Ugrás a tartalomhoz

A magyar büntetés-végrehajtási jog

Vókó György, Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft. (2014)

Dialóg Campus Kiadó - Nordex Kft.

Előszó

Előszó

A magyar büntetés-végrehajtási jog tankönyv egyrészt mint egyetemi tantárgyból, másrészt a jogi szakvizsgára felkészüléshez kíván segítséget nyújtani. Azok az ismeretek találhatók meg benne útmutatásszerűen, amelyek elvezethetik a Tisztelt Olvasót ennek a diszciplínának, jogi szakvizsgatárgynak akár a mélyebb megismeréséhez is. Abban a reményben írtam, hogy valódi segítőtársa lehet a büntetés-végrehajtási jogot megismerni óhajtónak, az abból vizsgázni készülőnek. Az ismeretközlés olyan módszerét választottam, amely elsődlegesen a jogi felsőoktatás céljait szolgálja az elméleti alapokat már elsajátított olvasónál, nagyobb súlyt helyezve a jogalkalmazási alapismeretekre és tapasztalatokra a tudományos és gyakorlati követelmények figyelembevételével. Ez utóbbi lehetővé teszi használhatóságát a gyakorlatban dolgozók számára is.

A nemzetközi kötelezettségvállalásainkból származó harmonizációs jogalkotási problémák megoldása, a büntető igazságszolgáltatási rendszer reformja, a magasabb és alacsonyabb rendű jogszabályok közötti diszharmónia megszüntetésének időszakában egyre több, a gyakorlati igényekkel is kapcsolatos büntetés-végrehajtási jogi munkára van szükség.

Időtálló, prognózist is nyújtó tankönyvet vagy szakkönyvet írni napjaink változó világában, az ezredforduló után álló Magyarországon nagyobb felelősséget jelent, mint egy stagnáló időszakban. A társadalmat legjobban szolgáló szakmai álláspontot kell megtalálni a most felmerülő kérdésekben is, hogy ne kelljen később finomítani, esetleg felülvizsgálni. A tudományos eredmények és a gyakorlati tapasztalatok olyan közös többszörösét szeretném bemutatni ugyanakkor, amely mellett és ellene is felsorakoztathatók érvek és továbbgondolkodásra késztethetik az olvasót. A csalhatatlannak vélt kinyilatkoztatásokról is utólag derült ki mindig, hogy a történelem, a társadalom túllépett rajtuk. A tudomány és a gyakorlat összehangolása, együttműködése, együttgondolkodása nélkül nehezen képzelhető el előrelépés. Kezdetét vette napjainkban egy új büntetés-végrehajtási (vagy büntető-végrehajtási) törvény koncepciójának kidolgozása, ilyen időszakban nem haszontalan az elgondolkodtató kérdések felvetése sem, javaslatok a jobbá tételre, az időszerű feladatok megoldására. A gyakorlati kérdések felismerése a tudomány művelőit, a jogalkotókat és jogalkalmazókat, a jogkövetőket a szakmai kérdések legjobb megoldására ösztönzik. Az eredeti felismerések elérésén túl közvetíteni kell a világ tudományos tevékenységének eredményeit. Ebben a magas szintű oktatásnak is igen fontos feladatai vannak, amelyet eredményes, saját kutatások alapozhatnak meg. Fokozottabban szükség van korrekt tájékoztatásra, az értékek és a kockázat mérlegelésére. Ez az egyetemi hallgatók hivatásra felkészítésének is nélkülözhetetlen összetevője. Azt a késztetést is szeretném az Olvasóban kialakítani, hogy olyan szakmai területről kapjon képet, amelynek állandó tökéletesítését mindig szem előtt kell tartanunk. A tudománytól a tájékozódást is szolgálni alkalmas műveket igényel a társadalom, nemcsak elvont, spekulatív törvényszerűségek, általános elvek kutatását és kritikáját, jogszabályok dogmatikus elemzését, hanem a jogintézmények rendszerbe foglalásával, fejlődésüket is bemutató világos leírásával kell a jog exkluzív birodalmát, egy-egy részterületét lehetőleg mindenki számára hozzáférhetővé tenni. A cél eléréséhez több jó út is vezethet.

Az a szándék vezérelt, hogy az 1996. évben, majd az azt követő években kiadott monográfiám és egyetemi jegyzeteim átdolgozása során formálódó új mű ne csak a büntetés-végrehajtási jog oktatását szolgáló tankönyv legyen, hanem egyben olyan kézikönyv is, amely a büntetés-végrehajtási jogról való részletesebb tájékozódás, sőt akár tudományos kutatás kiindulópontjául szolgálhat. Ennek jegyében nem csak a tananyagot újítottam meg, de a szakirodalmi hivatkozásokat is korszerűsítettem.

A részeken belüli kisebb egységek bevált szerkezetét többnyire szintén megtartottam, azonban ha a logika követelményei úgy kívánták, változtattam rajta. Ez a rendszertani átalakulás leginkább a jogi szabályozásban tapasztalható változásokra vezethető vissza.

Megjegyzés

A tudományos életben mind több az „interdiszciplináris” kérdés. A társadalom életében is mind több az intézmények szokott működési körén kívül eső, azaz több intézmény hatáskörének metszőpontjain, mezsgyéjén feltorlódó probléma. A válságjelenségek is itt a legsűrűbbek. Az igazán sem ide, sem oda, avagy ide is, oda is tartozó kérdés megoldása szokott a legkeservesebben menni. A maga területéről viszont mindenkinek illik a lehető legjobb megoldás érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

A bűncselekmények számának emelkedése és a bűnözés összetételében világszerte megfigyelhető kedvezőtlen változások az elmúlt években már fokozottan felvetették a megelőzés sokoldalú megközelítésének igényét. A bűnözés helyzetének, minőségének megismerése és helyes megítélése a bűnüldöző, a büntető igazságügyi szervek egyik alapvető feladata, hiszen ennek ismeretében kell a társadalom, az egyes állampolgár védelmére szolgáló eszközöket felhasználni, esetleg újakat kialakítani. A visszaesés, ezen belül főként a többszörös visszaesés alakulása azt juttatja kifejezésre, hogy az egész büntető felelősségre vonási rendszeren belül a szabadságvesztés kiszabása mellett annak végrehajtása és az eredményességét befolyásoló körülmények is mielőbbi felülvizsgálatra szorulnak. A nem szabadságelvonással járó szankciók sikere is az érvényesülésükön, azaz a végrehajtásukon múlik.

A bűnözés elleni küzdelem újabban – helyeselhetően – a maga komplexitásában igyekszik vizsgálni és feltárni az okokat a kiküszöbölésük érdekében. Ennek során egyre inkább megfelelő figyelmet fordítanak a szankció végrehajtásának az egész, a tágabb értelemben vett büntetőeljárásban, a büntető felelősségre vonás folyamatában betöltött szerepére, mert minden büntetés vagy büntetőjogi intézkedés hatékonysága nagymértékben függ a büntetés-végrehajtási szervek tevékenységének színvonalától is. Mit ér a nyomozás vagy a tárgyalás által esetleg kiváltott „morénói pszichodráma”, ha nem részesül további társadalmi szempontból pozitív ráhatásban az elítélt a büntetés végrehajtása alatt, ha nem kap segítséget szabadulása után a társadalomba beilleszkedéshez? Egymáshoz szorosan kapcsolódó eljárási szakaszokról van szó, melyek közül bármelyik szerepének az elhanyagolása a többi hatásfokát rontja le. „Hiába az anyagi jog tudományos művelése, a büntetésről vallott teóriák kidolgozása és hirdetése, a kiszabás elveinek kidolgozása, ha minden elképzelések megbuknak a diszfunkcionális végrehajtáson” – fogalmazta meg már a múlt század első felében Deák Ferenc, ügyészi tapasztalatait rögzítve, a büntető végrehajtás jelentőségét méltatva. Nagyon időszerű és megalapozott tudományos törekvést tükröz, hogy a büntetőeljárás megindulásától az utógondozás megszűnéséig tartó folyamatot mint egységes egészet vizsgáljuk, mint olyant, amely a társadalommal összeütközésbe kerülő személyt hivatott oda újra visszavezetni, ott elismertetni, éppen a társadalom védelme érdekében.

A jövőt illetően is egyértelművé vált, hogy a büntetőjogi szabadságvesztés és szabadságkorlátozás a társadalom, az egyén és az állam védelme érdekében nem nélkülözhető. A hatékony bűnüldözés viszont az állam kötelezettsége. Az igazság erő nélkül, az erő igazság nélkül szörnyű csapás, amit már Joseph Joubert francia gondolkodó (1754–1824) is hangoztatott. Amely végrehajtási tevékenység nem törvényes, az nem felel meg a jogállamiság követelményének sem, s mint ilyen, eleve nem lehet hatékony, nem válthatja ki az állam törvényei iránti tiszteletet. Jogállamban a büntetés-végrehajtás törvényességének kérdése nem lehet másodlagos.

A múlt század végén Balogh Jenő nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy a börtönügy kérdése nem humanitárius, hanem igazságszolgáltatási és büntetőpolitikai kérdés. A börtönök rendezetlen állapotában a közbiztonságra, magára a társadalomra és az államra óriási veszélyek leselkednek, mert „a szabadságvesztés-büntetés, ha nem kellően hajtatik végre, alig más, mint gonosztevők iskolája” – írta 1888-ban megjelent művében. Igazat adott Livingstone-nak, hogy a szabadságvesztés-büntetések végrehajtására rendelt intézetek szerkezetétől és igazgatásától függ az egész büntetőrendszer sikere.

Az európai modell a nemzeti sajátosságok figyelembevételével – költségkímélő, de mégis hatékony megoldásokkal – adaptálható.

Világszerte jelennek meg napjainkban is publikációk a büntetés-végrehajtásról és hatékonysága kérdéseiről. Alapvetően közös bennük a jogállamisághoz, a törvényesség elvéhez mint alaptételhez való ragaszkodás.

Megjegyzés

A megújulás minden intézményrendszert kell hogy érintsen, magában kell foglalnia a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint a büntetés-végrehajtási jog további korszerűsítését is. Az egész rendszer megismerése lehet az az alap, amelyből kiindulva kell vizsgálni a működését. Így lehet választ kapni az olyan kérdésekre, hogy összességében vagy részleteiben hatékony-e, s hol szükséges a rendszerében javítani.

A büntetés-végrehajtási jognak is teljes összhangban kell lennie a büntető anyagi és eljárásjoggal. A jogállamiság célkitűzéseivel párhuzamosan, anélkül, hogy a tartós társadalmi értékek védelmét feladnánk, az új viszonyokhoz kell alakítani a büntető felelősségre vonás egészét, benne a büntetés-végrehajtást is.

A jövő emberközpontú büntető igazságszolgáltatása szempontjából a szankcionálás feltételei és formái mellett fontos az eljárás és a büntetés-végrehajtás is. Nem szabad eltűrni, hogy következmény nélkül maradjon a normasértés, elmaradjon a végrehajtás, a cselekmény által megbolygatott szabadságkorlátokat és védelmi köröket újból meg kell szilárdítani, mégpedig a hatékonyság érdekében gyorsan és nyilvánosan.

Megjegyzés

A jövőben a gyakorlatnak jobban figyelembe kell vennie a tudomány jelzéseit, és fordítva szintén. Jobb együttműködésre van szükség a büntető felelősségre vonás egyes szakaszaiban működő szervek és más szakaszokban működő szervek között. E rendszer működését meghatározó szabályok összességét a büntetés-végrehajtási jog öleli fel, amely valamennyi büntetésre és intézkedésre nézve meghatározza a végrehajtás elveit, célját, módszereit, a végrehajtásban szereplő személyek és szervek jogi helyzetét, a jogok és kötelességek érvényesítésének módját.

A büntető felelősségre vonás hatálya alá kerülő személy a büntetés-végrehajtási szervekkel büntetés-végrehajtási jogviszonyba kerül, mert a büntetés végrehajtására, az intézkedés foganatosítására hivatott szerv és a kötelezett közötti viszonyt a jog szabályozza, amely egyben csak a jog révén létezik.

Ahhoz, hogy a büntetés-végrehajtás törvényességéről, a jogállami követelményeknek megfelelőségéről átfogó képet kaphassunk, a büntető felelősségre vonás hatálya alatt álló személyek jogi helyzetének vizsgálatán keresztül célszerű közelítenünk. Ezt követeli meg a személyiség és általában az emberi jogok megnövekedett jelentősége. A törvényesség és a humanitás követelménye jelentős mértékben fejleszti a büntetés-végrehajtási jogot. Az emberi és állampolgári jogok biztosítása iránti igény ott a legerősebb, ahol az állam a legsúlyosabban korlátozhatja ezeket a büntető jogszabályok végrehajtása során. A büntetés-végrehajtás nem lehet az önkényesség eszköze, mindig a törvények betartásával kell teljesítenie funkcióját. Szempont a társadalom védelme a bűnelkövetőtől, de szempont a végrehajtás során az ő védelme is a társadalom haragjától, a hatóságok egyes megtévedt tagjainak esetleges önkényes eljárásától.

Világszerte korszerűbb és hatékonyabb, a humánumot szolgáló büntetés-végrehajtást szorgalmaznak. Az új orientáció főbb elemei: a törvényesség, az egyenlőség, a jogállamiság fokozott követelménye a büntető felelősségre vonás egész folyamatában. A büntetés-végrehajtás során is érvényesülniük kell az alkotmányos alapelveknek és jogoknak, a nemzetközi emberi jogi elvárásoknak, követelményeknek. Ezt egy magas színvonalú, a gyakorlati igényeket kielégítő, segítő büntetés-végrehajtási jog képes szolgálni.

Bármely büntetésről vagy intézkedésről legyen is szó, egyrészt a legérzékenyebb beavatkozást jelenti az állampolgárok magánéletébe, másrészt pedig a végrehajtás törvényességéhez alapvető állami, társadalmi érdekek is fűződnek, ennél fogva a büntetés-végrehajtási jog jelentősége semmivel sem kisebb, mint más büntető jogágazatoké.

A jogerős ítélettel kiszabott büntetés, a büntetőjogi intézkedés, a határozattal elrendelt kényszerintézkedés végrehajtásának ideje alatt a jogerős határozat utáni általános állampolgári jogi helyzet változásának mértéke természetesen attól függ, hogy milyen büntetés, intézkedés végrehajtásáról van szó. A jogerős elítélés hatásait csak akkor tudjuk helyesen értékelni, ha figyelembe vesszük az állampolgár általános jogi helyzetét és ehhez viszonyítva vizsgáljuk az elítélés tényének az állampolgári jogi helyzetre gyakorolt hatását; azaz az elítélés ténye milyen változást okoz a jogi helyzetben. A büntetőjogi szankció hatékonyságának feltételei közé tartozik az is, hogy a büntetéssel összefüggő negatív mellékhatásokat kizárják, vagy legalábbis a lehető legkisebb mértékre korlátozzák. Éppen ezért a polgári jogokat csak olyan mértékben szabad korlátozni, amilyen mértékben a törvényi szintű rendelkezések megengedik és elkerülhetetlen. A bűnüldöző, az igazságügyi és ezen belül a büntetés-végrehajtási szervek tevékenységének minősége, jogszerűsége alapvető feltételként befolyásolja a szankcionálás eredményességét. A büntetés-végrehajtás törvényes, ezáltal a jogállami követelmények szerinti működése, az érvényes és helyes jogszabályi előírások hatályosulása alapvető érdeke nemcsak a bűnüldöző és igazságügyi szerveknek, hanem minden állampolgárnak is. „Ahol az egyes emberek alapjogai korlátozás alá esnek, a legmesszebbmenőkig védelmet kell nyújtani a visszaélések ellen” – írja GüntherKaiser „Az Európai Emberi Jogi Bizottság gyakorlata a büntetés-végrehajtás területén” című, a Max Planck Intézet kiadásában megjelent jog-összehasonlító tanulmányában. Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” intő szavai szerint „Nem mindegy, hogy olyan emberek értelmezik és hajtják végre a törvényt, akiknek élete ugyanannak a törvénynek élő megvalósulása, vagy olyanok, akiknek minden tette megcáfolja azt, amit szavuk hirdet”. Az alapvető emberi jogoknak, a humanizmusnak a társadalom védelmében szinkronban történő érvényesülését biztosítani a törvényesség egyik legérzékenyebb területe. Különösen olyan időszakban az, amikor egy társadalomra a bűnözés még nem tapasztalt formában zúdul rá, ami egyben a büntetőjogi szankcionálás szigorítása iránti igényt is elemi erővel hozza a felszínre. Mindezekre is figyelemmel volt a 2012. évi július 1-jén hatályba lépő 2012. évi C. törvény, az új Büntető Törvénykönyv. A büntetés-végrehajtási jognak alkalmazkodnia kell az új büntető anyagi joghoz, ami a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, többször módosított 1979. évi 11. törvényerejű rendelet újabb módosításához vezetett a 2012. évi CCXXIII. törvénnyel. Ezek a rendelkezések is 2013. év július 1-jén lépnek hatályba, az új Büntető Törvénykönyvvel egyidejűleg.

A tankönyvek magukon viselik annak a kornak a jegyeit, amelyekben íródtak. Ezeknek azonban csak olyan nyomokat szabad hagyniuk, amelyek nem zárják el a jövőbe tekintés, a fejlesztés iránti igény kilátásait. A büntetés-végrehajtási jog fejlődési-fejlesztési iránya összhangban áll a magyar jog rendszerével.

Fogadja e tankönyvet szeretettel a Kedves Olvasó, és felhasználásával tanulmányozza a büntetés-végrehajtási jogot. Kívánom, hogy a befektetett munka és fáradozás hozza meg gyümölcsét!

Vókó György