Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

4.6. AZ INTRASPECIFIKUS TÁPNÖVÉNY PREFERENCIA EGYES OKAI

4.6. AZ INTRASPECIFIKUS TÁPNÖVÉNY PREFERENCIA EGYES OKAI

A növényevő rovarok (még a polifágok is) nem csupán az egyes növényfajokat, hanem egy adott növényfaj egyedeit is különböző mértékben preferálják. Ezen fajon belüli különbségek okai lehetnek a tápnövény fenológiája, fizikai és kémiai sajátságai, kora, kondíciója, stb.

Az egyes fafajokra jellemző, eltérő rügyfakadási idő is jelentősen befolyásolja a faegyeden táplálkozó herbivor rovarok denzitását. A koránfakadó kocsányos tölgyeken például szignifikánsan magasabb az Eriocrania subpurpurella nevű aknázómoly (Crawley és Aktheruzzaman 1988), a Tortrix viridana és az Operophtera brumata (Hunter 1992) valamint a Neuroterus aprilinus nevű gubacsdarázs (Csóka 1993) és a tölgy földibolha (Haltica quercetorum) denzitása (Hirka & Csóka 1996, Csóka & Hirka 1997). Ezzel szemben a későnfakadó egyedeket preferálják a Phylloxera quercus nevű törpetetű (Crawley és Aktheruzzaman 1988, Hirka & Csóka 1996, Csóka & Hirka 1997) valamint a Neuroterus quercusbaccarum és a N. numismalis nevű gubacsdarazsak (Crawley & Aktheruzzaman 1988). A Populus tremuloides koránfakadó egyedein lényegesen magasabb a Choristoneura conflictana és a C. rosaceana sodrómoly-hernyók denzitása, mint a későnfakadókon (Witter & Waisanen 1978).

A fenyő bagolylepke (Panolis flammea) nőstényei képesek felmérni a fenyőtűkben lévő egyes terpének koncentrációit, illetve bizonyos terpén fajták egymáshoz viszonyított arányait, melyek még azonos helyen álló, azonos fajú faegyedek között is nagy változatosságot mutatnak. Mindezek alapján választják ki az utódaik számára megfelelő, illetve optimális tápnövény egyedeket (Leather 1987).

A tápnövény kondícióját, fiziológiai állapotát illetően legismertebb a „növényi stressz” hipotézis. Ennek lényege, hogy a fitofág rovarok a stressz által sújtott növényeket támadják meg gyakrabban, mely nem képes ellenük hatékonyan védekezni. E rendkívül kézenfekvő következtetést számos terepi megfigyelés, tapasztalat támasztja alá. A fenyőkön élő szúk legnagyobb gyakorisággal a legyengült, sínylődő fákat támadják meg (Berryman 1986, Speight & Wainhouse 1989). Így a Tomicus piniperda szúk is a gyengélkedő Pinus sylvestris egyedeket támadják meg, illetve azokat a fákat, melyeken már megtalálhatók fajtársaik befurakodási nyílásai (Schroeder 1987). Az Asphondylia genuszba tartozó gubacslégy gubacsainak denzitása szignifikánsan magasabb a tápnövény vízhiányban szenvedő egyedein, mint a normális vízellátásúakon (Waring & Price 1990). Egy Észak-Amerikában honos fenyődarázs fajról (Neodiprion fulviceps) kísérletileg bebizonyították, hogy tojásrakó nőstényei képesek kiválasztani a vízhiányban szenvedő Pinus ponderosa egyedeket, és tojásrakásuk során ezeket preferálják (Tisdale & Wagner 1991). Mindezekkel egybehangzó tény az is, hogy az erdei rovarok legjelentősebb tömegszaporodásai szinte mindig hosszabb aszályos periódus után következnek be (Wellington 1954, Mattson & Haack 1987, Csóka 1995). Larsson (1989) azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a rovarok populációdinamikáját az aszály igen sok módon, de nem csak a tápnövény legyengítésén keresztül befolyásolja. Áttekinti azokat a manipulatív kísérleteket, melyek során azt vizsgálták, hogy a mesterségesen létrehozott stressz-állapot (vízhiány, ózon, légszennyezés... stb.) hogyan hat a rovarok túlélésére, a kifejlődött egyedek méretére, termékenységére. Meglepő módon azt tapasztalta, hogy a tápnövény stressz állapota csak igen ritkán hat pozitívan a herbivor rovarokra, esetenként pedig negatív hatása is lehet (Watt 1986, Mitterböck & Führer 1988).

A fajon belüli tápnövény preferencia másik jelentős – a növényi stressz hipotézissel ellentétes értelmű – hipotézise az „életerős növény” hipotézis. Lényege, hogy egyes herbivorok a vitális, jó növekedésű növény egyedeket kedvelik, mert ezek képesek biztosítani számukra a megfelelő minőségű, és mennyiségű tápanyagot. A rügygubacsot okozó Euura mucronata nevű levéldarázs például a rekettyefűz (Salix cinerea) legjobb növekedésű, hosszú hajtásain gyakoribb (Price & al 1987, Price 1991, Roininen 1991). Szintén tápnövényének (Rosa spp.) gyorsan növő, vitális hajtásait preferálja a Diplolepis spinosa nevű gubacsdarázs is (Caouette & Price 1989). Az ellentétes hipotéziseket külön-külön alátámasztó eredmények arra engednek következtetni, hogy általános érvényű, uniformizált magyarázatot nem lehet adni, mivel a különféle rovarcsoportok eltérő módon reagálnak a tápnövény fiziológiai kondíciójára.