Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelem

Rakonczay Zoltán

Szaktudás Kiadó Ház

3. fejezet -

3. fejezet -

Első Rész Környezetvédelem

Bevezető

Amint azt a következőkben látni fogjuk, a természetvédelem mint tevékenység és mint fogalom kereken egy évszázaddal megelőzte a környezetvédelem kialakulását, létrejöttét és intézményesülését. Ennek ellenére, illetve mindemellett a természetvédelem a környezetvédelem része. Környezetvédelmi intézkedések, a környezetvédelem „védőszárnyai” nélkül a természetvédelmi tevékenység csak rövid ideig, lokálisan és egyre csökkenő eredménnyel végezhető. Hatékony környezetvédelem nélkül a védett, vagy védelemre érdemes természeti értékek menthetetlenül elpusztulnak.

Ezért a természetvédelmi ismeretek elsajátítása előtt meg kell ismerni a környezetvédelem alapvető elveit. E két szakterület, illetve tevékenységi kör egymásrautaltsága több mint nyilvánvaló és fordítva is érvényes, mert a természet értékeinek megőrzése nélkül nem beszélhetünk környezetvédelemről. A hatékony környezetvédelemnek is feltétele a természet értékeinek ismerete, szeretete, megóvása.

Ha az ember a természet kialakult rendjét nem, vagy nem ilyen katasztrofális mértékben változtatta volna meg, sem környezet-, sem természetvédelemről nem kellene beszélnünk. A kialakult állapotot azonban tudomásul kell vennünk, és a folyamat megállítását nem lehet tovább halogatnunk.

A mai ember az összes többi élőlénnyel együtt része a természetnek, kapcsolata azonban azokétól minőségileg különbözik. Az ember a többi élőlénynél cselekvőképesebb és a természethez nemcsak alkalmazkodik, hanem vélt vagy valóságos érdekeinek megfelelően – más élőlényektől sokkal nagyobb mértékben – alakítja is azt.

A környezetvédelem néhány alapelve:

– Az élet fennmaradása éppen a nagyfokú alkalmazkodóképességgel magyarázható meg. A létért vívott folyamatos küzdelemben az élőlények alakja, szervezete és viselkedése is megváltozik. Ennek tulajdonítható, hogy az élet az egész Földön elterjedt.

– Az élettelen környezet és az élővilág kapcsolata és egymásra hatása kölcsönös.

– Az ember környezetét tudatosan változtatja meg és ezen (egyre inkább tervszerű) emberi tevékenység következtében a természet Földünk egyre nagyobb részén már csak olyan mértékben tükrözi az eredeti állapotokat, amilyen mértékben azt az ember természetátalakító tevékenysége lehetővé teszi.

– Amikor az ember hegyeket rombol le, tavakat szárít ki, folyókat térít el, erdőket irt és telepít, füves pusztákat tör fel és földet művel, településeket és távvezetékeket épít, „munkaviszonyt létesít” a természettel és nemcsak azt alakítja át, hanem saját magát is. Ennek lehetősége azonban valószínűleg véges. Megszokta és megszerette saját alkotásait, már nem tudja azokat nélkülözni.

Annak, hogy a tulajdonképpeni természetvédelmi fejezet előtt egy környezetvédelmi „előfejezetet” is beiktattunk, a fentieken kívül van még egy gyakorlati oka, illetve előnye is. A természetvédelem bizonyos elvei, alapfogalmai, tárgyai stb. néha nagyságrendi különbségekkel ugyan, de azonosak a környezetvédelemével, vagy hasonlóak ahhoz. Ilyenek pl. a tudatformálás, a környezet- vagy természetbarát magatartás vagy a természeti erőforrások köre.

Egyes, a környezetvédelem szerves részét képező (pl. a táj) vagy ahhoz közelebb álló (pl. az ásványvagyon), abban nagyobb szerepet betöltő (pl. a hulladék) vagy kizárólag annak részét képező (pl. levegővédelem) fogalmakat célszerűbb a környezetvédelem keretein belül ismertetni. Megfordítva is igaz: minden természetvédelmi intézkedés egyben környezetvédelmi is, mégis bizonyos esetekben, a természetvédelemben lényeges fogalmak vagy tevékenységek (mint pl. a barlang, illetve a barlangvédelem) a környezetvédelemben oly kis szerepet töltenek be, hogy azokat „tiszta természetvédelemnek” tekinthetők, ezért azokat fölösleges két helyen is részletesen ismertetni.

A természetvédelem legfontosabb alapelvei csak a környezetvédelembe beágyazva, annak szerves részeként érthetők meg, feladatai pedig csak a környezetvédelem védőszárnyai alatt hajthatók végre. A természetvédelem a környezetvédelem ékszere.

1.1. Környezetvédelmi alapfogalmak

A környezetvédelem mint tudományág, szakterület, tevékenységi kör, vagy mint jogi fogalom csupán egy negyedszázados múltra tekint vissza. Minden valószínűség szerint ez az oka annak, hogy a vele kapcsolatos alapfogalmak nagyrészt tisztázatlanok és azok használata a nevelésben, képzésben, oktatásban, a szakirodalomban, a sajtóban, a hivatalos kiadványokban, sőt gyakran a jogszabályokban is következetlen, ellentmondásos, nem ritkán helytelen és áttekinthetetlen.

A legfontosabb fogalmak egységes meghatározására, az ellentmondások feloldására, megismertetésére a nemzetközi szervezetek, a tudományos körök, a hivatalos állami szervek és elsősorban az oktatásban és a gyakorlatban dolgozó szakemberek számos kísérletet tettek, sajnos kevés sikerrel. E tekintetben jelenleg és valószínűleg még hosszú ideig a nemzetközi szerződések, jogszabályok, a szakkönyvek, a lexikonok, a szabványok, s végül a tankönyvek csak fenntartásokkal használhatók. E tankönyvben természetesen nem vállalhatjuk fel a döntőbíró szerepét és arra sem tehetünk kísérletet, hogy az olvasót az általunk legjobbnak tartott alapfogalmakkal megismertessük, vagy ilyenek hiányában azokat meghatározzuk.

Az egységes fogalommeghatározás, de különösen a fogalmak egységes használata még hosszú távon sem képzelhető el, hiszen

– a fogalmak egyike-másika (pl. az élet vagy a növény) pontosan nem is definiálható, vagy ha igen, az nem a környezetvédelem feladata;

– a fogalmak közül sok – nyelvtanilag és szakmailag helytelenül ugyan, de – annyira ismertté és közhasználatúvá vált (pl. a növényvédelem, az állatvédelem, a zajvédelem), hogy ezek megváltoztatása (pl. a zajvédelemé csendvédelemre) reménytelennek látszik (és talán felesleges is lenne);

– a fogalmak közül számosnak több elfogadható meghatározása lehetséges (ilyen pl. az erdő, amelynek van és mindig lesz is egy közhasználatú népi, egy jogi és egy tudományos értelmezése);

– sok fogalmat az illetékes nemzetközi szervezetek és az egyezmények meghatároztak vagy folyamatosan meghatároznak és „karbantartanak” (pl. a nemzeti park vagy a veszélyes hulladék), így nekünk nem lenne más feladatunk, mint ezek helyes lefordítása, magyarosítása, illetve értelmezése. Ez azonban csak azokat kötelezi, akik az egyes nemzetközi szervezeteknek tagjai, illetve az egyezményeket aláírták. Megállapítható azonban, hogy a fogalomzavar nemzetközi, sőt az idegen nyelvről lefordított, helytelenül értelmezett vagy szolgaian lemásolt „szakkifejezések” (pl. a „fenntartható fejlődés”) a helyzetet tovább rontják és a kibontakozást fékezik, nemegyszer visszavetik. (Pl. a magyarban egy évszázada használatos és közérthető „tartamos erdőgazdálkodás” helyett teljesen értelmetlen a „fenntartható erdészet”; még torzabb a „környezetvédelmi rekreáció” használata.)

A legtöbb, tudományos igénnyel megfogalmazott fogalom nehezen érthető, terjedelmes és „kikezdhető”, ezért a gyakorlatban nem alkalmazható. A jogszabályok (törvények, szabványok) a legtöbbször kimondják, hogy az általunk meghatározott fogalmakat csak „e jogszabály alkalmazásaikor, esetleg csak „hivatalos eljárás” során kötelező használni, így az oktatásban az oktató szabadsága biztosított.

Mi itt csupán a környezetvédelem fogalmát, célját és feladatát kívánjuk körülírni, a továbbiakban pedig az előforduló fogalmak közül a legfontosabbakat, illetve a legfélreérthetőbbeket a saját helyükön magyarázzuk meg. A többi esetben elfogadjuk annak a közhasználatban megszokott értelmezését. Ilyenek pl. a kőzet, a talaj, a víz, a levegő, a növény és az állat. A tájat viszont részletesen le kell írni, mert annak nincs „közhasználatú” meghatározása.

Hazánkban az elmúlt két évtizedben – csatlakozva a nemzetközileg kialakult szokásokhoz is – hivatalosan (a törvényekben és az államigazgatásban), a nemzetközi kapcsolatokban, a szakirodalomban, a közhasználatban és nagyrészt az oktatásban és a képzésben is a környezetvédelem honosodott meg.

Környezetvédelmen leegyszerűsített formában azt a tevékenységet, magatartásformát, viselkedésmódot értjük, amellyel természetes és mesterségesen kialakított környezetünket (kizárólag) az ember által okozott káros hatásokkal szemben védjük.

(Ezért pl. a földrengés, a szökőár vagy a villámcsapás elleni védekezés – ha nem jár környezetszennyezéssel – nem tartozik a környezetvédelem feladatkörébe.)

Az utóbbi időben – főleg a nevelés, a képzés, az oktatás területén – a környezetvédelem helyett egyre gyakrabban használják, vagy ajánlják a környezetgazdálkodás vagy a környezetfejlesztés kifejezést. Arra a tevékenységi körre, amire vonatkoztatjuk, a környezetvédelem egyelőre a legmegfelelőbb, legközérthetőbb és a köztudatban a legjobban meggyökeresedett fogalom, aminek cseréjére nincs sem szükség, sem indok. A fogalom megváltoztatására irányuló törekvések a fogalom értelmét inkább megzavarják, bizonytalanná teszik és elhomályosítják, mintsem kiteljesítik. E három fogalom egymás szinonimájaként való használata pedig teljesen elfogadhatatlan.

A „környezetgazdálkodás” használata a „környezetvédelem” helyett többek között azért is félrevezető, mert a környezet védendő alkotóelemeinek jelentős részével nem gazdálkodunk, de nem is gazdálkodhatunk. Azokat csupán védeni lehet, illetve kell. Beszélhetünk pl. ásványvagyon-gazdálkodásról, vízgazdálkodásról vagy erdőgazdálkodásról, de nincs barlanggazdálkodás (csak barlangvédelem), levegőgazdálkodás (csupán levegővédelem) vagy madárgazdálkodás (hanem madárvédelem).

Még ellentmondásosabb lenne a kép, ha pl. zajvédelem, rezgésvédelem, sugárvédelem helyett zajgazdálkodásról, rezgésgazdálkodásról vagy sugárgazdálkodásról beszélnénk. A környezetvédelem a környezetgazdálkodásnál néha szűkebb, máskor tágabb fogalom. A környezetgazdálkodás használata itt azért is helytelen és félrevezető, mert azt minden esetben minősíteni kellene, vagyis „jó”, „kedvező”, „tartamos”, „elfogadható”, „korszerű” stb. jelzőkkel kellene ellátni. A rossz, az elfogadhatatlan, a megengedhetetlen, de megszokott rablógazdálkodás is környezetgazdálkodás ugyanis. A környezetet tulajdonképpen éppen a környezetgazdálkodás tette és teszi tönkre.

Hasonló a helyzet a környezetfejlesztéssel is, hiszen nyilvánvaló, hogy környezetünket fejleszteni (is) kell, de a természetet a legkörültekintőbb fejlesztés is rombolhatja, veszélyeztetheti, szennyezheti (pl. egy repülőtér-építés, egy telefonhálózat kifejlesztése stb.). A környezet védelmének a fejlesztés csak egyik eszköze lehet, ami a legtöbb esetben nem a még meglévő többé-kevésbé háborítatlan környezetet védi, hanem a már tönkretettet hozhatja részben helyre. Ilyen értelmű használata az előbbiekhez hasonlóan elfogadhatatlan, hiszen nem beszélhetünk pl. ásványvagyon-fejlesztésről, levegőfejlesztésről vagy vízfejlesztésről (csak ezek védelméről). Jó értelemben vett fejlesztés csak az ember által kialakított, illetve lakott (már elcsúfított, tönkretett) környezetben lehetséges és szükséges (ilyen pl. a városfejlesztés vagy településfejlesztés).

A természetes környezetet, pl. a sarkvidékeket, a tundrát, a magashegységeket, a természetes sivatagokat, a vízfelületeket, az őserdőket és ősgyepeket védeni kell és nem fejleszteni, sőt azokat a fejlesztéstől kell megóvni.

A fejlesztés ilyen értelemben szinte kizárólag a (már tönkretett) tájra vonatkoztatható, hiszen az eredeti táj megóvása is inkább tájvédelem, mint tájfejlesztés.

Az alapfogalmak tisztázatlansága, egyes esetekben tisztázhatatlanságának oka az is, hogy bizonyos fogalmakat, jelenségeket, folyamatokat, ártalmakat olykor más-más megközelítésben, bizonyos esetekben pedig több kifejezéssel írnak le. Példa az első esetre: a legtöbb szerző különbséget tesz a litoszféra (földkéreg), a hidroszféra (vízburok), az atmoszféra (levegőburok) és a bioszféra (életkör) között, egyes szerzők viszont az előbbi hármat is a bioszféra részének tekintik. Példa a második esetre: szinte az egész környezetvédelmi szakirodalom egységes abban, hogy a környezeti gondok legfőbb oka a Föld eltartóképességének figyelmen kívül hagyása. Ugyanezt az okot viszont gyakran túlnépesedésnek nevezik. Mindkét állítás, ok, meghatározás helyes, de ebben az esetben ugyanarról van szó: a Föld azért vált végessé, mert az emberiség létszáma túlságosan megnövekedett. (Azt már nem is említve, hogy az élelmiszerhiány, a nyersanyaghiány, az energiahiány ugyanazt jelenti.) Kimondhatjuk tehát, hogy az okokat (pl. az emberek nagy számát) gyakran összetévesztik annak következményeivel (pl. hogy kevés a hely, az élelmiszer, a nyersanyag, az energia stb.).

A környezetvédelem célja és feladata az ember és környezetének az emberi tevékenységek káros következményeitől való megőrzése, az ártalmak megelőzése, kiküszöbölése, elhárítása, és ha már bekövetkeztek, azok minél hatékonyabb ártalmatlanítása.

Itt a környezettant és a környezettudományt egymás hasonmásainak tekintjük, habár a szakirodalomban ezzel ellentétes, vagy nem teljesen egyező megfogalmazások is találhatók. Utóbbiak szerint a környezettan a környezettudomány kissé „népszerűsített” formája. A következőkben az ezzel kapcsolatos legmértéktartóbb megfogalmazásokból – amelyek nagy részével egyetértünk – azokat közöljük, amelyek – ha egymással nem is mindig esnek egybe, de – a legáltalánosabbak.

– A környezettudomány a természetes és az ember által létrehozott, átalakított vagy mesterséges környezet, valamint az emberi tevékenység tudománya. Célja az életet befolyásoló külső tényezők ember által okozott változásainak nyomon követése, valamint ezek társadalmi és gazdasági következményeinek feltárása. Legfontosabb feladata a (természetes) környezetet ért hatások és az emberi tevékenység (megengedhető legnagyobb) mértékének megállapítása, illetve minél mérhetőbb módon való összekapcsolása. Az ily módon elképzelt modellek alapján a környezeti károk előre jelezhetők, aminek alapján meghatározhatók azok a jogi, gazdasági stb. követelmények, amelyek betartása esetén a környezetszennyezés még elviselhető határértéken belül marad. Ezáltal a környezettudomány a környezetvédelmet szolgálja.

– A környezettudomány tevékenységi területe kiterjed az összes földi szférára, de ezeket – a hagyományostól eltérően – nem külön-külön, egymástól elszigetelve, hanem összefüggéseiben szemléli és vizsgálja. A megszokottnál sokkal nagyobb figyelmet fordít a különböző szférák közötti kölcsönhatások vizsgálatára.

– A környezettudományt a hagyományos értelemben vett ökológiától az különbözteti meg, hogy vizsgálatai folyamán elsősorban az ember és környezete kapcsolatára összpontosít, így tárgyköre nem terjed ki számos, az ökológiában lényeges kérdésre. Ez azonban csak látszólagos korlátozás, mivel a környezettan más területeken viszont túllép az ökológia keretein. A környezettudomány az ökológiánál kissé gyakorlatiasabb tudományterület. Segít a környezetvédelemnek a műszaki, a jogi stb. szabályozórendszer megalapozásában. A környezettudomány és a környezetvédelem kapcsolata szoros, egymást kiegészítik, de nem helyettesítik.

– A természettudományok évszázadok alatt kialakult és még napjainkban is érvényben lévő felosztását véve alapul, a környezettudomány egyértelműen tudományközi jellegű, s így számos tudományág eredményeire és módszereire épül. Mások szerint a környezettan a hagyományos felosztással nem törődő újabb tudományág, amely a környezetet megbonthatatlan egésznek tekinti, és nem törődik az eddigi felosztásokkal. E tekintetben ez az új tudományág a tárgyi ismeretek mellett a „minden mindennel összefügg” filozófiára alapuló szemléletet tartja alapvetőnek.

– A környezetvédelem mint gyakorlati tevékenység – többek között – a környezettudomány eredményeire támaszkodik, de egyes területeken annál helyhez kötöttebb (hatásköre nem terjed ki pl. a bolygóközi térre, vagy a Föld mélyebb, belső szféráira), más területeken viszont annál szélesebb körű (mert a környezetvédelem eszközei között jogi, szervezeti, oktatási, nevelési, gazdasági stb. eszközök is vannak).

1.2. A környezetvédelemés a természetvédelem kapcsolata

Annak ellenére, hogy a mai értelemben is természetvédelemnek nevezhető tevékenység több mint egy évszázada kialakult, a környezetvédelem pedig csak száz évvel később, századunk hetvenes éveiben kezdett el intézményesen szerveződni, a természetvédelem a környezetvédelem részének tekinthető azért is, mert a környezetvédelemtől elszigetelt természetvédelem kilátástalan utóvédharcnak tekinthető. Hatékony környezetvédelmi intézkedések nélkül hosszú távon a természetvédelmi törekvések sem lehetnek eredményesek, környezetvédelem nélkül nincs hatékony természetvédelem.

A két tevékenységi kör közötti különbséget sem eltúlozni, sem lekicsinyleni nem szabad, bár sajnos mindkettőre van törekvés. Egyre kevesebben tekintik a természetvédelmet a környezetvédelemmel teljesen egyenrangúnak, és egyre többen tartják az előbbit az utóbbi olyan szerves részének, mint pl. a földvédelmet, a víz- vagy a levegővédelmet.

Akik a természetvédelmet a környezetvédelemmel teljesen egyenrangú szakterületnek tekintik, a természetvédelmet féltik a környezetvédelem túl általános, mindenre kiterjedő, zömében műszaki szemléletű, inkább az ártalmakra, mint a védendő környezeti elemekre figyelő „nagyhatalmi” törekvéseitől.

Egyes természetvédelem-pártiak szerint Földünk területének túlnyomó hányada még többé-kevésbé természetes állapotban van, ezért a világ nagy részén természetvédelmet kell folytatni, amihez képest a környezetszennyező bányák, ipartelepek, városok és egyéb települések által elfoglalt területek kiterjedése – ahol már környezetvédelemre is szükség van – eltörpül.

Az ellenkező nézeten lévők szerint az egész földkerekséget elárasztó környezeti ártalmakkal szembeni világméretű harcot folytató környezetvédelemhez képest – amelynek keretein belül százmilliók számára kell tiszta ivóvizet, levegőt, környezetet biztosítani – az énekesmadarakat védő, a természetet fényképező és ezekhez hasonló tevékenységet folytató természetvédők tevékenysége jelentéktelen, ők maguk pedig nem többek a szórakozásuknak élő szemellenzős csodabogaraknál.

Tárgyilagosan, szélsőségektől mentesen vizsgálva a helyzetet, megállapítható, hogy a környezetszennyezés valóban világméretűvé vált, ezért a környezetvédelemnek szükségszerűen ki kell terjednie az egész földkerekségre, a szárazföldekre és tengerekre ugyanúgy, mint a levegőburokra.

A természetvédelemnek viszont eredeti célja és feladata a természet különleges értékű érintetlen vagy még többé-kevésbé eredeti állapotban megmaradt alkotásainak a jelen és a jövő nemzedékek számára való megőrzése. Ilyen területek és terület nélküli értékek viszont a világon szerencsére még jócskán találhatók. Ezek megőrzése jóval több, mint néhány madarász, barlangász vagy fűfényképező vasárnap délelőtti szórakozása. Ez a tevékenység azonban nemcsak fontos, de jellegében is más, mint pl. a hulladékártalmatlanítás, a szennyvíztisztítás vagy az atomkatasztrófák megelőzése.

Jelenleg Földünk szárazföldi felületének még kb. a fele többé-kevésbé eredeti állapotban van, a területhez kötött természetvédelmi tevékenység (vagyis a védelem) azonban ennek csak tíz százalékára terjed ki (nálunk 9%), amit a legóvatosabb becslések szerint is legalább kétszeresére, vagyis a szárazföldek egyötödére kellene kiterjeszteni. Van tehát még a természetvédelemnek is mit tennie.

Az eddigiekből félreérthetetlenül következik, hogy a környezetvédelem a „nagyobb”, az általánosabb, inkább azon belül, mint amellett, a természetvédelem a „kisebb”, a különlegesebb fogalom, szakterület vagy tevékenységi kör.

A természetvédelemben kicsiben a környezetvédelem majdnem minden eleme megvan, ha azokat másképpen nevezzük is. Ez alól általában csak a levegővédelem kivétel, amellyel a természetvédelem szervezetten, külön nem foglalkozik. Amit a környezetvédelemben földnek, illetve földvédelemnek neveznek, az a természetvédelemben „földtani érték”, illetve a „földtani értékek védelme”. Ehhez hasonlóan a vízvédelem, az élővilág-védelem, a tájvédelem vagy a települési környezet védelme helyett a természetvédelemben a „víztani”, „növénytani”, „állattani”, „tájképi” vagy „kultúrtörténeti” értékek védelme elnevezés honosodott meg.

A természetvédelmet leggyakrabban a műemlékvédelemhez mint rokonágazathoz hasonlítjuk. A kettő között az a különbség, illetve a hasonlóság, hogy előbbi a természet, utóbbi pedig az ember alkotásait védi. Ebben az esetben valamennyi építészeti alkotás (pl. középületek, lakótelepek, ipari létesítmények, utak, vasutak, hidak stb.) védelme – mint mindenre kiterjedő általános vagyonvédelem – a környezetvédelemhez hasonlít, a legértékesebb, legkülönlegesebb, legrégebbi építmények (pl. piramisok, várak, paloták, kastélyok, templomok) védelme, gondozása, fenntartása, vagyis a műemlékvédelem pedig a természetvédelemhez hasonlítható. Nyilvánvaló, hogy az épületállomány általános védelmének keretein belül hasonló, de mégis más módszerekkel, eszközökkel, szervezettel kell óvni, védeni, gondozni és működtetni egy tízemeletes, több száz lakásos, házgyári elemekből összeállított lakóházat, esetleg egy atomerőművet, mint egy sok száz éves műemlékpalotát vagy egy gazdagon díszített templomot. Ehhez hasonlóan másképpen kell védeni a környezetvédelem keretein belül a művi vagy épített környezetet, mint a természetvédelem eszközeivel egy ősgyepet vagy egy mocsarat.

A környezet- és természetvédelem előzőekben vázolt viszonyát az sem befolyásolhatja, hogy a természetvédelem mint résztevékenység, egy évszázaddal korábban (1872-ben) intézményesült a környezetvédelemnél, mint összefoglaló tevékenységnél (1972).

Azok, akik a természetvédelmet a környezetvédelem „nagyhatalmi” törekvéseitől féltik, általában ezek jogszabályi és szervezeti vonatkozására gondolnak. A természetvédelemnek ugyanis hagyományosan „önálló” jogszabályai és a legtöbb országban különálló szervezete van, amelyeket nem is lenne célszerű feladni. Elképzelhető azonban egy önálló, de rossz és egy, a környezetvédelem részét képező, de jó természetvédelmi jogszabály is. Kényesebb kérdés a szervezeti alá- és fölérendeltség kérdése, mely területen hazánkban is történtek olyan szervezeti intézkedések, amelyek aggodalomra adhatnak okot.

A természetvédelemnek világviszonylatban évszázados, de hazánkban is sok évtizedes többé-kevésbé független szervezete alakult ki. Legfelsőbb szinten azonban ez a szervezet általában más ágazatok (belügyi, földművelésügyi, államerdészeti stb.) alárendeltségében szerveződött meg. A világon egyedülálló eset volt az, hogy hazánkban az országos természetvédelmi főhatóság több mint másfél évtizedig (1962–1977 között) közvetlenül a kormány alárendeltségében, teljesen önállóan tevékenykedett. Lehet, hogy ez az idő soha többé nem jön vissza és ez nem is veszélyes. A hetvenes évek óta a legtöbb országban létrehoztak „környezetvédelmi” elnevezésű főhatóságokat, általában minisztériumokat. Azóta (nálunk 1977-től) a természetvédelem általában e főhatóság szervezetén belül működik. Ezt sem szabad kifogásolni, hiszen oda mégis csak jobban való, mint pl. a földművelésügyhöz, ami egy nagyrészt ellenérdekelt szervezet.

A hibákat azok követték el, akik nem elégedtek meg a főhatósági szintű integrációval, hanem azt alsóbb szinteken is végrehajtatták, és így a teljesen más jellegű természetvédelmi tevékenység a hulladékgazdálkodással, a vízüggyel, a zajvédelemmel és egyéb, ettől egészen eltérő jellegű tevékenységekkel került alárendeltségbe. A természetvédelem önállóságát féltők ezekre a valóban szerencsétlenül végződött kísérletekre gondolnak és ez a félelmük jogos is, ez azonban nem elvi, hanem teljesen gyakorlati megközelítés.

Azok pedig, akik a környezetvédelem egyes részterületeit (pl. a veszélyes hulladék ártalmatlanítását, a levegővédelmet vagy a szennyvíztisztítást) a természetvédelemmel (pl. a madárvédelemmel, a barlangvédelemmel vagy a kunhalmok védelmével) alsó szinten (vagyis a „műhely, vagy „üzlet” szintjén) összevonták, nagy hibát követtek el.

A környezet- és a természetvédelem egyes, egymástól nagyon távol álló részterületei (pl. a galvániszap-kezelés és a tűzhányók védelme) egymásnak nincsenek alá és fölé rendelve, egyik sem fontosabb (csak esetleg sürgősebb) a másiknál. A maga nemében mindkettő fontos.

A környezet- és a természetvédelem között kívánatos harmóniát nem lenne szabad jól vagy rosszul sikerült szervezeti intézkedésekkel megbontani.

Minden természetvédelmi tevékenység egyben környezetvédelmi cselekedet is, de ez a tétel fordítva már nem igaz. Egyes környezetvédelmi tevékenységek nemhogy nem tekinthetők természetvédelminek, de azokkal gyakran ellentétesek, természetvédelem-ellenesek. Ilyenek pl. a talajjavítások, a szikfásítások, a homokfásítások, a dolomitkopár-fásítások, a vízrendezések és a mocsárlecsapolások nagy része, valamint a folyószabályozások is.

Ha a természetvédelmet nem mennyiségben (pl. területben, fajszámban), hanem minőségben hasonlítjuk össze a környezetvédelemmel, az jóval több annál. A környezetvédelem ugyanis részlegesen is végrehajtható, a természetvédelemnek viszont semmiféle megalkuvásba nem (lenne) szabad belemennie. Vegyünk pl. egy zajos repülőtér mellett, roncsolt környezetben fekvő, jó minőségű szántóföldet, ahol a talajvédelem igényei teljes mértékben kielégítettek, de a környéken elviselhetetlen a zaj, súlyos a levegőszennyeződés, magas szintű a sugárzás és a szántóföld környezete a hulladékfelhalmozódás miatt esztétikailag lehangoló állapotban van. Ilyen „engedmények” természetvédelmi területeken nem engedhetők meg. Egy védett területen mindenféle környezeti ártalmat meg kell akadályozni, meg kell szüntetni, ki kell iktatni. Egy nemzeti parkban pl. sem a talajszennyezés, sem a vízszennyezés, sem a levegőszennyezés, sem a tájrombolás stb. nem engedhető meg. Ez is oka annak, hogy a természetvédelem oltalma alatt álló területeket úgy kell tekinteni, mint környezetvédelmi minta-, bemutató- és modellterületeket. A természetvédelmi területeknek ez a szerepe különösen a nagyobb kiterjedésű védett területeken, nemzeti parkokban és tájvédelmi körzetekben válhat szükségessé és egyértelművé. Ezek alapján kimondható, hogy a természetvédelem alatt álló területek a természeti környezet védelmének kiemelt, előretolt hadállásai, amelyek azonban hosszú távon csak a környezetvédelmi intézkedések oltalma alatt tarthatók fenn.

Huzamosabb időt véve alapul, a legszigorúbb természetvédelmi intézkedések is hatástalanok maradnak, ha nem helyezzük azokat a környezetvédelem védőszárnyai alá. A természeti tényezők és folyamatok összefüggő, egymásra ható, egységes rendszerében ugyanis a nem védett területeken meglévő szennyeződések, károsítások, kedvezőtlen hatások előbb-utóbb elérik a védett területeket is, azokat tönkreteszik és a természetvédelem tárgyai megszűnnek létezni.

Az egyes nyelvekben – a magyarhoz hasonlóan – a környezetvédelmet és a természetvédelmet egymástól félreérthetetlenül megkülönböztető szavak, illetve szó- összetételek vannak, más nyelvekben a kettő egymástól nehezebben vagy csak körülírással különböztethető meg.

A környezetvédelem és a természetvédelem között jogilag a legmarkánsabb választóvonal a védetté nyilvánítás, ami a természetvédelemben mindig bekövetkezik, a környezetvédelemben pedig soha. A természetvédelem mindig konkrét, amelyek földrészletekre, helyrajzi számokra, művelési ágakra, tulajdonosokra, fajokra stb. vonatkozik, míg a környezetvédelem „csak” általában érvényes (1. táblázat).

1. táblázat. A környezetvédelem és a természetvédelem kapcsolata

Magyarázat: a táblázatból látszik, hogy a természetvédelem nem olyan része a környezetvédelemnek, mint pl. a földvédelem, a vízvédelem, a tájvédelem stb., hanem vele „egyenrangúbb”.

Földvédelem. A föld felületének és a földtani értékeknek a védelme többé-kevésbé arányosnak tekinthető a védett (és védendő) földterületekkel, vagyis a nemzeti parkok, a tájvédelmi körzetek, a természetvédelmi területek által elfoglalt területekkel. Ez az ezredfordulón a világon is és hazánkban is 10% körül volt.

Vízvédelem. A szárazföldek négy, hazánk kétszázalékos vízzel való borítottsága indokolja, hogy a vízfelületeknek és egyéb víztani értékeknek (forrásoknak, vízeséseknek stb.) az átlagosnál nagyobb aránya legyen védett, nem is említve azt, hogy a védett lápok, mocsarak, tavak stb. értékesebbek, mint a nem védettek.

Levegővédelem. A természetvédelem – külön – nem foglalkozik levegővédelemmel, de természetes, hogy a védett területek fölött a levegő is „védett”. (Ez is a természetvédelem környezetvédelemre való utaltságát támasztja alá.)

A növényvilág védelme. Túllép a védett területek határain – ahol egyébként a „nem védett” fajok is védelem alatt állnak, ezért –, valamint a veszélyeztetett, ritka, védett fajok megkülönböztetett értéke miatt – e tekintetben a természetvédelem érdekeltsége a földterületekénél jelentősebb. (Hazánkban pl. egy tő tátorján értéke nem vethető össze egy akácfáéval.)

Az állatvilág védelme. E tekintetben többé-kevésbé a növényvilágnál tett megállapítások érvényesek, annak ellenére, hogy az állatfajok a növényfajoknál is „mozgékonyabbak”, vagyis a védett területeken kívül több védett állat tartózkodik, mint ahány növényfaj él. Annak, hogy e vonatkozásban az állatvilág szerepét mégsem értékeljük a növényvilágénál magasabbra, az az oka, hogy az állatfajok száma ugyan közel tízszerese a növényfajokénak, túlnyomó részük (elsősorban a gerinctelenek) védelme azonban csak az élőhelyek, tehát a területek védelmével lehet hatékony. Az állatfajokra vonatkozóan is igaz, hogy egy veréb értéke nem lehet azonos egy túzokéval.

Tájvédelem. A környezet- és a természetvédelem aránya, egymáshoz viszonyított területi kiterjedése legjobban a tájvédelemmel mérhető, ami többé-kevésbé azonos a védett földfelületek kiterjedésével. A nem védett tájak védelme az általános tájvédelem keretén belül környezetvédelmi feladat. Mivel a védett tájak eszmei értéke nyilvánvalóan jóval magasabb, mint a nem védetteké, az arányt akár kétszeresére is emelhetnénk, de ez számos félreértésre adna okot és a statisztikai adatokat eltorzítaná.

A települési környezet védelme. Ebben a természetvédelemnek alig van szerepe. Azok a kultúrtörténeti értékek azonban, amelyeket a természetvédelmi fejezetben részletesen ismertetünk, tágabb értelemben ide sorolhatók. Az egyszázalékos arány nyilvánvalóan felkerekített, jelképes szám, hiszen az emberi alkotások természetvédelme ezt az arányt meg sem közelíti.

1.3. A környezet állapotát befolyásoló tényezők

Valamely földrész, térség, ország, országrész, vidék stb. környezeti állapota nagyban függ a megváltoztathatatlan természetföldrajzi, történelmi és a csak nehezen és nagyon hosszú idő alatt megváltoztatható nemzetközi, gazdasági és társadalmi körülményektől, tényezőktől, adottságoktól. Ezek lehetnek:

– kedvezőek (pl. a kőzetviszonyok, magas fekvés, jó éghajlat, erdőkben és vizekben való gazdagság, békés múlt, környezetbarát szomszédok, hulladékszegény ipar, alacsony népsűrűség, az átmenő forgalom hiánya stb.) és

– kedvezőtlenek (pl. alsó fekvés, zaklatott múlt, háborús környezet, az alapközművek hiánya, a rendezett környezet iránti igénytelenség stb.).

Hazánk szinte minden vonatkozásban a kedvezőtlen környezeti adottságú országok közé tartozik. Ennek ellenére, mivel rajtunk kívül nagyon sok ország adottságai, helyzete, körülményei még a miénkénél is rosszabbak, e tekintetben a földkerekség közel kétszáz országa között valószínűleg az első 40–50 között vagyunk.

E vonatkozásban az önsanyargatás, a helyzetnek a megérdemeltnél, illetve a valóságosnál kedvezőtlenebb minősítése ugyanolyan káros, mint annak kedvezőbb színben való feltüntetése.

Valamely ország környezeti állapota, természeti értékei, természeti kincsekben való gazdagsága és a környezet- vagy természetvédelmi tevékenység színvonala, hatékonysága közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. Nyilvánvaló például, hogy természeti értékekben Kanada, Finnország, Nepál, Tanzánia vagy Új-Zéland összehasonlíthatatlanul gazdagabb, mint pl. Dánia, Lengyelország, Németország, Ukrajna vagy hazánk. Az is igaz azonban, hogy a környezetvédelmi tevékenység (és a környezet állapota) Dániában vagy Németországban magasabb színvonalú (és jobb) mint Tanzániában. Hazánk természeti értékekben jóval szegényebb, mint pl. Ausztria, Nepál vagy Tanzánia, de nálunk a természetvédelem színvonala ezen országokénál magasabb. Számos nyugati ország környezetvédelme és környezeti állapota jobb a miénknél, de bizonyos természeti (természetvédelmi) értékeket irigyelhetnek tőlünk.

Számos – környezeti állapotát tekintve irigyelhető – ország (pl. Belgium, Dánia, Hollandia) természeti értékekben jóval szegényebb, mint a tőle környezeti állapotát tekintve jóval elmaradottabb országok (pl. Románia, Magyarország, Szerbia).

A következőkben tételesen ismertetjük a környezet állapotát befolyásoló legfontosabb tényezőket, de – indoklás nélkül – csak a kedvezőeket vagy a kedvezőtleneket, hiszen azok ellenkezője a másik. Ha pl. egy ország magasabb fekvése (ahonnan a gyakran szennyezett vizek lefolynak) kedvező, a medence jelleg (ahová a vizek folynak) kedvezőtlen. Hazánk adottságait részletesebben ismertetjük.

1.3.1. Természetföldrajzi adottságok

A természeti adottságok közül kedvező a nagyobb kiterjedés, magasabb fekvés, a mérsékelt körüli éghajlat, a változatos földfelszín, a tenger közelsége, a több és egyenletesebb eloszlású csapadék, a tisztább környezetből eredő széljárás; ásványkincsekben, energiahordozókban, termőföldben, vizekben, erdőkben, növény- és állatfajokban, valamint szép tájakban való gazdagság. Ilyenek pl. Kanada, Új-Zéland, Izland, a skandináv országok, Románia, Szlovákia, Ausztria és Szlovénia, kedvezőtlen adottságú pl.: Ukrajna, Moldávia, Turkesztán, a Benelux államok és Izrael.

Hazánk e tekintetben a történelem előtti időkben a viszonylag kedvező térségek közé tartozott. A történelem folyamán azonban néhány „természeti” tényező kedvezőtlen irányban változott: az erdők háromnegyedét kiirtották, a füves puszták nagy részét feltörték, a vizeket lecsapolták, a folyók egy részét „kiegyenesítették”, ami az egyéb adottságokat (hőmérséklet, csapadék, talajszerkezet stb.) tovább rontotta.

Kedvezőtlen továbbá az ország viszonylag kis kiterjedése, medence jellege, mérsékelt tagoltsága, a tengerektől való távolsága, az uralkodó széljárás, a kevés csapadék és annak egyenlőtlen eloszlása, a kőzetviszonyok, a nyersanyaghiány, az energiahordozókban való szegénység, a felszíni vizek nagy részének külföldi eredete, az ország viszonylag hosszú határvonala, a szélsőséges időjárás stb.

1.3.2. Történelmi előzmények

A történelmi előzmények vonatkozásában kedvező az „eseménymentes”, békés, háborúmentes múlt, a „hadak országújától” és a történelem egyéb viharaitól, hódításoktól, forradalmaktól és ellenforradalmaktól, országhatár- és rendszerváltozásoktól való távolság. Kedvező az a térség, ahol nincsenek többségek és kisebbségek, vagy ha igen, akkor ezek békésen megférnek egymással; ahonnan és ahová nem menekülnek nagy tömegek és folyamatosan; ahol nem voltak politikai gyilkosságok, temetések és újratemetések, vallás- és fajüldözések stb.

E tekintetben kedvező adottságú ország: Norvégia, Izland, Svédország, Svájc, Costa Rica, kedvezőtlen Kelet-Európa és a Közel-Kelet, a Földközi-tenger térsége és Délkelet-Ázsia országai.

Hazánknak e tekintetben is a legkedvezőtlenebb a múltja. A tatárjárás és a török hódoltság, a két elvesztett világháború, az elbukott forradalmak és a megnyert ellenforradalmak; az osztrák, a német, a szovjet és a román megszállások; a nagyhatalmaknak való folyamatos kiszolgáltatottság; a kivándorlások és bevándorlások; a zsidóüldözés, a nemzetiségi gyűlölködés és a nemzeti egyet nem értés; a sokszoros rendszer- és államforma-változás; a folyamatos „ki kit győz le?”; a szomszédainkkal való feszült viszony, az ország határainak, illetve területének „menetrendszerű” változásai; a trianoni és a jaltai diktátumok, az ország megcsonkítása és a nemzet szétdarabolása; az elkobzások, államosítások, szövetkezetesítések és visszamagánosítások a környezet állapotát nagyon kedvezőtlen irányban befolyásolták.

1.3.3. Nemzetközi környezet

A nemzetközi helyzetet illetően kedvezőtlen, ha egy országnak sok a szomszédja, különösen, ha azokkal nem jó a kapcsolata és „környezetszennyezőek”. Kedvezőtlen a zaklatott környezet, a népek közötti egyet nem értés, a határviták, az egyesülések és szétválások, az utódállamok közötti civódás, a nemzetközi szerződések hiánya, vagy ha ilyenek vannak, azok érvényesülésének alacsony színvonala, illetve megszegése; a szomszédoknak való kiszolgáltatottság stb.

Hazánk e tekintetben a legkedvezőtlenebb térségek egyikében fekszik. Sem a környezet állapotának, sem a környezetvédelmi tevékenységnek nem kedveznek szomszédaink egy részének még a miénknél is rosszabb környezeti állapota, valamint a velük való tartósan barátságtalan viszony; az ország lakosságához képest magas ki- és bevándorlási arány (menekültek); a közelmúltban folyó gyakori háborúk, forradalmak, ellenforradalmak, egyesülések és szétválások (pl. az Osztrák–Magyar Monarchia, az egykori Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Németország, Ausztria). Egyetlen szomszédunk sincs, amelynek jelenlegi határa és elnevezése egy fél évszázada változatlan lenne. Néhány országban állandósult a magyarellenesség, amely a nemzetközi (különösen kétoldalú) szerződések gyakori megszegéséhez vezet.

Szomszédaink közül Ausztria, Szlovénia és Szlovákia környezeti állapota a miénknél jobb, a többié rosszabb.

1.3.4. Gazdasági adottságok

A gazdasági adottságok tekintetében kedvező a hulladékmentes iparszerkezet, a környezetkímélő közlekedési hálózat, a kielégítő közműellátottság, az átmenő forgalom hiánya, a környezetbarát energiaellátás, a környezetvédelemre költhető pénzösszegeknek a nemzeti jövedelemhez képest magas aránya, a környezetvédelem gazdasági ösztönző rendszere stb.

Magyarország e tekintetben a közepes adottságú országok közé sorolható. Környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen az elavult, szennyező és energiapazarló ipar; a gyenge közlekedési hálózat (pl. annak Budapest-központúsága); a megművelt területek (pl. a szántók) magas aránya, amelyek az év felében fedetlenek; a sűrű településhálózat; az ország méretéhez és a lakosság számához képest nagy átmenő forgalom; az idegenforgalom időbeni és térbeni egyenlőtlensége (pl. nyári csúcsforgalom); az alacsony jövedelemtermelő képesség; a jelentős eladósodás; az energia- és nyersanyaghiány; a külföldnek való nagyarányú kiszolgáltatottság stb.

A gazdasági gondok egy része a trianoni határok meghúzásából származik, de gazdasági téren e vonatkozásban azóta is sokat mulasztottunk és a jelenlegi helyzet, valamint irányzatok (pl. az ipar vagy az állami erdők magánosítása során elkövetett hibák) sem biztatóak.

Állandóan azzal védekezünk pl., hogy – mivel a felszíni vizeink 95%-a külföldről és nagy részben szennyezetten érkezik (ami egyébként igaz) – vizeink állapota érdekében nem sokat tehetünk. E tekintetben hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy pl. a Tiszát nem szomszédaink egyenesítették ki, a Kis-Balatont sem ők csapolták le (egyébként teljesen értelmetlenül), vagy hogy a Balatonon menetrendszerűen jelentkező problémák sem a trianoni békediktátum következményei.

1.3.5. Társadalmi tényezők

A környezetvédelmet segíthetik a kedvező jogszabályok, az alkalmas szervezetek, a magas színvonalú társadalmi tudat, a környezetkímélő fogyasztói szokások, a színvonalas környezeti képzés, az aktív társadalmi szervezetek, a kedvező hagyományok stb.

Hazánkban a gyorsabb előrehaladás gátja a viszonylag jó törvények végrehajtásának elmaradása, a szervezet gyengesége, a környezeti oktatás nem megfelelő hatékonysága, az alacsony színvonalú környezettudat, a lakosság többségének a környezettel szembeni közömbössége vagy igénytelensége; az emberek nem kellő mértékben ismerik fel a környezeti ártalmakból fakadó veszélyeket; kedvezőtlen fogyasztói szokások; a materiális javak elsőbbsége az immateriálisokkal szemben; az emberek többsége a környezeti ártalmak elhárítását „felülről” várja; az állampolgárok „ártatlanságának” vélelme; a „zöld mozgalmak” sikertelenségei, sorozatos kudarcai; sok apró mulasztás; a környezeti oktatás lebecsülése; a rossz példák demoralizáló hatása; az irányítás hiányosságai; a kutatások szétaprózottsága és alacsony hatékonysága; a képzett szakemberek alacsony száma, valamint az a tény, hogy a lakosság tudatában számos egyéb társadalmi probléma (pl. a munkanélküliség, az infláció, a közelünkben folyó polgárháborúk, a menekültkérdés, a belső politikai csatározások, a korrupció és a bűnözés) megelőzik a környezeti gondokból eredőket.

1.4. Természeti erőforrások

Természeti erőforrás az anyagi világból származó minden olyan anyagi (vagyis tárgyiasult) és nem anyagi (megfoghatatlan, csak érzékelhető, nem tárgyiasult) természeti alkotóelem, tényező, jelenség, amelyet az ember igénybe vehet. Ez jóval tágabb értelmű, szélesebb körű fogalom, mint a továbbiakban ismertetésre kerülő (védendő) környezeti alkotóelemeké, amelyek kivétel nélkül részei a természeti erőforrásoknak.

A természeti erőforrások jó részét – mindamellett, hogy az ember léte szempontjából nélkülözhetetlenek (mint pl. a napsugárzás, a Föld melege, a szélenergia stb.) – nem soroljuk a környezet védendő alkotóelemei közé, mivel azokat (pl. a Föld melegét) semmiféle veszély nem fenyegeti, de ha fenyegetné is, nem lehetne ellene védekezni (pl. a Föld kihűlése ellen). A természeti kincsek ugyancsak részei a természeti erőforrásoknak, de közülük általában csak azokat nevezik kincsnek, melyek természetes mértékegységekben: területben, súlyban, tömegben is mérhetőek (mint pl. a termőföld, az ásványvagyon, a víz, az élőfakészlet stb.). Ettől az általános szabálytól kisebb-nagyobb eltérések minden irányban előfordulhatnak. Ilyenek pl. a barlangok, amelyeket nem szoktak a természeti erőforrások közé sorolni, jóllehet természeti kincsnek számítanak. Más lenne a helyzet, ha a barlangot díszítő cseppköveket nem mint idegenforgalmi látványosságot, hanem mint kibányászható ásványvagyont vennénk számításba.

A szakirodalomban és a gyakorlatban arra is van példa, hogy a természeti erőforrást azonosítják az energiaforrással, ami alapvető tévedés, hiszen pl. az ásványvagyon jelentős része (pl. a mészkő, a homok, az arany stb.) semmiféle energiát nem szolgáltat, de a növény- és állatfajok nagy része (pl. a dísznövények, az énekesmadarak) sem mint energiaforrás képeznek természeti erőforrást.

Az alábbiakban a természeti erőforrásokat néhány – gyakorlati szempontból fontos – csoportosításban ismertetjük.

1.4.1. Eredet szerinti csoportosítás

Földi eredetű: az alapkőzet (pl. a mészkő, az agyag, a lösz); az ásványvagyon, illetve annak lelőhelye (kőszén, kőolaj, ércek, földgáz); a talaj; a föld melege (földhő, geotermikus energia). A föld melegének nemcsak a meleg vizek, fürdők esetében van jelentősége, hanem pl. a pincék, vermek és egyéb föld alatti tárolók, vízvezetékek, csatornák fagymentes hőmérsékleten való tartásában is. A tűzhányókitörés (lávaömlés stb.), amelynek elsősorban idegenforgalmi jelentősége van.

Vízi eredetű: a víz mint nyersanyag és az élet egyik fenntartója; a víz mint energiaforrás (pl. a vízierőművek vagy árapályerőművek esetében); a víz mint közlekedési (hajózás, favontatás) és mint fürdési közeg (fürdők, tengerpartok).

– Légköri eredetű: a levegő mint nyersanyag; mint szélenergia (a növények beporzása, szélmalmok, vitorlázás) és mint közlekedési közeg (repülés).

Biológiai eredetű: a növények (élelem, ital, fa, gyógyszer, ruházat stb.); az állatok (hús, bőr, csont, igavonás); a mikroszervezetek (élelmiszeripar, gyógyszerek, víztisztítás, hulladékközömbösítés).

Földrajzi eredetű: földrajzi fekvés (kikötőnek alkalmas tengeröblök, üdülőhelyek, tengerszorosok, hágók, szigetek, az ország közepe); éghajlat (örök tavasz, téli sportolási lehetőségek); a táj (erdőtáj, mezőgazdálkodásra alkalmas táj, üdülőtáj).

Fényjelenségek (természeti tünemények): északi fény, délibáb, napfogyatkozás, holdfogyatkozás, üstökösök megjelenése, a csillagos ég látványa, szivárvány (amelyeknek elsősorban idegenforgalmi jelentőségük van).

Világűrből eredő: a napsugárzás (a földi lét forrása).

1.4.2. Megjelenés szerinti csoportosítás

– Tárgyiasult: az alapkőzet, az ásványvagyon, a talaj, a víz, a levegő, az élőtömeg (biomassza), a földrajzi fekvés, a táj.

– Nem tárgyiasult: a földhő, a szél, az éghajlat, a természeti tünemények, a napsugárzás.

1.4.3. Tartósság szerinti csoportosítás

A természeti erőforrások egyik legfontosabb csoportosítása, hogy megújuló, megújítható vagy véges-e.

– Folyamatosan (emberi beavatkozás nélkül, önmagától) megújul a talaj, a föld melege, a tűzhányókitörés, a víz, a levegő, a növényvilág, az állatvilág, a mikroszervezetek, az éghajlat, a legtöbb fényjelenség és mindenekelőtt a napsugárzás, mint egy sor egyéb energiaforrás éltető eleme.

– Megújíthatók: bizonyos korlátokon belül az ember közreműködésével megújítható a talaj (pl. komposztkészítéssel), a növényvilág (pl. erdőfelújítással); az állatvilág (pl. az állatok szaporításával); a mikroszervezetek (pl. az istállótrágya szakszerű kezelésével).

– Nem megújíthatók: emberi léptékkel mérve sem önmaguktól, sem emberi közreműködéssel nem újulnak meg mindenekelőtt: az ásványlelőhelyek, illetve az ásványok. Ha pl. a föld mélyéből kibányásszuk az utolsó csepp kőolajat, annak újratermelődésére az emberiség belátható időn belül nem számíthat.

1.4.4. Bővíthetőség szerinti csoportosítás

Bizonyos határig bővíthető: a talaj (pl. terméketlen területek termőfölddé történő átalakításával), a növényvilág (pl. olyan területeken történő erdőtelepítéssel, amelyen korábban nem állott erdő); az állatvilág (pl. vadtenyésztéssel, haltenyésztéssel, állatszaporítással); a mikroszervezetek (pl. azok céltudatos tenyésztésével).

Nem bővíthetők: az alapkőzet, az ásványvagyon, a föld melege, a víz, a levegő, a földrajzi fekvés, az éghajlat, a táj, a fényjelenségek és a napsugárzás.

1.4.5. Helyettesíthetőség szerinti csoportosítás

Helyettesíthetők és pótolhatók: az ásványi anyagok (pl. fémpénz, papírpénz; fémpalack – üvegpalack; kőszén – kőolaj – földgáz – fa); az energiahordozók (pl. vízi energia, szélenergia, szénenergia); (részben) a biológiai eredetű erőforrások egy része (búza – rozs, cukorrépa – cukornád; sertéshús – marhahús; kávé – tea). Pótolhatók és/vagy egymással helyettesíthetők, továbbá bizonyos körön belül beszerezhetők pl. a fa, a textília, a fém, a csont, a bőr, a fűtőanyagok stb.

Nem helyettesíthető és nem pótolható: a talaj, a föld melege; a víz, a levegő a biológiai eredetű erőforrások döntő hányada (pl. egy sor mikroszervezet); a földrajzi fekvés (pl. a tengerszoros, a hegycsúcs), az éghajlat (pl. a Kanári-szigetek üdülésre alkalmas klímája vagy a gleccserek fennmaradását biztosító állandó hőmérséklet); a táj; a természeti tünemények és a napsugárzás.

1.4.6. Beszerezhetőség szerinti csoportosítás

Beszerezhető, megvásárolható (egyes országok szempontjából) vagyis átmenetileg pótolható természeti erőforrások: az ásványi anyagok, a fa, bizonyos élelmiszerek, az energia, illetve az energiahordozók.

Nem szerezhetők be és nem vásárolható meg: a talaj, a föld melege, a csapadékvíz, a levegő, a szél, a földrajzi fekvés, az éghajlat, a táj, a természeti tünemények és a napsugárzás.

1.5. Környezethasználat

Környezethasználaton a természetes környezet alkotóelemeinek (pl. az ásványvagyon, a talaj, a víz, a levegő, az erdő, a gyep stb.), illetve ezek összességének (mint pl. a táj) emberi célra történő igénybevételét értjük.

A szakirodalom és a köznyelv környezethasználat helyett általában a jóval szőkébb értelmű földhasználat kifejezést alkalmazza, ami helyesen csak a földfelületre (vagyis a tájra), valamint annak egy vékony felső rétegére – a talajra –terjed ki. Gyakran még ezt is tovább szűkítik azzal, hogy földhasználatnak csak a Föld szárazulatainak gazdasági célra (vagyis szántóként, erdőként, legelőként, településként stb.) való hasznosítását tekintik. Utóbbi esetben a tengerek, illetve az óceánok használata nem tekinthető földhasználatnak.

Éppen ezért a földhasználattal – ami ebben a szőkébb értelemben azonos a táj használatával – részletesen a tájat (tájvédelmet) ismertető fejezetben foglalkozunk.

A területtel nem (vagy csak részben) mérhető környezeti alkotóelemek (ásványvagyon, vízvagyon, levegő- és génvagyon stb.) használatára is a maguk helyén térünk ki, itt csak a környezethasználat általános, többé-kevésbé az egész környezetre érvényes vonatkozásait ismertetjük.

Mindarról, amit régen kimeríthetetlennek, elfogyhatatlannak, az idők végtelenségéig elegendőnek, sebezhetetlennek hittünk, kiderült, hogy nagyon is véges, túlságosan is sebezhető, nem tart el az idők végtelenségéig. Igaz, hogy Földünk türelmes is, de ezzel a türelemmel az ember saját jól felfogott érdekében nem élhet vissza. Ez lett a vége a „természet leigázásáról” szőtt téves álmainknak is.

Felvetődik a kérdés, hogy hol és mikor tévesztettünk utat? A válasz egyszerű. Ott és akkor, amikor nem mértük fel és nem vettük figyelembe a természeti törvényeket, a természet teherbíró képességét, Földünk tűrőképességét! Túlságosan mohók lettünk. Az emberiség többsége – lehet, hogy jogosan – olyan életszínvonalon szeretne élni, mint a legfejlettebb országok polgárai élnek, de a Föld ezen a fogyasztási (vagy inkább pazarlási) szinten csak legfeljebb félmilliárd körüli embert tudna eltartani, vagyis a jelenleg élő emberek egytizedét. Napjainkban pedig az emberiség létszáma hatmilliárd fölé emelkedett. Ezt az embertömeget pedig a Föld még a magyarországi fogyasztási színvonalon sem képes élelmezni, ruházni, tanítani, gyógyítani, elhelyezni. E könyv szerzőjének számításai szerint Földünk az átlagos magyar, illetve portugál fogyasztási színvonalon (ami a világ népességének egyötöde számára visszalépést, legalább a fele részére nagymértékű előrehaladást jelentene) legfeljebb hárommilliárd ember eltartására képes. A természet erre „hitelesítette”.

A megoldás tehát csak drasztikus születésszabályozás és fogyasztáskorlátozás lehet. Ez a környezethasználat lényege. Amíg tehát az emberiség száma az eltartható szintre nem csökken, különösen a meg nem újítható, önmagától folyamatosan meg nem újuló, illetve nem bővíthető és nem helyettesíthető erőforrások használatát kell korlátozni. A ma élő emberiség problémáinak döntő többsége (nyersanyaghiány, energiahiány, élelemhiány, háborúk, éhezés, szomjazás, nyomor, munkanélküliség, menekültáradat stb.) erre vezethető vissza.

Földünk szárazföldi felületének mintegy fele még többé-kevésbé használaton kívül áll. Ide sorolhatók az állandóan hóval, jéggel borított sark- és hegyvidékek, a tundraövezet, a sivatagok, a magashegységek és az e térségekben fekvő vízfelületek bizonyos részei, valamint az őserdők és az érintetlen füves puszták.

A szárazulatok másik felét – az erdőket, a füves pusztákat, a vízfelületek többségét, a mezőgazdasági művelés alatt álló és a beépített területeket – az emberiség rendszeresen használja, veszélyezteti és szennyezi.

Egyre szűkül az a terület, amelyet csupán egy célra használnak, pl. csak legeltetnek, csak halásznak, csak vadásznak, vagy amelyen csupán fát termelnek. Az emberiség által használatba vett földfelületnek folyamatosan nagyobb és nagyobb részét veszik többszörös (komplex) használatba. Egy földrészletnek egyidejűleg vagy egymás után, több célra való igénybevétele – különösen, ha ezek nem feltételezik, vagy nem egészítik ki egymást, hanem egymással ellentétesek – a környezetre egyre nagyobb és nagyobb terhet, veszélyt jelent, mígnem a terület elveszti teherbíró képességét és összeroppan.

Magyarország területét átlagosan négyszeresen veszik igénybe. Van például olyan erdőterület, amelyen egyszerre vagy egymás után folyik erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, katonai kiképzés, turizmus és vízgazdálkodás, de átszelik közlekedési utak is, sőt egyes pontjain hírközlési létesítményeket is elhelyeztek. Legismertebb példa erre a Balaton, amelyet egyszerre kívánnak igénybe venni üdülési, sportolási, hajózási, halászati, horgászati, vadászati, vendéglátási és természetvédelmi célra is. Egy ilyen többszörös igénybevétel következtében ment tönkre pl. a tatai Öreg-tó.

Ilyen esetekben az egymást kiegészítő (pl. üdülés, sportolás), feltételező (vadgazdálkodás, vadászat) vagy egymást különösebben nem zavaró (akáctermesztés és méhészkedés) tevékenységek mellett nem szabad megengedni az egymást kizáró, lehetetlenné tevő használatot (ilyen pl. az erdőművelés és a legeltetés). A tartamos földhasználat megvalósítása céljából minden földrészletre vonatkozóan meg kell állapítani az elsődleges rendeltetést, amit minden további használónak úgy kell figyelembe vennie, hogy az a tevékenység ne zavarja az elsődleges cél érvényesítését.

A környezethasználat keretében a természetet, illetve az emberi környezetet csak az ember rombolja, veszélyezteti, szennyezi, pusztítja és csúfítja el. A természet önmagában soha sem okoz kárt. Nem túlzás leszögezni, hogy a természetre minden emberi tevékenység káros lehet, ami azonban semmiképpen sem jelentheti azt, hogy a természetvédelem minden emberi tevékenységet ellenez. Még kevésbé hirdethetne meg valamennyi emberi tevékenység elleni általános fellépést.

Ez azonban nem jelentheti a gondok szemérmes elleplezését, a veszélyek feltárásának hazug elhallgatását. A tárgyilagos feltárás célja viszont nem az ember tevékenységének általános bírálata, hanem annak a jelenleginél természetbarátabb, természetvédőbb irányba való terelése, amire számos lehetőség, egyben elengedhetetlen szükség is van. Tudomásul kell vennünk, hogy például a természetjárás kialakulásától eltelt évszázad alatt Közép-Európában, így hazánkban is, a források döntő többségét befoglalták és kiépítették – amire a turisták még büszkék is voltak –, ez a módszer a jövőben nem folytatható és egyértelműen természetellenes magatartásnak minősíthető.

A következőkben sajátos csoportosításban a természetre hatást gyakorló valamennyi emberi tevékenységet felsoroljuk, de ezek részletes ismertetésére nem térünk ki. Megjegyezzük azonban, hogy a természetes környezetet használó, igénybe vevő, azt romboló, illetve szennyező tevékenységek között óriási különbségek vannak. Amennyire nyilvánvaló pl. a bányászat vagy az ipar természetpusztító, tájromboló, környezetszennyező hatása, annyira meglepő lehet a tudományos kutatások, a sport vagy a gyűjtögetés ide sorolása.

E tekintetben azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a természetvédelem célkitűzését, amely a szárazföldeknek csupán egy tizedét kívánja, illetve tudja többé- kevésbé érintetlen állapotban tartani.

A nemzeti parkok egyes félreeső zugait pl. – már csak a távolság miatt is – kevésbé veszélyezteti a kohóipar, mint az idegenforgalom. A kohók ugyanis általában nem a védett területek rejtett övezeteiben működnek. A védett területek azonban az idegenforgalom célpontjai és helyszínei, ahová a természetjárók milliói ellátogatnak. Egy szigorú védelem alatt álló őserdőben (vagy erdőrezervátumban), amelyben semmiféle erdőgazdasági tevékenység nem folytatható, egyes figyelmetlen kutatók tevékenysége első számú veszélyforrássá léphet elő. Előfordulhat ez egy jól őrzött madárrezervátumban is felelőtlen természetfényképezők tevékenysége következtében.

A 2. táblázatból kiderül, hogy az ember a Föld szárazföldi felületét eddig alapvetően 26 millió négyzetkilométeren, vagyis közel egyötödén változtatta meg. Egy jelentéktelen hányad kivételével minden új területhasználat – kisebb átrétegeződéssel ugyan –, de az erdőterületet csökkentette. Az erdőterületek 40%-át kiirtották, ami a szárazföldek 17%-át érintette. Ezeken a területeken mezőgazdasági kultúrákat, bányákat, ipartelepeket, utakat, vasutakat, falvakat és városokat létesítettek. A gyepek területének bizonyos fokú emelkedése látszólagos, mivel a legtöbb országban az erdőirtás és a túllegeltetés miatt mesterségesen kialakult kopárokat is a gyepek, elsősorban a legelők között tartják nyilván.

Ezek az adatok azonban a valóságos változásokat az alábbi két tényező miatt nem tükrözik teljes mértékben.

Ennek egyik oka, hogy a Föld szárazföldi felületének egyharmada terméketlen jégmező, tundra, magashegységi kopár és sivatag, így a változások valójában csak a termőterületeken, vagyis a szárazföldek kétharmadát kitevő egykori erdőterületeken és füves pusztákon következtek be. Az adatokat erre átszámítva az erdőktől elrabolt terület a termelésre alkalmas földterületeknek egynegyede.

A másik ok, hogy a megmaradt erdő- és gyepterületek jó része is átalakult, hiszen az egykori őserdők és ősgyepek jelentős részén kultúrerdők, származékerdők, faültetvények, valamint belterjesen művelt és használt legelők jöttek létre.

Ezeket a változásokat is figyelembe véve az ember a szárazulatok felületét eddig mintegy fele részben megváltoztatta.

A 3. táblázatból megállapítható, hogy hazánkban a művelési ágak alapulvételével a honfoglalástól napjainkig a földfelület közel kétharmada, 63%-a alapvetően megváltozott. Az erdők felét kiirtották, a gyepek közel háromnegyedét fölszántották vagy beépítették, az egykori vízfelületek nyolctizedét lecsapolták és kiszárították. Az eltűnt erdők, gyepek és vizek helyének felén szántóföldek, 4%-án szőlők, gyümölcsösök és kertek, 9%-án pedig bányák, ipartelepek, utak, vasutak, falvak, városok és üdülőtelepek létesültek.

A változás azonban a valóságban ennél lényegesen nagyobb, hiszen a meglévő erdők mintegy felét mesterségesen telepítették, a megmaradt gyepek legalább háromnegyedét átalakították, és a vízfelületek fele is mesterségesen létrehozott halastó, víztározó, bányató, csatorna stb. Ezeket is figyelembe véve a változás mértéke legalább 90%-os, ami azt jelenti, hogy többé-kevésbé természetközeli állapotban csak az erdők alig egyharmada, a gyepek legfeljebb egynegyede és a vízfelületeknek csupán töredéke van.

2. táblázat. Területmegoszlás (földhasználat) a Földön

* Az ember természetátalakító tevékenysége előtti állapota

3. táblázat. Területmegoszlás (földhasználat) Magyarországon

4. táblázat. A környezethasználat káros hatása Magyarországon

Elfoglalt terület:

A megnevezett tevékenység által valóban igénybe vett terület százalékos aránya, amely többé-kevésbé az ország területének művelési ágak szerinti felosztását tükrözi. A fél százaléknál kisebb részarányt 0-val, a 0,5–1,4 között pedig 1-gyel jelöljük. Számos olyan környezethasználó tevékenység létezik, amelynek területet igénybe vevő részaránya jelentéktelen. Ilyenek pl. a sport körében a sportpályák, az üdülés esetében az üdülőházak, a gyógyításnál a kórházak és szanatóriumok, a kutatási tevékenységnél a kutatóintézetek vagy a gyűjtögetésnél a gyógynövény-felvásárló telepek által elfoglalt területek, amelyek kiterjedése a tevékenység által terhelt területekhez képest jelentéktelen. Ugyanakkor a környezetkárosítás „hatékonysága” nagyon különböző, pl. a kórházak által elfoglalt terület jelentéktelen, de szennyezésük, különösen a fertőző hulladékok kibocsátása révén nagy területeket veszélyeztet. Fordított a helyzet a vadászatnál, amely az ország 80%-án folyik, de egy-egy területegységre eső negatív hatása elhanyagolható.

Közvetlen hatás

A tevékenység (pl. az ipar) által okozott közvetlen károsítás területhányada (pl. levegőszennyezés, vízszennyezés, zajártalom, rezgés stb.). Számos tevékenység, pl. a bányászat vagy az iparűzés viszonylag kis területen folyik, ugyanakkor környezetszennyező hatása annak sok száz, gyakran sok ezerszeresén érvényesül. Fordított a helyzet pl. az erdőgazdálkodás esetében, amely az ország területének közel egyötödén folyik, de környezetkárosító hatása legfeljebb az ország területének 1%-án vehető észre (pl. a faanyagok szállítása és feldolgozása révén). (A táblázat szerint az ország területe ilyen szempontból átlagosan négyszeresen terhelt).

Közvetett hatás

Egyes környezetkárosító tevékenységek hatása a szennyező forrástól jóval messzebb is megjelenik. Ide elsősorban a tájrombolás, tájcsúfítás, látványbeli, úgynevezett vizuális hatásait soroljuk. Ilyenek pl. a messziről látható hegycsúcsokra telepített rádióadó tornyok, földmérési jelek, a tájat csúfító légvezetékek, a hegy- és domboldalakon lévő felszíni bányák, az ízléstelen és funkció nélküli kerítések, a közutak mellé telepített hirdetőtáblák stb. illúzióromboló hatásai. Ide soroljuk továbbá a repülőgépek zajkibocsátását, valamint a sugárszennyezést is.

A táblázat ezen oszlopainak adataiból kiderül, hogy az előbbi oszlopban kimutatott négyszeres közvetlen igénybevétel mellett az esztétikai és egyéb szennyezések miatt az ország területét átlagosan hatszorosan vesszük igénybe.

1.6. A védendő környezet alkotóelemei

Környezetvédelmi szemszögből környezetnek tekintjük a földnek az emberi tevékenység által elérhető mélységű rétegeitől a légkör szennyezhető rétegeinek felső határáig terjedő, minket körülvevő világot. Ez Földünk központja felé tíz kilométer körül (vagyis a legmélyebben fekvő tengerfenék alja, illetve kutatófúrás talpa), felfelé pedig 150 kilométer körüli magasságban ér véget. Ez a térség magába foglalja a föld (litoszféra) legfelsőbb rétegeit, a vízövet (a hidroszférát), a légkör (vagyis az atmoszféra) alsó rétegeit, valamint az egész élővilágot (a bioszférát).

Ez a világ eredet szerint két nagy részre: a természetes és az ember által átalakított, illetve létrehozott környezetre osztható.

1.6.1. A természetes környezet

A világnak az a része, amely öröktől fogva létezik, amelyre az embernek szüksége van, amellyel kapcsolatba került vagy kerülhet, amelyet igénybe vesz, de amelynek létrehozásában nem vett és nem is vehet részt, vagyis a föld, a víz, a levegő, az élővilág és az ezek összességét jelentő táj. Az ember a természetes környezetét folyamatosan használja, átalakítja, rombolja, módosítja, szennyezi, miáltal az egy kritikus pontban megszűnik természetes környezet lenni.

1.6.2. Az átalakított környezet

A természetes és az átalakított környezet között nincsenek éles határvonalak, ezek meghúzására nincs is szükség, hiszen a természetes és az átalakított környezetben szükséges környezetvédelmi intézkedések között sem lehet a határvonalat mértani pontossággal kijelölni. Ne tévesszen meg bennünket pl. egy leburkolt autópálya széle mint a természetes és az épített környezet közötti „merev” határvonal, amelynek egyik oldalán fű nő, a másikat beton borítja, mert ezt pl. a vizek, a levegő vagy a madarak nem veszik tudomásul.

Az ember természetátalakító tevékenysége folyamatos és egyben fokozatos. Nem az a legjellemzőbb, hogy pl. egy ősmocsárból strandot vagy egy őserdőből repülőteret alakítanak ki. Az átmenet évezredekig is eltarthat. Az ember által lakott barlangtól, a vályogházon keresztül az űrhajóig, vagy a néhány birkát eltartó ősgyeptől a búzaföldön át a vasúti pályaudvarig hosszú az út. Az érintetlen természetes és a már csak ember által fenntartható teljesen mesterséges környezet között az átmeneti formák végtelen sora található. Ide elsősorban a mezőgazdaság által művelés alá vont szántókat, szőlőültetvényeket, gyümölcsösöket, kerteket, kaszálóréteket, legelőket, művelt nádasokat, halastavakat, rizsültetvényeket, mesterségesen létrehozott vízfelületeket, faültetvényeket, a mesterségesen telepített erdőket, az emberi tevékenység következtében kialakult kopárokat és sivatagokat soroljuk.

1.6.3. Mesterséges (művi, épített) környezet

Mesterséges, művi, épített környezetnek tekintjük a Föld felületének azt a részét, amelyet az ember oly mértékben átalakított, beépített, leburkolt és benépesített, hogy azon a természetes elemek nagyrészt megszűntek létezni, az ember által kialakított vagy létrehozott elemekkel szemben szerepük alárendelt, és fennmaradásukhoz az ember folyamatos közreműködése szükséges: ide sorolandók a bányaművelés által igénybe vett felszíni bányák és meddőhányók, az ipartelepek, utak, vasutak, burkolt repülőterek, falvak, városok, üdülőtelepek, kikötők, hulladéklerakók stb.

E nagyvonalú megfogalmazás szerint a földfelület kilencvenöt, hazánk területének kilencven százaléka még természetes vagy csak részben átalakított környezetnek minősül. Ha a természetes (természetszerű, részben átalakított) környezet fogalmát nem ilyen módon értelmeznénk, és pl. a szántóterületeket, faültetvényeket vagy átalakított legelőket is mesterséges környezetnek tekintenénk, bolygónk szárazföldi felületének mintegy felét, hazánk területének pedig több mint kilenctizedét mesterséges környezetnek kellene tekinteni.

1.7. Környezeti ártalmak

Mindazokat a tényezőket, amelyek természetes, és az ember által kialakított, illetve létrehozott környezetünket igénybe veszik, használják, átalakítják, fogyasztják, rongálják, pusztítják és/vagy szennyezik, összefoglaló néven környezeti ártalmaknak nevezzük. Ezeket az okok szerint is, és a megjelenés formája szerint is, két-két csoportba sorolhatjuk. Ami az okokat illeti, ismeretes a „rendes”, normális, megszokott, elfogadható gazdálkodás, amelyet itt az egyszerűség kedvéért környezethasználatnak nevezünk, valamint a környezethasználat elfogadhatatlan módja, a rablógazdálkodás. A környezethasználatot annak megnyilvánulási formája szerint feloszthatjuk olyan környezeti igénybevételre, amely „csak” használ, pusztít stb., de nem szennyez, valamint a szennyezéssel összekapcsolt környezetpusztításra.

A környezeti ártalmakat gyakran sajnos még a szakemberek is leszűkítik a legújabb kori, gyűjtőnéven civilizációsnak nevezhető ártalmakra, sőt ezek közül is sokszor csupán a szennyezésekre, nem ritkán csak azokra, amelyek az élővilágot veszélyeztetik. Ez alapos tévedés, hiszen az ember környezetét, a természetet évezredek óta pusztítja és ezt hosszú évszázadokon keresztül a nélkül tette, hogy a természetbe mérgező anyagokat juttatott volna, s végül nemcsak az élővilágot, hanem az élettelen természetet, a földet, a vizet, a levegőt is pusztítja, rombolja, szennyezi. A legtöbb ártalom az élőlényekbe és az élettelen természetbe a talaj, a víz és a levegő útján jut el. Az természetesen igaz, hogy a legkülönbözőbb nem bomló, mérgező hulladékok környezetünkbe az utóbbi évtizedek alatt jutottak el olyan mennyiségben, hogy azok hatása világméretű gondokat okoz, de nem becsülhetők le az évszázadok óta folyó „szennyezésmentes” erdőirtások, gyepfeltörések, vízlecsapolások hatásai sem.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a nem ember által okozott ártalmak (például a földrengés, a villámcsapás, a szökőár) – bármily súlyosak is azok – nem tekinthetők olyan környezeti ártalomnak, amelyekkel szembeni védekezés a környezetvédelem feladata lenne. Ilyen a legtöbb betegség is.

1.7.1. Rendes gazdálkodás

Rendes gazdálkodásnak az évezredek alatt kialakult, normális, szabályszerű, megszokott, természetes vagy természetszerű gazdálkodási formákat értjük, amely fogyasztja ugyan a természet javait, de az még elviselhető keretek között marad. Mindemellett tudomásul kell vennünk, hogy bányászatra, legeltetésre, mezőgazdálkodásra, állattenyésztésre, vízhasználatra, fakitermelésre, halászatra, vadászatra és más olyan tevékenységekre, amelyek a természetbe való beavatkozás nélkül nem végezhetők, az emberiségnek elemi szüksége van. Ezeket a szakszerűen és tartamosán is végezhető beavatkozásokat a legszélsőségesebb környezet- és természetvédőknek is tudomásul kell venniök. Hiába is sajnálkoznánk az ősgyepek legelővé vagy szántókká történő átalakításán, az erdők egy részének üdülőkörzetekké történő kialakításán, ezek a természetbe évezredek óta történő beavatkozások részben már megtörténtek, részben elkerülhetetlenek, de főképpen mert ezek az emberiség javát szolgálták és szolgálják napjainkban is. A természetben ily módon okozott károkat összességében elkerülhetetlennek és elviselhetőnek kell tekintenünk. Ugyanakkor a természeti környezetbe történő drasztikus beavatkozásokat a jövőben a lehető legkisebb mértékűvé kell csökkenteni.

1.7.2. Rablógazdálkodás

A rablógazdálkodás fogalomkörébe soroljuk azt a tudatos emberi tevékenységet, amely általában anyagi haszonszerzéssel jár, és a természeti kincsek mennyiségét vagy minőségét úgy csökkenti, hogy nem veszi figyelembe sem mások, sem a jövő jogos érdekeit, ezáltal természetpusztítás, környezetrombolás, illetve környezetszennyezés következik be. De ide sorolhatók a megtermelt javak (pl. a víz, az energia, a csomagolóanyagok stb.) meggondolatlan, esetenként mértéktelen pazarlása, valamint a tudatlanságból vagy vandalizmusból elkövetett olyan károkozások is, amelyeknek semmiféle anyagi haszna nincs, és a természet értékei, vagy az ember által előállított javak „céltalanul” pusztulnak el.

A rablógazdálkodásra továbbá az is jellemző, hogy nagyon sok természeti érték anélkül pusztul el, hogy annak az ember a legkisebb hasznát is venné. Erre legjellemzőbb példa, amikor a kitermelt faanyagnak csak töredékét (pl. csak az ipari fát) használják fel, a területet viszont magára hagyják, az erdőt nem újítják föl, amely jobb esetben elgyomosodik, a legtöbbször viszont elkopárosodik, illetve elsivatagosodik. Ennek fordítottja, amikor az erdőirtásnak legeltetés vagy mezőgazdasági célú hasznosítás az oka, vagyis csak annak területére van szükség, ezért az erdőt egyszerűen leégetik.

1.7.3. Környezetpusztítás

Az ember életfeltételeinek biztosítása érdekében évezredeken keresztül úgy vette igénybe a természet javait, hogy azt nem, vagy csak jelentéktelen mértékben szennyezte. Bármi átalakítással vagy pusztítással jár is az ásványvagyon kiaknázása, a gyepek feltörése és mezőgazdasági földekké történő átalakítása, a tavak és mocsarak lecsapolása, a folyók szabályozása, az erdők irtása, valamint a táj átalakítása, illetve részbeni beépítése, ez viszonylag „természetkímélő” módon, szennyezésmentesen ment végbe. Hosszú évezredeken át az ember a természetet pusztította, annak javait igénybe vette, de „legalább” nem szennyezte.

1.7.4. Környezetszennyezés

Másfél-két évszázada – vagyis az észrevehető természetátalakítás kezdete után mintegy tízezer évvel – az ipari forradalom kezdetétől kezdődött el és századunk második felében erősödött fel a természetpusztítás mellett annak szennyezése is. Ez „minőségileg” alapvetően, a korábbinál egyértelműen kedvezőtlenebb, veszélyesebb helyzetet teremtett. Megjelentek és egyre intenzívebbé váltak a hulladékártalmak, a káros zajok és rezgések által okozott betegségek, a sugárszennyezés, a hőártalmak, a fény- és bűzszennyezés.

Az ősgyepek feltörésébe, az erdők kiirtásába, a folyók kiegyenesítésébe, vagy pl. a táj elcsúfításába közvetlenül nem lehet belehalni, de a mérgek vizekben és élelmiszerekben történő megjelenése, az elviselhetetlen zaj vagy a sugárszennyeződés az emberek egészségét és életét közvetlenül veszélyeztetik.

1.7.5. Vízerózió

A vízeróziót gyakran egyszerűen csak eróziónak nevezik, ami alatt a légkörből lehulló és a talaj felszínén lefolyó csapadéknak a föld felszínét, illetve a talajt kivájó, kimosó, továbbszállító, romboló munkáját értjük. Környezeti ártalmat azonban csak az emberi tevékenység következtében felgyorsuló vagy kialakuló, a természetes folyamatokat megbontó vízeróziót tekintjük. Az erózió elsődleges oka a felszínnek a növénytakarótól való megfosztása: a gyepfeltörés, a túllegeltetés, az erdőirtás, az égetés stb. Az erózió következtében lejtős felszínen kopárok, sík területen sivatagok alakulnak ki.

1.7.6. Szélerózió (defláció)

A szél pusztító erejének munkája nagyon hasonlít ahhoz, amit a vízeróziónál már ismertettünk. A két pusztító tényező azért is rokon fogalmak, mert mindkettő elsősorban a talajra fejt ki romboló hatást. A légmozgások a növényzettől megfosztott felszínen azonban főképpen a laza, homokos, száraz talajokon okoznak kopárosodást, elsivatagosodást. A szélfútta finom por vagy homok ezenkívül növényzetet, műszaki létesítményeket, utakat, vasutakat, távvezetékeket, ültetvényeket takar be, fed el vagy károsít más módon.

1.7.7. Hulladékártalmak

A civilizációsnak is nevezett újkori ártalmak közül a legelterjedtebb a hulladék, mely meghatározásának a szakirodalomban számos változata olvasható. Környezetvédelmi szempontból hulladéknak tekintünk minden olyan, ember által létrehozott anyagi alkotást, amelyre az embernek már nincs szüksége. A hangsúly az „anyagin” és az „emberi” eredetűn van, mivel például a zaj, a rezgés, a sugárzás stb. is emberi tevékenység révén válik „hulladékká”, azaz feleslegessé, de ezeket mint nem anyagi jellegű ártalmakat külön-külön ismertetjük. Az emberi eredet pedig azért lényeges, mert például az erdőben lehulló falevél nem tekinthető hulladéknak.

A hulladék keletkezésének okait vizsgálva eljutunk a környezetvédelem egyik alaptételéhez, melynek lényege: a természet nem termel hulladékot, csak az ember. A természet mindig gondoskodik erről, hogy saját termékei gyorsan és maradéktalanul visszakerüljenek a természet örök körforgásába. A természet mindig készenlétben tart valamilyen enzimet, mikrobát, növényt vagy állatot, amelyik gondoskodik a keletkezett „felesleges” termékek lebontásáról és a körforgásba történő visszajuttatásáról. A természet ugyanolyan gondot fordít az anyagok elbontására, mint azok előállítására. Az embert viszont a „termelés öröme” annyira magával ragadta, hogy elfeledkezett a „dolog folytatásáról”. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy a teljes társadalmi termék anyagi részéből előbb-utóbb hulladék lesz. Ennek mennyisége – ha már egyszer előállították – csak az újrafelhasználással csökkenhet.

A hulladékot sokféleképpen csoportosíthatjuk, melyek közül környezetvédelmi szempontból a legismertebbek:

keletkezés szerint vannak ipari (például ócskavas), mezőgazdasági (trágya) és települési, illetve lakossági (például ételmaradék),

halmazállapot szerint: szilárd (fémek), folyékony (szennyvíz), iszapszerű (szennyvíziszap) és légnemű (szén-dioxid),

veszélyesség szerint: sugárzó (elhasznált fűtőelem), fertőző (állati hulla), robbanásveszélyes (dinamitmaradvány), égő (fáradt olaj), mérgező (gyógyszermaradvány),

szervetlen (higany) és szerves (például növényi maradványok) stb. hulladékok.

Ismerünk továbbá darabos (autóabroncs) és nem darabos (például fűrészpor); laza (textília) és tömör (ólom); heterogén (háztartási szemét) és homogén (műtrágyamaradvány); undort keltő (döglött tehén) és közömbös (szalma); sérüléseket is okozó (üvegcserép) és ilyen szempontból ártalmatlan (fahamu); esztétikailag zavaró (kiégett autóbusz) vagy amelynek látványa elviselhető (napraforgószár); bűzlő (trágyalé) és bűzt nem árasztó (tégla) stb. hulladékokat.

A hulladék, mivel valamennyi környezeti alkotóelemet szennyezheti, illetve veszélyeztetheti, a legáltalánosabb ártalomfajta.

1.7.8. Zajártalmak

A zaj a többféle hangos zörejnek egybefolyó, kellemetlen vegyüléke. Fizikai szempontból zajnak nevezünk minden szabálytalanul ismétlődő, nagy amplitúdójú rezgést. Mivel a zaj meghatározása eléggé szubjektív, pontosabb meghatározására nem is törekszünk. Környezetvédelmi szempontból az a tágabb értelmű meghatározása helyesebb, mely szerint zajnak tekintjük azt a mesterséges eredetű, nem kívánatos, túl erős hangjelenséget, amely az ember és az állatok életfunkcióit, tevékenységét és pihenését zavarja.

A zaj leggyakrabban előforduló csoportosítása: eredet szerint van ipar (például a textilgyári gépek zaja), közlekedés (például a vonat), kultúra (szabadtéri zenekar), háztartás (mosógép), építés (légkalapács) stb. okozta zaj.

Magyarországon a lakosság egytizede hallássérült.

1.7.9. Rezgésártalmak

Fizikailag a hang és a rezgés azonos fogalmak. Mi azonban nem fizikai jelenségeket, hanem környezeti ártalmakat vizsgálunk, ezért a rezgést külön kategóriaként kezeljük. Rezgés fizikai értelemben akkor keletkezik, ha a rugalmas anyag nyugalmi állapotát megzavarjuk, és az így létrehozott rezgéshullámok valamely közegben (például épületben, vízben) tovaterjednek.

A rezgés mint veszélyforrás elsősorban közvetlenül az embert zavarja, de az ember környezetére, mindenekelőtt a műszaki létesítményekre is káros hatással van.

1.7.10. Sugárártalmak

Sugárveszélyt főként a radioaktív anyagok okoznak, melyek döntő részét atomerőművekben használják fel. A sugárveszélyt elsősorban néhány elemnek az a sajátossága okozza, hogy atommagjuk szétesik, és ez meghatározott elemi részecskék kibocsátásával láthatatlan és majdnem minden testen keresztülhaladó sugárzással, roncsolással jár. Mindemellett sugárveszélyt a hőerőművek, néhány orvosi készülék és a rádióadók is okozhatnak. A radioaktív hulladékok problémája megnyugtatóan csakis keletkezésük elkerülésével oldható meg. Tágabb értelemben ide soroljuk az elektromágneses sugárzásokat is.

1.7.11. Hőszennyezés

A hőszennyezés napjainkban jóval kevesebb környezeti ártalmat okoz, mint a hulladék vagy a zaj, de egyes területeken már ezzel az ártalomfélességgel is számolni kell. A legtöbb felesleges hő az atomerőművek, az olajjal és szénnel üzemelő hőerőművek, a kohóüzemek, az öntödék és az ezekhez hasonló melegüzemek felmelegedett hűtővizeinek és a levegő révén keletkezik. Hazánkban nem elhanyagolható a fürdőkben, strandokon és vízzel fűtött növényházakban felhasznált termálvizek elvezetése, illetve szabadba való kiengedése révén keletkezett hőszennyezés sem. Mindezek elsősorban a felszíni vizek felmelegítése révén okoznak környezeti ártalmakat. A hőtermelés az állóvizekben jóval nagyobb veszélyt jelent, mint a folyókban.

Ez a hőszennyezés hagyományos értelmezése. Napjainkban azonban a többi fejezetben ismertetésre kerülő légköri felmelegedés, az úgynevezett üvegházhatás okozta éghajlatváltozás jelenti a fő veszélyt.

1.7.12. Fényszennyezés

A mesterséges fényforrásokból származó fényártalom egyelőre csak a települési környezetben okoz kisebb gondokat, az is elsősorban az ember számára. Vannak azonban esetek, amikor az állandóan világító mesterséges fény az állatvilág életkörülményeit is megváltoztatja. Ilyenek elsősorban a kikötőkben a vizet is megvilágító fényforrások, a vibráló neonreklámok, a repülőtéren alkalmazott fényjelzések, a nagyvárosok, az állandóan kivilágított olajkutak, vasútállomások, a közlekedési csomópontok, az autópályák és az éjszakai szórakozóhelyek fényártalmai. Természetvédelmi szempontból a fényártalmak elsősorban az idegenforgalom számára megnyitott barlangokban okoznak jelentős károkat.

1.7.13. Bűzszennyezés

A bűz egyike a legszubjektívebb környezeti ártalmaknak, melyek műszeres mérése majdnem kizárt. Mint környezeti ártalmat általában nem tartják számon. Bűznek az erős, bántó, kellemetlen szagokat nevezzük. Eredete ugyanúgy lehet szerves, mint szervetlen anyag. A szakirodalomban azért is megfeledkeznek róla, mert a legtöbb esetben a bűzártalom együtt jelenik meg a többi, a talajt, a vizet és a levegőt szennyező ártalmakkal, például a trágyával, az állati hullákkal, a vágóhídi hulladékkal, számos vegyi anyaggal, a kohósalakkal, a szennyvízzel, a füsttel stb.

1.7.14. Korrózió

Különféle anyagok, elsősorban a fémek rozsdásodása, melynek okozója főképpen a légköri nedvesség által elősegített oxidáció. A különböző levegőszennyező anyagok, mindenekelőtt a kén-dioxid hatására létrejövő savas ülepedések az épített műtárgyakat, a betont, a követ is rongálják. A korrózió az épített környezetben az utakon, vasutakon, távvezetékekben, hidakban, épületekben és egyéb létesítményekben okoz jelentős károkat. A fémtárgyak védőfestékkel vagy a nagyon költséges galvanizálással védhetők meg, de a többi műtárgy védelme egyelőre sajnos megoldatlan.

1.7.15. A környezeti ártalmak következményei

Az előzőekben felsorolt környezeti ártalmak legjellemzőbb következményei, illetve megnyilvánulási formái:

– az alapkőzet rongálása és szennyezése, az ásványvagyon-pazarlás, a barlangrongálás, a termőföldpazarlás, a talajszennyezés, a talajpusztulás az elkopárosodás, az elsivatagosodás, a talajkiszáradás, az elszikesedés, az elmocsarasodás, az elsavanyodás, a talajtömörödés stb.;

– a vízpazarlás, a vízszennyezés, az elsavasodás;

– a levegőszennyeződés, az ózonréteg sorvadása, a légköri felmelegedés (klímaváltozás);

– az élőhelyek beszűkülése, a fajpusztulás, a biológiai változatosság csökkenése, a génerózió;

– a tájrombolás, az esztétikai erózió és végül

– az épített környezet, a műszaki létesítmények megrongálódása, elcsúfítása, tönkretétele, elhasználódása, pusztulása, korróziója.

A környezeti ártalmak következményei közül már világméretűeknek, vagyis globálisnak tekintik az ózonréteg sorvadását, a légköri felmelegedések okozta klímaváltozást, a nemzetközi vizek (elsősorban a tengerek és óceánok) elszennyeződését, a környezet elsavasodását és a fajok pusztulását, vagyis az élővilág sokféleségének elszegényedését.

A többi ártalomféleséget egyelőre helyinek (ilyenek pl. bűz- és fényártalmak) vagy regionálisnak (ilyen pl. a hulladékfelhalmozódás) tekintjük, de ha a jelenlegi helyzeten, vagy inkább irányzaton nem tudunk változtatni, az elkopárosodás és az elsivatagosodás rövid időn belül világméretűvé válhat.

1.8. A környezetvédelem eszközei

A környezeti problémák megoldását, a károk megelőzését, hatásainak csökkentését, vagy ha azok már bekövetkeztek, az ártalmak mielőbbi felszámolását és az eredeti helyzetet minél jobban megközelítő állapotok visszaállítását, illetve az ehhez szükséges feltételeket biztosító tennivalók összességét összefoglaló néven környezetvédelmi eszközrendszernek nevezzük.

Az eszközök száma szinte végtelen, és két nagy csoportra osztható. Az elsőbe azok tartoznak, amelyeknek nem csak a környezetvédelemben van jelentőségük, hiszen általános érvényűek, mint pl. a jogi szabályozás, a szervezet, az oktatás vagy a nemzetközi kapcsolatok kiépítése. Ezeket a környezetvédelem saját érdekeinek megfelelően felhasználja (pl. a büntető törvénykönyvet vagy a közoktatást), illetve újabbakat épít ki (pl. a környezetvédelmi felügyelőségeket). A másik csoportba azokat az eszközöket soroljuk, amelyek kimondottan, vagy elsősorban a környezet- és természetvédelem céljainak elérését szolgálják, mint pl. a környezeti hatásvizsgálatok, a környezethasználati engedélyek vagy a termékdíj.

A környezetvédelem eszköztárából néhány meghatározó fontosságú, illetve általános érvényű elemet – mint pl. a világmodelleket vagy a környezetpolitikát – ki szokták emelni. Mi ezt nem tesszük, sőt, mint sok – az előzőekben ismertetett – részterület integrátorait, összefogó ismerethalmazát, a fejezet végén tárgyaljuk.

1.8.1. Jogszabályok

Jogszabályok, törvények, rendelkezések nélkül környezetvédelmet művelni nem lehet. Megfigyelhető, hogy a magas színvonalú környezeti tudattal rendelkező (pl. a skandináv) országokban jóval kevesebb jogszabályra van szükség, mint pl. hazánkban. Ugyanakkor a környezet állapota ott sokkal jobb.

Magyarországon a legmagasabb szintű környezetvédelmi jogszabály a környezetvédelmi törvény, amelyen kívül több mint háromszáz környezetvédelmi vagy környezetre kiható jogszabály van érvényben.

1.8.2. Szervezet

Szervezet nélkül – sok esetben – még a jogszabályokat sem lehet megalkotni, még kevésbé végrehajtani. Amíg a környezetvédelmi tudat a lakosság nagy részében nem emelkedik egy bizonyos színvonal fölé, a környezetvédelmi szervezeteknek kiemelkedő jelentőségük van. Hozzáértő szervezet nélkül a környezeti ártalmakat elhárítani, a károkat közömbösíteni, de még észlelni sem lehet.

1.8.3. Tudatformálás

Napjainkban a legolcsóbb, de minden más eszköznél fontosabb a nevelés, oktatás, képzés és ismeretterjesztés segítségével az emberek környezet- és természetvédelmi tudatformálása, természetszerető, környezetkímélő gondolkodásmódjuk kialakítása.

1.8.4. Társadalmi támogatás

A lakosság aktív támogatása, de legalábbis passzív részvétele nélkül környezetet és természetet védeni nem lehet. Sajnos a mi térségünkben, így hazánkban is a lakosság nagy többségében még nem tudatosultak a környezeti ártalmakban rejlő igazi veszélyek. A legújabb felmérések szerint a lakosság túlnyomó része nem érzékeli a környezetszennyezésből származó bajokat. A fenyegettetés érzetét keltő, irritáló tényezők közül a környezeti ártalmakat csak a tíz-tizenegyedik helyre sorolják. Ebben a lakosság közömbös, nem ritkán kimondottan ellenséges magatartásán és az igénytelenségen kívül szerepet játszanak a környezet- és természetvédő mozgalmak (elsősorban a „zöld” pártok) sikertelenségei, valamint szélsőséges megnyilvánulásai is.

1.8.5. Költségvetési támogatás (pénz)

Jogszabályokkal, kötelezésekkel, tiltásokkal, hatósági kényszerrel a környezetvédelmi problémáknak csak egy kisebb része oldható meg, az is csak ideig-óráig. A környezetszennyező anyagok kibocsátásának légszűrőkkel, víztisztító művekkel, zajmentes eljárásokkal stb. történő megakadályozása nagyon költséges feladat, melynek egy részét a beruházóknak, vállalkozóknak, másik részét a társadalomnak kell megfizetnie.

1.8.6. Gazdasági szabályozás

Az lenne a kívánatos, hogy a környezet- és természetvédelemben a jogi szabályozás – különösen a szankcionálás – helyett a gazdasági szabályozás vegye át a főszerepet. Ennek eredménye lehetne, hogy a környezetszennyezés, természetpusztítás megakadályozásához a gazdálkodónak ugyanolyan érdeke fűződjön, mint a társadalom egészének. Ezt a természetvédelemben elsősorban adókedvezményekkel lehetne biztosítani.

1.8.7. Bírságolás (szabálysértés)

Amíg az emberek magatartása nem ér el egy megfelelő szintet, nincsenek megfelelő gazdasági szabályzók és a költségvetési támogatás összege is mélyen a szükséges alatt van, az elrettentésnek és a bevételek növelésében elég nagy szerepe van a bírságolásnak, amit azonban szükséges rossznak kell tekinteni.

1.8.8. Büntetés

Bizonyos környezet- és természetvédelem-ellenes cselekményeket a társadalom kénytelen bűncselekményekké nyilvánítani, de ez ugyanúgy nem lehet végleges és megnyugtató megoldás, mint a bírságolás. Sem a környezetvédelem, sem pedig a természetvédelem nem tekinthető rendőrségi, ügyészségi és bírósági ügynek.

1.8.9. Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi együttműködés nélkül a környezeti problémáknak csupán töredéke oldható meg. Minél kisebb egy ország és minél több a szomszédja, annál inkább rá van szorulva a többi országgal való közös cselekvésre. Különösen nem lehet közös fellépés nélkül érdemben védekezni a világméretű környezeti ártalmakkal szemben.

Mivel hazánk viszonylag kis kiterjedésű, számos szomszéddal körülvett medence jellegű ország, ahová pl. a felszíni vizek több mint kilenctizede külföldről érkezik, és ismert madárfajaink közel fele hazánkban nem költ, nemzetközi együttműködés nélkül hatékony környezet- és természetvédelmet művelni nem lehet.

1.8.10. Hulladékmentes (ártalommentes) eljárások

A környezetvédelem egyik alaptétele az ártalmak, köztük is elsősorban a hulladékok keletkezésének megelőzése. Ez tekinthető a leghatékonyabb környezetvédelemnek. Erre főképpen új gyárak, berendezések, üzemek, eljárások, gépek, járművek stb. tervezése, építése, gyártása, kisebb részben azok felújítása, karbantartása, korszerűsítése során van lehetőség.

1.8.11. Ipari (kereskedelmi) háttér

A környezetvédelmi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a környezet védelméhez szükséges eszközök (pl. ólommentes benzin, környezetkímélő mosópor és csomagolóanyag) gyártása és beszerzése folyamatos, és a fogyasztók számára hozzáférhető, megvásárolható legyen.

1.8.12. Környezettervezés

A környezeti ártalmakat leghatékonyabban, legolcsóbban, legtartósabban, leggyorsabban azok keletkezésének megakadályozásával, megelőzésével lehet elkerülni. Ezek szinte kivétel nélkül a tervezési, előkészítési szakaszban dőlnek el. A tervezés, az előrelátás, tágabb értelemben a jövőkutatás is ide tartozik.

A környezettervezés a rövid, közép- és hosszú távú helyi, regionális és világméretű tervezésen kívül magában foglalja a műszaki, szakmai, vállalati stb. tervezést is.

1.8.13. Takarékoskodás

A takarékoskodás, vagyis a természeti erőforrások, az energia, az anyagok és a termékek stb. pazarló felhasználásának megakadályozása, illetve megszüntetése a környezetvédelem egyik leghatékonyabb eszköze. A termékek túl- vagy alulméretezése, a túlméretezett és pazarló csomagolás, az egyszeri használat után eldobható termékek körének robbanásszerű bővítése, az egyre rövidebb időközönként változó divat által előidézett pazarlás, a járművek sebességének ésszerűtlen és indokolatlan emelése feleslegesen sok anyag és energia elpazarlását okozza. Ezek megelőzése a hatékony, aktív környezetvédelem egyik alapvető eszköze.

1.8.14. Kutatás (fejlesztés)

Környezetvédelmi vonatkozásban a már ismert kutatási eredmények a lehetségesnél és a kívánatosnál jóval lassabban válnak a gyakorlat részévé. Ezek széles körű elterjesztése, illetve a gyakorlatba való bevezetése elsődleges feladat, és csak ezeket követhetik azok a kutatások, majd fejlesztések, amelyek a még meglévő környezeti problémák megoldását szolgálhatják.

1.8.15. Környezethasználati engedély

Tudomásul kell vennünk, hogy korunkban már alig van olyan környezeti elem vagy természeti erőforrás, amely korlátlan mennyiségben áll az emberiség rendelkezésére. A természetben található javak nagy részének mennyisége véges, minősége folyamatosan romlik. Ezért vált szükségessé a környezeti alkotóelemek használatának hatósági engedélyhez való kötése. Ilyenek pl. az ásványvagyon-igénybevételi, a földhasználati, a vízhasználati, az erdőhasználati engedély.

1.8.16. Környezethasználati járulék (díj)

A természeti erőforrások, illetve környezeti alkotóelemek használatának engedélyezése mellett a társadalmi igazságosság is megköveteli, hogy annak használatáért az igénybe vevők járulékot fizessenek. Ez bizonyos esetekben (pl. az ásványvagyon igénybevételénél) fedezheti a helyreállítási költségeket is, más esetekben (pl. az erdőhasználati járuléknál) annak pótlását, vagyis az erdőfelújítás költségeit.

1.8.17. Termékdíj

A környezet védelme szükségessé teszi, hogy bizonyos – különösen környezetszennyező – anyagok, áruk gyártását, behozatalát, forgalmazását külön adóval „büntessék”, és az így befolyó összegeket a károk helyreállítására, vagy környezetkímélő termékek gyártásának támogatására fordítsák. Ilyen áru pl. a gumiabroncs, az akkumulátor, a műanyag alapú csomagolóanyag stb. Példák: amikor a magasabb áron forgalmazott ólmozott benzin vagy az erősen vízszennyező mosópor eladási árának egy részéből támogatják az ólommentes benzin, illetve a környezetbarátabb mosópor gyártását, illetve forgalmazását.

1.8.18. Környezeti hatásvizsgálat

A lakosság döntő többségének az az érdeke, hogy minden új létesítmény megépítése, illetve üzembe helyezése és új eljárás bevezetése előtt megállapítsák azokat a tényezőket, amelyek a környezetre kihatnak. Ezen vizsgálódás eredménye a „környezeti hatástanulmány”, amely alapján a környezetvédelmi hatóság más hatóságokkal együtt dönt azok létesítésének vagy bevezetésének feltételeiről, illetve elutasítja vagy nem engedélyezi azt.

1.8.19. Környezetmodellezés

Széles körű kutatások és kísérletek a környezet és a környezeti ártalmak modellezésére, amelyektől bizonyos matematikai képletek segítségével a környezeti problémáknak – az eddigieknél sikeresebb – megoldását várják. A környezetmodellezés eddig különösebb gyakorlati eredményt nem hozott.

A megoldott világmodellek tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy számos ismert és ismeretlen tényező miatt a modellezés a földkerekségnél kisebb területegységekre, földrészekre, országokra vagy országrészekre, de különösen egyedi esetre nem fog felhasználható eredményt adni.

1.8.20. Környezeti mérőrendszer (monitoring)

A környezeti mérő- és megfigyelőrendszerek a környezetre ható azon tényezők mérését és megfigyelését szolgálják, melyek segítségével a károkat meg lehet előzni, el lehet kerülni, azok hatását csökkenteni lehet, vagy azokat könnyen, olcsón és gyorsan el lehet hárítani. Kiépítésük és működésük – különösen hazánkban – kezdeti állapotban van.

1.8.21. Statisztika

A környezeti statisztika fő feladata a szakemberek és a lakosság – elsősorban a környezeti károk megelőzése céljából történő – széles körű tájékoztatása. Hatékony érvényesülésének főbb akadályai: az adatok egységességének hiánya (ami a legtöbbször megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az összehasonlítást), a nyilvánosságra hozatal költségessége, valamint hogy az adatokat a lakosság döntő többsége vagy nem érti meg, vagy bennük félelmet kelt. Az utóbbiak nagyon gyakran a más-más szakterületeken tevékenykedő szakemberekre is vonatkoznak.

1.8.22. Műszaki szabályzás (szabványosítás)

A környezet védelmét szolgálják végül a legkülönbözőbb műszaki előírások, egységesítések, szabványosítások. Meg kell állapítani, hogy pl. egy vágóhídról mennyi szerves anyagot lehet egy folyóba beengedni, vagy szabványosítani szükséges pl. a légszűrők porátbocsátó képességét stb.

1.8.23. Világmodellek

A környezetvédelem eszköztárának legújabb és legkorszerűbbnek vélt – de egyelőre nem a leghatékonyabb – eszközei a világmodellek. A világmodellezés a különböző jövőkutató klubok – mindenekelőtt az 1968-ban alakult Római Klub – tevékenységének eredményeképpen a hetvenes években bontakozott ki.

A Római Klub első világmodellje „A növekedés határai” címmel 1972-ben jelent meg. Azóta a Klub több jelentést összeállított, amelyek tudományos, illetve szakmai körökben heves vitákat váltottak ki. A neves tudósokból álló Klub célja az volt, hogy az emberiséget fenyegető veszélyekre felhívja a figyelmet. A Római Klub tagjai az általuk az emberiséget legjobban veszélyeztetőnek vélt kérdésekkel, a túlnépesedéssel, az élelmiszerhiánnyal, a természeti erőforrások kimerülésének veszélyével, valamint a környezet pusztulásával kapcsolatos teendőkkel, illetve ezek következményeivel foglalkoznak. A különböző klubok tagjai igyekeznek objektív módszerekkel dolgozni, azok a kutatók azonban, akik a jövőt vizsgálják, elkerülhetetlenül kénytelenek alkalmazkodni azokhoz a viszonyokhoz, amelyek között tevékenykednek, így munkájukból a szubjektív tényezők teljes mértékben, minden jó szándékuk ellenére sem szűrhetők ki.

A világmodellek készítői hírneves tudósok és jól képzett szakértők, akik meggyőződéssel vallják, hogy az emberiség történetének olyan fordulópontjához érkezett, amelyben az összetorlódott, egymással szétbonthatatlan szálakkal összefonódott, és az emberiségnek gondokat okozó problémákat kizárólag a világmodellezés eszközeivel lehet megfelelő módon rendszerezni és megoldani. A modellszerkesztők a világról alkotott ismereteiket nemcsak rendszerezik, hanem megszerkesztik, működtetik és alkotásaikat bemutatják.

Modellt készíteni és azt értékelni csak egy világosan megfogalmazott célhoz képest lehet. Legsikeresebbek azok a modellek, amelyek „zseniális egyszerűségük” folytán csak annyit tartalmaznak, ami a kitűzött cél eléréséhez feltétlenül szükséges. Készítőik szerint az emberiség előtt álló legfontosabb problémák bemutatására és megoldására a legcélszerűbb eszközt alkotásaik jelentik. A világmodelleken keresztül lehet az emberekkel legjobban megértetni és elhitetni, hogy – ha bolygónk lakóinak békét és jólétet akarunk biztosítani – eddigi magatartásunkon alapvető változtatásokra van szükség.A modellek tartalmát a döntéshozókkal, a törvényalkotókkal, a kormányokkal, az érdekelt tudományágak képviselőivel és a többi szakemberrel meg kell ismertetni, de éppen azért, hogy ezekre a javaslatok megvalósítása érdekében esetleg nyomást lehessen gyakorolni, a világmodellek eredményeit a nagyközönségnek is ismernie kell. A jövőt érintő kérdések megoldásában egyébként is nélkülözhetetlen a tömegek részvétele, amire azonban csak akkor kerülhet sor, ha az elképzeléseket ők is megismerik. Ennek érdekében a modellek célját, tartalmát, működését és hasznát olyan formában is meg kell fogalmazni, hogy azokat az egyszerű emberek is megértsék. Alapvető fontosságú annak megértetése, hogy az ember az általa létrehozott tudomány és technika segítségével a Földön olyan változtatásokat okozott, amelyekkel ő maga sem tud lépést tartani.

A világmodellek megoldása bizonyos esetekben a környezetvédelem filozófiai jellegű kérdéseire is választ adott.

A nyolcvanas évek elejéig kidolgozott mintegy húsz világmodell számtalan egymástól eltérő, egymásnak ellentmondó következtetése mellett egyes átfogó megállapítások „összecsengenek”, nagyrészt azonosak.

1.8.24. Környezetpolitika (környezeti politika, környezetvédelmi politika)

A környezetpolitika a környezetvédelem eszközrendszerének legátfogóbb, legáltalánosabb eleme. Számos meghatározása közül annak lényegét az alábbiakban foglaljuk össze.

A környezetpolitika a világ, egyes országcsoportok, egy ország vagy ezek részeinek (földrész, tartomány, régió, megye, településcsoport, település stb.) a környezet megóvása érdekében követendő irányát kijelölő, meghatározó eszmék és legfőbb elvek rendszere, amelynek cselekvési programja megszabja a társadalmi tevékenység célját, meghatározza a legfontosabb teendőket, ezek térbeni és időbeni helyét, megnevezi a végrehajtás felelőseit és biztosítja a végrehajtáshoz szükséges eszközöket.

A környezetpolitika az önálló államokat vagy társadalmi csoportokat tömörítő nemzetközi szervezetek, az államok, ágazatok (pl. ipar, közlekedés, mezőgazdaság, erdőgazdaság, egészségügy, idegenforgalom), települési és egyéb önkormányzatok, egyesületek, mozgalmak stb. által meghatározott elképzeléseknek az eszközöket is megszervező összessége.

A környezetpolitika a hatalomgyakorlás egy olyan különleges eszköze, amely a nemzetközi szervezetekben, kormányokban és egyéb államhatalmi intézményeken kívül általában a társadalmi szervezetek, pártok, egyéb közösségek és egyének tevékenységét is környezetbarát irányba kívánja terelni.

A környezetpolitikai elképzeléseket egységes rendszerbe foglalni kívánó, annak egészét vagy egyes részeit alkotó írásművek megnevezése eléggé változatos, leggyakrabban az alábbiakkal találkozunk: koncepció, stratégia, követelményrendszer, program, terv, akcióprogram, alapterv, egyezmény, szerződés, nyilatkozat, ajánlás, feladat, keretegyezmény, megállapodás, jegyzőkönyv, határozat stb., amelyeket rendszerint „nemzetközi”, „állami”, „nemzeti”, „országos”, „távlati”, „hosszú távú” és jellegüknek megfelelő egyéb (pl. „cselekvési”, „intézkedési” stb.) jelzőkkel látnak el.

A környezetpolitikát magukba foglaló vagy azok részeit képező írásos dokumentumokra jellemző, hogy azok általában nagy területekre készülnek; hosszú időszakra érvényesek vagy határidő nélküliek; mivel sok bennük az általánosítás és az ismétlés, a szükségesnél terjedelmesebbek; széles körű megegyezésre törekvőek; sok bennük az óhaj-kívánság jellegű megfogalmazás; gyakran maximalisták (pl. „maradéktalanul végrehajtandók”, ami természetesen szinte lehetetlen); túl sok prioritást jelölnek meg, amely következtében gyakran eltűnik a lényeg (pl. „örökérvényű” vagy hosszú évtizedekre vonatkozó feladatmeghatározások mellett teljesen jelentéktelen napi vagy csupán helyi érdekeket szolgáló apróságok is megtalálhatók, gyakran intézményekhez vagy személyekhez kötődnek). Különösen a nemzetközi dokumentumokra jellemző, hogy mivel sok ellentétes érdeket kívánnak összehangolni, megfogalmazásuk gyakran túlságosan általános és körmönfont, szövegezésük bonyolult, nehézkes, amit tovább ront az általában szakszerűtlen és magyartalan fordítás és a sok idegen kifejezés, szerkezetük sem szerencsés, sok bennük az átfedés.

A környezetpolitikát megtestesítő dokumentumok összeállítása, megjelenése és elfogadása néha megelőzi azoknak a jogszabályoknak (törvényeknek, nemzetközi egyezményeknek stb.) a megalkotását, amelyek ezek alapelveit vannak hivatva a gyakorlatba átültetni, más esetekben pedig éppen ezek írják elő az összeállítás kötelezettségét.

A környezetpolitikát megfogalmazó programok, tervek, koncepciók, stratégiák stb. gyakorlatban történő megvalósítását – nemzetközileg – csak a két- és többoldalú államközi egyezmények, szerződések, megállapodások stb. – országon belül pedig általában a törvények és egyéb jogszabályok – útján lehet elérni. Ezek nélkül a megfogalmazott elvek, célok, feladatok stb., néha sajnos csupán „pusztába kiáltó szó” marad. Jogszabályok, vagyis kötelezések és tiltások nélkül főképpen az oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, vagyis a tudatformálás, továbbá a kutatás, tervezés és fejlesztés területén lehet eredményeket elérni.

1.9. A környezetvédelem részterületei

A környezetvédelem egyes részterületeit elméletileg két irányból, a védendő környezeti alkotóelemek védelme és a környezeti ártalmak elleni védekezés felől lehet megközelíteni, a gyakorlatban azonban ezek a legtöbb esetben megkülönböztetés nélkül összefolynak.

Az első megközelítés azt jelenti, hogy ha léteznek védendő környezeti alkotóelemek, mint a föld, a víz, a levegő, az élővilág, a táj és a települési környezet, akkor van földvédelem, vízvédelem, levegővédelem, élővilág-védelem, tájvédelem és településvédelem is. A környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok, a szakkönyvek és a legtöbb tankönyv is többnyire ezeket az alapvető és meghatározó fogalmakat ismeri, tartalmazza, vagyis ezeket tekinthetjük a környezetvédelem igazi részterületeinek. Más kérdés, hogy a környezet alkotóelemeinek összetevői és gyakorlati szempontok (pl. az egyes szakmai ágazatok) szerint ezek tovább bonthatók. E vonatkozásban a legismertebbek:

– A földvédelemrészei pl. az alapkőzet-védelem, az ásványvagyon-védelem, a barlangvédelem, a domborzatvédelem és a talajvédelem.

– A vízvédelmet leggyakrabban a felszíni és a felszín alatti vizek védelmére szokták felosztani, de elég gyakori a vízminőség-védelem használata is, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy e körben nem foglalkoznak a vizek mennyiségi védelmével, csupán azok minőségét védik. Beszélhetünk ezeken túl még forrásvédelemről, folyóvízvédelemről, tóvédelemről, édesvízvédelemről, ivóvízvédelemről vagy tengervédelemről stb.

– Nagyon egyszerűen szokták tagolni a levegővédelmet. Mivel a legtöbb szakember véleménye szerint a védelemre szoruló környezeti alkotóelemek között a levegő az egyetlen, amelynek az emberi tevékenység a mennyiségét egyelőre szerencsére még nem fenyegeti, levegővédelem helyett általában levegőtisztaság- vagy levegőminőség-védelmet írnak és értenek.

– A környezetvédelem részterületei között a legbonyolultabb az élővilág-védelem részletezése. Ezt eddig általában két nagy csoportra: a növényvilág és az állatvilág védelmére szokták osztani, de egyre gyakoribb a mikroszervezetek védelme megfogalmazás is. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a növényvilág védelme helyett a növényvédelem (mivel azt a mezőgazdaság a kultúrnövények károsítói elleni védekezésre – ami sok esetben értékes növény- és állatfajok pusztításával jár együtt – „kisajátította”) kifejezés nem alkalmazható. A növényvédelem gyakran a szó eredeti értelmének majdnem az ellenkezőjét jelenti. Más okok miatt ugyan, de hasonló a helyzet az állatvédelemmel is. E kifejezés alatt ugyanis szinte kizárólag a háziállatoknak az emberi barbárság (a kínzás, az éheztetés, a szomjaztatás, a kísérletezés, a túlterhelés, a verés, a fázás, a betegségek, általában az embertelen magatartás) elleni védekezést értjük. A génkészletek és a vadon élő állatok védelme az élővilág-védelem (illetve ezen belül a természetvédelem) része, amelynek legismertebb szakterületei az erdővédelem (mely alatt ugyancsak mást értenek az erdészek és a nem erdész szakemberek), a gyepvédelem (vagyis a legelők és a rétek védelme), a madárvédelem (amelyen belül ugyancsak más-más szakterületet képez az énekesmadarak, a vízimadarak, a ragadozó madarak stb. védelme), a vadvédelem (amely inkább vadgazdálkodási-vadászati fogalom), a gerinces állatok védelme stb.

– E körben a legegyszerűbb és legközérthetőbb fogalmak egyike a tájvédelem. Ezen belül a szakemberek körében közismert, a környezetvédelem részét képező minden területre, vagyis az ország teljes területére kiterjedő általános tájvédelem és az ország mintegy nyolc-tíz százalékát érintő, a természetvédelem részét képező, jelző nélküli tájvédelem.

– Az eléggé összetett, a köznyelvben alig ismert településvédelem kifejezést általában csak a szakemberek egy szűk köre használja. A „településvédelem-pártiak” szerint az emberi alkotások védelme, annak az összes többi területtől való megkülönböztetése – mivel a településeken minden ártalomféleség sűrítve, töményen jelenik meg – nagyon is indokolt, és ez a környezetvédelem jól körülhatárolható, markáns részterületét képezi. Az ezt ellenzők véleménye szerint ennek különválasztására azért nincs szükség, mert az emberi településeken ugyanúgy létezik földvédelem, vízvédelem, levegővédelem, élővilág-védelem stb., mint máshol, azzal a különbséggel, hogy itt az ártalmak hatványozottabban jelentkeznek, és ezért a védelemnek nagyobb a szerepe. A településvédelem legismertebb alágazata a műemlékvédelem, valamint a természetvédelmen belül a kultúrtörténeti értékek védelme.

A másik megközelítési mód a környezeti ártalmak szerinti csoportosítás, amelyen belül a hulladékok elleni védelmet általában hulladékgazdálkodásnak, hulladékfeldolgozásnak, hulladékártalmatlanításnak stb. nevezik; létezik továbbá a káros zajok és rezgések elleni védekezés, vagyis a zajvédelem (egyesek szerint: csendvédelem), rezgésvédelem, továbbá sugárvédelem, bűzvédelem, a hőártalmak, a fényártalmak stb. elleni védekezés.

Külön kategóriát képez a természetvédelem, amely egyesek szerint a környezetvédelem egy jól körülhatárolható, sajátos részterülete, mások szerint pedig a környezetvédelemmel azonos rangú, önálló tevékenységi kör. Mivel ez a fogalompár (mármint a környezet- és természetvédelem) kiemelt jelentőségű, a kettő kapcsolatát külön alfejezetben ismertetjük.