszközként, hanem a IV. Cím által szabályozott szakvélemény szabályait egészíti ki az új jogintézményre vonatkozó általános szabályokkal.

A törvény ezzel kifejezésre kívánja juttatni a pártfogó felügyelői vélemény mint bizonyítási eszköz szerepét: nem új bizonyítási eszközként szabályozza, hanem a szakértői vélemény egy sajátos eseteként, amely a szankció alkalmazásában, illetve az elterelés lehetőségében a megalapozott döntést elősegítő eszköz.[415]

A pártfogó felügyelői vélemény lényege, hogy a terhelt személyét, életkörülményeit, a bűncselekmény elkövetéséhez vezető okfolyamatot olyan szemszögből vizsgálja, amely egyébként az eljárás más adataiból nem, vagy nem feltétlenül ilyen részletességgel derülne ki.

A pártfogó felügyelői vélemény feladata, hogy a terhelt azon életviszonyait, amelyek a bűncselekmény elkövetésében közrehatottak, ám a történeti tényállás megállapítása szempontjából nem minden esetben relevánsak, felderítse, és ezzel szolgálja, hogy az ügyészi, illetve a bírósági szakaszban a döntésre jogosult teljes képet alkothasson az elterelés vagy a szabadságvesztésen, illetőleg a pénzbüntetésen kívüli alternatív szankció alkalmazásának lehetőségéről, indokoltságáról, a terhelt hozzáállásáról az általa elkövetett bűncselekményhez és az ellene folytatott büntetőeljáráshoz.

A pártfogó felügyelői vélemény a bevezetésével célzott hatást csak akkor érheti el, ha a tények, körülmények szikár ismertetése mellett tájékoztatás is nyerhető belőle arról, hogy a vádemelés elhalasztása esetén a magatartási szabályok, illetőleg kötelezettségek, továbbá a pártfogó felügyelet alá helyezés, vagy közérdekű munka büntetés a terhelt esetében adekvát szankció lehet-e.

Ezért a törvény nem csupán a tények rögzítését, hanem azt is elvárja a pártfogó felügyelőtől, hogy tájékoztatást adjon – ha erre igény van – az ügyész, illetve a bíróság számára arról, miszerint a terhelt a kilátásba helyezett magatartási szabályok vagy kötelezettségek teljesítését vállalja-e és képes-e teljesíteni; a sértett hozzájárul-e a részére adandó jóvátételhez; valamint arról, hogy van-e a terhelt adottságainak megfelelő munkalehetőség, egészségügyi és szociális intézményi ellátási lehetőség, vagy a terhelttel szemben egyedi magatartási szabály elrendelése megfelelő és végrehajtható szankció-e.

A törvény a pártfogó felügyelő büntetőeljárásban betöltött új szerepének egyértelmű meghatározása érdekében rendelkezik arról, hogy a pártfogó felügyelő a véleménye elkészítéséhez szükséges adatokat lényegében ugyanazon szabályok szerint ismerheti meg, mint a szakértő a szakvélemény elkészítéséhez szükséges adatokat.

A törvény rendelkezik arról is, hogy a Be. szakértőre vonatkozó rendelkezései – a törvényben meghatározott kivételekkel – a pártfogó felügyelői vélemény elkészítését végző pártfogóra is irányadóak. Ez a rendelkezés nem csupán a szakértői vélemény és a pártfogó felügyelői vélemény között teremt egyfajta hasonlóságot, hanem a szakértő és a pártfogó felügyelő jogállása között is a büntetőeljárás egészében.

A törvény – kísérleti jelleggel – a büntetőeljárás során csupán a vádemelés elhalasztásának egyik esetében teszi kötelezővé a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését. Ennek alapvető oka, hogy a Be. hatálybalépésének időpontjáig, 2003. július 1. napjáig a pártfogó felügyelői szolgálat csak a reform első állomásán volt túl, és a teljes büntetőeljárási, illetve a büntetés-végrehajtási szakaszban ellátandó feladatait csak a szervezet teljes kiépítése és a megfelelő képzési programok lebonyolítása után képes ellátni.

Ezért a törvény 2003. július 1. napjától csak abban az esetben tette kötelezővé a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését, ha az ügyész a nyomozás iratainak tanulmányozása után arra a meggyőződésre jut, hogy a terhelttel szemben nem szükséges vádat emelni, azonban a vádemelés elhalasztásának eredményes biztosítása érdekében külön magatartási szabályok vagy kötelezettségek megállapítására van szükség.

Hangsúlyozni szükséges, hogy a végrehajtás során a Bv. tvr. más esetben is kötelezően írja elő a pártfogó felügyelői vélemény beszerzését.

Kiemelendő, hogy a pártfogó felügyelői vélemény nem egyszerű környezettanulmány. A vélemény egyúttal a pártfogó tapasztalatait összegzi és – a terhelt személyi körülményein túlmenően – elsősorban a büntetőeljárás célja megvalósulásának lehetőségét igyekszik feltérképezni. A pártfogó felügyelői vélemény már a nyomozás kezdeti szakaszában is segítheti a nyomozó hatóságot a bűncselekmény alanyi és tárgyi oldalainak felderítésében.

A bíróság a büntetéskiszabás körében értékelheti a véleményben feltárt tényeket, körülményeket, ami jól szolgálhatja a büntetés céljával kevéssé összeegyeztethető büntetés vagy intézkedés alkalmazását. Így például a közérdekű munka büntetés alkalmazása esetén a pártfogó felügyelői vélemény irányadó lehet az elvégezendő munka megállapítása során, vagy akár annak mérlegelésekor, hogy a vádlott alkalmas-e egyáltalán munkavégzésre.

Kiemelést érdemel, hogy a pártfogó felügyelői vélemény megállapításai a bűnösség megállapítása körében nem kötik az eljáró hatóságokat. Nyilvánvalóan akkor is megállapítható a bűnösség, ha a pártfogó felügyelő nem talál oksági összefüggést az általa feltárt tények, körülmények és a bűncselekmény elkövetése között.

A pártfogó felügyelői vélemény elkészítésére azonban nemcsak a büntetőeljárás során van lehetőség, illetve szükség, hanem fontos szerepe lehet a büntetés hatékony végrehajtásának biztosításában is.

A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. (Bv. tvr.) módosítása során a jogalkotás megteremtette a pártfogó felügyeletet, illetve a pártfogó felügyelői vélemény célszerű és hatékony alkalmazásának és a pártfogó felügyelői szolgálat működésének jogszabályi kereteit is.

A Bv. tvr. 5/A. §-a a pártfogó által foganatosított megkeresések körére vonatkozó szabályokat tartalmazza.

A Bv. tvr. 5/A. §-a szerint: „(1) A pártfogó felügyelő általi megkeresésre a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 71. § (1)–(5) és (7) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. Ha az feladatának ellátásához szükséges, a pártfogó felügyelő a nyomozóhatóságtól, az ügyésztől vagy a bíróságtól is kérhet adatokat, iratokat és felvilágosítást.

(2) A pártfogó felügyelő által kért adatok köre a pártfogolt

  1. személyazonosító adataira, társadalombiztosítási azonosító jelére,

  2. lakcímére, tartózkodási helyére,

  3. családi állapotára és körülményeire,

  4. lakáskörülményeire,

  5. iskolai végzettségére,

  6. foglalkozására, munkahelyére, szakmai képesítésére,

  7. egészségi állapotára, esetleges káros szenvedélyeire,

  8. vagyoni és jövedelmi helyzetére

terjedhet ki.”

A pártfogó felügyelői vélemény az elítélt feltételes szabadságra bocsátása, más közérdekű munkahely vagy másik munkahely kijelölése, a közérdekű munka szabadságvesztésre történő átváltoztatása, a magatartási szabályok megváltoztatása, vagy felfüggesztett szabadságvesztés mellett alkalmazott pártfogó felügyelet szabályinak megsértése körében is elősegítheti a megalapozott bírói döntés meghozatalát.

A Bv. tvr. 94. §-a szerint: „(1) A pártfogó felügyeletet a pártfogó felügyelői szolgálat hajtja végre.

(2) A pártfogó felügyelet végrehajtásában a rendőrség közreműködik és közbiztonsági szempontból ellenőrzi a pártfogolt magatartását. A rendőrség közreműködése során

  • a pártfogó felügyelet végrehajtása körében teljesíti a pártfogó felügyelői szolgálat megkereséseit,

  • ellenőrzi egyes magatartási szabályok [Btk. 82. § (5) bek. a)–d) pont] megtartását,

  • javasolhatja az előírt magatartási szabályok módosítását (100. §),

  • tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól,

  • segíti a pártfogó felügyelő munkáját.

(3) A pártfogó felügyelet végrehajtásában a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködnek.

(4) A pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek munkáját az állampolgárok segítik és támogatják.”

A Bv. tvr. 95. §-ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

A pártfogó felügyelő:

  1. a fiatalkorú terheltekről környezettanulmányt készít,

  2. ellátja a pártfogó felügyelet végrehajtásával járó teendőket,

  3. a pártfogó felügyelet végrehajtásáról pártfogoltanként pártfogó felügyeleti tervet készít,

  4. összehangolja a pártfogó felügyelet végrehajtásában közreműködő szervek és szervezetek tevékenységét,

  5. a magatartási szabályok meghatározása és a bíróság döntésének megalapozása érdekében pártfogó felügyelői véleményt készít.”

A Bv. tvr. 100. §-a szerint: „A bíróság a határozatában előírt magatartási szabályokat a pártfogolt magatartásától és életvezetésétől függően módosíthatja. A magatartási szabályok módosítását a pártfogó felügyelő is javasolhatja, illetőleg a pártfogolt is kérheti. Ilyen ügyben a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el.”

A 101. § (1) bekezdése úgy rendelkezik: „Ha a pártfogó felügyeletet a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével kapcsolatban rendelték el, és a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a pártfogó felügyelő, illetve a rendőrség az ügyészhez fordul.”

A Bv. tvr. 101. § (2) bekezdésének rendelkezése: „Ha a magatartási szabályok megszegése miatt a szabadságvesztés végrehajtása elrendelésének lehet helye, az ügyész az ügyben első fokon eljárt bíróságnak indítványt tesz. A bíróság tárgyaláson határoz. Ilyen ügyben indítvány megtételéig az ügyész, azt követően a bíróság pártfogó felügyelői vélemény beszerzését rendelheti el.”

A pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes szabadság tartamával, a próbára bocsátás próbaidejével, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejével, a vádemelés elhalasztásának tartamával, de legfeljebb 5 év, életfogytig tartó szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság esetén legfeljebb 15 év.

A pártfogó felügyelet kezdő napja az ezt elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napja, illetőleg a szabadságvesztésből vagy a javítóintézetből szabadulás napja.[416]

A jóvátételi munka előírása mellett elrendelt pártfogó felügyelet addig tart, amíg a jóvátételi munka végzésére kötelezett a jóvátételi munka elrendelését nem igazolja, de legfeljebb egy évig.

A pártfogó felügyelet megszűnik, ha

  1. a tartama letelt,

  2. a próbára bocsátást, a felfüggesztett szabadságvesztést, illetve a feltételes szabadságot a bíróság megszünteti,

  3. a pártfogó felügyelet tartama alatt szabadságvesztés végrehajtását veszik foganatba, a Btk. 89. § (5) bekezdésében szabályozott eset kivételével.

A pártfogó felügyelet fele részének, de legalább egy év eltelte után a pártfogó felügyelő javasolhatja a pártfogó felügyelet megszüntetését, ha annak szükségessége már nem áll fenn.[417]

A Bv. tvr. 102/A.§ (6) bekezdése szerint „A pártfogó felügyelet megszűnik, ha az ügyész vádat emel, vagy a nyomozást megszünteti.” E rendelkezés a vádemelés elhalasztása esetén megállapított pártfogó felügyeletre vonatkozik. A pártfogó felügyelet megszűnéséről a pártfogó felügyelő értesíti a pártfogoltat, a rendőrséget, valamint azt a személyt vagy szervet, akit korábban a pártfogó felügyelet elrendeléséről vagy foganatosításáról értesített.

A Bv. tvr. 102/A. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza: „(1) Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész által megállapított pártfogó felügyelet végrehajtására a 92–102. § rendelkezéseit a (2)–(6) bekezdésbe foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A pártfogó felügyelet végrehajtása iránt az ügyész a pártfogó felügyelői szolgálatot keresi meg.

(3) A pártfogolt köteles:

  1. a vádemelés elhalasztásáról szóló határozat kézbesítése után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a pártfogó felügyelőnél jelentkezni,

  2. az ügyész határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani.

(4) A külön magatartási szabályok előírására és a magatartási szabályok módosítására az ügyész jogosult.

(5) Ha a pártfogolt a magatartási szabályokat súlyosan megszegi, a pártfogó felügyelő, illetve a rendőrség az ügyészhez fordul.

(6) A pártfogó felügyelet megszűnik, ha az ügyész vádat emel, vagy a nyomozást megszünteti.”

A pártfogó felügyelet előkészítése keretében szükséges már a nyomozati, illetve a büntetés-végrehajtási anyagban dokumentálni azokat az adatokat, körülményeket, amelyek a pártfogó felügyelet elrendelését megalapozhatják.

Próbára bocsátás vagy felfüggesztett szabadságvesztés mellett elrendelt pártfogó felügyeletről a bíróság két példányban értesítést állít ki, amely tartalmazza a bíróság által megállapított magatartási szabályokat. Ennek egyik példányát a pártfogolt állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, az értesítés másik példányát pedig a pártfogolt állandó lakóhelye szerint illetékes megyei pártfogó felügyelői szolgálatnak küldi meg. Az értesítéssel együtt vagy pótlólag megküldik a pártfogó felügyelői szolgálatnak a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat kiadmányát, valamint a pártfogó felügyelet végrehajtásához szükséges egyéb iratokat [9/2002. (IV. 9.) IM rendelet 115–117. §].

Feltételes szabadságra bocsátás esetén a pártfogó felügyelet tárgyában a bv. intézet székhelye szerint illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási bírója a Bv. tvr. 6. §-a, illetve 13. §-a szerinti eljárásban végzéssel határoz. A pártfogó felügyelet alá helyezés ügyében tartott meghallgatásról a jegyzőkönyvet három példányban kell elkészíteni. A bv. bíró határozatát jegyzőkönyvbe foglalja. Egy példányt a javaslathoz csatolt mellékletekkel együtt a bv. intézetnek, illetőleg a javítóintézetnek, egy példányt pedig az elítélt lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálatnak küld meg.

Vádemelés elhalasztása esetén az ügyész a határozat megküldésével értesíti a pártfogói szolgálatot a pártfogó felügyelet tényéről.

A pártfogó felügyelet végrehajtása rendjének elemei: megfelelő nyilvántartás, a pártfogó felügyeletben közreműködő szervekre háruló feladatok teljesítése, azok koordinálása, a pártfogoltat kötelező magatartási szabályok, a megfelelő szankciók alkalmazása.

  1. A pártfogó felügyelet eredményes ellátásának fontos biztosítéka a naprakész és áttekinthető nyilvántartás.

    Eszerint:

    • tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól,

    • segíti a pártfogó felügyelő munkáját.

    „A pártfogó felügyelet során nyilvántartókönyvet és nyilvántartólapokat kell vezetni, és a pártfogó felügyelői könyvnek is naprakésznek kell lennie. A pártfogó felügyelő egyes cselekményekről jelentést, illetve feljegyzést köteles készíteni.”

  2. A pártfogó felügyeletben közreműködő szervekre háruló feladatok ellátása során a pártfogó felügyelet végrehajtásában tevőleges szerepe van a pártfogó felügyelőnek, a TGH-nak, a rendőrségnek, továbbá az állami szerveknek, társadalmi szervezeteknek és az állampolgároknak is.

A pártfogó felügyelő megkeresheti a rendőrséget a pártfogó felügyelet végrehajtása érdekében szükséges intézkedések megtételére. A rendőrség által ellenőrzött magatartási szabályok megtartásáról és a pártfogolt magatartásáról véleményt kérhet. Fontos a pártfogó felügyelő irányító és koordináló szerepe is. Jogosult ellenőrizni, hogy a pártfogolt eleget tesz-e kötelezettségeinek, milyen magatartást tanúsít a lakóhelyén és munkahelyén, életkörülményeiről a pártfogoltat beszámoltathatja. Azt, hogy a rendőrség a pártfogó felügyelet végrehajtásában miben működik közre, a Bv. tvr. 94. § (2) bekezdése tartalmazza. A rendőrségnek egyrészt igazgatási, másrészt büntetés-végrehajtási funkciói vannak. Eszerint: „A pártfogó felügyelet végrehajtásában a rendőrség közreműködik, és közbiztonsági szempontból ellenőrzi a pártfogolt magatartását. A rendőrség közreműködése során

  • a pártfogó felügyelet végrehajtása körében teljesíti a pártfogó felügyelői szolgálat megkereséseit,

  • ellenőrzi egyes magatartási szabályok [Btk. 82. § (5) bek. a)–d) pont] megtartását,

  • javasolhatja a pártfogó felügyelet tartamának [Btk. 82. § (4) bek.] és az előírt magatartási szabályoknak a módosítását (100. §),

  • tájékoztatja a pártfogó felügyelői szolgálatot a pártfogolt ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól,

  • segíti a pártfogó felügyelő munkáját.”

A pártfogó felügyelet végrehajtása rendjének egyik legfontosabb eleme a pártfogoltat kötelező magatartási szabályok betartása és betartatása. A magatartási szabályok három csoportját különböztetjük meg: a minden pártfogoltra kötelező általános érvényű;[418] a jogszabályban külön megjelölt és a bíróság által elrendelhető;[419] és a jogszabály felhatalmazása alapján a bíróság által elrendelhető egyéb[420] magatartási szabályokat.

Minden pártfogoltra kötelező általános magatartási szabályok a 2012. évi C. törvény 71. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint:

  1. a jogszabályban és a határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani,

  2. a pártfogó felügyelővel rendszeresen kapcsolatot tartani,

  3. a pártfogó felügyelő részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.

A Bv. tvr. 96. §-a szerint „A pártfogolt köteles:

  1. a pártfogó felügyeletet elrendelő határozat jogerőre emelkedése, illetve a szabadságvesztésből szabadulása után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a pártfogó felügyelőnél jelentkezni;

  2. ha munkaképes – a jogszabályban meghatározott kivétellel, a lehetőségekhez képest – munkaviszonyban állni vagy egyéb kereső foglalkozást folytatni;

  3. munkahelyének és lakóhelyének megváltoztatására irányuló szándékát a pártfogó felügyelőnek előzetesen bejelenteni;

  4. a pártfogó felügyelőnek a magatartási szabályok megtartására és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseit teljesíteni;

  5. a jogszabályban vagy a bíróság határozatában előírt egyéb kötelezettségeket megtartani;

  6. a pártfogó felügyelet tartama alatt a pártfogó felügyeletet elrendelő határozatot magánál tartani, és ha a rendőrség igazoltatja, a határozatot a személyazonosító igazolvánnyal együtt bemutatni.”

Vádemelés elhalasztása esetén a pártfogolt köteles – a Bv. tvr. 102/A. § (3) bekezdése szerint – a vádemelés elhalasztásáról szóló határozat kézbesítése után a jogszabályban meghatározott időben az állandó lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon és a pártfogó felügyelőnél jelentkezni, az ügyész határozatában előírt egyéb kötelezettséget megtartani.

A külön magatartási szabályok közül a Btk. 82. § (5) bekezdés a)–i) pontja, és – minimális változtatással – a 2012. évi C. törvény 71. § (2) bekezdése a következőket sorolja fel, mint amelyeket a bíróság és az ügyész elrendelhet a pártfogolt számára:

  1. a bűncselekmény elkövetésében részt vett, meghatározott személlyel ne tartson kapcsolatot;

  2. a bűncselekmény sértettjétől, illetőleg annak lakásától, munkahelyétől vagy attól a nevelési-oktatási intézménytől, ahová a sértett jár, tartsa távol magát;

  3. meghatározott jellegű nyilvános helyeket ne látogasson;

  4. nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt;

  5. meghatározott helyen és időközönként, meghatározott szervnél vagy személynél jelentkezzék;

  6. vegye fel a kapcsolatot az állami foglalkoztatási szervvel, vagy a helyi önkormányzatnál közfoglalkoztatásra jelentkezzen be;

  7. meghatározott tanulmányokat folytasson;

  8. – beleegyezése esetén – meghatározott gyógykezelésnek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát;

  9. vegyen részt a pártfogó felügyelő által szervezett csoportos foglalkozáson vagy a Pártfogó Felügyelői Szolgálat közösségi foglalkoztatójának programja szerinti más foglalkozáson.

Az új Btk.-ban a változás annyi, hogy az f) pontban az önkormányzat elé „helyi”, a közmunkára szó helyébe a „közfoglalkoztatásra” szó került; a h) pontba pedig a „hozzájárulása” szó helyébe a „beleegyezése”szó.

A bíróság, illetve az ügyész a felsorolt magatartási szabályokon kívül más magatartási szabályokat is előírhat, különös tekintettel a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi beilleszkedésére, esélyeinek növelésére [2012. évi C. törvény 71. § (3) bek.]. Vádemelés elhalasztása esetén a külön magatartási szabályok előírására és a magatartási szabályok módosítására az ügyész jogosult.

A pártfogó felügyelet hatékonyságának lényeges biztosítéka a szükséges esetben a megfelelő szankciók alkalmazása.

A pártfogolttal szemben a következő szankciók alkalmazhatók: a magatartási szabályok szigorítása, a pártfogó felügyelet tartamának meghosszabbítása, a próbára bocsátás megszüntetése, a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése, a feltételes szabadság megszüntetése, az elhalasztott vádemelés esetén annak benyújtása, az ideiglenes elbocsátás megszüntetése, a szabálysértés címén történő felelősségre vonás, a szankciók együttes alkalmazása több pártfogó felügyelet esetén.

„A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott, a feltételes szabadságra bocsátott, a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott és az a fiatalkorú, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll.” Fiatalkorúval szemben a jóvátételi munkavégzés előírása mellett pártfogó felügyeletet is el kell rendelni.[421]

A pártfogó felügyelő tanácsot ad a pártfogolt iskolai, munkahelyi, egészségi, szociális és egyéb problémái megoldásához, az ehhez szükséges támogatások igénybevételéhez, valamint szükség esetén személyesen jár el a pártfogolt érdekében. A pártfogó felügyelő feladatai ellátása során együttműködik a pártfogolt lakó-, illetve tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal.[422] A pártfogó felügyelő feladata a fiatalkorú büntetőügyében eljáró ügyészség, illetve bíróság felkérésére elkészítendő környezettanulmányhoz szükséges információ beszerzése is. A vádemelés elhalasztása, próbára bocsátás és felfüggesztett szabadságvesztés esetén a pártfogó felügyelő az ügyész, illetve a bíróság határozatának kézhezvétele után haladéktalanul értesíti a pártfogoltat és a fiatalkorú pártfogolt törvényes képviselőjét a pártfogó felügyeletet elrendelő határozatról, a pártfogó felügyelet kezdő időpontjáról, a pártfogó személyéről és felhívja az értesítetteket, hogy a megjelölt időpontban és helyen keressék fel. Ezt az időpontot legkésőbb a határozat kézbesítésétől számított 15. napra kell kitűzni.

A pártfogó felügyelő ellenőrzési kötelezettségének teljesítése során a pártfogolt tanulmányi és egyéb kötelezettségeinek teljesítését, a lakóhelyén, munkahelyén tanúsított magatartását is ellenőrzi és beszámoltatja életkörülményeiről. Ha a pártfogó felügyelet ellátása a pártfogolt vagy környezete miatt akadályba ütközik, a pártfogó felügyelő igénybe veheti a rendőrség segítségét is.

A pártfogó felügyelő javaslatot tesz az illetékes megyei (fővárosi) főügyészségnek, ha a pártfogolt a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, így ha a próbára bocsátott a magatartási szabályokat megszegi, a próbára bocsátás időtartama meghosszabbítására, illetve ha súlyosan megszegi, javítóintézeti nevelés folytatása elrendelésének vagy büntetés kiszabásának; ha a feltételes szabadságra bocsátott a magatartási szabályokat megszegi, a feltételes szabadság megszüntetésének; ha a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott a magatartási szabályokat megszegi, az ideiglenes elbocsátás megszüntetésének indítványozására.

A magatartási szabályok közül a Bv. tvr. 96. § b) pontja szerinti munkakötelezettség nem vonatkozik arra a pártfogoltra, aki nevelési-oktatási intézmény nappali tagozatának tanulója, vagy foglalkozást elősegítő képzésben vesz részt, és az eltartása családon belül vagy otthont nyújtó ellátás keretében biztosított.[423] Ilyen esetben tehát a munkavégzési kötelezettség akkor sem kérhető számon a pártfogolttól, ha azt a bíróság egyébként előírta.

A pártfogó felügyelet alá helyezett fiatalkorúak és fiatal felnőttek körében a bűnismétlés kockázatát leggyakrabban a képzettségi hiányosságok, a személyiségproblémák, tanulmányi és szocializációs elmaradás jelentik. Az alternatív szankcióként javasolt programok támogatják a fiatalok személyiségének pozitív irányba történő fejlődését, a társadalmi és magánéletben való boldogulását, hozzájárulva ezzel a bűnelkövetés elkerüléséhez.

„A katona pártfogó felügyeletét – ha az állományilletékes parancsnok másképp nem rendelkezik – a szolgálati elöljáró által kijelölt hivatásos katona pártfogó a bíróság, illetőleg az ügyészség határozata alapján hajtja végre. A pártfogó rendszeres kapcsolattartás útján figyelemmel kíséri a pártfogolt életvitelét, munkáját és magatartását; szolgálati és lakóhelyén ellenőrzi, hogy a pártfogolt betartja-e a magatartási szabályokat, szükség esetén utasítja azok betartására; állományilletékes parancsnoka útján kezdeményezi a magatartási szabályok módosítását, illetőleg a magatartási szabályok megszegése esetén a területileg illetékes ügyészség tájékoztatását.

A pártfogó jogosult közvetlenül vagy az illetékes szervek útján segítséget nyújtani a pártfogoltnak a beilleszkedése során felmerült nehézségek megoldásához.”[424] Ha a pártfogó felügyelet alá helyezett katona szolgálati viszonya a pártfogó felügyelet tartama alatt szűnik meg, köteles jelentkezni a lakóhelye szerint illetékes pártfogó felügyelőnél. „A szolgálati viszony megszűnéséről az állományilletékes parancsnok haladéktalanul értesíti a pártfogolt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes pártfogó felügyelői szolgálatot és rendőrkapitányságot; egyidejűleg közli a megállapított magatartási szabályokat. A továbbiakban a pártfogó felügyelet végrehajtására az általános szabályok irányadók.”[425]

4. Az elkobzás foganatosítása

Az elkobzás végrehajtásának célja, hogy megakadályozza a társadalomra veszélyes dolog további birtokban tartását. Adott esetben az egyéni megelőzést biztosító vagyoni hátrány is lehet, ennek megnyilvánulási formája az elkobzás alá eső érték megfizetésére, illetve vagyoni előny megfizetésére való kötelezés. Ezen intézkedéseket a Be. egyébként vagyoni jellegű hátránynak tekinti. Olyan esetben is alkalmazható az elkobzás, amikor az elkövetett cselekmény nem minősül bűncselekménynek. Így akkor is, amikor az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot, vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették. Minden más esetben az elkobzás alkalmazásának feltétele a bűncselekmény megvalósulása. A társadalom védelmét szolgáló szerepét juttatja kifejezésre, hogy elkobzás még akkor is lehetséges, ha büntetőeljárás senki ellen nem indult, illetőleg azt megszüntették, vagy az eljárást felfüggesztették.

Az elkobzás egyik sajátossága az is, hogy végrehajtásának előfeltételeit már a büntetőeljárás során biztosítani lehet, illetve kell. Ennek eszközei: a lefoglalás,[426] a házkutatás,[427] a motozás (Be. 150. §), a zár alá vétel[428] és a biztosítási intézkedés.[429] E körben viszonylag új jogintézmény a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés (Be. 158/A. §).

A lefoglalás, a házkutatás és a motozás közös vonása, hogy mindháromnál tárgyi bizonyítási eszközről van szó, mégpedig a házkutatásnál és a motozásnál a tárgyi bizonyítási eszköz feltárásáról, a lefoglalásnál pedig a tárgyi bizonyítási eszköz biztosításáról.

Szükséges kiemelni, hogy a Be. 154. §-a szerinti lefoglalás nem azonos a polgári végrehajtás (Vht.) szerinti lefoglalással.

Az elkobzás foganatosítása során az elítélt tűrni köteles a jogszerűen elkobzott dolog elvételét és a tulajdonjog megváltozását.

Az elkobzás szempontjából kiemelkedően fontos feladat a bűnjelek kezelése és megőrzése. A bűnjelek lefoglalásáról jegyzőkönyvet kell felvenni és a lefoglalt bűnjelekről bűnjeljegyzéket kell készíteni. A bűnjeleket külön utasításban megjelölt szervek kezelik. A nyomozás befejezésével a bűnjeleket a bírósági bűnjelkezelőhöz szállítják, kivéve többek között az előzetes értékesítést, vagy ha a bűnjel jellegénél fogva a bírósági bűnjelkezelőnél nem tárolható (pl. vámáru). A törvényszék székhelyén a törvényszéki gazdasági hivatal (TGH) ezzel megbízott dolgozója látja el a bűnjelkezelői feladatokat. Ez jelenti a bűnjelek megőrzését, szükséges esetben az előzetes értékesítését, a pénzbeli juttatást, az egyes speciális bűnjelekkel kapcsolatos eljárást. A megőrzés módjai: raktári kezelés, bírósági letétbe helyezés, a bírói letéti számlára befizetés. Ha a büntetőeljárás során lefoglalt dolog gyors romlásnak van kitéve; huzamosabb tárolásra alkalmatlan; kezelése, tartása, tárolása, illetve őrzése az értékével arányban nem álló költséggel járna; értéke az előre látható, hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne, a büntetőügyben eljáró hatóság a dolog előzetes értékesítése iránt intézkedik.

Speciális előírások vonatkoznak a lefoglalt lőfegyverre és robbanóanyagra, sugárzó anyagra, kábítószerre, méregre, devizaértékre és értéktárgyakra, jövedéki tárgyakra és vámárukra, zálogjegyekre.

A Bv. tvr. a törvényszéki gazdasági hivatalt jelöli meg végrehajtó szervként.[430] Rajta kívül az elkobzás végrehajtásában közreműködő szervek: bűnjelkezelők, rendőrségi szervek, NAV, bírósági végrehajtók, gazdálkodó szervezetek és más szervek. Az elkobzás végrehajtása a különböző szervek kapcsolódó tevékenységéből áll.

A bíróság egységes értesítést állít ki a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok elkobzásáról[431] és ennek egy külön példányával értesíti a bűnjelkezelőt. „Az elkobzott dolog tulajdonjoga törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.”[432] Az állam a tulajdonjogot az elkobzást kimondó bírósági határozat jogerőre emelkedésével szerzi meg. Az elkobzott dolgot rendszerint értékesíteni kell. Az elkobzott dolgot meg lehet semmisíteni, ha értékesítésre alkalmatlan, vagy az értékesítés iránt tett intézkedések nem vezettek eredményre; illetőleg az eredeti állapotban való értékesítése a közrendet, a közegészséget vagy a közerkölcsöt sértené, illetve veszélyeztetné. Az elkobzott dolgot meg kell semmisíteni, ha az értékesítés valamely szellemitulajdon-jogot sértene.[433] A megsemmisítés az erre a célra kijelölt bizottság jelenlétében történik, a bizottságnak a bűnjelkezelőn kívül a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság megbízottja is tagja.[434] A Bv. tvr. 88. § (3) bekezdése szerint „Ha az elkobzott dolog külön jogszabályban meghatározott közérdekű felhasználásának lehet helye, az elkobzás végrehajtását a közérdekű felhasználásról döntésre jogosult szervezet által adott tájékoztatás beérkezéséig nem lehet megkezdeni.” Speciális szabályokat tartalmaz az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény, amely megteremtette az elkobzott dolgok karitatív célokra történő felhasználásának lehetőségét. Az elkobzott dolgot kezelő hatóság alkalmanként értesíti a Karitatív Tanácsot, ha elkobzott dolgok közérdekű felhasználásának lehet helye.

„Élő állat elkobzásának végrehajtása során

  1. veszélyes eb [Btk. 266.§ (3) bek.], valamint egyéb veszélyes állat esetén a külön jogszabályokban meghatározott módon kell eljárni,

  2. természetvédelmi oltalom alatt álló, vagy nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állapotot a természetvédelmi hatóságnak, más állatot az élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek kell átadni.”[435]

Az elkobzás még kivételesen sem mellőzhető

  1. ha azt nemzetközi jogi kötelezettség kizárja,

  2. ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,

  3. kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, készítésének elősegítése, előállításához szükséges anyaggal visszaélés, új pszichoaktív anyaggal visszaélés, teljesítményfokozó szerrel visszaélés, gyógyszerhamisítás, méreggel visszaélés, ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés, természetkárosítás, állatkínzás, orvvadászat, tiltott állatviadal szervezése, ózonréteget lebontó anyaggal visszaélés, radioaktív anyaggal visszaélés, nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés, robbanóanyaggal vagy robbanószerrel visszaélés, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés, haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, kettős felhasználású termékkel visszaélés vagy veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése esetén.[436]

„Nincs helye elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő, de legalább öt év elteltével.”[437]

Az elkobzott sajtóterméket a hatóság közvetlenül az Országos Széchenyi Könyvtárnak küldi meg.[438]

Mindig olyan intézethez kerülnek az elkobzott dolgok, ahol a legnagyobb szakértelemmel, biztonságosan tudják kezelni azokat.

A lefoglalt bűnjeleket négy vagy a szükséges példányban készített jegyzőkönyvben, illetőleg határozatban mennyiségük, értékük, minőségi állapotuk, esetleges hiányosságuk és különös ismertetőjelük feltüntetésével kell felsorolni. A bűnjel anyagi értékének megállapítása nem mellőzhető akkor, amikor a – a többségében vagyon elleni – bűncselekmény minősítése a nyomozás során lefoglalt dolog értékéhez igazodik.

Előfordulhat, hogy a bűnjel nem hagyható az érdekelt őrizetében, s a nyomozó hatósághoz vagy a bűnjelkezelőhöz való beszállítására annak terjedelme, súlya, jellege vagy a rendes kezelési (tartási, tárolási, őrzési) módja miatt nincs lehetőség, azt a lefoglalás helyén működő, a szakszerű kezelés, tárolás (tartás), őrzés feltételeivel rendelkező gazdálkodó szervezet, illetőleg vállalkozó kezelésére lehet bízni megfelelő díjazás ellenében.[439] Az érdekelt a bűnjel kezeléséről (tartásáról, tárolásáról, őrzéséről) saját költségén úgy köteles gondoskodni, hogy a bűnjel állaga (minőségi állapota, használhatósága, értéke stb.) romlást ne szenvedjen.

Az értékpapír lefoglalásról a kibocsátó vagy kiállító szervet haladéktalanul értesíteni kell.[440]

„Az elkobzás végrehajtását a polgári perben eljáró bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig el kell halasztani, ha az egyéb érdekelt az ítélet jogerőre emelkedését követően hatvan napon belül tulajdonjogi igényét egyéb törvényes úton érvényesítette.”[441]

A bűnjeleket – a bírósági letétbe helyezett bűnjelek kivételével – bűnjelnyilvántartó könyvbe kell bevezetni és nyilvántartani. A bűnjelek pontos, naprakész nyilvántartása a bűnjelkezelés szakszerűségét és kezelési megkönnyítését segíti elő. A bűnjel-nyilvántartó könyvbe történő bejegyzésnek mindig megfelelő okiraton kell alapulnia és az okiratokat meg kell őrizni.[442]

A bűnjelkezelő a bűnjeleket az erre alkalmas, tűzbiztos, vízmentes, biztonsági zárral ellátott helyiségben (bűnjelkamrában) lehetőleg a bűnjelnyilvántartó könyv tételszámainak sorrendjében őrzi.[443] Nem lehet bűnjelkamra olyan helyiség, amit más célra is igénybe vesznek (pl. garázs, széntároló stb.). A bűnjel állagának megóvásáról is gondoskodni kell. A szakszerű kezelés ellátásával – szükség esetén – gazdálkodó szervezetet, illetőleg vállalkozót is meg lehet bízni.[444]

A bűnjelek bizonyos fajtái jellegükből adódóan speciális kezelést igényelnek. Így a robbanóanyag, robbantószer, robbanásveszélyes ismeretlen tárgy, sugárzó anyagok és készítmények, lőfegyverek, lőszer, méreg vagy méreg tartalmú tárgy, kábítószer, jármű stb.

Az elkobzott dolog értékesítése kereskedelmi tevékenység folytatására jogosult gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó közreműködésével történő eladás vagy a törvényszéki végrehajtó által megtartott árverés vagy elektronikus árverés útján történik.[445]

Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény definíciója szerint közérdekű felhasználás az elkobzott dolgoknak a rászorulók részére történő, egyéni szükségleteiket meg nem haladó mértékű ingyenes juttatás.[446] Általános szabály szerint a közérdekű felhasználásra a törvény mellékletében meghatározott rendeltetésű dolgok kerülhetnek. Ilyen a személyes szükségletet biztosító rendeltetési körbe az élelmezés, a ruházkodás, hálófelszerelés, tisztálkodás, takarítás, tisztítás, valamint az iskoláztatás és művelődés tartozik. A járulékos szükségletet biztosító rendeltetési körök az ideiglenes lakhatás, lakáskarbantartás, lakásfelszerelés, híradástechnikai felszerelés, háztartási eszköz, konyhai felszerelés, játék, továbbá szabadidősport. A törvény tételesen felsorolja, hogy milyen dolog közérdekű felhasználásának nincs helye. Így többek között nincs helye közérdekű felhasználásnak jövedéki termék esetében. Mivel az elkobzott dolgokat közvetlenül kell a rászorulókhoz eljuttatni, nincs lehetőség arra, hogy azokat intézménynek, szervezetnek adják át.

5. A vagyonelkobzás végrehajtása

A vagyonelkobzás gyakorlatilag az elítélt tulajdoni jogának megvonása, illetve korlátozása.

Jelentős – rendszerbeli és az egyes rendelkezéseket is érintő – módosuláson ment keresztül a vagyonelkobzás szabályozása is, egyértelművé téve azt, hogy a bűncselekmények, különösen szervezett bűnözés keretében elkövetve, nem képezhetik sem gazdagodás, sem pedig újabb bűncselekmények elkövetésének anyagi alapját.

A törvény intézkedésként szabályozza a vagyonelkobzást, és ekként illeszti a Btk.-ba a módosított szabályokat. A vagyonelkobzás hatályos szabályozása a többszöri módosítások során fokozatosan elvesztette büntetés jellegét, mivel az már jelenleg sem a legálisan szerzett vagyonától fosztja meg az elkövetőt, hanem a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon elkobzását rendeli el.

A 2012. évi C. törvény 74. §-a szerint: „(1) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra

  1. a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett;

  2. a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett;

  3. a vagyonra, amelyet kábítószer-kereskedelem elkövetője a bűncselekmény elkövetésének ideje alatt szerzett,

  4. a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett;

  5. a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak;

  6. a vagyonra, amely az adott vagyoni előny tárgya volt.

(2) A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni.

(3) Ha az elkövető vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy meghalt, illetőleg a gazdálkodó szervezet átalakult, a vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni arra az (1) bekezdés szerinti vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.

(4) Az ellenkező bizonyításig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni

  1. az (1) bekezdés b) pontja esetében a bűnszervezetben való részvétel,

  2. az (1) bekezdés c) pontja esetében a kábítószer forgalomba hozatalának, illetve az azzal való kereskedés ideje alatt szerzett valamennyi vagyont.

(5) Nem rendelhető el vagyonelkobzás

  1. arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgál,

  2. arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek,

  3. az (1) bekezdés b) és e) pontja esetében, ha a vagyon törvényes eredete bizonyított.

A 75. § szerint: „(1) A vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni,

  1. ha a vagyon már nem lelhető fel;

  2. ha a 74. § (1) bekezdése alapján vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem különíthető el vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna;

  3. a 74. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben.

(2) A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor, kóros elmeállapot vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették.

(3) az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.”

Vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot, követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell a fenti rendelkezések alkalmazásában.[447]

A vagyonelkobzás szabályait a 2012. évi C. törvény a hatályos Btk.-val egyezően állapította meg. Új rendelkezés, hogy a kábítószer-kereskedelem bűncselekményének elkövetése ideje alatt szerzett vagyon vonatkozásában is fordított bizonyítási terhet ír elő.

A vagyonelkobzásra vonatkozó szabályok 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történt módosítása a vagyonelkobzást – szabadságvesztés kiszabása mellett – minden esetben kötelezővé tette a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra, ugyanakkor erre a vagyoni körre korlátozta alkalmazhatóságát, azaz főszabályként megszűnt a jogszerűen szerzett vagyon elkobzásának lehetősége. Ezzel a vagyonelkobzás elvesztette represszív joghátrány jellegét, hiszen csak a bűncselekmény elkövetéséből származó javak, a nemzetközi egyezményekben is kötelezően előírt elvonását teszi lehetővé.

A 2001. évi CXXI. törvény a már elkezdett folyamatot vitte tovább a vagyonelkobzásnak a mellékbüntetések közül az intézkedések közé történő áthelyezésével. A vagyonelkobzás már a hatályos szabályozás szerint sem jelent vagyoni jellegű büntetést, mivel az elkövető jogszerűen szerzett vagyonát nem érinti. Alapvetően az eredeti – a bűncselekmény elkövetése előtti – állapot visszaállításáról van szó, ami az elkövető vagyoni helyzetét illeti.

A törvény, abból kiindulva, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszköze a bűnszervezetek megfosztása vagyoni alapjuktól, általános szabályként rendeli elkobozni azt a vagyont, amelyet az elkövető a bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett. Az általános szabály alóli kivételként a vagyonelkobzást nem lehet elrendelni arra a vagyonra, amelynek törvényes eredete bizonyított.

A törvény továbbra is egyértelművé teszi, hogy az ellenkező bizonyításáig a vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel alatt szerzett valamennyi vagyont.

Ebből következik, hogy a bizonyítás sikertelenségének kockázatát a terhelt viseli, azaz amennyiben az ilyen vagyon törvényes eredete kétséges, egyértelműen nem bizonyított, hogy a vagyont nem a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt törvényes úton szerezték, a vagyonelkobzást el kell rendelni.

A törvény e rendelkezése szerint, hogy a vagyon törvényes eredetének bizonyítása körében a bizonyítási főszabály megfordul, nevezetesen minden, a bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyont el kell kobozni. A törvény a terheltnek kimentési lehetőséget biztosít azzal, hogy bizonyíthatja a vagyon törvényes eredetét.

A kábítószerrel kapcsolatos új rendelkezésnek az a célja, hogy a szervezett és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemben a vagyoni, anyagi alapjaik elkobzásával hatékonyabban fel lehessen lépni a kábítószer-kereskedőkkel szemben. A törvény a bizonyítási terhet ebben az esetben is megfordítja. A Btk. már egyszerűsítette a vagyonelkobzás meghiúsítása céljából a harmadik személynek juttatott vagyon elkobzására vonatkozó szabályokat. Ezt a 2012.évi C. törvény megtiltja. A vagyonelkobzást arra a bűncselekményből származó vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is el kell rendelni, amellyel az elkövetőhöz képest más természetes vagy jogi személy jogellenesen gazdagodott.

A jogellenesség ebben az esetben nem azt jelenti, hogy a vagyont a Btk. valamely tényállásába ütköző módon szerezte – az ilyen vagyon a Btk. 77/B. § (1) bekezdésének a) pontja, illetve a 2012. évi C. törvény 74. § (1) bekezdés a) pontja szerint vonható el, s ebben az esetben a megszerző maga is elkövető –, hanem ez alatt a polgári jog szabályaival objektíve ellentétes szerzést kell érteni.

A büntetőeljárás keretében érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgáló vagyonra a vagyonelkobzás nem rendelhető el. A vagyon a polgári jogi igény fedezetéül akkor szolgál, ha a polgári jogi igény érvényesítése céljából zár alá vételét rendelték el, és a zár alá vétel a vagyonelkobzást elrendelő határozat meghozatalakor is fennáll.

A jóhiszeműen, ellenérték fejében szerző harmadik személy érdekeinek védelmében a törvény úgy rendelkezik, hogy ebben az esetben a vagyont nem lehet elvonni tőle, hanem a vagyonelkobzást az elkövetővel szemben pénzösszegben kifejezve kell elrendelni. Pénzösszegben kifejezve kell elrendelni a vagyonelkobzást továbbá akkor is, ha a vagyon nem lelhető fel, valamint, ha a vagyonelkobzás alá eső vagyon a többi vagyontól nem különíthető el.

A törvény a vagyonelkobzásra is figyelemmel a szankciórendszerben elfoglalt új helyére – azaz az intézkedés jellegére – kiterjeszti a korábban csak az elkobzásnál alkalmazható szabályt, amely szerint ezt az intézkedést akkor is alkalmazni kell, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették.

A törvény nem határozza meg a vagyon fogalmát, ezt büntető jogszabály nem is teheti meg. Vagyon alatt a Btk. vonatkozásában is mindazt érteni kell, amit a polgári jog a vagyon alatt ért, ide értve az ingatlanokat is. Ugyanakkor a vagyonelkobzás alkalmazhatóságával kapcsolatban a gyakorlat során felmerült problémák tisztázása érdekében az értelmező rendelkezésekben kimondja, hogy a vagyonelkobzás alkalmazásában vagyonon a vagyon hasznait, a vagyoni értékű jogot és követelést, illetve pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell.

A vagyonelkobzás végrehajtásának érdekében a bíróság a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a bíróságokra és egyéb szervekre háruló feladatokról szóló 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet alapján teszi meg a szükséges intézkedéseket.

Vagyonelkobzás esetén az egységes értesítőlapon fel kell tüntetni, hogy a bíróság a vagyonelkobzást az elítélt, illetőleg a vagyonelkobzással érintett egyéb érdekelt (természetes személy vagy gazdálkodó szerv) egész vagyonára, milyen meghatározott vagyontárgyaira, illetve milyen nagyságú pénzösszegre rendelte el.

Ha a büntetőeljárás során a terhelt akár ingó, akár ingatlan vagyonának zár alá vételét rendelték el, a fentiekben meghatározott adatokon kívül az egységes értesítőlapon a zár alá vételt elrendelő hatóság megnevezését, határozatának számát és keltét is fel kell tüntetni. Ha a zár alá vételt nem foganatosították, az egységes értesítőlapon erre a körülményre utalni kell.

A törvényszéki gazdasági hivatal a vagyonelkobzás előírása után az egységes értesítőlap hiteles másolata két példányának egyidejű megküldésével a vagyonelkobzás foganatosítása végett a bírósági végrehajtó irodát keresi meg.

A törvényszéki gazdasági hivatal a vagyonelkobzást a bírósági végrehajtó iroda által az eljárás befejezéséről küldött értesítés alapján törli a nyilvántartásból, ha a meghatározott vagyontárgyra vagy a meghatározott pénzösszegre vezetett végrehajtás eredményes volt.

H a vagyonelkobzást a bíróság a terhelt egész vagyonára rendelte el vagy a meghatározott vagyontárgyra vezetett végrehajtás nem járt eredménnyel, továbbra is nyilvántartásban tartja [9/2002. (VI. 9.) IM rendelet 83. § (1)–(5) bekezdés].

A végrehajtásra a bíróság végrehajtásáról szóló 1994. évi LIII. törvény megfelelő szabályai irányadóak.

6. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele

A 2012. évi C. törvény új intézkedésként vezeti be a 63. § (1) bekezdés g) pontjában, illetve a 77. §-ban az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatoknak a végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ez idáig nem volt jogszabályi előírás arra, hogy a jogellenes tartalmat az eljáró hatóság elérhetetlenné tegye. Például a tiltott pornográf felvétellel visszaélést a Btk. büntetni rendelte, de egyebet nem tartalmazott. A hatékonyabb fellépés érdekében a törvény szerint lehetővé válik azoknak az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatok hozzáférhetetlenné tétele, amelyek bűncselekményt valósítanak meg, illetve amelyeket bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak. Hasonlóan az elkobzáshoz, a törvény rendelkezik arról, hogy az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatoknak a hozzáférhetetlenné tételét akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, illetve ha megrovásban részesítették. Ilyen esetekben az elektronikus adatoknak a végleges hozzáférhetetlenné tételét önálló intézkedésként kell alkalmazni.

Ennek az intézkedésnek a bevezetésével uniós kötelezettségnek is eleget teszünk. A 2011/93/EU irányelv 25. cikke szerint a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a gyermekpornográfiát tartalmazó vagy azt terjesztő, a területükön üzemeltetett weboldalak eltávolíthatók legyenek.

Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének teljesítésére – a Be. 596/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kivétellel – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben meghatározott tárhelyszolgáltató köteles. Az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét a bírósági végrehajtó hajtja végre. A tárhelyszolgáltatóval szemben a hozzáférhetetlenné tételi kötelezettség elmulasztása miatt százezer forinttól egymillió forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki a bv. bíró a bírósági végrehajtó értesítése alapján. A határozattal szemben halasztó hatályú fellebbezésnek van helye. A pénzbírság háromhavonta ismételten kiszabható. Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három év elteltével pénzbírság kiszabásának nincs helye. A bv. bíró az első nemteljesítés után az iratokat haladéktalanul megküldi az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételéről első fokon határozatot hozó bíróságnak a Be. 596/A. § szerinti eljárás lefolytatása érdekében. Ezt az elektronikus hírközlési szolgáltatók egy munkanapon belül kötelesek végrehajtani (2012. évi CCXXIII. törvény 77. §).

7. A kényszergyógykezelés végrehajtásának sajátos szabályai

A kényszergyógykezelés elsődleges célja a gyógyítás. Tartalma a beteg szakszerű, az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő kezelése. A feladat a beteg állapotromlásának megakadályozása, egészségének helyreállítása. A kényszergyógykezelés azonban nem csak gyógyítást jelent, hanem egyúttal az újabb bűncselekmény törvényi tényállásban leírt elkövetési magatartás megelőzése is célja. Lényegében ez utóbbi jelenti az intézkedés büntetőjogi jellegét. Tehát olyan büntetőjogi intézkedés, amelynek célja az elkövető gyógyítása, a társadalom védelme érdekében újabb veszélyes cselekmény elkövetésének megelőzése.

Megjegyzés

Marcus Aurelius törvényhozói tevékenységéről megtudhatjuk, hogy – Kosztolányi Dezső szavaival élve – a római „koldus imperátor”-nak milyen gondja volt az elmebetegre, ő hozta törvénybe, hogy a bűnözők elmeállapotát meg kell vizsgálni, ha betegek, nem büntethetők. Birodalma bukásával e törvénye is hosszú időn át feledésbe merült.

1905. szeptember 3-án Budapesten összeülő VII. Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus II. szakosztálya tárgyalta, hogy szükséges-e külön letartóztató intézeteket felállítani oly egyének elhelyezésére, akiknek korlátolt beszámítási képességét a bíróság megállapította, valamint a szokásszerű iszákosok számára. Egyöntetűen elismerték, hogy az ilyen egyének nem valók sem a fogházakba, sem az elmegyógyintézetekbe. Részükre külön orvosi kezelés volna szükséges, ami azt jelenti, hogy az államnak gondoskodnia kellene egy olyan közbenső intézetről, amely részben a fogház szigorát, részben az elmegyógyintézetnek a teljes beszámíthatatlanokra vonatkozó rendelkezéseit mellőzi.[448] Ekkor azonban már működött hazánkban, mint élen járó országban a 60.789/1896. számú igazságügyi miniszteri rendelettel megalapított, a „Letartóztatottak és Elítéltek Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézete”. Pár évtizeddel ezelőtt viták indultak a szakirodalomban a működéséről, főként a büntetés-végrehajtás szervezetében elhelyezéséről, napjainkban az intézet törvényes és hatékony működése hatására ezek elcsitultak. Az ápolási idő a tapasztalatok szerint hosszabb a polgári kórházakban elhelyezett betegek esetében, mint a kégyszergyógykezelteknél az IMEI-ben. Tartózkodnak orvosok, hozzátartozók attól, hogy kevésbé veszélyes betegeik közé veszélyes cselekményt elkövetőket helyezzenek. Úgy tűnik, hogy a világ szinte valamennyi országában a terápiás intézkedések rendszere, mint egyfajta bírói intézkedés, túllép az egyéb államigazgatási szempontból történő elhelyezésen az eljárás szempontjából, éppen azon célból, hogy védje az emberi jogokat; ugyanakkor azért is, hogy irányítsa az elhelyezett páciensek jó kezelését. Japánban pl. az elmegyógyintézet orvosa elküldi az oda hivatalosan elhelyezett pácienst, aki veszélyesebb és a kezelése nehezebb. Nem kellően megoldott az elmegyógyintézetekben elhelyezettek bírói ellenőrzése.[449]

Szabó András véleménye szerint a büntetőjog hatókörébe kell rendezni a beszámíthatatlan elkövetők kezelését. A büntethető elmebeteg elkövetők helyzetét pedig a bv. jogszabályokban javasolja szabályozni, ahol a büntetés-végrehajtás közben állapotuknak megfelelő gyógykezelésről kell gondoskodni.[450] A büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási tevékenységbe illeszkedő, azzal szorosan kapcsolódó feladatok, mint az elmeállapot megfigyelése, az ideiglenes kényszergyógykezelés, az elítéltek ideg-elmegyógyászati kivizsgálása és gyógykezelése az IMEI-ben koncentrálva kerülnek ellátásra, a polgári egészségügyi intézményeknek átadása az ide beutaltaknál azért sem valósítható meg, mivel őrzésüket veszélyességük folytán biztosítani kell.

A 2012. évi C. törvény 78. § (1) bekezdése szerint: „Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.” Ezek a feltételek megegyeznek a hatályos Btk. rendelkezéseivel.

A kényszergyógykezelés jogintézményét a 2009. évi LXXX. törvény úgy módosította, hogy a tartamát határozottá tette. Az akkor bevezetett módosításokkal kapcsolatban felmerült jogalkalmazási tapasztalatok mérlegelése eredményeként a 2012. évi C. törvény visszaállítja a korábbi szabályozást. Ismét határozatlan tartamú intézkedéssé válik a kényszergyógykezelés, amely akkor szűnik meg, ha a bírói felülvizsgálat értelmében annak szükségessége már nem áll fenn.

A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre, amely az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI). Az IMEI gyógyító tevékenysége felett az egészségügyi miniszter szakfelügyeletet gyakorol. A gyógykezelés kezdete az IMEI-be befogadás napja. A kényszergyógykezelés kezdő napjának különösen a kényszergyógykezelés felülvizsgálati határideje szempontjából van jelentősége, mert a befogadás napjának azt a napot kell tekinteni, amikor a kényszergyógykezelésre kötelezettet az IMEI-be beszállították. Ha tehát ez a beszállítás még az ideiglenes kényszergyógykezelés végett történt, akkor ezt a napot kell a befogadás napjaként figyelembe venni a felülvizsgálati idő számításánál. A hathónapos időtartamot az ideiglenes kényszergyógykezelésre befogadás napjától kell számítani akkor, ha a gyógyítás folyamatos volt. Amennyiben a beutalt elmeállapotát az intézetben megfigyelték, az ideiglenes kényszergyógykezelés határideje nem a befogadás, hanem az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelése napjával kezdődik. A felülvizsgálatra legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 6 hónap elteltével kerülhet sor. A szabadlábon lévő beteg IMEI-be szállításáról a bíróság az Országos Mentőszolgálat útján, szükség esetén a rendőrség közreműködésével gondoskodik. A bíróság az értesítéshez mellékeli a betegre vonatkozó kórrajz és orvos szakértői vélemény másolatát, megküldi az IMEI-nek a jogerős és végrehajthatósági záradékkal ellátott ítéletkiadmányt is.

A befogadás lebonyolításával megbízott dolgozónak az IMEI-ben egyeztetnie kell a bírósági értesítés, a kórrajz, a szakértői vélemény adatait és minden kétséget kizáróan meg kell állapítani a befogadott beteg személyazonosságát.

A beteg társadalombiztosítási ellátásának biztosítása érdekében meg kell állapítani, hogy munkaviszonyban áll-e, jogosult-e táppénzre, illetve nyugdíjra és van-e gondnoka.

A beteg jogai gyakorlásának elősegítése, a szükséges jognyilatkozatok érvényességének biztosítása végett, ha a beteg ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel hiányzik – ha ez szükséges –, a főigazgató főorvos a gyámhatóságnál gondnok kirendelését, illetőleg a gyámhatóság útján gondnokság alá helyezés iránti polgári per megindítását kezdeményezi, addig is a beteg érdekképviseletét az IMEI szociális ügyeket intéző előadója látja el.

A kényszergyógykezelés végrehajtása rendjének tartalmi elemei közül első helyen a gyógyító orvosi tevékenység áll. A beteget az orvostudomány mindenkori állása szerinti szakszerű ellátásban kell részesíteni, hogy ezáltal állapotának romlását megakadályozzák, és egészségét mielőbb, a lehetséges mértékig helyreállítsák. A gyógyítás egyik fontos eszköze a munkaterápiás foglalkoztatás is. Ha a kényszergyógykezelés elrendelésétől egy év eltelt, a beteg gyógyulása érdekében – a főigazgató főorvos bizottsági véleményre alapozott engedélyével – adaptációs szabadságra bocsátható, melynek tartama legfeljebb 30 nap. Ez további 30 nappal meghosszabbítható, de ismételten is engedélyezhető az adaptációs szabadság. Ezt a beteg gondozására alkalmas és írásbeli nyilatkozatban vállaló személynél töltheti el. A kényszergyógykezeltekre a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésére kötelező irányadó szabályokat kell alkalmazni.[451] Nyilvánvaló, hogy a kényszergyógykezeltet nem szabad bántalmazni, szidalmazni, és nem lehet eltűrni azt sem, hogy a betegek egymást bántalmazzák vagy szidalmazzák. A nyugtalanságot mutató kényszergyógykezelttel szemben egészségügyi intézkedésre – korlátozott testi kényszer, megfogás vagy lefogás alkalmazására – kerülhet sor, mégpedig az orvos véleménye és utasítása szerint a következő esetekben: a kényszergyógykezelt a vizsgálattal, illetve gyógykezeléssel szemben aktív ellenállást tanúsít; a saját vagy mások életét, testi épségét sérti vagy veszélyezteti; az intézet rendjét, biztonságát, anyagi javait sérti vagy veszélyezteti; engedély nélküli távozását másként nem lehet megakadályozni. Tiltott a bilincs használata, a könnyfakasztó vegyszer alkalmazása, szolgálati kutya bevezetése az IMEI területére, a gumibot- és fegyverhasználat.

Az egészségügyi személyi korlátozás a beteg lefogását, hevederrel az ágyhoz rögzítését jelenti, amelyet kizárólag orvosi utasításra és orvos jelenlétében végezhetnek; a korlátozás az orvos által meghatározott ideig tart.

A kényszergyógykezelt és betegtársainak védelme miatt az őrzést polgári ruhában vagy kórházi öltözetben kell ellátni, egyenruhában szolgálat nem látható el. A külső kórházban töltött idő akkor is beszámít a kényszergyógykezelés tartamába, ha a polgári egészségügyi intézményben történő elhelyezésre nem a kényszergyógykezelt elmeállapota miatt került sor.

A kényszergyógykezelt betegek elhelyezése kórházjellegű, nyitott ajtajú kórtermekben történik, a felügyeletet egészségügyi ápolók látják el. A betegek élelmezését kórházi normák szerint kell biztosítani, kapnak ruhát, ágyneműt és hálóruhát. Tisztasági szerekről is az IMEI gondoskodik. A betegek pénzét (táppénz, nyugdíj, jutalom, munkajutalom) letétként kell kezelni.

A Bv. tvr. 84. §-a külön kiemeli, hogy biztosítani kell a beteg szociális és jogi érdekeinek a védelmét. Ha a betegnek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel hiányzik; a szükséges esetben a főigazgató főorvos a gyámhatóságnál gondnok kirendelését, illetőleg a gyámhatóság útján gondnokság alá helyezés iránti polgári per megindítását kezdeményezi. A beteg panaszát, kérelmét, közérdekű bejelentését az általános előírások szerint kell intézni. A gondnokság alatt álló beteg olyan jognyilatkozatát, amelyhez a gondnok beleegyezése, jóváhagyása vagy intézkedése szükséges, állásfoglalás végett közölni kell vele.[452] Ha a bíróság a kényszergyógykezeltnek polgári vagy büntetőügyében tartandó tárgyalásra előállítása iránt az IMEI-t írásban megkeresi, az előállításról – a beteg állapotától függően – a főigazgató főorvos dönt, és erről értesíti a bíróságot.[453] A beteget mindig elmeápolói kísérettel kell előállítani.

Az általános szabályoktól bizonyos eltérés mutatkozik meg a kényszergyógykezelt büntetőjogi helyzete tekintetében. Így az elmebeteg terhelt távollétében is megtartható a tárgyalás,[454] a kényszergyógykezelés elrendelése ellen – a vádlott hozzájárulása nélkül is – fellebbezhet a nagykorú vádlott törvényes képviselője, illetve a házastársa vagy élettársa.[455] Az eljárásban a kényszergyógykezelést végrehajtó intézet orvosa az elmeorvos-szakértői vélemény kialakításában egyik szakértőként közreműködhet.[456] A kényszergyógykezelt köteles eltűrni a bírósági határozat végrehajtása érdekében vele szemben foganatosított végrehajtási intézkedéseket. Különösen vonatkozik ez az orvosi vizsgálatok eltűrésére, a munkaterápiára, a személyes szabadságtól való megfosztásra.

A törvényes képviselő jogosult arra, hogy a büntetőeljárásban a sértett és az egyéb érdekelt jogait gyakorolja.[457]

A kényszergyógykezelt nem lehet magánvádló, mert büntetőjogi szempontból cselekvőképtelen.

Nem szerepelhet magánfélként sem az ügyben, mert a polgári jog szabályai szerint nincs teljes cselekvőképessége, tehát nincs perbeli cselekvőképessége sem.

A törvényes képviselő jogosult arra, hogy a büntetőeljárásban a sértett és egyéb érdekelt jogait képviselje,[458] ilyen feladattal a kényszergyógykezelt nem bízható meg.

A kényszergyógykezelt polgári jogi helyzetének vizsgálatakor azt kell kiemelni, hogy betegsége büntethetőséget kizáró ok, így nem eredményez polgári jogi cselekvőképességet; a büntetőjogban szereplő kóros elmeállapot, mint büntethetőséget kizáró ok és a „polgári jogi cselekvőképtelenség” nem szükségszerűen azonos fogalmak. A kényszergyógykezelt nem kötelezhető kártérítésre, nem végrendelkezhet, ha cselekvőképtelennek nyilvánították. Közvégrendeletet tehet, de csak akkor, ha korlátozottan cselekvőképes; ilyen esetben a végrendelete érvényességéhez a törvényes képviselő vagy a gyámhatóság jóváhagyása nem szükséges. Polgári perben perbeli jogképességgel rendelkezik, vagyis a polgári jog szabályai szerinti jogok megilletik és kötelezettségek terhelik. Házassági perben perbeli cselekvőképességgel rendelkezik a korlátozottan cselekvőképes házastárs is.[459] A kényszergyógykezelt gondnokság alá helyezéséről a bíróság határoz, a gondnok személyének kijelölése már a gyámhatóság feladata. A gondnokot számadási kötelezettség terheli, őt a gyámhatóság felügyeli, irányítja. A családi jogi állását tisztázó pert teljes cselekvőképtelenség esetén csak a törvényes képviselő indíthat, korlátozott cselekvőképesség esetén pedig a törvényes képviselő hozzájárulásával indíthat a beteg. Nem tehet még a gyámhatóság jóváhagyásával sem olyan jognyilatkozatot érvényesen, amelynek értelmében ajándékoz, idegen kötelezettségért megfelelő ellenérték nélkül felelősséget vállal, vagy amellyel jogokról ellenérték nélkül lemond.

A kényszergyógykezelt társadalombiztosítási helyzetére jellemző, hogy a kényszergyógykezelés foganatosításának ideje alatt is megilleti a táppénz és a többi juttatás is, ha biztosítottként került betegállományba vagy szerezte meg a jogot, és a törvényes előfeltételeknek egyébként is megfelelt.

Az intézeti jogi helyzetére jellemző, hogy a jogszabályban meghatározott eltérésekkel az elmegyógyintézetben ápoltakra irányadó szabályokat kell alkalmazni. Személyes szabadságában korlátozott a beteg, az intézetet csak orvosilag indokolt esetben hagyhatja el, hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és az intézet által engedélyezett személyekkel tarthat kapcsolatot. Ennek keretében levelet korlátlanul küldhet és kaphat, látogatót hetente fogadhat, csomagot hetente kaphat és küldhet, hetente telefonálhat. A kapcsolattartás valamennyi formáját az intézet ellenőrizheti, melynek lehetőségéről a beteget tájékoztatni kell. A beteg állapotára figyelemmel a látogatás későbbi időpontra halasztható, illetve soron kívüli látogatás is engedélyezhető. A beteg vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel kapcsolatot tarthat, megilleti vallása szabad gyakorlásának joga is.[460]

A beteg köteles az intézet rendjét megtartani, amely alatt a végrehajtás rendjét kell érteni. A kényszergyógykezelt intézeti formaruhát visel, amely nem lehet megalázó, alkalmazkodnia kell az évszakoknak megfelelő időjáráshoz, és különböznie kell az elítéltek által viselt bv. intézeti ruházattól. „A beteg az általa okozott kár megtérítésére nem kötelezhető.”[461]

Az IMEI kórház jellegéből következik, hogy a kényszergyógykezeltek számára is biztosítanak kulturális lehetőségeket (könyv, televízió, sporteszközök stb.), feltéve természetesen, hogy ezt egészségi állapotukra tekintettel igénylik.

A kényszergyógykezelt jogi helyzetét tehát meghatározza a gyógyítás követelménye, mint az intézkedés fő célja, a személyes szabadságtól megfosztottság, a büntetőjogi büntethetőséget kizáró kóros elmeállapot, a polgári jogi cselekvőképesség hiánya vagy korlátozottsága, a perbeli cselekvőképesség hiánya, a társadalombiztosítási jogok folyamatossága, a fokozott családjogi védettség és korlátozás egy időben történő érvényesülése, a sajátos intézeti jogi helyzet, az intézeti feladatként realizálódó jogi és szociális érdekvédelem.

„A bíróság a kényszergyógykezelés megkezdésétől számított hat hónap eltelte előtt a kényszergyógykezelés szükségességét hivatalból felülvizsgálja. Ha a kényszergyógykezelést nem szünteti meg, a felülvizsgálatot hat hónaponként megismétli.” [462]

Az illetékesség tekintetében a Be. 566. § (1) bekezdésének rendelkezése az irányadó, mely szerint a bíróság a kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról tanácsban, tárgyaláson, végzéssel határoz. A kényszergyógykezelés felülvizsgálatát az IMEI székhelyén lévő, a főváros területén működő bíróságok feladatává teszi, függetlenül attól, hogy az (alap) ügyben melyik – alkalmasint nem budapesti székhelyű – bíróság járt el. Ha első fokon nem budapesti székhelyű helyi bíróság járt el, a felülvizsgálatra a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ha pedig első fokon nem budapesti székhelyű megyei bíróság járt el, a felülvizsgálatra a Fővárosi Törvényszék az illetékes.

A kényszergyógykezelés felülvizsgálatát bármikor indítványozhatja az ügyész, kérheti a kényszergyógykezelt, annak házastársa, élettársa, törvényes képviselője vagy védője is. A bíróság a kényszergyógykezelés kérelemre való felülvizsgálatát mellőzheti, ha erre három hónapon belül már sor került. A felülvizsgálat előtt elmeorvos-szakértői véleményt kell beszerezni.[463]

Kiemelendő, hogy a felülvizsgálat tárgyában hozott végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Ha a bíróság nem jogerős végzésével a kényszergyógykezelést megszüntette és a végzés végrehajtását nem függesztette fel, a kényszergyógykezeltet szabadon kell bocsátani.[464]

A kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, ha annak szükségessége már nem áll fenn. A felülvizsgálat kötelező kezdeményezésén kívül is, ha bármikor – haladéktalanul előterjesztést kell tenni a bíróságnak a kényszergyógykezelés megszüntetésére, ha a beteg állapotára tekintettel nem kell tartani attól, hogy később újabb, olyan cselekményt követ el, amely miatt kényszergyógykezelés rendelhető el.[465]

A kényszergyógykezelés megszüntetésének nem a teljes gyógyulás az előfeltétele, hanem a kényszergyógykezelt állapotának olyan mérvű javulása, amelynél fogva nem kell tartani a kényszergyógykezelés elrendelésére alapot szolgáltató újabb bűncselekmény elkövetésétől. Az IMEI a beteg elbocsátása előtt értesíti a lakóhelye szerint illetékes ideggondozó intézetet és szükség szerint a beteget az ideggondozó intézetbe szállíttatja. Kényszergyógykezelésnek nincs elévülése.

8. A jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések

A Btk. 70. § (1) bekezdés 8. pontjában szerepelnek a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések. A 2012. évi C. törvény 63. § (1) bekezdés i) pontjában szintén. Az alkalmazását a 2001. évi CIV. törvény rendelkezései állapítják meg.

Jogi személlyel szemben az e törvényben meghatározott intézkedések a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben, illetve 2013. július 1-jétől a 2012. évi C. törvényben meghatározott szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazhatók, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését célozta vagy eredményezte, és a bűncselekményt a jogi személy

  1. ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, illetőleg ezek megbízottja a jogi személy tevékenységi körében követte el,

  2. tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követte el, és azt a vezető tisztségviselő felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése megakadályozhatta volna.

Ha a bíróság a Btk.-ban meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben büntetést szab ki, a jogi személlyel szemben a következő intézkedéseket alkalmazhatja:

  1. a jogi személy megszüntetése,

  2. a jogi személy tevékenységének korlátozása,

  3. pénzbírság.

Ezek az intézkedések alkalmazhatók abban az esetben is, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára vagyoni előny szerzését eredményezte, de az elkövető a halála vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető.

A jogi személy megszüntetése kizárólag önállóan alkalmazható, a tevékenység korlátozása és a pénzbírság pedig önállóan és egymás mellett is megállapítható szankció.

A bíróság a jogi személyt megszünteti, ha jogszerű gazdasági tevékenységet nem folytat, és a jogi személyt bűncselekmény elkövetésének leplezése céljából hozták létre, vagy a jogi személy tényleges tevékenysége bűncselekmény elkövetésének leplezését szolgálja, de a törvény abban az esetben is lehetővé teszi a megszüntetést, ha a jogi személy egyébként jogszerű gazdasági tevékenységet folytat.

A jogi személy tevékenységének korlátozása körében a bíróság egytől három évig terjedő időre korlátozhatja egyes tevékenységek gyakorlását.

Az eltiltás ideje alatt a jogi személy nem végezhet nyilvános felhívás alapján betétgyűjtést; nem vehet részt közbeszerzési eljárásban; nem köthető vele koncessziós szerződés; nem minősíthető közhasznú szervezetté; nem részesülhet központi vagy helyi önkormányzati költségvetés, elkülönített állami pénzalapok, külföldi állam, az Európai Közösségek vagy más nemzetközi szervezet által céljelleggel nyújtott támogatásban; nem folytathat lobbi-tevékenységet; nem folytathat egyéb olyan tevékenységet, amelynek gyakorlásától a bíróság eltiltotta.

A jogi személlyel szemben kiszabható pénzbírság legnagyobb mértéke a bűncselekménnyel elért vagy elérni kívánt vagyoni előny értékének a háromszorosa, de legalább ötszázezer forint.

A szankció alkalmazását az ügyész indítványozza, a büntetőeljárást e körben a Be. általános szabályai, valamint a 2001. évi CIV. törvény előírásai alapján kell lefolytatni.

A határozat végrehajtása a jogi személy nyilvántartását végző bíróság, illetve a bírósági végrehajtási szervezet közreműködésével történik.

9. A javítóintézeti nevelés végrehajtása

Megjegyzés

Az első javítóintézetet hazánkban Aszódon építették fel, 1884-ben. Az új iránti bizalmatlanság megnyilvánulása volt, hogy csak az 1880-as évektől kezdve utaltak be jelentősebb számban fiatalkorúakat a javítóintézetbe. Az 1908. évi XXXVI. törvény (az első Bn.) fiatalkorúakra nézve hozott rendelkezései változást eredményeztek.

A fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913. évi VII. törvény leszögezte, hogy fiatalkorúval szemben megtorlásnak nincs helye, a javítóintézet feladata a hiányos nevelés megfelelő pótlásával, a veszélyeztetett fiatalkorú részére megfelelő környezet biztosításával a fiatalkorúak tisztességes állampolgárrá nevelése. A végrehajtási utasítások kifejezetten tiltották a testi fenyítés fegyelmi büntetésként történő alkalmazását.

A javítóintézeti nevelést a bíróság akkor rendeli el, ha a fiatalkorú eredményes nevelése érdekében intézeti elhelyezése szükséges.[466] A javítóintézeti nevelés tartama egy évtől négy évig terjedhet.[467] Az elrendelt javítóintézeti nevelésbe az előzetes fogva tartás teljes idejét be kell számítani. A beszámításnál egy napi előzetes fogva tartás egy napi javítóintézeti nevelésnek felel meg.

A javítóintézeti nevelés végrehajtásának feladata a fiatalkorú nevelése, oktatása és szakmai képzése által annak elősegítése, hogy helyes irányba fejlődjék és a társadalom hasznos tagjává váljék.

A javítóintézet a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter felügyelete és közvetlen irányítása alatt álló nevelőintézet. A javítóintézeti neveléssel kapcsolatos bírósági határozatok végrehajtását illetően a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter – a gyermek és az ifjúságvédelemért felelős miniszter általános felügyeleti jogát nem érintve – szakfelügyeletet gyakorol (2012. évi CCXXIII. törvény 79. §).

A fiatalkorú neveléséhez és társadalomba való beilleszkedésének elősegítéséhez igénybe kell venni a gyámhatóságnak, a pártfogó felügyelőnek, az erre szakosodott szociális, karitatív és öntevékeny szervezeteknek, valamint a fiatalkorú szülőjének, gyámjának vagy más hozzátartozójának a közreműködését.[468]

A gyógypedagógiai nevelésre szoruló és személyiségzavarban szenvedő fiatalkorúak gyógyítására, sajátos nevelésére és oktatására különös gondot kell fordítani a Bv. tvr. 107. § (2) bekezdése szerint.

A javítóintézeti nevelés végrehajtását a bíróság felfüggesztheti, illetve elhalaszthatja, az illetékes miniszter pedig félbeszakíthatja.

„A javítóintézeti nevelés végrehajtása során gondoskodni kell a fiatalkorú megfelelő elhelyezéséről, felügyeletéről, élelmezéséről, ruházatáról és egészségügyi ellátásáról; biztosítani kell a korszerű oktatás és nevelés, a közösségi élet, a művelődés és sportolás feltételeit.” [469] A végrehajtás során a fiúkat és a lányokat el kell különíteni. A fiatalkorúakat életkoruk, továbbá egészségi állapotuk, valamint nevelési szempontok szerint is csoportosíthatják.

A fiatalkorúak jogi helyzetét alapvetően változtatja meg az a tény, hogy a javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt a törvényes képviselő gondozási és nevelési joga szünetel, ez a jog az intézet igazgatóját illeti meg. A javítóintézeti nevelés megkezdéséről is ő értesíti haladéktalanul a fiatalkorú törvényes képviselőjét. A fiatalkorút megillető főbb jogokat a Bv. tvr. 109. § (1) bekezdése sorolja fel. Eszerint„A fiatalkorú jogosult:

  1. az életkori szükségleteihez igazodó ellátásra, gondozásra és felügyeletre;

  2. egészségügyi és mentálhigiénés ellátásra;

  3. az intézetbe való befogadásakor jogainak és kötelességeinek megismerésére;

  4. a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és az intézet által engedélyezett személyekkel való levelezésre, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott;

  5. az intézet rendje szerint látogató fogadására;

  6. csomagküldeményre, a csomag tartalma ellenőrizhető;

  7. vallási és lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztására, annak kinyilvánítására és gyakorlására;

  8. iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli oktatásra és képzésre;

  9. munkájának a mennyiségnek és a minőségnek megfelelő díjazására;

  10. az érdeklődésének megfelelő szabadidő-foglalkozásokon való részvételre; az intézet művelődési és sportolási lehetőségeinek igénybevételére;

  11. véleményének szabad nyilvánítására, a személyét érintő kérdésekben meghallgatásra és tájékoztatásra;

  12. az intézetben és az intézettől független szervhez közérdekű bejelentés, panasz és kérelem előterjesztésére.

A fiatalkorú köteles – különösen –

  1. az intézetben az igazgató által kijelölt csoportban nevelkedni;

  2. az intézet elhagyásához engedélyt kérni;

  3. az általános iskolai tanulmányait a tanköteles koron túl is folytatni;

  4. az eredményes nevelése érdekében az intézet dolgozóival együttműködni;

  5. az intézet rendjét megtartani.”

A fiatalkorú egyéb kötelességeit, a jutalmazás és a fegyelmi felelősségre vonás szabályait a fiatalkorú életkorához, egészségi állapotához és szocializációs szintjéhez igazodva az intézeti rendtartás állapítja meg.

Az intézet igazgatója az intézeti tanács javaslatára zárt jellegű intézeti részlegbe helyezheti a fiatalkorút, ha a javítóintézet rendjét ismételten és súlyosan megsértette.

A zárt jellegű intézeti részlegben elhelyezést meg kell szüntetni, ha a fiatalkorú magatartására figyelemmel a javítóintézeti nevelés szigorú végrehajtására már nincs szükség.” [470]

Intézeti igazgatói engedéllyel a fiatalkorú tartósan az intézeten kívül folytathatja tanulmányait, illetve munkáját. Ez esetben is köteles azonban az előírt magatartási szabályokat betartani, mert a megszegésük esetén az engedélyt az intézet igazgatója visszavonhatja.

A javítóintézeti nevelés határozott tartamú intézkedés. Tartamának felső határa 4 év lett. A javítóintézeti nevelés a nevelőintézetbe való felvétel első napjával kezdődik, de figyelembe kell venni az előzetes fogva tartás idejét is, amelyet a javítóintézeti nevelésbe be kell számítani. Beszámít az az idő is, amelyet a fiatalkorú a Bv. tvr. 111. §ának (1) bekezdése alapján tanulmányainak folytatása, illetve munkavégzése végett az intézeten kívül töltött.

A bíróság azt, aki legalább egy évet töltött az intézetben, onnan ideiglenesen elbocsátja. Kizárt az ideiglenes elbocsátás annál a fiatalkorúnál, akinek a fegyelmi felelősségét a javítóintézet engedély nélküli elhagyása miatt legalább három alkalommal megállapították. Az ideiglenes elbocsátás időpontját a fiatalkorú által előzetes fogva tartásban eltöltött idő beszámításával kell megállapítani. Az ideiglenes elbocsátást a bíróság megszünteti, ha a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélik, vagy javítóintézeti nevelését rendelik el. Ha a fiatalkorúval szemben a bíróság más büntetést szab ki vagy intézkedést alkalmaz, illetve a fiatalkorú a pártfogó felügyelet szabályait megszegi, a bíróság az ideiglenes elbocsátást megszüntetheti. A pártfogó felügyelet magatartási szabályainak súlyos megszegése esetén az ideiglenes elbocsátást meg kell szüntetni. Ha az ideiglenes elbocsátás megszüntetésének lehet helye a pártfogó felügyelő, illetve a rendőrség a bizonyítási eszközök megjelölésével ennek érdekében az ügyészhez fordul (2012. évi CCXXIII. törvény 80. §). A javítóintézeti nevelés folytatására a feltételes szabadság megszüntetésének szabályait az alábbi eltérésekkel kell értelemszerűen alkalmazni: a bv. bíró

  • a meghallgatásra a törvényes képviselőt is megidézi;

  • ha a döntés időpontjáig a fiatalkorú a 19. életévét betöltötte, az eljárást megszünteti;

  • a javítóintézeti nevelés ideiglenes foganatba vételére elfogatóparancs nem bocsátható ki.

Az intézetből el kell bocsátani, aki a 19. életévét betöltötte.

A végrehajtás rendjének különös szabályait a javítóintézetek rendtartásáról szóló miniszteri rendelet tartalmazza (elkülönítés, egészségügyi ellátás, őrzés, napi- és hetirend, kapcsolattartás, látogatás rendje, vallásgyakorlás, zsebpénzfelhasználás, anyagi ellátás stb.).

A befogadásnál észlelt külsérelmi nyomok esetén, vagy ha rendőrségi fogdából, bv. intézetből, másik javítóintézetből átkísért fiatalkorú azt állítja, hogy bántalmazták, haladéktalanul orvosi vizsgálatot kell végezni és jegyzőkönyvet felvenni, melynek egy példányát az átkísérést végrehajtó szervnek, illetve a törvényességi felügyeletet ellátó ügyésznek meg kell küldeni.

A javítóintézeti nevelésre jelentkező fiatalkorú felügyelet nélkül maradó gyermekével együtt történő elhelyezését akkor lehet engedélyezni, ha a fiatalkorú nyilatkozatban vállalja gyermeke gondozását, továbbá a gyermek törvényes képviselője hozzájárul a gyermek intézetben történő elhelyezéséhez.

Az intézet a fiatalkorú befogadásáról a várható elbocsátás napjának megjelölésével három munkanapon belül értesíti az elsőfokú ítéletet hozó bíróságot, a fiatalkorú lakóhelye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét, a gyámhivatalt, a fiatalkorú törvényes képviselőjét, az átmeneti nevelt, az ideiglenes hatállyal elhelyezett fiatalkorú vér szerinti szülőjét, a gondozását, nevelését végző gyermekotthont vagy nevelőszülőt, a pártfogó felügyelőt, a bűnügyi nyilvántartást kezelő szervet.

A fiatalkorút legfeljebb egy hónapig befogadó csoportba helyezik személyiségének, neveltségi szintjének, értelmi képességének, egészségügyi állapotának feltárása érdekében. Ezt követően történik a fiatalkorú nevelését, gondozását segítő, a szakmai programban meghatározott elvek szerint kialakított kisközösségekbe, csoportokba elhelyezése. A csoport számára háló- és tanulószobákat, közös nappali szobát, valamint vizesblokkot kell biztosítani, melyet a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel kell felszerelni. Egy fiatalkorúra legalább 5 m2-nyi háló-, illetve tanulószobának, egy csoportra legalább 30 m2-nyi közös nappali szobának kell jutnia. (Egy-egy csoportban legfeljebb 12 fő helyezhető el.)

Az anyagi ellátás keretében kiemelhető, hogy a fiatalkorú számára naponta ötszöri, az életkorának megfelelő, de legalább egyszeri alkalommal meleg étkezésről, illetve orvosi javaslat alapján kímélő ételről kell gondoskodni.

Kiemelten kell foglalkozni az alkohol és kábítószer veszélyeivel, a szexuális élet problémáival a nevelés során.

Munkafoglalkoztatásért a fiatalkorú óránkénti díjazásának mértéke nem lehet kevesebb a kötelező legkisebb órabér 30%-ánál.

A jutalmazás – amely lehet egyéni és csoportos – formái, különösen a nevelői dicséret, tárgyjutalom, korábban kiszabott nevelői büntetés elengedése vagy enyhítése, egyéni vagy csoportos kulturális vagy sportprogram biztosítása, kimenő, eltávozás, szabadság engedélyezése.

Fegyelmi vétséget elkövető fiatalkorúval szemben kiszabható fegyelmi büntetések az igazgatói megrovás, egyes társas szórakozásokból meghatározott időre való kizárás, kimenő meghatározott időre való megvonása, szabadság meghatározott időre való megvonása, zárt jellegű intézetben elhelyezés.

A fiatalkorú az intézetben okozott kárért a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint felel. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg gondatlan károkozás esetén a kötelező legkisebb munkabér – a károkozás napján érvényes rendelkezések szerint megállapított – egyhavi összegének 50%-át, szándékos károkozás esetén ennek legfeljebb öthavi összegét.

Az intézet elősegíti a fiatalkorú kapcsolattartását az arra jogosult hozzátartozóival. Ennek formái levelezés, telefonbeszélgetés, csomagküldés, látogatás, valamint a jutalmak közül a kimenő, eltávozás és szabadság.

Az elbocsátás előkészítése során az utógondozó – a gyermekjóléti szolgálat és a pártfogó felügyelő segítségével – előkészíti, megszervezi és segíti a fiatalkorú családjába való visszatérését; ha ez nem lehetséges, önálló életének megkezdését.

A fiatalkorú írásbeli kérelmére elhelyezhető az intézet utógondozó részlegén, ha családjába nem térhet vissza és az elbocsátás idejére nem sikerült számára lakhatási lehetőséget, megélhetési feltételeket teremteni.

10. Az elítéltek utógondozása

Az elítéltek utógondozásával kapcsolatban szükséges kiemelni, hogy nem büntetőjogi intézkedés az e fejezetben bemutatás ellenére, hanem büntetés-végrehajtási jogi intézmény. Az utógondozás célja az, hogy a szabadságvesztésből szabadultnak segítséget nyújtson a társadalomba beilleszkedéshez, s az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez.

A büntetés végrehajtása alatt megkezdett társadalomba integráló folyamat lényegében az utógondozás szakaszában tovább folytatódik.

Az utógondozás igénye történetileg messze megelőzte jogintézményként való megalkotását.

Az elítéltek gondozására a 325-ben tartott niceai zsinat egy külön szervezetet létesített Hocutratores Pauperum néven.[471] Hasonlóképpen már az ókorban a karthágói püspök a diakónusok kötelességévé tette, hogy viseljék gondját az elítélteknek.[472] A XVIII. század végétől megindult börtönreformálási mozgalom eredményeképpen ismét egyik fontos kérdéssé lépett elő. John Howard nem csupán az elítéltek helyzetéért és a börtönállapotok gyökeres javításáért szállt síkra, hanem törvényjavaslatot is benyújtott az „elbocsátott elítéltek gondozásáról.” Az utógondozás, az ún. patronázsügy további felkarolói (elsősorban Mary Carpenter és a „börtönök angyala”, Elizabeth Fry) további jótékony egyesületeket és intézeteket hoztak létre. Az utógondozás terén jó példát mutatott az 1826-ban alapított Rajna-Vesztfáliai Börtönügyi Társaság, amelyet a szabaduló elítéltek segítésére hozott létre Liedner. Mintaszerűen szervezte az utógondozás ügyét Belgium, ahol már 1850-ben, 1870-ben, majd 1891-ben külön törvényt alkottak a gyermekvédő és rabsegélyező egyesületek állami támogatásáról.

Megjegyzés

A teljes kibontakozása és megerősödése az angol progresszív börtönrendszer végleges kialakulásával vált lehetővé. Az utógondozás először Angliában lett nem csupán társadalmi, hanem állami feladat és Észak-Amerika teremtette meg a börtönügyi és utógondozási patronázsmunka nemzetközi fejlesztésének és elősegítésének modern eszközéül a Nemzetközi Börtönügyi Kongresszus intézményét.

Az utógondozással kapcsolatban Eötvös József már 1838-ban kifejtette, hogy „csak ha a büntető társaság mellett egy másik áll, mely a süllyedt szerencsétlent magához felemelni igyekszik, csak ha a rendes tömlöci kormányt egyes polgárok segítik, részint a lelkipásztort felváltva, vigasztalással közelítve a rabokhoz, részint oktatva őket vagy kiszabadulásuk után jövő jólétekről gondoskodna, csak akkor remélheti mindezen institúciók sikerét.”[473]

Deák Ferencnek és társainak európai színvonalú, 1843-as javaslata össze tudta volna foglalni és a megvalósulás felé vinni az utógondozást és a patronázst is, mint ahogy erre Finkey Ferenc több írásban rá is mutatott. Az utógondozási javaslatok az 1867-es kiegyezés és konszolidáció idején éledtek újjá, és ekkor lépett előtérbe valójában az ún. rabsegélyezés eszméje.[474] Buda-Pesten 1773-ban alakult meg az első magyar rabsegélyező egylet. A Patronázs Egyesületek Országos Szövetségét 1909-ben alapították. A múlt század vége felé a fegyencóvás, majd a rabsegélyezés fogalmak voltak használatosak. Ezt a század elején a patronázs munka fogalomhasználat váltotta fel. A korabeli magyar szakirodalom még nem használta az utógondozás fogalmát, csak az 1940-es évektől vált gyakorivá. A hazai patronázs tevékenység törvénybe iktatásáról, állami feladatként történt megfogalmazásáról az 1878. évi V. tcz. 27. §-a rendelkezett először az ún. rabsegélyezés ügyének törvénybe iktatásával. Schäfer István 1949. évi írása szerint „a visszaesők […] magas arányszámának leszorítása érdekében […] elsősorban az utógondozás kiépítése látszik a legsürgetőbb feladatnak.” Az utógondozás szükségességét hangsúlyozva mutatott rá: „végzetes következményekkel járó szánalmas tévedés” az utógondozást akár felesleges jótékonykodásként felfogni, akár azt hinni, hogy a bíráskodással és a büntetés-végrehajtással – de utógondozás nélkül – az állam „büntetőjog-szempontú kötelességei” kimerültek.[475] Az akkori Bv. Szabályzat kiadásáról szóló 1105/1954. (XII. 7.) MT számú határozat 19. pontjában előírta, hogy „a letartóztatottak munkába helyezéséről szabadulásuk után – lehetőleg – gondoskodni kell”.

Az első kifejezetten utógondozásról szóló jogszabály az 55/1960. (XII. 22.) számú Korm. rendelet volt, amely a börtönből szabadult személyek munkába állításáról rendelkezett. Konkrét feladatokat fogalmazott meg a bv. intézetek számára is az elítéltek szabadulásának előkészítésével kapcsolatban. Hiányzott azonban a megfelelő együttműködés az akkori tanácsi és a rendőri szervek között. Ezzel kapcsolatban a szabályozás legfőbb hibája az volt, hogy csak a szabaduló kérelmére tette kötelezővé a segítségnyújtást a munkába helyezéshez. Ennélfogva „sokszor épp azok az elítéltek nem kérték a segítséget, akiknek erre a legnagyobb szükségük lett volna”.[476] A szabadságvesztésből szabadult személyek munkába állításáról szóló 12/1965. (VII. 11.) számú Korm. rendelet ismertette az utógondozás szervezetét és feladatait. Előírta a szabaduló elítéltek letelepedésének támogatását, továbbá, hogy a szabadult személy 8 napon belül köteles jelentkezni a tanácsnál. Hiányzott az utógondozás egységes irányítása is, tehát nem volt olyan szervezet, amely összehangolta volna az utógondozásban közreműködők munkáját. Az 1965. évi kormányrendelet végrehajtása tárgyában kiadott 9/1966. EüM számú utasítás módot nyújtott önkéntes vállalkozó pártfogó felügyelők kirendelésére, azonban a feladataik és jogkörük nem voltak pontosan meghatározva, így funkcióiknak nemigen tudtak eleget tenni.[477] Az 1966. évi 21. számú tvr. 34. § (1) bekezdésében előírta, hogy az elítéltet a társadalomba való beilleszkedése, a szabadulás után munkába állása érdekében kellő időben fel kell készíteni a szabadulásra. A 110/1967. IM számú utasítás részleteiben szabályozta, hogy az utógondozás előkészítésénél melyek a büntetés-végrehajtási szervek feladatai. A korábbi, tehát az 1960. és 1965. évi kormányrendeletek alapvető jellemzőjeként ítélte Tavassy Tibor, hogy nem tűzték ki célul az egységes, komplex és mindenre kiterjedő utógondozási-pártfogási tevékenység létrehozását, hanem csak segítséget kívántak nyújtani a szabadultak társadalmi beilleszkedéséhez, elsősorban munkába állításukhoz.[478] Az élet sürgetően vetette fel a szabadultak hatékonyabb támogatását, hiszen többségük valóban fel akarja számolni a múltat, meg akarja találni helyét a társadalomban.

Így jutott el jogfejlődésünk a szabadságvesztésből szabadult személyek utógondozásáról szóló 1975. évi 20. számú tvr. megalkotásához, amely egységes irányítás alatt működő utógondozási-pártfogási rendszert hozott létre.

Megjegyzés

A legtöbb országban a hivatásos pártfogói hálózat önálló szervezeti formaként létezik, adminisztratív irányításuk az igazságügyi tárcához tartozik. Túlnyomórészt társadalmi pártfogók működését lehet tapasztalni a skandináv országokban, Ausztriában és Japánban. A pártfogás államilag szervezett ugyan, de privát szervezetek is léteznek. Spanyolországban és Portugáliában az intézmények kiépülőben vannak. Külföldön is tendencia, hogy az utógondozást lehetőleg korai időszakban kezdjék meg. Ezt Hollandiában krízissegítségként említik. Ennek bevezetése nem csupán a reszocializáló intézményekre volt hatással, hanem a rendőrséggel és az igazságügyi hatóságokkal való kapcsolatra is. Svájcban a folyamatos gondozás modelljét fejlesztették ki. Az angol–amerikai jogterületen jellemző a pártfogói segítség bekapcsolása már a nyomozati eljárás idején.

Az elítéltek magatartását elemezve megállapítható, hogy egy részük még akkor sem igyekszik beilleszkedni a társadalomba, amikor ehhez megkapja a szükséges segítséget. A bv. intézetekben a visszaeső elítéltek köréből 98 elítélttől kapott információ szerint a visszaesési okok (egy-egy elítéltnél több ok is) a következők: rossz baráti vagy rokoni környezet (25%); nem dolgozott és pénzhez akart jutni (22,5%); rendszeres és mértéktelen italozás (17,5%); kevés kereset (15%);, a pártfogótól nem kapott segítséget (12,5%); nem vették fel sehová dolgozni (10%); pillanatnyi szükséglet-kielégítés (7,5%); családi életének felbomlása (6%); lakásából kitették és mindenhol elutasították (5%); nem akar gyermektartásdíjat fizetni (5%); nem tudja elviselni, hogy ellentmondjanak neki (5%); csak benne van a hiba (5%); munkatársai a szabadulás után kiközösítették, munkahelyét otthagyta (2,5%); családi háttér hiánya (2,5%); cigánytelep hatása (2,5%) stb. Az okok mintegy 46%-át kifejezetten a szabadulás utáni környezetben vélték. Az alkoholt is említő 32,5%-nál is, a szabadulás utáni környezet hatása szintén nem elhanyagolható körülmény. Ugyanakkor 80%-uk segítséget nem kért és nem kapott; 10% kért segítséget a beilleszkedéshez, de nem kapott; 10% nem kért, de mégis kapott segítséget.

Adatlapok felhasználásával tájékozódtam a felől, hogy mennyiben és milyen szempontból játszik szerepet az utógondozás elmaradása, hiányossága a visszaesésben. A reprezentatív módszerrel kiválasztott 126 férfi és 24 nő szabadult elítéltre nézve a következőket lehetett megállapítani:

Amíg a férfiak 30%-a visszaesett, a nők közül senki. A legnagyobb arányban (31%) a 18–30 év közötti férfiak közül kerültek ki a visszaesők, az 50 év felettieket – kisebb számukra tekintettel – figyelmen kívül hagyva. Különösen feltűnő, hogy a visszaesők 69%-a a szabadulástól számított hat hónapon belül került „összeütközésbe a törvénnyel”. Tehát a társadalomba történő visszavezetés során az első hat hónapnak van meghatározó szerepe. A család pozitív hatásának fontosságát tükrözi, hogy a házasságban, élettársi kapcsolatban élők közül mindössze 15% esett vissza, míg a nőtlenek közül 33%, az elváltak közül pedig 26%. Figyelmet érdemlő, hogy a visszaesettek 37%-a egy évnél rövidebb szabadságvesztést töltött. Azok közül, akiknél a nevelő nem tartotta indokoltnak az utógondozást, 38% esett vissza a szabadulás után.

Szinte valamennyi megyében javaslatként említették, hogy a nagyobb városokban létesítsenek olyan átmeneti szálláshelyeket, otthonokat, ahol a bv. intézetből szabadult vagy egyéb körülményeik miatt lakás, szállás nélkül maradt személyek elhelyezését ideiglenes jelleggel meg lehetne oldani. E javaslat a jogtudomány részéről már 1985-ben is felmerült.[479] Voltak ellenvélemények is. Például, hogy egy helyen gyűlnének össze így a bűnözők, esetleg szervezetten követnének el újabb bűncselekményt. Megoldást jelenthetne, ha azoknak a munkáltatóknak, akik szabadultakat foglalkoztatnak, valamilyen központi kedvezményt (pl. adókedvezményt) biztosítanának. Ezáltal a gazdálkodó szervek érdekeltek lennének a szabadult elítéltek foglakoztatásában. Az utógondozás csak akkor lehet eredményes, ha munkáltatók, állami és társadalmi szervek, jótékonysági szervezetek, valamint a társadalom széles rétegei lehetőségükhöz képest segítik a feladat megoldását. A végrehajtásban közreműködők összehangoltabb együttműködése növelné a visszaesés megelőzése érdekében tett erőfeszítések eredményességét.

Az utógondozás keretében a szabadságvesztésből szabadult elítélt segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába állásához, a letelepedéséhez, szállás biztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz. A bv. intézet köteles elősegíteni, hogy az elítélt rendezze a szabadulása utáni letelepedésével és munkába állásával kapcsolatos ügyeit.

Létrejöttek a társadalmi viszonyok változása folytán olyan szociális, karitatív és öntevékeny szervezetek is, amelyek a szabadságvesztésből szabadult személyek támogatására szakosodtak.

Az utógondozás és a pártfogó felügyelet közötti különbségek a következők:

  1. A pártfogó felügyelet tartalmi eleme a pártfogolt ellenőrzése és irányítása mellett a segítségnyújtás, az utógondozás tartalmi eleme viszont kizárólag a szabadult támogatása a társadalomba beilleszkedésben.

  2. A pártfogó felügyeletet a bíróság, ügyészség határozattal elrendeli, az utógondozás nem igényel bírósági, ügyészségi határozatot, és általában a szabadult kérelmére történik.

  3. Alapvető különbség, hogy a pártfogoltat mindig magatartási szabályok terhelik, az utógondozás nem jár együtt magatartási szabályok előírásával.

  4. A pártfogolttal szemben különféle szankciók alkalmazására kerülhet sor a magatartási szabályok megszegése esetén, és annak következménye van, az utógondozás körében szankciók alkalmazása kizárt.

  5. A pártfogó felügyelet büntetőjogi intézkedés, míg az utógondozás a szabadságvesztésből szabadultat megillető büntetés-végrehajtási jogi intézmény, amely azok számára is biztosítva van, akiknek a pártfogó felügyeletét a bíróság nem rendelte el.

Az utógondozást a pártfogó felügyelők végzik a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, a karitatív és öntevékeny szervezetek közreműködésével. Igénybe vehetik munkájukhoz társadalmi pártfogók közreműködését is. A bv. intézet köteles megállapítani, hogy az elítélt szabadulása után hol kíván letelepedni és rendszeres munkát vállalni; elősegíteni, hogy az elítélt rendezze a szabadulás utáni letelepedésével és munkába állásával megkezdett tanulmányai folytatásával kapcsolatos ügyeit.

A Bv. tvr. 115. §-a szerint „Ha a szabadságvesztésből szabadult személynek nincs megfelelő munkája és szállása, elő kell segíteni az olyan munkáltatónál való elhelyezkedését, amely szállást is nyújt, és a büntetés-végrehajtási szervekkel, valamint a pártfogó felügyelővel együttműködve szervezetten támogatja a szabadságvesztésből szabadult személyek beilleszkedését a társadalomba. A szabadult személyt a helyi önkormányzat külön jogszabály szerint szociális segélyben vagy kölcsönben részesítheti. A szabadságvesztésből szabadult személyek szállásával és munkába állásával kapcsolatban a büntetés-végrehajtási szervek és a pártfogó felügyelők rendszeresen kapcsolatban állnak az ezek megoldására szakosodott szociális, karitatív és öntevékeny szervezetekkel.”

A bv. intézetben büntetésüket töltő elítéltek látogatása, illetve a javítóintézeti nevelés alatt állókkal való találkozás a bv. intézet (javítóintézet) székhelye szerint illetékes megyei hivatal kijelölt pártfogó felügyelőjének a feladata, amit a Pártfogó Felügyelői Szolgálat tevékenységéről, valamint ehhez kapcsolódóan az egyes igazságügy-miniszteri rendeletek módosításáról szóló 17/2003. (VI. 24.) IM rendelet 39. § (1) bekezdése „börtönpártfogolás”-nak nevez. Célja az, hogy a bv. intézetből szabadlábra helyezés várható időpontja előtt legalább hat hónappal, a javítóintézetből ideiglenes elbocsátás várható időpontja előtt legalább kettő hónappal elkezdődjön az elítélt tájékoztatása az esetleg elveszett iratai pótlásának; ha szükséges, egészségügyi, szociális intézményi ellátásnak vagy elhelyezésének, munkavégzési, illetve tanulmányok folytatásának, letelepedésének, szállásának vagy lakhatásának, tanácsadó vagy felvilágosító programokon való részvétele lehetőségeiről és szabályairól; az elítélt családjának, gondozójának a felkészítése az elítélt lehetőség szerinti visszafogadására. A pártfogó felügyelő intézkedésének eredményéről, erre vonatkozó megkeresés esetén a volt, vagy leendő munkáltatóról – még az elítélt szabadulása előtt – tájékoztatja a büntetés-végrehajtási intézetet.

Az elítélt szabadulása után a lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes megyei hivatal végzi az utógondozást. A pártfogó felügyelő akkor is segítséget nyújt az elítéltnek, ha azt az elítélt a szabadulás után kéri. Az utógondozásban közreműködhetnek az önkormányzatok, az egyházak, a munkáltatók, a karitatív és más civil szervezetek. A szabaduló személyt az önkormányzat illetékes szerve – külön jogszabály szerint – szociális segélyben vagy kölcsönben részesítheti.

Egy közelmúltban végzett vizsgálat megállapította, hogy „a pártfogók utógondozói tevékenységéből hiányzik az előkészítő szakasz. Az utógondozási ügyek csekély számát, illetve a tevékenységszerkezetben jelentkező súlytalanságát is az okozhatja, hogy csak néhány megyében fut ún. börtönprojekt. Ahol ilyen program létezik, azaz ahol a pártfogók bejárnak a büntetés-végrehajtási intézetekbe, azokban a megyékben magasabb is az ilyen ügyek száma a pártfogók tevékenységében”.[480]

Szükséges az utógondozás továbbfejlesztése, abban a társadalom legkülönbözőbb erőinek még aktívabb, szervezettebb, szabályozottabb részvétele.



[404] Btk. 118. §; 2012. évi C. törvény 120. §

[405] Nagy F.: Intézkedések a büntetőjog szankciórendszerében. i. m. (1986), 255. oldal

[406] Vö. Hamilton, L. L. – Sanders, J.: Punisment and the individual in the United States and Japan. Law and Society Review, 1988/2. szám, 301–328. oldal

[407] Btk. 72. § (6) bekezdés, 119. §; 2012. évi C. törvény 65–66. §, 116. §

[408] Btk. 73. § (1) bekezdés; 2012. évi C. törvény 65. § (4) bekezdés

[409] 2012. évi C. törvény 67. § (1)–(2) bekezdés

[410] 2012. évi CCXXIII. törvény 75. §-sával megállapított Bv. tvr. 82/A. §

[411] 2012. évi C. törvény 68. § (2) bekezdés

[412] Bv. tvr. 92. § (1) bekezdés

[413] Bv. tvr. 92.§ (2) bekezdés, 113–115. §

[414] 2012. évi C. törvény 69. § (2) bekezdés

[415] Be.114/A. §

[416] Be. 588. § (1) bekezdés

[417] 2012. évi C. törvény 70. § (3) bekezdés

[418] Btk. 82. § (5) bekezdés; 2012. évi C. törvény 71. § (1)–(2) bekezdés

[419] Btk. 82. § (6) bekezdés; 2012. évi C. törvény 71. § (3) bekezdés

[420] Bv. tvr. 100. §

[421] Btk. 119. § (6) bekezdés; 2012. évi C. törvény 119. § (2) bekezdés

[422] 17/2003. (VI. 24.) IM számú rendelet 34. §

[423] 17/2003. (VI. 24.) IM számú rendelet 36. §

[424] Bv. tvr. 104. § (2)–(3) bekezdés

[425] Bv. tvr. 104/A. § (3)–(4) bekezdés

[426] Be. 151. §

[427] Be. 149. §

[428] Be. 159. §

[429] Be. 160. §

[430] Bv. tvr. 87. § (1) bekezdés

[431] 9/2002. (IV. 9.) IM számú rendelet 73. § (3) bekezdés

[432] 2012. évi C. törvény 72. § (6) bekezdés; Btk. 77. § (7) bekezdés

[433] Bv. tvr. 89. § (3) bekezdés

[434] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 51. § (2) bekezdés

[435] Bv. tvr. 89. § (4) bekezdés

[436] 2012. évi C. törvény 73. §

[437] 2012. évi C. törvény 72. § (7) bekezdés

[438] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 91. §

[439] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 3. §

[440] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 68. § (1) bekezdés

[441] Bv. tvr. 87. § (2) bekezdés

[442] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 12–13. §

[443] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 9. §

[444] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 7. § (5) bekezdés

[445] 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM számú együttes rendelet 56. §

[446] 2000. évi XIII. törvény (1)–(2) bekezdés

[447] 2012. évi C. törvény 76. §

[448] Vö. Balogh Jenő emlékkötet. (Kónyáné Kutrucz K. összeállításában) Kriminológiai Közlemények 21. MTA Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 1988, 17., valamint a 107. oldalak

[449] Vö. Morishita, T.: Discussions conceruant le traitment des débiles mentaux en matére de délinganceau Japon. Bulletin de la Société Internationale de défense Sociale, 1983/2. szám

[450] Vö. Szabó A.: A beszámíthatóság és az ittasság büntetőjogi értékelése. Magyar Jog, 1976, 179. oldal

[451] Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 189–195. §-ai

[452] 36/2003. (X. 3.) IM számú rendelet 35. § (3) bekezdés

[453] Bv. tvr. 84/A. § (5) bekezdés; 36/2003. (X. 3.) IM számú rendelet 36. § (1) bekezdés

[454] Be. 281. § (4) bekezdés

[455] Be. 324. § (1) bekezdés f) pont

[456] Be. 566. § (4) bekezdés

[457] Be. 56. § (2) bekezdés

[458] Uo.

[459] Pp. 278–279. §

[460] Bv. tvr. 84. § (5) bekezdés

[461] Bv. tvr. 84. § (3) bekezdés b) pont

[462] Be. 566. § (2) bekezdés

[463] Be. 566. § (3) bekezdés

[464] 36/2003. (X. 3.) IM számú rendelet 13. § (2) bekezdés

[465] 2012. évi C. törvény 78. §

[466] 2012. évi C. törvény 120. § (1) bekezdés

[467] 2012. évi C. törvény 120. § (2) bekezdés

[468] Bv. tvr. 105. § (3) bekezdés

[469] Bv. tvr. 108. §

[470] Bv. tvr. 110. § (2) bekezdés

[471] Vámbéry R.: Büntetőjog, II. füzet. Budapest, 1918, 127–128. oldal; Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. i. m. (1933), 277. oldal

[472] Vö. Finkey F.: Alkossunk törvényt az igazságügyi patronázs egyesületekről és a letartóztató intézetekből kibocsátottak utógondozásáról. Budapest, 1943, 8. oldal

[473] Eötvös J.: Vélemény a fogházjavítás ügyében. i. m. (1938) 48–49. oldal

[474] Vö. Pál László: Nevelés a büntetés-végrehajtásban. i. m. (1976), 155. oldal

[475] Schäfer I.: Utógondozás a visszaesés ellen. Jogtudományi Közlöny, 1949/19. szám, 419–423. oldal

[476] Gláser I.: A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása. i. m. (1975), 291. oldal

[477] Vö. Vermes M.: Az utógondozás szerepe a bűnismétlés megelőzésében. Az Összehasonlító Kriminológia Nemzetközi Központjának IV. Regionális Szemináriuma. IM, Budapest, 1980, 217–218. oldal

[478] Vö. Tavassy T.: A szabadságvesztésből szabaduló visszaeső bűnözők társadalmi beilleszkedése. Belügyi Szemle, 1973/10. szám, 33–39. oldal

[479] Vö. Nagy F.: Az utógondozás – pártfogó felügyelet hazai fejlődéséről. Az IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály kiadványa, 1985/10., 70. oldal

[480] Kerezsi K. – Dér M.: Az alternatív szankciók költségösszefüggései. i. m. (1998), 272. oldal