Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelem

Rakonczay Zoltán

Szaktudás Kiadó Ház

2. fejezet -

2. fejezet -

Tartalom

Előszó

Előszó

Az emberiség történetének egyik nagy ellentmondása az a kapcsolat, ami az ember és a természet között évezredek alatt kialakult.

Sok nagy gondolkodó megfogalmazta már, hogy az ember kultúrájának anyagát kezdettől fogva a – hosszú ideig kimeríthetetlennek hitt – természeti erőforrásokból merítette, mintáit a természet utolérhetetlen gazdagságú formáiból, színeiből, illataiból vette. Mégis, vagy éppen emiatt, az emberi kultúra hosszú ideje többé-kevésbé mindenütt a természeti alkotások pusztulása nyomán keletkezett.

A szellemileg fejletlen ember lelkében a természeti alkotások kíméletének gondolata és ezek megbecsülésének érzése természetesen még nem születhetett meg, hiszen nagyon szerény életszükségletei kielégítéséhez azok valóban korlátlan mennyiségben álltak rendelkezésre.

Ez a gond hosszú ideig az emberiséget még a fejlődés előrehaladottabb állapotában sem foglalkoztatta, minden tevékenysége a természet leigázására, a nem egyszer gonosznak hitt természeti erők megfékezésére, hatásainak csökkentésére, a természet birtokbavételére irányult anélkül, hogy ennek árát, későbbi kedvezőtlen hatását felmérte, figyelembe vette volna.

A természet védelmével – a mai értelemben is intézményesnek nevezhető formában – a múlt század dereka táján kezdtek foglalkozni. A helyzet azonban ennek ellenére folyamatosan romlott és még napjainkban is romlik. A környezet pusztítása, a természet értékeinek gátlástalan igénybevétele a második világháború után felgyorsult és annak szennyezésével egészült ki. Minőségileg más ugyanis, ha a természet alkotásait csak igénybe veszik, felhasználják vagy elpusztítják, és más, ha a földet, a vizet és a levegőt be is szennyezik.

Úgy tűnik, hogy napjainkban érkeztünk el ahhoz a határhoz, amikor már nem elegendő a veszélyek felismerése, a „harang félreverése”, a természet pusztításán való elmélkedés, hanem gátat is kell vetni a természet további rombolásának.

Minden valószínűség szerint az ember létrejötte óta mi vagyunk az első generáció, amelynek fegyelmezetten tudomásul kell vennie, hogy az a Föld, amelyen élünk, nem végtelen, nagyon is véges, és az ősi indián életszemlélet szerint azt „nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Márpedig azt még a képzetlen emberek is tudják, hogy az örökséget el lehet herdálni, de a kölcsönt illik visszaadni.

Az ember évezredeken keresztül úgy viselkedett, mintha a föld, a víz, a levegő, a növények és az állatok korlátlan mennyiségben és kiváló minőségben az idők végtelenségéig az emberiség rendelkezésére állnának. Napjainkban viszont Földünk sok térségében földhiány van és egyes földrészletek ára csillagászati magasságba emelkedett, százmilliók szomjaznak, másoknak a vizet „gyárakban” állítják elő, tízmilliók élnek életveszélyes levegőben, az erdők és a füves területek kiterjedése az eredetinek és kívánatosnak töredékére csökkent, a növény- és állatfajok százszámra pusztulnak ki, érintetlen természeti tájakban már csak lakatlan területeken gyönyörködhetünk.

Mindezek ellenére a természeti környezet védelmének sohasem volt és nem is lehet célja és feladata az emberi kultúra fejlődésének fékezése, megakadályozása vagy visszafordítása.

Környezetvédelemmel, ezen belül a természetvédelemmel azért kell foglalkoznunk, hogy e tevékenységek révén olyan szennyezésmentes, egészséges és harmonikus környezetet őrizzünk meg, teremtsünk, illetve tartsunk fenn, amelyben az ember által létrehozott és a természetes alkotóelemek egyensúlya tartósan biztosított és méltó az emberhez. Ezt a magatartásformát nevezzük harmonikus fejlesztésnek.

Ezt a harmóniát, a természetes és a mesterséges környezet és az ember közötti összhangot csak maga az ember képes megteremteni. Mivel az ember maga is része a természetnek, azon belül az élővilágnak, az abban évmilliók alatt kialakult törvényszerűségeket az emberi tevékenység közben is figyelembe kell vennie. A „korlátlan növekedés” zsákutca. Az ellenőrizhetetlenné vált sejtburjánzást – amihez az ellenőrizhetetlen, rablógazdálkodásszerű emberi tevékenység is hasonlít – a biológiában ráknak nevezik.

E tankönyv tulajdonképpeni tárgyát – a természetvédelmet – egy eléggé terjedelmes környezetvédelmi rész előzi meg. Ezzel egyrészt azt kívántuk hangsúlyozni, hogy a természetvédelem különleges helyzete, történelme, szervezeti különállása ellenére a környezetvédelem szerves része. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a környezetvédelem egyes szakterületeinek néhány részletkérdésben a természetvédelem eszméjével ellentétes nézetei vagy érdekei is lehetnek.

A környezetvédelemmel foglalkozó fejezetek beiktatásának másik oka, hogy a környezetvédelem és a természetvédelem között sok az átfedés, a környezetvédelemre vonatkozó legfontosabb elvek érvényesek a természetvédelemre is. Mindazokat a tudnivalókat, amelyeket a környezetvédelmi fejezetekben ismertettünk, a természetvédelemmel foglalkozó részben igyekeztünk elkerülni, illetve azokra már csak utalásszerűén tekintünk vissza.

a szerző