Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

2. fejezet - Az erdészeti rovartan története

2. fejezet - Az erdészeti rovartan története

A rovarok megfigyelése és a velük való foglalatosság gyakorlatilag egyidős az emberi civilizációval. Elegendő a Bibliára utalni, ahol az ószövetségi próféták könyveiben részletes leírás található a sáskajárásokról, de állítólag a régi görögök nemcsak keménységük miatt készítették az ekét szilfából és tölgyből, hanem mert a farontó bogaraknak is jobban ellenálltak. A kínaiak az ősi időkben már foglalkoztak a selyemhernyó tenyésztésével és a méhek mézgyűjtő tevékenysége is nagyon régen ismert és kihasznált képesség.

Az erdészeti rovartan alapjait Ratzeburg, neves eberswaldei főiskolai tanár teremtette meg. Die Forstinsekten (Erdei rovarok) c. háromkötetes könyve 1837–44 között jelent meg és 1841-ben napvilágot látott DieWaldverderber und ihre Feinde (Erdei kártevők és ellenségeik) című alapmukája. Ugyancsak ő írta a szintén 3-kötetes Ichneumoniden derForstinsekten (Eredi rovarok fürkészei) c. könyvet is (1844–52). Hartig foglalkozott az erdészetileg fontos rovarcsaládok leírásával. Nördlinger Forstschutz (Erdővédelem) c. könyve gyakorlatilag erdészeti rovartan. Altum Forstzoologie (Erdészeti állattan) c. munkájának két kötete az erdészeti rovarokkal foglalkozik. További meghatározó alapmunkák: Judeich-Nitsche: Lehrbuch der mitteleuropäischen Forstinsektenkunde (Középeurópai erdészeti rovartan) és Nüsslin-Rhumbler: Forstinsektenkunde (Erdészeti rovartan). Escherich ötkötetes munkája a DieForstinsekten Mitteleuropas (Középeurópai erdei rovarok) (1914–42) részletesen feldolgozza a faunaterület erdei rovarait és teljes irodalmi áttekintést is ad a témáról.

A vázlatos felsorolás alapján is látható, hogy az erdészeti rovartan szakirodalma német nyelven rendkívül gazdag. Ennek logikus magyarázata a Németországban lezajlott ipari forradalom és az ennek kapcsán megváltozott erdőkép. Az őshonos lombos fafajokat az iparosítás miatt jórészt letarolták és helyükre nagykiterjedésű egykorú, azonos fafajú, nagyrészt fenyő monokulturákat telepítettek. Ráadásul nem fordítottak megfelelő figyelmet a termőhelyi adottságokra és az erdőművelési rendszabályokra sem. Tömegesen léptek fel a legkülönbözőbb káros rovarok, amelyeknek megismerése elengedhetetlen feladattá vált.

Magyarországon az 1852. évi erdőtörvény, amelyet az 1858. január elsején keltezett nyílt császári parancs léptetett életbe, már foglalkozik a hernyóirtás törvényesítésével. 1846-ban jelent meg Reisinger János orvos, biológus, a pesti egyetem tanárának Állattan című könyve, amelyben már az erdőkben károsító hernyókról és az ellenük való védekezésről is lehet olvasni.

Az erdészeti rovartan központja Selmecbányán, az Erdészeti Főiskola Állattani Tanszékén volt. Itt látott napvilágot 1878-ban Fekete LajosErdészeti Rovartan cimű könyve, az első magyar nyelven írott erdészeti rovartan. A 344 oldalas könyv tudományos alapossággal megírt munka volt, tartalmazta a hasznos és káros rovarok leírását és az utóbbiak elleni védekezési lehetőségeket is. Téglás KárolyErdővédelemtan című egyetemi tankönyve 1893-ban jelent meg, ugyancsak Selmecbányán. A könyv túlnyomó részben az erdei rovarokkal foglalkozik, gyakorlatilag rovartan.

Az erdővédelmi és ezen belül a rovartani kutatások történetében nevezetes dátum 1897. Ekkor rendelték el a földművelésügyi miniszter 12.650 sz. rendeletében a „magyar királyi erdészeti kísérleti állomások” felállítását. A két évvel később, 1899-ben Vadas Jenő által megindított Erdészeti Kísérletek hasábjain rendszeresen napvilágot láttak rovartani munkák is: Az apácalepkén végzett bakterioloógiai vizsgálatokról Vollnhofer Pál számolt be, Matusovits Péter a cserebogarak rajzásviszonyait elemezte, Vadas Jenő pedig a sávos tölgybogár (Coraebus bifasciatus) biológiáját és erdőgazdasági jelentőségét vizsgálta.

Az I. világháború után az erdészeti felsőoktatás és a kutatás is Selmecbányáról Sopronba költözött. Az Erdőmérnöki Főiskola tanárai szorosan együttműködtek a kutatóintézettel. A rovartan jeles képviselője Kelle Artur volt, ő vezette az Erdővédelemtani Tanszéket. Elévülhetetlen érdeme, hogy a kényszerű költözés során a szakmai gyűjteményeket a lehető legteljesebb formában és biztonságban juttatta el Sopronba, és további jelentős fejlesztéseket is végzett. Többek között részletesen foglalkozott a tölgygolyva tetű (Lachnus roboris) életmódjával.

1949-ban megalakult az Erdészeti Tudományos Intézet. A korszak kiemelkedő entomológusa Győrfi János professzor volt. Nevéhez fűződik 29 új rovarfaj felfedezése és leírása, 149 tudományos dolgozat és könyv megírása, amelyek közül kiemelést érdemel az 1957-ben megjelent Erdészeti Rovartan és az 1963-ban napvilágot látott Erdővédelemtan. Ez a két könyv a mai napig az erdészeti rovartan és erdővédelemtan legfontosabb és legrészletesebb feldolgozása.

Az 50-es években Apt Ödön részletesen foglalkozott az erdőgazdaságokban komoly károkat okozó cserebogarak életmódjával, rajzás- és elterjedési viszonyaival illetve az ellenük való védekezés lehetőségével. 1956-ban az Országos Erdészeti Főigazgatóság 24/1956 sz. rendeletével 3 erdővédelmi állomást állított fel: Sopron, Eger, Budakeszi. Ezek az állomások később beolvadtak az 1949-ben megalkult Erdészeti Tudományos Intézetbe. A rovartani kutatások közül említésre méltó Vicze Ernő tevékenysége, aki a Balaninus-fajokkal foglalkozott, a tölgyek makktermésével kapcsolatban. Az önálló Erdővédelmi és Vadgazdálkodási Osztály 1960-ban történt megalakulása után az első feladatok közé tartozott az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálat Rendszer felállítása. A fénycsapdahálózat kiépítése Jermy Tibor javaslatára 1958-ban kezdődött, először mezőgazdasági vonalon. Az erdészeti hálózat kiépítését döntően befolyásolta, hogy Szontagh Pál részletesen ismertette a gyürüsszövő (Malacosoma neustria) 1955–56. évi nagy gradációját. Az első erdővédelmi fénycsapdákat 1961-ben állították fel Tallós Pál vezetésével. 1962-ben már 13 erdészeti csapda működött az országban. 1963-ban az Országos Erdészeti Főigazgatóság és a Természettudományi Múzeum közösen létrehozták a Növényvédelmi Identifikációs Csoportot, a TTM Állattárában. A csoport hivatalosan 1964 januárjától működött, vezetője Kovács Lajos múzeológus volt. Tallós Pál 1968-ban orvosi műhiba következtében bekövetkezett halála után a téma vezetője Szontagh Pál lett. 1968-tól a mezőgazdasági és az erdészeti részleg különvált. Az erdővédelmi részleg Kovács Lajos 1971-ben bekövetkezett halála után Budakeszire, a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság központjába költözött. A gyűjtött anyagot Vicze Máté István és Kozma Béláné dolgozták fel. A fénycsapdák száma ekkor már 25 volt. 1976-ban a csoportot a Gödöllői Arborétumban helyezték el, a téma vezetője Leskó Katalin lett, a feldolgozást pedig Aranyos Andrea, Szilágyi Ágnes és Szabóky Csaba végzik. A csoport 1997-ben Budapestre költözött. A fénycsapdák által gyűjtött anyag a gyakorlati eredményeken túl (erdővédelmi prognózis) igen nagy tudományos jelentőséggel bír. Lehetőséget nyújt faunisztikai, migrációs, ökológiai, taxonómiai stb. vizsgálatokra is. Az első erdővédelmi prognózis 1961-ben jelent meg, a faunára nézve pedig 23 új lepkefajt írtak le a fénycsapdák anyagából.

A Soproni Egyetem Erdő- és Faanyagvédelmi Intézetében Varga Ferenc, Tráser György és Lakatos Ferenc oktatói és kutatói tevékenysége garancia a nagy elődök tevékenységének folytatására. Varga Ferenc a tölgy nagylepkékkel, mindenekelőtt a gyapjaspillével (Lymantriadispar) foglalkozott részletesen. Tráser György entomológus, elismert szakértője az ugróvillás (Collembola) rovaroknak, Lakatos Ferenc pedig a szúfajokkal (Scolytidae) foglalkozik. A Tanszéken 1977-ben megindult az erdővédelmi szakmérnök képzés is.

Az erdészeti rovartan fejlődése szorosan összefüggött az ország erdeinek egészségi állapotával, illetve a különböző kampány-jellegű erdőtelepítési, állomány átalakítási, fafaj-honosítási irányzatokkal. A nyárak és fűzek rovartani problémáival Szontagh Pál foglalkozott részletesen. Tóth József a homoki fenyvesekben kialakuló kárláncolatokat vizsgálta. Gyakorlati tapasztalataikat a két kiadást is megért Erdővédelmi Útmútató című könyvekben adták közre (1977 és 1988). Szontagh Pál tollából 1990-ben jelent meg A nyárak és füzek növényvédelme, értékes rovartani megfigyelésekkel és adatokkal. Halmágyi Levente részletesen foglalkozott a lucfenyőörv pajzstetvekkel (Physokermes spp.). Az 1980-95 közötti rendkívül aszályos időszak sok új rovartani problémát vetett fel. Csóka György részletesen foglalkozott a lombfogyasztó lepkék táplálkozásbiológiájával és behatóan vizsgálta a gubacsképző ízeltlábúakat. Eredményeit népszerű szakkönyvekben teszi közzé: Lepkehernyók (1995), Gubacsok (1997).