Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

13. fejezet - Rend: COLLEMBOLA (színes 167.) - Ugróvillások

13. fejezet - Rend: COLLEMBOLA (színes 167.) - Ugróvillások

Parányi, (0,2–2 mm) ritkábban 5 mm, egészen kivételesen 7–8 mm-ig is megnövő, változatos színű és mintázatú rovarok.

Szájszervük entognath, részben rágó, részben szúró-szívó rendszerű. Csápjuk csak 4 ízből áll, de ezek másodlagos tagolódásával az ízek száma megsokszorozódhat. A mélyen a talajban élő, fehér színű, fajoknak nincs szeme. A felszínen élő színes, jól pigmentált fajoknak maximálisan 8–8 egyszerű pontszeme van, de a két szélsőség között minden átmenet megtalálható. A csáp töve és a szemfolt között, egy sajátos, postantennális szerv található. Ennek funkciója valószínűleg a légnedvesség érzékelése. Eredete feltételezhetően homológ a százlábúaknál (Chilopoda) ismert, Tömösváry Ödönről (1870–72 Selmecbányán tanult hajdani erdőmérnök, zoológus) elnevezett Tömösváry-féle szervvel.

A prothorax gyengén fejlett, csak néhány csoportnál hordoz sertéket. Elsődlegesen szárnyatlanok. A lábak hasonló felépítésűek mindhárom torszelvényen, a tibiotarsus egy karomban (unguis) végződik, alatta az empodium (=alsó karom) található, de ez sok formánál redukálódott.

A potroh legfeljebb 6 szelvényből áll, néhány taxonnál (Folsomia) az utolsó 3 szelvény összeolvadt. A potroh 3 végtagpár nyomát hordozza a ventrális oldalon. Az első szelvényen a a hasi tömlő (=ventral tubus) a 3. szelvényen a retinaculum (=akasztó szerkezet) a 4.-en az ugróvilla vagy furca található. Ez három részből áll: a páratlan manubriumból, ami villásan elágazik a két dens-re, amik a karomba, vagy mucro-ba végződnek. Az ubróvillát a retinaculum tartja nyugalmi helyzetben, de ugrás előtt az erős izomnyalábokkal megfeszített ugróvillát hirtelen „kiakasztja”, így az aljzathoz csapódva, előre lendíti az állatot. Az ugróvilla a talaj belsejében élő fajoknál a felismerhetetlenségig redukálódott. Cerkuszuk nincs.

Idegrendszerük erősen koncentrálódott, a Malpighi-edények hiányoznak. Trachea rendszerük fejletlen, légzésükre a bőrlégzés a jellemző. A pete először totálisan és aquálisan barázdálódik, majd szuperficiális osztódásba megy át. Postembrionálisan 5–7 lárvastádiumon át érik el ivarérettségüket. A lárvák nagyon hasonlóak az imágóhoz, fejlődésük ametabólia. Az imágó még többször vedlik, miközben általában sötétebb színű lesz. Eközben kisebb morfológiai, biológiai változásokon is áteshet, a környezeti tényezők (évszakok, hőmérséklet, nedvesség) változásával. Ez a jelenség a cyclomorphózis és az epitokia.

Kép

Ugróvillások (Collembola): I–II–III= torszelvények, 1–6= potrohszelvények, a= after, g= ivarnyílás, h= retinaculum, vt= ventral tubus. F= furca, m= manubrium, d= dens, mu= mucro. (Eidmann, 1970)

Párzáskor a hímek nyeles spermatophorákat ragasztanak az aljzatra, amit a nőstény felvesz az ivarnyílásával. Egyes fajok eközben szabályos udvarlási szertartást, „táncot” követnek.

Ökológiai igényeik szerint a nagy légnedvességű termőhelyekhez kötődnek. 83%-os relatív páratartalom alatt általában nem szaporodnak. Egy üde erdőállomány minden liternyi földjében kb 1000–1500 ugróvillás élhet. Táplálékukat főleg növényi maradványok, mikroorganizmusok és mikroszkópikus gombák képezik. Az erdőavar lebontásában, a humuszképzésben, az ikerszelvényesek (Diplopoda) és az atkák (Acari) mellett meghatározó a tevékenységük az erdei ökoszisztémákban.

Általában csak a felső 5–10 cm-es talajréteget és a lágyszárú növények szintjét népesítik be. A talajlakó fajoknál szezonálisan vertikális vándorlást figyelhetünk meg, a hőmérséklet és páratartalom függvényében. A télen is aktív fajok alkalmanként a hó tetején is megjelenhetnek. A Hypogastura socialis pl. egy-egy alkalommal sötétre „festheti” a havat, mert igen nagy tömegben képes elszaporodni tél végén, kora tavasszal.

Az ugróvillások a sarkoktól az egyenlítőig minden klímaövet benépesítenek. Hazánkban mintegy 400 faj előfordulása várható.

Rendszerük régebben két alrendet (Arthropleona = megnyúlt testű ugróvillások és Symphypleona = gömbölyű testű ugróvillások) foglalt magába. Újabban egyre elfogadottabb, hogy a Collembola alosztályt öt rendre tagolják:

1. a) A test megnyúlt, az egyes testszelvények határai jól láthatók....2.

 b) A test, különösen a potroh gömbszerű, a testszelvények határai a toron és az első négy potrohszelvényen összeolvadtak..... 4.

2. a) Az első torszelvény jól látható, rajta kis serték vannak. ...3.

b) Az első torszelvényen soha nincsenek serték, sokszor a második szelvény elfedi. (Entomobryomorpha)

3. a) Az ugróvilla hosszú, visszahajtva túlér a 3. lábpáron, alakja „fogószerű”, hajlott. (Metaxypleona)

b) Az ugróvilla rövidebb, ágai (=dens) egyenesek, vagy egyáltalán nincs furca (=ugróvilla) (Poduromorpha)

4. a) A csáp rövidebb mint a fej, a szem hiányzik (a hazai fajoknál) (Neelipleona)

b) A csáp hosszabb, vagy olyan hosszú, mint a fej, a szemek általában kevésbé redukálódtak. (Symphypleona)

A hazai fajok mintegy 20 csalába sorolhatók. Néhány jellegzetes, gyakori faj, melyekkel az erdőkben is találkozhatunk a következő:

Hypogastura sociali Uzel

1,8 mm, sötétkék, a karom rövid, egyenes. A tibiotarsus csúcsán 1–1 hosszú, bunkósodó, „gombban” végződő szőrszál van (400x nagyítás!). A dens dorsalis oldalán 7 erős serte és több nagy, fogszerű kutikula kinövés látható. A VI. potrohszelvényen az analis tüskék egyenesek, az ezeket hordó papillákkal együtt kb. olyan hosszúak, mint az empodium fele. Ez a faj nálunk meglehetősen gyakori sík és hegyvidéki erdőkben egyaránt. Tipikus téli–tavaszi ugróvillás. Nyáron ritka, és morfológiailag eltér a téli alaktól (= cyclomorfizmus).

Bilobella aurantiaca Caroli

2,5 mm, narancssárga. A fej mindkét oldalán csak 2+2 pontszemük van. A VI. potrohszelvényt az V. felülről teljesen elfedi. Feltűnő színéről még szabad szemmel is viszonylag könynyű felismerni, de a faj pontos meghatározásához a serték szisztematikus eloszlását (= chaetotaxy) kell tanulmányozni. Avarban, korhadó fák alatt találhatók.

Protaphorura armatus Tullberg

Az igen népes Onychiuridae családból csak ezt a fajt említjük meg. 1,8 mm, fehér, szemei, ugróvillája hiányzik. A pontos meghatározáshoz az ún. pseudocella-k (=a kutikulán található pórusok) helyzete és pontos száma, valamint a chaetotaxy ismerete nélkülözhetetlen. Euryök, holarktikus faj, száraz talajokban is előfordul.

Orchesella flavescens Bourlet

Az igen népes Entomobryidae család gyakori képviselője. 5 mm-t is elérő, sárga-világosbarna rajzolatú faj. A csáp 1. és 2. íze megkettőződött, így 6 ízre tagolódik. Az üde erdők avarszintjének tipikus lakója. Felismerése karakterisztikus pigment mintázata alapján lehetséges.

Tomocerus flavescens Tullberg

A Tomoceridae család jellemzője, hogy a IV. csápíz másodlagosan nagyon sok rövid ízre tagolódott. A mucro igen hosszú, egyenes, sok serte borítja. 6,5 mm-re is megnövő, az üde erdőkben igen gyakori faj. Testét pikkelyek borítják. Főleg korhadó fák alatt, az avarban találjuk. Pontos meghatározásához. a korom fogait és a dens tüskéit kell megvizsgálni.

Sphyrotheca lublocki Tullberg

2 mm nagyságú, narancssárga, feketéslilán márványozott faj. (Sminthurididae) Különös ismertetője, hogy a hátán a nagy serték hengeresek, tompán levágottak, felületük érdes. (300x nagyítás!) A második torszelvényen 1–1 „szarv-szerű” kinövés könyíti meg a felismerést. A hegyvidéki erdők avarszintjének tipikus lakója.