Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

32. fejezet - Rend: COLEOPTERA – Bogarak

32. fejezet - Rend: COLEOPTERA – Bogarak

A bogarak a rovarvilág legnépesebb rendjét alkotják. Kereken 300.000 az ismert fajok száma, ennek 10–15%-a Európában él, Magyarországon mintegy 10 000 faj ismert. A bogarak mindenütt megtalálhatók. A legkülönbözőbb táplálkozási formák ismertek. A laikus nagyközönség a bogarak kifejezést általában a más rendszertani egységekbe tartozó rovarokra is használja. Ugyanakkor a bogarak jól körülhatárolható és egységes csoportot képeznek.

Kép

A bogarak (Coleoptera) testtájai (Móczár, 1969

Kép

A bogárszárny típusai. A:adephaga B: cantharoidea C: staphylinoidea (Schwenke, 1974)

Legfeltünőbb jellemzőjük a kitines szárnyfedő. Két pár szárnyuk van, amelyek az összenőtt közép- és utótoron erednek. Az elülső szárnypár a kemény, kitines szárnyfedő, amely a testet általában betakarja, de vannak rövidült szárnyfedőjű fajok is (Holyvák-Staphylinidae). A szárnyfedők felületi kiképzése és színezete rendkívül változatos. A második szárnypár a hártyás szárnyak nyugalmi állapotban a szárnyfedők alá hajtogatva pihennek. A hártyás szárnyakat erek feszítik ki, melyek elhelyezkedése fontos rendszertani bélyeg. Három típust különböztetünk meg:

A) Adephaga típus: A szárny közepén négyszögletes sejt van, melyet a középső ér 1. és 2. ága közötti haránterek zárnak közre.

B) Cantharoidea típus: A szárnyon a középső ér horog alakú, visszafutó eret visel, alatta és felette lehetnek haránterek is.

C) Staphylinoidea típus: A szárnyon nincsenek haránterek és a négyszögletű sejt is hiányzik.

A bogarak teste három fő részből áll: fej, tor és potroh. A fejen találhatók a szemek, a sohasem hiányzó csápok és a rágó szájszervek. Jellemző az erős és jól fejlett rágó (mandibula). A három tori szelvény egy-egy lábpárt visel, illetve a 2. és 3. szelvény a szárnyakat. A lábak csípő-tompor-comb-lábszár-lábfejek részekre tagozódnak. A lábfej utolsó íze karmokat visel. A potroh 10 gyűrűből áll, de az utolsók nem láthatók, a potrohba húzottak, átalakultak. Az utolsó szabadon látható torgyűrű háti része a farfedő.

A bogarak teljes átalakulással (holometabólia = pete-álca-báb-imágó) fejlődnek. Az álcák a táplálkozási módozatoknak megfelelően különböző jellemző típusokba sorolhatók. Közös jellemzőjük az erősen kitinizált fej. Két nagy csoport képezhető:       

1. Campodeoid (ragadozó) típus

2. Pajor alakúak

A bábok szabad bábok (pupa libera), gyengén kitinizáltak. Éppen ezért a legtöbb faj bábbölcsőt készít. Erdőgazdasági szempontból nagyon fontos rovarcsaládok tartoznak ide. A növényevő fajok olykor érzékeny károkat is okozhatnak.

Osztag: FUTÓBOGÁR ALKATÚAKCaraboidea

Az ide tartozó családok közös jellemzője, hogy a 3. csípők nagyok és átjárják a potroh első haslemezét, úgy, hogy a szelvénynek csak az oldala látszik. Az 1–3. haslemez összenőtt, csak finom varrat van a szelvények között. A hártyás szárny Caraboidea-típusú, vagyis a középső ér fő- és mellékága között van legalább egy harántér. A lábfejízek száma 5–5–5, csak kivételesen más. Homlokukon nincsenek pontszemek, csápjaik többnyire fonalasak.

Kép

Alföldi homokfutrinka (Cicindela soluta) (Székessy, 1958)

Család: HOMOKFUTRINKÁK (színes 217.)

Fam: Cicindelidae

Közepes nagyságú, rendkívül élénk mozgá-sú, jól repülő fajok tartoznak ide. Szemeik erősen kiugróak, félgömb alakúak. Rágóik hoszszúak és sarló alakúak, hegyes belső fogakkal. Előtoruk keskeny, hengeres, lábaik hosszú, feltűnően vékony futólábak. Színezetük általában fémes, sokszor zöldes (hasi oldaluk is), a fedőkön különféle fehéres, sárgás harántfoltokkal, kifli alakú vállfolttal vagy más rajzolattal. Nappal aktív állatok, kimondottan a meleg, napos időszakokat kedvelik. Gyakoriak a homokos erdei utakon, nyiladékokon. Jellegzetes a menekülési viselkedésük. Zavaráskor hirtelen felröppennek, párméternyi repülés után úgy ereszkednek a talajra, hogy fejükkel az őt zavaró irányába fordulnak, majd ez ismétlődik újból, a zavarás megszűntéig. A lárvák feje és tora nagy, erősen kitinizált, a fej négy fiókszemmel. A potroh hátlemezei középen nem nőttek össze. A talajban készített lakócsőben zsákmányra leső Cicindela lárva igen figyelemreméltó. A nagy fej és a tor derékszögben hajlik a potrohához képest, így e két testtájjal lezárja a cső bejáratát. A felfelé álló rágókkal kapja el az áldozatát. Potrohának ötödik hátlemezén két kampót vagy más toldalékot visel, amellyel testét a lakócső falához szorítja.

Öves homokfutrinka

Cicindela hybrida Linné

12–15 mm nagyságú, bronzos, kékeszöld színű bogár, lábai rézvörösek. A szárnyfedőkön nagy kiflialakú, sárga vállfoltok, majd egy középső harántfolt és egy újabb kiflialakú folt a végeken. Homloka a szemek között csupasz. Sok változata ismert.

Erdei homokfutrinka

Cicindela silvicola Latreille

14–16 mm, az előző fajhoz hasonló, de homloka a szemek között szőrös. Szürkészöld, alul fémeszöld színű. Szárnyfedő foltjai fehérek, világossárgák, a vállfolt osztott.

Mezei homokfutrinka

Cicindela campestris Linné

Gyakori faj, 10–16 mm-es nagysággal. Alapszíne zöld, a szárnyfedők rajzolata 6 kis foltból áll. Ismertek sötétebb ércfényű színváltozatok és nagyon sok rajzolat szerinti változat is.

További fajok:       

Parlagi homokfutrinka

Cylindera germanica Linné

Parti homokfutrinka       

Cylindera arenaria Fuessly

Foltos homokfutrinka       

Lophyridia lunulata Fabricius

Család: FUTÓBOGARAK(színes 220.)

Fam: Carabidae

Csápjuk fonalas, a csápízek száma 11, amelyből az első ízek csupaszok, a többiek szőrösek. A csápok a felső állkapocs töve és a szemek között erednek. Mandibulájuk erőteljes, befelé görbülő. Egyes fajok harapásakor a rágók 2 kg tömegű testként nehezednek egy négyzetmilliméter felületre.

Méretük, színezetük, testalkatuk igen változatos. A 2 mm-estől (pl. kétsávos partfutó), a 3–4 centiméteresig (pl. bőrfutrinka), az egyszínű feketétől (pl. közönséges gyászfutó) a szalmasárgán át a rézvörösig (pl. rezesfutó) mindenféle előfordul közöttük.

Emésztésük külső vagy belső. Külső emésztés esetén az állat a megragadott, roncsolt zsákmányba emésztőnedvet bocsát, majd az elfolyósodott részeket, felszívja. Többek között a Carabus fajok táplálkoznak ily módon. Más fajok (pl. Pterostichus oblongopunctatus) darabokat harapnak ki a prédából, lenyelik azokat, és a bogár szervezetén belül történik az emésztés.

Eléggé jellegzetes a védekezési stratégiájuk is. Anális mirigyükből maró hatású és riasztó szagú váladékot lövellnek ki a támadó irányába. Ez az anyag általában kis szénatomszámú szerves sav(ak) (pl. metakrilsav) vizes oldata.

Eredetileg a futóbogarak fejlett hártyás szárnnyal rendelkeztek. A repülés volt az elsődleges terjedési mód. Az evolúció során alakultak ki a mai formák. Az erdei fajok többségének hártyásszárnya csökevényes, de vannak di- és polimorf, illetve makropter fajok is. Továbbá, az előző kategóriákon belül is a szárnymozgató izmok lehetnek fejlettek vagy fejletlenek. Ennek megfelelően vannak röpképes és röpképtelen fajok, illetve fajon belül is lehetnek röpképes és röpképtelen egyedek. A röpképes fajok egy részénél egy gén határozza meg a röpképességet, más fajoknál több génes az öröklődés. A hártyásszárny di- és polimorfizmusát, amely túlnyomórészt genetikai irányítás alatt áll, a környezeti feltételek befolyásolhatják. Az élőhely zavartalansága, stabilitása a szárnyméret csökkenésének irányába hat és gátolja a szárnyizomzat kifejlődését.

A futóbogarak családjából eddig több mint 40 000 fajt írtak le. A hazánkban élő mintegy 500 faj csaknem 10 százalékát teszi ki bogárfaunánknak. Minden élőhelynek megvan a sajátos futóbogár „társulása”. Faj- és egyedszám tekintetében az egyes élőhelytípusok eltérnek egymástól. A zárt bükkösökben vagy fenyvesekben csak néhány faj fordul elő, míg az erdőszegélyeken, tisztásokon, patakok partján jóval több. Azonban, minden objektumban van egy-két faj, amelyik magas(abb) egyedszámával kiemelkedik a sorból. Ez az objektum lehet egy pár m2-es mikrohabitat, egy erdőrészlet, vagy több kisebb-nagyobb élőhelyet magábafoglaló topográfiailag elkülöníthető egység, de még ennél nagyobb léptékű is előfordulhat. A táblázatban a Pilis Bioszféra Rezervátum (mint egy objektum) különböző pontjain elhelyezett talajcsapda sorozatokkal fogott futóbogár-anyag feldolgozása során nyert néhány adatot illetve mutatót adtunk meg példaként.

Az erdei fajok nagyobbik része éjjel, más részük nappal aktív, de vannak szürkületi állatok is, illetve egyesek aktivitása átfedi e kategóriákat. Aktivitásukat számos tényező befolyásolja (pl. fényintenzitás, hőmérséklet, a talaj nedvességtartalma, növényborítottság). A legtöbb faj általában a talajfelszínen aktív, míg egyes nemek (Dromius- és Lebia fajok) egyedei a fákon, fák kérge alatt, szújáratokban, illetve a cserjéken, bokrok levelein mászkálnak, kutatnak zsákmány után, ahol szú-, levél- és egyéb bogárlárvákat, levéltetveket, lepkehernyókat ragadoznak. A szezonális aktivitásuk, életmenetük igen lényeges és bonyolult kérdés, amely több oldalról befolyásolt (pl. a zsákmányállat egyedszáma) és összefüggésben van szaporodásukkal is oly módon, hogy a különböző korú egyedek nem egyformán és nem egy időben aktívak. Számos faj életében a repülés is fontos szerepet játszik. Ezen állatok populációi között a géncsere ily módon biztosított. A repüléssel történő diszperzió és migráció különösen a zavart élőhelyeken lényeges. A különböző korú és nemű egyedek repülési aktivitása eltérő lehet. A fiatal állatok repülési hajlama erősebb, mint az időseké.

A futóbogarak kifejlődése a tojástól az imágóig általában egy évnél rövidebb időt vesz igénybe, fajonként igen eltérő lehet. Még egy fajon belül is lehetnek különbségek az élőhelyektől, vagy geográfiai eltérésekből adódóan. Holometaboliával fejlődnek. A nőstények fekundítása, fajtól függően, az 5–10 tojástól a többszázig terjedhet. Egyes fajok őrzik a tojásokat, és mintegy primitív ivadékgondozást mutatnak. A lehelyezett tojásokból, amelyeket a nőstények egyesével vagy kisebb-nagyobb csomókban raknak a talajba, a kikelő lárva három stádiumon át, kétszeri vedléssel, jut el a bábállapothoz. A lárvák szabadon mozgó Campodeoid-alakúak, hat-hat fiókszemmel, vízszintesen előreálló, lapított fejjel, nagy rágókkal. A fej, a tor és a hátlemezek színe általában sárga, barna vagy fekete, egyébként piszkosfehér színű. A báb ún. szabadbáb, amelyik a lárva készítette bábkamrában, a hátán levő kis szőrökön fekszik, előrehajtott fejjel és jól kivehetők rajta a testrészek és a függelékek. A friss imágónak még lágy a kitinváza és színe is világosabb, mint az idősebb példányoké.

A Pilis Bioszféra Rezervátum 15 pontján, az 1982–84. években, talajcsapdázott futóbogarak listája (1%-nál magasabb átlagos relatív gyakoriság esetén)

Fajok

Átlagosrelatív gyakoriság (%)

Előfordulási pontokszáma

Összegyedszám (db)

Aptinus bombarda (Illiger, 1800)

23,43

12

4156

Abax parallelepipedus (Piller et Mitterpacher, 1783)

15,07

15

2250

Carabus scheidleri Panzer, 1799

7,97

14

750

Pterostichus melas (Creutzer, 1799)

7,94

15

635

Pterostichus melanarius (Illiger, 1798)

5,57

12

693

Carabus convexus Fabricius, 1775

4,60

10

121

Carabus nemoralis O.F. Müller, 1764

3,37

13

296

Pterostichus oblongopunctatus (Fabricius, 1787)

3,26

14

520

Carabus ullrichi Germar, 1824

3,25

10

225

Carabus coriaceus Linnaeus, 1758

2,52

14

217

Harpalus rufipes (De Geer, 1774)

2,12

9

92

Harpalus atratus Latreille, 1804

2,08

8

119

Platyderus rufus (Duftschmid, 1812)

1,85

9

182

Carabus hortensis Linnaeus, 1758

1,81

9

265

Abax ovalis (Duftschmid, 1812)

1,55

10

286

Abax parallelus (Duftschmid, 1812)

1,23

9

214

Molops piceus (Panzer, 1793)

1,21

12

162

Platynus assimilis (Paykull, 1790)

1,20

6

194

Forrás: Kádár és Szél (1999).

A futóbogarakat általában opportunista, generalista ragadozóknak tartják, azonban a növényi táplálék jelentősége nagyobb, mint azt korábban gondolták. Kevés az olyan fajok száma, amelyek többé-kevésbé specialisták. Ilyenek, például,. a hazai erdőkben is honos cirpelőfutók (Cychrusspp.), amelyek szinte csak csigákkal táplálkoznak. A keskeny nyakpajzs, az ormányszerűen megnyúlt fej, a kanálszerű tapogatók és a hosszú rágók mind a csigaházba való beférkőzést segítik elő. Számos korábban kimondottan ragadozónak tartott fajról kiderült, hogy fogyaszt növényi anyagokat is, mint ezt belgiumi vizsgálatok, pl. a Pterostichus melanarius-nál igazolták. 181 db felboncolt imágóból 141-ben találtak növényi szövetmaradványokat. Táplálkozás szempontjából három csoportot lehet körvonalazni: Az imágók nagy része karnivor (1.) (pl. Carabusspp.), más részük vegyes táplálkozású (2.) (számos Harpalus és Amara faj), és vannak növényevők (3.) (pl. Zabrus spp.) is. A lárvák általában karnivorok. Granivoriát, azaz magevést, egy Amara faj, továbbá a Harpalus és az Ophonus csoportok számos fajának lárvájánál igazoltak. Egyes fajok lárvái élősködők.

Mivel a futóbogarak számára a táplálékellátottság a természetben általában szuboptimális, ezért a vegyes táplálkozás, a polifágia valamint az opportunizmus tűnik jó stratégiának. Részben e tulajdonságaik teszik őket alkalmassá, hogy egy lehetséges biológiai kontrolként működjenek, hiszen a zsákmány visszaszorulása esetén is túlélnek az adott területen. Továbbá azért, mert (1) a legtöbb fajnak számos egyede több évig él, így többször is szaporodik, (2) életciklusuk nem kötődik speciális zsákmányhoz, (3) aggregációt mutatnak, azokon a helyeken, ahol a zsákmányból több van, (4) ez utóbbi helyeken pedig a lárvák kannibaliznusának intenzitása csökken, a predáció válik jelentőssé.

Számos fajuk kitűnő indikátor. A különböző szennyeződésekre, zavarásokra és egyéb behatásokra (pl. talajvíz csökkenés) érzékenyen reagálnak, így bioindikációra is felhasználható szervezetek.

A fajok többségének könnyű határozhatósága, automatikus gyűjtőmódszerekkel (pl. talajcsapdákkal, fénycsapdákkal) való könnyű gyűjthetősége, azaz talajfelszíni és repülési aktivitásának egyszerű nyomonkövethetősége, teszi e csoportot alkalmassá a hosszú távú monitorozásra is.

A futóbogarak szakirodalma több tízezerre tehető. Ezért rendhagyóan, egy-két kivételtől eltekintve, mellőztük a hivatkozásokat. E helyen adunk meg, utólag, a teljesség igénye nélkül, néhányat, amelyekben további, bőséges irodalom található. Életmód és ökológia területéről, pl. Thiele (1977), Luff (1987), Lövei és Sunderland (1996) munkái, morfológia, taxonómia és determináció területéről pedig Csíki (1905–1908), Freude és mtsai (1976), Lindroth (1985-86), Hùrka (1996) könyvei ajánlhatók.

Aranyos bábrabló

Calosoma sycophanta Linné

Leírása : Az imágó hasi oldala kék vagy kékes fekete, kissé fénylő, felül az előtora kék, szárnyfedője rézvörös-aranyoszöld. A csápok és a lábak feketék. Nagysága 24–30 mm. Az erdők egyik legszebb bogara. Lárvája kifejletten fekete színű.

Elterjedés, életmód : A domb- és hegyvidéki erdőket, különösen a tölgyeseket kedveli. A lárva és az imágó is fáradhatalanul mászkál vagy futkározik a fatörzseken, ágakon, és zsákmány után kutat. Napsütéses, meleg időben aktív és a kora délutáni órákban a legmozgékonyabb. Hártyás szárnya fejlett. Május végén, június elején szaporodik. Ha elegendő a tápláléka, akkor fejlődési ideje igen rövid. A tojásból pár nap múlva kikelő lárva, két hét alatt elérheti teljes fejlettségét, ekkor a talajba húzódik bábozódni. Ezt követően egy-két hét múlva bújik elő a kifejlett bogár. Az imágók telelnek át. A tavaszt a szülői nemzedék bogarainak is mintegy 60%-a megéri. Egyes adultok 3–4 évig is élnek. Tápláléka szinte teljes egészében lepkehernyókból és -bábokból tevődik össze. Elsősorban a gyapjaslepke, az apácalepke, a búcsújárólepke, továbbá bagolylepkék bábját, illetve hernyóját fogyasztja nagy mennyiségben. Az imágó közel ötven napig táplálkozik, ez mintegy négyszáz darab hernyót jelent, mint zsákmányt, egy szezonban. A lárva élete során kb. negyven hernyót fal fel, bábból pedig 20 darabot képes elfogyasztani, és még többet károsítani. Amerikai vizsgálatok azt mutatták, hogy az 1. és a 2. stádiumú lárva inkább a bábokat, a 3. stádiumú pedig a lárvákat fogyasztotta szívesebben. Az imágó és a lárva mindkettője jobban preferálta a nőstény lepkebábokat.

A biológiai védekezés klasszikus példájaként emlegetik e szép bogárnak Európából az USA-ba történő betelepítését, ahol a szintén behurcolt gyapjaslepke és aranyfarú lepkék ellen vetették be sikeresen.

Védett állat, mindenképpen kíméletet érdemel. Hernyópusztító tevékenységében nem marad el tőle a

Kis bábrabló (színes 221.) Calosoma inquisitorLinné, amelyik erdeink gyakori, sokszor tömeges faja. Nagysága 15–20 mm, általában bronzbarna színű.

Ragyás futrinka

Carabus cancellatus Illiger

Leírása: Az imágó teste alul fekete, felül rezeszöld vagy rézvörös. A szárnyfedőkön hat-hat kiemelkedő borda van, amelyből három-három láncszerű. 18–25 mm hosszú.

Elterjedés, életmód : Inkább erdőszegélyeken, erdőirtásokon található nagyobb számban. Talajfelszíni aktivitásának két periódusa van. Az első áprilistól június végéig tart, és ezen időszak a szaporodási aktivitását is lefedi. A második augusztusban van, de ez rövidebb és kisebb csúcsú az előzőnél. Ekkor találhatók a frissen kibújt állatok. A nőstény többször rak tojást, egy-egy alkalommal 2–14, egy idényben összesen mintegy 20–60 darabot. Teljes kifejlődése 10–13 hétig tart, ebből 8–10 hét a lárváé. Az imágók telelnek át, sokszor csoportokban, nem ritkán kidőlt fatörzsekben. Az imágó és a lárva is elsősorban ragadozó. Minden elérhető és általa legyűrhető zsákmányt elfogyaszt. Mint minden hazai Carabus faj, ez is védett.

BőrfutrinkaCarabus coriaceusLinné

Legnagyobb futrinka fajunk. Nagysága elérheti a 40 mm-t is. Egyszínű fekete, a szárnyfedők bőrszerűen ráncoltak – innen az elnevezés. Sokszor talajjal szennyezett, sáros. Gyakran található pl. talajgödrökben, ültetőgödrökben.

Kék futrinka (színes 219.)

Carabus violaceus Linné

25–30 mm nagyságú, egyik leggyakoribb Carabus-fajunk. Színe ibolyakék, kék, feketéskék, és a szárnyfedők oldalpereme ibolyavörös, aranyosvörös, zöld. Elsősorban hegy- és dombvidéken közönséges.

Lapos kékfutrinka – Carabus intricatus Linné

25-38 mm nagyságú, dekoratív faj. Hosszú szárnyfedői hátrafelé kissé kiszélesednek, laposak, rajtuk 3–3 szakadozott láncszerű borda. Színe kék. Hegyvidéken él.

Továbi gyakori Carabus-fajok:

Mezei futrinka       

Carabus granulatus Linné

Ligeti futrinka       

Carabus nemoralis Müller

Aranypettyes futrinka

Carabus hortensis Linné

Közönséges gyászfutó

Pterostichus melanarius Illiger

Syn: Pterostichus vulgarisLinné

Leírása: Az imágó hasi és háti oldala is egyszínű fekete, kissé fénylő. Lábai és csápjai feketék. A fedőszárnyak barázdái mélyek, nagysága 13–19 mm.

Elterjedés, életmód: A legkülönbözőbb élőhelyeken fordul elő. A hazai erdőknek éppúgy lakója, mint a különböző agrár kultúráknak, de nádasokban is gyakori faj. Hártyásszárnya vagy erősen csökevényes vagy teljesen fejlett, ez utóbbiak repülni is képesek, amit a fénycsapdás fogások is mutatnak (Kádár és Szél 1995). Fő szaporodási időszaka július második és augusztus első fele. Elsősorban a lárvák telelnek át, de a szülői nemzedéknek is mintegy negyede megéri a következő évet. Táplálékából, pl. pókokat, atkákat, ugróvillásokat, lepkehernyókat, Diptera lárvákat, levéltetveket, spórákat, hifát, és más bogarak lárváit azonosítottak. Több mint 38 olyan zsákmánycsoport kapcsolt a táplálkozásához, amelyik generalista táplálkozási stratégiáját igazolja. Éjszakai rovar.

Gödörkés gyászfutó

Pterostichus oblongopunctatus Fabricius

Leírása: Az imágó felül, gyenge rézszínűen fénylő fekete, a lábszárak, a lábfejízek, és a tapogatók barnák. A fedőszárnyakon, a 3. köztérben jól kivehető 4–4 kis gödörszerű bemélyedéssel. Nagysága 9–12 mm.

Elterjedés, életmód: Tipikus erdei avarlakó faj. Éjszaka aktív állat. Fő mozgási aktivitása április-június hónapokra esik. Ez idő alatt produkálja a tojások java részét is. A lárva a nyári időszakban fejlődik, majd egy maga készítette kis üregben, bábozódik. A második aktivitási csúcs időszaka augusztus–október, de jóval kevesebb imágóval, mint az elsőben és ezek is elsősorban fiatal, újgenerációs egyedek. Az adultok hibernálnak. Hártyás szárnya fejlett, de mivel szárnyizomzata fejletlen, ezért nem tud repülni. Egy négyzetméter területen általában 1–2 imágó található. A lárvák száma alacsony denzításnál is 15–20 darab lehet ugyanekkora területen. Mivel a lárvák kannibalizmusra hajlamosak, ezért nagy a lárva mortalitás e fajnál. A nőstény egy szezonban mintegy 130–250 tojást produkál. Ebből azonban csak igen kis százalék (kb. 10–15) realizálódik, mert a természetes talajfaunában sok ellensége van. Polifág, ragadozó állat, táplálékában többek között lepkehernyókat, pókokat, atkákat, levéltetveket mutattak ki.

Nagy selymes futrinka (színes 218.)

Harpalus rufipes De Geer

Leírása: A kifejlett bogár 14–16 mm hosszú, szurokfekete színű, a lábak és a csápok sárgásvörösek. Fedőszárnya sárga, selymes szőrökkel borított.

Elterjedés, életmód: Leginkább a sík- és dombvidéken elterjedt, de a hegyekben is előfordul. Különösen erdőszegélyeken, réteken, irtásrészeken, ruderáliákban. Ritkás erdőkben is könnyen megtelepszik, különösen, ha mezőgazdasági területek vannak a közelben. Éjszaka aktív állat. Hártyásszárnya jól fejlett, nagy diszperziós képességgel rendelkezik, fényre repül. A fénycsapdás fogásokban a gyakoribbak között van. Szaporodási időszaka viszonylag hosszú, általában július második fele – augusztus. A nőstény egyszerre 5–15 db tojást rak le. A tojásból 14–20 nap múlva bújik ki a lárva, amelyik általában a harmadik, ritkán a második stádiumban, telel át a talajban. A következő évben, nyár elején, a talajban bábozódik, és mintegy 2–3 hét múltán bújik ki az imágó. A szülői generáció nagyobbik hányada a szaporodás évében elpusztul, de kb. harmada áttelel. Ezek a példányok újabb szaporodásban vehetnek részt. Talajfelszíni aktivitásának mintázata átlagban egy május végi–június eleji kisebb és egy nyárvégi (de már júliusban is kezdődhet) őszi nagyobb csúcsból áll. Repülési aktivitása a két talajfelszíni csúcs közé illeszkedik. Vegyes táplálkozású állat. Az imágó nagyobb hányadban állati, kisebb hányadban pedig növényi eredetű táplálékot fogyaszt. A lárva táplálékpreferenciája ennek fordítottja. Növényi táplálékként elsősorban magvakat (pl. csenkesz) fogyasztanak.

Az újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy életmenetét tekintve egy nagyon plasztikus fajról van szó, ezért szaporodásának, fejlődésének és ökológiájának számos kérdése még egyáltalán nem lezárt.

Hantfutó – Dolichus halensis Schaller

15–20 mm nagyságú. Szurokfekete, de a szárnyfedőkőn egy hátrafelé keskenyedő hosszú, háromszög alakú folt vörös. Növényevő faj, szántóföldeken is közönséges. Győrfi (1957) említi, hogy akác magvetésekben rágáskárokat okozott, ami a csemeték pusztulásához vezetett.

Gabonafutrinka – Zabrus tenebrioides Goeze

Társnév: Gabonacsócsároló, ollós kukac, stb.

14–28 mm nagy, fekete, de lábai és hasi oldala barna. Jelentős mezőgazdasági kártevő. A nemző a gabonaszemeket rágja meg, de az álca a fő károkozó. A gabonafélék leveleit vázasítja ki, „csócsárolja”, a levelek elszáradnak.

Család: CSÍKBOGARAK – Fam: Dytiscidae

Testük áramvonalas, felül erősebben domború, mint alul, a vízi életmódhoz alkalmazkodtak. Fejük rövid és széles, a szemekig az előtorba visszahúzott, a csápok csupaszok. A lábszárakon és a lábfejeken hosszú úszóserték vannak. A 3. pár lábuk egyidejű mozgatásával hajtják magukat előre. Általában egyszínű sötétbarna vagy fekete rovarok. Testüket víztaszító, olajos hártya borítja. Az álló- és folyóvizekben egyaránt élnek. Hártyás szárnyaik fejlettek, jól repülnek. Az imágók és a lárvák is ragadozó életmódot folytatnak. Többek között szúnyog- és rovarlárvák, ebihalak, halivadékok vagy éppen saját fajtársaik lárvái jelentik a zsákmányt. Az imágók emésztése belső, vagyis a zsákmányt felfalja (lásd a futóbogaraknál mondottakat!). A lárváknál a rágókban egy kis csatorna van kiképezve, amelynek segítségével a külső emésztéshez szükséges tripszintartalmú váladékot, a víz alatt, a prédába juttatják, majd kiszívják annak feloldott testtartalmát. A nőstények általában a növények (ez lehet szárazföldi vagy vízi) felületére vagy annak szöveteibe rakják a tojásaikat.

Szegélyes csíkbogár

Dytiscus marginalis Linné

Egyik legnagyobb bogárfajunk, eléri a 30-35 mm-es nagyságot is. Nevének megfelelően az előtor köröskörül és a szárnyfedők sárgán szegélyezettek, egyébként sötét olajzöld színű. Lábai és a test hasi oldala sárga. A nőstény szárnyfedőinek eleje ráncolt.

Nagy búvárbogár

Cybister laterimarginalis Geer

Társnév: Szélesszegélyű csíkbogár

Nagytestű bogár, 30–35 mm mérettel. Feketészöld, hátrafelé keskenyedő sárga oldalszegéllyel. Fejpajzsa is sárga. Halastavakban gyakori.

További gyakoribb fajok:

Foltoshasú csíkbogár       

Dytiscus circumflexus Fabricius

Barázdás csíkbogár       

Acilius sulcatus Linné

Osztag: CSÍBORALKATÚAK – Palpicornia

Az ide tartozó bogarak öszetartozását az alábbi bélyegek biztosítják: Csápjuk rövid, 6–9 ízű, viszont állkapcsi tapogatóik (palpus maxillaris) mindig erősen fejlettek, lagtöbbször 4-ízűek és általában nagyobbak a csápoknál. Erre utal régi magyar elnevezésük: tapogatócsápúak. Az állkapcsi tapogatók tulajdonképpen átveszik a csápok szerepét. Lábfejízeinek száma: 5–5–5. Egyetlen családot sorolunk ide.

Család: CSÍBORFÉLÉK – Fam: Hydrophilidae

A fajok legnagyobb része másodlagosan vízi életmódhoz alkalmazkodott. Úszóképességük ugyanakkor gyenge. Hasoldalukon a levegőbuborékok megtartására gyakran sűrű, bársonyszerű szőrzet látható. A csíborok időnként a felszínre jönnek levegőért. Sajátságos módon veszik fel a levegőt: A felszín alatt hanyatt úszva, egyik csápjukat kiemelik a vízből és a nyakpajzs szögleténél – mint valami kis csövön – levegőt vezetnek a hasi szőrzet alá. A manővert mindkét oldalukon elvégzik. Felületük nem nedvesedik, részben a szőrzet, részben a kiválasztott olajos váladék következtében. A kisebb fajok csak nehezen küzdik le víz alá merüléskor a felületi feszültséget. Lábaik úszólábak, rajtuk úszósertéket viselnek. Általában ragadozó életmódot folytatnak. A vízben élő fajok egy része a peték számára gubót készít, amely vagy szabadon úszik a vízben, vagy a nőstény a hasa alatt cipeli.

Közönséges óriáscsíbor

Hydrophilus piceus Linné

Mint neve is mutatja, nagytestű bogár, mérete 34–50 mm. Hosszúkás tojásdad alakú, egyszínű fényes fekete, esetleg enyhe zöldes árnyalattal. Hasa a haslemezek középvonalában tetőszerűen kiemelkedik. Az imágó jó repülő, gyakran láthatjuk vízparti lámpák körül és a fénycsapdákban is néha tömeges. Téves az a felfogás, hogy halastavakban az ivadék elfogyasztásával károkat okoz. Állóvizeinkben mindenütt közönséges, a Velencei-tóban gyakori.

Osztag: HOLYVA ALKATÚAKStaphylinoidea

Az ide tartozó bogárcsaládokat az jellemzi, hogy szárnyfedőik megrövidültek, gyakran csak az első két potrohszelvényt takarják. Ha megvan a hártyás szárny, nyugalmi állapotban a rövid szárnyfedők alá húzott, rejtett. Legtipikusabban a névadó holyvákon (Staphylinidae) figyelhető ez meg. A fajok többsége ragadozó, húsevő, dögevő. Álcáik ragadozó -campodeoid- típusúak. Általában nem feltünő fajok, nagyobb méretűek csak kis számban fordulnak elő.

Család: DÖGBOGARAK – Fam: Silphidae

A család legismertebb – és részben névadó- fajai a temetőbogarak (Necrophorus spp.). Közös jellemzőjük, hogy kisebb emlősök, madarak és csigák elhullott tetemeit elföldelik. Ez a tevékenységük ivadékgondozásukkal függ össze. Az elásott és így más dögevők elől elrejtett tetem közelébe rakják le petéiket, a dögöt pedig emésztőnedveikkel átitatják. A kikelő álcákat „terített asztal”, részben már megemésztett táplálék várja. Az álcákat egyébként az anyabogár is táplálja. A dögbogarak általában nagytestű bogarak. Valamennyi lábfejük 5-ízű.

Közönséges temetőbogár

Necrophorus vespillo Linné

12–23 mm nagyságú. Alapszíne fekete, de a szárnyfedőkön két zegzugos vörösessárga sáv húzódik. A szárnyfedők néhány potrohszelvényt szabadon hagynak. Az előtor elől szőrös. A csápbunkó utolsó 3 íze vörös. Éjszaka aktív. Közönséges faj.

Nagy temetőbogár

Necrophorus germanicus Linné

Nagytestű, 20–30 mm nagyságú bogár. Az előző fajhoz nagyon hasonló, de csápbunkója fekete. Szárnyfedői teljesen feketék csak a mellfedők vörösek, a szárnyfedő nem takarja be teljesen a potrohot.

Fekete temetőbogár

Necrophorus humator Fabricius

Szárnyfedői teljesen feketék, beleértve a mellfedőket is, de csápbunkója vörös.

Nagytestű, 18–25 mm nagy, közönséges faj. Nagyobb dögökön gyakori.

Nagy dögbogárNecrodes litoralis Linné

Egyszínű fekete bogár, csak a 3 utolsó csápíz vörös. 15–25 mm nagy. Szárnyfedőin 3–3 erőteljes hosszanti borda fut végig. Teljesen csupasz. A hím hátulsó combja erősen megvastagodott, belső élén hatalmas fogakkal, lábszára görbült. Általában csak nagyobb dögökön található.

Négypettyes dögbogár

Xylodrepa quadripunctata Linné

11–25 mm nagyságú, ovális alakú, meglehetősen lapos bogár. Az előtor háta és a szárnyfedők szalmasárgák, de az előtor korongja és a szárnyfedők vállain és a hátsó bütykein 1–1 fekete folt. A pajzsocska is fekete. Tölgyerdőkben gyakori, hasznos ragadozó, elsősorban lepkehernyókra (Lymantria) vadászik.

Közönséges dögbogárSilpha obscuraLinné

Társnév: Hosszúbordás dögbogár

Teljesen fekete, 13–17 mm nagyságú, lapostestű bogár. Szárnyfedői bordákat viselnek.

További megemlítendő fajok:

Répa-vagy fekete dögbogár

Blitophaga undata Müller Répakártevő

Vörösnyakú dögbogár

Oeceoptoma thoracicum Linné Előtora vörös

Család: HOLYVÁK – Fam: Staphylinidae

Fajokban nagyon gazdag, meglehetősen egységes testfelépítésű család. Magyarországon több mint 1200 fajukat mutatták ki (Székessy, 1963). Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy a szárnyfedők rövidek, a mozgékony potrohot nem takarják be teljesen, csak az első 2 potrohszelvényt fedik. Összesen 9 potrohszelvényük van. Hártyás szárnyaik gyakran csökevényesek, visszafejlődtek, és csak mint pikkelyek láthatók a szárnyfedők alatt. Ugyanakkor nagyon sok faj kiválóan repül. Testük párhuzamos oldalú, hosszú, erősen megnyúlt. Lábaik futólábak, de ásólábak is előfordulnak. A legtöbb holyva nemzője és álcája is ragadozó életmódot folytat. Nagyon változatos körülmények között fejlődhetnek. Vannak fajok, amelyek szorgalmas légypusztítók (Aleochara spp.): a légybábban fejlődő holyváknak azonban be kell érniük a báb kínálta táplálékkal, ezért igen eltérő testméretü példányok fejlődhetnek ki. Nagy számmal vannak fészeklakó holyvák, amelyek kisemlősök, madarak és rovarok fészkeiben tanyáznak. Táplálékuk az egyéb betolakodókból – pl. atkákból – áll. A fészkekben ugyanakkor védelmet is találnak. A lódarázsholyva (Velleius dilatatusFabricius) értelemszerűen nagy biztonságban élhet. Ismertek hangyakedvelő holyvák is, amelyek hangyabolyokban élnek, sőt szoros egymásra utaltságban a hangyákkal. Egyeseket a hangyák közönbösen tűrnek, másokat viszont ápolják, sőt táplálják is! (Atemeles, Lomechusa, Zyras spp.) Cserébe a holyvák által kiválasztott váladékot nyalogatják a hangyák. A holyvafajok meghatározása nagyon nehéz. Néhány említésre méltó faj:

Bűzös holyvaOcypus olensMüller

Legnagyobb holyvafajunk, 22–33 mm. Fénytelen fekete. Kitolható bűzmirigyeinek váladékával riasztja el támadóit.

Aranysujtásos holyva (színes 173.)

Staphylinus caesareus Cederhjem

A potroh hátlemezeinek két oldalán aranysárga szőrfoltok vannak. A szárnyfedők vörös szőrözettel ellátottak. Csápja vörös, a szárnyfedők töve fekete. 17–22 mm.

Nagypettyes szemesholyva

Stenus bipunctatus Erichson

 A szárnyfedők közepén 1–1 vörös folt van. Lábai feketék. A fején éles hosszanti homlokléc található. Vizes élőhelyeken gyakori, nagysága 5–6 mm.

Ékes holyvaAbemus chloropterusPanzer

 9–11 mm nagyságú, feltünő, többszínű faj. A fej és az előtor élénk zöldes ércfényű, pajzsocskája bársonyfekete, szárnyfedői zöldek, potroha ibolyaszínű, minden hátlemezen aranysárga középvonal, mellete pedig fekete folt. A lábak és a csápok vörösbarnák.

Kék holyvaOcypus ophtalamicusScopoli

 Fekete, de a szárnyfedők határozott kék fénnyel bírnak. Nagysága 15–23 mm.

Phloeopora, Placusa, Phloeonomus spp. Kistermetű fajok, amelyek szinte kizárólag szúbogarak járataiban, illetve fák kérge alatt, különböző rovarjáratokban élnek.

Család: SUTABOGARAK – Fam: Histeridae

A sutabogarak teste erősen kitinizált, felületük fényes és csupasz. A szárnyfedők vége egyenesen lemetszett, a potroh utolsó 1–2 hátszelvényét szabadon hagyják. A test általában kerekded, ovális alakú és domború. A fej az előtor kikanyarításába illik, legtöbbször kissé behúzott. Csápjaik az első íz után térdeltek, végükön bunkósak. Rágóik nagyok, erősek (ragadozó életmód). Az előtor háta trapéz alakú, a szárnyfedők szorosan kapcsolódnak. Pajzsocskájuk kicsiny, vagy nem is látható. A szárnyfedőkön gyakoriak a vékony, hosszanti barázdák. A sutabogarak és lárváik ragadozó életmódot folytatnak. Korhadó anyagokban fejlődő egyéb rovarálcákra, nemzőkre vadásznak. Sok fajuk él a különböző szú-, cincér- és díszbogár járatokban. Kisebb emlősök és madarak fészkeiben is gyakran megtalálhatók. Egyes fajok kifejezetten a hangyákhoz kötöttek. Nagyon sok faj él dögön és trágyában, ahol sok légynyű fejlődik. Kifejezetten hasznos rovarok. Magyarországon 104 faj él, és 17 további előfordulása várható (Slawomir-Kaszab, 1980).

Közönséges sutabogár

Hister quadrimaculatus Linné

7–11 mm nagyságú, tojásdad alkú, fényes fekete bogár. Az előtor kétoldalt és elől is szegélyezett. Rágói nagyok, erőteljesek. A szárnyfedők finom hosszanti barázdákkal. A szabadon látható farfedő sűrűn pontozott. Sok változata ismert, vannak teljesen fekete példányok is, de a 4 vöröses folt is nagyon jellemző (innen az elnevezés). Főleg marhatrágyában.

Négyfoltos sutabogár

Hister quadrinotatus Scriba

Az előző fajhoz nagyon hasonló, de kisebb: 5-8 mm. Szárnyfedőin 2–2 vörös folt van. Marhatrágyában él.

Dögjáró sutabogár

Margarinotus brunneus Fabricius

Syn: Hister cadaverinusHoffmann, Margarinotus impressusFabricius

4,5–7 mm-es apró, fényes fekete bogár. Csápjai barnák. Mindenütt közönséges, elsősorban dögön és marhatrágyában található.

Lemez sutabogár – Hololepta plana Sulzer

Mint a neve is mutatja, teste teljesen lapos. Fényes fekete, párhuzamos szélű faj. Szárnyfedői nagyon rövidek, még a farfedő előtti 2. szelvényt és a 3. szelvény szélét sem fedik be. Lábai rövidek. Nagysága 7–10 mm, de vastagsága csak mintegy 1 mm. Elsősorban a száradó nyárfák kérge alatt található.

Hangyász sutabogár

Hetaerius ferrugineus Olivier

Egyik legapróbb fajunk, mindössze 1,3–1,6 mm. Myrmecophil-faj, azaz, kizárólag hangyabolyokban él. A hangyák ide-oda cipelgetik a bolyban, ami a hangyász sutabogarat egyáltalán nem zavarja. Színe rozsdabarna, ferdén álló vöröses szőrözettel.

Kéreglakó sutabogár

Platysoma frontale Paykull

Lapos sutabogár

Platysoma compressum Herbst

Hasonló, 3-5 mm nagyságú, gyakori fajok, lombosfák kérge alatt élnek.

Osztag: KÜLÖNBÖZŐ CSÁPÚ BOGARAK Diversicornia

Az elnevezés is sejteti, hogy ide olyan bogárcsaládok tartoznak, amelyek meglehetősen nehezen definiálhatók. Egységesen csak a szárnyerezet alapján jellemezhetők, amely cantharoidea típusú, tehát a középér visszafelé görbül. Egyszerűbben fogalmazva a Diversicornia-családokba azok a fajok tartoznak, amelyeknek rendszere részben még nem tisztázott, illetve a morfologiailag és anatómiailag jól rendszerezett más csoportokba (Pl. Lamellicornia, Heteromera, Rhynchophora stb.) nem sorolhatók be. A rendszertani felosztás különböző családsorozatokat ismer, a klasszikus felosztás a következő (Kaszab, 1955, Móczár 1969):

1.         Lágytestű bogarak Malacodermata 10 család

2.         Hegyesmellűek Sternoxia 5 család

3.         Vájtcombúak Fossipedes 3 család

4.         Karimás bogarak Macrodactyla 3 család

5.         Rövidmellűek Brachymera 3 család

6.         Bunkóscsápú bogarak Clavicornia 18 család

7.         Álszú-alkatúak Teredilia 4 család

Család: SZENTJÁNOSBOGARAK

Fam: Lampyridae       

Nagy szentjánosbogár

Lampyris noctiluca Linné

Leírása: A hímek szárnyfedője jól fejlett, nagyságuk 10–13 mm. A nőstények röpképtelenek, erősen lapítottak, lárvaszerűek, 9–17 mm nagyok. Színük fekete, sötétbarna. Csápjuk rövid, előtoruk elől széles ívben lekerekített, szélei világosak. A hímek szárnyfedőin bordák vannak. Fejük az előtor alá behúzott. Az utolsó haslemezek mindkét ivarnál világítanak – innen az egész család elnevezése. Ezek a sajátos világító szervek az állat zsírszövetéből alakultak ki. A világító sejtek alig különböznek a zsírsejtektől. Egy fényszóró rétegben helyezkednek el és a luciferin nevű vegyületet tartalmazzák, amely a levegő hatására oxiluciferinné alakul át.

Elterjedés, életmód: Egész Európában és Ázsia egy részén fordul elő, Magyarországon gyakori faj. A sötétség beálltával rajzik, a hímek röpködve, a nőstények a fűszálak között mászkálva világítanak – segítve ezzel a nemek egymásra találását. Ragadozó életmódot folytatnak, álca alakban telelnek át.

Kis szentjánosbogár

Phausis splendidula Linné

A nagy szentjánosbogárhoz hasonló, 8–10 mm nagyságú faj. A nőstények itt is szárnyatlanok, életmódjuk is hasonló.

Család: Lágybogarak

Fam: Cantharidae

Mint a nevük is jelzi, gyengén kitinizált, lapos testű, puha állatok. Hosszú, párhuzamos szélű fajok, lábaik hosszúak és vékonyak. Faunaterületünkön közel 100 fajuk él. 21 fajt rendszeresen fognak az erdészeti fénycsapdák is (Tóth, 1975). Gyorsmozgásúak, ragadozó életmódot folytatnak. Nappali állatok. Álcáik sötétszínűek, ugyancsak gyorsan mozognak. Gyakran télen is előjönnek és a havon mászkáló fekete állatokat „hóférgeknek” nevezik. A Cantharis-fajok erdészetben okozott kártételéről gyakorlatilag nem beszélhetünk, de a szakirodalom ismer néhány esetet, amikor több faj tömeges elszaporodásakor a fiatal, 5–10 éves tölgyek hajtásait megrágták (Ratzeburg, 1837), és különböző gyümölcsfajokon is megfigyelték őket.

Mezei lágybogárCantharis lividaLinné

11–14 mm nagyságú, nagyon közönséges faj. Előtora egyszínű sárga, hátul erősen domború és fényes. Színezete egyébként erősen változó, több színváltozata ismert. Vannak fekete és sárga szárnyfedelű alakok is. A szárnyfedők gyengén fénylők, finom, lesímuló sárga szőrözettel fedettek. Májusban jelenik meg, réteken, virágokon nagyon gyakori.

Feketéllő lágybogár

Cantharis nigricans Müller

Szárnyfedői teljesen feketék. Előtora harántos, hátul a legszélesebb, elől egyenletesen lekerekített. Előtora sárga és a közepén fordított szív lakú foltot visel. A szárnyfedők nagyon sűrűn és finoman szőrözöttek, ezüstfényűek. Feje elől sárga, hátul fekete. 9–12 mm nagyságú, hegy- és dombvidékeken erdőkben, tisztásokon, erdőszegélyeken gyakori.

Közönséges lágybogár

Cantharis fusca Linné

Előtorának elején nagy, négyszögű fekete folt van. Szárnyfedői feketék, finom, lesímuló szőrözettel borítottak. Valamennyi lába fekete. Csápjai elérik a test félhosszát. 12–17 mm nagyságú közönséges faj.

Suszterbogár – Cantharis rustica Fallén

Az előtor sárga, a közepén szív alakú fekete folttal. A combok töve sárga. A szárnyfedők feketék. Nagytermetű faj, mérete: 11–15 mm. Bokrokon és lágyszárú növényzeten nagyon közönséges. Több színváltozata ismert.

Sötét lágybogár – Cantharis obscura Linné

Előtora fekete, csak a mellén van vékony sárga szegély. Szárnyfedői a széleken vörös színűek. 9–13 mm.

A Rhagonycha – fajok a lágybogarak családjának második legnépesebb nemét alkotják. Tóth (1975) feldolgozta az erdészeti fénycsapdákba került fajokat. Eszerint a 15 Magyarországon kimutatott faj közül (Kaszab, 1955) ötöt rendszeresen fognak a csapdák. A két leggyakoribb faj: Rh. fulva és Rh. lignosa. Mindkét faj országosan elterjedt, de rajzásidejük kereken 2 hónapos eltérést mutat. A Rh. lignosa májusban, a Rh. fulva júliusban jelenik meg tömegesen.

Sárga lágybogár – Rhagonycha fulva Scopoli

Társnév: Feketevégű lágybogár

Megnyúlt testű, 7–11 mm nagyságú bogár. Csápjai, lábai hosszúak és vékonyak. Szemei kiugróan nagyok. Előtora harántos, hosszabb mint széles, előrefelé szűkülő. Szárnyfedői finoman szőrözöttek. Feje, előtora, pajzsocskája és szárnyfedői is sárgák, de a szárnyfedők vége fekete. Alul teljesen sárga. Gyakori faj.

Kurtaszárnyú lágybogár

Malthinus flaveolus Paykull

Kistermető, mindössze 3–7 mm-es, párhuzamos oldalú faj. Feje a nagy, kiugró szemekkel együtt szélesebb az előtornál. Halántéka hátrafelé kúpszerűen elszűkül. Szárnyfedői nem fedik be teljesen a hártyás szárnyakat. Előtora sárga, közepén két nagy, esetleg összeolvadó fekete folttal. Feje a szemek mögött fekete. A szárnyfedők vége világossárga, egyébként barna.

Család: BIBIRCSES BOGARAK

Fam: Malachiidae

Elnevezésük onnan ered, hogy az első potrohszelvény oldalán és az előtor első szegletében kétoldalt egy-egy kitüremkedő bőrzsák van, amelyet az állat tetszés szerint testnedveivel megtölt, vagy belőlük azt kiszívja, és akkor a zsák visszahúzódik. Kistermetű, lapos állatok, szárnyfedőik hátrafelé szélesedők. Ragadozó életmódot folytatnak. Meleg- és napfénykedvelő fajok. Gyakori képviselőik:

Bibircses bogár – Malachius aeneus Linné

6–8 mm nagyságú. Szárnyfedőin nagy, nyújtott háromszög alakú, ércfényű zöld folt található.

Kétfoltos bibircsesbogár

Malachius bipustulatus Linné

5–7 mm nagyságú. Az előtoron két sárga folt van, egyébként sötét fémfényű.

Család: SZÚFARKASOK – Fam: Cleridae

Megnyúlt testű fajok, szárnyfedőiken tarka rajzolattal. Fejük széles, előtoruk hengeres és hátrafelé szűkülő. Általában hosszú bozontos szőrözettel fedettek. Álcáik húspiros színűek. Az álcák és a nemzők is ragadozó életmódot folytatnak (innen az elnevezés), nagyon hasznos bogarak.

Fekete szúfarkas – Tillus elongatus Linné

Társnév: Hosszútestű csőszbogár

Leírása: A hímek fényes feketék, a nőstények előtora vörös. Szemei nagyok. A csápok a 4. íztől kezdve fogazottak. Szárnyfedőin pontsorok, egyébként felálló, fekete szőrözettel fedett. Hátrafelé kissé szélesedő, mérete: 6–10 mm.

Elterjedés, életmód: A nemzők és az álcák is a farontó bogarakat (Buprestidae, Cerambycidae, Anobiidae, Scolytidae) fogyasztják. Száradó, kidőlt törzseken futkároznak és a zsákmányt két első lábukkal megragadják, felemelik, leharapják a fejét és kiszívják a testnedvet. Az álcák különösen a bükk és tölgy kérge alatt gyakoriak.

Házi facsősz – Opilo domesticus Sturm

Leírása: Karcsú, 7,5–12,5 mm nagyságú bogár. Feje széles, szemei nagyok, csápjai hoszszúak, a vége felé vastagodók. Szárnyfedőin erőteljes pontsorok. Színe barna, de egy széles harántsáv a szárnyfedők tövén, egy a közepén és a szárnyfedők vége sárga. Lábai is sárgák. Egész teste felálló szőrözettel fedett.

Elterjedés, életmód: Egész Európában a Kaukázusban és Észak-Amerikában is elterjedt. Rejtett éjszakai életmódot folytat. Előszeretettel vadászik a házicincérre (Hylotrupes bajulus) és az álszúkra (Anobiidae). Kísérletek is folytak a házi facsősz tömegtenyésztésére és a bilógiai faanyagvédelemben történő felhasználására vonatkozóan, csekély eredménnyel.

Közönséges facsősz – Opilo mollis Linné

8–12 mm nagyságú bogár. Alapszíne barna, szárnyfedői sárga foltokkal. Lábai is sárgák, felálló szőrözete szintén sárga. Hegy- és dombvidéken száradó keménylombos fafajokon, faházakban gyakori. Győrfi (1957) megfigyelése szerint az O. mollis imágója gyakran a Pissodes notatus bábbölcsőiben is megtalálható.

Szúfarkas

Pseudoclerops mutillarius Fabricius

Társnév: Feketenyakú szúfarkas

Leírása: Zömök, nagyobb testű ragadozó bogár. Nagysága 11–15 mm. Feje harántos, előre tekintő, lapos szemekkel. Rágói nagyok, hegyesek és erősek. Előtora széles, hátrafelé keskenyedő. Fekete szárnyfedőinek első harmada vörös, utána fekete, a hátulsó harmadban fehér harántszalaggal. A csúcsa fehér szőrökkel fedett, egyébként egész teste hosszan szőrös.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél Európában, Észak-Afrikában él. Magyarországon közönséges, elősorban idősebb tölgyerdőkben. Szúbogarakra vadászó, gyorsmozgású állat. Álcáik a szúbogarak járataiban élnek és a szúálcákkal táplálkoznak. Nagyon hasznos, szép bogárfaj.

Hangyaalakú tarkabogár

Thanasimus formicarius Linné

Társnév: Vörös nyakú szúfarkas

Leírása: Párhuzamos testű, lapos, tarka színű bogár. Feje fekete, harántos, szemei oldalt állók. Csápjai fokozatosan vastagodók. Előtora a tövén befűzött, íves harántbarázdával. Az előtor háta és a szárnyfedők töve vörös. A szárnyfedőkön ezután egy keskeny fekete majd egy szélesebb fehér harántszalag következik. A hátulsó részén szélesebb fehéres sáv látható. Teste alul egyszínű vörös. Lábai feketék. Nagysága: 7–10 mm. Álcája rózsaszínű, feje vízszintesen megnyúlt, téglalap alakú és barna. Az első tori szelvény erősen kitinizált, a 2. és 3. tori szelvényeken pedig 2–2 kitines fog van. A test vége szintén kitinezett. Testét hosszú, gyér szőrözet fedi.

Elterjedés, életmód: Az egész palearktikumban és nálunk Magyarországon is elterjedt, gyakori faj. Az erdészeti szakirodalom a Thanasimus-fajokat nagyon hasznosaknak tartja. Ennek a vélekedésnek minden alapja megvan, hiszen a nemzők és az álcák is szúbogarakat ragadoznak. Ennek megfelelően különösen a fenyőerdőkben gyakoriak. Nagyon gyorsmozgású bogarak. A megragadott szúbogarat magasan a levegőbe emeli, leharapja a fejét és kiszívja, a potorhot pedig el is fogyasztja. Fejlődésmenete a szúfajok életéhez igazodik. A petézés a szúk rajzásideje alatt történik, peteprodukció: 20 db (Győrfi, 1957). Petéit kisebb csomókban a kéregpikkelyek alá helyezi. A peték köménymagra emlékeztetnek. Az egy hét múlva kikelő álcák faliszttel táplálkoznak, de a 3. álcastádiumtól kezdve már támadják a szúálcákat. Előfordul a kannibalizmus is. ősszel bebábozódik és báb alakban áttelel. Rendkívüli hasznosságuk ellenére nem remélhető, hogy egy-egy szúgradációt meg tudnának fékezni. Hasonló rokon faj: Thanasimus rufipesBrahm.

Szalagos méhészbogár (színes 179.)

Trichodes apiarius Linné

Leírása: 9–15 mm nagyságú, dekoratív faj. A szárnyfadők alapszíne sárga, vöröses sárga, kék harántszalagokkal díszítve. Felálló szőrözete barnásfekete. Nagyon sok színváltozata ismert. Szemei nagyok, kiugrók. Csápjainak 3 utolsó íze nagy bunkót képez. Előtora hátul erősen befűzött. Lábai erőteljesek. Álcája rózsaszínű, az utolsó potrohgyűrű elszarusodott, villás.

Elterjedés, életmód : Közép- és Dél-Európában egészen az Altáj hegységig fordul elő. Álcái a méhfélék (Osmia, Megachile, Anthophora, stb.) fészkében fejlődnek, de irodalmi adatok szerint a házi méh kaptáraiban is előfordulnak. Itt azonban csak az elhullott méheket és bábokat falják fel. Főleg a gondozatlan kaptárakban szaporodhatnak el. Megtalálták őket a fadarazsak (Sirex) meneteiben is. Meleg- és napfénykedvelők, gyakran láthatók fészkesvirágzatú növényeken.

Család: FARONTÓ BOGARAK

Fam: Lymexilonidae

Fafúróbogár – Hylecoetus dermestoides Linné

Társnév: Hosszúkás farágóbogár, penésztenyésztő fabogár

Leírása: Megnyúlt, hengeres testű, 6–8 mm nagyságú faj. Feje széles, csápja rövid. Az előtornak éles oldalpereme van. Pajzsocskája közepén kiemelkedő borda látható. Lábai vékonyak. A hím feje, előtora és szárnyfedővége fekete, a nőstény egyszínű sárgásvörös. Az álcának nincsenek szemei, fehérszínű és a nyakpajzs kapucniszerűen kiemelkedő. Az utlosó potrohszelvény hosszú, kéthegyű csúcsban végződik.

Elterjedés, életmód: Európában, a Kaukázusban és Szibériában fordul elő. Lomberdőkben, elsősorban bükkfában gyakori. A rajzás áprilistól júniusig várható. A petéket egyesével rakja le különböző lomb- és fenyőfajok, de mindenekelőtt a tölgyek, a nyír és a bükk kéregrepedéseibe, tuskóiba, fekvő törzsekre. A kikelő álcák a faanyagba furakodnak és ott hosszú (15–30 cm-es) járatokat készítenek, és tulajdonképpen ezzel műszaki károkat okoznak. A járatok mélyen a fatestbe hatolnak. Az álca a járatokból a rágcsálékot fokozatosan eltávolítja, méghozzá „hátramenetben”. A járatban ugyanis nem tud megfordulni. A járatokat összehúzódva hátrafelé is tágítja, hiszen az egyre növekvő álca csak így tudja a befurakodási nyílásig hátratolni a rágcsálékot. A szűk bemeneti nyíláson végül a tüskeszerű potrohnyúlványával tolja ki a rágcsálékot. Az álca mindennek ellenére nem a faanyagból él, hanem a menetek falán megtelepített Ambrozia gombából. Az Endomyces hylecoeti nevű gombafajt még a petéző nőstény telepíti meg. A gomba kezdetben fehér, majd megfeketedik. Az álca a gombatenyészet miatt tartja tisztán a járatot. A H. dermestoides álca alakban telel át, tavasszal bábozódik. Évente egy nemzedékkel szaporodik.

Kép

A: Fafúró bogár (Hylecoetus dermestoides) álcája B: Hajófúró bogár (Lymexilon navale) álcája (Schwenke, 1974)

Hajófúró bogár – Lymexilon navale Linné

Társnév: Farontóbogár

Leírása: Nagyon karcsú és hosszú bogár, 7–13 mm nagy. Teste hengeres, feje fekete, gömbölyű, szemei nagyok, a nyak befűzött. Előtora sárga, hosszú és hengeres. Pajzsocskáján kiemelkedő bordák vannak. Lábai vékonyak és hosszúak. Szárnyfedői sárgák, de hátul a varrata, olykor a vége is, fekete. Az álca fehér, 14–15 mm nagyra nő, hengeres, utolsó potrohlemeze felfelé hólyagszerűen megduzzadt nyúlványt visel.

Elterjedés, életmód: Nem túl gyakori, de lomberdeinkben farakásokban, széldöntött törzsekben, illetve feldolgozott faanyagban találkozhatunk vele. Kizárólagos tápnövénye a tölgy (Quercus). Műszakilag okozhat kárt. Az álca a járatokat nem takarítja ki, azokban nincsenek megtelepedve gombák. Nevét onnan kapta, hogy leírója, Linné egy hajógyárban a tölgy gesztjéből készült hajóalkatrészből nagy tömegben gyűjtötte, 1746-ban.

Kép

Pattanóbogár (Elateridae) álcák végei. A: Lacon murinus B: Dolopius marginatusC: Selatosomus aeneus D: Athous subfuscus (Schwenke, 1974)

Család: PATTANÓBOGARAK

Fam: Elateridae

A pattanóbogarak meglehetősen hasonló és jellegzetes alakú bogarak. Testük hosszúkás-ovális, végük felé elkeskenyedő, has-háti irányban lapított. Az Elateridae-család egyöntetű morfológiai megjelenése más bogárcsaládoknál nem jellemző ennyire. Elnevezésük különleges ugró képességükre utal: a hátára fordult pattanóbogár fejét hátrafeszítí, majd hirtelen kiegyenesedve több centiméteres magasságba dobja fel magát. A melltő nyúlványa pontosan illik a mellközép gödrébe – ezt akasztja be a bogár, majd erős izomzatával hirtelen „katapultál”. Erősen kitinizált fajok. Fejük előre álló, nem túl mozgékony. Csápjuk 11 ízű és fonalas, rövid. Lábaik is rövidek és vékonyak, lábfejeízeik száma 5. Hártyás szárnyaik fejlettek. A hazai fajok 2–30 mm közötti nagyságúak. Álcáik az ún. „drótférgek”. Az elnevezés oka az erősen kitinizált, hosszú, drótszerű test. Az álcákat két fő típusba lehet sorolni: 1. A test keresztmetszete kerek, a potroh vége kihegyesedő (Elater, Agriotes, Dolopius-fajok). 2. A test keresztmetszete ovális (lapított), a potroh vége fogószerűen kimetszett (Athous, Denticollis, Selatosomus-fajok). Vannak olyan fajok is, melyeknek álcái fehérek, puhák, potrohszelvényeik összenyomottak (Cardiophorus-fajok). Az egész világon elterjedtek, Magyarországon mintegy 180 fajukat mutatták ki. Növényvédelmi szempontból jelentős család, mert számos fajt – különösen a mezőgazdaság – kártevőként tart nyilván. Nagyon sok faj mindenevő, vannak korhadéklakó, ragadozó és természetesen növényevő fajok. A növényekkel táplálkozó drótférgek a talajban levő friss növényi részeket, magokat, szár- és gyökérkezdeményeket, megrágják. A dugványokból meginduló szárkezdeményeket különösen kedvelik, mindenekelőtt nemesnyár esetében. Árulkodó lehet a hiányos kelés. Csemetekertekben okozhatnak kárt. A nemzők táplálkozása nem okoz gondot. A pattanóbogarak a talajban bábbölcsőben bábozódnak, és a nyár végén, ősszel ki is alakul az új nemzedék. Az imágók azonban a bábbölcsőben vagy a talajban maradnak és csak tavasszal jönnek elő. A bogarak jól repülnek, sok faj estefelé aktív, az erdészeti fénycsapdákban rendszeresen megtalálhatók. Az egyes fajok leírásánál a testalakot nem részletezzük, tekintettel a család egyöntetű megjelenésére.

Szegélyes pattanó

Dolopius marginatus Linné

6–8 mm nagyságú, az előtor első szegélye, a lábai és a csápok vörösek, szárnyfedőinek közepén egy-egy hosszú, sötét sáv, egyébként világosbana. Győrfi (1963) szerint a tölgy hajtásainak megrágásával a nemző is okozhat kárt. Álcái a talajban a gyökereket rághatja, de elpusztíthatja a Tachina-bábokat is. Ugyanakkor ellensége a Bupalus piniarius bábjainak is, amely tevékenységük feltétlenül hasznos (Brauns, 1964). A faj országosan elterjedt, legnagyobb tömegben az Északi Középhegységben és a Dunántúlon fordul elő, rajzáscsúcsa június elején várható (Tóth, 1975). Schwenke (1974) szerint valamennyi erdőtípusban ez a leggyakoribb pattanóbogár faj.

Vöröslábú gyászpattanó (színes 180.)

Melanotus rufipes Herbst

13–19 mm nagy, párhuzamos szélű faj. Lábai és csápjai vörösek, egyébként fekete, barnásfekete, fényes. Álcája korhadó faanyagban, tuskók, törzsek kérge alatt él, ragadozó. Tisztán erdei állat, országosan elterjedt, nagyon gyakori. A fénycsapdák tömegesen fogják, már április végén megjelenik és még szeptemberben is jelen van – éles rajzáscsúcsa nincs, május második felében hosszabb ideig magas egyedszámmal van jelen (Tóth, 1975).

Dülledtszemű pattanó

Denticollis linearis Linné

Mint a neve is utal rá, szemei nagyok és kiugróak, dülledtek. Előtora vörösbarna, sötét korongfolttal, szárnyfedői általában sárgák, de vannak sötét példányok is. Nagysága 10–13 mm. Elsősorban hegyvidéki erdőkben gyakori.

Egérszínű pattanóbogár

Lacon murinus Linné

Syn: Brachylacon murinusLinné, Adelocara murinusLinné

12–17 mm nagyságú, közönséges faj. Alapszíne fekete, sűrűn borítva szürke, barna és fekete pikkelyekkel. Táplálkozásmódjára vonatkozóan különböző adatok állnak rendelkezésre: Növényi és állati táplálék egyaránt szerepel étlapján. Hazai megfigyelések alapján inkább ragadozó életmódunak ismerjük (Jermy, Balázs, 1990).

Vetési pattanóbogár – Agriotes lineatus Linné

A szárnyfedők közterecskéi váltakozva szélesebbek és lényegesen sűrűbben szőrözöttek – a bogár hosszirányban csíkosnak látszik. Alapszíne barnásfekete, lábai rozsdavörösek. Mérete 7–10,5 mm. Az Agriotes-fajokat a mezőgazdaság egyértelműen károsaknak tartja. Erdei jelenlétük a faunát gazdagítja. További gyakori fajok:

Sötét pattanóbogárAgriotes obscurusLinné

Mezei pattanóbogár

Agriotes ustulatus Schaller

Réti pattanóbogár – Agriotes sputator Linné

Kockás pattanóbogár

Prosternon tesselatum Linné

10–12 mm nagyságú, aránylag széles faj. Alapszíne fekete, de szőrözete finom, sárgásszürke és nagyon sűrű, különböző irányokba fut össze, a szárnyfedőkön sötét harántfoltok vannak. Elsősorban erdeifenyvesekben, erdőszegélyeken közönséges.

Szurkos pattanóbogár

Athous haemorrhoidalis Fabricius

10–14 mm-es nagyon gyakori faj. Csápjai a 4. íztől kezdve fűrészesek. Barnásfekete, szárnyfedői szurokfeketék, potroha az oldalán vörös. Hasonló méretű, de egyöntetűen fekete, szürke szőrözettel:

SzerecsenpattanóAthous nigerLinné

Vérvörös pattanóbogár

Elater sanguineus Linné

Szárnyfedői élénk vörösek. 12–17,5 mm. Erdőkben a tuskók, száradó fák, fekvő törzsek kérge alatt él, ragadozó életmódot folytat. Dekoratív faj. Valamivel kisebb, ugyancsak gyakori és hasonló életmódú faj a:

Középfoltos pattanóbogár

Elater sanguinolentus Schrank

A piros szárnyfedők közepén hosszanti fekete folt található.

Fényes pattanóbogár

Selatosomus aeneus Linné

Syn: Corymbites aeneusLinné

Felülete csupasznak látszik. Színe fekete, nagysága 10–15 mm. Száraz, különösen homokos élőhelyeken gyakori, lomb- és fenyőerdőkben is előfordul.

További gyakori pattanóbogár fajok:

Talpas pattanóSynaptus filiformisFabricius

Szőrös pattanóLimonius pilosusLinné

Kép

Díszbogár (Buprestidae) álcatípusok. A: Bupresttinae-típus B: Agrilinae-típus (Schwenke, 1974)

Család: DÍSZBOGARAK (színes 178.)

Fam: Buprestidae

A díszbogarak élénkszínű, fémfényű bogarak. Testük megnyúlt, elölről hátrafelé keskenyedő, csillogó, tükörfényes. Nagyon keményen kitinezett testük van. Csápjuk már a negyedik íztől kezdve fűrészes. Szárnyuk csak hosszában redőzött, ezért gyorsan szárnyra tudnak kelni. Melegkedvelők, a meleg déli órákban a legélénkebbek. Álcáik kevés kivétellel valódi falakók. Fakéreg alatt, fák, cserjék törzsében, ágaiban élnek. Lábatlan álcáik két nagy csoportra oszthatók: 1. Buprestinae-típus: a test hát-hasi irányban lapított, az első torszelvény hatalmasan fejlett, korong alakú, potroha farokszerűen keskeny, a szelvények hosszabbak mint szélesek, az utolsó potrohszelvény lekerekített. 2. Agrilinae-típus: a test párhozamos oldalú, csak az első tori szelvény szélesebb valamivel a többinél, keresztmetszete kör alakú. Az utolsó potrohszelvényen két kitines kinövés található. A kifejlett bogarak virágokon, száraz fákon, ölfán, fatönkön találhatók. A kirepülési nyílások és a járatok jellegzetesek. A Buprestinae-álca meg tud fordulni járatában, bábozódás előtt ezt meg is teszi és így a kifejlett nemző a bábágy nyílásán keresztül hagyja el a fát. Ebben az esetben tehát csak egy nyílás van, keresztmetszete részaránytalan ellipszis, éles szögletekkel. Az Agrilinae-álca nem tud megfordulni, ezért a kifejlett nemzőnek még tovább kell rágnia egy kirepülési nyílást, melynek keresztmetszete tompaszögű háromszög. Ezesetben tehát két nyílás található. A díszbogarak álcái lábatlanok. A kéreg és a fatest határán kígyózó, lapos járatokat készítenek, amelyek rétegezetten el vannak tömve a rágcsálékkal. A bábozódáshoz mélyen a fatestbe mélyedő, kampószerű járatot rágnak. Faunaterületünkön mintegy 150 faj fordul elő.

Nyár karcsúdiszbogár

Agrilus suvorovi populneus Schaeffer

Leírás: Az imágó fémes zöld színű, karcsú, 6,5-9,5 mm nagyságú. Szárnyfedele a vállak mögött keskenyebb, hátul kiszélesedett, a csúcs finoman fogazott. A hímek kisebbek, mint a nőstények. Petéje fehér, tojásdad alakú, mintegy 1 mm hosszúságú. A kifejlett álca fehér, hossza 16 mm körüli, az utolsó potrohszelvényén két jellegzetes, hegyes kitintüskét találunk.

Elterjedés: Magyarországon biztos megjelenését először 1972-ben Szontagh (1975) észlelte az I–214 és I–455 olasznyárakon. Azóta az ország egész területén elterjedt. A nemesnyárak mellett a fehérnyárak és a fűzek is tápnövényei közé tartoznak. Legjobban az I–214 nyárfajtát kedveli. Hasonlóan erős mértékben támadja a Marilandicát és az I–154-et. Valamivel kevésbé a Robustát és az OP-229-et, közepestől gyenge mértékben a Blanc du Poitou és Triplo nyárat, alig támadja a Parvifol, Sudár, Pannonia és a Kopeczki nyárakat, legkevésbé kedveli jelenleg a BL és a Meggylevelű nyárakat.

Életmódja: A bogarak előbújásának ideje június végétől szeptember elejéig tart. Rajzásuk júliusban, augusztus elején a legintenzívebb. Kibújás után pár napig a gazdanövény leveleivel táplálkoznak és csak utána párosodnak. A nőstények petéiket csomókba rakják le és fehér, a levegőn megkeményedő váladékkal borítják be. Ezek a fatörzsön jól látható petecsomók 3–5 mm átmérőjüek, szabálytalan köralakúak. Általában a kiválasztott fa déli, napos oldalát és a símább kérgű részeket kedveli. A frissen kibújt álcák közvetlenül a kéregbe furakodnak. Az álcarakás helyén a kéreg felreped. Ez a jellegzetes, 3-5 cm hosszú kéregrepedés, középtáján a szétrepedt, fehér peteburok maradvánnyal biztos jele a díszbogár fertőzésének. Az álcák nagy része még a kibújás évében álca állapotban telel át. A következő év május–júliusában bábozódnak. Fejlődési idejük általában egy év, de lehetséges kétéves fejlődés is.

Az álca a kéregbe és a szijácsba furakodva a kambiumot elroncsolja. Különösen kedveli a nedvkeringési zavarokkal küzdő fákat, illetve állományokat. Az álcák rágása következtében jellegzetes sebek keletkeznek. A sebeknek a rágás intenzitásától függően három típusát különböztethetjük meg. Hosszanti repedés: a fa tengelyével párhuzamosan 3–6 cm hosszú. Nyílt seb: az álcarágás következtében elhalt kambiumot a fa sebforradásszerűen körülnövi. A sebek közepén jól láthatók a szijácsba mélyedő kígyózó álcajáratok. Hosszúsága 6–30 cm-et is elérhet. Zárt seb: A fák törzsén a kéreg 10–30 cm hosszúságú foltokban elhal, besüpped és megrepedezik. Az elhalt kéreg alatt sebszövetekkel körülvett zegzugos álcajáratok találhatók. Egy fán egy vagy több seb is előfordulhat a talajtól számított 20 cm-től egészen a korona tetejéig. Egymás mellett vagy felett elhelyezkedhetnek nyílt vagy zárt sebek és hosszanti repedések is. A sebzések helyén a fa gyakran eltörik. Az erősen megtámadott fák kiszáradnak.Eddigi megfigyeléseink szerint hazánkban tömeges elterjedése a következő okokra vezethető vissza:

1. Telepítéskor a fák átültetésével kapcsolatos hibák, a sűrű állás, elkésett gyérítés. Nagyon kedveli az alászorult egyedeket, a pótlásként betett sínylődő csemetéket.

2. Mechanikai sérülések, vad és rovar okozta sebzések, gyökérsérülések. Gyakran károsít együtt a Cryptorrchynchus lapathi álcájával, és ugyancsak gyakran található a Paranthrene tabaniformis hernyója által károsított fákon.

3. Az abiotikus tényezők közül a szárazságnak, aszálynak, jégverésnek és fagynak van fontos szerepe az állományok, fák legyengítésével, vagy fagyrepedések, sebzések okozásával.

4. Nem megfelelő termőhelyre telepítés, talajhibák. Nálunk általában ez az oka a károsító elterjedésének.

A károsítást elősegítő tényezők közül több együtt fordul elő. Fertőzése általában független a fák átmérőjétől. Az álcák a 2–3 éves fákat már támadják, és még 9–12 éves fákon is megtalálhatók.

Közönséges karcsúdíszbogár

Agrilus angustulus Illiger

Leírás: Az imágó bronzos zöld színű különböző árnyalatokban. Karcsú, hossza 4–7 mm.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt elterjedt. Fő gazdanövényei közé tartozik a kocsányos és a kocsánytalan tölgy. A kifejlett bogár június-augusztus elejéig repül. Petéit egyesével, vagy kisebb csoportokban a törzsek símakérgű részére, esetenként kéregrepedésekbe rakja. Álcája a kéreg alatt a háncsba és a szijácsba mélyedő hosszú, kígyózó menetet készít. Az álcamenetek a símakérgű fákon kidudorodva kívülről is jól láthatók. Álcája a kéreg alatt rágva a kambiumot elroncsolja, erősebb támadás esetén fapusztulást is okozhat. Főleg hernyórágás után legyengült, betegeskedő állományokban lép fel tömegesen. A tölgypusztulás kárláncolatában a kórokozók terjesztésében vektorként is számba jöhet a kocsányos és kocsánytalan tölgyön egyaránt.

Hatpettyes karcsúdíszbogár

Agrilus sexguttatus Herbst

Bronzos zöldesbarna imágója szárnyfedelén 3–3 fehér folt van. 8–10 mm. Idősebb fekete- és nemesnyárakon, valamint különböző fűz fajokon él. Nyárfasorokban szokott elszaporodni. Hazánkban elterjedt, de nem gyakori.

Kétpettyes karcsúdíszbogár

Agrilus biguttatus Fabricius

Leírás: Az imágó szárnyfedelén 1–1 fehér folt van. Bronzos zöld színű, 9–12 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt elterjedt. Fő gazdanövényei közé tartozik a kocsányos és kocsánytalan tölgy. Idősebb tölgyesekben él. Álcamenetei vízszintesen futnak a háncsrészben. Bábágyát a kéregben készíti. Főleg hosszantartó szárazság, lombfogyasztó rovarok rágása, vagy talajvíz csökkenés után szokott fellépni. Szontagh megfigyelései szerint a Dél-Mátrai tölgyesekben Tortrix-fajok és téli araszolók korai rügy- és lombrágása után rendszeresen elszaporodott. A tölgypusztulás kárláncolatában is résztvevő faj, idősebb állományokban. 1933-ban Győrfi (1957) Lymantria dispar károsítása után tenyésztette ki tömegesen, 60 éves kocsányos tölgyből.

Zöld karcsúdíszbogárAgrilus viridisLinné

Társnév: csemetebogár

Leírás: Imágója egyszínű zöld, vagy kékeszöld. Szárnyfedői a vállak mögött keskenyebbek, hátul kiszélesedettek, csúcsuk fogazott. 6–8 mm. Nagyon sok színváltozata ismert. Jellemző az álcajárat: A vékonykérgű részeken kidudorodik a járat, amely rágcsálékkal sűrűn tömött. Nedvfolyás is bekövetkezhet, amely megfehéredve a bükk törzsén foltot képezve biztosan utal a faj jelenlétére.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt gyakori. Gazdanövényei különböző lombfák: tölgy, bükk, gyertyán, nyír, éger, hárs, fűz és a rezgőnyár is. Győrfi (1957) szerint 1933-ban Lymantria dispar után szaporodott el középkorú gyertyán és tölgy sarjakban, és fapusztulást is okozott. A tölgypusztulás kárláncolatában megfigyeléseink szerint is résztvevő, másodlagos faj.

Kék karcsúdíszbogár

Agrilus coeruleus Rossi

Imágójának fejtetője erősen boltozott, a homlok barázdált, testének felső része kék, alsó oldala fekete. 6–7 mm. Magyarországon mindenütt elterjedt, de nem gyakori. Fő gazdanövénye a tölgy, de kedveli még a bükköt, égert és a nyírt is.

Agrilus auricollis Kiesenwetter

Hársfa-díszbogár Ez az elnevezés az erdészeti szakirodalomban a Lampra rutilans fajnál ismert, de pl. Móczár (1969) mindkét fajt ezzel a névvel jelöli. Életmódját tekintve a név ebben az esetben is helytálló.

7 mm nagyságú, aranyos, rezes színű, zöldes, barnászöldes szárnyfedőkkel. A hársakon (Tilia) él. A vékony, 1–2 cm-es ágakban és a csúcshajtáson csavarmenetszerűen készíti járatait. A korábbi rágások helyén megvastagodnak az ágak, ún. álgubacsok keletkeznek. A fertőzés feletti ágrész elhal.

Sávos tölgybogár

Coraebus bifasciatus Olivier

Társnév: Szalagos tölgyfadíszbogár

Leírás: A bogár aranyoszöld, vagy kékeszöld színű, szárnyfedőin 3–3 széles fehér harántsávval. 12–15 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt elterjedt. Károsítása az utóbbi években mind gyakrabban jelentkezik. Fő gazdanövénye a kocsányos és kocsánytalan tölgy, de előfordul cseren és molyhostölgyön is. A mediterráneumban kedveli a paratölgyet. Főleg sarjerdőkben, idős, kiritkult tölgyesekben, meleg déli oldalakon és rossz talajon álló fiatalosokban lép fel. Június–júliusban rajzik. A nőstény petéit a fiatal tölgyek vezérhajtásaira, idősebb fák be nem árnyalt oldalágainak a végére, a májusi hajtásokra, sebhelyekre, vagy rügyek közelébe rakja le. Álcája két évig rág. A második naptári év tavaszán gyakran 100-150 cm hosszú menetének a végén gyűrű alakú rágást („halálgyűrű”) készít. A halálgyűrű feletti ág, vagy törzsrész elhal és a szél könnyen letöri. A halálgyűrű elkészítése után az álca menetét ismét felfelé vezeti 4–5 cm-re és ott bábozódik.

Jelentősége: Az álca kártétele, a halálgyűrű, mind a vezérhajtáson, mind az oldalágakon előfordulhat. Nyár elején a megtámadott ág elszárad, a levelek elsárgulnak. Az ellepett suhángokon csúcsszáradás lép fel, idősebb fákon 1–2 m hosszú száraz ágak keletkeznek.

Aranypettyes díszbogár

Chrysobotris affinis Fabricius

Leírás: Alsó oldala aranyfényű, zöld szegéllyel. Háti része rézbarna. A szárnyfedők tövénél 1–1 kisebb, hátrább 2–2 nagyobb aranyfényű gödröcske van. A kifejlett bogár 10– 15 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt gyakori. Fő gazdanövényei a tölgyfélék. Álcamenete a háncsban halad, lapos, gyengén kígyózó. Májustól augusztusig repül. Fejlődése 2 éves. Hernyórágott vagy más ok miatt legyengült, betegeskedő fákat támad meg.

Kékes fenyődíszbogár

Phaenops cyanea Fabricius

Leírás: Egyszínű kék imágója 8-11 mm nagyságú.

Életmód: Fő gazdanövénye az erdeifenyő, de előfordul feketefenyőn, Picea és Abies fajokon is. Fenyvesekben a leggyakoribb és a legnagyobb jelentőséggel bíró díszbogár faj. A bogár június–júliusban repül. Peterakásra az idősebb, vagy a vastagabb kérgű fákat, törzsrészeket kedveli. Melegkedvelő, szereti a kiritkult állományokat. Álcamenetei a kéregben haladnak, itt is bábozódik. Két évig fejlődik. Különösen kedveli a gyökérrontó taplógomba (Heterobasidion annosum) által megtámadott állományokat. Hajlamos a tömegszaporodásra.

Fekete virágdíszbogár

Anthaxia quadripunctata Linné

Leírás: A bogár színe fekete, vagy vörös, rezes fényű. Nyakpajzsán 4 nagy és mély gödör van. Széles, lapos alakú, 5–7 mm nagyságú. Álcájának előtori szelvénye igen széles, korong alakú, a potrohszelvények hosszabbak mint szélesek, az utolsó potrohszelvény egyszerűen lekerekített.

Elterjedés, életmód: Magyarországon mindenütt elterjedt, a leggyakoribb díszbogarak egyike. Fő gazdanövénye az erdei-, fekete- és a lucfenyő, de megtámadja a vörösfenyőt és a borókát is. A kifejlett bogár június-júliusban repül. Petéit a fiatal fák vezérhajtásainak, ágainak kéregrepedéseibe rakja. Az álcamenetet a háncs és a szijács között készíti. Menete éles szélű, rágcsálékkal eltömített, szabálytalanul kígyózva kanyargó, 5–8 cm hosszú, egyre szélesedő. A szijácsban bábozódik. A kéreg alatt rágó álca a kambiumot elroncsolja. A megtámadott hajtásrész elhal. Lucfenyvesekben álcajáratai mind a fiatal, mind a középkorú beteg, pusztuló fák vékony kérgű (10–15 cm átmérőjű) csúcsi részén gyakoriak. Gyakran a rézmetsző szú (Pityogenes chalcographus) álcameneteivel együtt fordul elő. Erős mértékű fertőzés esetén a csúcshajtás, törzsrészek elhalását, korona legyengülést és a rézmetsző szúbogárral együt fapusztulást is okozhat.

Fűzfa virágdíszbogár

Anthaxia salicis Fabricius

Az imágó feje, nyakpajzsa és a szárnyfedők elülső fele kék, vagy kékeszöld, a szárnyfedők hátulsó fele biborvörös. 5-–7 mm. Gazdanövényei a fűz és a nyárfélék. Magyarországon mindenütt elterjedt. Május–júniusban repül. Az imágók előszeretettel keresik fel a vadrózsa virágát.

Ragyogó virágdíszbogár

Anthaxia nitidula Ratzeburg

A nyakpajzs háti oldalán nincsenek gödörkék. A hím egyszínű fémzöld, a nőstény bíborvörös, zöld fedőkkel. 4–7 mm. Magyarországon mindenütt gyakori.

Sávosnyakú virágdíszbogár

Anthaxia manca Fabricius

Az imágó nyakpajzsa fekete-arany, vagy bíborvörös, a középtől jobbra és balra 1–1 széles fekete sávval. A szárnyfedők barna ércfényűek. 8–11 mm. Magyarországon elterjedt, de nem gyakori.Gazdanövényei a szil és az éger. Május-júniusban repül.

Közönséges virágdíszbogár

Anthaxia fulgurans Schrank

A hím egyszínű, fémfényű sötétzöld, a nőstény vörös, szárnyfedőinek közepén zöld folttal. 4–6 mm. A szárnyfedők csúcsán nagy és mély pontok vannak. Magyarországon elterjedt és nem ritka. Gazdanövényei különböző lombos fák.

Tarka díszbogár (színes 175., 176.)

Melanophila picta Pallas

Syn: M. decastigmaFabricius

Imágója sötét bronz színű, fénylő, szárnyfedőin 6–6 sárga folttal és 4–4 hosszanti bordával. Álcája a hazai és nemesnyárak törzseit támadja meg, a kéreg alatt készít hosszú, kígyózó meneteket. A menetek helyén a kéreg elhal. Megfigyeléseink szerint Magyarországon csak szórványosan fordul elő, elsősorban a kedvezőtlen termőhelyekre telepített nyárasokban. A legyengült fákat támadja meg.

Fenyves díszbogár (színes 177.)

Chalcophora mariana Linné

Leírás: Európában a legnagyobb díszbogár faj. Az imágó utolsó csápizének két oldalán apró pórusok láthatók. A szárnyfedők ércbarna színűek rézszínű bordákkal és behorpadásokkal. 25–30 mm.

Elterjedés: Magyarországon a Dunántúlon elterjedt, de nem gyakori. Gazdanövénye az erdei- és a feketefenyő. A bogár június–júliusban repül, a fenyők rügyét rágja, álcája elhalt, száradó, korhadó erdei- és feketefenyő törzsekben él.

Nyárfa díszbogárDicerca aeneaLinné

Az imágó teste erőteljesen boltozott, a nyakpajzsa durván, ráncosan pontozott. Szárnyfedői hátul erősen összeszűkülnek. Ez minden Dicerca-fajra jellemző. 17–23 mm. Magyarországon elterjedt, de nem gyakori. Gazdanövényei a bükk, gyertyán, nyárak és az éger. A bogár június–júliusban repül.

Égerfa díszbogárDicerca alniFischer

Az imágó nyakpajzsának közepén hosszanti barázda van, szárnyfedele durván pontozott, sávolt és ráncos, köztereiben hosszúkás tükörfoltokkal. Sötét rézvörös, a szárnyfedők vége elkeskenyedik. 16–20 mm. Magyarországon elterjedt. Gazdanövényei az éger, bükk, gyertyán, hárs, dió és a mogyoró. A kifejlett imágó júliusban repül.

Bükkös díszbogár

Dicerca berolinensis Herbst

Az imágó nyakpajzsának közepén sekély hosszanti barázda van. A szárnyfedő finoman pontozott, helyenként sima, fénylő. Színe fémfényű vörös, vagy zöld. 20–24 mm. Hazánkban elterjedt és nem ritka. Gazdanövényei a gyertyán, bükk és az éger. Júniustól egész őszig repül.

Hársfa díszbogárLampra rutilansFabricius

Társnév: Ugyanezzel a magyar névvel találkozhatunk az Agrilus auricollis faj esetében is (pl. Jermy–Balázs, 1990)

Leírás: Alapszíne ragyogó, fémfényű zöld, oldalt vörösbarna. Szárnyfedőit apró, síma foltok tarkítják. 12–15 mm.

Elterjedés, életmód: Magyarországon elterjedt és nem ritka. Fő gazdanövénye a hárs, de előfordul szilen és égeren is. A bogár május végén, július elején repül. Álcamenete a szijácsban, vagy a kéregben található, egyenes irányban halad felfelé. Bábágyát mélyen a fába mélyeszti. Kifejlődése két évig tart.

Négyfoltos díszbogár

Buprestis octoguttata Linné

Az imágó szárnyfedői zöld vagy acélkék színűek, és rajtuk 4–4 nagyobb négyszögletű és 1–1 kisebb sárga vállfolt található. A hasi oldal feketéskék, 9–15 mm nagyságú. Magyarországon elterjedt és nem ritka. Gazdanövénye az erdei- és a lucfenyő. 8–10 éves erdei- és lucfenyvesekben – a feljegyzések szerint – káros lehet. Július–augusztusban repül.

Háromszögfoltos díszbogár

Buprestis novemmaculata Linné

Az imágó szárnyfedői ércfeketék, 4–4 szabálytalan sárga folttal. A homlok a szemek mellett és a nyakpajzs oldalának széle sárga. Hasi oldala rézszínű. 14–20 mm. Magyarországon mindenütt elterjedt, levágott erdei- és lucfenyő törzsekben szokott elszaporodni. Fatelepeken, rakodókon nem ritka. Júliusban repül.

Foltosfejű díszbogár

Buprestis haemorrhoidalis Herbst

12–20 mm nagyságú faj. Sötét rézszínű, rézbarna, a szárnyfedők csúcsa egyenesen lemetszett. A feje sárgán foltos, az előtor első szögletében is van sárga folt. Fenyőerdőkben gyakori, Győrfi (1957) elsősorban a jegenyefenyőről említi. Ez a faj teljes életét a faanyagban éli, ezért gyakran a beépített faanyagból, ablakkeretből, gerendákból stb. kerül elő. Régebben „ház-károsítónak” is nevezték, hasonlóan néhány cincérfajhoz.

Család: SZALONNABOGARAK

Fam: Dermestidae

Nevezik őket porváknak, vagy porvabogaraknak is. Testük hosszúkás, vagy tojás alakú. A fej a nyakpajzsba a szemekig behúzható és lefelé irányul. A csáp rövid, bunkós, a lábak rövidek. A lábfő 5 ízű. Részben virágokon, dögön, részben éléskamrában, lakásokban találhatók. Magyarországon mintegy 40 faj él. Tekintve hogy a fajok jórésze terményekben, húskészítményekben, szalonnán, preparátumokban, múzeumi tárgyakban stb. él, a kereskedelem az egész földkeregségen széthurcolta őket.

Közönséges szalonnabogár

Dermestes lardarius Linné

Az imágó szárnyfedőinek tövén széles barnássárga csík húzódik, amelyet 3–3 fekete pont tarkít. 7–9 mm. Szürkésfehér szőrözettel fedett. Álcáját hosszú barna szőr fedi, a potroh végén pedig két hosszú végtüske van.

Magyarországon mindenütt nagyon gyakori. Eredeti elterjedési területe Közép-Európa, de az egész Földön széthurcolták. Éléskamrákban, raktárakban, ahol életfeltétele biztosítva van, állandó vendég. Fürge, gyors mozgású álcája és maga a nemző is minden nemű állati anyagot megrág: csatornaszrű, elágazó járatokat készít. Az erdőkben a gyapjaspille petecsomóiban is gyakran találtuk.

SzűcsbogárAttagenus pellioLinné

Fekete színű bogár, szárnyfedőjén két fehér ponttal. 4–4,5 mm nagy. Álcája hátrafelé keskenyedő, az előbbi faj álcájához hasonló, csak szőrözete rövid, a test végén pedig nincs hosszú sörte. Lakásokban nyers és feldolgozott bőranyag, kárpitos anyag, szőnyeg megrágásával károsít, de nagyobb kalapos gombákban is megél. A megtámadott anyagot porszerű, csomókba összeálló masszává őrli. Magyarországon mindenütt gyakori. Hasonló faj a Barna szűcsbogár, vagy Gyapjúbogár (Attagenus piceusOlivier).

Közönséges múzeumbogár

Anthrenus museorum Linné

Apró, félgömb alakú, tarkán szőrözött, zegzugos harántsávokal. 2–3 mm nagyságú bogár. Álcáját tüskés, fogas szőrcsomók díszítik. Minden állati anyagot megrág. Gyűjtemények veszélyes ellensége, de lakásokban is károsít. A múzeumbogarak egyébként a szabadban a virágokon is nagyon közönségesek. Gyakran találhatók a Spirea-bokrokon. További gyakori fajok:

Nagy múzeumbogár

Anthrenus scropulariae Linné

Kis múzeumbogárAnthrenus olgaeLinné

Pusztító múzeumbogár

Anthrenus verbasci Linné

Család: MÁLNABOGARAK

Fam: Byturidae

Apró, szőröstestű bogarak, lábfejeik 2. és 3. izének csúcsa alatt hártyás taplebennyel. Álcáik málnafélék gyümölcseiben élnek. Imágóik virágokon, cserjéken találhatók.

Kis málnabogár

Byturus tomentosus Fabricius

3,9–4,3 mm nagyságú. Az imágó nyakpajzsa kevésbé harántos, szárnyfedőin pontsorok nyomai láthatók. Szürkésfekete, szürkén vagy sárgán szőrös, csápja és lábai sárgák. Magyarországon gyakori faj. Nagyon hasonló, de valamivel nagyobb, 4,5–5 mm-es faj:

Nagy málnabogár

Byturus fumatus Fabricius

Család: FÉNYBOGARAK

Fam: Nitidulidae

Csápjuk jól tagolt, 2–3 ízű bunkóval. A pajzsocska jól fejlett háromszög alakú. A lábfej valamennyi lábon 5 ízű. Testük rendszerint széles, tojásdad alakú, többé kevésbé lapos. Kistermetű (1–6 mm) fajok. Legjellemzőbb és gyakori képviselői a családnak a Meligethes-fajok. A mezőgazdaság kártevőként tartja nyilván a Repce fénybogarat (Meligethes aeneusFabricius).

Család: KÉREGBOGARAK

Fam: Rhisophagidae

A csáp bunkója 1 izü, amely gombszerű és a végén gyűrűzött, de ízekre nem tagolt. Testük keskeny és párhuzamos, megnyúlt, a szárnyfedők a potroh végét nem fedik be teljesen. Mind az imágók, mind az álcák ragadozók. Fakéreg alatt, különböző farontó bogarak járataiban, elsősorban szújáratokban (Scolytidae) élnek, általában bizonyos szúfajokra specializálódtak.

Kétszínű szúvadász

Rhisophagus dispar Paykull

Rozsdavörös, szárnyfedői barnásfeketék, tövük és csúcsuk vörös, nagyságuk 3–4 mm. Fenyőfélék kérge alatt tartózkodnak. Különféle rovarokra, elsősorban szúkra vadásznak, Győrfi (1957) a Hylurgops palliatus ellenségeként, Schwenke (1974) a Hylecoetus dermestoides tojásrablójaként említi. Hasznos. Magyarországon elterjedt gyakori faj.

Kétpettyes szúvadász

Rhizophagus bipustulus Fabricius

Barnásfekete, 1–1 folt a szárnyfedők tövén vörös. 3–3,5 mm. Lombfák kérge alatt nagyon gyakori.

Vörös szúvadász

Rhyzophagus ferrugineus Linné

Rozsdavörös színű, a feje kissé sötétebb, 4–6,5 mm. A luc- és erdeifenyő kérge alatt él, ahol a Hylastes ater szúfaj predátora. Magyarországon sokfelé előfordul.

Család: PENÉSZBOGARAK

Fam: Cryptophagidae

Testüket többnyire finom sárga szőrzet fedi, csak nagyon ritkán síma, szőrtelen. Testük hengeres, megnyúlt, az 5 mm-t csak kivételesen érik el. Imágóik és álcáik többnyire korhadó, penészes növényekben, gombákban, más részük virágokon és fákon élnek. Úgy tűnik, hogy – nevüknek megfelelően – minden olyan helyen előfordulnak, ahol penészgombák tenyésznek. Gyakoribb fajok:

Közönséges penészbogár

Cryptophagus scanicus Linné

Rőtcsápú spórabogár

Atomaria ruficornis Panzer

Törpe répabogár

Atomaria linearis Stephens

Család: GOMBABOGARAK

Fam: Mycetophagidae

A hímek elülső lábfeje 3 ízű, a középső és hátulsó 4–4 ízű. A nőstény valamennyi lábfeje 4 ízű. Testük hosszúkás, gyengén domború, felületük finoman szőrözött. Csápjuk 11 ízű, a vége felé fokozatosan vastagodó ízekkel, vagy bunkós. Imágóik és álcáik legtöbbje különböző fagombákban, száraz fák kérge alatt, vagy korhadó növényi anyagok alatt találhatók. Erdeinkben gyakori fajok. Itt említjük meg a hasonló életmódodt folytató taplószúk (Fam: Cisidae) családját. Minden fajuk nemzői és álcái is taplógombákban élnek.

Négyfoltos gombabogár

Mycetophagus quadripustulatus

Fekete, a fedőin 11 pontsáv és 2–2 sárgásvörös folt van. Feje, csápja, lábai rozsdavörösek, 5–6 mm. Magyarországon idősebb erdőkben elterjedt, fagombákban gyakori.

Egyszínű gombabogár

Typhaea stercoraria Linné

Egyszínű sárgásbarna vagy rozsdaszínű, 2,5–3 mm. Magyarországon elterjedt,gyakori faj. penészes fán, rothadó szalma alatt, istállókban, nedves magtárakban él, néha igen nagy számban elszaporodik.

Kép

Különböző katicabogár fajok imágóinak habitusa. A,B,C: Tízpettyes katicabogár (Adalia decempunctata), D,E: Kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata) F: Hétpettyes katicabogár (Cocinella septempunctata) G,H: Tizennénypettyes füsskata (Propylea quatuordecimpunctata, I: Szerecsenkata (Chilocorus bipustulatus), J: Négyfoltos szerecsenkata (Exochomus quadripustulatus) K: Atkász bödice (Stethorus punctillum) (Merkl, eredeti)

Család: KATICABOGARAK

Fam: Coccinellidae

A katicabogarak imágói apró, illetve közepes termetűek. A Magyarországon előforduló fajok 0,8–10 mm hosszúak. Ezen belül a legtöbb faj három milliméternél nagyobb és gyakran élénk mintázattal tarkított, míg néhány nemzetség fajai kisebbek, és legtöbbször teljesen feketék (Stethorus, Scymnus).

Testük ovális, ritkán, legfeljebb háromszor hosszabb a szélességénél. Hátuk domború, hasi oldaluk lapos. A test felülete enyhén csillogó, általában csupasz, esetleg rövid szőrökkel borított, színe az egyszínű világostól a feketéig változhat. A négyszögletes fej gyakran részben vagy egészen az előhát alá húzódik. A csápok fonalasak, az utolsó három-négy íz enyhén megnagyobbodva bunkót képez. Az előhát elkülönül, felülete sima, mintázata gyakran a szárnyfedőkhöz hasonlatos. A lábak fejlett futólábak. A szárnyfedők alá hajtható hártyás szárnyak csak ritkán csökevényesek. A sima szárnyfedők gyakran élénk színűek és foltokkal, esetleg sávokkal tarkítottak. A mintázat számos faj esetén fajon belül is rendkívül változatos lehet.

A hímek és nőstények elkülönítése nem könynyű. A hímek általában kisebbek a nőstényeknél és fejük elülső része világosabb színű. A csápok a hímek esetén valamivel hosszabbak, egyes fajoknál a hasi lemezek alakja is eltérhet.

A tojások oválisan megnyúltak, sárga, narancssárga színűek. Általában merőlegesen állva, csoportosan találhatók különböző növények felületén.

A lárvák hosszúkásak, gyengén kitinizált testük gyakran sötét alapon élénk színű foltokkal, szemölcsökkel és kitin szőrökkel díszített, potrohuk hátrafelé hosszan keskenyedik. Egyes fajok lárváit fehér, viaszszerű réteg borítja (Scymnus spp.). A fej lefelé áll, rajta három pontszem, két csáp, amely egy, kettő, vagy három ízből állhat és fejlett háromszög alakú rágók találhatók. A járólábak általában jól fejlettek. A lárvák fejlődése során négy lárvastádium különül el. A fejlett 3. és 4. lárva stádiumok feje és lábai kisebbek a testhez képest, előtoruk részben erősebben kitinizált. A bábozódást egy előbáb stádium előzi meg, mely során a lárva potrohát az aljzathoz rögzíti, mozdulatlanná válik és jellegzetes görbült pózt vesz fel.

A báb, eltérően a legtöbb bogár csoporttól, jellegzetes fedett báb. Színezete gyakran a lárvák színéhez hasonló. Általában a növényzeten található, potrohával, vagy hasi részével a levelekhez, esetleg az ágakhoz, vagy a törzshöz tapadva.

A katicabogarak imágói és lárvái leggyakrabban ragadozók, főként levéltetveket, pajzstetveket, egyéb Homoptrera rovarokat, atkákat, valamint rovartojásokat fogyasztanak. Megfigyelték továbbá apróbb Lepidoptera hernyók, Coleoptera lárvák és számos más rovar, valamint nektár és pollen fogyasztását is. Számos prédát elfogyasztanak, de ezek tápértéke fajonként rendkívül eltérő lehet. Például az afidofág hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctataLinné) fogyaszt takácsatkákat is és az akarifág atkász bödice (Stethorus punctillumWeise) is prédálja a levéltetveket, de ezeken az alternatív táplálékokon nem tudnak kifejlődni. Még az eltérő levéltetű fajok is rendkívül eltérő táplálékot jelenthetnek a különböző afidofág katicabogaraknak. Ugyanakkor specialista, monofág fajokat nem ismerünk. A kártevők korlátozásában főként a pajzstetű és az atkafogyasztó fajoknak van jelentősége, ritkán a lombkoronán előforduló levélbogár lárvák (Melasoma spp.) számát is képesek a kártételi szint alá csökkenteni. Az afidofág fajok önmagukban csak a levéltetvek számára szuboptimális körülmények között tudják korlátozni azokat. Optimális meteorológiai körülmények esetén fogyasztásuk nem tudja követni a levéltetvek szaporodási ütemét, hatékonyságukat ráadásul gyakran lerontják a levéltetvekkel mutualista kapcsolatban álló és azokat védelmező hangya fajok (Lasius spp.,Formica spp.). Néhány katicabogár faj fungivor (gombaevő), míg mások növényevők. Ez utóbbi csoportból csak a lucerna böde (Subcoccinella vigintiquatuorpunctataLinné) tekinthető kártevőnek. A Földön eddig körülbelül 5000 a Coccinellidae családba tartozó fajt írtak le, Magyarországon valamivel több mint 80 faj fordul elő.

Számos faj többé – kevésbé kötődik egyes élőhelyhez, mások ebben a vonatkozásban generalistának tekinthetők, és mindenhol előfordulnak (Coccinella septempunctata, Propylea quatuordecimpunctata), bár bizonyos preferenciákat itt is megfigyelhetünk. Lombos erdők jellegzetes katicabogár faja a kétpettyes katicabogár (Adalia bipunctata Linné), a tízpettyes katicabogár (Adalia decempunctata Linné), a Calvia quatuordecimguttata, a négyfoltos szerecsenkata (Exochomus quadripustulatus Linné), a szerecsenkata Chilocorus bipustulatusLinné), a Stethorus punctillum és a Scymnus auritus. Az Oenopia conglobata fűz és nyár erdők lombkoronáján fordul elő nagyobb egyedszámban. Lombos erdeinkben továbbá rendkívül gyakori a 14-pettyes füsskataPropylea quatuordecimpunctataLinné) és a Coccinella septempunctata is. Tűlevelű erdőkhöz kötődik a szemfoltos katicabogár (Anatis ocellata Linné), a Myzia oblongoguttata, a Harmonia quadripunctata, a Myrrha octodecimguttata, az Aphidecta obliterata, a Scymnus nigrinus és a Scymnus suturalis. Tűlevelű erdőkben is gyakori az Exochomus quadripustulatus. Mind a lombos erdők, mind a tűlevelű erdők esetén az erdő korának növekedésével a katica együtteseken belül előtérbe kerülnek az adott erdő csoporthoz erősebben kötődő, jellegzetes fajok.

A Coccinellidae család taxonómiájára vonatkozóan Fürsch (1967) és Merkl (1982), az életmódjukra vonatkozóan Hodek (1973) és Majerus (1994) ad áttekintést. Rövid összefoglalásként Klausnitzer és Klausnitzer (1972), Lővei (1989), valamint Majerus és Kearns (1989) munkái javasolhatók.

Tízpettyes katicabogár

Adalia decempunctata Linné

Leírása: Az imágó sárgás előtorán 5–7, vörös szárnyfedőin általában 5–6 (esetenként 0–13) kerekded fekete folt található. Mintázata, a foltok méretét és elhelyezkedését tekintve is rendkívül változatos. Sötét alapon világos, krémsárga foltokat viselő (melanisztikus) egyedek is előfordulnak. Lárvája jellegzetes katicabogár lárva.

Elterjedése, életmódja: Áreája Európától Észak-Afrikán át Mongóliáig húzódik. Magyarországon főként lombos erdőkben fordul elő, de tűlevelű erdőkben is gyakori. Erősen kötődik a lombkoronához és az árnyékos élőhelyekhez. Az imágók avarban, növényi maradványok között telelnek magányosan. Tavasszal korán előjönnek. Egy, esetleg két nemzedék fejlődik ki, levéltetű telepeken.

Kétpettyes katicabogár

Adalia bipunctata Linné

Leírása: Az imágó 3,5–5,5 mm hosszú, kevésbé domború. A test fekete, az előtor két oldalán fehér sáv látható. A szárnyfedők általában vörösek, középen egy-egy fekete folttal (forma typica), de gyakran a szárnyfedő teljesen fekete és rajta egy-egy vöröses-sárgás folt található a vállon, és egy-egy folt a varratnál (forma quadrimaculata). A két leggyakrabban előforduló változat mellett a teljesen fekete egyedektől, a teljesen vörös egyedekig számos mintázat előfordul, melyeknél a szárnyfedő gyakran 4–7 folttal, vagy sávokkal tarkított. A lárvák szürkés színűek, világos sárga, ritkábban narancssárga foltokkal.

Elterjedése, életmódja: Nyugat palearktikus elterjedésű faj. Észak- és Dél-Amerikába betelepítették. Magyarországon a leggyakoribb fajok közé tartozik. Az imágók 2–30 egyedből álló kisebb csoportokban fák földfelszín feletti részén, a kéreg alatt, épületekben telelnek, gyakran az eredeti élőhely közelében. Már kora tavasszal megjelennek. A melanisztikus formák tavasszal korábban jönnek elő, korábban rakják le tojásaikat, valamint a bábok is hamarabb kelnek ki. Ugyanakkor a sötét színű egyedek aránya a napfényes élőhelyeken csökken. Erősen kötődnek a nagyobb levéltetű telepekhez. A levéltetű fertőzöttségtől függően fásszárúakon (inkább a vegetációs periódus elején), vagy lágyszárúakon (inkább a vegetációs periódus végén) is előfordulnak, bár a lombkoronában gyakoribbak. Évente az időjárástól és a táplálék forrásoktól függően egy, vagy két nemzedék fejlődik ki, esetleg egy harmadik, csonka nemzedék is megjelenhet. Késő őszig aktívak.

Hétpettyes katicabogár

Coccinella septempunctata Linné

Leírása: Hat-nyolc milliméter hosszú. Teste, lábai feketék. Szárnyfedői vörös színűek, rajtuk a pajzsocska körül és alatt két foltból összenőtt pont, valamint a szárnyfedőkön további három-három fekete folt található. A lárva szürkés-feketés színű, az előtoron és a potroh oldalán narancssárga foltokkal.

Elterjedése, életmódja: Palearktikus elterjedésű faj, mely az orientális régió egyes részein is előfordul. Észak-Amerikába betelepítették. Magyarországon a leggyakoribb katicabogár, a legkülönbözőbb növénytársulásokban nagy egyedszámban fordul elő. Évente egy nemzedéke fejlődik. Az imágók telelnek, gyakran nagy csoportokban, déli, illetve nyugati kitettségű erdők szegélyén az avarban. A nagyobb és jobb kondícióban levő imágók az optimálisabb, a tengerszint felett magasabban fekvő telelő helyekre gyűlnek, míg a gyengébb egyedek, illetve a síkvidéki populációk gyakran eredeti élőhelyükön telelnek. Tavasszal az imágók április végén jelennek meg, majd szórványos migráció során, kóborolva keresik a számukra optimális sűrűségű levéltetű telepeket. Az imágók előnyben részesítik a napos élőhelyeket és a nagy levéltetű sűrűséget. Ha a levéltetvek száma alacsony elhagyják az adott élőhelyet. A tojásrakás májusban kezdődik. A nőstények tojásaikat csomókba, levéltetű telepek közelébe helyezik. A peték és lárvák főleg lágyszárú növényeken találhatók, a cserjéken, fákon gyakori C. septempunctata imágók többsége is lágyszárúakon fejlődött ki. Az új nemzedék júliusban jelenik meg. Ilyenkor a levéltetű populációk sűrűsége általában alacsony, így az imágók a nyílt élőhelyeket elhagyva, táplálékot keresve kóborolnak. Hazai körülmények között július közepétől–augusztus elejéig a megfelelő zsírtartalmat felhalmozó imágók a telelő helyekre migrálnak. Ilyenkor a repülő imágók nagy tömegben jelenhetnek meg az erdők lombkoronájában, illetve a lombkorona fölött. Számos egyed szeptemberben és októberben is aktív. Levéltetű korlátozó szerepük, az afidofág komplex részeként, jelentős lehet.

Tizennégypettyes füsskata

Propylea quatuordecimpunctata Linné

Leírása: Az imágó 3,5–5 mm hosszú. Sárga szárnyfedőin 7–7 fekete, szögletes folt található, melyek gyakran összeérnek, vagy összefolynak, ilyenkor fekete alapon sárga mintás.

Elterjedése, életmódja: Az egész palearktiszban előfordul és Észak-Amerikába is betelepítették. Magyarországon elterjedt. Opportunista faj, mely a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordul és nem kötődik szorosan a nagy levéltetű telepekhez. A vegetációs periódus előrehaladtával lágyszárúakon valamivel gyakoribb. Az imágók magasabban fekvő erdőkben, az avarban telelnek, de szemben a C. septempunctata egyedekkel behúzódnak az erdők belsejébe. Tavasszal áprilisban, májusban jelennek meg. Tojásaikat levéltetű telepek közelébe helyezik. Évente egy esetleg két nemzedék fejlődik. Lombos erdőkben a leggyakoribb fajok közé tartozik.

Szerecsenkata Chilocorus bipustulatus Linné

Leírása: Az imágó 2,5–4 mm hosszú, erősen boltozatos testű katicabogár. Színe barnás-fekete. A szárnyfedők közepén három haránt sorba rendezett vöröses folt található, melyek összeolvadhatnak. A lárva sötét, potrohán kitinszőrök találhatók, az első potrohszelvény piszkosfehér.

Elterjedése, életmódja: Japán kivételével az egész palearktiszban elterjedt. Kaliforniában sikeresen meghonosodott és kísérletek történtek betelepítésére Új Zélandon, Dél-Afrikában és Chilében is. Hazánkban elterjedt, helyenként gyakori. Erősen kötődik a fák és cserjék lombkoronájához ahol pajzstetvekkel táplálkozik. Főként lombos fákon, ritkábban tűlevelűeken fordul elő. A fák kérge alatt, az avarban telel. Szabad földön valószínűleg két nemzedéke fejlődik, tőlünk délebbre három sőt több nemzedéke is lehet. A vegetációs periódus második felében az imágók száma jelentősen megnő. A száraz éghajlatot viszonylag jól viseli, mediterrán országokban számos kártevő pajzstetű faj legfontosabb predátora.

Négyfoltos szerecsenkata

Exochomus quadripustulatus Linné

Leírása: az imágó 3–5 mm hosszú, kerekded katicabogár. Teste, előtora fekete. Szárnyfedőin a vállon és középen egy-egy vörös folt található. A vállfolt hátrafelé kiszélesedik és görbül, a szárnyfedő közepi folt kerekded. A lárvák 1,4–6,5 mm hosszúak, testük szürke. Minden ízen hat szemölcs található, rajtuk egy-egy elágazó fekete szőrrel. A hosszúkás tojások a nőstények táplálékától függően sárgák, vagy narancssárgák lehetnek.

Elterjedése, életmódja: Japán kivételével az egész palearktiszban előfordul. Magyarországon gyakori faj, mely lombos- és tűlevelű erdők lombkoronájához kötődik.

Az imágók fák leváló kérge alatt, avarban telelnek, magányosan. Tavasszal már az első melegebb napokon megjelennek és táplálkoznak. A tojásrakás április végén, május elején kezdődik. A lárvák és imágók főként pajzstetveket és levéltetveket zsákmányolnak, de kiegészítő táplálékként atkákat is fogyasztanak. Az új nemzedék imágói június végétől jelennek meg és októberig aktívak. Évente egy nemzedék fejlődik. Korai megjelenése miatt számos pajzstetű és levéltetű fajt képes szabályozni.

Atkász bödice -– Stethorus punctillum Weise

Társnév: Atkász böde

Leírása: Az imágó apró termetű, 1,2–1,5mm hosszú. Teste fekete, a csápok, lábak és a szájszervek sárgák. A szárnyfedőket borító sárgás szőrzet hosszában, a varrattal párhuzamosan hátra simul. Lárvája apró termetű, 3 mm-nél kisebb, jellegzetes katicabogár lárva. Feje csak részben szklerotizált.

Elterjedése, életmódja: Európában, Észak-Afrikában és Szibériában fordul elő. Amerikába behurcolták. A növények takácsatka fertőzöttségének függvényében lágyszárú és fásszárú növényeken is előfordul. Az imágók telelnek a talajfelszín alatt, avarban, kéregrepedésekben, az élőhelyen belül, vagy annak közelében. Évente kettő esetleg három nemzedéke fejlődhet. Egy nemzedék kifejlődéséhez a hőmérséklettől függően két-három hét szükséges. Egyes nőstény egyedek két évig is életben maradhatnak. Az atkász bödice tipikus atka fogyasztó faj, főként a Tetranychidae családba tartozó atkákat fogyaszt. Nagyobb takácsatka egyedsűrűség esetén az imágók gyorsan betelepülnek. A kártevő atkák legfontosabb predátorai közé tartozik.

Család: FALISZTBOGARAK – Fam: Lyctidae

Nevezik őket SZIJÁCSBOGARAK-nak is. Elsősorban faanyagvédelmi szempontból jelentős bogárcsalád. Megnyúlt és párhuzamos szélű fajok, nagyságuk 2–5 mm közötti. Csápjaik 2-ízű bunkóval, a szemek előtt erednek. Az előtor közepén hosszanti barázda látható. A szárnyfedőkön pontsorok vannak. Hazánkban 4 fajuk él (Móczár, 1969).

Közönséges falisztbogár

Lyctus linearis Goeze

Társnév: szijácsbogár, parkettabogár

Syn: L. canaliculatusFabricius, L. fuscusSeidlitz

Leírása: A nemző 3–5 mm nagyságú, sárgásbarna színű, néha a feje és előtora sötétebb. A csáp vastagogó. Az előtor közepén hosszanti bemélyedés van. A szárnyfedők közterecskéi laposak.

Elterjedés, életmód: Európán kívül előfordul a Kaukázuson túli területeken, Turkesztánban, Japánban, Észak-Afrikában és Kanadában is. Magyarországon mindenfelé közönséges. Fő gazdanövényei a tölgyek (Quercus), ritkábban egyéb keménylombos fafajok, mint pl. Fraxinus,Ulmus, Juglans, Robinia, stb. Kifejezetten a száradó, lábonszáradt, rönktéren, rakodón tárolt gömb- és szelvényárú, sőt feldolgozott faanyagban él. Jelentős műszaki károkat okozhat. Életfeltételeit már a 9–20%-os nedvességtartalmú (tehát a beépített) faanyagban is megtalálja. A faanyag szijács részében él, a gesztet nem bántja – innen az elnevezés, és éppen ezért az I. osztályú parketta nem tartalmazhat szijácsot. Meneteit sűrűn eltömi finom, lisztszerű rágcsálékával. A teljes szijács-részt szétrágja, de egy vékony réteget a fa (szelvényárú) felszínén épségben hagy. Éppen ezért az okozott kár sokszor csak a lerakott parketten megjelenő kb. 1 mm átmérőjű, kerek kirepülési nyílások megjelenésekor észlelhető. A rajzás tavasszal, április–májusban várható, évente egy nemzedékkel szaporodik. Hasonló életmódú, de a fűzön (Salix) is előforduló, valamivel nagyobb (4–5 mm) faj: Nagy falisztbogárLyctuspubescens Panzer. Trópusi és szubtrópusi területeken él, de az import faanyaggal rendszeresen behurcolják a Barna szijácsbogarat (LyctusbrunneusStephens). Magyarországon még nem észlelték kártételét (Gyarmati– Igmándy–Pagony 1975).

Család: CSUKLYÁSSZÚK

Fam: Bostrychidae

Megnyúlt és hengeres testű bogarak. Fejűk lefelé álló, megnyúlt, és az előtor csuklyaszerűen betakarja. Felépítésükben nagyon hasonlítanak a szúbogarakra (Scolytidae). Valamennyi fajuk száradó vagy elszáradt keménylombos fafajokban vagy gabonafélék magvaiban él, esetenként műszaki kárt is okozhatnak.

Piros csuklyásszú (színes 184.)

Bostrychus capucinus Linné

Társnév: Piros csuklyásbogár.

Syn: Apate capucinaFabricius, Ligniperda capucinus Herbst

7–15 mm nagyságú faj. Szárnyfedői és haslemezei vörösek, egyébként fekete. Feje megnyúlt, nyakpajzsa boltozott, csuklyaszerű. Előtora ráspolyszerűen pontozott. A szárnyfedők vége egyenletesen legömbölyített. A legkülönbözőbb keménylombos fafajokban, de mindenekelőtt tölgyekben található. Ugyanakkor megtaláltuk a magasművelésű szőlőtőkékben is. A szakirodalom mint a tölgyhordók dongáinak kártevőjét említi. Csak az álca készít kerek átmérőjű meneteket, a nemző nem fúrja a faanyagot. Csontszínű álcái a faanyagban levő keményítővel táplálkoznak. Lényegesen kisebb, (4–8 mm-es) hasonló éltmódú fajok:

Hatfogú csuklyásszú

Sinoxylon sexdentatum Olivier

Fogas csuklyásszú

Sinoxylon perforans Schrank

Venyige csuklyásszú

Psoa viennensis Herbst Szőlővenyigében él

Gabona álszú

Rhizopertha dominica Fabricius

Polifág raktári kártevő

Család: KOPOGÓBOGARAK

Fam: Anobiidae

Általánosan használt az ÁLSZÚK elnevezés is. A kopogóbogár elnevezést azért kapták, mert egyes fajaik nászidőben nyakpajzsuk elejével szaporán ütögetik a járatok falát, és ez a hang az emberi fül számára is jól hallható. Ezeknél a fajoknál ismert a HALÁLÓRÁJA elnevezés is. A legjobban a szúbogarakra emlékeztetnek, de fejük nem nyúlt meg ormányszerűen. Rágásuk nyomait is gyakran nevezik szúrágásnak (helytelenül). Nagyságuk 5 mm körüli, hengeres alakúak. Álcáik 3 pár tori lábbal rendelkeznek, pajor alakúak. Az álcák jól elkülöníthetők a szúálcáktól, hiszen azoknak nincsenek lábaik. A csápok 3 utolsó íze meghosszabbodott, esetleg fűrészes. Színük barna, barnássárga. A legtöbb faj száraz fában, tobozban, beépített faanyagban, taplógombákban, bútorokban él. A faszobrok, öreg bútorok esetében ők a „szúrágás” okozói. A család faanyagvédelmi jelentőséggel bír.

Halálórája Anobium pertinaxLinné

Társnév: Nagy kopogóbogár

Syn: A. punctatumDe Geer

Leírása: Az előtor kiemelkedő dudora elől benyomott. Legszélesebb a tövén, hátsó szöglete sárgán szőrös. 4,5–5 mm nagy, sötétbarna színű.

Életmódja: Fenyő- és lombos fafajokban is megél. Fenyők közül kedveli az erdeifenyőt. Járatai a fenyőknél a tavaszi pásztában futnak, lombos fafajokban pedig szabálytalanul. Általában az egész faanyagot összerágják, de a színesgesztű fafajoknál a gesztet nem bántják. Rágcsálékkal tömött meneteinek átmérője 2–3 mm. A bogarak sorozatos támadása a faanyag teljes felőrléséhez vezet. Peterakás kis csomókban a fa repedéseibe. A bábozódás a felszínhez közeli bábbölcsőben történik. Kifejezett rajzási ideje nincs, egyszerre több nemzedék egyedei is élnek egymás mellett. Jellegzetes kopogó hangot hallat: néhány egymás utáni koppanás után szünet, majd ismét 5–8 koppanás. Generációja l–3 éves, a körülmények függvényében. Gombásodó faanyagban pl. gyorsabban kifejlődik. A faanyagvédelmi munkák sokszor ún. „háziasodott” fajnak nevezik.

Nagy kopogóbogár

Xestobium rufovillosum De Geer

Társnév: Nagy álszú (ugyanez a név szerepel

a Halálórája fajnál is)

Syn: X. tesselatumFabricius, Anobium rufovillosumDe Geer

Aránylag nagytestű faj, nagysága 5–6 mm. Kerek kirepülési nyílása 3–4 mm átmérőjű. Kizárólag keménylombos fafajokon, elsősorban a tölgyön él. Álcamenetei hosszirányúak. Jellemzők a rágcsálékkal kevert kb. 1 mm nagyságú lapos ürülékcsomók, amelyek a járatokat lazán töltik ki. Kis szünetekkel tarkított kopogása jól hallható.

Kis kopogóbogár

Anobium striatum Fabricius

Társnév: Dacos kopogóbogár

Syn: A. domesticumGeoffroy, Dendrobium pertinaxLinné

3–4 mm nagyságú, felülete finoman szőrös, feketésbarna, szárnyfedői hátul meredeken lehajlók. Előnyben részesíti a fenyőféléket, de tölgy és bükk fafajokban is él. Főleg a fedett térben levő gombásodó faanyagot támadja. Szorgalmasan kopogtat, egymás után szünet nélkül, időnkénti megszakításokkal.

Tobozrágó kopogóbogár

Ernobius abietis Fabricius

3–4 mm nagyságú sötétbarna, fekete bogár. A nyakpajzs oldala egyenes. Teste megnyúlt, csápjai fonal alakúak. A lucfenyő (Picea) tobozaiban fejlődik. Győrfi (1957) kinevelte a jegenyefenyő (Abies) tobozából is. A nemző még a fán lerakja petéit a már majdnem megérett tobozokra. Ennek megfelelően kora tavasszal várható repülésük. Az álca szétrágja a tobozorsót, illetve a toboz tövét, és megrágja a magokat is. A megtámadott tobozok gyakran gyantát választanak ki. Az álca nagyon hosszú ideig, akár 1–2 évig is fejlődik a már lehullott tobozban. Gyakran társul más, komolyabb tobozkárosító fajokhoz, (pl. Laspeyresiastrobilella).

Fekete tobozrágóálszú

Ernobius nigrinus Sturm

Erdei- és feketefenyő vékony ágaiban, hajtásaiban fejlődik, de általában a már más fajoktól megtámadott fákon. Ilyen fajok a Myelophilus piniperda, Anthaxia quadripunctata, Hylastes, Magdalis fajok.

Kéregrágó kopogóbogár

Ernobius mollis Linné

Gyakorlatilag minden kéregben hagyott, száradó fenyőanyagon megtelepedhet. Szabálytalan meneteit a kéreg és a szijács között készíti. A leggyakoribb Ernobius-faj, bizonyos faanyagvédelmi jelentőséggel.

Fésüscsápú kopogóbogár

Ptilinus pectinicornis Linné

Társnév: Fésüscsápú álszú

3–5 mm nagyságú, a hím csápja erősen fésüs, a nőstényé fűrészes. Színe barna. A legkülönbözőbb lombos fafajokban, és az ezekből készült asztalosárukban fejlődnek. Meneteikben a rágcsálék erősen tömörített. A nőstény a járatokba rakja le petéit, sokszor a hasonló méretű járatokat készítő egyéb fajok meneteibe (pl. Anobiumspp.).

A kopogóbogarak családjába tartozik a dohányraktárakban elszaporodó Dohánybogár (Lasioderma serricorneFabricius) és a hírhedt raktári kártevő, a Kis kenyérbogár (Stegobium paniceumLinné) is.

Osztag: FELEMÁS LÁBFEJÍZES BOGARAK

Heteromera

Valamennyi idetartozó bogár elülső és középső lábfeje 5–5, hátulsó lábfeje 4 izből áll. Ez a bélyeg jellemző erre a hadra. Csápjuk fonál, vagy zsinór alakú, fűrészes vagy bunkós, de sohasem térdelt. Ha a csáp bunkós, akkor a hátulsó csípők mindíg messze esnek egymástól (Kaszab, 1957).

Család: GYÁSZBOGARAK

Fam: Tenebrionidae

Többnyire fénytelen fekete, ritkán fémfényű, vagy vörösbarna bogarak. A hátulsó szárny több faj esetében teljesen visszafejlődött, a szárnyfedők összenőttek. Fajokban gazdag család. Imágóik többnyire éjszakai állatok, amelyek nappal kövek alatt, göröngyök között, korhadó fában, fakéreg alatt, földalatti lyukakban rejtőznek. Egyes talajlakó fajok azonban a napfényt kedvelik. Korhadó növényi anyagokkal táplálkoznak. Vannak fajok, amelyeknek bűzmirigyei vannak és kellemetlen szagot árasztanak. Álcáik a drótféreghez nagyon hasonlítanak, de csak felül hengeresek, alul laposak, erősen kitinizáltak. Sok fajuk él gombákban, kéreg alatti rovarjáratokban. Csápjuk meglehetősen hosszú.

Közönséges bűzbogár (színes 127.)

Blaps lethifera Marschal

Leírás: Szárnyfedői hátul meredeken lejtenek, farokszerűen kihúzottak, oldaluk erősen domború, rövidebb tojásdad alakú, hátul is domború, nem lapított. Lábai hosszúak. Fekete színű, 10–17 mm nagyságú.

Elterjedés: Egész Európában előfordul. Magyarországon a leggyakoribb Blaps faj. A nem fajai egyébként éjszakai állatok. Főleg istállókban, pincékben, de szabadban is nagy számmal található. Homokos helyeken gyakori. Földalatti üregekben, pincékben, vályogházak környékén, deszkák alatt közönséges. Álcája korhadó növényi anyagokkal táplálkozik. Humuszképző. Hasonló faj a Pohos gyászbogárGnaptor spinimanusPallas

Sároshátú bogárOpatrum sabulosumLinné

Társnevei: csorva, poroshátú bogár

Syn: O. intermediumFitch, O. rugosumDe Geer, O. distinctumVilla

Leírás: Fekete, szürke, általában rátapadt földcsomókkal (innen az elnevezés) és ásólábakkal ellátott bogár. Előtorának háta egyenletesen domború. A szárnyfedőkön fényes, csupasz, kiálló szemcsézet és bordaszerű közterek vannak. Nem tud repülni. 7–10 mm.

Elterjedés,életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon mindenütt előforduló, nagyon gyakori faj. Különösen a száraz, homokos helyeket kedveli. Csemetekertekben a fenyőcsemeték, nyár dugványok megrágásával olykor érzékeny károkat okozhat (Győrfi 1957). Meglehetősen polifág állat, a csíranövények szárát, a tenyészőcsúcsot és a szikleveleket rághatja le. Május–júniusban rajzik. Évente egy nemzedéke van, de a populáció jó része át is telelhet, ezért „vegyeskorú” állományok sem ritkák. Petéit a talajba rakja. A mezőgazdaság kártevőként tarja nyilván.

Poszogó taplóbogárDiaperis boletiLinné

A Diaperis-fajok lomblevelű fák taplógombáiban élnek.

Leírás:Teste rövid, tojásdad alakú, gömbölyded. Fényes fekete, szárnyfedőin 4 sárga harántfolt, egyébként finom pontsorok. Csápja vastagodó. 6–8 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Euroszibériai faj, Magyarországon a lomblevelű fák taplógombáiban, a gomba által bontott fában gyakori. Humuszképző.

Mélykék taplóbogár

Platydema violaceum Fabricius

Leírás: Teste rövid, tojásdad alakú, lapos, felülete fémfényű, feketés kék, esetleg vöröses. Alul szurokbarna vagy vörös. Homloka síma. A szárnyfedők pontsorai finomak. Lábai rövidek és vékonyak. 6,0–7,5 mm

Elterjedés, életmód: Előfordul egész Európában. Magyarországon a lomblevelű fák száraz, gombás kérge alatt, fagombákban, korhadó fatörzseken a moha alatt fordul elő. Helyenként gyakori.

Egyszínű kéregbujó

Hypophloeus unicolor Piller–Mitterpacher

Syn: H. castaneusFabricius

Leírás: Teste megnyúlt hengeres, párhuzamos szélű, felülete fényes és csupasz. Szeme erősen harántos, alul a rágók tövéig ér. Feje alig keskenyebb, mint az előtor háta. Gesztenyebarna, előtora sokkal hosszabb, mint amilyen széles. Szárnyfedői finoman pontozottak. 5–7 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul, Magyarországon is mindenütt közönséges. Elsősorban lomblevelű fák száraz kérge alatt, szúbogarak járatában található. Olykor tömegesen fordul elő. Fenyőfélék kérge alatt ritkább.

RágványbogárUloma culinarisLinné

Leírás: Teste megnyúlt, párhuzamos szélű, domború. Feje kicsi, az előtor háta a tövén szegélyezett. A szárnyfedők pontozott rovátkái erősek. Fényes vörösbarna, 10,0–11,5 mm.

Elterjedés, életmód: Euroszibériai faj. Faunaterületünkön elterjedt és korhadó fában, elsősorban fűz- és nyárfában, nem ritka.

Lisztbogár Tenebrio molitorLinné

Társnév: Nagy lisztbogár

Leírás: Teste megnyúlt párhuzamos szélű, mérsékelten domború. Fényes gesztenyebarna, vagy fekete, zsírfényű. Utolsó csápize olyan hosszú, mint amilyen széles, csápízeinek száma 11. Hasa és lábai vörösek. Nagysága 12–18 mm. A Tenebrio-fajok álcái az ún. „lisztkukacok”. Fiatalon fehér, később világossárga, kemény, drótféreg szerű, változatos nagyságú álcák. Egyes példányok elérhetik a 28 mm-t is (Jermy–Balázs 1990). Az álcák utolsó szelvényén két tüske látható. A lisztkukac keresett madár- és terráriumi eleség, emiatt tenyésztik. Bábja szabad báb.

Elterjedés, életmód: Az egész földkerekségen előforduló közönséges kártevő. Lisztben, kenyérhulladékban, raktározott anyagokban, pékségekben, lombfák kérge alatt mindenütt megtalálható. Az őrleményekben járatokat készít, ezzel szennyezést okoz.

Kéreglakó lisztbogár

Tenebrio obscurus Fabricius

Leírás: A lisztbogárhoz nagyon hasonló, de utolsó csápize harántos, szélesebb, mint a hossza. Fénytelen fekete, nagysága 14–18 mm.

Elterjedés, életmód: Az egész földkerekségen elterjedt, Magyarországon is nagyon közönséges. Lisztben, de korhadó fák száraz rágcsálékában, falisztben, faodvakban is él.

Kis lisztbogarakTribolium spp.

2–6 mm nagyságú apró, lapostestű, párhuzamos oldalú bogarak. Lábaik rövidek és vékonyak. Magyarországról 4 fajuk ismert. Készletkártevők. Fejlődési idejük rövid, ezért raktárakban gyorsan és nagy tömegben szaporodhatnak el. Jellegzetes képviselőjük:

Amerikai kis lisztbogár

Tribolium confusum Duvall

Társnevei: rizsbogár, tésztabogár, rizslisztbogár

Syn: T. ferrugineumNats

Kékes gyászbogár

Cylindronotus aeneus Scopoli

Társneve: Farkos bronzbogár

Syn: C. incurvusKüster

Leírás: Teste megnyúlt, tojásdad alakú, fémfényű barna. A szárnyfedők farokszerű nyúlványa hosszú, közterei fényesek. Előtora finoman szőrözött. Csápja hosszú és vékony. 12–16 mm.

Elterjedés, életmód: Délkelet-Európai faj. Magyarországon mindenütt előfordul. Főleg a hegy- és dombvidéki lomblevelű erdőkben, száraz, gombás fák elváló kérge alatt, fagombás ágakon, kéregrepedésekben gyakori.

Rövidszárnyú gyászbogár

Cylindronotus dermestoides Illiger

Syn: C. quisquiliusPanzer, C. picipesAllard

Leírás: Teste fekete, vagy barna, felülete ércfényű, ovális alakú, 6–11 mm. Az előtor alakja, szárnyfedőinek skulpturája nagyon változó. Hártyás szárnya csökevényes.

Elterjedés, életmód: Kelet-európai faj, amely hazánkban is mindenütt előfordul. Fakéreg alatt, korhadó fában, kéregrepedésekben, gombásodó, beteg fákon mindenütt megtalálható.

Család: GYAPJASBOGARAK

Fam: Lagriidae

GyapjasbogárLagria hirta Linné

Leírás: Teste széles és lapos. Felülete sűrűn szőrös, innen az elnevezés. Előtora keskeny, szárnyfedői a váll magasságában kétszer olyan szélesek, mint az előtor, hátrafelé még kiszélesednek, végük együttesen lekerekített. Teste fekete, szárnyfedői szalmasárgák, vagy barnássárga színűek. Feje és előtora barna. Csápja vastagodó és hosszú. 7–10 mm.

Elterjedés, életmód: Euroszibériai faj. Magyarországon mindenütt elterjedt és közönséges. Különösen az alacsonyabb hegy- és dombvidéken, a cserjéken és az erdőszegély fáin gyakori. Álcái az avarban élnek. Áttelelés álcaalakban. Május közepétől jelenik meg. A gyapjasbogár nagy tömegben jelenik meg az erdészeti fénycsapdákban. Rajzáscsúcsa július 20–30 között várható. Országosan elterjedt, de elsősorban a homokos talajokat kedveli (Kiskunság) (Tóth, 1975). Magyarországon még nem okozott kárt, de Franciaországban a Jura hegységben egy 15 éves lucos tűit lerágta (Schwenke, 1974).

Család: ALKONYBOGARAK

Fam: Alleculidae

Kisebb termetű, hosszúcsápú bogarak. Szárnyfedőik szélesek, tövük nem szegélyezett. Valamennyi karmuk finoman fésüs, vagy fogazott. Álcáik teste hengeres, drótféregszerű, ezért ún. „áldrótférgeknek” is nevezik őket. A nemzők virágokban, korhadó és gombás fákon tartózkodnak. Élénken mozgó, jól futó és repülő fajok. Sok közöttük alkonyatkor, vagy este repül.

Alkonybogár Allecula morioFabricius

Leírás: Karcsú, hengeres, feketésbarna, tapogatói és lábai vöröses sárgák. Az előtor háta alig szélesebb, mint amilyen hosszú, sűrűn pontozott. A szárnyfedők sűrűn, finoman pontozottak, nagysága 6–8 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon szórványosan sokfelé megtalálható. A hegy- és dombvidék lomblevelű erdeiben, korhadt fákban, száraz fák kérge alatt nem ritka.

Rőtlábú kéregbogár

Hymenalia rufipes Fabricius

Leírás: Teste megnyúlt tojásdad alakú, vörösbarna színű, sűrűn szőrös. Szőrözete sárga. Feje széles, szeme nagy. Csápja hosszú és vékony. Lábai is vékonyak. Az előtor háti oldala élesen szegélyezett, 8–9 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon a hegy- és dombvidék erdeiben elterjedt, gyakori faj. A bogarak lomblevelű fákon, virágzó cserjéken találhatók. Éjszakai állat, nappal megbújik a fák kéregrepedéseiben, száraz ágak elvált kérge alatt. Az erdészeti fénycsapdák adataiból tudjuk, hogy rajzáscsúcsa július közepén várható, és a legnagyobb tömegben a Duna–Tisza közi csapdákból kerül elő (Bugac, Tompa) (Tóth, 1975).

Vöröshátú kéregbogár (színes 130.)

Pseudocistela ceramboides Linné

Leírás: Fénytelen fekete, szárnyfedői narancsvörös színűek. Előtora kissé keskenyebb, mint a megnyúlt, ovális szárnyfedők, előrefelé elszűkül és elöl nem szélesebb, mint a feje. Felülete lesímuló aranysárga szőrözettel fedett. 10–12 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában és Magyarországon is elterjedt, de ritka faj. Tölgyeseinkben a fák száraz, leváló kérge alatt, gombás ágakban, korhadékban található. Lisztkukac szerű álcája tölgy és gesztenye korhadékban él (Kaszab, 1957).

Gyászos kéregbogár

Gonodera luperus Herbst

Leírás: Fényes fekete, a csápok töve, lábai és tapogatói rozsdavörösek. Csápja eléri a test félhosszát, szemei nagyok. Szárnyfedői pontozottan rovátkoltak. Lábai vékonyak. Teste hosszú, tojásdad alakú, 6,5–9,0 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon a hegy- és dombvidék erdeiben, erdőszegélyeken mindenütt gyakori. Különösen a virágzó tölgy és gesztenyefákon, kőrisen és mindenféle cserjén néha tömegesen lép fel.

Feketehasú taplász

Mycetochara humeralis Fabricius

Syn: M. bipustulataIlliger

Leírás: Megnyúlt testű, párhuzamos szélű bogár. A szárnyfedők sárga vállfoltja a 3. köztérig benyúlik. Szárnyfedőik potozottan rovátkoltak. Lábai sárgásbarnák. Szőrözete hosszú és barna, 4–5 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon a sárgafoltos fajok közül ez a leggyakoribb. Lomblevelű fák korhadó törzsében, száraz fák gombás kérge alatt él. Erdészetileg közömbös, humuszképző.

Szerecsenbogár Podonta nigritaFabricius

Leírás: Teste fényes fekete, teljesen lesímuló és nagyon finom szőrözettel fedett. 7–9 mm.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európai faj. Magyarországon mindenütt elterjedt. Az Alföldön és az alcsonyabb hegy- és dombvidéken, száraz, füves helyeken és virágokon nagyon gyakori. Álcája a talajban, gyökerek között él, 2 évig fejlődik.

Közönséges pejbogár

Omophlus proteus Kirsch

Leírás: Teste megnyúlt, párhuzamos szélű. Az előtor háta nincs kétszer olyan széles, mint hosszú. Fekete, szárnyfedői sárgásbarnák. 9–11 mm.

Elterjedés, életmód: Magyarországon az Alföld és a dombvidék száraz, gyepes területein, lomblevelű erdők szegélyében a cserjéken, virágzó bokrokon és fákon mindenütt előfordul, helyenként nagyon gyakori.

Széles pejbogár

Omophlus rugosicollis Brullé

Leírás: Az előző fajhoz hasonló. Magyarországon elterjedt és gyakori, de inkább a hegy- és dombvidék nedvesebb helyein fordul elő.

Család: KOMORKÁK – Fam: Serropalpidae

A család jellemzője, hogy az idetartozó fajok állkapcsi tapogatójának utolsó íze nagy. Száraz, korhadó és elgombásodott fákban, fagombákban fejlődnek. Az imágók ugyanitt, vagy lombon, virágokon találhatók, gyorsan mozgó, fürge állatok. Hártyás szárnyuk jól fejlett.

Farontó komorka

Serropalpus barbatus Schaller

Leírás: Teste hosszú, emlékeztet a pattanóbogarakra. Gesztenybarna, a testhez símuló sárga szőrözettel. Szeme nagy, durván recézett. Csápja hosszú, tapogatói és lábai vörösek. 8–18mm. Álcája a lisztkukachoz hasonló de nem annyira kitinizált.

Elterjedés, életmód: Magyarországon a hegyvidéki fenyőerdőkben szórványosan előfordul, de nem gyakori. A bogár éjszaka repül, petéit gazdanövényei, a luc- és jegenyefenyő kéregrepedéseibe rakja. Schwenke (1974) szerint előjött vörösfenyőből és tölgyből is. A kikelő álca folyton vastagodó és rágcsálékkal kitöltött menetet rág a fában. A menetek hossza: 5–7 cm. A fatest külső részén bábozódik. A kifejlett bogár kirepülési nyílása köralakú, átmérője 1,5–4,2 mm, a Sirex-fajok nyílásaihoz hasonló. Generációja 2 vagy 3 éves. A fakereskedők gyakran elhurcolják, és a legváratlanabb helyeken jelenik meg. Erdészeti szempontból egyetlen komolyabb kártételt említ a szakirodalaom: A Vogézekben mintegy 250 db jegenyefenyőn 80 db/törzs mennyiségben fordult elő (Schwenke, 1974).

Fémkék komorka

Melandria caraboides Linné

Syn: M. caerulescensPetri

Leírás: Fekete, kékesen fémfényű. A szárnyfedőkön 8–10 barázda és borda található, amelyek csaknem a szárnyfedő tövéig érnek. Szárnyfedői hátrafelé kiszélesednek és ellaposodnak. 10–15 mm, nagytestű faj.

Elterjedés, életmód: Európai faj. Magyarországon a hegy- és dombvidéken is elterjedt, gyakori faj. Álcája öreg, korhadt lombfa tuskóban fejlődik.

Kétalakú komorka

Osphya bipunctata Fabricius

Leírás: Teste megnyúlt párhuzamos, meglehetősen domború. Szárnyfedői elől durvábban pontozottak, lesímuló sárga szőrözettel borítottak. Ivari dimorfizmust mutat, a hím hátulsó combja bunkószerűen megvastagodott. 5–11 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon mindenütt elterjedt. Erdőszegélyeken, cserjés hegyoldalakon, ligetes erdőkben virágzó tölgyfán, kőrisen, galagonyán olykor tömegesen található.

Család: MARÓKÁK – Fam: Mordellidae

Nagyon jellegzetes testalkatú bogarak. A potrohnak 5 szabadon látható hát- és haslemeze van. Az első szabadon látható szelvény tulajdonképpen a harmadik. Az 5. hátszelvény a farfedő, amely hosszúra kihúzott, árszerűen hegyesedő. Szárnyfedői egyenként lekerekítettek, a farfedőt nem takarják el. Fejét előre tartja, de zavaráskor maga alá húzza, és általában ledobja magát a talajra, esetleg esés közben szárnyra kel. Szemeik nagyok és recézettek. Csápjuk 11 ízű. Lábfejeik felemás ízűek: 5–5–4. Magyarországon mintegy 130 fajt mutattak ki (Kaszab, 1979). Néhány jellegzetes képviselőjük:

KúpbogárTomoxia biguttataGyllenhal

Szalagos maróka

Variimorda fasciata Fabricius

Fehérpettyes maróka

Hoshihananomia perlata Sulzer

Selymes tövisesbogár

Mordellistena pumila Gyllenhal

Sárgahomlokú árvabogár

Anaspis frontalis Linné

Család: HÓLYAGHÚZÓ BOGARAK

Fam: Meloidae

Puhatestű, nagytermetű bogarak (6–40 mm!). Fejüket vékony nyél köti össze az előtorral. Csápjuk általában 11-ízű, fonal vagy zsinór alakú. Szárnyfedőik jóval szélesebbek az előtornál, a varrat vége felé gyakran szétállók. Hártyás szárnyaik jól fejlettek. Lábaik erőteljesek. Testük cantharidin nevű anyagot tartalmaz, amely a bőrre kerülve hólyagosodást okoz (innen az elnevezés). A Lytta és Myalbris fajok teste porrá törve sebfakasztó gyógyszerként ismert. Az emésztő rendszerbe jutva drasztikus gyomor- és bélgyulladást okoz, izgatja a vízkiválasztó és ivari szerveket. A bogár testnedvében levő cantharidin volt a hatóanyaga a középkori méregkeverők kedvenc italának az „aqua tofana” készítménynek. Egyes állatokra nézve hatástalan (pulyka, túzok, béka, sün), másokra nézve mérgező (kutya, macska, récék, nyúl) (Győrfi, 1957).

A hólyaghúzó bogarak fejlődése nagyon bonyolult. Petéiket a talajba rakják. A kikelő, a későbbi álca-alakoktól eltérő ún. triangulinus álca mozgékony, hosszú lábai vannak, végükön 3 erős karommal. A triangulinus álcák felkapaszkodnak a virágokra és belecsimpaszkodnak az ott gyűjtögető méhfélékbe, majd a fészekbe vitetik magukat. Itt egy friss petét tartalmazó sejtbe telepednek be. A petét megeszik, majd megvedlenek. Az L2 álca a mézet és a virágport eszi meg, majd ismét a talajba költözik, ahol ún. „álbábbá” alakul át. Az álbáb egész évben nyugalmi állapotban marad és tavasszal újabb álcabábbá alakul. Az L2 és L3 álcák nem táplálkoznak. Végül az új nemzedék a talajból jön elő. Egyes hólyaghúzó fajok darazsak fészkében, ismét mások a sáskák gubóiban vagy lárváiban fejlődnek Ez utóbbiak éppen ezért nagyon hasznosak.

Nagy torzcsápú bogár (színes 129.)

Cerocoma Schreberi Fabricius

Leírás: Teste megnyúlt, felülete lapított, fémfényű zöld. Potroha vöröses sárga, a combok töve kék. Csápja, különösen a tőiznél erősen deformált, az utolsó íz igen nagy, baltaszerű. 9–11 mm. Ivari dimorfizmust mutat, amennyiben a hímek első lábai megvastagodtak.

Elterjedés, életmód: Magyarországon elterjedt, gyakori faj. Imágója a vadmurok virágán található. Álcáik kaparódarazsak (Sphecidae) által a fészekbe hordott sáskákkal táplálkoznak. Hasznosak.

HollóbogárEpicauta rufidorsumGoeze

Leírás: Feje vörös, teste fénytelen fekete, rövid fekete szőrözettel fedett. Csápjai és lábai feketék, de a csápok töve belül sárga, 10–19 mm.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában elterjedt, Magyarországon az Alföld és a dombvidék lakója. Gyakori faj, helyenként tömegesen lép fel és a burgonya, tök, répa, lucerna levelének lerágásával káros lehet. Álcája a sáskák (Orthoptera) talajba rakott petéinek pusztításával ugyanakkor hasznos.

KőrisbogárLytta vesicatoriaLinné

Társnév: spanyol légy, izgonc

Leírás: Testük megnyúlt, párhuzamos szélű. A bogár fémfényű zöld, zöldeskék, vagy gyengén aranyszínű. Kültakarója lágy, nagysága 9–21 mm. Kellemetlen szaga messziről elárulja. Feje széles, vékony nyakkal ízesül, a homlok közepén kis vörös folt jellemző. Előtora az első kiugró szögleteknél a legszélesebb.

Elterjedés: Dél- és Közép-Európában elterjedt, Magyarországon mindenütt közönséges.

Életmód: Évente egy nemzedékkel szaporodik. Petéit a maga ásta kis gödröcskékbe a talajba rakja, 30–50 darabos csomókban. Általában az olajfafélék (Oleaceae) levelein (kőris, fagyal, orgona) jelenik meg nagy csapatokban júniusban. Álcái egy ideig a méhek fészkében fejlődnek. Régen gyógyászati célra gyűjtötték (vizelethajtó).

Kis hólyaghúzóMylabris teneraGermar

Leírás: Teste fekete, szárnyfedői sárgák, fekete szalagokkal. Előtora fényes, hosszú szőrökkel ellátott. Sok színváltozata ismert. 7–10 mm.

Elterjedés: Magyarországon a Nagyalföld és a környező dombvidék lakója. A homokos területeket kedveli. Júniustól augusztusig a leggyakoribb.

A Nünükék (Meloe-fajok) szárnyfedői a varrat tövében egymásra borulnak, hátul szétállók. Hártyás szárnyaiknak még csökevénye sem látszik, röpképtelenek. Potrohuk – főleg a nőstényeké – többszörösen hosszabb a szárnyfedők-nél. Hatalmasra (40 mm!) is megnőhetnek. Faunaterületünkön 15 faj fordul elő (Kaszab, 1956).

Közönséges nünüke

Meloe proscarabeus Linné

Leírás: A fej és a nyakpajzs pontozása sűrű és durva, a szárnyfedők durván ráncoltak. Szine kéklő, fényes fekete. 12–35 mm.

Elterjedés: Csaknem egész Európában előfordul. Magyarországon a zárt erdőségek és a legmagasabb hegyek kivételével mindenütt előfordul és közönséges. Tavasztól nyár elejéig található, tavasszal az erdőben gyakori.

Kék nünükeMeloe violaceusMarschal

Leírás: Feje és nyakpajzsa finoman pontozott. A szárnyfedők hosszában bőrszerűen ráncoltak. Színe fémes kék, 10–33 mm.

Elterjedés: Leggyakoribb hazai fajunk. Erdőszegélyeken, erdei tisztásokon található, tavaszi fa

Pompás nünükeMeloe variegatusDonovan

Leírás: Fején a szemek mögött hosszanti benyomás van. Testén a fémes zöld, rézvörös és bíbor szín uralkodik. Potroha alul kékeszöld, felül minden szelvényen zöldes vagy rézvörös folt található. 15–40 mm.

Elterjedés: Európában a mediterrán faunaterületre jellemző. Magyarországon az Alföld és a dombvidék füves térségein elterjedt, gyakori. Tavasztól nyár elejéig található.

Óriás nünüke Meloe cicatricosusLeach

Leírás: Előtora elöl a legszélesebb. Fekete, kék fénnyel, a lábak szőrözete kék. Nagysága: 16–45 mm.

Elterjedés: Magyarországon a síkság és a dombvidék lakója. Füves területeken tavasszal gyakori.

Érdes nünüke

Meloe scabriusculus Brullé–Erichson

Leírás: Csápja vastag, teste fekete, zsírfényű, gyengén kékes fénnyel. Szárnyfedői ráncoltak. Nagysága: 6–25 mm.

Elterjedés: Közép- és Kelet-Európában fordul elő. Magyarországon a leggyakoribb faj (Kaszab, 1956). Tavsszal az Alföldön és a dombvidéken mindenütt gyakori.

Család: BÍBORBOGARAK

Fam: Pyrochroidae

Lapos testű, puha bőrű bogarak. A nyakpajzs töve keskenyebb, mint a szárnyfedők. Fejük előre álló, csápjuk a 3. íztől kezdve erősen fogazott. Álcáik lapos testűek, rövid lábúak, jól kitinizáltak. Kis rovarok menetében élnek a fák kérge alatt. Ragadozók. Nemzőik erdei fákon, bokrokon, virágokon találhatók. Hazánkban 3 fajuk él.

Nagy bíborbogár (színes 128.)

Pyrochroa coccinea Linné

Leírás: Feje és pajzsocskája fekete. Szárnyfedői és nyakpajzsa piros. Finom, lesímuló szőrözettel fedett. 14–16 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon elsősorban a hegy- és dombvidék lomberdeiben gyakori. A bogarak júniusban találhatók erdőszéleken, tisztásokon. Álcája pusztuló, elhalt lombfák kérge alatt él és a kéreg alatti rovar álcákkal táplálkozik. Valamivel kisebb (10–14 mm) és sárgafejű faj a

Kis bíborbogár

Pyrochroa serraticornis Scopoli.

Család: ÁLCINCÉREK – Fam: Oedemeridae

Karcsú testű, vékony csápú, cincérekre emlékeztető bogarak. A fajok gyengén kitinizáltak. Fejük nem szűkül el a szemek mögött, csápjuk 11 ízű. A hímeknél a 3. pár comb olykor feltűnően megvastagodott. Lábaik egyébként hosszúak és vékonyak. A szárnyfedőkön legalább nyomokban hosszanti barázdák láthatók. Álcáik öreg, korhadó fákban, vagy lágyszárúak szárában fejlődnek. A nemzők fák, bokrok, cserjék virágán találhatók.

Aranyos álcincér

Chrysanthia viridissima Linné

Leírás: Teste keskeny, megnyúlt, lapos, fémfényű zöld. Előtora hosszú. Lábai sötétek. Szárnyfedői ráncosan pontozottak, bordái gyengén kiemelkedők, 7–10 mm.

Elterjedés: Egész Európában előfordul. Magyarországon a hegy- és dombvidéken elterjedt, helyenként gyakori. Álcája korhadó fák tuskóin fejlődik.

Kék álcincér Ischomera coerulea Linné

Leírás: Megnyúlt párhuzamos testű, a szárnyfedők szőrzete nagyon rövid és finom sötétszínű. színe sötétkék, olykor zöldes, 6–10 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon a hegy- és dombvidék lakója. Imágója napos erdőszegélyeken, virágzó berkenyén tömegesen található. Galagonya bokron és tölgyön is gyakori. Álcája nyár, vadgesztenye, berkenye korhadó tuskóiban fejlődik.

Székfű álcincér

Oedemera podagrariae Linné

Leírás: Szárnyfedői hátrafelé keskenyednek, színük sárga. Nyulánk testalkatú bogár. Felületét lesimuló, dús, sárga szőrözet fedi. Szemei nagyok, kiugrók. Csápja eléri a test félhosszát. A hím hátulsó combjai bunkószerűen megvastagodtak. 8–13 mm.

Elterjedés, életmód: Előfordul egész Európában. Magyarországon mindenütt gyakori. Álcája korhadó lombfa tuskóban fejlődik. Az imágók virágokon találhatók.

Zöldes álcincérOedemera virescensLinné

Leírás: Sötétzöld, szürkén szőrös. A szárnyfedők hátrafelé alig keskenyedők. A hímek hátsó combjai bunkószerűen megvastagodtak. Nagysága: 8–12 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon mindenütt gyakori. Imágói virágokon találhatók. Álcája korhadt tölgyfában fejlődik.

Kép

Lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) álcái. A: Májusi cserebogár (Melolontha melolontha) B: Geotrupes faj C: Potosia faj (Schwenke, 1974)

Osztag: LEMEZESCSÁPÚ BOGARAKLamellicornia

Az ide tarozó négy család közös jellemzője, hogy csápjuk tőíze erősen fejlett, hosszú, az ostor utolsó ízei lemezszerűen megnyúltak, legyezőszerűen terpeszthetők, vagy merevek. Igen változatos nagyságú bogarak, méretük 2 mm és 10 cm! között változó. Az ide tartozó négy bogárcsalád közül az egyik növényvédelmi szempontból nagyon jelentős (Cserebogarak – Melolonthidae).

Kép

Lemezescsápú bogarak (Lamellicornia) A: Szarvasbogár (Lucanus cervus) hím, B: Szarvasbogár (Lucanus cervus) nőstény C: Orr­szarvú bogár (Oryctes nasicornis) D: Májusi cserebogár (Melolontha melolontha) E: Rózsa­bogár (Potosia cuprea), F: Sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis) G: Holdszarvú bogár (Copris lunaris), H: Rezes cserebogár (Anomala dubia), I: Erdei ganéjtúró (Geotrupes stercorosus), K: Homoki kis cserebogár (Serica brunnea), L: Feketehasú ganéjtúró (Aphodius fimetarius) (Schwenke, 1974)

Család: SZARVASBOGARAK

Fam: Lucanidae

Szarvasbogár (színes 31., 32.)

Lucanus cervus Linné

A hím rágói agancsszerűen megnőttek, ezzel együtt nagysága elérheti a 10 centimétert is. Legnagyobb bogárfajunk. A nőstény rágói normális méretűek. Általánosan elterjedt, elsősorban a tölgyerdőkben gyakori. Fejlődése 5 éves. Bábozódni ősszel a talajtakaróba vonul, itt bábozódási üreget készít magának. Június–júliusban jelennek meg az új nemzők, alkonyatkor repülnek.

Kis szarvasbogár (színes 156.)

Dorcus parallelepipedus Linné

17–32 mm nagyságú lapos, párhuzamos oldalú szarvasbogár faj. Színe fénytelen fekete. A hím rágói valamivel nagyobbak mint a nőstényé. Tölgyesekben gyakori, korhadó faanyagban fejlődik. Május júniusban rajzik.

Fémes szarvasbogár

Platycerus caraboides Linné

10–15 mm nagy, felül fémfényű, alul fekete. Bükkösökben és tölgyesekben fordul elő.

Tülkös szarvasbogár (színes 133.)

Sinodendron cylindricum Linné

Nagyon jellemző a hímek fején levő felfelé álló szarv. 12–16 mm, fekete, teste hengeres. Szárnyfedői ráncoltan pontozottak. Magasabb régiókban, tölgy- és bükkerdőkben fordul elő, május–júniusban repül.

Család: TROX-BOGARAK – Fam: Trogidae

Erősen domború, kistermetű bogarak, a szárnyfedőkön sorokba rendezett pikkelyek, merev szőrök, vagy szőrcsomók vannak. Ritkán kerülnek szem elé, mert legtöbbjük emlősök és nagyobb madarak fészkében (pl. gólyafészekben) él. A fényre viszont jól repülnek, fénycsapdával jól gyűjthetők. A magyarországi fajok 75%-a megjelenik a csapdákban.

Család: GANÉJTÚRÓ BOGARAK

Fam: Scarabaeidae

Mint nevük is jelzi, valamennyi fajuk trágyalakó, a szervesanyag lebontásában van jelentős szerepük. Változatos nagyságúak, erősen kitinezett testtel, rajta különféle kinövésekkel. Nagyon sok fajuk ismert (faunaterületünkön 141) (Endrődi, 1956).

A Geotrupes fajok 14–20 mm nagyok, szabályosan boltozott szárnyfedőkkel, fejükön nincs semmiféle kinövés. Az erdő talaján lassan mászkálnak, gyakran láthatók. Az emlősállatok trágyacsomói alatt 10–30 cm mély függőleges aknát ásnak, ezt teletömik trágyával, ebbe rakják petéiket, a kikelt álcák a trágyával táplálkoznak. Minden fajuk hasznos talajjavító. Sok színváltozatuk ismert.

Nagy ganéjtúró

Geotrupes stercorarius Marsham Fémes fekete

Közönséges ganéjtúró

Geotrupes mutator Marsham Fémfényű, fekete

Erdei ganéjtúró

Geotrupes stercorosus Scriba Sötétkék, sűrűn barázdált

Tavaszi ganéjtúró

Geotrupes vernalis Linné Élénk fémfényű, zöld, kék, szinte simának látszik, pontozása nagyon finom.

Geotrupes spiniger Marsham Fekete, 17–27 mm.

CsajkóLethrus apterus Laxmann

Társnevei: nagyfejű csajkó, ollós bogár,

szőlőszabó

Syn: Lethrus cephalotes Pallas,L. podolicus Fischer,Lucanus apterus Pallas

15–22 mm nagyságú, fekete zömök bogár. Feltünők a nagy rágók, különösen a hímeknél, Fejük aránytalanul nagy. Szárnyfedőik összenőttek, repülni nem tudnak. A mezőgazdaságban esetenként kárt okozhat. Az áttelelt nemzők földalatti járatokat készítenek, nemenként külön-külön. A járatok akár 100 cm mélyre is lehatolnak. A kiásott földet a talaj felszínén elteregetik. Különböző haszonnövények friss hajtásait hordják be a járatokba, azt a nőstény „besilózza”. A peték lerakása után a nőstény a járatokban elpusztul. Az új nemzedék a járatokban telel át (Jermy és Balázs, 1990).

Az Aphodius nem fajai valamennyien hasznos talajjavítók. Endrődi (1956) szerint faunaterületünkön 73 faj él. Nagy tömegben lepik el a friss állati hulladékot, a talajba lukakat fúrnak, azokat teletömik trágyával és ebbe petéznek. Nagyságuk 1–2 cm, szabályosan boltozott szárnyfedőkkel. Gyakoribb fajok:

Aphodius fossor Linnénagy ganéjbogár

Aphodius fimetarius Linné feketehasú ganéjbogár

Aphodius granarius Linnészénfekete ganéjbogár

Aphodius erraticus Linnébarnáshátú ganéjbogár

Aphodius nitidulus Fabricius

Aphodius rufipes Linné

Óriás galacsinhajtó

Scarabaeus affinis Brullé

25–30 mm nagyságú, széles, fekete, fénytelen faj. A fejpajzsán 6 db ékszerű fog nyúlik előre. Első lábszárán kívül 4 nagy fog. A homokos talajokat részesíti előnyben. Ebbe a nembe tartozik az egyiptomiak szent állata a Scarabaeus sacer Linné – Szent galacsinhajtó bogár. Nagyobb emlősállatok ürülékéből trágyagolyókat formál, a megfelelő helyre gurítja és ott elássa.

Holdszarvú bogár (színes 149.)

Copris lunaris Linné

Meglehetősen nagy (15–25 mm), fényes fekete bogár, szembetűnő ivari kétalakúsággal. A hímek fejpajzsán egy hosszú, felálló hegyes szarv található. A nőstényeknek ugyanitt egy gyengébben fejlett, középen általában kimetszett kinövés van. A fénycsapdák adatai is igazolják a faj bizonyos ivadékgondozási tevékenységét: Májustól szeptemberig gyűjthető, de augusztusban a nőstények hiányzanak a fogott anyagból. Ekkor készítik a trágyagolyókat és rakják le petéiket, és ilyenkor nem repülnek (Tóth, 1975).

Család: CSEREBOGARAK(színes 159., 160.)

Fam: Melolonthidae

Növényvédelmi szempontból nagyon jelentős család. Változatos alakú, általában nagytestű bogarak. Az imágók lombrágók, az álcák a talajban fejlődnek és ott a növények föld allati részeivel táplálkoznak. Az álcák pajor alakúak, has felé görbültek és utolsó hasi (analis) szelvényük a fajra jellemző tüskesorokat, rajzolatokat mutat. Az álcák életkorát, illetve fejlődési stádiumait az erősen kitinizált fejtok átmérője alapján lehet meghatározni. Bábózódás is a talajban történik. A Kárpát-medencében 81 faj fordul elő (Endrődi, 1956)

Homoki kis cserebogár

Serica brunnea Linné

Társnév: barna selymesbogár

Syn: Serica fulva De geerS.fulvescens Geoffroy

Leírása: 8–10 mm nagy, hosszúkás bogár. Egész teste sárgásvörös, szárnyfedői barázdáltak, selyemfényű. Lábai hosszúak és vékonyak. Csáplegyezője 3 ízből áll. Álcájának utolsó potrohszelvényén a harántsorban 23–28 tüske található.

Elterjedés, életmód: Európai faj, a Kárpát-medencében elterjedt és gyakori. Tóth (1975) az erdészeti fénycsapdahálózat Coleoptera fajainak vizsgálata során megállapította, hogy hazánkban két fő góca mutatható ki: a Vértes– Bakony hegységekben és a Duna–Tisza közi homokon. Schwenke (1974) szerint tipikus erdészeti rovar, kártételét lucfenyő magvetésekben és telepítésekben említi. Győrfi (1957) a lucosokban kultúrarontó fajként ismerteti. A Tiszántúli kötött talajokon hiányzik. Rajzáscsúcsa július 10–20 között várható, de a dunántúli és az alföldi populációk tömeges megjelenése között 3 hét eltérés is lehetséges. Fejlődése egy éves.

Bársonyos kis cserebogár

Maladera holosericea Scopoli

Társneve: selyemszőrös bogár

Syn: Serica holosericea Scopoli,Maladera chrysomeloides Schrank,M. fumosa Geoffroy

A homoki kis cserebogárhoz nagyon hasonló és csak színében eltérő faj. Bársonyos fekete, finoman barázdált, 7–8mm nagyságú. Fő elterjedési területe a Duna–Tisza köze, kedveli a homokos talajokat. Legtöbb példányt a Tompán üzemelő fénycsapda fogja. Győrfi (1957) az erdeifenyőről említi kártételét.

Áprilisi cserebogár (színes 150.)

Rhizotrogus aequinoctialis Herbst

Társnevei: csaja, vörhenyes cserebogár, tavaszi cserebogár

Syn: Miltotrogus aequinoctialis Herbst,

R. grandicornis Ballon

Leírása: 13–20 mm hosszú, egyszínű sárgásvörös. Csáplegyezője 3 ízből áll. A fejtor és a szárnyfedők válla és a test alsó fele is hosszú szőrökkel borított.

Elterjedés, életmód: A Kárpát-medencében elterjedt faj. Jermy és Balázs (1990) a kötöttebb talajokról, Győrfi (1957) az alföldi homokokrólemlíti. Fejlődési idejére vonatkozóan a szakirodalmi adatok eltérőek (2–3 év). A nemző nem táplálkozik. Nagyon korán, sokszor március végén már megjelenik, a fő rajzásidő április.

Tavaszvégi csaja

Rhizotrogus aestivus Olivier

Társnevei: tavaszvégi vörhenyes cserebogár, nyári gyökérrágó

Syn: R. bimaculatus Herbst,R.gracilis Frölich,R.inanis Brahm

Kisebb termetű Rhizotrogus faj, csak 12–14 mm. Sárga, sárgásvörös színű, az előtor középen és a szárnyfedők a varrat mentén sötétebbek. Elsősorban a homokos talajokat kedveli, tömegesen gyűjthető a Kiskunságban, a Tengelici homokon, a Nyírségben és Budapest környékén. Rajzása májusban várható.

Sárga cserebogár

Amphimallon solstitialis Linné

Társnevei: bordás sárga cserebogár, jánosbogár, júniusi bogár stb. Álcája a „szántáskukac”

Syn: A. autumnalis Geoffroy,A. lateralis Mulsant et Rey,A. subsulcatus Faldermann

Leírása: 16–20 mm hosszú, világos szalmasárga, a szárnyfedőkön 3–3 jól fejlett borda húzódik végig. Mindenütt gyér felálló szőrzet. Az előtoron rendszerint két sötétebb sáv vonul végig. Csápja 9 ízből áll.

Elterjedés, életmód: A Kárpát-medencében elterjedt és sokszor nagy tömegekben jelenik meg. Elsősorban a lazább, homokos talajokat kedveli. Tömeges megjelenése június közepétől július közepéig várható. A nemzők nem, vagy csak nagyon keveset táplálkoznak, Győrfi (1957) szerint a tűleveleket és a lombot is megrághatják. Fő kártételük a pajorok okozta gyökérrágás. Kifejlődése 2 évig tart, mindkétszer álca alakban telel át. Egy-egy nőstény átlagosan 40 petét rak le a talajrepedésekbe. Álcastádiumainak száma: 3. Az első és a harmadik stádiumú álcák telenek át.

Hasonló faj: Kis sárga cserebogárAmphimallon assimilis Herbst. Kisebb, csak 10–14 mm, a szárnyfedők bordái gyengén fejlettek. Júliusban repül.

Kép

A májusi cserebogár törzseinek elterjedési területei A: V. törzs B: VI. törzs C: VII. törzs (Jermy–Balázs, 1990)

Májusi cserebogár (színes 155.)

Melolontha melolontha Linné

Társnevei: Cserebók, cserebüly, mezei cserebogár, vándorcserebogár

Syn: M. vulgaris Fabricius,Scarabaeus majalis Moll,Hoplosternusmelolontha Linné

A májusi cserebogár – a hasonló erdei cserebogárral együtt – talán a legkártékonyabb Coleoptera fajok a Kárpát-medencében. Kártételük teljesen megegyező, ezért sok szakkönyv együtt is tárgyalja a két fajt. Hatalmas szakirodalma van, a védekezési technológiák fejlesztése örökös feladata a gyakorlati növényvédelemnek.

Leírása: A nemző nagytestű bogár, 23–30 mm. Szárnyfedői és előtora vörösek, egyébként színe fekete. Farfedője megnyúlt háromszög alakú, fokozatosan megy át az egyszerűen keskenyedő nyúlványba. A szárnyfedők többé-kevésbé sűrű fehér apró szőrökkel borítottak, ezért a szőröcskék sűrűségétől függően fehéresnek látszanak. A lábak vörösek. A potrohszelvények oldalán élesen határolt fehér háromszög alakú szőrfoltok vannak. A peték lerakáskor csak l,5 mm nagyok, de a talajnedvesség hatására 2–3-szorosra megduzzadnak. Álcái has felé görbült pajorok, jól fejlettek, piszkossárga színűek. Az egyes álcastádiumok fejtok átmérői a következők:

L1 = 2,0–3,0 mm         átlag: 2,7 mm

L2 = 3,5–5,0 mm         átlag: 4,5 mm

L3 = 6,0–7,5 mm        átlag: 6,9 mm               

A pajorok analis szelvénye alapján a Melolontha nemzetség jól elkülöníthető: A haslemez utolsó harmadát sörtemező borítja. Ebből a sörtemezőből jól láthatóan kiemelkedik két hosszanti irányú tüskesor. A sorokban a tüskék száma 22–30. A sorok a végbélnyílás közelében kezdődnek, a végbélnyílás körül kissé kiszélesednek, utána ismét szorosabban egymás mellett futnak. Bábja szabad báb, 25–35 mm nagy, kialakulása után világosbarnára színeződik.

Elterjedése: Európában a mérsékelt klímájú területeken mindenütt elterjedt, így a Kárpát-medencében is. Északon Anglia–Svédország– Norvégia déli része a felső határ, déli határai Görögország északi részén húzódnak. Elterjedési területe kisebb mint az erdei cserebogáré. A Kárpát-medencében 7 törzse fordul elő, ezekből három a mai Magyarország területén is megtalálható. Az I. II. III. és IV. törzsek fejlődése 4 éves és a Kárpátokban élnek. Magyarországon az V. VI. és VII. törzsek találhatók. Az egyes törzsek határai természetesen nem merev vonalak, térben és időben mindkét irányban eltolódhatnak, egymást részben átfedik. A tömegszaporodás idején egy-egy törzs területe bővülhet. Vannak ún. tiszta egytörzses területek, vannak kéttörzses vidékek és természetesen háromtörzses területek is. Az egyes törzsek elterjedését térképeken mutatjuk be.

V. törzs: Dél-Dunántúl, a Balatontól délre, nyugaton a Marcali löszhátig, keleten pedig a Mohácsi szigettől a Balatonig húzódó vonalig, beleértve a Mecsek hegységet és az Ormánságot is, egészen az országhatárig. A Dunántúlon még a Pilis és Gerecse hegységekben van jeletősebb populáció. Az Északi Középhegységben egészen a Bodrogközig, beleértve a Gödöllői dombvidéket is. Egy kisebb populáció a Hajdúságban is él. Győrfi 1957-es térképeihez viszonyítva bizonyos területi növekedés tapasztalható, mindenekelőtt a Hajdúságban (Jermy és Balázs, 1990).

VI. törzs: Gyakorlatilag a tengelici homokot kivéve az egész Dunántúl, és kapcsolódva a Gödöllői dombság, a Börzsöny–Cserhát és Mátra, továbbá a Hajdúság és a Nyírség. Ennél a törzsnél a legnagyobb arányú a terjeszkedés. Győrfy (1957) csak a Nyugat-Dunántúlt, a Mecsek hegységet és a Nyírséget jelöli, a Börzsönyt–Cserhátot–Mátrát fel sem tünteti.

VII. törzs: Ennek a törzsnek változott a legkevésbé a területe. Az 50 évvel ezelőtti adatok Győrfi (1957) és Jermy–Balázs (1990) térképei gyakorlatilag átfedik egymást. A legkisebb elterjedésű törzs. A Balatontól délre az országhatárig, beleértve a Mecsek hegységet is, de nyugati és keleti határai ennek a populációnak közelebb vannak egymáshoz, mint az V. törzs esetében. Állandó populációja él a Hajdúságban–Nyírségben.

A három térképet egymásra helyezve a két- illetve háromtörzses területek jól körülhatárolhatók. Klasszikus háromtörzses terület pl. Somogy és a Mecsek vidéke. Kéttörzses terület a Nyírség–Hajdúság és a Börzsöny–Cserhát hegységek. Az egyes törzsek terjeszkedése napjainkban is folyik, a 90-es évek aszályos időjárása nagyon kedvez ennek a folyamatnak. Tekintettel a faj 3 éves fejlődési ciklusára, nyilvánvaló hogy Magyarországon valahol mindig rajzik a májusi cserebogár. A cserebogár törzsek elterjedési viszonyait Homonnay (1970) vizsgálta részletesen.

Életmódja, jelentősége: A rajzás április legvégén, május első felében várható. A bogarak tömegesen keresik fel az ún. „rajzófákat”, az állományszéleket, magányosan álló fákat, kisebb facsoportokat. A hímek mozgékonyabbak, és ezek jelennek meg először. A rajzás megindulása után egy héttel következik be az 1:1-es ivararány. Ennek ismerete erdővédelmi szempontból fontos. A nemek szabad szemmel jól elkülöníthetők. A hímek csáplegyezője nagyon hosszú, a nőstényeké bunkószerűen kicsi. A bogarak mozgása az alkonyati órákban a legintenzívebb, a faj tömegesen jelenik meg a fénycsapdákban. A nemzők erőteljesen rágják a leveleket, ún. pazarló rágással, meglehetősen nagy karélyokat hasítva ki a levelekből. Kedvenc tápnövényeik a tölgyek (Quercus) de megrágják az Acer, Populus, Salix, Carpinus, Fagus, Castanea és Betula, valamint a gyümölcsfa fajokat is. Akácon szilen és kőrisen nem jellemző. Különösen akkor érzékeny a rágáskár, amikor a még ki sem fejlődött leveleket, a bomló rügyeket eszik meg – ez a tölgyeknél nagyon jellemző. A párosodás után a nőstények a talajrepedésekbe vonulnak és ott lerakják petéiket. A peteprodukció elérheti a 90 darabot is. A petéket kisebb csomókban rakják le. Többször is párosodnak, közben folytatva a lombrágást. A peték a talajnedvesség hatására eredeti méretük többszörösére duzzadnak. A kikelő L1-es stádiumú álcák megeszik a peteburkot, majd bomló szerves anyagokkal, humusszal táplálkoznak, később elkezdik fogyasztani a gyökereket. Az első vedlés a kis pajorok egy részénél még a rajzás évében megtörténik, és ezek L2-es alakban telenek át először. A kis pajorok másik része csak a következő év tavaszán vedlik először. A második év őszére valamennyi pajor megvedlik másodszor is, és a második telelés már L3-as stádiumban történik. A következő év nyarának végén a nagy pajorok a talaj mélyebb rétegeibe vonulnak és ott bebábozódnak. Még ugyanebben az évben kialakulnak az új nemzedék imágói, általában szeptember–október hónapokra, és az utolsó telet már bogár alakban töltik. Tavasszal a bogár a felszínre ássa magát. A három magyarországi törzs rajzási évei a következők:       

V.         törzs: 1992–1995–1998–2001–2004–2007– stb.

VI.         törzs: 1993–1996–1999–2002–2005–2008– stb.

VII.         törzs: 1994–1997–2000–2003–2006–2009– stb.

A pajorok mozgását a talajban több tényező is befolyásolja. Mindenekelőtt a nedvesség, a rendelkezésre álló táplálék és a hőmérséklet. Télen a fagyhatár alá húzódnak. Jelentős horizontális és vertikális mozgást végeznek. Fő kártételük a növények föld alatti részeinek megrágásában jelentkezik. Különösen az L3-as pajorok végeznek nagy pusztítást. Nem ritka, hogy idős fák pusztulnak el pajorrágás következtében. Az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszer adatai szerint évente mintegy 3 000 hektár pajorkár, és 20 000 hektár lombrágás kár várható. Ezek az adatok tartalmazzák az erdei cserebogár által okozott károkat is, hiszen a károkozás alapján nem lehet szétválasztani a két fajt. Az erdőtelepítések és erdőfelújítások sikertelenségének sokszor a cserebogár az oka. Többszöri pótlás után újraerdősítés – a költségek gyakran megsokszorozódnak.

Erdei cserebogár

Melolontha hippocastani Fabricius

Társnevei: gesztenye cserebogár, lógesztenye cserebogár, vadgesztenye bogár

A májusi cserebogárral együtt fordul elő. A két faj között Győrfi (1957) szerint sok átmeneti alak, sőt bastardok is találhatók. Életmódjuk, kártételük egyforma.

Leírása: Valamivel kisebb mint a májusi cserebogár, 20–28 mm. Leglényegesebb morfológiai különbség a farfedő alakjában mutatkozik. Az erdei cserebogár farfedőjének nyúlványa minden átmenet nélkül indul ki, rövid, és a vége gombszerűen megvastagszik. Az ivari kétalakúság ugyanúgy jellemző, mint az erdei cserebogárnál. Az egész bogár valamivel sötétebbnek és fénytelenebbnek látszik. Az álcák elkülönítése már nem ilyen egyértelmű, nem is mindig lehetséges. Az analis szelvény tüskesorai is az előző fajhoz hasonlítanak. Statisztikai adatok alapján a két faj álcáinak fejtokátmérő átlagadatai az alábbiak (Jermy–Balázs 1990):

Faj

 Fejtok

 átmérő

mm

L1

L2

L3

 

Erdei cserebogár

2.5

3.9

6.2

Májusi cserebogár

2.8

4.2

6.9

Elterjedése: jóval nagyobb mint az erdei cserebogáré, még Szibériában is előfordul. Életmódja hasonló. Rajzása néhány nappal korábban várható. Magyarországon a legtöbb helyen együtt fordul elő a két faj. Esetleges törzseinek száma nem ismert, de az biztos, hogy a zárt erdőket kedveli. Ahol a két faj együtt fordul elő, ott a májusi az erdőszegélyeken, az erdei mélyen az erdőterületen belül is megtalálható. Teljesen zárt, idős állományok talajában is tömegesen él. Az ilyen erdők helyére telepített fiatalosokban sok gondot okoz. Fejlődése az újabb vizsgálatok szerint hazánkban 3 éves, de a tőlünk északabbra fekvő területeken 4 éves. Erdővédelmi jelentősége a májusi cserebogáréval azonos. Tipikus erdei rovar.

Kép

Cserebogár fajok (Melolontha spp.) farfedői: A: M. melolontha B: M. hippocastani C: M. pectoralis (Endrődi, 1956)

A két gyakori fajhoz nagyon hasonlító harmadik cserebogár faj a Kárpát-medencében:

Hosszúszőrű májusi cserebogár

Melolontha pectoralis Germar

Hegyvidéki faj, az Északi Középhegységből sok adatunk van. A nősténynek nem végződik nyúlványban a farfedője. Szőrzete valamivel dúsabb. Jelentősége, életmódja hasonló mint a másik két fajnál.

Kalló cserebogárPolyphylla fullo Linné

Társnevei: csapó cserebogár, arató cserebogár

Syn: P. boryi Brullé

Leírása: Legnagyobb cserebogár fajunk, 30–35 mm. Szárnyfedőinek alapszíne fekete vagy vörösbarna (ab. marmorata), fehér pikkelyszőrökből álló foltokkal, aminek következtében az egész bogár márványhoz hasonló rajzolatot mutat. A hím csáplegyezője nagyon nagy, 7 lemezből áll, a nőstényé 5-ízű és jóval kisebb. Pajorja is nagy, az utolsó álcastádiumban levők elérik a 6 centimétert. Az analis szelvény haslemezén levő, párhuzamos tüskesor rövid, egy-egy sorban 6–11 tüske van. A potroh vége erősen szőrös.

Elterjedés, életmód: Közép-európai faj, Magyarországon is gyakori. A homokos meleg talajokat kedveli, fő elterjedési területe a Duna– Tisza közi homokhátság. A nemző és a pajor is károkat okozhat. A rajzó bogarak megrágják a Pinus-fajok tűit, de a különféle lombos fafajok lombozatát sem kímélik. Pazarlóan rág. Gyakori a nemesnyár ültetvényekben (Populus spp.), az akácon, tölgyeken és a gyümölcsfákon. A bogarak által okozott lombveszteség nem jelentős. Sokkal inkább veszélyes a pajorok rágása. Az ültetvényszerű erdőkben, ún. cellulóz nyárasokban, vagy a fekete- és erdeifenyő sorokban egymás után rághatják el a csemeték, a kis fácskák gyökereit, a soron végighaladva az egész erdősítést tönkretehetik. Komoly károkat okozhat a szőlőben és a gyümölcsösökben is.

Keleti cserebogár

Anoxia orientalis Kryniczky

Társneve: csíkos cserebogár, szőrös cserebogár

Leírása: 25–32 mm nagyságú cserebogár. Szárnyfedői vörösbarnák, rajtuk a fehér pikkelyszőrök hosszanti sorokba rendeződtek, a sorok lehetnek szakadozottak is. A haslemezek oldalán nincsenek fehér háromszögletű foltok. Az álca analis haslemezén nincsenek hosszanti sorokba rendezett tüskesorok.

Elterjedés, életmód: Kelet-mediterrán faj, hazánkban a homokos területeket kedveli, fő elterjedési területe a Duna–Tisza köze. Fejlődési idejére vonatkozó adatok eltérőek. Járfás és Tóth (1977) szerint 3 éves. Rajzása június közepétől várható. A bogarak elenyésző mértékben megrágják a lombozatot, a pajorok viszont a gyökerek megrágásával jelentős károkat okozhatnak.

Pusztai cserebogár

Anoxia pilosa Fabricius

Társnév: bolyhosszőrű bogár

Syn: A. cinereaMolcsulszki

Feketésbarna színű, 20–25 mm nagyságú, testét szürke szőrözet fedi. A keleti cserebogárhoz hasonló. A homokos Duna–Tisza közi talajokon gyakori. Fejlődése 3 éves (Homonnay 1976). Esteleges kártétele (pajorrágás) a gyümölcsösökben fordul elő. Június–júliusban rajzik.

Zöld cserebogár

Anomala vitis Fabricius

Társnév: fináncbogár, nagy fináncbogár, szőlő cserebogár

Syn: Eumolpus vitisFabricius, Phytoptus vitisFabricius

Leírása: 14–18 mm nagyságú, hosszanti ovális alakú faj. Teste felülről általában egyszínű, fémes zöld, esetleg az oldalakon sárgás beütéssel. Több színváltozata ismert. Lábai is zöldek. Az álca analis szelvényének hasoldalán levő szimmetrikus tövis sorok hosszú, tűszerű tövisekből állnak, egymást keresztezik, számuk egy-egy sorban 8–12.

Életmódja, jelentősége: A homokos talajokon, elsősorban a Duna–Tisza közén gyakori, de a Dunántúlról is több helyről ismert. Fejlődési idejére vonatkozó adatok eltérőek, a szakirodalom 1–3 évet említ. Rajzása június második felében és júliusban várható az alkonyati órákban. Mint a neve is mutatja elsősorban szőlő- és gyümölcskártevő, de az erdei fákon is előfordul. A legtöbb cserebogár fajjal ellentétben nemcsak a pajor, hanem a nemző is kifejezetten káros. Schwenke (1974) és Győrfi (1957) a Salix és Populus fajokról említi a lombrágást, de megfigyelték Tilia, Robinia és Quercus fajokon is. A zöld cserebogár időnként tömegesen elszaporodik, lombrágása ilyenkor akár tarrágás is lehet. Gradációs évek voltak: 1893 (Sajó 1893), 1942, 1951 (Reichart 1953). 1985-ben a Lábodi Erdészet területén, 1989-ben pedig a Kisalföldön rajzott tömegesen és okozott tarrágást (Mészáros és Havasréti, 1989).

Rezes cserebogárAnomala dubiaScopoli

Társnév: Kis fináncbogár, kis zöld cserebogár

Syn: Anomala aeneaDe Geer, A. juliiFabricius, A. oblongusFabricius

Nagyon változatos színű, 10–15 mm nagyságú bogár. Habitusa a zöld cserebogáréhoz hasonló. A törzsalak szárnyfedői szalmasárgák, a tor sötétkék de létezik teljesen zöld, egyöntetűen kék változat és számos átmeneti alak is. Erdészeti károkozása jelentéktelen, de a nemzők rágását megfigyelték akácon, fűzön, fekete nyáron. Június–júliusban rajzik, a bogarak nappal is aktívak.

Kerti cserebogár

Phyllopertha horticola Linné

Társnevek: kerti lombbogár, kis rózsabogár

Syn: Ph. cyanocephalaMulsant,

Ph. viridicollis De Geer

Feje és előtora fémfényű sötétzöld, szárnyfedői barnák, sárgásbarnák, lábai fémes feketék. Nagysága 8–12 mm. A nemzők csak keveset táplálkoznak, ezért kártételük csak nagy egyedszám mellett észlelhető. Előszeretettel fogyasztják a virágokat is. Tölgyön, nyíren, fűzön, galagonyán és gyümölcsfákon figyelték meg. Hazánkban mindenütt gyakori.

Szipolyok Anisoplia spp.       

Az ide tarozó fajok gyakoriak, de erdészeti jelentőségük nincs. Közös jellemzőjük, hogy a nemzők fejpajzsa hosszan megnyúlt, csúcsa előtt befűzött és felhajló. A Kárpát-medencében 14 faj fordul elő (Endrődi 1956). Gabonafélék kártevői. Gyakoribb fajok:

Vetési szipolyAnisoplia segetumHerbst

Osztrák szipolyAnisoplia austriacaHerbst

Keresztes szipoly        – Anisoplia agricolaPoda

Gabonaszipoly

Anisoplia tempestiva Erichson

Széles szipolyAnisoplia lataErichson

Orrszarvú bogár (színes 34., 157.)

Oryctes nasicornis Linné

24–45 mm-es, nagytestű, igen dekoratív bogár. Fényes vörösbarna, a hím fején felfelé álló, hátrahajló nagy szarv, az előtoron pedig széles keresztirányú taraj található. A nőstény fején kis bütyök, előtorán elől kis bemélyedés. Korhadékban, odvas fákban, komposztban, fűrészporban él. Fürésztelepek környékén gyakori. Kifejlődése több évig tart.

BundásbogárEpicometis hirtaPoda

Társnevei: gubás bogár, szőrös szipoly, szőrös virágbogár, szik bogár

Syn: Cetonia hirtellaLinné, Tropinota hirtaPoda, T. hirtellaLinné, T. nigrinaMulsant,

T. subfasciata Mulsant

A 8–13 mm nagyságú bogár hosszú, felálló sárga szőrökkel fedett. A szárnyfedőkön apró fehér foltok, nyakpajzsán hosszanti barázda. Mindenütt nagyon gyakori. Májusban jelenik meg, tömeges a keresztes- és fészekes virágzatúak virágain, nagyon szereti a pitypang virágát.

Sokpettyes virágbogár

Oxythyrea funesta Poda

Syn: O. funerariaFourcroy, O. sticticaFabricius

A bundásbogárhoz nagyon hasonló, de előtorán nincs hosszanti borda, viszont két sorban 3–3 fehér folt található. Szőrzete gyér, és szárnyfedőin általában több fehér folt van. Nagysága 10–14 mm. A legkülönfélébb növények virágzatán található, a nemzők nektárral és virágporral táplálkoznak, megrágják a szirmokat.

Aranyos rózsabogár (színes 158.)

Cetonia aurata aurata Linné

Társnevei: aranyos cserebogár, aranybogár, Szent István bogár

Syn: C. nobilisSchrank

14–23 mm nagy, igen dekoratív bogár. Csillogó fényes, fémfényű zöld, aranysárga, illetve nagyon sok színárnyalata ismert. Hazánkban elterjedt és közönséges. A szárnyfedők oldalszéle a váll mögött félkörívben kimetszett, ami lehetővé teszi, hogy a hártyás szárnyakat itt kidugva, félig vagy teljesen zárt szárnyfedőkkel repüljenek – ezért látszik a repülő rózsabogár ragyogó színe. Fejlődése két éves, a bogarak gyakran láthatók a bodza nagy virágain. A meleg, napfényes időt szereti, ilyenkor nagyon aktív. Hasonló de ritkább fajok a Kárpát-medencében a Liocola és a Potosia nemek képviselői:

Márványos virágbogár

Liocola lugubris Herbst

Rezes virágbogár        – Potosia cupreaFabricius

A Cetonia, Potosia és Liocola nem fajainak álcái korhadó növényi anyagokban és hangyabolyokban fejlődnek.

Suta virágbogárValgus hemipterusLinné

7–9 mm nagy, fekete, fehér pikkelyfoltokkal. A szárnyfedők megrövidültek, nem takarják az utolsó két potrohszelvényt. A nőstények hosszan hátranyúló tojócsőszerű nyúlványt viselnek. Lábai erőteljesek, nagyok.

RemetebogárOsmoderma eremitaScopoli

Nagytestű (25–35 mm), egyszínű bronzbarna bogár. Feje és előtora aránytalanul kicsi. Szárnyfedői egyöntetűen sűrűn ráncoltak, bőrszerűek. Ritka faj, álcája korhadó nyár, fűz és hársfában fejlődik. A hegyvidéki szurdokokban fordul elő.

 Feketesárga prémesbogár

Trichius fasciatus Linné

11–17 mm nagyságú feltűnő faj. Szárnyfedői feketével tarkázott sárgák, az előtor és a farfedő hosszú szőrökkel sűrűn fedett. Nagyon sok színváltozata ismert. Virágokon elsősorban domb- és hegyvidéken közönséges.

Osztag: NÖVÉNYEVŐ BOGARAKPhytophaga

Az ide tartozó változó testnagyságú és alakú bogarak közös tulajdonsága, hogy lábfejük látszólag 4 ízű, mert a negyedik íz rejtett, azaz az 5. tövében csak mint duzzanat, vagy gyűrű fejlődik ki. A 3. íz karélyos, kimetszett, olykor majdnem osztott. Fejük szabadon fekszik, nem ormányszerű. Csápjaik sohasem térdesek és kifejezett bunkót sem képeznek. Amint nevük is mutatja, kivétel nélkül növényevő fajok, a növények legkülönbözőbb részeivel (mag, fatest, virág, pollen, levél stb.) táplálkoznak és ebből következően néha károkat is okozhatnak. Három család tartozik ide: cincérek, levélbogarak és zsizsikek.

Család: CINCÉREK Cerambycidae

A bogarak, sőt az egész rovarvilág látványos, nagyon dekoratív képviselői. Legtöbb fajuk a fás növényekhez kötődik és ennek megfelelően tipikus erdei rovarok. A cincérek többnyire karcsú testű, hosszú csápú, élénk mozgású bogarak. Fejük rézsutosan előre áll (Prioninae és Cerambycinae alcsaládok), vagy függőlegesen lefelé irányul (Lamiinae alcsalád). Csápjaik hosszúak, nagyon gyakran a test hosszát is meghaladó méretűek, fonál alakúak, 11–12 ízűek, ritkán fűrészesek vagy fogasak. Petéiket tojókészülék segítségével a fák kérgére, kéreghasadékokba rakják. A legtöbb cincérálca xilofág, a fás növények kérge alatt él a fában. Tápnövényeikhez általában nem ragaszkodnak, sok fajuk polifág. Ugyanazon az élőhelyen a legkülönbözőbb növényfajok szolgálhatnak táplálékul. Álcáik háti-hasi irányban lapítottak, csontszínűek. Lábaik vagy nincsenek, vagy a 3 pár tori láb erősen csökevényes. Bábjaik szabad bábok A kibújási nyílás ovális, sok esetben a kifejlett álca készíti el a nemző számára. A legtöbb cincérfaj ciripelő hangot képes adni – innen a család magyar elnevezése. Az egész világon elterjedtek, közel 2000 fajuk ismert. Faunaterületünkön 257 faj fordul elő (Kaszab 1971).

Erdei félcincérSpondylis buprestoidesLinné

Leírása:Sötétbarna színű, 15–25 mm nagyságú bogár. Kevésbé hasonlít a cincérekhez, rágói nagyok és erősek, csápja rövid, gyöngysorszerű.

Elterjedés, életmód: Az egész palearktikumban előfordul. Magyarországon mindenütt gyakori. A bogár júniustól szeptemberig repül. Peterakásra az idős erdeifenyő törzseket kedveli, de kinevelték Larix, Picea és Abies fafajokból is. Álcája halvány ibolyaszínű. Fejlődése 2 éves.

Ácscincér Ergates faberLinné

Leírás: A legnagyobb európai cincérfaj, nagysága elérheti a 60 mm-t is. A hím vörösbarna, a nőstény inkább feketés színű. Teste hosszú, széles és lapos. Csápja vékony, fonalszerű, a hímé valamivel hosszabb, eléri a test hosszát. A hím előtorán két fényes folt, a nőstényé durván szemcsézett. A hím első lába sokkal erősebb mint a többi. A szárnyfedők elől fényesek, hátrafelé fokozatosan fénytelenek, pontozottak.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten fordul elő. Magyarországon a Dunántúlról ismert, de ott sem gyakori. Tápnövényei fenyőfélék, mindenekelőtt a Pinus fajok, de élhet Picea, Larix és Abies fafajokban is. Hatalmas, 12 cm-re is megnövő álcája a törzsben, gyökfőben nagy járatokat készít. Július–augusztusban az alkonyati órákban repül.

Csőszcincér (színes 151.)

Prionus coriarius Linné

Társneve: Hegedülő csercincér

Leírás: Feketésbarna, 24–40 mm nagyságú zömök bogár. A nyakpajzs oldalai élesek. Csápja fűrészes.Az előtor oldalain 3 éles fog található, a középső a legnagyobb. Lábai rövidek, erősek.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon főleg a hegy- és dombvidéki lomberdőkben gyakori. Soktápnövényű faj. Álcája a tölgy, bükk, fűz, kőris, nyír, szil, valamint a fenyők gyökerei között és öreg törzsek, rönkök fájában él. 3 évig fejlődik. Általában csak idős, beteg fákat támad meg. A bogár júliustól szeptemberig repül.

Diófacincér (színes 117.)

Megopis scabricornis Scopoli

Syn: Aegosoma scabricornisScopoli

Leírás: Vörösbarna, apró szürke szőrökkel fedett, fénytelen, 22–56 mm nagyságú bogár. Az előtor háti része nem fogazott, hátulsó szögletei kihúzottak. A hím csápjai hosszabbak a testnél. Szárnyfedőin 3–4 vékony borda. Álcája elérheti a 10 cm-es nagyságot.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában fordul elő. Magyarországon mindenütt megtalálható. A Duna–Tisza menti ártéri idős nyárasokban és füzesekben gyakori. Tápnövényei közé tartoznak még a bükk, dió, gyertyán, szil eper hárs és a különböző gyümölcsfák is. A bogár július–augusztusban repül, kifejlődése 3 évig tart. Csak öreg, beteg, vagy sérült fákat támad meg. A fénycsapdák rendszeresen fogják.

Gödrösnyakú cincér

Arhopalus rusticus Linné

Syn: Cryocephalus rusticusLinné

Leirás: Fénytelen barna, karcsú testű, 15–20 mm nagyságú bogár. Csápja féltest hosszúságú, vége felé feltűnően vékonyodik. Előtorán két hosszanti bemélyedés, gödör – innen az elnevezés. A szárnyfedők elején 2–3 borda található.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon a hegy- és dombvidék őshonos és telepített fenyveseiben jellemző, de a homoki fenyvesekben is egyre gyakoribb. Álcája a száradó, kivágott erdei-, fekete és lucfenyőben él. Fejlődése 3–4 éves. A bogarak júliustól szeptemberig rajzanak. Az álca a beépített fában tovább fejlődik.

Komor fenyőcincérAsemum striatumLinné

Leírás: Egészen fekete, alul fénylő, felül fénytelen. Nyakpajzsán egy rövid középbarázda van. Szárnyfedői olykor barnák, 2–4 bordával. 10–18 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Európától Japánig előfordul. Magyarországon mindenütt gyakori. A bogár április végétől augusztusig repül. Álcája főleg erdeifenyő, ritkábban a luc száraz törzseiben fejlődik. Kifejlődése 2–3 évig tart, ezért gyakran a már beépített, vagy feldolgozott fából repül ki.

Romboló fenyőcincér

Tetropium castaneum Linné

Syn: Tetropium luridumGyllenhal

Leirás: A nyakpajzs fénylő, finoman és szórványosan pontozott. Alapszíne fekete, erősen változó színű. Feje, szárnyfedője barna, csápja, lábai és a nyakpajzs szögletei vörössárgák. A szárnyfedők finom szőrökkel nagyon sűrűn fedettek. A combok feltűnő módon megvastagodottak. Nagysága 9–18 mm.

Elterjedés, életmód: Európában előfordul. Magyarországon a hegyvidék fenyveseiben elterjedt, de ritka. Fő gazdanövénye a lucfenyő. Az imágó április végétől júliusig repül. A kéreg alatt rágó álca élettanilag és műszakilag is okozhat károkat. A szijácsban szabálytalan, különböző szélességű járatokat rág. A gesztbe nem nagyon hatol be, de bábozódáshoz 2–4 cm hosszú, horogalakú járatot rág a farészben. Peteprodukció: átlagosan 80 db. Tömegszaporodásra hajlamos, 1–2 éves fejlődésű faj. Általában a nem megfelelő termőhelyre telepített, betegeskedő állományokban lép fel. Hozzá hasonló faj még a T. fuscumFabricius, és a T. GabrieliWeise. Ez utóbbi fajból a Mátra hegységből származó vörösfenyőből nevelve jött elő több példány is.

TövisescincérekRhagium-fajok        

Közös jellemzőjük a széles váll, a test félhosszát alig elérő rövid csáp, valamint az előtor két oldalán meredő, hátrafelé hajló nagy tövis – innen az elnevezés. A bábozódás a kéreg alatt készített, 1–3 cm nagyságú, rágcsálékból készített ovális bábkamrában történik. Magyarországon négy fajuk ismert.

Tölgy tövisescincér

Rhagium sycophanta Schrank

Syn: Harpium sycophantaSchrank

Leírás: Csápjai rövidek és vastagok, a szárnyfedő tövét alig érik el. Szárnyfedői sárgásvörösen szőrözöttek, két széles vöröses harántcsíkkal. Előtorán oldalt nagy tüskék vannak. A szemek mögött a halánték erősen fejlett. Teste fekete, 15–26 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt, melegkedvelő faj. Magyarországon a hegy- és dombvidéken gyakori. A bogár május végén, júniusban rajzik. Álcája a száradó, vagy levágott lombfa, elsősorban a tölgy kérge alatt él, de kifejlődhet nyír, éger és a gesztenye fájában is. Fészekszerű bábágyát a kéreg alatt készíti. Fejlődése két évig tart.

Cser tövisescincérRhagium mordaxde Geer

Syn: Harpium mordaxde Geer

Leírás: A nyakpajzs tövében két párhuzamos él látható. Egyenletes szőrözete szürkéssárga, a szárnyfedő haránt szalagokkal díszített. Nagysága 12–22 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon mindenütt gyakori, elsősorban a hegyvidéki lomberdőkben. Polifág faj. Az imágó áprilistól augusztusig repül. Álcája főleg bükk, tölgy, hárs, éger kérge alatt fejlődik. Generációja 2 éves.

Fenyves-tövisescincér (színes 125.)

Rhagium inquisitor Linné

Syn: Harpium inquisitor Linné

Leírás: Fekete, szürke rásímuló szőrözettel, csupasz fekete foltokkal és a szárnyfedőkön két haránt övvel. 10–21 mm.

Elterjedés, életmód: Magyarországon a leggyakoribb Rhagium faj, mindenütt elterjedt, ahol elhalt, kéreghiányos fenyőtörzsek találhatók. Gazdanövényei az erdei-, fekete- és a lucfenyő. A bogár májustól szeptemberig repül. Álcája csak a kéreg alatt él, de a fatestbe mélyesztett bábágyaival műszakilag káros lehet. Finnországi adatok szerint az erdei tüzek után tömegesen elszaporodik.

Fűzcincér Stenochorus meridianusLinné

Leírás: Karcsú, sárgásbarna szárnyfedői hátrafelé keskenyednek, lesímuló szőrözettel fedettek, sávokban más fényűek. Nagysága 12–25 mm.

Elterjedés, életmód: Magyarországon a hegyvidéki bükkösökben több helyen előfordul, de nem gyakori. A bogár június–júliusban repül. Álcája száradó, beteg bükk, kőris, tölgy és kecskefűz törzsében és gyökereiben fejlődik. A bábozódás a talajban történik.

TölgycincérStenocorus quercusGoeze

Leírás: 11–21 mm nagyságú faj. Teste teljesen fekete, de szárnyfedői a nőstényeknél egyszínű vörösek, a hímeknél a vállak és a végek vörösbarnák.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában és a Kaukázusban elterjedt. Magyarországon a hegyvidéki tölgyesekben gyakori faj. A nemző áprilistól júliusig repül, előszeretettel tartózkodik a virágzó tölgyön, galagonyán. Melegkedvelő faj.

Négyfoltos cserjecincér

Cortodera humeralis Schaller

Syn: Cortodera quadriguttataFabricius

Leírás: Teste nyúlánk, párhuzamos szélű, fekete szinű, a szárnyfedőkön 1–1 folt a vállbütykön és a pajzsocska mellett sárga. 8–10 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Előfordul Közép- és Dél-Európában. Magyarországon mindenütt gyakori. A bogár május–júniusban repül. Álcája a tölgyekben él, de a talajban bábozódik. Hozzá hasonló és elterjedésű faj a C. holosericeaFabricius, melynek álcája a molyhostölgyben fejlődik.

VirágcincérekLeptura és Judolia fajok. Testük a vállaknál széles és hátrafelé erősen keskenyedő, megnyúlt háromszög alakú. Csápjaik általában a test félhosszát érik el. Szemeik kiugróan nagyok, belülről mélyen kikanyarítottak. Lábaik erősek, hosszúak. Nagyon sok változatuk ismert. A nemzők különböző virágokon tartózkodnak, kedvelik az ernyősvirágzatúakat. A két nemnek közel 30 faja ismert faunaterületünkön.

Vöröslábú virágcincér

Leptura rufipes Schaller

Leírás: Teste megnyúlt, feje és előtora sűrű szőrzettel fedett. Az előtor háta elől nem befűzött. Fekete, lábai vörösek, 7–12 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Elterjedése Közép- és Dél-Európa. Magyarországon mindenütt gyakori, a hegyvidéken, lomberdők szegélyén. A bogár május–júniusban repül. Álcája a tölgy, bükk és a nyár száraz ágaiban fejlődik.

Vörös virágcincér (színes 113.)

Leptura rubra Linné

Leírás: Előtora a háta előtt nem befűzött. Színe fekete, a hím szárnyfedője aranysárga, a nőstényé vörösbarna. Nagysága 10–19 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon a hegyvidék lakója, de ritka. A bogarak júliustól szeptemberig találhatók. Álcája öreg fenyőrönkökben, korhadó tuskókban él.

Barnás virágcincérLeptura lividaFabricius

Leírás: 6,5–9 mm nagyságú. Teste fekete, szárnyfedői barnák, vöröses sárgák. A szőrözet sárgásbarna.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon elterjedt, közönséges faj. Álcája tölgyekben fejlődik, a nemző főleg cickafarkon, illetve egyéb virágokon tartózkodik.

Változékony virágcincér

Judolia cerambyciformis Schrank

Leírás: Teste zömök, szárnyfedői hátrafelé keskenyedők, sárgásbarna foltokkal, a varrat sárga. Rajzolata nagyon változó. Mérete 6,5–11 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon főleg a hegyvidéken gyakori. Imágója erdőszéleken, virágokon található júniustól augusztusig. Álcáját öreg bükkrönkből neveltük.

Rajzos virágcincérJudolia erraticaDalman

Leírás: Az előző fajhoz nagyon hasonló, de szárnyfedőin a varrat fekete, 7–12 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul, Magyarországon elterjedt és a lomberdőkben a leggyakoribb cincérfajok egyike. A bogarak májustól augusztusig virágokon találhatók. Álcája lombosfák kérge alatt él, a talajban bábozódik.

Sárgaszőrű karcsúcincér

Strangalia aurulenta Fabricius

Társnév: Sárgaszőrű szalagoscincér

Leírás: Szárnyfedői sárgák négy fekete szalaggal, csúcsuk fekete. 12–23 mm. Nagyon sok színváltozata ismert.

Elterjedés, életmód:Közép- és Dél-európai faj. Magyarországon elterjedt, a hegyvidéki lomberdőkben gyakori. Imágója júniustól augusztusig rajzik. Álcája öreg, száraz bükk, fűz és nyárfélék rönkjeiben fejlődik. Műszakilag káros lehet.

Feketeszőrű karcsúcincér (színes 112.)

Strangalia quadrifasciata Linné

Társnév: Feketeszőrű szalagoscincér

Leírás: Az előbbi fajhoz nagyon hasonló és elterjedésű faj.Az előtor hátát fekete szőrzet fedi.

Elterjedés, életmód: Álcája megfigyeléseink szerint főleg a fűz, nyárak öreg rönkjeiben, kiszáradt törzseiben fejlődik. Műszakilag káros lehet.

Tarkacsápú karcsúcincér

Strangalia maculata Poda

Syn: S. armataPreyssl. S. calcarataFabricius

Leírás: 14–20 mm nagyságú, nagyon változékony cincérfaj. Csápjának ízei sárga gyűrűvel tarkítottak. Szárnyfedői sárgák, fekete foltokkal.

Elterjedés, életmód: Egész Európában, valamint Kisázsiában is elterjedt, Magyarországon közönséges faj. Az imágó júniustól augusztusig található meg. Különböző lombos fafajokban fejlődik.

Nagy hőscincér (színes 153.)

Cerambyx cerdo Linné

Leírás: Teste fekete, karcsú, szárnyfedői szurokbarnák és ráncolva pontozottak. Csápjai hosszabbak, mint a test. Potroha fényes. Egyike legnagyobb hazai bogarainknak, 30–50 mm, álcája 70–80 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon általánosan elterjedt és idősebb tölgyerdőkben gyakori. Tipikus tölgyerdei rovar.A bogár június–júliusban repül. A nőstény lábon álló és még élő tölgyfába rakja petéit. Átlagos peteprodukció 50–100 db. Az álca csak a legkeményebb, legegészségesebb farészben készíti meneteit. A menetek végén kampó alakú bábágyban, a fatestben bábozódik. Kifejlődése 3–4 év. Az első évben mintegy 15–20 cm hosszú járat készül el, a második évben már 50–60 cm. A harmadik év őszén bebábul, kifejlődik az új bogár, de csak tavasszal bújik elő. Alkonyatkor aktív, ilyenkor repül, napközben az álcajáratokban húzza meg magát. A nemző sokáig él, gyakran nyalogatja a tölgyek sebzéseknél kifolyó nedveit. A megtámadott tölgyek az álca rágását sokáig elviselik. Az álcák által összerágott törzsrész műszaki felhasználásra alkalmatlanná válik. Műszakilag káros lehet.

Kis hőscincérCerambyx ScopoliiFuessly

Leírás: Az előbbi fajnál jóval kisebb, de hozzá nagyon hasonló, 18–28 mm. Tiszta fekete szinű és a szárnyfedők végig párhuzamosak. A legkisebb és a leggyakoribb Cerambyx faj.

Elterjedés, életmód: Elterjedése, életmódja hasonlít a nagy hőscincéréhez. Álcája különféle lombfákban, főleg tölgy, bükk, de gyertyán, szil, dió, nyír és gesztenye fájában is kifejlődhet. A bábkamra mélyen a fatestbe hatoló, kampóalakú zsák, melyet el is választ a járat többi részétől. Ebben telel át a már ősszel kifejlődött bogár. A már élettelen, de még teljesen ki nem száradt fába is bepetézik. Műszakilag káros lehet. A nemző előszeretettel keresi fel a virágokat.

Rőt hengercincérObrium cantharinumLinné

Leírás: Teste karcsú, feje sokkal szélesebb, mint az előtor háta. Egyszínű vöröses sárga, 5–9 mm nagyságú.Combjai bunkósak, csápjai hosszabbak a testnél.

Elterjedés, életmód: Majdnem az egész palearktikumban előfordul, Magyarországon mindenütt elterjedt, de nem gyakori. A bogarak április végétől júliusig rajzanak. Álcája lombos fák, tölgy, nyár, fűz vékony, száraz ágaiban fejlődik. Szontagh (1985) nevelései szerint élettanilag káros, a tölgypusztulás kárláncolatában résztvevő faj.

KosárcincérNathrius brevipennisMulsant

Leírás: Kistestű cincérfaj, nagysága mindössze 3–6 mm. Szárnyfedői rövidek, csak a hátsó combokig érnek. Nem takarják be a hártyás szárnyakat. A hártyás szárnyak pedig nem hajthatók össze és ezek sem érik el a test hosszát. Színe barna, lábai világosabbak.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában, Kisázsiában, sőt Észak- és Dél-Amerikában is él. Nálunk elterjedt, de nem gyakori. Helyenként viszont tömegesen elszaporodik és ilyenkor a hántolatlan fűzvesszőkből font kosarakból bújik elő. Ebben az esetben kárt is okozhat. A kosárcincérhez hasonló módon fűztelepeken, kosárkötőknél elszaporodhat és gondokat okozhat a Kis cincér (Gracilia minuta)

Kis cincérGracilia minutaFabricius

Syn: G. pygmaeaFabricius

Leírás: 4–6 mm nagyságú, apró cincérfaj. Teste lapos, párhuzamos oldalú. Az előtor lényegesen hosszabb, mint széles. Szemük teljesen osztott. Lábaik erősek, combjaik megvastagodtak. Fénytelen barna.

Elterjedés, életmód: Európától Japánig és Észak-Amerikában is megtalálható. Faunaterületünkön helyenként gyakori. A legkülönbözőbb lombos fa- és cserjefajok vékony ágaiban fejlődik. Nálunk fűztelepeken okozhat gondot, amikor a vessszőkben fejlődő kis álcák kosárkötésre alkalmatlanná teszik azt. Érdekes kártételét említi Győrfi (1957): Franciaországban a fából készült hordóabroncsokat furkálta össze.

Kis légycincérMolorchus minorFabricius

Syn: Caneoptera minorLinné

Leírás: Teste karcsú, fekete, a lábai és a szárnyfedői barnák. Szárnyfedői erősen megrövidültek, hártyás szárnyait csak részben fedik, rajtuk 1–1 vízszintes fehér csíkkal. Nagysága 6,5–15 mm.

Elterjedés, életmód. Az egész palearktikumban előfordul, Magyarországon mindenütt elterjedt. A bogarak április végétől júliusig repülnek. Álcái rudaskorú luc- és erdeifenyő, ritkábban vörös- és jegenyefenyő törzsben, vagy vastagabb ágakban fejlődnek, a kéreg alatt. Járatai rágcsálékkal eltömöttek. Bábozódáshoz 6 cm mélyen a fatestbe rágja magát és horog alakú kamrát készít. Élettanilag káros lehet.

PézsmacincérAromia moschataLinné

Leírás: Teste nagy (13–34 mm), széles, meglehetősen lapos, egyszínű fémszöld, vagy kékeszöld, felül csupasz. Jellegzetes pézsma illatú. Csápja hosszabb a testénél. Szárnyfedőin tompa bordák láthatók. Álcája a 40 mm-t is elérheti, de feltűnően kicsi feje van.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon mindenütt előfordul és főleg az ártéri füzesekben mindenfelé megtalálható, de a Bükk hegységben is fogtunk már. Tápnövényei a fűzek, de nyírfában is megél. A bogár májustól július végéig rajzik. A fénycsapdák időnként fogják. Álcája idősebb, vastagabb fák törzsében, vagy fiatalabb fák ágaiban él. Visszahagyott fűztuskón esetleg elszaporodik Nagy teres üregeket rág. Műszakilag, és élettanilag is káros lehet, mert egészségesnek látszó fákat is megtámad. A fertőzött ágakat a szél általában letöri.

Havasi cincér (színes 115.)

Rosalia alpina Linné

Leírás: Hamvaskék színű, 22–36 mm nagyságú bogár. Előtorán elöl bársonyos fekete folttal, a szárnyfedőn pedig három fekete haránt szalaggal. Igen dekoratív cincérfaj, egyik legszebb bogarunk. Csápja hosszabb a testénél. Nagyon sok színváltoztat ismert.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európa hegyvidékein fordul elő. Magyarországon hegyvidéki bükk erdőkben mindenütt megtalálható. Időnként gyakori. A bogarak júniustól augusztusig rajzanak. Álcája öreg, vagy álló, beteg bükkfában él. Meleg és napfénykedvelő faj.

Házicincér (színes 119.)

Hylotrupes bajulus Linné

Syn: Tetropium bajulusLinné

Leírás: Fekete, vagy barna színű, szürkésfehér szőrözettel fedett, bizonytalan harántcsíkokkal. Nagysága 8–20 mm. Lekerekített torán két fénylő dudor van. Csápja rövid, vékony, lábai úgyszintén rövidek. A nőstények hosszan kinyúló tojócsővel rendelkeznek.

Elterjedés, életmód: Magyarországon általánosan elterjedt. A bogár májustól júliusig rajzik. Álcája fenyő törzsekben fejlődik, de feldolgozott, épületfának felhasznált gerendákban, lécekben, padlóban a teljesen egészséges fában is megél. Elnevezése is arra utal, hogy gyakran a beépített faanyagból repül elő. Kifejlődése 3-tól akár 14 évig is eltart aszerint, hogy az általa megtámadott fa mennyi nedvességet tartalmaz. Gyarmati–Igmándy–Pagony (1975) szerint fejlődésének optimuma a faanyag 25–35 %-os nevdességtartalma és 28–30 Co-os hőmérséklet mellett van. Egyike a legveszélyesebb műszakilag káros rovarnak. Ugyanakkor Győrfi (1957) a soproni erdőkből említi, hogy a 30-as években bekövetkezett hótörések után tömegesen elszaporodott. Peteprodukció 50–200 db.

Feketelábú facincér (színes 126.)

Rhopalopus clavipes Fabricius

Leírás: Egész teste fénytelen fekete, 10–23 mm. Szárnyfedői elől ráncoltak. Csápja testhosszúságú.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul, Magyarországon mindenütt elterjedt. Álcája lombos fákban (tölgy, bükk, fűz, gesztenye és gyümölcsök) fejlődik (Szontagh, 1982). Imágója májustól júliusig, száraz fákon található.

Juharcincér

Rhopalopus ungaricus Herbst Rhopalopus insubricus Germar

A szakirodalom mindkét fajt nevezi juharcincérnek, illetve egymás szinonímájaként is tárgyalja (Schwenke 1974, Győrfi 1957). Nagyon hasonló fajok, de mindkettő ritka. 16–29 mm nagyságú, fémeszöld, kékes színnel. Csápjaik a test hosszát kissé meghaladják. Álcái a hegyi juhar kérge alatt fejlődnek. A korábbi erdészeti rovartani munkákban mint juhar kártevőt említik (Rh. insubricus), ami ritkaságánál fogva természetesen téves megállapítás.

Kék korongcincér

Callidium violaceum Linné

Leírás: Teste széles, lapos, néha hátrafelé szélesedő, fényes kék,vagy ibolyáskék szinű, szárnyfedőkkel, 8–18 mm hosszú. Előtora széles, korong alakú. Csápja rövidebb a testénél, combjai bunkósak.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon a hegyvidéki lucfenyvesekben gyakori. A bogár májustól júliusig repül. Álcája a luc és a jegenyefenyő kérge alatt él, de megfigyelték Quercus fajokon is (Győrfi 1957). A feldolgozott és beépített fában is gyakran megtalálható, ha a fát feldolgozás előtt nem hántolták le. Nagy, teres üregeket rág. Műszakilag káros lehet.

Hasonló faj a Zöld korongcincérCallidium aeneumDe Geer

Tűzpiros facincér (színes 126.)

Pyrrhidium sanguineum Linné

Társnév: Piros korongcincér

Leírás: Teste fekete, szárnyfedői, előtora és a potroh csúcsa téglavörös, hossza 7–12 mm. Előtorán a szőrzet csillagalakban fut össze kétoldalt. Szárnyfedőin elől a szőrzet csíkokba fut össze.

Elterjedés, életmód: Közép-Európában fordul elő. Magyarországon a lomblevelű erdőkben mindenütt elterjedt, gyakori faj. Tüzifával sokszor a lakásba is behurcolják. Álcája lombos fák, főleg a tölgy, bükk kérge alatt él, de előfordul Castanea, Carpinus, Ulmus és gyümölcs fajokon is. 2 év alatt fejlődik ki. Műszakilag káros lehet. Hernyó tarrágások után szaporodik el. Kora tavasszal repül, sőt a lakásokba behurcolt példányok már a tél végén megjelennek.

Változékony korongcincér

Phymatodes testaceus Mulsant

Syn: Callidium testaceumLinné

Leírás: Előtora és csápja piros, a szárnyfedők sötétkékek vagy sárgák. Nagyon változékony színekben fordul elő – innen az elnevezés. Teste lapos és hosszú, nagysága is változó, 6–17 mm. Szárnyfedői sűrűn pontozottak, zsírfényűek.

Elterjedés, életmód: Magyarországon a lombos erdőkben elterjedt, nagyon gyakori faj. Tüzifával a lakásokba is gyakran behurcolják. A bogár májustól augusztusig rajzik. Álcája főleg a tölgyek kérge alatt él, de gesztenye, bükk és gyümölcs fajokon is előfordul. Győrfi (1957) szerint gyapjaslepke tarrágás után nagyon elszaporodik. Műszakilag káros lehet. Fafeldolgozó telepeken tömeges lehet. Május–júniusban repül.

Egérszínű darázscincér (színes 124.)

Xylotrechus rusticus Linné

Syn: X. liciatusLinné

Leírás: Csápja rövid, szárnyfedele feketésbarna, 2–3 zegzugos harántcsíkkal. Előtora nagy és rajta 4 elmosódó világos hosszanti sáv látható. Feje zömök. 9–20 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Európától Japánig előfordul. Magyarországon mindenütt elterjedt, gyakori faj. Imágója július–augusztusban rajzik, főleg napfénynek kitett fákon. Álcája a nyár, fűz, tölgy, bükk, hárs, szil és a nyír törzsében fejlődik, de nemesnyárakban is megtaláltuk. Főleg a száradó, beteg, hernyórágás után legyengült fákat kedveli. Fejlődése két évig tart. Műszakilag káros lehet.

Fürge darázscincér

Xylotrechus antilope Schönherr

Leírás: Fekete, a szárnyfedőkön sárga rajzolattal és a külső csúcs szöglete éles hegyben kihúzott, nagysága 8–14 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon mindenütt elterjedt, gyakori faj. A bogarak júniustól augusztusig rajzanak. Álcája kizárólag tölgyfélék törzseiben és vastagabb ágaiban él. Hernyórágás után a tölgypusztulás kárláncolatában résztvevő faj (Szontagh 1985).

Közönséges darázscincérClytus arietisLinné

Leírás: Teste karcsú, hengeres. Feje zömök, csápjai rövidek. Csápja a vége felé vastagodó és a 6. íztől feketedő. A szárnyfedők fénytelen feketék, az első élénksárga harántszalagja egyenes. Hossza 6,5–15 mm.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt, Magyarországon a hegy- és dombvidéken gyakori. A bogár májustól júniusig rajzik. Álcája a kemény lombfák, elsősorban a tölgy és a bükk kérge alatt él, de Acer, Carpinus, Castanea, Corylus, Betula, Robinia (!), Crataegus és gyümölcs fajokon is megél. 2 évig fejlődik. Eleinte a kéreg alatt rág, majd mélyen behatol a fatestbe. Hernyó tarrágás után elszaporodik. Műszakilag káros lehet.

Sárgafarú darázscincér (színes 121.)

Plagionotus detritus Linné

Leírás: Teste sötétbarna, hengeres, hátrafelé keskenyedő. A szárnyfedők töve, a csápok és a lábak sárgásbarnák. 4 harántcsík a szárnyfedőn sűrű sárga szőrözettel fedett, nagysága 10–19 mm. Rajzolata nagyon változó.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt. Magyarországon a tölgyerdőkben mindenütt gyakori. Tüzifával a lakásokba is behurcolják. A bogár június–júliusban rajzik farakásokon és tápnövényén, a tölgy száraz ágain, törzsén található. Álcája a beteg és ledöntött tölgyekben készíti meneteit de bükkből és gyertyánból is kinevelték. Hernyórágás után szaporodik el. Műszakilag káros lehet.

Bársonyos darázscincér

Plagionotus arcuatus Linné

Leírás: Teste fekete, a csápok és lábak sárgásvörösek. Testét alul, felül sárga foltok és harántsávok díszítik. 10–12 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Európában mindenütt megtalálható. Magyarországon tölgyerdőkben elterjedt és helyenként nagyon gyakori. Előszeretettel keresi fel a Cerambyx-fajok által „előszárított” faanyagot. A bogár májustól júliusig rajzik. Mind a lábon álló, mind a döntött törzset felhasználja peterakásra. Álcája elsősorban a tölgyben fejlődik, de más lombfákban (bükk, fűz, nyír gesztenye) is megél. Menetei mélyen a fatestbe hatolnak, elérhetik a belet is. Bábkamrája horog alakú. Műszakilag okozhat kárt.

LucernacincérPlagionotus floralisPallas

A korábbi erdészeti szakirodalom ezt a fajt Virágjáró darázscincér néven említi és mint tölgyeken élő cincért tárgyalja. A P. floralis, mint helyes magyar neve is mutatja, a lucerna gyökerében fejlődik, a fajnak erdészeti vonatkozása nincs.

Díszes darázscincér

Chlorophorus varius O. F. Müller

Syn: Clytanthus variusO.F. Müller

Leírás: Teste fekete, sűrű sárga szőrözettel fedett. A szárnyfedőket fekete haránt csíkok díszítik. Vállain két „C” alakú fekete folt, 8–14 mm. Előtora golyó formájú. Csápjai és lábai barnásfeketék. Sok változta ismert.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európában fordul elő. Magyarországon a dombvidéken és az Alföldön elterjedt, gyakori faj. A bogár júniustól augusztusig, virágokon található. Álcája különböző lombfákban él. Fejlődése 2 év.

Vércincér Purpuricenus kaehleriLinné

BíborcincérPurpuricenus budensisGötz

Egymáshoz nagyon hasonló, rendkívül dekoratív cincérfajok. Nagyságuk 10–25 mm. Testük fekete, de a szárnyfedők téglavörösek, tűzpirosak, különféle rajzolatokkal, leggyakrabban a varrat melletti közös fekete folt jellemző. Csápjaik a test hosszát jóval meghaladják. Melegkedvelő fajok, keménylombos fafajokban fejlődnek.

LAMIINAE alcsalád. Az ezután következő fajok mind ebbe az alcsaládba tartoznak. Közös jellemzőjük, hogy fejük merőlegesen lefelé áll.

Kis fenyvescincérMonochamus sutorLinné

Leírás: Fekete, ércfényű, szárnyfedőin kisebb-nagyobb sárgásfehér szőrfoltokkal, amelyek három határozatlan szalagot képeznek. Csápja a nőstényeknél csak kissé hosszabb a testnél, a hímek csápjai azonban a kétszeres testhosszt is elérik. Csápjai fehéren gyűrűsek. Nagytestű, dekoratív faj, hossza 18–24 mm.

Elterjedés, életmód: Európa hegyvidékein, Észak-Európában, Ázsiában egészen Japánig fordul elő. Június–júliusban rajzik. A bogár a beteg, vagy a frissen döntött törzseket támadja. Fő gazdanövénye a lucfenyő, de erdeifenyőben is gyakori. Az álca eleinte a kéreg alatt rág, majd a fa belsejébe furakodik és azt össze-vissza furkálja. Kirepülési nyílása – eltérően a cincéreknél megszokottól – majdnem szabályos kör alakú. A skandináv államokban erdőtüzek, hótörések után tömegesen elszaporodik, és pl. Finnországban a legkomolyabb műszaki károsítóként tartják nyilván. Generációja egy éves. Import lucfenyő hengeresfával nagyon gyakran behurcolják.

Nagy fenyvescincér

Monochamus sartor Fabricius

Syn: M. mulsantiSeidlitz, M. hybridusPetri

Az előbbi fajhoz nagyon hasonló alakú és életmódú.Magyarországon ritkább mint a Kis fenyvescincér, de gyakran behurcolják az országba. 15–32 mm nagy.

TakácscincérLamia textorLinné (színes 111.)

Leírá s: Imágója zömök testű, párhuzamos szélű, 14–22 mm nagyságú. Szárnyfedői barna, molyhos szőrözettel és helyenként szőrfoltokkal fedettek. Csápjai nem érik el a test hosszát, első ízeik megvastagodtak. Az előtor oldalain egy-egy hegyes fog.

Elterjedés, életmód: Európában, Szibériában egészen Japánig. Hazánkban mindenütt előfordul. Tápnövényei közé tartoznak az összes jelenleg termesztett fűzek és nyárak. A bogarak májustól július végéig rajzanak. Az álcák a gyökfő körül, vastagabb gyökerekben, vagy a törzs alsó, talaj feletti szakszában rágnak. Fejlődése kétéves. Életmódja nagyon hasonlit a Saperda carcharias-éhoz, de csak vastagabb, idősebb állományokban fordul elő és inkább füzesekben. Műszakilag káros lehet. Szalay-Marzsó (1964) fűz anyatelepeken okozott kártételéről számol be.

Gyászcincér (színes 116.)

Morimus funereus Mulsant

Leírás: 20–38 mm nagy, széles, zömök testalkatú cincér. Vállai kiugróak, szárnyfedői középtől hátrafelé elszűkülnek. Lábai erősek, a csápok hosszabbak a testnél. Szürke színű szárnyfedőin 2–2 nagy, bársonyos fekete folt van.

Elterjedés, életmód: Mediterrán elterjedésű faj. Hazánkban középhegységi lomberdőkben helyenként gyakori. A bogár június–júliusban kivágott törzseken található. Álcája öreg bükk és tölgy rönkökben fejlődik.

GyalogcincérekDorcadion és Neodorcadion fajok. Mint nevük is mutatja, repülni nem tudnak, hártyás szárnyaik csökevényesek. Álcáik a talajban fejlődnek a fűgyökerek között, a nemzők a talajon mászkálnak. Elterjedésük – éppen azért, mert nem tudnak repülni – kis területekre korlátozódik. A gyalogcincérek legnagyobb faji gazdagságban a mediterráneumban, illetve sztyepp területeken, (pl. Kisázsiában), meleg élőhelyeken találhatók. Magyarországon 6 Dorcadion és 1 Neodorcadion fajt mutattak ki (Kaszab 1971). Testük zömök, szárnyfedőik megnyúlt tojásdadok. Csápjaik rövidek, vastagok. Az előtor oldalán egy-egy hegyes fog. Lábaik erősek. Nagyságuk 15–20 mm. Említésre méltó fajok:

Fekete gyalogcincér

Dorcadion aethiops Scopoli – egyszínű fekete

Barna gyalogcincér

Dorcadion fulvum Scopoli – vörösbarna

Nyolcsávos gyalogcincér

Dorcadion scopoli Herbst – fekete, fehér csíkokkal

Kétsávos gyalogcincér

Dorcadion pedestre Poda – fekete, a varrat fehér

Kétsávos földicincér

Neodorcadion bilineatum Germar – fekete,

2 fehér sávval

Daliás cincér (színes 154.)

Acanthocinus aedilis Linné

Leírás: Feltűnő cincérfaj, ugyanis csápjai nagyon hosszúak. A hím csápjai a testhossz 5-szörösét is elérhetik, de a nőstényeké is jóval túléri a testet. Maga a bogár 13–20 mm nagyságú. Világos szürkésbarna színű, szürke molyhos szőrözettel, elmosódó harántszalagokkal. A nősténynek feltűnő tojócsöve van. A hosszú csápokról a bábok is felismerhetők.

Elterjedés, életmód: Európában és Észak-Ázsiában él. Magyarországon elterjedt és gyakori faj. Tápnövényei különböző fenyőfajok. Korán megjelenő cincér. Kifejlődéséhez fél év általában elegendő, de az új nemzedék imágói a bábkamrában maradnak és csak a következő év tavaszán bújnak ki.

GesztcincérLiopus nebulosusLinné

Leírás: Fekete, szürke szőrökkel sűrűn fedett. A szárnyfedők a tövükön, középen és a csúcson sárgásszürkén szőrösek, két szakadozott sötétebb keresztsávval. Csápja a testénél sokkal hosszabb és a csápízek töve vöröses színű. Nagysága 6–9 mm.

Elterjedés, életmód. Észak- és Közép-Európában honos. Magyarországon a hegy- és dombvidék lomberdeiben elterjedt, gyakori faj. A bogár áprilistól júliusig rajzik. Álcája minden kemény lombfában előfordul. Álcamenetei leginkább a tölgy, bükk és gyertyán vékonyabb választékában találhatók. Kedveli a kéreg nélküli, nedves ágakat. Bábágya a szijácsban van. Generációja 1 éves.

Szemfoltos cincér

Mesosa curculionides Linné

Leírás: A szárnyfedők hossza alig kétszerese az együttes szélességének. Lesímuló szőrökkel sűrűn fedett, 2–2 fekete bársonyos folttal, melyek sárgán szegélyezettek. Az előtorán is két nagy fekete, sárgával szegélyezett szemfoltja van, 10–17 mm nagyságú.

Elterjedés, életmód : Egész Európában elterjedt. Magyarországon gyakori faj. A bogár május–júniusban rajzik. Álcája különböző öreg lombfák (tölgy, bükk, nyár, fűz, szil, juhar, hárs, dió stb.) száraz törzsében, a kéreg alatt fejlődik.

Kis nyárfacincér (színes 118., 120.)

Saperda populnea Linné

Syn: S. betulinaGeoffroy, S. decempunctataDe Geer

Leírás: A bogár fekete alapszínű, a szárnyfedőkön barnás szőrözettel és többnyire 5–5 kisebb-nagyobb sárgás szőrfolttal. A szárnyfedők vége lekerekített, a nyakpajzson három hosszirányú sárga szőrsáv húzódik. A bogár hossza 8–15 mm. A pete fehér, gömbölyű, 0,4–0,6 mm nagyságú. A kifejlett álca sárga színű, lábatlan, 15–21 mm nagyságú, feje kicsi, barna.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt, de megtalálható Szibériában, a Csendes-óceánig és Észak-Amerikában is. Magyarországon mindenütt elterjedt és a legtöbb nemesnyár fajtán, a rezgőnyáron és ritkán a fűzön is megtalálható. Csak az 1–2 éves hajtást, vagy a törzseket támadja meg. Az országos fertőzöttség mértéke nyár fiatalosokban átlagosan 6–10%, de esetenként 100 is lehet. A bogarak rajzási ideje április végétől július elejéig tart. Kezdete erősen függ a tavaszi hőmérséklettől. Hideg tavasz késleltetheti a bogarak előbújását. A fő rajzási idő május második fele. A bogarak kibújás után azonnal párosodnak és megkezdik a peterakást. A nőstény petéit fiatal hajtásokba, a csemeték vékonyabb törzsrészébe, fák ágaiba rakja. Leggyakrabban a vékony (2–3 cm-ig), első, vagy másodéves hajtások és törzsek sima kéregrészébe petézik. Jellemző a petéző nemzők patkóalakú táplálkozó rágása. A petéből 10–14 nap múlva kibújó kis álca fokozatosan berágja magát a fába. Álca alakban telel át. A bábozódási idő április elejétől június közepéig tart. Fejlődési ideje hazánkban általában zömmel egy éves, csak kis százalékban kétéves. Általában az álcák 75–80%-a a következő év tavaszán bábozódik és csak 20–25%-a telel át kétszer is álca alakban.

Erdészeti jelentősége : A fában élő és rágó álcája káros. Kártételét a hajtásokon, törzseken keletkezett körkörös gubacsokról lehet felismerni. A gubacson minden esetben megtalálható a patkó alakú rágáskép. Kirepülési nyílása szabályos köralakú. Kártétele a csemetekertekben nemesnyár csemetéken és idei, vagy 1–2 nyaras nyártelepítésekben igen jelentős lehet.

Károsításának következményei: Gubacsok keletkeznek a törzsön és az ágakon. Rossz növekedésű törzseket kapunk. A károsított helyen a hajtások könnyen letörnek, még a vezérhajtások is kiszáradnak, letörnek. A megtámadott, amúgyis nedvkeringési zavarokkal küzdő fák növekedési erélye csökken, sőt erős támadás esetén ki is pusztulnak. Végül a támadás helyén különböző kórokozók, baktériumok és gombák hatolhatnak a fába.

Az elterjedését befolyásoló tényezők: Tömeges felléptének és elterjedésének előfeltétele a fák bizonyos legyengülése. Ezt előidézheti elsősorban a csemeték átültetésekor beállott nedvkeringési zavar, amit fokoz egy száraz tavasz, vagy a gyökerek erősebb sérülése. Legerősebb ezért a fertőzés veszélye a csemeték kiültetésekor, ha azokat nem vágják vissza. Szárazság, aszály, jégverés, vízelárasztás vagy hernyó okozta tarrágás után is tömegesen jelenik meg az új telepítésű, vagy 1–2 nyaras fiatalosokban.

A S. populnea károsítása függ a fa, vagy a hajtás magasságától, átmérőjétől és a korától is. Három méternél magasabb ágakat már nem károsít. Leggyakoribb a 2 m alatti hajtás- és törzsrészeken. 2 cm-nél vastagabb hajtásokon csak nagyon szórványosan fordul elő, leggyakrabban az 1 cm körüli hajtásrészen található. Kor szempontjából csak az 1–2 éves törzseket és hajtásokat támadja. Idősebb fáknál tehát csak az oldal- és fattyú hajtásokon lép fel, itt azonban kárt nem okoz.

Az elterjedését korlátozó biotikus tényezők közül a parazitoidoknak, a madaraknak és a fa természetes védekezésének van jelentős szerepe. A parazitoidok közül hazánkban egy fürkészlégy, a Billea inarataMeigen ismert (Szontagh 1967). A madarak közül a harkályok pusztítják az álcákat. A fa természetes védekezése, kalluszképződése és szövetburjánzása, továbbá a nedvkeringésben beállott változások is elpusztíthatják a petéket és a frissen kibújt álcák egy részét. Így elpusztulhat az álcák 35–40%-a is.

Nagy nyárfacincér (színes 122.)

Saperda carcharias Linné

Társnév: Aranyporos nyárfacincér

Leírása: Az imágó fekete, testét szürkéssárga molyhos szőrzet takarja. Hossza 21–30 mm. Fején elszórtan, nyakpajzsán sűrűbben hosszú, felálló fekete szőrök vannak. A pete hosszan megnyúlt, tojásalakú, 4,1–4,7 mm hosszúságú. Álcája sárgásfehér, lábatlan, feje sötétbarna, az első tori szelvény hátoldalán nagy, szögletes kitinizált folttal. A kifejlett álca 38–40 mm hosszú. Bábja szabad báb, 25–30 mm hosszú. Színe eleinte világos sárga, közvetlen átalakulás előtt sötét sárgásbarna.

Elterjedése: Egész Európában és Ázsiában is megtaláljuk. Magyarországon mindenütt előfordul a nyárállományokban. Általában a fák 4–5 éves korától figyelhető meg jelenléte. Esetenként a 2–3 éves nyár fiatalosokban is megtalálható, ilyenkor az erőteljesebb növésű, vastagabb egyedeket támadja. Magyarországon fertőzésének mértéke 5–90%-ig terjed. Csaknem minden rudaskorú és idős nyárállományban előfordul.

Minden gazdaságilag alkalmazott nyárfajtán előfordul, de a támadás intenzitása változó a fajták szerint. Legkevésbé a fehér és szürke nyárakat (Populusalba, P. canescens) kedveli. Az egyes nemesnyár fajták között fertőzöttség szempontjából csak csekély eltérés van.

Életmódja: A bogarak előbújása és rajzási ideje május végétől augusztus elejéig tart. A fő előbújási idő június második fele. A bogarak nappal főleg leveleken, ritkábban a fák törzsén és a hajtásokon tartózkodnak. Rajzásuk és repülésük naplemente után kezdődik és a teljes besötétedésig tart. A bogarak kibújás után táplálkozó rágást végeznek és azonnal párosodnak. Párosodás után pár nappal a nőstények megkezdik a peterakást. A petéket egyesével a törzs tő körüli részében rágott kis hasadékba rakják, és átlátszó folyadékkal vonják be. A peterakás ideje május végétől augusztus végéig tart. A lerakott petékből a kis álcák 2–3 hét múlva kibújnak és azonnal a kéreg alá furakodnak. A kéreg alatt hosszú, lapos, vagy üregszerű meneteket készítenek. Álca alakban telel át. Az áttelelt álcák tavasszal újra kezdik a rágást és egészen őszig rágnak, amikor ismét álca alakban telelnek át. A fejlett álca járata mélyen a fatestbe hatol, függőleges, vagy ferde irányú; vékonyabb törzsek vagy anyatövek esetén egészen a bélben halad. A járatok legnagyobb szélessége 2,5 cm, átlagosan azonban 1–2 cm. A járatokat hosszú, rostos rágcsálék tömi el. Általában az Aegeria apiformis hernyójával együtt fordul elő. A bábozódás helye az álcamenet felső végén elkészített bábkamra. A bábozódás ideje április végétől augusztus elejéig tart. Fejlődési ideje hazánkban 2 év. Az álcák kétszer telelnek át, a harmadik év tavaszán vagy nyarán bábozódnak és bújnak ki a bogarak.

Erdészeti jelentősége: A törzsek alsó, tő körüli részében és a gyökfőben rágó álca káros. A károsított rész a talajtól 1–1,5 m magasságig is terjedhet. Az álcarágást a fából kihulló és a tő körül található szálkás, hosszú (3–4 mm) fűrészporszerű farostokból álló rágcsálék jelzi. A álcák rágása következtében csökken a fák életereje és másodlagos károsítók is felléphetnek. Fiatal fák kiszáradhatnak, az idősebb fák koronája, vagy csúcsa elszáradhat. A fa alsó, gyakran 1–1,5 m-es szakasza műszaki felhasználásra alkalmatlanná válik. A cincér előnyben részesíti a gyengébb egyedeket, a sínylődő, beteg állományokat, de az egészséges fákat is megtámadja. Elterjedését korlátozó tényező a vízelárasztás. A Szigetközben a Duna elterelése óta jelentősen megnőtt a populáció. Megjelenésére és károsítására az állományok 4–5 éves korától kezdve nyárasainkban mindenütt számíthatunk.

Létracincér (színes 114.)

Saperda scalaris Linné

Társnév: Tarka égercincér

Leírás: A szárnyfedők feketék, fekete szőrözettel borítottak, rajtuk létraszerű hosszanti zöldessárga sávval és 6 folttal. Alul sárgán szőrös, 13–20 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Közép- és Délkelet-Európai faj. Magyarországon elterjedt, de nem gyakori. A bogár májustól júliusig repül. Tápnövényei a bükk, tölgy, cseresznye, és megfigyeléseink szerint a nemesnyárak is (Szontagh 1982). Győrfi (1957) az égert is említi. Álcája csak száraz ágakban, törzsekben fejlődik.

Vörösnyakú fűzcincér (színes 123.)

Oberea oculata Linné

Leírás: 15–21 mm nagyságú, hosszú, karcsú cincér. Nyakpajzsán két fekete petty található. A szárnyfedők hosszan szőrözöttek, de a szőrök a mély, fekete pontokat szabadon hagyják.

Elterjedés, életmód:Hazánkban inkább az ártéri füzesekben gyakoribb, de a hegyvidéken is megtalálható. Tápnövényei a különböző fűzfajok, így a faalakú fűzek is. Az imágók június– júliusban rajzanak. Álcája a törzsekben, vagy a hajtásokban fejlődik. Kirepülési nyílása kerek. A megtámadott hajtásrészek letörnek.

MogyorócincérOberea linearisLinné

Syn: O. cylyndricollisGrill, O. parallelaScopoli, O. regularisPoda

Leírás: 10–15 mm nagyságú, karcsú cincérfaj. Teste fekete, csupán a szárnyfedők oldalán van sárga folt és a pajzsocska két oldalán keskeny szegélyezés. Lábai sárgák.

Elterjedés, életmód: Európában és Kisázsiában fordul elő. Magyarországon a hegy- és dombvidéken gyakori. Tápnövényei leggyakrabban a mogyoró fajok (Corylus avellana, és C. colurna), de megél a gyertyánon, juharon, szilen is. Az álcák a mogyoró vesszőben rágnak. Ürüléküket a néhány centiméterenként fúrt kis kerek nyíláson kitolják, ez a vesszőkön biztos jele a fertőzésnek.

Család: LEVÉLBOGARAK(színes 136.)

Chrysomelidae

Fajokban igen gazdag család. A bogarak teste legtöbbször zömök, boltozott, gyakran félgömbölyű. Csápjai rövidek, általában 11 ízűek, a test félhosszát alig érik el. Lábaik rövidek és vastagok. Egyes fajok hátulsó lábai ugró lábak. Fejük kicsi, a szemekig a nyakpajzsba húzható. Erdészeti szempontból jelentős fajok tartoznak ide, amelyeknek álcái és imágói is növényekkel táplálkozinak. Leggyakrabban a növények leveleit rágják – innen a család magyar elnevezése. A leveleket gyakran teljesen kivázasítják. Évente több generációval is szaporodnak. Az egész világon elterjedtek. Faunaterületünkön több mint 600 faj fordul elő (Kaszab 1962). A fajokat 5 alcsaládba soroljuk.

DONACIINAE – alcsalád

A cincérekre emlékeztető testalkatú fajok, a legkevésbé viselik magukon a család jellemzőt. Fejük előreálló, előtoruk jóval keskenyebb a szárnyfedőknél, vállaik kiugrók, szárnyfedőik hátrafelé keskenyedők. Csápjaik 11 ízűek, fonalalakúak. Lábaik hosszúak, combjaik, különösen a hátulsók megvastagodtak. Jellemző képviselőik a Sásbogarak (Donacia fajok) és a Selymes nádbogárPlateumaris sericeaLinné. Mint nevük is jelzi, vizes élőhelyeken, nedves réteken gyakoriak.

Vetésfehérítő bogarak (Lema spp.) Nagyon komoly gabonakárosító fajok tartoznak ide, legismertebb közülük a Veresnyakú árpabogár vagy Vetésfehérító bogár (Lema melanopusLinné).

Spárgabogarak (Crioceris spp.) Fejük a kiugró. nagy szemek mögött befűződik. Párhuzamos szélű szárnyfedőiken pontsorok. Válluk kiugró. Színük általában vörös, sárgásvörös, szárnyfedőiken változatos rajzolatokkal. Nagyon sok változatuk ismert. Feltünő fajok, amelyek Asparagus, Lilium, Convallariamajalis, Allium és Muscari lágyszárú növényfajokon élnek. 4–6 mm nagyok. Gyakoribb fajok:

Tizenkétpontos spárgabogár

Crioceris duodecimpunctata Linnné

Tizennégypontos spárgabogár

Crioceris quatuordecimpunctata Scopoli

Ötpontos spárgabogár

Crioceris quinquepunctata Scopoli

Közönséges spárgabogár

Crioceris asparagi Linné

Liliombogár Crioceris liliiScopoli

HagymabogárCrioceris merdigeraLinné

Az alcsalád egyetlen erdészeti jelentőséggel bíró nemzetsége a Zeugophora genus

Sárganyakú levélaknázó

Zeugophora flavicollis marsham

Leírás: A bogár 2,5–3,5 mm hosszú, megnyúlt testű, fekete. Előtora, valamint a lábai sárgásvörösek. A kifejlett álca csontsárga, lábatlan, lapos, 3–5 mm hosszú, alakja kissé hasonlít a cincér álcákhoz. Bábja szabad báb.

Elterjedés: Egész Európában előfordul. Magyarországon tápnövényein, a nyárakon és fűzeken mindenütt gyakori.

Életmódja, erdészeti jelentősége: A bogarak júniustól augusztusig rajzanak. A nőstény petéit a levelekre rakja és fekete váladékkal befedi. A petéből kibújó álca a levél epidermisze alá furakodik és rágásával nagy, hólyagszerű aknát készít. Károsítására jellemzők a leveleken található elszáradt, sárgásbarna, nagy foltok. Szeptemberben a fejlett álcák levetik magukat a talajra és a talajtakaróban álca állapotban telelnek át. Tavasszal bábozódnak. Jelenlétük főleg csemetekertekben és nyárfiatalosokban káros, mert a számukra kedvező években a levelek nagy százalékát elpusztíthatják.

CLYTRINAE – alcsalád       

Hosszúkás, hengeres testű bogarak. Fejük nagy, az előtorba behúzott. Szemeik nagyok, csápjaik a szemek előtt erednek. Pajzsocskájuk csúcsa a szárnyfedők varrata fölé emelkedik. Lábaik rövidek. Pajorszerű álcáik ürülékből zsákot készítenek és potrohukat meggörbítve ebben a zsákban tartják, csak fejüket, lábaikat tartják szabadon. Innen a fajok elnevezése.

Szőrösnyakú zsákbogár

Lachnaea longipes Fabricius

Syn: L. sexpunctataScopoli

Leírás: Teste zömök és hengeres, szárnyfedői sárga színűek 3–3 fekete folttal. Teste a csupasz szárnyfedők kivételével bolyhosan szőrös, 10–14 mm. Lábai, különösen az elsők nagyon hosszúak, csápja rövid. Álcája ürülékből készített zsákot hord.

Elterjedés, életmód: Egész Európában előfordul. Magyarországon a hegy- és dombvidék lakója. A tölgy, fűz és a kökény levelein áprilistól mindenütt gyakori egészen július közepéig.

Fűzfa zsákhordó bogár (színes 139.)

Clytra laeviuscula Ratzeburg

Leírás: Hengeres testű, fekete, a szárnyfedele narancssárga, fényes felületű és csupasz, tojásdad alakú fekete válfolttal és középen széles fekete szalaggal. 8–11 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Euroszibériai faj. Magyarországon mindenütt elterjedt. Fő gazdanövénye a fűz, de Populus, Betula, Quercus Fraxinus, Corylus fajokon is előfordul. A bogár májustól júliusig rajzik. Álcája ürülékből készített zsákot hord, és hangyabolyokban fejlődik. Nemesített fehérfűzeken, állományokban és csemetekertekben elszaporodhat.

Tölgy zsáklevelészek

Cyaniris affinis Illiger

Cyaniris xanthaspis Germar

Leírás: Mindkét faj teste zömök, kékesfekete színű. Az affinis combja töve sárga, 3–4,5 mm hosszú, a xanthaspis-é fekete és 5–6 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európai fajok. Magyarországon a hegy- és dombvidéken elterjedtek és gyakoriak. Tápnövényük a tölgy, fűz és más lombos fák is. A bogarak áprilistól június végéig találhatók tápnövényeik levelein.

Nyolcpettyes zömökbogár

Cryptocephalus octopunctatus Scopoli

Hatpettyes zömökbogár

Cryptocephalus sexpunctatus Linné

Leírás: A Cryptocephalus nemből a Kárpát-medencében több mint 75 faj fordul elő. Hasonló fajok. testük zömök. Két gyakori képviselőjük szárnyfedőinek alapszíne sárga, rajta 8, illetve 6 fekete folttal. 4,5–6 mm nagyságúak.

Elterjedés, életmód: Észak- és Közép-Európai fajok. Magyarországon a hegy- és dombvidéken elterjedtek, de nem gyakoriak. Tápnövényük elsősorban a fűz, de a tölgy, a mogyoró és a nyír is tápnövényeik közé tartozik. A bogarak május–júniusban tápnövényük levelein, vagy virágokon találhatók.

CHRYSOMELINAE – alcsalád       

Testük általában kerekded, erősen domború, félgömbölyű, esetleg kissé megnyúlt. Fejük a szemekig az előtorba behúzott. Az előtor olyan széles mint a szárnyfedők töve. Álcáik szabadon élnek, legtöbbször leveleken rágnak.

Pompás levélbogár

Chrysochus asclepiadeus Pallas

Syn: Ch. pretiosusSchneider

Leírás: 8–10 mm nagyságú, feltűnő levelész. Színe sötétkék, ibolyáskék, csupasz, magas fénnyel. Teste kissé megnyúlt, hengeres. Csápjai rövidek.

Elterjedés: Magyarországon mindenütt előfordul. Lomberdőkben, erdőszegélyeken, tisztásokon néha csoportosan lepi el gazdanövényét a vadpaprikát (Cyanchum vincetoxicum)

Burgonyabogár (színes 140.)

Leptinotarsa decemlineata Say

Syn: L. multilineataStal, Chrysomela decemlienataSay, Doryphora decemlineata Roger

Társnév:Kolorádóbogár

Leírás: Teste széles, tojásdad, erősen boltozott, szalmasárga vagy narancsvörös, fején szabálytalan fekete foltokkal, szárnyfedőin 10 hosszanti fekete sávval. Nagysága 5,5–11 mm. Közismert bogár.

Elterjedés, életmód: Amerikai faj, Európában behurcolással terjedt el. Mindenütt megtalálható, gyakori károsító. Fő tápnövénye a burgonya. Jelentőségét igazolja, hogy az egyetlen rovarfaj Magyarországon, amelynek szobrot állítottak (!) Héderváron, első hazai lelőhelyén. Magyarországra 1947-ben jutott el a faj. Tápnövényei közé tartoznak megfigyeléseink szerint a nemesnyárak is. Alföldi nyártelepítések-ben a nyárlevelészekhez hasonlóan rágott egyes években. Életmódja, mint a nyár levelészeknél leírtak.

Zöld mentabogár

Chrysomela herbacea Duftschmid

Syn: Ch. menthastriSuffrian

A fajokban gazdag (50 faj) nem látványos és gyakori képviselője. 6–11 mm nagyságú, tojásdad alkú, magasfényű, ragyogó zöld, aranyoszöld színű levelész. Hazánkban mindenfelé elterjedt. Fő tápnövényei a Mentha-fajok, de más intenzív illatú ajakosvirágú növényeken is közönséges.

Csalán levélbogár

Dlochrysa fastuosa Scopoli

Leírás: Feltünő, nagyon szép kis bogár. Nagysága 5–8 mm. Ragyogó fémfényű, zöldes árnyalattal, több változatban fordul elő. Leggyakoribb a törzsalak, melyen a szárnyfedők varrata ibolyakék színű. Közönséges faj, néha nagy tömegben fordul elő tápnövényein: Urtica és Lamium fajok levelein.

Törpe fűzlevelész

Plagiodera versicolor Laicharting

Syn: P. salicisPanzer

Leírás: A bogár kerekded, alul majdnem lapos, felül enyhén domború. Szárnyfedői lekerekítettek, színe kékeszöld, olajzöld, alul feketészöld, vagy fekete. 2,5–4,5 mm hosszú. Álcája fekete, lakkszerűen fényes.

Elterjedés, életmód: Egész Európában és Szibérián át egészen Japánig elterjedt. Magyarországon tápnövényein, a fűzön és a nyárféléken nagyon közönséges. Az áttelelő bogarak már rügyfakadáskor megjelennek, és a bomló rügyeket lerágva megakadályozhatják az új levelek kifejlődését. A levelek felszínére lerakott hosszúkás sárga petékből kikelő álcák kezdetben együtt rágnak, majd szétszélednek.

Nagy nyárlevelész (színes 135., 137.)

Melasoma populi Linné

Syn: M. JanacekiReitter

Leírás: Az imágó domború, tojásdad alakú, 10–12 mm nagyságú. Teste fekete, szárnyfedője egyszínű vörös, zsírfényű, végén a varratszögletben egy fekete ponttal. Feje, előtora zöldeskék. A pete sárga, vagy narancsvörös, megnyúlt ovális alakú. A kifejlett álca fehér, 13–15 mm hosszú, sorokba rendezett fekete pettyekkel és kinövésekkel. Érintésre ezekből a szemölcsökből karbolsavra emlékeztető folyadékot választ ki. Bábja szabad báb, mely hasonlít az álca alakjára.

Elterjedés: Egész Európában és az Atlasz hegységben elterjedt faj. Magyarországon fő gazdanövényein, a nyárakon és a füzeken mindenütt megtalálható. Schwenke (1974) szerint az álcák a Salix fajokon nem tudnak kifejlődni.

Életmódja: Bogár alakban telel át a fák tő körüli részén, az avar alatt, a talajban, nagyobb kéregrepedésekben vagy sebhelyekben. Nyár anyatelepeken az anyatövek tő körüli részén, vagy az anyatövek között, az avar alatt találjuk őket. Tavaszal az áprilisi első meleg napok hatására előbújnak, táplálkozó rágás után párosodnak, majd lerakják petéiket. A nőstények a petéket a levelek alsó oldalaira, egy síkban 20–30 db-ot elhelyezve, csomókban rakják le. Egy-egy nőstény ezernél is több petét rakhat. A petékből a kis álcák 1–2 hét múlva bújnak ki. Egy ideig – az első vagy második vedlésig – közvetlenül egymás mellett rágnak, majd szétszélednek. 3–4 heti rágás után elérik teljes nagyságukat és bebábozódnak. Bábozódáskor az álca a potroha végét a levél alsó oldalához ragasztja, így a báb fejjel lefelé lóg. A bábnyugalom 1–2 hét. Évente több nemzedékkel szaporodik. Kedvező körülmények között 3–4 nemzedék is megjelenhet. A bogarak októberben a talajba vonulnak áttelelésre.

Különösen 1–2 éves nyár- és fűz -fiatalosokban és anyatelepeken veszélyesek. Az ősszel a talajba bújó és ott áttelelő bogarak az első meleg nap hatására megjelennek és lerágják a rügyeket. A fiatal fák és hajtások az ismételt rügyrágást erősen megsínylik. Az álcák a nyár- és fűzfiatalosok megrágásával okoznak kárt A kibújt kis álcák a leveleket először kivázasítják, később teljesen felfalják, úgy, hogy csak a levélerek maradnak meg. Az álcák fejlődésére kedvező időjárás esetén tavasztól őszig tartó ismételt lombrágás következtében növedékveszteség lép fel.

A nyárlevelészek elterjedési területe csaknem állandó. Tömeges elszaporodásukat általában időjárási tényezők segítik elő. Kártételük mértéke évente változó, de jelentős lehet. Az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszer adati szerint éves átlagban mintegy 1500 hektáron okoznak rágáskárt.

Kis nyárlevelész

Melasoma tremulae Fabricius

Leírás: A bogár 6–9 mm nagyságú. Alakja és színe nagyon hasonló a nagy nyárlevelészéhez, de szárnyfedőinek végén nincs fekete pont. A kis álcák eleinte csak feketék, kifejlődve fehérek, domborúak, végükön kissé kihegyezettek lesznek, fénylő fekete szemölcsökkel. Fejük és lábuk fekete. 8–12 mm hosszúak.

Elterjedés, életmód: Európai elterjedésű faj, Magyarországon a nyárakon és a füzeken mindenütt közönséges. Gyakran együtt fordul elő a nagy nyárlevelésszel. Életmódja és esetleges károsítása is hasonló. Valamivel később jelenik meg mint a nagy nyárlevelész. Bábozódni gyakran a lágyszárú növényekre vonul.

Vörös fűzlevelészMelasoma salicetiWeise

Leírás: Nagyon hasonló a kis nyárlevelészhez, de nyakpajzsának oldalai, végei íveltek. 6–9 mm hosszú. Tápnövényei a vizek melletti nyárasok és fűzesek. Fűzeken gyakrabban lép fel.

Elterjedése, életmódja: mint a nagy nyárlevelésznél írottak. Magyarországon elterjedt, de az előző két fajnál ritkább. A Melasoma fajok egyébként gyakran együtt fordulnak elő.

Húszfoltos fűzlevelész

Melasoma vigintipunctata Scopoli

Syn: M. miniatumAuel, M. langhofferiStiller

Leírás: A bogár szárnyfedői szalmasárgák, húsz nagy, hosszúkás fekete folttal. Az előtor oldalpereme is sárga. 6,5–8,5 mm nagyságú. Teste megnyúlt.

Elterjedés, életmód: Egész Európában elterjedt faj. Magyarországon fő gazdanövényén, a fűzeken mindenütt gyakori. Életmódja hasonló, mint a nagy nyárlevelészé.

Fémes fűzlevelész

Melasoma cupreum Fabricius

Leírás: Teste sötét fémfényű, szárnyfedői rézvörösek, ibolyás fénnyel. A hasi szelvények oldalai sárgák. 7–12 mm hosszú.

Elterjedés, életmód: Magyarországon inkább a hegy- és dombvidéken elterjedt. Tápnövényei a fűzek.

Szegettnyakú fűzlevelész

Melasoma collaris Linné

A nyakpajzs sötétkék, széles vörös szegélylyel, a szárnyfedők sötétkékek. 6–8 mm hosszú. Magyarországon mindenütt gyakori. Tápnövényei elsősorban a fűzek, de nyárakon is előfordul.

Nagy égerlevelészMelasoma aeneumLinné

Leírás: Ovális, domború teste fémeszöld, vagy kék. A nyakpajzs keskenyebb, mint a szárnyfedők töve, szegélye kétoldalt egyenes.

Elterjedés, életmód: Közép-Európai faj. Magyarországon hegyvidéken, fő tápnövényén az égeren mindenütt gyakori. A bogár május– júniusban rajzik, petéit az éger fajok (Alnus) leveleinek alsó oldalára rakja, kisebb-nagyobb egysíkú csomókban. Az álcák eleinte vázasítanak, majd lyukakat rágnak. A kikelő új nemzedék nemzői együtt találhatók a még élő áttelelt nemzedékkel.

Fűzcserje levélbogár

Phyllodecta vitellinae Linné

Leirás: Az imágó megnyúlt tojásdad alakú, szárnyfedőinek szélei párhuzamosak. Teste csillogó kék, vagy zöldeskék, 4–5 m hosszú. A kifejlett álca 3–6 mm hosszú, jellegzetes levelész álca.

Elterjedés, életmód: Európában elterjedt faj. Magyarországon a fűz és nyárfajokon mindenütt előfordul. Győrfi (1957) szerint a Salix viminalis, S.purpurea és a S. caprea kedvenc tápnövénye. Bogár alakban telel át az avarban, kéregrepedésekben, vagy sebhelyeken. Március végén, április elején a meleg napok hatására előbújnak a bogarak és megkezdik rágásukat. A nőstény 10–30 petét rak a levelek alsó oldalára. Az álcák 1–2 nap múlva kibújnak és 3–4 hétig rágnak. Évente több nemzedékkel szaporodik, Szontagh és Tóth (1977) szerint 3–4 generáció lehetséges. Az álcák hámozó rágással kivázasítják a leveleket, de a fiatal hajtások kérgét is megrágják. Károsításuk főleg a fűz- és nyártelepeken, valamint fiatal, 1–2 éves telepítésekben veszélyes. A következmény növedék veszteség és egyes hajtások pusztulása is lehet.

Szélesnyakú levelész

Phyllodecta laticollis Suffrian

Közönséges fűzlevelész

Phyllodecta vulgatissima Linné

A részletesebben tárgyalt fajokhoz nagyon hasonló alakú és nagyságú bogarak. Magyarországon tápnövényeiken, a nyárakon és fűzeken mindenütt elterjedtek. Életmódjuk, kártételük megegyező.

GALERUCINAE – alcsalád

Hosszúkás tojásalakú fajok. Szemeik nagyok, kiállóak. Előtoruk négyszögletes, szélesebb mint hosszú. Szárnyfedőik hátrafelé gyakran szélesednek, rajtuk sokszor barázdák, szabálytalan pontozás.

Fűz-olajosbogár

Galerucella lineola Fabricius

Leírás: Imágója hosszúkás, sárgásbarna, 5–6 mm nagy. A fejtető és a nyak, az előtor hátán egy középfolt, a pajzsocska és a válldudor fekete. Finoman szőrös. Álcája és bábja fénylő fekete.

Elterjedés, életmód: Egész Európában és Algériában fordul elő. Hazánkban közönséges. Fő gazdanövényei a fűzek, de megtalálható hazai és nemesnyárakon az égeren és a mogyorón is. Nemző alakban telel. Évente több nemzedékkel szaporodik. Kosárkötő fűztelepeken okozhat kárt.

Szil-olajosbogár

Galerucella luteola O. F. Müller

Syn: G. xanthomelaneaSchrank, G. ulmiGeoffroy, G. crataegi Bach

Társnév: Szil-levélbogár

Leírás: 6–8 mm nagyságú, párhuzamos szélű levelész. Alapszíne sárga, az előtor közepét és oldalát 1–1 fekete folt, a szárnyfedőket pedig 1–1 fekete sáv diszíti. Csápja felül fekete, alul sárga. Lábai is sárgák.

Elterjedés, életmód: Egész Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában előfordul. Behurcolták Észak-Amerikába is, ahol komoly kártevőként tartják nyilván (Balachowsky 1963). Hazánkban közönséges. A talajban a nemző telel át. Álcája és a nemző is a különböző szilfajok (Ulmus) leveleit rágják. Megfigyelték ugyanakkor vadgesztenyén is, itt azonban nem tud elszaporodni. Különösen a mezei szilen nagy tömegben jelenhet meg, egy nőstény 5–600 petét is lerak (Jermy és Balázs 1990).

Kecskefűz olajosbogár

Lochmaea capreae Linné

Leírás: Teste tojásdad alakú, fekete, felül csupasz, alul sárga szőrözettel. Hátrafelé kissé szélesedő. Szárnyfedele barnássárga és durván pontozott. Feje fekete. Csápjai egymáshoz közel ízülnek, fonalszerűek. 4–6 mm nagyságú. Álcája a Melasoma fajok álcájához nagyon hasonló, de kisebb.

 Elterjedés, életmód: Európától Japánig előfordul. Magyarországon mindenütt elterjedt, gyakori faj. Tápnövényei elsősorban a füzek és a nyárak, de kimutatták Betula, Carpinus és Alnus fajokról is. Az áttelelt bogarak áprilisban jönnek elő. Több nemzedékkel szaporodik, az egyes generációk átfedik egymást. Szalay-Marzsó (1964) 4 nemzedéket említ.

Kovábbi gyakori két polifág olajosbogár faj, melyek teste hátrafelé kiszélesedik, felületük durván pontozott, bordákkal:

Fekete olajosbogár vagy cigánybogár(színes 138.)

Galeruca tanaceti Linné

Barna olajosbogár

Galeruca pomonae Scopoli

Feketebarna erdeifenyő levelész

Luperus pinicola Duftscmid

Leírás: 3–4.5 mm nagyságú, megnyúlt testű bogár. Teste fekete, sötétbarna. Az előtor háta barnásvörös, combjainak vége és lábai, valamint a csápok töve sárga. Feje és előtora fényes, szárnyfedői ráncolva pontozottak.

Elterjedés, életmód: Észak- és Közép-Európában fordul elő, Magyarországon is elterjedt. Hajlamos a tömegszaporodásra, időnként nagy tömegekben jelenhet meg. Követi fő tápnövényeit a fenyőféléket, mindenekelőtt a Pinus-féléket, de más fenyőkről is kimutatták. Különösen az erdeifenyőn gyakori. A bogarak a tűk alsó felét alulról felfelé végigrágják de a májusi friss hajtások kérgét is megrágják. Az elsőéves tűket szeretik. A peterakás helyéül Schwenke (1974) a talajtakarót és különböző lágyszárúakat jelöli meg, Győrfi (1957) a fűzeket említi. A 90-es években egyre több helyről érkezett jelentés fellépéséről. A vízháztartási zavarokal küszködő, l0–30 éves erdeifenyő ültetvényekben számítani kell megjelenésére.

Kék égerlevelészAgelastica alniLinné

Leírás: Teste tojásdad alakú, felül fémkék, vagy sötét ibolyaszínű. Csápjai és a lábak feketék. Szárnyfedői hátrafelé szélesedők. Felülete egyenletesen és sűrűn pontozott. 6–7 mm hosszú. Álcája fekete, szőrös.

Elterjedés, életmód: Az egész palearktikus régióban előfordul. Tápnövényei az Alnus-fajok, de olykor előfordul Populus, Salix és Betula fajokon is. A bogár áprilistól augusztusig található. Mind a bogár, mind az álca a levelek, hajtások megrágásával erdészetileg káros lehet. Szereti a nedves, hűvös, árnyékos biotópokat. 25 °C felett álca és bogár a levelek aljára menekülve nyugalomban marad. Megrághatja a fiatal hajtást is. Nemző alakban telel át. Hosszú ideig tartó petézése során 6–900 petét is lerakhat (Győrfi 1957). Különböző fejlettségű imágók és álcák együtt fordulnak elő.

HALTICINAE – alcsalád

Hátulsó lábaik erős ugrólábak, combjaik megvastagodtak. Innen az elnevezés: földibolhák. Hosszúkás tojásdad alakú, fényes és csupasz fajok.        

Fűzbolhák Chalcoides spp.        

2–4 mm nagyságú apró levélbogarak. Testük megnyúlt, fémfényűek, kék, bronz, arany, zöld, sárgás színekkel. Fejük kicsi, szemeik kiugróak, nagyok. Csápjuk hosszú, 11 ízű. Előtoruk tövének két oldalán 1–1 mély barázda. Nemző alakban telelnek. Tápnövényeik Salix, Populus fajok. Gyakori kéviselőik:

Rezes fűzbolha –        Chalcoides plutusLatreille

NyárfabolhaChalcoides aureaFourcroy

Ékes fűzbolha –        Chalcoides aurataMarsham

Tölgy földibolha

Haltica quercetorum Foudras

Syn: H. erucaeOlivier

Leírás: A bogár megnyúlt, tojásdad alakú, 4–5 mm hosszú. A szárnyfedők fémeszöld színűek, pontozottak, a vállbütyök szélességében bordaszerűen kiemelkednek, a borda mellett a szegély benyomott. Álcája jellegzetes levelész álca. A kifejlett álca fekete, 5–7 mm nagyságú. Bábja zömök, piszkossárga, fekete szemekkel és két fekete végszarvacskával.

Elterjedés: Egész Közép- és Délkelet-Európában megtalálható levelész. Magyarországon fő gazdanövényén, a kocsányos tölgyön mindenütt gyakori. A tölgyön kívül előfordul még égeren, mogyorón és bükkön is.

Életmód: A bogarak tavasszal, lombfakadás után bújnak elő, párosodnak, majd petéiket a levél alsó oldalára rakják. A kis álcák kezdetben a levél alsó oldalának epidermiszét rágják, majd a levél felső oldalán levőt is elpusztítják. A levélereket épen hagyják, ezért a rágott levél finom csipkehálóhoz hasonló. Az álcák július elejéig rágnak, majd kifejlődve a talajtakaróban, vagy a kéregrepedésekben bábozódnak. A bábnyugalom két hét. Az új bogarak auguszustól késő őszig rágnak. Bogár alakban telel át. Generációja egyéves. Egyes években – különösen száraz, meleg nyári időjárás, vagy valamilyen hernyó gradációja után – országosan tömegesen elszaporodhat. A lisztharmat fertőzés gyakran jár együtt rágásával. Az álcák által kivázasított levelek megbarnulnak, összekunkorodnak. Mind a fiatal, mind az idős állományokat megtámadja.

Család: ZSIZSIKFÉLÉK – Fam: Bruchidae

Kis, 1,5–5 mm nagyságú, zömök testű bogarak, alakban átmenetet képeznek a Phytophaga és a Rynchophora had között. Szárnyfedőik a farfedőt általában fedetlenül hagyják, végük lemetszett, lekerekített. Felületüket sűrű szürkéssárga szőrzet fedi Csápjuk 11 ízű, egyszerű. A fej ormányszerűen megnyúlt, a nyakpajzs előrefelé szűkülő, kúp, vagy harang alakú. Elülső és középső lábaik vékonyak, a hátsó lábak viszont erőteljesek, megvastagodtak. Különböző növények magvaiban fejlődnek, legtöbbjük a pillangósvirágúakat részesíti előnyben. A hüvelyeket még a szabadban megfertőzik, de kártételük csak a raktárban jelentkezik. A fajok egy része a raktárakban is képes fertőzni. A zsizsikek legtöbbje mint raktári kártevő ismert, sok fajuk komoly mezőgazdasági, kertészeti jelentőséggel bír. Kaszab (1967) szerint faunaterületünkön 57 faj fordul elő. Nagy a veszélye a terményekkel történő elhurcolásnak. Erdészeti szempontból egy fajnak van jelentősége:

ZanótzsizsikBruchidius fasciatusOlivier

Syn: Bruchidius cistiPaykull, B. villosus Fabricius

Leírás: 2,5 mm nagyságú, szabályos tojásdad alakú, kis fekete bogár. Felületét sűrű, szürkésfehér szőrzet fedi. Szárnyfedőin pontsorok vannak. Csápja a vége felé fokozatosan vastagodik, az első 4 csápíz vöröses színű. Nyakpajzsa harántos, lábai feketék.

Elterjedés, életmód: Közép- és Dél-Európai faj. Észak-Amerikai példányok is ismertek, de ezesetben elképzelhető, hogy behurcolták. Magyarországon a sík- és dombvidéken mindenütt gyakori. Tápnövényei közé tartoznak: Sarothamnus scoparius, Cytisus, Lupinus, Laburnum fajok és az akác is. Az akác magjában élő és rágó álcák erdészetileg jelentős kárt okozhatnak. A hüvelyben egy egy magban csak egy álca fejlődik. A kifejlődő bogár a magban telel át és tavasszal jelenik meg. Meleg, hosszú ősszel előfordul, hogy megjelenik az új nemzedék, és ilyenkor a bogarak a talajban telelnek.

További ismertebb és mezőgazdasági, raktározási szempontból jelentős fajok:

Babzsizsik – Acanthoscelis obtectus Say

Borsózsizsik – Bruchus pisorum Linné

Lencsezsizsik – Bruchus lentis Frölich

Lóbabzsizsik – Bruchus rufimanus Boheman

Lednekzsizsik – Bruchus atomarius Linné

Osztag: ORMÁNYOS ALKATÚAKRhynchophora

Közös jellemzőjük a többé kevésbé megnyúlt fej (Anthribidae, Scolytidae, Platypodidae), amely gyakran ormányban végződik (Attelabidae, Apionidae, Curculionidae). Csápjuk mindig bunkóban végződik. Életmódjukban a növényevő bogarakhoz hasonlítanak (Phytophaga), csak az orrosbogarak (Anthribidae) néhány faja él a pajzstetvekben. Erdészeti szempontból fontos bogárcsaládok tartoznak ide.

Kép

Eszelény fajok (Attelabidae) levélsodratai:A: Hajtástörő eszelény (Rhynchites coeruleus) B: Szőlő levélsodró (Byctiscus betulae) egy levélből és C: több levélből, D-E: Mogyoró levélsodró (Apoderus coryli), F-I: Tölgy levélsodró (Attelabus nitens) J-N: Nyírfa levélsodró (Deporaus betulae) (Endrődi, 1958)

Család: ESZELÉNYEK – Fam: Attelabidae

Csápjaik nem térdesek, hanem zsinórszerűek és az ormány közepén ízesülnek. Általában fényes, ércfényű fajok, 5 mm-nél nem nagyobbak. Utódaikról előrelátó módon gondoskodnak, ezért elképzelhető, hogy innen ered elnevezésük: „eszes-lények” eszelények.

Nyárfa levélsodró (színes 186.)

Byctiscus populi Linné

Társnév: Nyárfaeszelény

Syn: Rhynchites populiLinné

4–6 mm nagyságú, zöldes fémfényű, csillogó kis bogár. Alul kékes fémfényű.

Egész Európában gyakori, Magyarországon közönséges. Elsősorban nyár- és fűzfajokon (Populus, Salix) fordul elő. Mindig csak egyetlen levelet sodor össze, mégpedig úgy, hogy előtte nem rágja be a levelet, viszont a levélnyelet megszúrja, aminek következtében a levél veszít merevségéből, könnyebben sodorható. A lecsüngő, vékony sodratok később megfeketednek. Minden sodratba egyetlen petét helyez el.

Szőlő levélsodróByctiscus betulae Linné

Társnév: szőlőeszelény, szivarsodró

eszelény stb.

Syn: B. betuletiFabricius, B. violaceusScopoli, Rhynchites betulaeLinné stb.

5,5–9,5 mm nagyságú ormányosbogár, feltünő, csillogó kékes, esetleg zöldes fémfénnyel. Európában és Magyarországon is elterjedt faj. Szőlőkártevőként tarják nyilván. Tápnövényei közé tartoznak azonban a nyárak, bükk, nyír, éger, fűz, mogyoró, szil és különböző gyümölcsfajok is. Néha tömegesen jelenik meg, feltűnő lombveszteséget okozva. Különösen kora tavasszal a még ki sem fejlődött leveleken érzékeny lehet a lombveszteség. Általában több levélből készít sodratot. A sodratokban 1–6 pete található. A kifejlődött álcák a talajba vonulnak és az új nemzedék gyakran már ősszel megjelenik.

Tölgy-levélsodró Attelabus nitensScopoli

Syn: A. curculionidesLinné

4–7 mm nagyságú, feltűnő kis ormányos. Alapszíne fekete, de az előtor és a szárnyfedők szélesedők. Előtora a szemek mögött hátrafelé szélesedő. A szárnyfedőkön finom pontsorok. Lábai erőteljesek. Fő gazdanövényei a tölgyek, de megfigyelték égeren, szelídgesztenyén, fűzön és mogyorón is. A fiatal tölgylevelek végein a levéllemez mindkét oldalról történő bevágásával rövid de széles, hordószerű sodratot készít. Alevél főere szolgál a sodrat felső pereméül. Sodratonként 1–7 sárga petét helyez el, amelyek a lehulló levelekben telelnek át. Bábozódás és az új nemzedék megjelenése tavasszal történik. Az A. nitens készülő levélsodrataiba gyakran belepetézik a kakukkeszelény (ezért az elnevezés) ( Lasiorrhynchites sericeusHerbst).

Mogyoró levélsodró (színes 181.)

Apoderus coryli Linné

Társnév: mogyoróeszelény, piros tevenyakú bogár

Syn: A. coryliLinné, A. collarisScopoli,

A. avellanae Linné stb.

Halántéka a szemek mögött hátrafelé ívesen elkeskenyedik, majd vékony nyakszerűen befűzött. Szemei kidülledtek. Előtora hátrafelé szélesedő harang alakú, elől vastagon szegélyezett. Ormánya rövid, lapított, a vége kiszélesedik. A szárnyfedőkön durva bordaszerű pontozás látható. Alapszíne fekete, de a nyakpajzs és a szárnyfedők vörösek. 5,5–8 mm nagy. Fő tápnövénye a mogyoró, de előfordul égeren, gyertyánon, bükkön, hárson, nyíren, tölgyön, és rezgőnyáron is. A levéllemezt a főérig bevágja az egyik oldalról, majd sodratot készít. Ebben 1–4 petét helyez el. Bábozódás a sodratban. Előfordul, hogy évente 2 nemzedéket is nevel.

Nyírfa levélsodróDeporaus betulaeLinné

2,5–4 mm nagyságú. Szárnyfedői fényes feketék, finoman szőrözöttek. A hím harmadik combja megvastagodott. Elsősorban nyíren készít jellemző levélsodratot, de megél gyertyánon is. A levéllemezt kétoldalról a főérig bevágja, majd felcsavarja az egyik felét, majd erre szemben felcsavarja a másik levéldarabot is. A levéllemez alapján épen marad két ovális kis darab. Minden sodratba 1–2 pete kerül. Bábozódás a talajban, évente egy nemzedék várható. A bogár tavasszal jelenik meg. Hegyijuhar (Acer pseudoplatanus) árnyéklevelin készít sodratot a hasonló Juhar levélsodróDeporaus tristisFabricius

Szamócaeszelény

Coenorrhinus germanicus Herbst

Társnév: német eszelény, sötétkék eszelény

Syn: C. minutusThomson, C. aeneovirensMarshall, Rhynchites germanicusHerbst

Sötétkék, fémfényű, apró ormányos, nagysága 2–4 mm. Elsősorban gyümölcskártevő, de Szalay-Marzsó (1964) adatai szerint kosárkötőfűz telepeken is gondot okozhat. A 25–30 cm-es friss hajtások végei leszáradnak, mert a nemző ormányával körben lukakat fúr a vesszőkbe. A szúrások feletti rész elszárad. A megtámadott vesszőkön az oldalágak veszik át a szerepet de az elágazott vesszők értéke kisebb. Salix viminalis-on 60%-os kártételt is regisztráltak (Szalay-Marzsó, 1963). Az ormányos előfordul a Salix caprea-n is.

Az eszelényeket szokás a szúrás helye szerint is csoportosítani. Ennek megfelelően vannak fafúrók, termésfúrók, rügy-és hajtásfúrók, levélfúrók és levélsodrók. Különösen a gyümölcstermesztésben van jelentőségük a további gyakori fajoknak:

Pirosszárnyú eszelény

Coenorrhinus aeqatus Linné

Levélfúró eszelény

Coenorrhinus paxillus Germar

Levéléreszelény

Coenorrhinus interpunctatus Stephens

Bíborszínű eszelény

Rhynchites bacchus Linné

Körteeszelény

Rhynchites giganteus Kryniczky

SzilvaeszelényRhynchites cupreuaLinné

Család: CICKÁNYORMÁNYOSOK

Fam: Apionidae

A 4 mm-es nagyságot alig elérő ormányosok. Színük általában sötét. Ormányuk vékony, hengeres és hegyes, meglehetősen hosszú, innen az elnevezés. Testük hengeres, hátrafelé szélesedő. Testükhöz mérten erős lábaik vannak. Növényevők, legtöbbjük magokban, termésekben és rügyekben él. Jelentős kerészeti és mezőgazdasági fajok tartoznak ide. Különösen kedvelik a pillangósvirágú növényeket. Faunaterületünkön az Apion nem 124 faját említi Győffy (1956). Erdészeti szempontból említésre méltó faj a Gyertyánmag likasztóApion holosericeumOlivier

Család: ORMÁNYOSBOGARAK

Fam: Curculionidae

Az ormányosbogarak növényevő állatok, álcáik és a kifejlett nemzők is különböző növényi részekkel táplálkoznak. Erdészeti szempontból fontos, nagy jelentőséggel bíró fajok tartoznak ide (pl. Hylobius, Pissodes spp.). Közös jellemzőjük, hogy fejük ormányszerűen megnyúlt. Az ormány lehet rövid és lapos, széles, vagy vékony, hengeres és hosszú. A rövidormányos fajok népies elnevezése „barkó”. A rágó szájszervek az ormány végén helyezkednek el. A csápok térdesek, a tőíz általában hosszabb a többinél, az utolsó ízek bunkót alkotnak. A csápok részére az ormány oldalán un. csápárok húzódik, nyugalmi állapotban ebben vannak a csápok. Lábaik jól fejlettek, erősek, de nem túl hosszúak. Karmaik jól fejlettek, lábfejízeik száma 4. Méretük változó, nagyon sok a néhány mm-es faj, és a legnagyobbak is alig haladják meg a 20 mm-t (Liparus spp.). Álcáik lábatlanok, a bábok szabad bábok. Egyike a legnagyobb fajszámú bogárcsaládoknak, a Kárpát-medencében is több mint 1100 faj él (Móczár, 1969). Mezőgazdasági és kertészeti szempontból is igen jelentős család.

GyalogormányosokOtiorrhynchus-fajok

Ormányuk rövid, felülről lapított, a csápárok az ormány hátán húzódik, tehát felülről jól látható. Kis és közepes termetű fajok. Az erdészeti szakirodalom 14 fajukat tartja jelentősnek.

Vöröslábú gyalogormányos

Otiorrhynchus niger Fabricius

Leírása: 6,5–12 mm nagyságú, közepes méretű ormányosbogár. Lábai kivételével egyszínű fekete. A lábak a térdek és a lábfejek kivételével vörösek. A szárnyfedőkön mély gödröcskékből álló sorok húzódnak. A hím jóval keskenyebb mint a nőstény.

Elterjedése életmódja: Hegyvidéki faj, Közép-Európában mindenütt előfordul. Fő gazdanövénye a lucfenyő, de egyéb fenyőkön, sőt lombfákon is megél. A nemző a petéket a talajba rakja, szereti a homokos, lazított területeket. A peterakás több hullámban, elhúzódva egészen augusztusig tart. A kikelő álcák a luc gyökereit rágják, mindenekelőtt a hajszálgyökereket. Bábozódás a talajban, egy símafalú kamrában. Az álcák egy része – az időjárástól függően – áttelel. Maga a nemző is hosszú életű, nem ritka a 2–3 éves bogár sem. A nemző rágása általában jelentéktelen, és a luc mellett lombos fafajokat is megrághat. Győrfi (1957) a juhart, berkenyét, kőrist, gyertyánt és az égert említi, Schwenke (1974) a bükköt.

Kis szamócavincellér

Otiorrhynchus ovatus Linné

Társnév: apró gyalogormányos, szamócagyökér ormányos

Syn: O. pabulinusPanzer, O. RosaeDe Geer, O. rufipesScopoli, O. vorticosusGyllenhal

4–5 mm nagyságú, fekete, sárgás-szürkés szőrözettel. Felülete fényes, csápjai és lábai vörösbarnák. Hazánkban elterjedt, síkvidéken is gyakori. Évente egy nemzedékel szaporodik. Álcája a lucfenyő gyökerét rághatja, csemetekertekben, telepítésekben, a nemző pedig a csemeték kérgét sértheti meg. Bármelyik fejlődési stádiumban áttelelhet, az álcák 20–30 cm mélyen a talajban, a nemzők az avartakaróban. Fő tápnövénye a szamóca.

Csúcsos gyalogormányos

Otiorrhynchus sensitivus Scopoli

Syn: O. planatusHerbst

11–16 mm-es faj, ovális alakú szárnyfedőkkel, amelyek külön csúcsban végződnek. Fekete, lábai vörösbarnák, pirosak, kivéve a combok végét. Ritka, inkább a hegyvidékek lakója. Az álcák kezdetben a lágyszárúak hajszálgyökereivel, később a vastagabb gyökerekkel, köztük a fenyőfélék gyökereivel táplálkoznak és gyakran a talajfelszínig elrágják azokat. A nemző a tűket és a csúcsrügyeket rágja meg. A bogár hosszú életű, szaporodási képességét több éven át megtartja (Győrfi, 1957).

Barna gyalogormányos

Otiorrhynchus singularis Linné

Syn: Dorymerus picipes Fabricius

6–9 mm nagyságú, sötétbarna színű, csápja és lábai vörösek. Csápja vastag és rövid. A bogár röpképtelen (Schwenke, 1974). Soktápnövényű faj, de mindenekelőtt a tölgyeken okozhat kárt. A friss hajtásokon a rügytől lefelé rág, aminek következtében a hajtások elhalnak. Éjszaka rág. Gyümölcsfákon, nyíren és fenyőkön is rághat. Jegenyefenyőről (A. alba, A nordmanniana) jelezték kártételét (Schwenke, 1974).

Sokpontos gyalogormányos

Otiorrhynchus multipunctatus Fabricius

Syn: O. irritansHerbst

7–9 mm nagy, szárnyfedői szívalakúak, szőrfoltokkal. Színe fekete. Endrődi (1961) és Győrfi (1957) szerint is erdészeti kártevő, tápnövényei a luc, tölgy, bükk, nyír, nyár, fűz.

További gyakoribb Otiorrhynchus fajok:

Barna vincellérbogár Otiorrhynchus mastix Olivier

Hamvas vincellérbogár

Otiorrhynchus ligustici Linné

Kalló vincellérbogár Otiorrhynchus fullo Schrank

Nagy szamócavincellér

Otiorrhynchus rugosostriatus Goeze

Kendermagbogár

Peritelus familiaris Boheman

Társnév: nagy kendermagbogár, kis vincellér

Leírása: Röpképtelen faj, szárnyfedői összenőttek. Nagysága 4–6 mm, teste félgömb alakú. Szárnyfedőin a szürke, banásszürke pikkelyszőrök csomókba rendeződtek, a bogár némileg csíkosnak látszik. Ormánya rövid, széles, csápja térdes. Hasonlít a kendermagra – innen az elnevezés.

Elterjedés, életmód:A nem fajai a mediterráneumban élnek, Győrfi (1957) szerint tipikusan magyar bogár, mert kártevése jóformán csak a Kárpát-medencéből ismert. A homokos talajokat kedveli, állandó gócai ismertek pl. Nagykőrös, Debrecen, Kecskemét és Kalocsa környékén. A Dunántúl homokos talajain is előfordul (Tengelic, Somogy). Soktápnövényű faj, erdészeti jelentőségéről Illés, (1886) tesz említést. Akácon, nyárakon, erdei- és feketefenyőn illetve gyümölcsfákon és a szőlőn okozhat károkat. A legfrisebb erdészeti adatok Nagykőrös környékéről származnak (Bach, 1981): A hetvenes évek végén évente mintegy 25 hektáron okozott kárt erdeifenyő telepítésekben, ahol nem volt ritka a 20 bogár egyetlen csemetén. A talajban áttelelt bogarak kora tavasszal jönnek elő, és elsősorban a bomló rügyeket, levélkezdeményeket, fenyőtűket lepik el tömegesen. Szűcs és Szabó (1959) vizsgálatai szerint +14 °C alatti hőmérsékleten inaktívak. Az egymás hegyén-hátán nyüzsgő bogarak kora hajnalban és alkonyatkor aktívak, nappal a talaj repedéseibe húzódnak. Évente egy nemzedéke van, bogár alakban telel át. Petéiket a talajba rakják, a peterakás hosszú ideig eltart, kisebb nagyobb megszakításokkal. Az álcák a növények hajszálgyökereivel táplálkoznak. Tömegszaporodásra hajlamos, évekre eltűnik, de állandó gócaiban időről időre hatalmas tömegben jelenik meg.

A levélormányosok vagy másnéven levélbarkók a Phyllobius fajok.

 Közepes nagyságú ormányosbogarak. Testük hosszúkás, válluk szögletesen kiugró, sűrűn pikkelyekkel fedettek. Csápárkuk felűlről látható. A combokon sok fajnál nagy fog található. Az erdészeti szakirodalom 9 fajnak tulajdonít jelentőséget.

Közönséges levélormányos

Phyllobius oblongus Linné

Társnevei: barna levélbarkó, tölgylevélbarkó, hosszúkás levélrágó

Syn: Nemocius oblongusLinné, Ph. fuscusLaicharting, Ph. maliFabricius, Ph.quercusGeoffroy

3,5–6 mm nagy, fényes, feje és előtora fekete, szárnyfedői vöröses barnák. Hátoldalán hosszú, felálló gyér szőrözettel. Combjainak élén feltűnő fogak. Szárnyfedőin pontsorok. Magyarországon mindenütt közönséges. Soktápnövényű faj, Szontagh (1990) a nyárakról írja, Jermy és Balázs (1990) szerint pedig tölgyön és szelidgesztenyén is előfordul. A lombozatot, bimbókat és a virágzatot is megrághatja. Nemző alakban a talajban telel át, tömeges megjelenése márciustól várható.

Ezüstös levélormányos

Phyllobius argentatus Linné

Társnév: ezüstös levélbarkó, ezüstzöld levélormányos

Syn: Dieletus argentatusLinné

3,5–6 mm nagy. Alapszíne feketés barna, testét ezüstzöld fényes pikkelyek borítják, a pikkelyek között helyenként hosszú, felálló szőrökkel. Combjainak élén fogak vannak. Gyakori és elterjedt faj. Sok tápnövénye ismert, köztük a nyír, bükk, gyertyán, fenyők, valamint Jermy és Balázs (1990) szerint a kosárfűz és a luc is. Szontagh (1990) a nyárakról említi. Bürgés és Gál (1982) a szelídgesztenyén gyakori fajként említi. Általában más fajokkal együtt fordul elő. Egynemzedékű, a nemző telel át a talajban.

Aranyos levélormányos

Phyllobius arborator Herbst

Syn: Ph. apfelbeckiStierlin, Ph. psittacinctusGermar

6–8 mm-es méretével a nagyobb Phyllobius fajok közé tartozik. Sűrűn pikkelyekkel fedett, a pikkelyek kerekdedek, fémes zöld csillogásúak. Lábai csápjai vörösbarnák, a combokon is vannak zöld pikkelyek. Erdészetileg a nem legjelentősebb faja. Tápnövényei különböző lombfák, köztük a tölgy, bükk, juhar, köris, és a nyír. Lucfenyőn is okozott már érzékeny rágáskárokat. A bogarak a leveleket a szélüktől befelé haladva karélyosan megrágják, gyakran egészen a főérig behatolva. A talajban fejlődő álcák is okozhatnak kárt, mégpedig a gyökerek megrágásával. A gyökereket nem rágják át, „csak” lekérgezik. Rágása ebben különbözik a cserebogár pajorok rágásától.

További gyakoribb Phyllobius fajok:

Gyümölcsfa levélormányos

Phyllobius piri Linné

Nyíren, bükkön, nyárakon szilen és tölgyeken

Éger levélormányos

Phyllobius calcaratus Fabricius

Égeren, bükkön fordul elő

A lombormányosok (Polydrosus fajok) a levélormányosokhoz (Phyllobius) morfológiailag és életmód tekintetében is nagyon hasonló ormányosbogarak. A leglényegesebb alaktani különbség az ormányon húzódó csápárkok elhelyezkedésében van. A Polydrosus nem fajainál a csápok töve felülről nem látható, és a csápárok a vastag ormány oldalán húzódik. Combjaikon általában nincs fog. Felületüket fémes csillogású pikkelyek borítják. Gyakoribb fajok:

Termetes lombormányos

Polydrosus mollis Stroem

Syn: P. micansFabricius, P. rubensStierlin, Eudipnus mollis Stroem

6–10 mm nagy, alapszíne fekete, de a pikkelyszőrök pirosak, vagy zöldes fémes csillogásúak. Tápnövényei között Győrfi (1957) a bükköt és a mogyorót, Szontagh (1990) a nyárakat, Schwenke (1974) ezenkívül a tölgyet, nyírt és a fenyőket is említi.

Szegélyes ormányos

Polydrosus marginatus Stephens

Syn: Metallites marginatusStephens, Polydrosus ambiguusGyllenhal

3,5–5 mm-es, sötétbarna faj, lábai és csápjai világosabbak. Polifág, a tölgy, bükk, erdeifenyő, luc- és vörösfenyő is tápnövénye lehet.

Aranyos lombormányos

Polydrosus cervinus Linné

Syn: Eustolus cervinusLinné

A szárnyfedőket takaró pikkelyek foltokra szakadozottak. 4–6 mm nagyságú, alapszíne fekete, pikkelyei sárgásszürkék vagy zöldesvörösek, bronzos csillogással. Tápnövényei között szerepel a bükk, tölgyek, nyír és a nyárak (Szontagh, 1990).

Hajtásrágó ormányos

Polydrosus atomarius Olivier

Syn: P. laricisChevrolat

4–5 mm-es faj, zöld pikkelyekkel fedett, különböző fenyőfajok tűit rághatja.

Selymes lombormányos

Polydrosus sericeus Schaller

Az 5–8 mm nagyságú, egyenletesen fémeszöld színű bogár a nem egyik leggyakoribb faja (Endrődi, 1960). Tápnövényei különböző lombfák. Szalay-Marzsó (1964) a fűzekről, Bürgés és Gál (1982) a szelídgesztenyéről említi.

Csipkézőbarkók, vagy csipkézőbogarak (Sitona spp.)

Elsősorban kertészeti és mezőgazdasági szempontból jelentős nemzetség. Rövid ormányuk széles és vastag, csápjuk vékony és rövid, lábaikon és combjaikon nincsenek fogak. Felületüket pikkelyek fedik, amelyek általában szürkék. A hazánkban kimutatott 19 faj közül a legtöbb a pillangósvirágú növények leveleit rágja meg, és az álcák a talajban fejlődnek. Nagyságuk 3–10 mm között változik. A nemzők a friss levelek, sziklevelek szélét karélyosan kirágják, innen a csipkézőbogár elnevezés. Erdé szeti szempontból említésre méltó fajok:

Sávos csipkézőbarkóSitona lineataLinné

Borsó csipkézőbogárSitona crinitaHerbstSzőrös csipkézőbogár

Sitona hispidula Fabricius

A Sitona fajok gyakran együtt fordulnak elő. Tóth (1997), Szontagh és Tóth (1988) az akácról említik, mint a magvetésekben a szikleveleken rágó fajokat. Csemetekertekben okozhatnak gondot.

Csillámló ormányos

Brachyderes incanus Linné

Syn: B. lepidopterusGyllenhal

Magyarországon ritka, de Észak- és Középeurópában komoly erdeifenyő károsítóként tartják nyilván. 7–11 mm nagy, fekete, sötétbarna pikkelyekkel. Ormánya olyan széles mint a feje, szemei kiugrók. Nemző alakban a talajban telel át. Az erdeifenyő tűit jellemző módon megrágja: a tűk éléből nagy karéjokat rág ki, ezek erősebb rágásnál egybefolynak, a tűk elgyantásodnak. A rágást követően a tűkarcgomba (Lophodemium) fertőzése gyakori (Schwenke, 1974).

Feketejegyes ormányos

Strophosomus melanogrammus Förster

Syn: S. coryliFabricius

4–5.5 mm-es faj. Ormánya széles és lapos, szárnyfedőin serteszőrök alkotnak sorokat, pikkelyeinek színe egyébként vöröses, sötétbarna. Szárnyfedőinek közepén hosszú fekete folt van. Tápnövényei a mogyoró, bükk, nyír és a luc.

Kétpettyes fűzormányos

Lepyrus palustris Scopoli

Leírása: 7–12 mm hosszú, aránylag nagytermetű bogár. Ormánya hosszú és széles, az ormány hátán hosszanti borda. A szárnyfedők közepén egy-egy fehér szőrfolt, az előtor két oldalán egy-egy fehéres hosszanti pikkelysáv található.

Elterjedése életmódja: Európában közönséges faj, de Görögországból és az Ibériai félszigetről hiányzik (Schwenke, 1974). Magyarország síkvidéki fűzeseiben gyakori faj, különösen a déli országrészben. Szalay-Marzsó (1964) adatai szerint 1958-ban és 1962-ben Szigetvár, Magyarboly, Drávafok, Hercegszántó környéki fűztelepeken tömegesen jelent meg. Fő tápnövényei a fűzek (Salix spp.), de nemesnyárakon és más lombfákon is megtalálták. Az áttelelt bogarak a sarjadó fűzhajtásokat teljesen lerághatják, késleltetve a vesszők kihajtását. A lerágott területről gyalogosan vonulnak a következő táplálékforráshoz. Petéiket az anyatövek köré rakják. A kikelő álcák a talajba vonulnak és ott a gyökereken, föld alatti tőkerészen hosszanti csíkokat rágnak. Főleg a fiatal tőkék vannak veszélyben. Az új nemzedék nemzői júliusban jelennek meg, csipkéző rágásuk már nem okoz kárt, hiszen addigra a fűzek levélzete már kifejlődött. Hasonló és gyakran együtt előforduló faj a Pettyes fűzormányosLepyrus capucinusSchaller

Nagy fenyőormányos (színes 183.)

Hylobius abietis Linné

Leírása: A nemzetség fajai nagytermetűek, a H. abietis nagysága 12–16 mm. Színe barna, vörösbarna, feketésbarna, a szárnyfedőkön sárgás szőrfoltokkal. Előtora erősen szőrözött, rajta néhány szabálytalan szőrfoltocska, a homlokán két pici szőrfolt. A szárnyfedők pontsorai finomak. Ormánya hosszú és hengeres. Lassú mozgású állatok.

Elterjedése életmódja: Euroszibériai faj, de Japánban is előfordul. Európa valamennyi fenyőrégiójában nagyon közönséges. A mesterségesen telepített fenyvesekben is megjelenik, követi tápnövényeit. Valamennyi fenyőfajon megél, polifág faj, Magyarországon elsősorban az erdei- és lucfenyőn való előfordulása gyakori, de megfigyelték tölgyön is! Az egész országban elterjedt.

A talajtakaróban áttelelt bogár április végén jelenik meg, amikor a léghőmérséklet eléri a 8–9 °C-ot, a rajzás erősen függ a hőmérséklettől, általában 13–16 °C-nál kezdődik. A tömeges megjelenés ennek megfelelően március és június között bármikor bekövetkezhet. Általában a késő délutáni, alkonyati órákban aktív. A párosodás az egész vegetációs időben megtörténhet, a bogár ugyanis áttelel, több évig is élhet, leggyakoribb a kétéves fejlődési ciklus. Kezdetben többnyire a hímek repülnek, később kialakul az 1:1-es ivararány. Párosodás után a petéket friss fenyőtuskók vagy földdel érintkező részek kérge alá rakják le, általában egyesével vagy kisebb csoportokban. Az álcák fejlődése nagyon erősen függ a hőmérséklettől: Pl. 25 °C-on egy hét is elegendő, de hideg időben 4–5 hétre is szükség van. Az álcastádiumok száma 4–6 között változó, leggyakoribb az 5 fejlődési szakasz. A bábnyugalom is hőmérséklettől függően 12–35 nap között lehetséges. Az új nemzedék nemzői még az ősszel, vagy csak a következő év tavaszán jelennek meg. A nagy fenyőormányos komoly károkat okozhat.

A fő kártételt a bogarak táplálkozása jelenti, amikor a fiatal fenyőcsemeték gyökfőjét, kérgét foltosan, a fatestig bemélyedően kirágják. Gyakran károsítja a friss hajtásokat is. Mindez gyantafolyással, legyengüléssel és a csemete teljes pusztulásával járhat. A nemző rágása miatt sok erdőtelepítést, erdőfelújítást meg kell ismételni, illetve védekezni kell a kártétel ellen. A rágás intenzitása is erősen függ a hőmérséklettől (Schwenke, l974):

Hőmérséklet °C

5

10

15

25

30

Naponta rágott

kéregfelület mm2

6,1

14,2

28,5

70,7

48,9

Az életmódból adódóan a bogarak rágását 3 időszakra lehet osztani: 1. Az új nemzedék nemzőinek rágása ősszel, 2. Az áttelelt új és előző évi nemzedék rágása a rajzás előtt, 3. A rajzás utáni rágás nyáron, a peterakás idején. Az álcák rágása nem okoz kárt. A H. abietis kártétele ott várható, ahol friss fenyőtuskók és fiatal fenyőcsemeték együtt vannak jelen (tuskózatlan fenyő felújítások). Az Alföld homoki fenyveseit véghasználat után kituskózzák, ezért itt ritkábban okoz gondot. A faj rendkívüli alkalmazkodó képességét bizonyítja, hogy 1998-ban a Lábodi Erdészet területén Mike és Lábod községhatárokban, kocsányos tölgy csemetéken okozott kárt, a csemeték 20%-a elpusztult. Egy hótöréses erdeifenyő foltot letermeltek, de nem tuskóztak ki. A folt körül nagyméretű tölgycsemetével erdősítettek. A bogarak a még élő, nem fásodott tölgykérget teljesen körberágták.

Kis fenyőormányos

Hylobius pinastri Gyllenhal

A nagy fenyőormányoshoz habitusában, szinezetében, mintázatában és életmódjában is nagyon hasonló faj. Nagysága mindössze 7–10 mm. Jelentősége jóval kisebb. Elsősorban Észak-Európában elterjedt, de ott is jóval ritkább a H. abietis-nél.

Lucfenyőormányos Hylobius piceusDe Geer

Magashegységekben az Alpok országaiban, Észak-Amerikában és Szibériában honos, Magyarországon nagyon ritka. Ennek megfelelően jelentősége sem nagy. A H. abietis-hez nagyon hasonló faj.

A valódi fenyőormányosok – (Magdalis spp.) nem fajai apró, 3–9 mm nagyságú, általában kék, fekete, fémeskék, ritkán vörös fajok. Felületükön nicsenek pikkelyek, finom szemcsézettségük miatt általában nem fényesek. Ormányuk hengeres, hosszú, az ormány közepén ízesül. Szárnyfedőiken pontsorok találhatók. A Kárpát-medencében előforduló több mint 20 faj közül 5 fajnak van erdészeti jelentősége, amelyek elsősorban fenyőkön élnek. A bogarak a még élő fenyőkérgű részeken, a vékony ágakon megrágják a kérget. A szúrás helyén gyantacseppek jelennek meg. Petéiket is a kéregbe fúrt lukakba helyezik, a kikelő álcák szorosan egymás mellett haladva, rágcsálékkal eltömött, az ágak hossztengelyével párhuzamos meneteket rágnak. Az álcamenetek hossza több centiméter. Az álcák jellemzően hasfelé görbült ormányosbogár álcák, testüknek első fele lényegesen vastagabb, fejük az előtorba van behúzva. A betegeskedő, nem megfelelő termőhelyre telepített fenyő fiatalosokban jelenhetnek meg (Győrfi, 1957).

Fényescsíkú fenyőormányos

Magdalis frontalis Gyllenhal

4–6 mm nagy, sötétkék, szárnyfedői esetleg zöldeskékek, combjainak belső élén nagy fog van. Pinus-fajokon él, a homki erdeifenyvesekben gyakori faj, Európában nemének leggyakoribb faja (Schwenke, 1974).

Ibolyaszínű fenyőormányos

Magdalis violacea Linné

3–5,5 mm-es faj, fekete, a szárnyfedők élénk kékszinűek, mattfényűek. Felületük durván pontozott, szárnyfedőinek töve mögött árokszerű bemélyedés van. Pinus-fajokon és lucfenyőn él, elsősorban domb- és hegyvidéken.

Fekete fenyőormányos

Magdalis memnonia Gyllenhal

Legnagyobb Magdalis-fajunk, nagysága eléri a 9 mm-t. Fénylő fekete, szárnyfedői erősen pontozottak. Combjainak belső élén nagy, éles fogakkal.Tápnövényei Pinus-fajok és a lucfenyő.

Barnásvörös fenyőormányos

Magdalis rufa Germar

A többi fajtól eltérően barnásvörös. 3–5,5 mm nagy, combjainak belső élén nincsenek fogak. Homoki fenyvesekben (Pinus), különösen a Duna–Tisza közén gyakori.

További Magdalis fajok:

Sárgacsápú gyümölcsormányos

Magdalis ruficornis Linné Gyümölcsfákon, Crataegus, Sorbus, Rosa fajokon

Meggyfaormányos

Magdalis cerasi Linné Gyümölcsfákon, Quercus, Fagus fajokon

Kékes fenyőormányos

Magdalis phlegmatica Herbst Fenyőkön.

BányafabogárRhyncolus culinarisGermar

Társneve: Bányafa ormányos

3–3,5 mm nagy, barnaszínű, tompafényű, a szárnyfedők pontsorai és barázdái erőteljesek. Ormánya széles, csápja rövid és vékony. Faanyagvédelmi jelentősége van, ugyanis a nagy nedvességtartalmú beépített faanyagban szaporodhat el. Lomb- és fenyő faanyagban egyaránt megél, a szijácsot kedveli (Sziráki, 1970). Varga (1976) szerint fő tápnövényei a tölgy, bükk, szil; rágása a fa hossztengelyével párhuzamos, a faanyag felületén vékony farészt érintetlenül hagy.

Fehérfoltos fenyőbogár (színes 185.)

Pissodes notatus Fabricius

Leírása: 4,5–8,9 mm nagyságú, vörösbarna ormányosbogár. Felületét pikkelyek fedik, amelyek helyenként jellegzetes foltokba sűrűsödnek. Az előtor hosszanti középéle erőteljes, két oldalán egy-egy fehér pikkelyfolt van. Szárnyfedői párhuzamos oldalúak, végükön hirtelen elkeskenyedők, rajtuk narancssárga és fehér pikkelyes foltok találhatók. A hátulsó nagy folt a varratig széles sávban folytatódik. Ormánya hosszú, a végén kissé kiszélesedik. Álcája lábatlan, hasfelé görbült, csontszínű, feje barna. Bábja un. szabad báb, rajta a kifejlett bogár testrészei jól felismerhetők.

Elterjedése, életmódja: Közép- Kelet- és Észak-Európában elterjedt, Magyarországon is mindenütt közönséges, ahol tápnövénye az erdeifenyő megtalálható. Az erdeifenyő mellett egyéb Pinus-fajokon is előfordul, nem ritka a feketefenyőn sem, de kinevelték luc- és vörösfenyőből is. Nemének leggyakoribb faja. Az imágó repülési ideje áprilistól augusztusig tart. Rajzása, párosodása és peterakása közben gyakran rágja a fenyők még nem parásodott kérgét, a hajtásokat és a rügyeket is. Ormányával nedvdús táplálékot keresve mélyen belefúr az említett növényi részekbe. A peterakás a repülési idő alatt bármikor bekövetkezhet. A lerakott peték 1–10 darabos kisebb csoportokban találhatók, elsősorban az ágörvek környékén és a gyökfőben. A petékből 3 hét múlva kikelő álcák kezdetben a kéreggel, majd a háncsrésszel táplálkoznak. Járataik a szijácsba mélyedve haladnak, a végükön a nagyon jellemző bábbölcsővel. A bábölcső mélyen a szijácsba süllyesztett, szálkás rágcsálékkal körülvett ovális üreg. Sűrün egymás mellett találhatók, elsősorban az ágörvek környékén és a gyökfőben. A lehántott kéreg alatt jól láthatók a farészből kissé kiemelkedő rágcsálékkupacok. A néhány hónapos álcastádium után a bábnyugalom kb. egy hónapig tart. A tél beálltáig kifejlődik az új nemzedék, álca vagy bábállapotban ritkán telel át. Fejlődése erősen függ a hőmérséklettől. A kirepülés után a kérgen szabályos köralakú kirepülési nyílások láthatók. A fehérfoltos fenyőormányos fejlődése egy évig tart, de a nemzők hosszú ideig, 2–3 évig is élhetnek.

Hazai megfigyelések szerint kultúrarontó faj (Szontagh–Tóth,1988). Jelentősége a nem megfelelő termőhelyekre telepített fiatal, 3–10 éves erdeifenyő fiatalosokban nagy, mert itt nem ritkán komoly károkat okozhat. A fertőzött állomány messziről felismerhető: a kérgen csillogó gyantacseppek jelennek meg az ormányosok által fúrt lyukakon, a hajtások és a tűk pedig vörösödnek. A lombkoronában néhány ág teljesen épen marad, haragoszöld tűkkel, ha a fertőzés nem túl erős. A nemzők kártétele egyébként jelentéktelen, a fő gondot az álcarágás okozza. A kártétel nagyságát fokozza a szárazság, a rossz termőhely, a fák gyökereinek gombás megbetegedése (Heterobasidionannosum, Armillaria mellea), és a gyökerek megrágása (pl. Melolonthidae fajok). Elősegíti az elszaporodást a tisztítások után visszamaradó faanyag, amely kedvező költőhelyül szolgál a bogaraknak. Gyakran lép fel más károsítók kisérőjeként, vagy követi őket a kárláncolat folyamán (Scolytidae, Rhyacionia buoliana, Neodiprion sertifer, Diproin pini stb.). Előszeretettel támadja meg az abiotikus károkat szenvedett állományokat, pl. hónyomás, avartűz után. Nagyobb kártételeket a Duna–Tisza közi erdeifenyő telepítésekben észleltünk (Nagykőrös, Méntelek, Bugac stb.).

Erdeifenyő bogár

Pissodes piniphilus Herbst

A P. notatus-hoz nagyon hasonló faj. Valamivel kisebb, csak 4–5 mm. Vörösbarna, szárnyfedőin csak a hátsó pikkelyfolt szembetűnő, elől nincs folt. A szárnyfedők pontsorai nagyon finomak. Életmódja is hasonló az előbbi fajéhoz. Magyarországon lényegesen ritkább, de esetleges kártétele nem elhanyagolható. Valamennyi Pissodes-faj erősen másodlagos, azonban a P. piniphilus áll legközelebb a primér kártevőkhöz, teljesen egészséges fákat is sikerrel támad (Győrfi, 1957). Kártételét általában csak későn veszik észre, mert a koronában támad, a még el nam parásodott, élő kéregrészeken. Rudaskorú állományokban lép fel. Jellemzők a rágcsálékkal tömött, ovális, a szijácsból kiemelkedő bábágyak, amelyek a fa tengelyével párhuzamosak.

Tobozevő fenyőbogár

Pissodes validirostris Gyllenhal

Mint a neve is mutatja, különböző fenyőfajok, mindenekelőtt a Pinus-ok tobozaiban fejlődik. Nagysága 5–7,5 mm. Vörösesbarna, A szárnyfedők első pikkelyfoltja két részre osztott, a hátsó gyakran eléri a varratot. Az áttelelő nőstények a még éretlen, zöld, egyéves tobozok felületén és a vékony kérgen táprágást végeznek, majd kis mélyedéseket rágnak a tobozok felületén, ahová lerakják petéiket. Minden mélyedésbe egy pete kerül, egy-egy tobozon 2–4 petéző hely fordul elő. A tobozokban kifejlődő új nemzedék kerek kirepülési nyíláson jut a szabadba. A megtámadott tobozok tovább zöldek maradnak, hamarabb lehullanak, és nem nyílnak fel. Erősebb kártétel a mediterráneum Pinus maritima állományaiból ismert (Schwenke, 1974).

A további két Pissodes faj Magyarországon nagyon ritka:

Öves fenyőbogárPissodes pini Linné Erdei és lucfenyőn él.

LucfenyőbogárPissodes harcyniaeHerbst Kizárólag lucfenyőn.

Tarka égerormányos (színes 187., 188.)

Cryptorrhynchus lapathi Linné

Társneve: Tarka fűzormányos

Syn: C. albicaudisDe Geer, C. carbonariusScopoli, C. trimaculatus Panzer

Leírása: Az imágó 6–10 mm nagy, alapszíne fénytelen fekete, a szárnyfedők utolsó harmada a frissen kelt példányoknál rózsaszín, később fehér. Ugyancsak világos pikkelyek fedik a tor oldalait és a combok egy részét. Erősen domború, a tor és a szárnyfedők is sorokba rendeződött pikkelyekkel fedettek. A pikkelyeken kívül pikkelyszőrökből álló pamacsok is találhatók. A hasoldalon feltűnő a középvonalban húzódó barázda, melybe az ormányt tudja belefektetni a bogár. Az ormány valamivel hosszabb mint az előtor, erősen hajlott. Az előtor középvonalában hosszanti léc fut. A szárnyfedők vége hirtelen elkeskenyedik. Combjainak belső élén fogak vannak. A pete hosszúkás tojásdad, csontszínű, fehér, 1–1,2 mm hosszú. Az álca az ormányos bogarakra jellemzőn hasfelé görbült, erősen kitinizált, barna színű fejjel, a három tori szelvényen lábcsökevényekkel. Teljesen kifejlődve 10–12 mm nagy. Bábja szabadbáb, 9–10 mm hosszú, csontszínű. Közvetlenül a kikelés előtt sötétsárga színűvé válik.

Elterjedés, életmód: A Cryptorrhynchus nem legtöbb faja a trópusokon, Főleg Dél-Amerikában él. Európában és így faunaterületünkön is csak egyetlen faj, a C. lapathi fordul elő. Európában északi elterjedésének határa a 65. szélességi fok, délen Olaszország déli része. Az Ural hegységen túl, egészen Japánig elterjedt. Behurcolták Észak-Amerikába is, ahol Kanadától Kaliforniáig megtalálható, és a 2000 méteres magasságokban is előfordul. A tarka égerormányos magyarországi elterjedését és életmódját Szalay-Marzsó (1959, 1960, 1962) és Szontagh (1990) vizsgálták részletesen. Magyarországon mindenütt jelen van, ahol tápnövényei megtalálhatók.

Tápnövényei az elterjedésnek megfelelően igen változatosak, de mindenekelőtt a fűzeket (Salix), az égert (Alnus) és a nyárakat (Populus) szereti. Ezeknek a növénynemzetségeknek szinte valamennyi fajáról leírták már, de gyakori a nyíren (Betula) is.

Kártétele nagyon komoly lehet. Nemesnyárasokban, nyár–fűz anyatelepeken és kosárkötő fűztelepeken különösen veszélyes. Az imágók előbújása június végétől augusztus közepéig tart. A fő megjelenési időszak július 10 és 25 közé tehető. Kibújás után bizonyos regenerációs rágás után párosodnak és megkezdik a peterakást. A nemzők aktivitásának optimális hőmérséklete 25 °C (SZALAY-MARZSÓ, 1962). A bogarak a potrohuk hátoldali rövid sörték és a szárnyfedők összedörzsölésével finom ciripelő hangot hallatnak. A bogarakat régebben röpképtelen fajként tartották nyilván – repülésüket első ízben magyarországi megfigyelések bizonyították. A bogarak éjszakára az avartakaróba, növények tövi részére vonulnak. Zavarásra a földre dobják magukat, összegömbölyödnek és színezetüknek, valamint a rájuk ragadó talajszemcséknek köszönhetően szinte észrevehetetlenek. Párosodás után egy-egy nőstény 8–12 petét rak le a még élő kéregbe rágott mélyedésekbe, sebzések (metszések!), légzőnyílások közelébe. A nemzők intenzíven táplálkoznak, rágásukkal komoly kárt okoznak illetve fertőzési kapukat nyitnak a kérgen. Szúrásszerű rágásukat kezdetben gombostűfej nagyságú, világosabb peremmel körülvett barna foltok, később a vesszők megvastagodása, nyílt sebek és a hegszövet jelzi. A megrágott növényrészek dugványozásra alkalmatlanok. A bogarak zöme (70%) (SZALAY-MARZSÓ, 1962) még az ősszel elpusztul, de vannak áttelelő példányok is. Ezek az áttelelt bogarak már a vegetációs idő elején károsítanak táplálkozó rágásukkal. A fűzvesszők vége gyakran letörik a tavaszi rágás következtében. A C. lapathi nemzőjének rágása egyébként a hántolt fűzvesszőkön is meglátszik. A tavasszal lerakott petékből kikelő álcák fejlődésükben utolérik a „derékhadat”, az előző ősszel már kikelt társaikat. A nyáron lerakott petékből ugyanis még az ősszel kikel az L1-es álca, de fejlődését nem folytatja, áttelel. A fejlődés márciusban folytatódik, a járatok egyre mélyebben hatolnak a fatestbe. Az L4-es álca járata már 2–2,5 mm átmérőjű, a fatestbe mélyülő. Az utoló L5-ös stádium kifejlődése majdnem egy hónapig tart, és a kirepülés előkészítéseként ismét a kéreg közelében ér véget. Simafalú bábkamrát készít, a bábnyugalom 10–14 nap. A járatokat takarítónyíláson át rendszeresen takarítja, tehát a rágcsálék a felszínen kitüremkedik. A rágcsálék durva, hosszúrostú, kisebb csomókba összeállt.

A tarka égerormányos kártételét tehát egyrészt a nemzők felszínen történő és az álcák fatestben folytatott rágása jelenti. Fűz anyatelepeken a nemzők rágása az egyéves vesszőkön nagyon jelentős lehet. Az álcák elsősorban állományokban és anyatövekben okoznak kárt. A fertőzött anyatövek vesszőhozama csökken. Nemesnyár és faalakú fűz ültetvényekben a megtámadott fácskák a fertőzés helyén gyakran letörnek, és általában fertőzési kapu nyílik a gomba kórókoznak, mindenekelőtt a nyárkéregfekélyt okozó gomba számára (Dothichiza populeaSacc. et Briad.). Tekintve, hogy peterakás céljából előszeretettel keresi fel a sérült farészeket, a nyesésnek döntő szerepe lehet. Az anyatelepek korával ennek megfelelően egyre nő a fertőzés veszélye, a rajzáskor végrehajtott nyesés pedig növeli az állományok veszélyeztetettségét. Az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszer évente mintegy 250 hektár álcakárt és 160 hektár nemzőkárt jelent.

Zsuzsokfélék vagy zsúzsókok (Balaninus spp.) Jelentős magkártevő fajok tartoznak ebbe a nembe. Kis és közepes testnagyságú fajok, a nőstények feltünően hosszú, olykor a testhoszszúságot is elérő vékony ormánnyal. A hímek ormánya rövidebb. Álcáik különböző növények termésében fejlődnek (Quercus, Fagus, Castanea, Corylus stb.) és a talajban bábozódnak. AKárpát-medencében előforduló 12 faj (Endrődi 1971) mindegyike megtalálható Magyarországon.

Tölgymakkormányos

Balaninus glandium Marshall

Társneve: Tölgymakk-zsuzsok

Syn: Curculio glandiumMarshall,

B. turbatus Gyllenhal, B. tessellatusDesbrochers

Leírása: 4–8 mm nagyságú, szürkésbarna színű ormányosbogár, a nőstény ormánya hosszú, elérheti a 6–7 mm-t is. Előtorán és szárnyfedőin a pikkelyszőrök enyhén különböző színei miatt a bogár márványozottnak látszik. A varrat mentén nincs hátrahajló szőrfésű, szárnyfedőinek közterecskéi nem sokkal szélesebbek mint a barázdák. Combjainak belső élén fogak vannak. Álcája 9–10 mm, hasfelé görbült, lábatlan, sárgásfehér színű, erősen ráncos kukac, erős rágókkal. Bábja szabadbáb.

Elterjedés, életmód: Magyarországon gyakori és elterjedt faj. Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, a Kaukázusban, egészen a Távol-Keletig megtalálható.

Tápnövényei elsősorban különböző tölgyfajok (Quercus) ezenkívül Fagus, Corylus, Castanea, Prunus és Evonymus fajok. Az imágók gyakorlatilag nem okoznak kárt, táplálkozási rágásuk jelentéktelen, általában észre sem veszik. A tavasszal előbújó bogarak a tölgyek virágain, különböző lombfák levelein (Betula, Tilia, Acer) és esetenként gyümölcsfákon táplálkoznak (Sajó, 1899). A peterakás a termések, makkok megfúrásával történik. A nőstény mély petecsatornát fúr ormányával a fejlődő makkba, általában közvetlenül a kupacs felett, de a kupacson keresztül is lehetséges. A szúrás helye később is meglátszik. Az álcák okozhatnak kárt, hiszen fejlődésük során a makkok belsejét teljesen szétrágják, ürülékük a makkban marad. Egy-egy makkban több álca is fejlődhet. A fertőzött makkok tovább fejlődnek, de gyakran korábban lehullanak mint az egészségesek (Győrfi, 1963). Szontagh és Tóth (1977) szerint a fertőzött makkok fénytelenek és könnyebbek mint az egészségesek. A lehullott makkokból kerek kibújási nyíláson (amely jóval kisebbnek látszik mint maga az álca) távoznak az álcák és a talajba vonulnak. Az áttelelés túlnyomó részt álcaalakban történik, 10–40 cm mélyen, de nemző formájában is lehetséges. Az álca fagyérzékeny, ezért fontos a jól megválasztott mélység. Évente egy nemzedékkel szaporodik, de gyakori az álcák 1–3 évig tartó diapauzája is. A nemzők tömeges megjelenése július közepétől augusztus végéig várható. Fénycsapdával jól gyűjthetők (Tóth, 1975).

A tölgymakkormányos tömeges elszaporo-dása összefüggésben van a makkterméssel és a meleg, száraz időjárással. A szakaszosan termő tölgy makktermését jelentős mértékben tönkre teheti. Különösen érzékeny a kár makktermő állományokban. A veszteség elérheti a 70–80%-ot is. Síkvidéki, ártéri kocsányos tölgyesekben a magas talajvíz kordában tartja a populációt. Az időszakos elöntések elmaradása és a talajvízszint süllyedése viszont kedvez a faj elszaporodásának. A terméskárosodást rendszerint több faj együttese okozza: domináns faj a Balaninus glandium, de gyakoriak a B.elephas, B. nucum továbbá a Laspeyresia splendana és L. amplana lepkefajok hernyói is (Leskó, 1996–1998 – prognózisfüzetek). A bejelentett kártételi területek nagysága tükrözi a mindenkori makktermést. 1996-ban egy jó makktermő évben a jelentett kár 8482 hektár volt, 1997-ben gyenge makktermés mellet a kár ennek csak mintegy 40%-a: 3871 hektár.

Gesztenyeormányos (színes 182.)

Balaninus elephas Gyllenhal

Társnevei: gesztenyezsizsik, gesztenyezsuzsok, elefántzsuzsok

Syn: Curculio elephasGyllenhal, Balaninus mastosonJekel, B. propinquusDesbrocher

Leírás: 6–10 mm nagyságú ormányosbogár. A nőstény ormánya több mint háromszor olyan hosszú, mint az előtor. Körülbelül olyan hosszú, mint maga az állat teste („elefántzsuzsok”). Alakja szív alakúan megnyúlt. Színe szürkésbarna. Hátsó comjain nagy fog található.

Életmód: Fő tápnövénye a szelídgesztenye (Castanea sativa), de tölgyeken (Quercus) és mogyorón (Corylus avellana) is előfordul. A nemző táplálkozó rágását ezenkívül gyümölcsfajokon is megfigyelték. Kártételt a termésekben fejlődő álcák okozhatnak. Az álcák mérete és száma a rendelkezésre álló tápláléktól függ: gesztenyében nagyobbak mint a tölgymakkban, illetve ha egy termésben több is rág, a táplálék konkurencia miatt kisebbek. Általában együtt károsít a gesztenyemollyal (Laspeyresia splendana). A gesztenyeormányos kukacának kerek a kibújási nyílása, a moly hernyója viszont ovális nyíláson hagyja el a termést. A hernyó ürüléke mindig szövedékes, a kukacé lisztszerű. Mediterrán szelídgesztenye termő tájakon nagyon komoly károk fordulnak elő. Franciaországból 80%-os fertőzést is jelentettek, Olaszországban hasonló mértékű a kár. Bürgés (1973) szerint a moly és az ormányos együttes kártétele Magyarországon 35–81% közötti. A gesztenyeormányos jelentősége nagyobb. Schwenke (1974) szerint Spanyolországban tölgyesekben gyakori az ún. „Melazo”-kár. A B. elephas nemzői a makkot megfurkálják és ennek következtében nedvfolyás kezdődik, majd a termés összefonnyad.

Fejlődési ciklusa egyéves, de ennél a fajnál is jellemző az álcák diapauzája. Az imágóvá alakulás a populáció egy részénél csak a 2–3. évben következik be. A populáció zöme álca alakban a talajban telel át, de néhány %-ban a nemző áttelelése is előfordul. Az új nemzedék tömeges megjelenése július–augusztusban várható. Peterakás a fejlődő termésekbe fúrt lukakba történik. A gesztenyekupacs tüskézettsége erősen befolyásolja a fertőzést, legveszélyeztettebbek a gyéren tüskézett fajták. Bürgés (1972) megállapította, hogy a sűrűn tüskézett kupacsok esetén a peteprodukció 50%-kal is kevesebb lehet.

Mogyoróormányos Balaninus nucumLinné

Társnevei: mogyorózsuzsok, mogyorózsizsik

Syn: Curculio nucumLinné, Balaninus galosusFabricius

Leírás: Az előző fajokhoz színében és méretében egyaránt nagyon hasonló. Lényeges különbség, hogy ormánya jóval rövidebb, szárnyfedői pedig rövidek és háromszög alakúak. Nagysága 6–9 mm. A szárnyfedők varratán a hátsó részen szőrfésű található.

Elterjedés, életmód: Európában, Algírban, Szíriában (Endrődi, 1971) fordul elő. A Kárpát-medencében elterjedt, de a ritkább fajok közé tartozik. Tápnövényei az imágók táprágását tekintve különböző lombfák és gyümölcsök (alma, körte, cseresznye, szilva, mogyoró, éger, kőris, fűz). Az álcák a mogyoró (Corylus avellana), a tölgyek (Quercus) és a bükk (Fagus) termésében fejlődhetnek. Győrfi (1957) a dió (Juglans) gyümölcséből is említi. A mogyoró terméskezdeményein fertőzési kaput nyitnak a rágások, ahol a Sclerotinia coryli nevű gomba behatol és elrohasztja a termést ( Jermy és Balázs, 1990). A termésben kifejlődő álcák kerek, 2–3 mm átmérőjű nyíláson át távoznak. A lehetséges kártétel mértéke számos adat alapján 25–70% közé tehető. Az álcák egy része a terméssel együtt a raktárba kerülhet, kártétele még ott is folytatódik.

Évente egy nemzedékkel szaporodik. A lehullot termésekből kibújó álcák a talajba furakodnak, és a talaj minőségétől illetve a hőmérsékleti viszonyoktól függően 10–50 cm mélységben talajkamrában telelnek át. A populáció 70–75%-a a következő év tavaszán bebábozódik és május végén, júniusban megjelenik az új nemzedék. 20–25%-ban viszont 1–3 évig átfekszenek az álcák a talajban. Előfordul a telelés imágó alakban is, főleg a melegebb fekvésekben. Az új nemzedék nemzői táplálkozó rágás után lerakják petéiket, elsősorban a mogyoró friss, még nem kemény terméshéját átfurva. A korán keményedő mogyorófajták ennek következtében kevésbé fertőzöttek (Jermy és Balázs, 1990). A bogarak melegkedvelők és nagyon félénkek: aktivitásuk erősen függ a hőmérséklettől és zavarásra megmerevednek illetve a talajra dobják magukat.

Fűzfazsuzsóka

Balaninus salicivorus Paykull

Syn: Curculio salicivorusPaykull,

C. brassicae Fabricius

Az előbbi Balaninus fajoknál lányegesen kisebb ormányos. A nemző 2–2,5 mm nagyságú, szélestestű, alapszíne fekete, de közterecskéin 2–3 sor fehér szőr húzódik végig, egyébként pikkelyei világosak. Tápnövényei különböző fűz-(Salix) és nyár- (Populus) fajok, de Brassica (tarlórépa) fajokról is leírták (Endrődi, 1971). Leggyakrabban a fűzlevelek főerén és levélnyelén okozott gubacsokban fejlődnek az álcák, de Pontania és Namatus levéldarázs fajok gubacsaiba is belepetézik (Schwenke,1974). Telelés a gubacson kívül a talajban.

Keresztes zsuzsóka

Balaniunus crux Fabricius

Syn: Curculio crux Fabricius, C. crucifer Fuchs, C. salaicis Panzer

Kistermetű Balaninus faj, nagysága 2–2,8 mm. Alapszíne fekete. Hasoldala, az előtor két oldalán egy-egy sáv, valamint a szárnyfedőkön egy harántsáv és még néhány apró foltocska fehéren pikkelyezett. Európában és Magyarországon is gyakori faj. A nemző általában a Quercus, Ulmus, Prunus és Salix fajok levelein, virágkezdeményein rág. Az álca a fűzlevélen és gallyakon különböző levéldarazsak (Pontania, Nematus, Cryptocampus) gubacsaiban fejlődik.

Gubacslakó zsuzsóka

Balaninus villosus Fabricius

Syn: Curculio villosusFabricius

3–3,5 mm nagyságú, fekete alapszínű ormányos. Ormányának legalább a töve, gyakran a lábai is feketék. Fekete szárnyfedőin világos pikkelyek, és a szárnyfedők közepénél fehéres harántsáv található. A hímek ormánya lényegesen rövidebb mint a nőstényeké. Tápnövényei közé elsősorban a tölgyek (Quercus) tartoznak, de Alnus és Betula fajokon is élhet. Álcái gubacsokban fejlődnek, leggyakrabban a Biorhiza pallida gubacsdarázs faj kétivarú nemzedéke által okozott szivacsos állományú rügygubacsban.

Bimbólikasztó, rügyfúró ormányosok Anthonomus fajok

Aprótermetű, 2–5 mm nagyságú ormányosbogarak. Ormányuk hosszú, szemeik kidülledtek, minden combjuk belső élén fogak találhatók. A nemzők elenyésző táprágása különböző lombfákon, de fenyőkön is megfigyelhető. Álcáik rügyekben, bimbókban, magokban és termésekben fejlődnek. Elsősorban különböző nemes- és vadgyümölcs fajokon (Prunus, Pyrus stb.), továbbá Sorbus, Crataegus, Fragaria, Rubus, de egyes fajai fenyőkön (Pinus) élnek. Néhány fajuk gyümölcsösökben okozhat kárt:

Bimbólikasztó bogár Anthonomus pomorum Linné

Rügylikasztó bogár Anthonomus pyri Kollar

Meggyfúró ormányos Anthonomus rectirostris Linné

Málna-bimbólikasztó Anthonomus rubi Herbst

Erdészeti szempontból említésre méltó fajok:

Bimbórágó ormányos

Anthonomus varians Paykull

Felül vöröses, alul fekete, 2,5–3,5 mm nagyságú ormányos. A nemző a friss fenyőtűkkel és virágokkal, pollennel (Pinus, Picea spp.) táplálkozik, az álcák a rügyekben fejlődnek. Peterakás a rügyekre vagy a hímvirágokra történik, májusban. Évente egy nemzedékkel szaporodik, telelés imágó alakban. A hasonló Anthonomus ulmiDesportes szil (Ulmus) fajok rügyeiben él.

Fenyőtűrágó ormányos

Brachonyx pineti Paykull

Syn: B.indigenaHerbst

Leírása: Keskeny, barnásvörös, 2–3 mm nagyságú faj. Ormánya sokszor fényes és fekete, csápja vékony és az ormány közepén ered. Szárnyfedői több mint kétszer olyan hosszúak mint szélesek, sűrün pontozott, párhuzamos pontsorokkal. A közterecskék keskenyebbek a pontoknál. Combjain nincsenek fogak. A peték oválisak, 1,6–2 mm hosszúak, 0,6–0,7 mm szélesek. Az álcák citromsárgák, bábja aranysárga (Szontagh–Tóth, 1988).

Elterjedés, életmód : A Kárpát-medencében elterjedt európai faj. Elsősorban a silány termőhelyeken álló erdeifenyvesekben szapordik el. Gyakori a légszennyezéssel károsított területeken (Németortszág, Lengyelország) és sokszor együtt fordul elő a Tűhüvely gubacsléggyel (Thecodiplosisbrachyntera). A júniusban megjelenő új nemzedék nemzői egészen szeptember elejéig megtalálhatók. Tápnövényei Pinus fajok, mindenekelőtt az eredifenyő (P. silvestris). Táplálkozó rágást végeznek, melynek során a fenyőtűk parenchyma sejtjeit eszik. Ezeken a helyeken kezdetben gyantafolyásos barna foltok láthatók, apró kis lukakkal. A nőstény a petéket a tűhüvely fölött a tűpárok belső oldalára helyezi el, egyesével. A tűk tövi részébe furakodó és ott fejlődő álcák rágása következtében a megtámadott tűpárok tövi része megvastagszik, a tűk rövidebbek lesznek, megcsavarodnak, megsárgulnak és legvégül lehullanak. Bábozódás a kivázasított tűben. Az új nemzedék még ősszel kikel és az avartakaróban telel át.

Bolhaormányosok – Rhynchaenus fajok

1–3 mm nagyságú, apró ormányosbogarak. Hátulsó combjuk erőteljesen megvastagodott ugróláb – innen az elnevezés. Ormányuk rövid, csápjuk térdes, szemeik feltűnően nagyok. Színük sötét, általában feketék, vörösek, sűrűn szőrözöttek. Szárnyfedőiken pontsorok húzódnak.

Bükk bolhaormányos

Rhynchaenus fagi Linné

Syn: R. lutecicornisChevrier

A nemző fekete, finom, szürke szőrözettel, csápja és lábfejei sárgásak, nagysága 2–2,5 mm. Ormánya rövid, olyan hosszú, mint a feje. Hazánkban mindenütt elterjedt, ahol fő gazdanövénye a bükk (Fagus) megtalálható. A bogár táplálékául szolgálhatnak ezenkívül Carpinus, Betula, Salix, Fraxinus, Alnus, Acer, Castanea és gyümölcsfajok is. Az áttelelt imágók májustól rajzanak. Petéit a fiatal bükklevelek alsó oldalára rakja le. Álcája kezdetben a levél szélén keskeny aknát rág, majd ezt később teresen kiszélesíti. Egy-egy ilyen akna a levél egyharmadáig is terjedhet. Az aknában bábozódik. Az esetleges kárt az álcák okozzák, de a nemző hámozó rágása is gyengíti a fákat. Középkorú és idős bükkösökben jellemző. Hajlamos a tömegszaporodásra akkor, amikor az időjárási tényezők kedvezők számára: aszály és késői (májusi) fagyok (Szontagh,1989). Tömeges rágása esetén korai lombhullás következik be, és ez szélsőséges esetben 30–50%-os növedékveszteséget is eredményezhet (Schwenke,1974).

Tölgy bolhaormányos

Rhynchaenus quercus Linné

Syn: R. viminalisFabricius, R. roborisWesterhauser

2,5–3,5 mm nagyságú, vörösesbarna színű bogár. Sűrű szőrőzete sárgás-ezüstösen csillog, ezért az egész bogár selyemfényűnek látszik. Előtorán hosszanti középbarázda fut végig, az ormány olyan hosszú mint az előtor. Magyarországon elterjedt, de nem túl gyakori faj. Tápnövényei különböző tölgyfajok (Quercus). A levél fonákára, az érzugokba lerakott petékből kikelő álcák a levél 1/3-áig terjedő nagy, hólyagos aknát rágnak. Bábozódás az aknában. A kikelő új nemzedék imágói telenek át.

További említésre méltó fajok:

Éger bolhaormányos

Rhynchaenus testaceus Müller

Syn: R. semirufusGyllenhal,R. alniLinné, R. scutellarisFabricius

2.5–3 mm, vörös, esetleg feketés, ezüstszürke szőrzettel. Tápnövényei különböző égerfajok (Alnus).

Fűz bolhaormányos

Rhynchaenus salicis Linné

Szárnyfedőin két világos harántszalag található. Alapszőrözete fekete, csápja vörös. 2,5–3 mm. Tápnövényei Salix, Populus és Betula fajok.

Nyár bolhaormányos

Rhynchaenus populi Fabricius

2,5–3 mm nagy, alapszíne fekete, szárnyfedőin két fehér keresztsáv, egyébként finoman szőrözött. Ormánya vastag és rövid. Tápnövényei különböző Populus és Salix fajok.

Kőris gömbormányos

Stereonychus fraxini Degeer

Leírása: Az egész nemre jellemző, hogy lábukon csak egy karom van. 3 mm nagyságú gömbormányos. Barna, de az előtor közepe és a szárnyfedők tövén egy hosszúkás folt fekete. Pikkelyei szürkék, sárgásbarnák, a szárnyfedők hátsó részén, a fekete folt mögött gyakran összesűrűsödő fehéres pikkelyek.

Elterjedés, életmód: Európában és Kisázsiában él, hazánkban elterjedt faj. Elsősorban a sík- és dombvidékeket, folyók ártereit kedveli, ahol fő tápnövényei a különböző kőrisfajok (Fraxinus) élnek. Ezenkívül előfordulhat még Quercus robur és Ulmus fajokon is. Az áttelelő bogarak tavasszal a bomló rügyeket, később a kőris levelét rágják. A levelek fonákára lerakott petékből kikelő álcák is a leveleket rágják, majd az új nemzedék nemzői is. Az álcák átlátszó, ragadós váladékot termelnek, és ebből készítik bábkamráikat is. Ártéri kőrisfákon nagyon gyakori a levelek teljes kivázasítása, a levelek szitaszerűen apró lukakkal vannak tele. A gemenci erdőkben a 80-as években rendszeresen tömegesen jelent meg.

Család: SZÚBOGARAK(színes 133.)

Fam: Scolytidae

Erdészeti szempontból az egyik legfontosabb bogárcsalád. A Scolytidae (=Ipidae) családhoz tartozó fajok nemzőinek teste megnyúlt, hengeres, nagyságuk 1–8 mm között változik. Felületük sima vagy enyhén szőrökkel borított, színük többnyire sötétbarna, fekete. Felületük, különösen a szárnyfedők végén vagy az előtoron gyakran az egyes fajokra jellemző skulpturát mutat: ez lehet egyszerű pontozás, szemcsézettség, vagy apró fogacskákból álló mező stb. A szárnyfedők végén gyakran van bemélyedés, amit különböző kinövések, fogak határolnak. Lábaik rövidek, a vastag rövid combokhoz vékony, rövid lábszárak és lábfejek ízesülnek. Csápjaik nem térdesek, bunkósak. Álcáik az ormányosbogarakéhoz hasonlóan hasfelé görbültek, lábatlanok, fehér-csontszínűek, erősen kitinizált sötétbarna fejjel. A báb szabad báb (pupa libera), a nemző alakját jól formázza, meglehetősen zömök. A bábból kikelt imágó nagyon sok fajnál még nem ivarérett, színe is világossárga. Az “éretlen” nemző csak többheti, esetenként több hónapi rágás után kapja meg jellegzetes faji – sötétebb – színét és válik ivaréretté. Petéik piszkosfehérek, tojás alakúak, 1 mm-nél nem nagyobbak.

A szúbogarak az egész világon mindenütt előfordulnak, összesen közel 1600 fajuk ismert. A Kárpát-medencében 112 fajt sikerült kimutatni (Endrődi, 1959).

Kép

Szúbogarak (Scolytidae): A: Szúbogár álca B: Báb (szabad báb) C: Scolytus faj imágója D: Szúfaj szárnyerezete E: Csáp (Endrődi, 1959)

Életmódjuk és jelentőségük: Valamennyi fejlődési alakjuk rejtetten él. A nemzők un. „anyameneteket” készítenek a fák kérge alatt vagy a fatestben. A párosodás vagy a szabadban vagy az anyamenetek erre a célra kialakított részén, a „nászkamrában” történik. A nőstény az anyamenetek oldalára rakja petéit, sűrűn egymás mellé. A kikelő álcák növekedésüknek megfelelően egyre szélesedő álcajáratokat készítenek. Az anyamenetek az álcajáratokkal együtt a fajra jellemző “rágásképet” alkotják. Még az is megállapítható, hogy a rágáskép álló, vagy döntött fán készült-e A fajok ugyanis ragaszkodnak a rágáskép készítésének módjához: Az a faj amelyik álló fán függőleges anyamenetet készít a döntött törzsön is ezt teszi, tehát az anyamenet a fa hosszirányára merőleges, azaz 90 fokkal elfordított lesz. Sok faj esetében a rágáskép alapján pontos határozás lehetséges, erre a célra külön határozókulcsok léteznek. A kifejlett álca a bábozódás előtt kissé kimélyített, csepp alakú bábkamrát készít, majd ebből kerek nyíláson keresztül a szabadba repül. A kerek röplyukak mindig jól láthatók. A befurakodás helyét azonban csak a kihulló, kezdetben vörös (kéreg) majd fehér (szijács) rágcsálék, illetve fenyők esetében a megjelenő és beszáradó gyantacsepp árulja el. A legtöbb faj fejlődése egyéves.

A szúbogarak ún. „másodlagos” kártevők, habár ismertek „elsődleges” kárformák is, mint pl. a Myelophilus piniperda táprágása. Általában a nedvkeringési zavarokkal küszködő fákon, sérült növényi részeken illetve a frissen termelt faanyagon telepednek meg. Tömegszaporodásra hajlamos fajok, különösen a fenyőkre nézve veszélyesek. Több fajuk a testükre tapadt gombafonalakat áttelepítik egyik növényről a másikra (vektorszerep). Elszaporodásuknak nagyon kedvez a száraz, aszályos időjárás, a légköri szennyezés, a hirtelen bekövetkező abiotikus károsodások (széltörés, hónyomás stb.) és a mechanikai sérülések okozta gyengültségi állapot. A költőhely kiválasztásában döntő szerepe van a fafajnak, a választéknak, illetve az átmérőnek, valamint az ezzel szorosan összefüggő kéregminőségnek. Minden fafajnak (fafaj-csoportnak) és minden növényi testtájnak megvan a maga speciális szúfaja.

A szúbogarakra jellemző a rovarferomonok egy speciális csoportja, az ún. „aggregációs” feromonok jelenléte. Az aggregációs feromonok különböznek a többi feromontól (pl. a szexferomonoktól): A monogám fajoknál a nőstény, a poligám fajoknál a hím produkálja, speciális szervben keletkeznek és az ürülékkel távoznak, továbbá mindkét nemre hatással vannak (Lakatos, 1995). Az aggregációs feromonok nemcsak a fajtársakat, hanem a különböző rabló és parazita szervezeteket is vonzzák. A szúfajok kommunikációs rendszerét vizsgáló kutatások nagyon sok faj aggregációs feromonját tisztázták, ma már szintetikus úton előállíthatók és a kereskedelemben különböző márkaneveken megvásárolhatók. A feromon csapdák a kártételek elleni védekezés eszközei. A megfelelően felállított csapdák elsősorban a rövidtávú előrejelzésben, a szignalizáció terén alkalmazhatók, de a bogarak összefogására is alkalmasak. A szúfajok feromonjaival Magyarországon Lakatos (1995) foglalkozott részletesen.

A kártételek elleni védekezés hagyományos módja a „fogófák” alkalmazása. A módszer nagy odafigyelést igényel, mert az időben el nem távolított, a bogarak által már megszállt fogófa növeli a kártételt. Az erdőben tárolt faanyag és a sérült törzsek, törzsrészek mind költőhelyül szolgálhatnak, növelve a tömegszaporodás esélyét. A szúkártételek ellen ajánlható leghatékonyabb megelőző módszer a helyes termőhely választás és az állományok rendszeres tisztán tartása. Különösen vonatkozik ez a fenyvesekre.

A magyarországi szúkárosított területek nagysága – az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszer adatai alapján – az 1993–1996 évek átlagában 4439 hektár. Lakatos (1995) adatai szerint csak lucfenyőben évi 25–30 000 m3 a veszteség. A 90-es évek elején tapasztalt aszályos időszakban jelentősen nőtt a kártétel, pl. a Soproni hegységben 1994-ben 18 500 m3 luc esett áldozatul. Lucosainkban a két leggyakoribb és legnagyobb károkat okozó faj:               

Betűzőszú – Ips typographus Linné

Rézmetszőszú

Pityogenes chalcographus Linné

Homoki erdei- és feketefenyvesekben Tóth (1971) vizsgálatai alapján az alábbi fajok gyakoriak:

Hatfogú szúIps sexdentatus Boerner

Nagy fenyőháncsszú

Myelophilus piniperda Linné

Erdeifenyő fogasszú

Orthotomicus proximus Eichhoff

Négyfogu szúPityogenes quadridens Hartig

Kép

Orthotomicus fajok szárnyfedő végei: A: O. proximus hím B: O. proximus nőstény (Endrődi, 1959)

Kép

Ips fajok szárnyfedő végei: A: Ips typographus hím B: Ips sexdentatus hím C: Ips duplicatus hím (Endrődi, 1959)

Karcsú gyökérszú

Hylastes angustatus Hartig

Fekete gyökérszú        – Hylastes ater Paykull

Sötét gyökérszúHylastes opacus Erichson

Nagy fenyőháncsszú (színes 131., 132.)

Myelophilus piniperda Linné       

Társneve: Fenyőbélszú

Syn: Blastophagus piniperda Linné, Dermestes piniperda Linné, D. testaceus Fabricius, D.destruens Wollaston,

D. major Eggers.               

Leírása: A bogár 3,5–4,8 mm hosszú, fényes sötétbarna, fekete, gyér felálló szőrökkel borított. Előtora előre erősen elkeskenyedik, feje is megnyúlt. A szárnyfedők vége boltozott. A peték mérete: 0,825 0,450 mm. A báb világossárga, 4,11 mm átlagos hosszúságú.

Elterjedése: Palearktikus faj, nálunk ma már mindenütt elterjedt. Különösen gyakori a Nyírségben, a Kiskunságban és Somogyban. Elsőrendű tápnövénye az erdeifenyő, de a feketefenyőn is gyakori. Egyike a legkárosabb szúfajoknak, jelentősége a fenyőtelepítésekkel arányosan nő.

Életmódja: Évente egy nemzedékkel szaporodik. A rajzás megindulása akkor várható, ha a hőmérséklet eléri a 15 °C-ot, legkorábban, sokszor már február végén rajzó szúfajunk. Április elejére befejeződik a rajzás. A tömeges tavaszi megjelenés tulajdonképpen az áttelelt imágók előjövetelét jelenti. Párosodás után a nőstények a kéreg alá furakodnak, majd 5–10 mm után csepp alakú nászkamrát készítenek. Monogám faj. A nőstény kezdi el fúrni az anyamenetet, a hím követi és megtisztítja a járatot a rágcsáléktól. Az anyamenet egykarú, enyhén S-alakú, 9–10 cm hosszú, 2–3 mm széles, gyengén a szijácsba mélyedő. A nőstény a petéket nagyon sűrűn egymás mellé rakja, a járat mindkét oldalára. Átlagos peteszám: 30–60 db. A petékből kb. két hét múlva kikelő álcák a kéreg alatt rágnak. Az álcastádiumok száma 3. Az álcajáratok rágcsálékkal tömöttek. Bábozódás előtt az álca bábbölcsőt készít úgy, hogy járatát a végén kiszélesíti és a kéreg felé ki is mélyíti. A báb fejjel a felszín felé fordulva helyezkedik el. A bábnyugalom két hétig tart. A költőfát kerek röplyukakon keresztül hagyják el; az új nemzedék júniusban jelenik meg.

A nagy fenyőháncsszú életének eddig leírt szakaszában a költési rágással okoz kárt. További károsítása az ún. érési táplálkozás idején várható. A nyáron kikelt bogarak az erdeifenyő friss hajtásaiba furakodnak be, azt belüről a bélben felfelé haladva kirágják. Ennek következtében a hajtások elszáradnak, lekonyulnak és előbb-utóbb letörnek. Előfordul, hogy a megtámadott fenyves teljesen kiritkul, a lehullott hajtásvégek elborítják a talajt. A bogár rendszerint többször is befurakodik ugyanabba a hajtásba, és mindig a rügy felé rág. Amikor a befurakodás feletti rész elszárad, lejjebb új járatot indít. A járatok 2–3 cm hosszúak, a hajtások csőszerűen kifúrtak. A nemző e tipikus elsődleges kártétele az első fagyos napon megszűnik. A nagy fenyőháncsszú magyarországi életmódját Tóth (1971) vizsgálta részletesen. A hajtásokból telelőhelyre vonul a bogár és ekkor ismét más módon okoz kárt: az erdeifenyő gyökfőjében készít rövid meneteket, melyekben megbújva áttelel. A M.pipiperda tehát háromféle módon támadja a fákat, és ezért aránylag alacsony egyedszám mellett is érzékeny károkat okozhat.

Kis fenyőháncsszú

Myelophilus minor Hartig

Társneve: Kis fenyőbélszú

Syn: Dendroctonus minor Hartig

Leírása : A nagy fenyőháncsszúhoz színben alakban és méretben nagyon hasonló. Nagysága 3,5–4,0 mm. Előtora azonban sűrűbben és finomabban pontozott. A szárnyfedők második közterecskéi nem fekszenek mélyebben és sörtét viselő szemcsesorokkal fedettek.

Elterjedése, életmódja : Az egész palearktikumban előfordul, a Kárpát-medencében a magasabb fekvésekben gyakori, de pl. Somogyban is rendszeresen gyűjthető. Ritkább mint a M. piniperda. Gazdanövényei Pinus-félék, ritkán Picea és Larix fajok is. Évente egy nemzedékkel szaporodik, de kedvező meleg időjárás esetén két generáció is kifejlődhet. Rágásképe jellemző: kétkarú, vizszintes anyamenetei a szijácsba mélyednek, 6–8 cm hosszúak, álcamenetei rövidek, 2–3 cm, az anyamenetekre merőlegesek, bábágya a szijácsba süllyesztett. Az új nemzedék imágói a friss hajtásokat kifúrják. Ősszel az avartakaróba vonul és ott áttelel. Rajzása áprilisban várható. A fenyőkön kékülést okozó gombafajokat vektorként intenzíven terjeszti. Az erdeifenyő vékonyabb kérgű részein, elsősorban a koronában támad. Teljesen egészséges törzseket is sikerrel támad.

GyökérszúkHylastes és Hylurgus fajok

Ennek a két nemnek a fajai a fák gyökereinek kérge alatt, a gyökfőben, a földdel érintkező részeken, illetve a fekvő törzsek talajjal érintkező részein készítik anyameneteiket. A nemzők okozhatnak kárt, rágásuk a Hylobius abietis rágásához hasonló.

Fekete gyökérszúHylastes ater Paykull

Syn: Hylesinus ater Paykull, H. chloropus Duftschmidt, H. pinicola Bedel,

H. brunneus Erichson, H. rotundicollis Reitter, H. robustus Reitter

3,5–5,0 mm nagyságú, fénylő fekete színű, előtora jelentősen megnyúlt. Pinus-fajokon él, de megfigyelték Picea abies és Taxus baccata fákon is. Egykarú, szabálytalan anyamenetei 7–12 cm hosszúak, az álcamenetek 1–3 cm rövidek. A kifejlődött fiatal bogár táplálkozó, vagy érési rágása jelenti a kártételt. Ebben a vonatkozásban a Hylobius abietis kártételéhez hasonlít. Az erdei- és feketefenyő fiatal csemeték gyökfőjén a kéreg és a szijács megrágásával okoz kárt. Rágásuk következtében a csemeték elpusztulhatnak. Egynemzedékes faj, rajzása áprilisban várható.

Karcsú gyökérszú

Hylastes angustatus Herbst

Syn: Bostrichus angustatus Herbst,

B. graphus Duftschmidt, B. opacus Thomson

2–3 mm nagyságú, fekete, a szárnyfedők feketésbarnák, fénytelen. Pinus-fajokon az előbbi fajhoz hasonló módon okozhat kárt. Magyarországon gyakori.

Sötét gyökérszúHylastes opacus Erichson

Syn: H. simplex Rey, H. pannonicus Eggers

2,5-3,3 mm nagyságú, fénytelen fekete, finoman szőrözött. Lábai és a csápok vörösek. Az erdeifenyőn él, évente 2 nemzedék várható, márciusban és októberben.

Fekete lucfenyő gyökérszú

Hylastes cunicularius Erichson

Társneve: Fekete gyökérszú

Syn: H. rotundicollis Reitter, H. starki Eggers

Az előző három Hylastes fajjal ellentétben ez a Picea excelsa kártevője lehet. 3,5–4,5 mm hosszú, fekete, mattfényű. Csápjai és lábai barnásvörösek. Anyameneteit a lucfenyő vastagabb gyökerein, gyökfőjében készíti. Az anyamenetek a gyökérszúkra jellemzően horog alakú kezdeti kiszélesedéssel. Az új nemzedék imágói a luc csemeték gyökfőjének megrágásával komoly kárt okozhatnak, tömeges elszaporodásukkor a csemeték elpusztulnak. Különösen veszélyes akkor, amikor a H. abietis-sel együtt fordul elő. Ilyenkor az erdősítést általában meg kell ismételni, vagy jelentős pótlásra van szükség.

Gyökérháncsszú

Hylurgus ligniperda Fabricius

Syn: Hylesinus ligniperda Fabricius,

H. elongatus Herbst, H. flavipes Panzer

Aránylag nagy szúfaj, 4,5–5,7 mm-es méretével. Kizárólag az erdeifenyőn él. Erősen szőrözött, előtora hosszú. Színe feketés barna, lábai világosabbak. Szárnyfedői igen sűrűn és egyenletesen pontozottak. Általában elhalt, vagy pusztuló fákon él, kárt nem okoz.

Hatfogú szú (színes 134.)

Ips sexdentatus Boerner

Syn: Dermestes sexdentatus Boerner,

D. pinastri Bechstein, D.stenographus Duftschmidt

Az erdei- és feketefenyőn leggyakoribb fajunk. Homoki fenyveseinkben a fajspektrum domináns (60%) faja.

Leírása: Nagytermetű szúfaj, hossza 5–8 mm. Szárnyfedőinek vége benyomott, mindegyiken 6 nagy fog található, amelyek közül a negyedik a legnagyobb. Színe sötétbarna, szárnyfedőit pontsorok diszítik.

Elterjedése, életmódja: Egész Európában, kelet felé egészen Szibériáig megtalálható. Rágásképe jellemző: Poligám faj lévén egy nagy közös nászkamrából több anyamenet is indul. Ezek hossza elérheti a másfél métert is! Szélességük 4–5 mm, általában egyenesek, a törzs tengelyével párhuzamosak. Az álcajáratok ritkán indulnak, rövidek, az anyamenetekre merőlegesek. A petét rakó nőstények és a bábból kikelt világossárga „juvenil” alakok regenerációs rágása következtében a rágáskép gyakorta összekúszálódik. Járatait a vastag, cserepes kérgű faanyagban készíti, erdei- és feketefenyőn. A rossz termőhelyen sínylődő állományok törzseit sikerrel támadja. Évente két nemzedékkel szaporodik: az első április végén, májusban, a második augusztusban várható. Az egyes fejlődési alakok és generációk összekeverednek és majdnem mindig lehet találni a kéreg alatt minden fejlődési alakot. Tóth (1985) a faj magyarországi életmódját részletesen vizsgálta. Szoros összefüggést állapított meg a rovarfertőzés és a fenyőrönkök kékülése, barnulása között: a szúfertőzés a faanyag kékülését és barnulását jelentősen sietteti (Tóth, 1981):

Fafaj

Kékülés

Barnulás

Erdeifenyő

+48%

+57%

Feketefenyő

+15%

+30%

Betűzőszú (színes 141.)

Ips typographus Linné

Syn: Dermestes typographus Linné,

D. octodentatus Paykull

Leírása: 3-6 mm nagyságú, sötétbarna bogár. Kimélyített szárnyfedővége homályos fényű, a benyomott rész oldalain 4–4 erős fog, melyek közül a harmadik a legnagyobb. Testét gyéren álló szőrök borítják.

Életmódja, jelentősége: A lucfenyő leggyakoribb és legveszélyesebb rovarkártevője. Tö-megszaporodásra hajlamos, komoly erdészeti kártevő. Euroszibériai faj, lucosainkban mindenütt elterjedt. Rágásképe jellemző: rendszerint függőleges, kétkarú, ritkábban három- és többkarú anyameneteket készít. Az anyamenetek keresztezhetik egymást, hosszuk 7–8 cm. Az álcamenetek 5–6 cm hosszúak, sűrűn futók. Magyarországon általában két nemzedékkel szaporodik, de a nőstények rövid regenerációs rágás után ismét képesek petéket rakni, így a testvérgenerációk is gyakoriak. A második nemzedék imágói áttelelnek és tavasszal, amikor a napi hőmérsékleti maximum eléri a 19–20 °C-ot, megkezdődik a rajzás (Lakatos, 1995). Hatalmas tömegekben szaporodhat el, különösen aszályos években, vagy pl. a gyökérrontó tapló (Heterobasidion annosum) által károsított területeken. Feromon csapdákkal jól gyűjthető, tulajdonképpen ezt a védekezési és szignalizációs módszert a gyakorlat csak a betűző szú ellen alkalmazza. Az európai nagy fenyő monokultúrák elsőszámú ellensége. Viharkárok, hótörések után katasztrófális mértékben elszaporodik. 1994-ben a Soproni hegyvidéken 18 500 m3 lucfenyő pusztult el (Lakatos, 1995).

Vörösfenyő szúIps cembrae Heer

Syn: Bostrichus cembrae Heer,

B. subelongatus Motschulsky

Vörösfenyőn, magasabb régiókban fordul elő. A betűzőszúhoz hasonló. Rágásképe csillagalakú, az anyamenetek hossza 5–17 cm, álcamenetei sűrűn állók.

Hétfogú fenyőszú

Ips acuminatus Gyllenhal

Társneve: kis betűzőszú

Syn: Bostrichus acuminatus Gyllenhal,

B. quadridentatus Sturm, B. iconographus Kugellan

Az erdeifenyőn él. Mindössze 2,2–3,7 mm, jelentős ivari kétalakúsággal. Szárnyfedővégei kimélyítettek, oldalaikon fogakkal. Vékonykérgű részeken, ágakon készíti anyameneteit, amelyek többkarúak, az álcajáratok ritkán indulnak.

Rézmetsző szú (színes 142.)

Pityogenes chalcographus Linné

Syn: Dermestes chalcographus Linné,

Ips spinosus De geer, Scolytus sexdentatus Olivier

Leírása: 1,6–2,6 mm nagyságú, fényes sötétbarna. A szárnyfedők vége erősen domború, rajta mély árok van. A szárnyfedőárok két oldalán 1–3 erősebb (hímek) vagy gyengébb (nőstények) fog található.

Életmódja : A lucfenyő második legfontosabb szúfaja. A vékonyabb ágrészeken és a koronában, általában a még élő, vagy kevéssé parásodott kéregrészeken telepedik meg. Rágásképe jellemző: Közös nászkamrája a kéregbe mélyedő, az innen kiinduló 4–6 anyamenet csillag alakban helyezkedik el. Az álcamenetek egymástól távol állnak és rövidek. Rendszerint együtt fordul elő a betűzőszúval. A betűzőszú a parásodott, vastagabb törzsi részeken, a rézmetsző szú pedig a koronában a vékonykérgű ágakon készíti anyameneteit. Együttes támadásuk általában fa pusztulásához vezet. A rézmetsző szú ellen is alkalmazzák a feromon csapdákat. 1944–48-ban a Magyarországi gradáció során rudaskorú lucosokban olyan tömegben szaporodott el, hogy egyedül ez a faj az állományok pusztulását okozta (Győrfi, 1957).

Négyfogú szúPityogenes quadridens Hartig

Syn: Bostrichus quadridens Hartig

Apró szúfaj, mindössze 1,7–2,2 mm. Az erdeifenyőn él, de előfordul lucfenyőn is. Rágásképe csillagalakú, a szijácsot csak felületesen érinti.

Gödröshomlokú szú

Pityogenes trepanatus Noerdlingen

Syn: Tomicus austriacus Wachtel,

T. elongatus Lovendal

Ritka faj, de a legutóbbi vizsgálatok a Veszprém környéki kopárokra telepített feketefenyvesekben kimutatták. A koronában az ágakon támad, gyakorlatilag „előkészíti” a fát az Ips sexdentatus támadásához (Hanz 1986).

Erdeifenyő fogasszú

Orthotomicus proximus Eichhoff

Syn: Tomicus proximus Eichhoff

3–3,8 mm nagyságú faj. Szárnyfedőinek lemetszett végén 4 hegyes fog (hímek) illetve 3 hegyes fog (nőstények) találhatók. Magyarországon a homoki erdeifenyvesekben gyakori. Évente 2 nemzedékkel szaporodik.

Görbefogú szú

Pityokteines curvidens Germar

Társneve: jegenyefenyő szú

Syn: Bostrichus curvidens Germar,

B. psilonotus Germar, B. abietis Ziegler

A jegenyefenyő legveszélyesebb szúkártevője. 2,5–3,0 mm, feketésbarna, benyomott szárnyfedővégén nagy fogakkal, a hímek és nőstények különbözőek. 2–4 ágú anyamenetei keresztirányúak, a rostokra merőlegesek. Párosodási üreget nem találni. Leginkább egy fekvő H-betűre hasonlít a rágáskép. Az álcamenetek sűrűn állnak. A jegenyefenyő törzseket először a koronában szállja meg.

Firkáló fenyőszú

Polygraphus polygraphus Linné

Syn: Dermestes polygraphus Linné,

D. pubescens Fabricius, D. griseus Eggers, D. rufipennis Kirby

2,2–2,8 mm-es apró szúfaj. A szárnyfedők közterecskéinek közepétől a végéig apró, fényes dudorszerű szemölcsök találhatók. Apró pikkelyszőrökkel fedett, a szárnyfedő egyszerűen boltozott. Elsősorban a lucfenyőn él, de más fenyőfajokon is előfordul. Anyamenetei 3–8-karúak, csillagalakúak, nagyobbrészt a kéregbe mélyedtek. A táprágások miatt a rágáskép gyakran áttekinthetetlenül összekúszált. Évente 2 nemzedékkel szaporodik. Győrfi (1957) szerint az 1945-48 közötti nagy szúkárosítás egyik főszereplője volt. A lucosokban a koronák ritkulását, kisebb facsoportok pusztulását okozta, és előkészítette a „terepet” a betűzőszúnak. A teljesen egészséges törzseket is sikerrel támadja, ilyen esetekben kifejezetten elsődleges kártevő.

Óriás fenyőháncsszú

Dendroctonus micans Kugelann

Syn: Bostrichus micans Kugelann,

B. ligniperda Gyllenhal

Legnagyobb hazai szúfajunk. 7–9 mm nagyságú, fényes, gyér elálló szőrözettel. Színe fekete vagy sötétbarna. A szárnyfedők vége egyenletesen domború. Fő gazdanövénye a lucfenyő, ritkábban Abies, Larix és Pinus fajokon is előfordul. Nagyon jellemző a rágásképe: A befurakodási helyet rágcsálékkal kevert gyantatölcsér jelzi. Anyamenete 5–15 cm hosszú, rágcsálékmentes, ennek végén van a nagy, rágcsálékkal kitöltött kamraszerű rágás. A nőstény ide rakja le csomókban a petéket. Az álcák közösen rágnak, a rágcsálékot és az ürüléket összepréselik. Generációja egyéves. Másodlagos kártevő.

Az eddig bemutatott szúfajok fenyőkön élnek, és tulajdonképpen a család fajainak zöme is ehhez a növénycsoporthoz kötött. Ugyanakkor számos szúfaj a lombos fafajokon és egyéb növényeken készíti anyameneteit és okozhat esetenként kárt.

A Scolytus (Syn: Eccoptogaster) fajok kizárólag lombfákon fejlődnek, közöttük sok gyümölcsfa kártevő van. Közös jellemzőjük, hogy oldalról nézve a potroh ferdén emelkedő és a szárnyfedők nem takarják teljesen a potrohot.

Nagy szilszijács-szú

Scolytus scolytus Fabricius

Syn: Bostrichus scolytus Fabricius,

B. geoffroyi Goeze, B. destructor Olivier

3,5–4,5 mm nagyságú, sötétbarna, fekete, nagyon fényes, a szárnyfedők gesztenyebarnák. Fő gazdanövénye a szil, de ritkán előfordul gyertyánon, kőrisen, feketenyáron, fűzön és tölgyön is. Rágásképe egykarú, 3–10 cm hosszú anyamenetből és egymást nem keresztező, sugarasan szétágazó álcamenetekből áll. Az anyameneten nincsenek szellőzőnyílások (más Scolytus fajoknál ez jellemző). Fasorokban, betegeskedő törzseken gyakori. A Ceratocystis ulmi nevű gombát terjeszti (vektor). Szilfákon gyakori további két faj:

Középső szilszijács-szú

Scolytus laevis Chapuis

Kis szilszijács-szú

Scolytus multistriatus Marsham

Tölgy kéregszú (színes 146.)

Scolytus intricatus Ratzeburg

Syn: S. pygmaeus Gyllenhal, S. penicillatus Reitter, S. lenkoranus Eggers

Durván és sűrűn pontozott. Nagysága 2,5–3,5 mm, általában egyszínű fekete, nagyon sötét barna. Elsősorban tölgyeken, de számos más lombosfán is előfordul (Carpinus, Betula, Salix, Populus, Ulmus, Aesculus). Anyamenetei nagyon rövidek, 1–3 cm, vizszintesek, a szijácsba mélyedők. Álcajáratai felfelé és lefelé sűrűn egymás mellett futók és tekintélyes (10–15 cm) hosszúságot is elérnek. A fiatal nemzők táplálkozó rágást végeznek a tölgyek friss hajtásain. Az első nemzedék megjelenése május végén várható, időjárástól függően a második generáció is kifejlődik. Ez augusztusban, szeptemberben várható. A tölgy törzsek tömeges megszállásakor jellemző a vékonyabb választékon a kéreg vörösödése. Ezt a jelenséget a parakéreg leválása okozza. Az álcák kártételére jellemző, hogy gradáció idején egy 10 cm átmérőjű és 10 cm hosszú törzsszakaszon több mint 50 kibújási nyílást figyeltek meg. Az ún. „tölgypusztulás” folyamatában nagy jelentősége van a tölgy kéregszúnak. Egyrészt a legyengült törzseket megszállva azokat elpusztítja, másrészt az edényelzáródást okozó mikrogombákat (Ceratocystis spp.) terjeszti (vektorszerep).

Nyírfakéreg szúScolytus ratzeburgi Janson

Syn: S. destructor Ratzeburg, S. amurenis Eggers, S. sibiricus Eggers

Aránylag nagy szúfaj, mérete 5–6 mm. A hímek homlokán egy finom, a nőstényekén viszont egy erőteles hosszanti léc található.Színe fekete, sötétbarna, fénylő. A nyírfákon él, rágásképe jellemző: Függőleges anyamenetei hosszúak (15–20 cm) és szélesek (3–4 mm), rajtuk sok szellőzőnyílás, és a szijácsba is bemélyedők. Az álcamenetek sűrűn állnak, hosszúak és a szijácsba mélyedők, a bábágy is a szijácsban van. Évente egy nemzedékkel szaporodik.

Nagy gyümölcsfaszú

Scolytus mali Bechstein

Társnevei: nagy kéregszú, szilvakéreg szú

Syn: S. pruni Ratzeburg, S. castaneus Ratzeburg, S. pyri Ratzeburg, S. nitidulus Chapuis

3–4 mm nagyságú, fénylő fekete, szárnyfedői sötétbarnák. Rágásképe szabályos, anyamenete függőleges, számos szellőzőnyílással, álcamenetei szorosan egymás mellett futnak. Gyümölcsfákon okozhat kárt, tápnövényei a gyümölcsfákon kívül a Crataegus, Sorbus, Cotoneaster, Corylus, Ulmus fajok is.

Kis gyümölcsfaszú

Scolytus rugulosus Müller

Társnevei: kis kéregszú, ráncos kéregszú

Syn: Bostrichus rugulosus Müller,

B. punctatus Ratzeburg, B. mediterraneus Eggers

Magyarországon valamivel gyakoribb mint a nagy gyümölcsfaszú. A megtámadott fán apró lukak, szellőzőnyílások vannak, táplálkozásuk során a rügyek és a levelek töveit is megrágják. Szinte valamennyi gyümölcsfán, különösen a csonthéjasokon, valamint Betula, Alnus, Ulmus fajokon fordul elő. Anyamenetei 3 cm hosszúak, függőlegesek. A bogár 1,5–2,7 mm nagy, fénytelen, teljesen fekete, a szárnyfedők sötétbarnák.

A Xyleborus nem fajaira jellemző az ivari kétalakúság. A szúfajok jellemző habitusát általában a nőstények őrizték meg. A hímek néha igen rövid, kerekded alakok és általában röpképtelenek. A nőstények jól repülnek, ezért gyakrabban kerülnek szem elé. Zömmel lombfákban fejlődnek.

PúposszúXyleborus dispar Fabricius

Társnevei: kétalakú púposszú, egyenetlen szú

Syn: Anisandrus dispar Fabricius, Apatele dispar Fabricius, Bostrichus brevis Panzer

Leírása: A hímek kerekdedek, szárnyfedőjük rövid, az előtor elülső szegélye csúcsszerűen megnyúlt. A nőstények előtora púpszerűen kiemelkedik. A hímek nagysága 2–3 mm, a nőstények nagyobbak, elérik a 3,8 mm-t.

Elterjedése: Európai faj, a Kárpát-medencében mindenütt közönséges.

Életmódja: Tápnövényei közé tartozik minden lombfa, esetenként Pinus, Thuja és Juniperus fajokon is megtelepszik, de megtalálták Sambucus és Vitis féléken is (Endrődi, 1959). Rágásképe jellemző: A nőstény először néhány cm mélyen merőlegesen befurakodik a fatestbe, majd a járatok jobbra, balra elágaznak és az évgyűrűk mentén futnak tovább. Ezekből újabb járatok ágaznak ki, merőlegesen, rostirányban. A járatok mindenütt egyforma vastagok. Álcajáratok nincsenek, mert az új nemzedék az anyamenetekben fejlődik és táplálékul nem a faanyag szolgál, hanem a nőstény által a peterakáskor a járatokba megtelepíett Monilia candida nevű gomba micéliumai. A kezdetben fehér micélium a járatokat kitölti. Később a járatok fala feketére szineződik. A bábozódás és a kifejlett nőstények megtermékenyítése is a járatokban történik. A megtermékenyített nőstény a járatban áttelel. Évente egy nemzedéke van. Nevelési kísérletek során mindig a nőstények vannak túlsúlyban. Balás és Sáringer (1982) szerint az arány: 72–28% a nőstények javára. Tömegszaporodása idején teljesen egészséges fákat is megtámad. Gyümölcsösökben károkat okozhat.

Szarvas tölgyszú

Xyleborus monographus Fabricius

Syn: Bostrichus monographus Fabricius,

B. tuberculatus Herbst

2,5–3 mm nagyságú bogár, a nőstények a nagyobbak. Az elnevezést azért kapta, mert a hímek nyakpajzsán elől egy kis szarvacska látható. Színük vörösbarna. Faunaterületünkön gyakori, soktápnövényű faj. Keménylombos fafajokon, főleg a tölgyeken, de előfordul Castanea, Fagus, Ulmus, Acer és Carpinus fajokon is. Meneteit a nőstény készíti: a sugárirányú befurakodási csatorna később jobbra-balra többszörösen elágazik. A járatok egy síkban futnak, általában csak a szijácsban, de a gesztbe is behatolhat. A petéket kis csomókban rakja le a nőstény, a járatok végén. A járatokba Ambrosia gombát telepítenek, az álcák ezzel táplálkoznak. Elsősorban műszaki kártevő, a döntött vagy száradó tölgyeken gyakori.

Vadgesztenyeszú

Xyleborus saxeseni Ratzeburg

Syn: Bostrichus saxeseni Ratzeburg,

B. decolor Boldieau, B. aesculi Ferrari

2–2,5 mm nagyságú, vörösbarna, sötétbarna színű faj. A nőstények szárnyfedői háromszor olyan hosszúak mint szélesek. A Kárpát-medencében gyakori. Nagyon sok tápnövénye ismert, szélsőségesen polifág faj. Lombos fafajokon és fenyőkön is előfordul. A szakirodalom több mint 50 növényfajt említ. Járatainak átmérője csupán 1 mm, általában az évgyűrűk mentén készül. Az álcák felfelé és lefelé kitágítják az anyameneteket, ezáltal a fa belsejében szabálytalan alakú, függőleges üreg képződik.

További említésre méltó Xyleborus fajok:

Szarvas cserszú

Xyleborus dryographus Ratzeburg (tölgyeken)

Szarvas fenyőszú

Xyleborus eurygraphus Ratzeburg (fenyőn)

Nyárszú

Xyleborus cryptographus Fabricius (nyárakon)

Szarvas égerszú

Xyleborus pfeili Ratzeburg (égeren)

Varratos bükkszú

Xyloterus domesticus Linné

Társneve: nagy bükkszú

Syn: Dermestes domesticus Linné,

Apate limbata Fabricius

Leírása: 3–3,5 mm nagyságú szúfaj. Előtora rendszerint fekete, a szárnyfedők vörösbarnák, de a szárnyfedők széle és varrata keskenyen fekete. A varrat fekete színe a szárnyfedők végén gyakran kiszélesedik. A szárnyfedők végén hosszú szőrök vannak.

Életmódja: A Kárpát-medencében gyakori faj. Tápnövényei a Quercus, Fagus, Betula,Acer, Alnus, Tilia, Robinia, Sorbus és Prunus fajok. Rágásképe tipikus ún. „létrajárat”: A merőleges befurakodási járat nemsokára 2–5 felé elágazik és ezek a menetek az évgyűrűket követik. Ezekből lefelé és felfelé indulnak ki a nagyon rövid, néhány mm hosszú álcamenetek. A varratos bükkszú is Ambrosia gombákat telepít meg járataiban. Gyakran együtt fordul elő a Xyleborus dispar fajjal.

További két gyakori Xyloterus faj:

Sávos fenyőszú

Xyloterus lineatus Olivier        (fenyőkön)

Lombfarágó szú

Xyloterus signatus Fabricius (lombfákon)

Kőrisszú (színes 147.)

Hylesinus fraxini Panzer

Társneve: pikkelyes kőrisszú

Syn: Leperesinus fraxini Panzer, L. varius Fabricius, L. melanocephalus Fabricius

2,5–3,2 mm nagyságú fekete bogár. Felülete erősen pontozott és pikkelyes, alul szürkén szőrös. Tápnövényei a kőrisek, valamint esetenként a Juglans nigra, Syringavulgaris, Robinia pseudoacacia és a Quercus félék. A kétkarú anyamenetek 6–10 cm hosszúak, a szijácsba mélyedők. Álcamenetei az anyamenetekre merőlegesen állnak, sűrűn egymás mellett, 4 cm hosszúak. Táplálkozó rágása során a kőris fiatal, még zöld kérgét is megrágja. A nedvkeringési zavarokkal küszködő fákat (talajvíz csökkenés) támadja meg, először a koronában, majd egyre lejjebb készíti anyameneteit.

Nagy kőrisszú Hylesinus crenatus Fabricius

Aránylag nagy szúfaj. 4–6 mm, teljesen fekete, fénytelen, felülete majdnem teljesen szőrtelen, alakja ovális. Elsőrendű tápnövénye a Fraxinus excelsior és F. ornus, ritkán a Quercus fajok. Kétkarú anyamenetei feltünően vastagok, a háncsban futnak. Gyakran a rágásképek egymás hegyén hátán találhatók.

BorókaszúPhloeosinus aubei Perris

Syn: Hylesinus aubei Perris, H. praenotatus Gredler, H. transcaspicus Semenov,

H. schumensis Eggers

Leírása: 2–2,5 mm-es, zömöktestű faj. Barnásfekete, lábai és csápjai világosabbak.

Elterjedése, életmódja: A mediterráneumban, a Krímben, a Kaukázusban és Kis-Ázsiában fordul elő. Korábban Magyarországon a nagyon ritka fajok közé tartozott. A 90-es évek rendkívűl aszályos és meleg időjárása kedvezően hatott a borókaszú északi irányú elterjedésére. Egyre több helyről érkezett jelzés kártételéről. A faj életmódjával Reiderné Saly k. és Podlussány (1994) foglalkozott részletesen. Tápnövényei a Juniperus communis, J. excelsa, Thuja és Cupressus fajok. Veszélyességét fokozza, hogy kifejezetten elsődleges kártétele is van! Az új nemzedék nemzői – hasonlóan a Myelophilus piniperda fajhoz – a friss hajtásokba furakodnak, azokat csőszerűen kivázasítják. A megtámadott részek vörösödnek, lehullanak. Anyameneteit a törzsben készíti. Monogám faj, ennek ellenére anyamenetei 3–4 karúak, ugyanis egyszerre két nőstény is él a menetekben. Ritkán álló álcameneti végén a bábozódás a szijácsba mélyedten történik. Az áttelelés nemző alakban történik a törzsekben készített telelő járatokban. Évente 2 nemzedéke várható.

Tujaszú (színes 143., 144.)

Phloeosinus thujae Perris

Syn: Hylesinus thujae Perris, H. juniperus Doebner, H. impressus Rey, H. serrifer Wichmann

A borókaszúhoz hasonló, de lényegesen kisebb, mindössze 1,2–1,3 mm. Gazdanövényköre és elterjedése megegyezik a borókaszúéval, azzal gyakran együtt fordul elő. Juniperus, Thuja, Cupressus,Chamecyparis, Sequoia és Wellingtonia fajokon mutatták ki. A 90-es évek meleg, száraz nyarai és enyhe telei kedveztek elterjedésének és felszaporodásának. Parkokban, kertekben egyre gyakrabban okozza a díszfák pusztulását. Életmódja a borókaszúéhoz hasonló. Elsődleges kártétele következtében a friss hajtások megvörösödnek és lehullanak. Az ágacskák csőszerűen kirágottak. Anyamenetei a törzsön készülnek. A befurakodás után kampószerűen kiszélesített, mélyen a szijácsban futó járatok, a bábozódás mintegy 4 cm mélyen a fában történik. A Magyarországon ültetett két leggyakoribb Thuja faj közül a Th. occidentalis-t részesíti előnyben – egy orientalis-sal vegyesen ültetett sövényből valamennyi occidentalis-t megtámadta és elpusztította, Vonyarcvashegyen, 1995-ben.

Család: TÖRZSSZÚK – Fam: Platypodidae

Lombfákon élő, monogám szúfajok. Legtöbbjük a trópusokon él, Európában egyetlen faj érdemel figyelmet.

Hengeres törzsszú (színes 148.)

Platypus cylindrus Fabricius

Társneve: Hosszúlábú szú

Syn: Bostrichus cylindrus Fabricius,

B. flavicornis Kugelann, Cylindra bimaculata Duftschmidt

Hosszú, hengeres, párhozamos oldalú faj. Feje lapos, széles. A szárnyfedők mély barázdákkal, a hátsó boltozott részen hosszú, sárga szőrzettel. Aránylag nagy fajok, hosszúk 5–6 mm. Tápnövényei elsősorban a tölgyek, de Fagus, Fraxinus, Castanea, Prunus, Tilia, Ulmus és Juglans fajokon is megél. Többszörösen elágazó anyamenetei egy síkban futnak és egy merőleges befurakodási nyílással kezdődnek, egészen a gesztig. Az elágazások az évgyűrűk mentén futnak tovább. A további elágazások mélyen a gesztbe hatolnak. A meneteket a nőstény készíti, a hím a rágcsálékot takarítja ki a menetekből. A hosszúrostú rágcsálék a törzs körül, kis kupacokban elárulja a törzsszú jelenlétét. Álló és fekvő tölgytörzseket egyformán sikerrel támad, műszakilag káros rovar. Kártétele a Xyleborus fajokéhoz hasonló.

Kép

Szúfajok rágásképei: A: Ips sexdentatus Pinus-on B: Myelophilus piniperda Pinus-on, C: Ips typographus Picea-n D: Scolytus intricatus Quercus-on (Tóth, eredeti)

Kép

Szúfajok rágásképe Fraxinus-on: A: Hylesinus fraxini B: Hylesinus orni (Endrődi, 1959)

Kép

Legyezőszárnyú faj (Sterpsiptera) Darázskedvelő legyezőszárnyú (Xenos vesparum) (Kinzelbach-Kaszab, 1977)