Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

39. fejezet - Rend: HYMENOPTERA – Hártyásszárnyúak

39. fejezet - Rend: HYMENOPTERA – Hártyásszárnyúak

A hártyásszárnyúak fejlett rovarok, testalkatuk és életmódjuk egyaránt igen változatos. Közülük kerülnek ki a legkisebb (0,2–0,3 mm) rovarok, de találhatók közöttük kifejezetten nagytestű, 5–6 cm-es hosszúságú, illetve 10 cm-es szárnyfesztávolságú fajok is. Habár a rendhez tartoznak szárnyatlan, illetve csökevényes szárnyú fajok és alakok, a hymenopteráknak általában két pár szárnyuk van, melyek közül a hátsó pár a kisebb. A hátulsó szárnyak első élén kis horgocskák találhatók, melyek segítségével az első és hátsó szárny összekapcsolható. Nyugalmi állapotban a szárnyak a potrohra borulnak. Általában jó repülők, gyors és hirtelen irányváltoztatásra képesek. A szárnyak erezete erősen redukálódott. Egyes parazitoid fajok esetében már csak a szárnyszegélyeken találunk ereket, illetve még ezek is visszafejlődtek.

Szájszervük nyaló, vagy rágó szájszerv az igen változatos táplálkozási formák függvényében. Lehetnek növényevők, pollenfogyasztók, ragadozók, de a rendben széles körben elterjedt életmód az élősködés is. Több tízezerre rúg azoknak a fajoknak száma, melyek parazitoid életmódot folytatnak. Ezek felépítése és életmódja egyaránt a sajátos életmódnak megfelelően szélsőségesen specializálódott.

A nőstények tojócsővel rendelkeznek, egyes fajoknál ennek hossza meghaladhatja a testméretet is. Az Aculeata alrendben a tojócső fullánkká módosult, mely méregmiriggyel áll összeköttetésben. A hártyásszárnyúak körében gyakori a szűznemzés, mely lehet fakultatív és kizárólagos is. Számos fajuk (pl. egyes gubacsdarazsak) nemzedékváltással szaporodik, azaz szűznemzéssel szaporodó egyivarú nemzedék és megtermékenyítés után szaporodó kétivarú nemzedék váltják egymást.

A hártyásszárnyúak teljes átalakulással (holometabolia) fejlődnek. Lárváik többnyire jól fejlett fejjel és rágókkal bírnak. Lehetnek lábatlan kukacok, illetve számos potrohi állábbal rendelkező álhernyók. Ez utóbbiak a levéldarazsakra jellemzőek.

A hártyásszárnyúak többsége szoliter életmódot folytat, de vannak közöttük társas életmódú csoportok is (hangyák, méhek, társas darazsak). Ezeknél különösen, de más csoportoknál is nagy jelentőséggel bírnak a különféle feromonok. Ezek a legváltozatosabb funkciókat töltik be (figyelmeztetés, útvonal jelzés stb.).

A hártyásszárnyúak erdészeti szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Egyes fitofág fajaik jelentős károkat okozhatnak az erdőkben, ugyanakkor közülük kerülnek ki azok a parazitoid fajok is, melyek sok erdei herbivor rovar populációit igen hatékonyan szabályozzák.

A rendnek eddig több mint 140 000 faját írták le, de egyes vélemények szerint a tényleges fajszám minden bizonnyal elérheti a 300 000-et is. A Hymenoptera taxonómia bonyolultsága már az alrendekre bontásnál szembetűnik. Egyesek a rendet 3 alrendre bontják: Növényevő darazsak – Symphyta, Tojókészülékesek – Tenebrantes, Fullánkosok- Aculeata (Bakonyi 1996). Mások az utóbbi két alrendet összevonva, Apocrita alrendként említik (Thuróczy 1999). Ehelyütt a hártyásszárnyúakat 3 alrendre bontva tekintjük át, anélkül, hogy bármelyik álláspont mellett, vagy ellen állást foglalnánk.

Alrend: SYMPHITA NÖVÉNYEVŐ DARAZSAK (LEVÉLDARÁZS ALKATÚAK)

Viszonylag kevés fajból álló, ősi csoport. A hártyásszárnyúak között kezdetleges bélyegnek tekintjük azalrendre jellemző növényevő életformát, illetve a viszonylag gazdag szárnyerezetet. A potroh teljes szélességében kapcsolódik a torhoz, ezért ezen alrend fajaira nem jellemző a másutt tipikusnak mondható „darázsderék”. A többi hártyásszárnyúhoz képest rossz repülők, ennek megfelelően kevés időt töltenek a levegőben.

Tojócsövük gyakran oldalról lapított, fűrészes fogazású. Ennek segítségével kis nyílásokat vágnak petéik számára a tápnövényük felszínébe. Más csoportoknál, mint például a fadarazsaknál a tojócső erőteljes, inkább fúrószerű. Ez teszi lehetővé, hogy a nőstény petéit mélyen a fatörzs belsejébe helyezze el.

Lárváik némileg emlékeztetnek a lepkehernyókra, de amíg azoknak maximum 5 pár potrohi állába van, a levéldarazsak álhernyói legalább 6 pár állábat hordoznak. Ez alól kivételt képeznek az aknázó életmódot folytató fajok lárvái, melyeknek nincsenek állábai, ezáltal sokkal inkább bogár lárvákra mintsem hernyókra emlékeztetnek. A bábozódás gubóban történik, akár a talajban, akár a tápnövényhez kötődve.

Az alrend fajai a legkülönfélébb tápnövényeken találhatók meg. A magasabb rendű növények szinte minden csoportján, a moháktól a páfrányokon, egyszikűeken keresztül a fásszárú növényekig egyaránt élnek levéldarázs alkatúak. A fajok nagyobb része fásszárú növényeken fordul elő. A levéldarázs alkatúak által leginkább kedvelt fásszárú családok a Saliceae, Betulaceae, Fagaceae, Rosaceae és a Pinaceae. Életmódjuk igen változatos, a lombfogyasztók és xylofágok mellett aknázó és gubacsokozó fajok is ismertek. Habár a levéldarázs alkatúak között találhatók kifejezetten polyfágok is, a fajok többsége oligofág vagy genusz-monofág.

Család: FELEMÁSCSÁPÚ DARAZSAK Fam: Xyelidae

A hártyásszárnyúak legősibbnek tartott családja. Apró termetű (2–7 mm), gyengén repülő rovarok. Csápjuk 3. íze feltűnően hosszú, ehhez csatlakozik egy további, legalább 9 ízből álló, vékony, fonalszerű ostor. A lárvák minden potrohszelvényén 1–1 pár csökevényes álláb található. A nálunk honos fajok többnyire erdeifenyő virágján élnek.

Család: SZÖVŐDARAZSAK

Fam:Pamphiliidae

Szintén ősi család. 7–18 mm nagyságú fajok, testük lapított. Tojókészülékük igen rövid. Csápjuk 7–8 ízből áll, viszonylag hosszú. Az álhernyóknak nincsenek potrohi állábai, a tori lábak serteszerűek. A lárvák szövedékben élnek, illetve leveleket sodornak össze. Magyarországon 5 nem fajai fordulnak elő (Acantholyda, Cephalcia, Caenolyda, Neurotoma, Pamphilius). A család több faja számottevő erdészeti jelentőséggel bír.

Erdeifenyő szövődarázs

Acantholyda nemoralis Thomson

Syn: Acantholyda posticalisMatsumara,

A. pinivora Enslin, Lyda stellataChristoph

11–15 mm nagyságú, csápízeinek száma 31–33. Potroha fekete, oldalán vörösessárga foltokkal. Egész Európában és Szibériában is elterjedt. Tápnövényei a Pinus fajok, főként pedig az erdeifenyő. Május–júniusban repül. A tojásrakó nőstény rövid hosszanti barázdát vág az idősebb tűkbe, ebbe ragasztja bele csónak alakú tojásait. A lárvák a kelés után rágni kezdenek és szövedéket készítenek. Koehler (1957) szerint a lárvák az idősebb és fiatalabb tűket is fogyaszthatják. A kifejlett lárva olajzöld, két hosszirányú barna sávval. A talajban, mintegy 10 cm mélységben bábozódik és így telel át. Győrfi (1957) szerint a bábok jelentős része 1–2 évig átfekszik. Erdészeti jelentősége nálunk csekély, de például Lengyelországban, egyes években 10 ezer hektárt meghaladó területen okoz károkat (Kolk 1998).

Kéktestű szövődarázs

Acantholyda erythrocephala Linné

10–15 mm nagyságú, teste kékesfekete színű. A hímek feje ugyancsak kékesfekete, a nőstényeké vörösesbarna. Áprilistól júniusig repül. Petéi henger alakúak, sárgák. Egy nőstény 30–40 petét rak le. Sorokba helyezi le őket az előző évi hajtások tűire, a kikelő lárvák is csak az idősebb tűket fogyasztják. Szabadföldön 3–4 hét alatt kelnek ki a lárvák. Ezek alapszíne zöld, rajtuk barna harántsávok láthatók. Tápnövényei a simafenyő (Pinus strobus) és egyéb Pinus fajok. Európában, Nyugat-Szibériában honos. Európában az utóbbi 150 évben kb. 10 jelentősebb tömegszaporodása volt, többségében 10–40 év közötti állományokban lépett fel. Észak-Amerikába behurcolták, ahol szintén számottevő károkat okoz.

Sárga szövődarázs

Acantholyda hyeroglyphica Christoph

Syn: Lyda campestrisLinné

12–17 mm hosszúságú, csápízeinek száma 30–37. Potroha vörösessárga, általában csak a potroh eleje és vége fekete. Egynemzedékes. Piszkos barnászöld álhernyói szövedékcsövekben élnek, melyek tele vannak ürülékkel. A fiatal tűket rágják. Tápnövénye az erdeifenyő, de simafenyőn és feketefenyőn is megtalálták (Győrfi 1957). A 10 év alatti fiatalosokat preferálja. A talajban bábozódik és itt is telel át. Nálunk helyenként, kisebb kárterülettel lép fel, legutóbb Somogy megyében észlelték lokális kártételét (Leskó 1998).

Lucfenyő szövődarázs (színes: 80.)

Cephalcia abietis Linné

Syn: Lyda hypotrophicaHartig

11–15 mm nagyságú, csápízeinek száma 22–28. A fej és a tor fekete, helyenként sárga rajzolatokkal. Potroha vörösessárga. Áprilistól júliusig repül. Tápnövénye a luc. A nőstény 4–12-es csoportokban, az előző évi tűkre rakja le tojásait. Egy nőstény tojásprodukciója általában 80 és 120 között van. Az álhernyók csoportosan, nagyméretű, zsákszerű, ürülékétől szennyezett szövedékben rágnak és csak az idősebb tűket fogyasztják. A talajban 5–25 cm mélyen bábozódnak. Diapauzájuk akár 5 évig is eltarthat. A faj jelentősége nálunk csekély, de az utóbbi 1–2 évtizedben tőlünk északra, Lengyelországban és Németországban számottevő károkat okozott (Jachym,  & Kosibowicz 1998, Otto 1998).

Család: HOSSZÚNYAKÚ FADARAZSAK

Fam:Xiphydridae

Fejük gömbölyű, a fej és az előtor közötti megnyúlt nyakról kapták a nevüket. Csápjuk vékony, serteszerű, a csápízek száma 13–19. Fehér lárváik tori lábai csökevényesek. A lárvák kidöntött lombos fák törzsében, illetve elhalt ágaiban élnek. Világszerte elterjedtek, 22 nemük és mintegy 100 fajuk ismert. Magyarországon 3 nemük (Xiphydria, Pseudoxiphydria, Konowia) fordul elő.

Nyárfadarázs

Xiphydria longicollis Geoffroy

15–22 mm hosszúságú, csápízeinek száma 17–18. Egész Európában, így nálunk is elterjedt faj. Hegy- és dombvidéken, valamint síkságokon egyaránt megtalálható. Lárvája nyár-, fűz-, éger-, nyír-, tölgy-, körte- és juharfajokban, általában két évig fejlődik. A nem további gyakoribb fajai a fűzdarázs (Xiphydria prolongataGeoffroy) és az égerfadarázs (Xiphydria camelusLinné). Az előbbi leggyakrabban Salix, Populus, Acer, az utóbbi Alnus és Betula fajokban fejlődik ki.

Család: FADARAZSAK – Fam:Siricidae

Nagytestű rovarok, hosszuk tojócső nélkül elérheti a 45 mm-t is. Hengeres testük fekete, gyakran sárga csíkos. Csápjuk serteszerű. Tojócsövük megnyúlt, erős, ennek segítségével a nőstény a fatestbe helyezi el tojásait. Ezzel egyidejűleg gombaspórákat is injektál a fába. Lárváik fehérek, hengeres testűek, rajtuk csak csökevényes torlábak vannak. Fában fejlődnek, esetenként számottevő károkat is okozhatnak. Az imágók kirepülési nyílása szabályos kör alakú, ellentétben a cincérekével, amely általában ovális. Világszerte 11 nemük és kb. 100 fajuk ismert, Európában 4 nemük honos (Sirex, Tremex, Urocerus, Xeris), ezek Magyarországon is előfordulnak. A Közép-Európában honos fajok száma 10.

Óriás fenyődarázs – Urocerus gigas Linné

Syn: Sirex gigasLinné

12–40 mm hosszúságú rovar, a legnagyobb hazai fadarázs faj. Késő tavasztól októberig repül. Lárvája fenyőkben (Pinus sylvestris, Picea abies, Larix decidua, Abies alba), ritkán lombfákban (Fraxinus, Populus), 3 év alatt fejlődik ki. A lárvák kezdetben a felszínhez közel rágnak, később mélyre fúrnak. Elsősorban hegy- és dombvidékeken gyakori. Európában elsősorban a legyengült, pusztuló fákat támadja meg, ebből fakadóan erdővédelmi jelentősége – akárcsak a többi fadarázsé – mérsékelt. Ausztráliában és Új Zélandon azonban – ahová más fadarázs fajokkal együtt behurcolták – jelentősége sokkal nagyobb. A Pinus radiata ültetvényekben igen jelentős károkat okoz. A tojásrakó nőstény egy Amylostereum areolatum nevű gombát injektál a fába, mely a fát korhasztja, ezzel a lárva számára optimális táplálékforrást biztosítva. A fák pusztulását így nem elsődlegesen maga a rovar okozza, hanem az általa terjesztett kórokozók.

Sötétcsápú fadarázs – Sirex noctilio Fabricius

Syn: Paururus noctilioFabricius

18–30 mm hosszú. Kékesfekete színű, csápja fekete. Európától Észak-Mongóliáig honos. Májustól szeptemberig repül. Lárvája különböző fenyő fajokban, elsősorban luc- és jegenyefenyőben rág. A nőstény 200–400 tojást rak elhalt, vagy pusztuló törzsekbe. A közelmúltban behurcolták Dél-Amerikába, ahol a fenyő ültetvényekben igen jelentős károkat okoz.

Kék fadarázs – Sirex juvencus Linné

Társnév: Kis fadarázs

Syn: Paururus juvencusLinné

14–30 mm nagyságú. Csápízeinek száma 19–22. Teste fémes kékesfekete, feje, tora és első potrohszelvénye fémesen csillog. Európában és Ázsiában honos. A nyári hónapokban repül. Lárvája fenyőkben fejlődik.

Sárgagyűrűs fadarázs

Tremex fusicornis Fabricius

15–40 mm hosszú, testét rövid, szürkésbarna szőrzet fedi. Szárnyai sárgán áttetszők. A nőstény potroha sárga, fekete harántcsíkokkal. Tápnövényei a lombos fák (bükk, fekete nyár, nyír). Életmódjában és tápnövényeiben is hasonló faj a fekete fadarázs (Tremex magusFabricius).

Család: ÁL-FADARAZSAK

Fam:Orussidae

Hengeres testű, 5–15 mm nagyságú fajok. A levéldarazsak közül egyedülálló módon élősködő életmódot folytatnak, lombos fákban fejlődő díszbogarak és más xylofág Coleoptera fajokparazitoidjai. Világszerte 16 nemük és 75 fajuk ismert. Magyarországon 3 fajukat mutatták ki.

Család: SZALMADARAZSAK

Fam: Cephidae

Karcsú, hengeres, vagy oldalról lapított testű rovarok. Gyengén repülnek. Csápjuk fonalszerű, vagy enyhén bunkós végű. Csápízeik száma 16–30. Lárváik fűfélék szárában, vagy cserjék ágaiban fejlődnek. Egyes fajaik búza, árpa és rozs kultúrákban jelentős károkat okozhatnak. A feketehasúszalmadarázs (Janus femoratusCurtis) tölgyek, a ritka szalmadarázs(J. luteipesLepeletier) pedig Larix, Populus, Viburnum fiatal hajtásaiban fejlődik.

Család: BOTCSÁPÚ LEVÉLDARAZSAK (színes: 85.)

Fam:Argidae

A család fajai az egész világon elterjedtek. Mintegy 800 fajjal a Symphyta alrend második legnépesebb családja. Zömök testű, nehézkesen repülő fajok. Csápjuk 3 ízből áll, ezáltal könynyen elkülöníthetők a többi levéldarázstól. Álhernyóiknak 6–8 pár potrohi állábuk van. Lombos fák, különösen rózsa, füzek és nyárak, esetenként tölgyek levelein táplálkoznak. A szőröscsápú levéldarázs (Arge rusticaLinné) tölgyek, a foltosszárnyú levéldarázs (Arge melanochroaGmelin) pedig Salix fragilis levelén fejlődik ki.

Család: BUZOGÁNYOS LEVÉLDARAZSAK(színes: 86.)

Fam:Cimbicidae

Zömök, nagytestű (5–28 mm), gyorsan repülő levéldarazsak. Csápízeik száma 7, az utolsó 2–3 csápíz bunkóvá olvadt össze, innen a család magyar elnevezése. Szemeik nagyok. A hímek rágói igen erősek, hátulsó lábuk megvastagodott. Szabadon élő lárváiknak 8 pár potrohi állába van. Zárvatermőkön élnek. Magyarországról 7 nemük ismert. Erdővédelmi jelentősége csak néhány fajnak van.

Fekete buzogányos Cimbex femorata Linné

20–28 mm nagyságú. Teste fényes fekete, de esetenként vörösbarna, vagy sárga is lehet. Európában és Ázsiában egyaránt elterjedt. Álhernyói nyíren fejlődnek.

Óriás szőrös buzogányos

Pseudoclavellaria amerinae Linné

16–21 mm nagyságú. Feje, tora fekete, ez utóbbi fémesen csillog. A potroh hátlemezei szintén feketék. Holarktikus faj, Magyarországon mindenütt gyakori. Az imágók április– május hónapban repülnek. A darázs a hajtások kérgét körberágja. A rágás körül a szövetek megduzzadnak, erről a kártétel könnyen felismerhető. Álhernyói fűz és nyár leveleken fejlődnek.

Család: FÉSŰS FENYŐDARAZSAK

Fam: Diprionidae

Zömök levéldarazsak. A nőstények csápja több, mint 9 ízből áll. A hímek csápja tollas, ez megkülönbözteti őket az összes többi levéldarázstól. Az imágók rövid életűek. A lassan repülő nőstények szexferomon segítségével vonzzák magukhoz a mozgékonyabb hímeket. A jelentősebb európai fajok feromonjai ma már egyébként szintetikusan is előállíthatók és jól használhatók a fésűs fenyődarazsak populációinak monitoring jellegű vizsgálatára (Anderbrant 1998). A nőstények tojócsövük segítségével apró „zsebecskéket” vágnak a tűkre és ebbe helyezik petéiket. Egyes fajok (pld. Diprion pini) a levegőn megkeményedő váladékkal vonják be petéiket, ezzel is védve azokat. Az egy csoportba elhelyezett peték száma, egymástól való távolságuk fajra jellemző bélyegek. Álhernyóik fenyőfélék tűin csoportosan rágnak. 8 pár potrohi állábuk van. A bábozódó álhernyó dupla falú gubót sző. A kirepülő darázs ennek tetején rág kerek nyílást. A kirágott rész néhány selyemszállal összeköttetésben marad a gubóval. Az eurázsiai fajok a Neodiprion sertifer kivételével előbáb formájában telelnek. Magyarországon 6 nemük ismert. E családba tartoznak a legnagyobb erdészeti jelentőséggel bíró fajok.

Fenyőrontó darázs (színes: 75., 76., 77.)

Neodiprion sertifer Geoffroy

Syn: Neodiprion rufusLatreille, Lophyrus rufus Ratzeburg, Diprion sertifer Geoffroy

Nagysága 6–9 mm. A nőstények barnássárgák, csápízeik száma 23. A szárnyak halványsárgák, erezetük barna. A hímek feketék, csápízeik száma 25–26. Szárnyuk világos. Egynemzedékes, az imágók júliustól októberig repülnek. A fenyőtűkre, gyöngyfűzér szerűen lerakott tojás alakjában telel át. A nőstények a tojásrakás során a jobban megvilágított faegyedeket, illetve ágakat preferálják (Blümke & Anderbrant 1997), ez az oka annak, hogy a szegélyi fák általában nagyobb mértékű tűvesztést szenvednek, mint az állomány belsejében lévők. A feketefejű lárvák áprilisban kelnek ki és csoportosan rágnak. Táplálkozásuk a késő délutáni és éjszakai órákra koncentrálódik (Prop 1960). Zavaráskor jellegzetes testtartást vesznek fel, fejüket „farkukat” felgörbítve tartják. Tápnövényeik a Pinus fajok, főként az erdeifenyő. Nálunk leggyakrabban e fajon okoz számottevő károkat, de például Skóciában a Pinus contorta a leginkább károsított fafaj (Bevan 1987). A lárvák általában csak az idősebb tűket fogyasztják. A megrágott erdeifenyő messzíről felismerhető, hiszen nincs rajta másodéves tű. Fejlődésük során általában 4 lárvastádiumon mennek keresztül. Erős szövésű gubóban, a talajban bábozódnak. A bábok egy része 1–2 évig átfekszik. Az átfekvő bábok aránya Közép-Európa alacsonyabb fekvésű területein alacsony (5% körüli), az Alpokban, 1800 m körüli magasasságban pedig eléri az 50%-ot is (Pschorn-Walcher 1965). Eurázsiában honos, Észak-Amerikába behurcolták. Magyarországon mindenütt elterjedt, korábban inkább domb- és hegyvidéki fajnak tartották (Móczár  & Zombori 1973). A nagykiterjedésű alföldi fenyvesítések eredményeként mára már az Alföldön is mindenütt tömeges, sőt legnagyobb tömegszaporodásai éppen a síkvidéki telepített fenyvesekben jelentkeznek. Leggyakrabban a fiatal, 5–20 éves állományokban okoznak számottevő károkat. A faj éves kártételi területei az utóbbi 3 évtizedben növekvő trendet mutatnak. Gradációi általában száraz, tápanyagokban szegény termőhelyre telepített monokultúrákban, különösen száraz, forró nyarak után következnek be (Larsson  & Tenow 1984, Csóka 1998). Magyarországon az 1988–1997. közötti időszakban, éves átlagban 2271 ha-on jelentkezik kártétele (Csóka 1998). A tömegszaporodások természetes összeomlásában általában a faj specifikus polyhedrosis vírusa játssza a fő szerepet. Ezt ma már ipari méretekben is előállítják, ami a faj elleni szelektív és igen hatékony mikrobiológiai védekezés lehetőségét jelenti.

Fésűs fenyődarázs (színes: 78., 79.)

Diprion pini Linné

Az imágók 8–10 mm hosszúak, csápízeik száma 19–20. Kétnemzedékes faj. Az imágók május–júniusban és augusztus–szeptemberben repülnek. A nőstény a tűk élére, sorban rakja le petéit és a levegőn megkeményedő, habszerű bevonattal fedi őket. Álhernyója vajszínű, feje barna. Az első nemzedék lárvái június–júliusban, a másodiké augusztus–szeptemberben, csoportosan rágnak. Fő tápnövénye a Pinus sylvestris. Az első nemzedék a talajban, vagy a tűkön, a második a talajban bábozódik és itt is telel át. Európa nagy részén honos, Észak-Amerikába behurcolták. Magyarországon jelentősége lényegesen kisebb, mint a Neodiprion sertifer-é. Bár az egész országban megtalálható, kisebb kártételeire is csak a nyugati országrészben volt eddig példa. A Diprion nem további faja a tarka álhernyójú levéldarázs (Diprion similisHartig), mely ritkasága miatt nálunk nem bír erdészeti jelentőséggel.

Lucfenyő levéldarázs

Gilpinia hercyniae Hartig

Az imágók 6–8 mm hosszúak, csápízeik száma 18–21. Májustól augusztusig repülnek. A hímek igen ritkák, a szokásos ivararány kb. 1:1200 (Billany 1978). Tápnövénye a luc. A nőstények a korona felső részébe, az egy éves tűkre rakják le tojásaikat. Ezekből kb. 10 nap után bújnak ki a kis lárvák, melyek a kikeléstől kezdve magányosan táplálkoznak. Kifejletten 15–20 mm hosszúak, zöld színű testükön hosszanti fehér csíkok láthatók. Szeptemberig októberig rágnak, ekkor talajra hullanak és a tűavarba másznak, ahol gubót szőnek, előbábként ebben telelnek át. Közép- és Észak-Európában honos, Észak-Amerikába behurcolták. Magyarországon több helyről előkerült, de számottevő kártételéről eddig még nincs információnk.

Család: VALÓDI LEVÉLDARAZSAK

Fam: Tenthredinidae

Többnyire 8–15 mm hosszúságúak, gyakran színes rovarok, de akadnak közöttük apró, alig 3 mm-es, fekete színű fajok is. A csápízek száma leggyakrabban 9, de lehet ennél kevesebb (7–8), illetve több is (10–16). A csáp általában fonalszerű. A tor és a szárny általában jól fejlettek (Zombori 1982).

Az imágók nappal repülnek, gyakran láthatók, amint ernyős virágzatúakon táplálkoznak. Egyes fajok imágói ragadozók. A valódi levéldarazsak között gyakori a parthenogenetikus szaporodás. Lárváik rendkívül változatos táplálkozási módokat követnek. A levélrágók mellett akadnak közöttük levél- és hajtásaknázók, termésekben fejlődők, xylofágok és gubacsképzők is. Az álhernyók igen gyakran csoportosan táplálkoznak. Tápnövényeik szintén nagyon sokfélék, többségük azonban a fásszárú növényekhez kötődik. Többnyire a talajban, gubójukban lárvaként telelnek át. Az alrend legnépesebb családja, világszerte mintegy 5000 faja ismert (Smith 1993). A Kárpát-medencében hozzávetőlegesen 600 fajuk él (Zombori 1982).

Kis lucfenyő levéldarázs

Pristiphora abietina Christoph

Syn: Lygaeonematus abietinaChor

4,5–6 mm hosszú, a nőstény feketésbarna, világos foltokkal, a hím világosbarna, potroha feketésbarna. Szárnyai viszonylag rövidek, a potroh csúcsát nem érik el. Április–májusban repül. Az imágók szinkronizáltan kelnek (Knerer 1993). A nőstény a luc friss hajtásaira rakja le tojásait. Álhernyója csoportosan rág, színe világoszöld, megegyezik a fiatal hajtások színével. A lárva jellegzetesen poloska szagú (Győrfi 1957). Csak a fiatal hajtások tűit fogyasztják. A fiatal hajtásokon jelentős tűveszteséget okozhatnak, ezek a hajtások megvörösödve lekonyulnak és el is száradnak. Első ránézésre kárképe hasonlít a kései fagyok által okozott kárképre. Az álhernyók a talajban gubót szőnek és abban telelnek át. Egyes populációkban igen magas (67%) is lehet az átfekvő bábok aránya (Pschorn–Walcher 1982). A meghosszabbodott diapauza – mely a levéldarazsaknál széles körben jellemző – számottevő jelentőséggel bír a populációk túlélése szempontjából. Ez tulajdonképpen nem más, mint a „kockázat elosztása” (spreading the risk) elnevezésű túlélési stratégia. Azokban az években, amikor a populáció denzitása magas, az egyedek jelentős része hosszabb diapauzát kezd, ezzel két-három, esetleg 4 évre, előre is biztosítja a szükséges populációnagyságot, még akkor is, ha a közbenső évek valamilyen oknál fogva nagyon kedvezőtlenek (időjárás stb.) lennének a faj számára. Másként fogalmazva, a faj néhány évre előre képes átmenteni magát. Hasonló jelenségről tettünk említést a Neodiprion sertifer esetében is. Itt is igaz az összefüggés, hogy a zordabb klímájú területeken rendre magasabb a meghosszabbított diapauzát folytató egyedek aránya (Pschorn–Walcher 1982).

Elsősorban a fiatal állományokban, karácsonyfa telepeken okoz jelentősebb károkat. Az utóbbi évtizedben hazai jelentősége jelentősen megnövekedett (Leskó 1997). Az Északi- Középhegységben (elsősorban a Hegyközben és Hegyalján) évente néhány száz hektáros kártétele jelentkezik, erre – elsősorban szárazabb periódusokban – a jövőben is számítani kell.

A nem másik jelentős faja a kétnemzedékes kis vörösfenyő-levéldarázs (Pristiphora laricisHartig). Álhernyói a vörösfenyő fiatal hajtásain csoportosan rágnak.

Tölgy levéldarázs (színes: 82.)

Caliroa cinxia Klug

Syn: Caliroa sebetiaCosta

A kb. 5mm hosszúságú, fekete imágók júniustól augusztusig repülnek. Kétnemzedékes, de az első nemzedék darazsai is két hullámban rajzanak. Sikeres második nemzedéket csak a korábbi hullám produkál (Schönrogge 1991). Egy nőstény átlagosan 35 körüli petét rak (Schönrogge 1991). Feltételezhető, hogy parthenogenetikus populációi is léteznek. Tápnövényei a tölgyek, a hosszúkás csepp alakú lárvák a levelek fonákján csoportosan hámozgatnak. Fejük vörösesbarna, testüket sárgás színű nyálkás váladék fedi. Ez a bevonat a természetes ellenségek (pld. hangyák, parazitoidok) elleni védelmet szolgálja. Európában honos, de Zombori (1982) Magyarországon még szórványos előfordulásúként említi. Mára már elterjedtnek mondhatjuk. Síkvidéki kocsányos tölgyesekben helyenként már érzékelhető károkat is okoz. A nem további, nálunk is előforduló fajai a Caliroa annulipes (Klug), a C. varipes (Klug) és a C. cerasi (Linné). Mindhárom faj előfordul erdei lombos fák levelein. A C. cerasi a Rosaceae családba tartozó tápnövényeken gyakori, cseresznye és meggy ültetvényeken érzékeny károkat is okozhat. A C. annulipes a leginkább polyfág, a tölgyek mellett füzeken, nyárakon, hársakon és vadgyümölcsökön is előfordul. A fajok lárvái némi szakértelemmel elkülöníthetők, a fenológiájukban is mutatkoznak különbségek.

Körtedarázs – Hoplocampa brevis Klug

Társnév: poloskaszagú körtedarázs, körtedarázs

Syn: Tenthredo brevisKlug

4,5–5,5 mm hosszúságú, sárgásbarna rovar, a hímek nagyon ritkák. Egynemzedékes, a nőstények április–május hónapban repülnek és körtefélék (Pyrus domestica, P. pyraster) virágjára rakják tojásaikat. Esetenként más gyümölcsfák virágjában, illetve termésében is kifejlődhet. A kikelő lárvák a fiatal gyümölcsökben táplálkoznak. A lárvastádium időtartama 3–4 hét. A kifejlett lárva 8–10 mm hosszú, szenynyes fehér színű. A fertőzött körték korán lehullanak, a 10–15 mm-es méretet általában már nem érik el. Erős fertőzése jelentős terméskiesést okoz. A talajban bebábozódik és áttelel. Európában, a legészakibb részek kivételével elterjedt, Magyarországon mindenütt megtalálható.

Levélsodró rózsadarázs

Blennocampa pusilla Klug

Syn: Tenhredo pusillaKlug

Az imágó 3–4,5 mm hosszú, fekete. Áprilistól augusztusig repül, valószínűleg évenként több generációja is kifejlődhet. Tápnövényei a vad és termesztett rózsafajok. A nőstény a levelek szélére rakja tojásait. A levelek a főér mentén lefelé besodródnak, gyakran sprilásisan meggörbülnek, csőszerű gubacsot képeznek. Lárvája zöld színű. Európában és Szibériában is elterjedt, Magyarországon mindenütt közönséges, gyakran tömeges. Kisebb rózsa egyedeken esetenként a levelek 80–90%-át is megfertőzi.

Lapátos nyír levéldarázs (színes: 81.)

Croesus septentrionalis Linné

A darázs 8–10 mm nagyságú, piros és fekete színezetű. Kétnemzedékes, az első nemzedék májusban, a második augusztusban repül. Anőstény petéit a levélnyélre, illetve a levél fonákjára rakja. Egy-egy fán több levélre rakja le tojásait. Fő tápnövényei az éger és a nyír, de előfordul nyárakon és mogyorón is. Álhernyói csoportosan, a levéllemez élén júniustól szeptemberig táplálkoznak. Sorban egymást követve rágnak a levél csúcsa felé. Amikor az első helyen haladó lárva eléri a levél csúcsát, visszamászik a sor végére (Heitland & Pschorn– Walcher 1993). Naponta mintegy 17 órát töltenek táplálkozással. Kifejletten 20–25 mm hosszúak, alapszínük sárgás, testükön fekete foltok vannak. A talajban bábozódik. Közeli rokon faja a Croesus varusVillaret és a C. latipesVillaret. Az előbbi égeren, az utóbbi nyíren él.

Kis szil levéldarázs

Kaliofenusa ulmi Sundevall

Syn: Kaliofenusa intermediaThomson,

K. alsia MacGillivray

3–3,5 mm hosszú, fekete, csápízeinek száma 9. Egynemzedékes, április– májusban repül. Szilek levélfelszínén készít foltaknákat. Mint a többi aknát készítő darázs esetében, a lárva a nap nagy részében táplálkozik. A táplálkozást általában csak addig szünetelteti, amíg az aknán belül helyet változtat, illetve ürülékét csomókba rendezi. Palaearktikus faj, Észak-Amerikába behurcolták. Nálunk mindenütt elterjedt.

Tölgy aknász levéldarázs

Profenusa pygmaea Klug

3–4 mm, fekete, lábai világosak. Egynemzedékes. Csak a nőstényeket ismerjük, ezek májusban repülnek és a tölgyek (főként Q. robur, Q. petraea) leveleire, az érzugokba rakják petéiket. A lárvák a levelek felszínén készítenek foltaknákat, melyek az érközökből indulnak ki. Egy levélen több akna is lehet. Európában elterjedt, Magyarországon is bárhol megtalálható.

Nyír aknászdarázs – Messa nana Klug

Syn: Messa intercusZetterstedt, M. quercus Cameron, M. laetaEnslin

Kicsi, 4–5 mm nagyságú, egynemzedékes faj. A hímek nagyon ritkák. A nőstények a levelek élére rakják tojásaikat, az egészen fiatal fácskákat preferálják. A lárva a nyári hónapokban a nyír levelek felszínén, szabálytalan alakú foltaknában él. Az aknában szabálytalan elrendezésű ürülékcsomók láthatók. Az álhernyó kisebb megszakításokkal a nap minden szakában táplálkozik, összesen közel napi 21 órát tölt el táplálkozással. A majdnem folyamatos táplálkozás egyébként általánosan jellemző a levélaknát készítő fajokra (Heitland & Pschorn–Walcher 1993). Valószínűsíthető, hogy a folyamatos táplálkozás lehetőségét az akna szolgáltatta viszonylagos védettség biztosítja. Közép- és Észak-Európában, Közép-Ázsiában honos, Észak-Amerikába behurcolták. A közeli rokon sárgavállú aknászdarázs (Messa hortulanaKlug) álhernyói a nyárak levelein aknáznak.

Fűzlevél gubacsdarázs

Pontania proxima Lepeletier

Syn: Pontania flavipesCameron, P. gallicola Cameron, P. gallicolaStephens

A faj parthenogenetikus úton szaporodik, a hímek nagyon ritkák. A nőstény darázs a levél oldalereire rakja tojásait. Tojásrakáshoz azokat a fajtákat, hibrideket, illetve egyedeket preferálja, melyeknél a levél felszínen kevesebb szőr van. A lárva bab alakú, 6–8 mm hosszúságú gubacsban fejlődik, mely a levél felszínén és fonákján egyaránt kiemelkedik. Tápnövényei a Salix alba, aurita, caprea, cinerea, fragilis, pentandra, viminalis. A Palaearktikumban elterjedt, nálunk is gyakori. A Pontania nem fajai kizárólagosan a füzekhez kötődnek. A nem nálunk is gyakori további két faja a Pontania viminalis (Linné), P. vesicator (Bremi–Wolf). Az előbbi a levélfonákon okoz 5–12 mm átmérőjű, gömbölyű, szivacsos állagú gubacsot, az utóbbi szintén a levélen képez 20–30 mm hosszúságú, vékonyfalú, hólyagszerű gubacsot.