Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

6.2. A BIOTÓP ÉS AZ ÁLLATTÁRSULÁS

6.2. A BIOTÓP ÉS AZ ÁLLATTÁRSULÁS

Teljesen nyilvánvaló, hogy az élettársulások (biocönózisok) az őket körülvevő vízi vagy szárazföldi térbe ágyazottan alakulnak ki. Ez az élettér (biotóp) kell, hogy rendelkezzen a megfelelő energiaforrásokkal, tehát az állatvilág számára elengedhetetlen a növénytakaró. A biotóp lényeges része az abiotikus tényezők sokasága is, mint pl. a talaj, az élettelen kőzet, a klimatikus adottságok, a víz, stb. Sőt a biotóp elsősorban az abiotikus tényezőkön keresztül hat a biocönózisra. A bitóp tehát „az élettársulás (biocönózis) tartós kialakulására alkalmas olyan vízi vagy szárazföldi tér, amely rendelkezik az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges energiaforrásokkal” (Szelényi 1982).

6.2.1. Az állatársulás kategóriái

Egy bizonyos növénytársulásban jelenlevő állatok összessége több állatársuláshoz tartozó egyedek együttes jelenléte csupán, nem pedig maga az állattársulás. A „rendteremtés” eszközei az állattársulási kategórák, amelyek az igénybevett energiaforrás terjedelme alapján lehetőséget nyújtanak az állattársulások szétválasztására.

1. Gazdaközösség (catena). Az állatársulások legkisebb egysége. Egy közvetlen fogyasztó (korrumpens) populációból és az ehhez csatlakozó másodlagos fogyasztók (obstans) populációiból álló közösség. Ilyen pl. az erdeifenyő kérge alatt élő hatfogú szú (Ips sexdentatus) és a szújáratokban a szú álcáira vadászó hangyaalakú tarkabogár (Thanasimus formicarius) populációk közössége.

2. Tápnövényközösség (catenarium). Az azonos növényi energiaforrást használó gazdaközösségek együttese. Ide már nemcsak korrumpens és obstans, hanem szusztinens (fenntartó) elemek is tartozhatnak, sőt előfordulhatnak interkaláris (eltakarító) elemek is. Az erdeifenyő kérge alatt más szúfajok (nagy fenyőháncsszú – Blastophagus piniperda), cincérfajok (Cerambycidae) stb. is élnek, és az elhaló fenyőtörzseken korhasztó gombák jelennek meg, pl. gyökérrontó tapló (Heterobasidionannosum). Tekintve, hogy a rendelkezésre álló növényi energiaforrás (pl. a fenyőfa) évtizedekig is rendelkezésre áll, ebben a tápnövényközösségben fokozatosan változó fajspektrumok lelhetők fel. A kéregminőség, a parásodás függvényében pl. újabb és újabb szú- és cincérfajok jelenhetnek meg.

3. Élőhelyközösség (presocium). Ebben az esetben már figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy ugyanazon az élőhelyen különböző energiaforrások (növényfajok) állnak rendelkezésre, illetve hogy sok korrumpens elem polifág, tehát pl. a vizsgált fenyőerdőben nem csak erdeifenyő, hanem lombos fafajok is előfordulnak, rajtuk mondjuk a téli araszolók hernyói rágnak (Geometridae), és a talajban fejlődő erdei cserebogár (Melolontha hippocastani) pajorjai válogatás nélkül minden fa gyökerét károsítják.

4. Csúcstársulás (szuperszocion). A legmagasabb rendű állattársulási kategória, amelybe már a gerincesek is beletartoznak, amely fajok vagy korrumpens (pl. a szarvas és az őz), vagy obstans (mint a róka és a bagoly) elemek.

A bemutatott 4 kategória bármelyikével állunk is szemben, a vizsgálatok, elemzések sohasem a fajokkal találkoznak, még csak nem is az egyedekkel, hanem egy ezeknél kisebb szerkezeti elemmel. A tavaszi erdőben az araszolóknak (Geometridae) csak a hernyóival, a cserebogarak (Melolontha spp.) mondjuk másodéves pajorjaival és a gyapjaslepke (Lymantria dispar) petecsomóival találkozunk. Mint látható, az egyedi élet mindig csak egy-egy szakaszával van jelen, amely képviseli az egyedet, és egyben a legkisebb eleme minden biológiai rendszernek. Ezt nevezzük „egyedképviselet”-nek (szemaforont). A teljes egyedi élet megismerése az egymás után következő szemaforontok megismerése útján lehetséges.

6.2.2. Az állattársulások elemzése

Az állattársulások mennyiségi és minőségi tekintetben rendkívüli változatosságot mutatnak. A feltárás során meg kell határozni a populációk között fennálló kapcsolatokat (szinfiziológiai spektrum), a zoocönózis minőségi jellemzőit (faji spektrum) és az egyedszám viszonyokat (mennyiségi spektrum).

1.Minőségi karakterisztikák. A fajok pontos meghatározását jelenti. A fajmeghatározások során legtöbbször nyilvánvalóvá válik, hogy ugyanaz a faj, pontosabban annak populációi, különböző állattársulásokban is előfordulhatnak. Az egyes zoocönózisok közötti „rokonságot” fajazonosság-nak nevezzük, melynek két formája lehetséges: Közvetlen, amikor ugyanaz a faj különböző növényeken lép fel, mint korrumpens elem: a nyár gyapjaslepke (Stilpnotia salicis) előfordulása nemesnyár ültetvényben és füzesekben. Közvetett fajazonosságról akkor beszélhetünk amikor a növényeket fogyasztó fajok különbözők, de a hozzájuk csatlakozó obstans elemek (szekunder fogyasztók) azonosak. A Glyptapanteles liparidis gyilkosfürkész faj nem csak a gyapjaslepke (Lymantria dispar) hanem az aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea), a bükk gyapjaslepke (Dasychyra pudibuda), a rozsdabarna kisszövő (Orgya antiqua) és még más lepkefajok hernyóit is parazitálja.

2. Mennyiségi karakterisztikák. Az egyedszámmal kapcsolatos mérőszámok.

Abundacia: abszolút számadat a vizsgált populáció egyedszámáról. A mérőszámot mindig meghatározott számú energiaforráshoz (növényegyed vagy zsákmányállat) kell viszonyítani.

Dominancia: Relatív mérőszám, amely azt fejezi ki, hogy a vizsgált populáció egyedszáma hogyan aránylik a társulás valamennyi, hozzá viszonyítható populációjának egyedszámaihoz. A dominancia, a számszerű előfordulási arányszám azonban nem mindig (sőt általában nem) tükrözi az illető populáció minőségi szerepét a társulásban. Ezt a szerepet további két mennyiségi karakterisztikával lehet kifejezni.

Korrumpencia fok: Kifejezi azt a hatást, amelyet az elsődleges fogyasztó, mint korrumpens populáció gyakorol az állattársulás kialakulására, összetételére. Mászóval az energiaforrás igénybevételének mértékét kifejező érték, hiszen egy tarra rágott fán a tarrágást okozó (pl. erdeifenyőn a fenyőpohók – Denrolimus pini) faj, „eleszi” az energiát minden további fenyőtűt rágó populáció (pl. a fésüs fenyődarazsak – Diprionidae) elől. A számarányok alapján a korrumpencia foknak 3 fokozata ismert:

 Regresszív korrumpencia fok: az energiaforrás kevesebb mint 50%-át veszi igénybe,

 Progresszív korrumpencia fok: meghaladja az 50%-ot,

 Destruktív korrumpencia fok: megközelíti a 100%-ot.

Obstancia fok: Az a létszámcsökkentő hatás, amelyet a vizsgált populáció a gazdaállat populációjára gyakorol. Ragadozó és fürkész fajok esetében használatos mérőszám, amelynek van egy empirikus és egy gradológiai változata. Az empirikus obstancia fok a vizsgált populáció egy szemaforontjára vonatkozik (pl. a bábok parazitáltsága). A gradológiai obstancia fok pedig a vizsgált populáció teljes nemzedékére gyakorolt hatás. Nem mindegy ugyanis, hogy pl. az említett bábparazitizmus egy olyan nemzedéknél jelentkezik, amelynél nem volt peteparazitizmus, vagy ott, ahol a tojások fele már elpusztult. Ez utóbbi esetben ugyanaz az érték egészen más hatással lesz az egész nemzedékre.