Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

4.7. KOEVOLÚCIÓ VAGY KÖVETő EVOLÚCIÓ

4.7. KOEVOLÚCIÓ VAGY KÖVETő EVOLÚCIÓ

Nyilvánvaló, hogy a fitofág rovarok és tápnövényeik közötti kölcsönhatások evolúciós távlatokban is igen komoly jelentőséggel bírnak. Ebben a vonatkozásban két alapjaiban eltérő hipotézist szükséges röviden ismertetni, nevezetesen a koevolúció és a követő evolúció hipotézisét. A koevolúció kifejezést Ehrlich & Raven (1964) vezették be egy lepkékkel és tápnövényeikkel foglalkozó cikkben. A hipotézis az ökológia és az evolúciós kutatások egyik igen nagy hatású elméletévé vált, és napjainkban igen széles körben alkalmazzák. Lényege, hogy a növények és a herbivor rovarok egymásra reciprok, szimmetrikus szelekciós kölcsönhatást gyakorolnak. Azaz nem csak a növények hatnak számottevő mértékben a növényevő rovarok evolúciójára, hanem ez a hatás a fordított irányban is ugyanolyan mértékű. Igen sokan koevolúciós jelenségnek tartják a növények herbivorok elleni kémiai védekezését, mely eszerint herbivor rovarok ellen kialakított evolúciós válasz. A koevolúció ezen formáját diffúz koevolúciónak nevezik, mivel nem csak kettő, hanem több faj van egymással evolúciós kölcsönhatásban, azaz nem egy faj, hanem egy herbivor fajcsoport (pl. lombrágó rovarok) képez szelekciós nyomást a védekező anyagok felhalmozódása irányában (Futuyama & Slatkin 1983). Emellett további igen sok növény-rovar interakciót magyaráztak és magyaráznak a koevolúciós hipotézisre támaszkodva. A koevolúciós elmélettel szemben álló követő (vagy szekvenciális) evolúció hipotézisét Jermy (1976, 1984, 1986) vázolta fel. Ennek lényege, hogy a növényevő rovarok evolúciója csak követi a növények evolúcióját, anélkül, hogy azt számottevő módon befolyásolná. Az evolúciós kölcsönhatások tehát asszimetrikusak. A hipotézis kezdetben erős ellenkezést váltott ki, de ma már egyre több támogatója is akad. A követő evolúciót alátámasztó, ezzel a koevolúció széles elterjedtségét megkérdőjelező néhány szempont: Nem mutatható ki korreláció a növények és a rajtuk élő rovarok evolúciós kora között. Az ősi páfrányokon egyaránt élnek ősi és fiatal rovarfajok (Hendrix 1980). A diffúz koevolúció elméletének megalapozottságát gyengíti az a tény, hogy az egyik fitofág faj ellen hatásos növényi védekező anyagok mások ellen teljesen hatástalanok, esetenként pedig még serkentőek is lehetnek (Schoonhoven & Jermy 1977).

Már a fentiek is rávilágítanak arra, hogy a szigorú definíciónak maradéktalanul megfelelő koevolúciós példák (reciprok, vagy szimmetrikus evolúció) lényegesen ritkábbak, mint ahogyan azt korábban hitték, illetve, hogy a növény-herbivor kölcsönhatások evolúciós kihatásai túlnyomó részben aszimmetrikusak (Jermy 1976, 1984, 1986, Thomson 1982, Crawley 1983 Strong & al. 1984, Abrahamson 1989).