Ugrás a tartalomhoz

Erdészeti rovartan

Tóth József (2014)

Agroinform Kiadó

Alrend: TOJÓKÉSZÜLÉKESEK(színes: 83., 84.)

Alrend: TOJÓKÉSZÜLÉKESEK(színes: 83., 84.)

Tenebrantes

A Tenebrantes alrendbe tartozó hártyásszárnyúak tojókészüléke hengeres, vékony, a test hosszát egyes fajoknál 2–3-szor is meghaladhatja. Az alrendbe tartozó fajok mérete, morfológiája és életmódja is igen változatos. A fajok túlnyomó része parazitoid életmódot folytat, de vannak közöttük ragadozók és herbivorok is. A tojókészülék a parazitikus életmód egyik fontos kelléke, ez teszi lehetővé, hogy a nőstény tojásait a gazda szöveteibe helyezze, esetenként még akkor is, ha az a fa belsejében, 2–3 cm mélyen, rejtett életmódot folytat. A parazitoid Hymenopterák gazdaköre széles, gazdáik igen sok rovarrendből kerülnek ki, de egyes taxonjaikra általában bizonyos fokú (esetenként igen magas fokú) specializálódás jellemző. A Hymenoptera parazitoidokra négy különböző tojásrakási forma jellemző (Győrfi 1957).

1.        teljesen szabadon

2.        a gazda mellé, illetve annak közelébe

3.        a gazdára

4.        a gazda testébe

Megkülönböztetünk ekto- és endoparazitoidokat aszerint, hogy a parazitoid lárva a gazda testében, vagy testfelszínén fejlődik. A gazdában a parazitoid fejlődhet egyedül (szoliter), illetve csoportosan (gregár).

A Hymenoptera parazitoidok, az egyéb természetes ellenségekkel együtt meghatározó szerepet játszanak az erdei herbivor rovarfajok populációinak szabályozásában. E szerepük jelentősége leginkább akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egy-egy rovarfajt véletlenszerűen behurcolnak olyan területekre, ahol korábban nem volt honos, de számára megfelelő tápnövény(ek) állnak rendelkezésére. A behurcolt fajokra igen gyakran jellemző a rendkívül gyors terjeszkedés és a kiterjedt kártétel elsősorban annak köszönhető, hogy a populációit szabályozó természetes ellenségek nincsenek jelen az újonnan elfoglalt területen. Ezen a felismerésen alapszik a klasszikus biológiai védekezés, melynek alapvető eleme a behurcolt herbivor faj természetes ellenségek meghonosítása az új elterjedési területen.

Az alrend herbivor fajai közé az igen magas fokon specializálódott gubacsdarazsak tartoznak. A Tenebrantes alrendet Magyarországon 8 családsorozat képviseli. Erdészeti vonatkozásban közülük 5 (Evanioidea, Cynipoidea, Chalcidoidea, Proctrotrupoidea, Ichneumonidea) tarthat számot érdeklődésre.

Család: FADARÁZSÖLŐ FÜRKÉSZEK Fam: Aulacidae

A család fajai (mintegy 150) világszerte elterjedtek, xylofág bogarak és fadarazsak endoparazitoidjaiként számottevő erdészeti jelentőséggel is bírnak. A közönséges fadarázsölő (Aulacus striatus Jurine) például a Xiphydria fadarazsak legjelentősebb tojásparazitoidja.

Család: KÉSPOTROHÚ DARAZSAK

Fam: Ibalidae

Összesen 10 fajuk ismert (Fergusson 1986), közülük 2 (Ibalia rufipesCresson és I. leuspoidesHochenwarth) fordul elő hazánkban. Ezek nagysága 10 mm körül van. A Siricidae családba tartozó fadarazsak endoparazitoidjai, a fejlettebb lárvák exoparazitoidok is lehetnek. Az I. leuspoides a fadarázs embriókat, illetve az egészen fiatal lárvákat, az I. rufipes pedig az idősebb lárvákat parazitálja. A tojásrakó nőstények ugyanazon csatornán keresztül juttatják be tojásaikat, ahol a fadarázs nőstény is tette. Ezek megtalálásában, illetve a tojásrakás stimulálásában a fadarázs által beinjektált szimbionta gombának (Amylostereum spp.) van szerepe (Madden 1968, Spradbery 1970a). A parazitált fadarázs lárvák jóval kevesebbet táplálkoznak, azaz jóval rövidebb lárvajáratokat készítenek a fatestben. A család több faját biológiai védekezési programok keretében Ausztráliába is betelepítették, jelentősen csökkentve ezzel a behurcolt fadarazsak által fenyőültetvényekben okozott károkat.

Család: GUBACSDARAZSAK (színes: 89., 90.)

Fam: Cynipidae

Kisméretű, rendkívül sajátos életmódú herbivor rovarok. Vannak közöttük olyan fajok, melyek önállóan nem képesek gubacsot okozni. Ezek más gubacsdarázs fajok által okozott gubacsok szöveteiben élnek. Ezt az életformát inquilinizmus-nak nevezzük, mely magyarra „társbérlő életmódként” fordítható. Képviselői például a Synergus nem fajai. A gubacsokozó fajok túlnyomó része a tölgyekhez kötődik. Magyarországon ez 10 genuszba tartozó, mintegy 100 fajt jelent. Életmódjuk és az általuk okozott gubacs felépítése is igen változatos. Legtöbb fajukat az okozott gubacs alapján biztonsággal meg lehet határozni. A gubacsdarazsak a tölgyek szinte bármely szervén képezhetnek gubacsokat, ahol differenciálódásra képes szövetek vannak jelen (gyökér, hajtás, rügy, levél, virágok, termés). A gubacsdarázs lárva a rendellenes differenciálódásra készteti a körülötte lévő szöveteket, ennek végeredménye a gu-bacs, ami egyrészt védelmet, másrészt táplálékforrást is biztosít a benne élő lárva számára.

Egyes fajoknak csak az egyivarú, másoknak pedig csak a kétivarú nemzedékét ismerjük. Számos fajról tudjuk, hogy teljes életciklusa során egy kétivarú és egy egyivarú nemzedék váltja egymást. A nemzedékváltó fajok egy részénél, mindkét nemzedék képes egy gazdán kifejlődni, másoknál ehhez feltétlenül szükség van két különböző tölgyfajra. Ezek egyike minden esetben a cser (Q. cerris), a másik pedig a Quercus genus Quercus alnemének valamely faja (Q. robur, Q. petraea, Q. pubescens). A különböző nemzedékek morfológiailag is eltérő imágói, időnként sajátos bonyodalmat okoztak. A két különböző nemzedéket nemritkán különböző fajként írták le és sokuk esetében csak napjainkban derül ki, hogy ezek nem különböző fajok, hanem egymásnak váltónem-zedékei.

A tölgyeken kívül rózsákon, hegyi juharon és számos lágyszárú növényen találkozhatunk gubacsdarazsak okozta sajátos formájú képződményekkel, a gubacsokkal.

Nagy magyar gubacsdarázs

Andricus hungaricus Hartig

Csak az egyivarú nemzedéket ismerjük, ez kisebb-nagyobb nyúlványokkal borított egy-kamrás, gömbölyű gubacsot okoz Quercus robur rügyén. Az egyik legnagyobb gubacs, átmérője eléri a 40 mm-t is. Fala vastag, fás. Közepén üregben található a 4–5 mm-es, gömbölyű, enyhén lapított lárvakamra, melyben a fehér színű lárva található. A gubacsokozó fajon túl egy-egy gubacsban akár 40 inquiline egyed is kifejlődhet. A gubacsok ősszel lehullanak és belőlük gyakran csak 3–4 év után repülnek ki a darazsak. A hosszú átfekvési idő a „kockázat elosztása” elnevezésű túlélési stratégia része, melyről a levéldarazsaknál már szóltunk. Magas csersav-tartalma (ca. 20%) miatt a múlt században kiterjedten gyűjtötték.

Suska gubacsdarázs

Andricus quercuscalicis Burgst

Társnév: Zsírosgubacs

Syn: Andricus cerriBeijerinck

A faj kétivarú nemzedéke a cser hím virágján képez 1,5–2 mm hosszúságú gubacsot. Ebből májusban kirepülnek a darazsak és a nőstények párosodás után a kocsányos tölgy makk-kezdeményeire rakják tojásaikat. Itt fejlődik az ismert suskagubacs, mely szabálytalan alakú, enyves, ragadós felszínű. Egy makkon akár 3–4 gubacs is kifejlődhet, de a gubacsok mindig csak 1–1 lárvát tartalmaznak. Augusztusban, az egészséges makkok előtt a földre hullik. A gubacsban lévő egyivarú nőstények a talajon áttelelnek és tél végén, februárban repülnek ki, tojásaikat a cser virágrügyeire rakják. Gyakori a lárvák 2–3 éves diapuzája is. A gubacsot magas csersav-tartalma (20–33%) miatt a múlt század végén gyűjtötték. Gyakran a makktermés 90–95%-át is fertőzi különösen olyan állományokban, melyek közelében idősebb cseres található. Természetes elterjedési területe egybeesik azzal a területtel, ahol a cser és a kocsányos tölgy areája átfedi egymást. Mivel a csert az utóbbi 1–2 évszázadban előszeretettel ültették Nyugat-Európában parkokban és arborétumokban, megnyílt az út északnyugati irányú terjeszkedése előtt. Ma már Írországban is megtalálható.

Osztrák gubacsdarázs (színes: 87., 88.)

Andricus kollari Hartig

Nemzedék- és gazdaváltó faj. Kétivarú nemzedéke cser rügyben, egyivarú nemzedéke tölgyek (cser kivételével) rügyén okoz 10–30 mm átmérőjű, gömbölyű, sima felületű, egykamrás gubacsot. Általában fiatal csemetéken, sarjhajtásokon tömeges. Esetenként olyan tömegben van jelen, hogy a csemete növekedését észrevehetően visszafogja. Ez általában olyan helyeken fordul elő, ahol a csemetekert, illetve az erdősítés idős cseres közelében van. Bizonyos fenológiai eltérésektől és a gubacs megjelenésétől eltekintve hasonló, nemzedék- és gazdaváltó életmódot folytat az Andricus lignicola Hartig és az Andricus corruptrix Schldl. is.

Szivacs gubacsdarázs

Biorhiza pallida Olivier

Syn: Andricus terminalisFabricius, A. sieboldiHartig

Nemzedékváltó faj, de mindkét nemzedéke előfordulhat egyazon tápnövényen (Quercus robur, Q. petraea, Q. pubescens). Az egyivarú nemzedék szabálytalan alakú, 1–2 cm nagyságú gubacsa a talajfelszínhez közeli gyökereken található. Az ebben fejlődő egyivarú nőstények szárnyatlanok. Ezek tél végén másznak fel a fára és a hajtásvégi rügyekre rakják le tojásaikat. Atavaszi, kétivarú gubacs szembetűnő, dió nagyságú, élénkpiros, sokkamrás, szivacsos szövetű. Egy-egy gubacsból általában vagy csak hím, vagy csak nőstény egyedek kelnek ki. Ez azért van, mert az egyivarú nőstények utódai egyneműek. Ha egy gubacsból hímek és nőstények is kelnek, akkor valószínű, hogy a rügybe kettő, vagy több nőstény is lerakta petéit. Egész Európában elterjedt.

Golyó gubacsdarázs

Cynips quercusfolii Linné

Syn: Dryophanta scutellarisMayr

A kétivarú nemzedék idősebb fák kérgén, illetve az előző évi hajtások alvórügyein képez 2–4 mm hosszú, tojásdad, egykamrás gubacsokat. Az őszi egyivarú nemzedék a levelek fonákján 15–25 mm átmérőjű, gömbölyű, szivacsos gubacsot okoz. Színe a megvilágítási viszonyok függvényében a sárgászöldtől a sötétpirosig változhat. A gubacs közepén fejlődik a magányos lárva. A gubacs általában a levéllel együtt hullik le a talajra, benne már a kifejlett egyivarú nőstény telel át. Mindkét nemzedéke kifejlődhet a Quercus alnem fajain, főként a Q. robur-t és a Q. petraea-t kedveli. Egyivarú nemzedékének gubacsa az előbbin sima felületű, az utóbbin pedig rücskös. Egész Európában elterjedt.

Lencse gubacsdarázs (színes: 91.)

Neuroterus quercusbaccarum Linné

Syn: Dryophanta pseudodistichaKüster, Spathegaster interruptorHartig,Diplolepis flavipesFourcroy, Diplolepis lenticularisOlivier., Cynips longipennisFabricius, Neuroterus malphigiiHartig.

Kétivarú nemzedéke április–májusban a levelek fonákján, vagy a hím virágzat tengelyén fejleszt 4–8 mm átmérőjű, gömbölyű, egykamrás, áttetsző üvegszerű gubacsokat. Ezekből júniusban repülnek ki a darazsak. A nőstények a megtermékenyítés után a levelek fonákjára, az oldalerekre rakják tojásaikat. A kikelő lárvák 4–6 mm átmérőjű, 2 mm magas, lapos, kúpszerű gubacsot okoznak. Egy-egy levélen akár 50–60 gubacs is kifejlődhet. Augusztusban, szeptemberben a földre hullanak, az egyivarú nőstények a következő év tavaszán repülnek ki és levél, illetve virágrügyekbe rakják le tojásaikat. Tápnövényei a Quercus alnembe tartozó tölgyek, elsősorban a kocsányos és kocsánytalan tölgy. Egész Európában elterjedt. A Neuroterus nem másik gyakori képviselője a selyemgomb gubacsdarázs (Neuroterus numismalisOlivier). Tápnövényei és életciklusa hasonló az előző fajéhoz. Kétivarú nemzedéke apró levélgubacsokat okoz, egyivarú nemzedéke pedig aranysárga színű, selymes felületű, gombszerű gubacsban fejlődik a levelek fonákján.

Juhar gubacsdarázs – Pediaspis aceris Gmelin

Syn: Pediaspis sorbiTisch, Cynips

pseudoplatani Johnson

A kétivarú nemzedék a levelek fonákján, az ereken képez 6–10 mm átmérőjű gömbölyű, vagy tojásdad egykamrás gubacsokat. Ritkábban levélnyélen, vagy a virág kocsányán is kifejlődhet. Frissen zöldesvörös, később megbarnul. A parazitált gubacsok alakja szabálytalan, felületük kitüremkedésekkel borított. A darazsak júniusban repülnek ki és a megtermékenyített nőstények a talajfelszíni vékony gyökerekre rakják le tojásaikat. Az egyivarú nemzedék 6–8 mm nagyságú, gömbölyű gubacsokat képez. Ezek többnyire csoportosan jelennek meg, általában össze is nőnek. Tápnövénye a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), ritkábban a korai juharon (Acer platanoides) is előfordul.

Rózsa gubacsdarázs (színes: 92.)

Diplolepis rosae Hartig

Ágas-bogas, merev tüskeszerű szőrökkel fedett többkamrás gubacsot képez, melynek átmérője a 6–7 cm-t is elérheti. A gubacsban az esetek túlnyomó részében csak nőstények fejlődnek, a hímek aránya általában kevesebb, mint 4% (Askew 1960). A darazsak májustól júniusig repülnek és megtermékenyítés nélkül rakják le tojásaikat a bomló levélrügyekre. Egy rügybe akár 30 tojás is kerülhet. Októberre a lárvák teljesen kifejlődnek, a gubacsban telelnek át. Áprilisban bábozódnak be. A gubacsok általában az olyan Rosa egyedeken tömegesek, amelyek száraz termőhelyen, tápanyagokban szegény talajon tenyésznek. A Diplolepis nemnek számos további faja képez gubacsokat a Rosa fajok különböző részein.

Szeder gubacsdarázs

Diastrophus rubi Hartig

Rubus fajok fiatal, zöld hajtásain képez hengeres, 5–12 mm átmérőjű, 10–60 mm hosszúságú gubacsot, melynek felületén a felszínhez közeli lárvakamrák kidudorodnak. A lárvák az ovális, 2–2,5 mm átmérőjű kamrában telelnek át, az imágók tavasszal repülnek ki.

Család: FÉMFÜRKÉSZ FÉLÉK

Fam: Chalcididae

A rendkívül népes család fajai általában igen apró termetűek. Nevüket kékes, zöldes, csillogó színezetükről kapták. Életmódjuk rendkívül változatos. Többségük más rovarfajokban parazitoidként fejlődik, de sok közöttük a hyperparazitoid is. Ökológiai jelentőségük rendkívül nagy, meghatározó szerepet játszanak több erdészeti jelentőségű rovarfaj populációjának szabályozásában. Többségükben lepke és légybábokban fejlődő endoparazitoidok. A Brachymeria intermedia például a Lymantria dispar igen jelentős parazitoidja Európában, ezért Észak-Amerikába is betelepítették, a behurcolt gyapjaslepke elleni biológiai védekezés céljából.

Család: HENGERES FÉMFÜRKÉSZEK Fam: Eurytomidae

Világszerte 1100 fajuk ismert. Többségük parazitoidok, de herbivor fajok is vannak közöttük. A családból többek között számos erdészeti jelentőségű lepkefaj (pl. Euproctis chrysorrhoea, Lymantria dispar), illetve gubacsdarazsak parazitoidjai kerülnek ki.

Család: HOSSZÚFARKÚ FÉMFÜRKÉSZEK

Fam: Torymidae       

A világon mintegy 1500 fajuk ismert, melyek túlnyomó része parazitoid. Ezek főként gubacsdarazsakban, illetve gyapjaslepkék és sodrómolyok bábjaiban élősködnek. A kisebbségben lévő herbivor fajok általában specialisták és különféle magokban élnek. Közülük több faj számottevő jelentőséggel bír. A Megastigmus suspectus Borriespéldául a jegenyefenyő magjaiban él, néha olyan tömegesen, hogy veszélyezteti a szaporítóanyag ellátást (Skrzypczynska 1978). Hasonló életmódot folytat és hasonló jelentőséggel bír a duglaszfenyőhöz kötődő M. spermatrophus Wachtl.

Család:SUGARAS FÉMFÜRKÉSZEK Fam: Pteromalidae

A fémfürkész-alkatúak egyik legnagyobb családja, mely világszerte kb. 3100 leírt fajt foglal magába. Életmódjuk, gazdakörük rendkívül változatos. Többségük elsődleges parazitoid, ezek leggyakrabban legyek, hártyásszárnyúak, bogarak és lepkék lárváiban, bábjaiban élősködnek. Kisebb részük más parazitoid fajokban kifejlődő hyperparazitoid. Számos fajuk a tápnövényhez fizikailag is kötődő herbivor rovarokban (gubacsokozók, levélaknázók, xylofágok) fejlődik. Több fajuk jelentős szerepet tölthet be egyes erdészeti jelentőségű rovarfajok populációinak szabályozásában. A Pteromalus puparum és a Psychophagus omnivorus például számos lepkefaj bábjának gyakori és tömeges élősködője, a Xiphydriophagus meyerinckii pedig egyes fadarazsak gyakori és igen hatékony természetes ellensége

Család: SZIVÁRVÁNY-FÉMFÜRKÉSZEK Fam:Encyrtidae

Népes család, mintegy 3000 fajjal. Nagy részük pajzstetű lárvák endoparazitoidja, de ugyancsak vannak közöttük az Encyrtidae, a Aphelinidae és a Braconidae család fajainak hyperparazitoidjai is. A magyar erdőkben is gyakori Copidosoma fajok különféle lepkefajok tojásainak polyembryonikus parazitoidjai, azaz egy tojásban több lárvájuk fejlődik. A gyapjaslepke (Lymantria dispar) egyik legjelentősebb tojásparazitoidja az Ooencyrtus kuwanae. Japánból telepítették be az USA-ba. A darázs 1 mm nagyságú, az erdei alomban telel. Tavaszszal repül, a gyapjaslepke, illetve más lepkefajok tojásaiba petézik. Évente 3–4 nemzedéke is kifejlődhet, egy generáció életciklusa kb. 20–25 napig tart (Sweetman 1958).

Család: KARCSÚ FÉMFÜRKÉSZEK

Fam:Eulophidae

A családnak mintegy 3000 ismert faja van, ezek többsége elsődleges parazitoid. Gazdáik főként az aknázómolyok, de más rovarcsoportok is parazitálnak. Tojás, lárva és bábparazitoidok egyaránt vannak közöttük. A család számos faja számottevő erdővédelmi szerepet játszik. Az Achrysocharella ruforum például a fésűs fenyődarazsak egyik jelentős tojásparazitoidja, a Dahlbominusfuscipennis pedig ugyanezen család bábjainak ektoparazitoidja. Az Eulophus és az Euplectrus nemek fajai lombfogyasztó lepkéket parazitálnak. A Chrysocharis fajoklevélaknázókban élősködnek, az Entedon fajok pedig bogarat támadnak meg. A Minotestatrichus ecus a Magyarországon közelmúltban elterjedt vadgesztenye moly (Cameraria ohridella) egyik legjelentősebb parazitoidja (Thuróczy  & Reider-né 1998).

Család: PETE-FÉMFÜRKÉSZEK

Fam:Trichogrammatidae

530 fajuk ismert. Mindegyikük más rovarfajok endofág tojásparazitoidjaként fejlődik. Több fajuk számottevő erdészeti jelentőséggel bír. A sokgazdás Trichogrammaembryophagum számos erdészeti jelentőségű lepkefaj tojásaiban fejlődik, gyakran igen magas tojásmortalitást okozva.

Család:VALÓDI FÜRKÉSZDARAZSAKFam: Ichneumonidae

Népes, 60 000 leírt fajt magába foglaló család, melyet több, mint 30 alcsaládra osztanak (Townes 1969). Lárváik a legkülönbözőbb rovarfajok lárváiban és bábjaiban fejlődnek, de akadnak közöttük ektoparazitoidok és ragadozók is. Többségükben specialisták, egy-egy, vagy kisszámú gazdaállathoz kötődnek, de akadnak közöttük olyanok is, melyeknek sok gazdája ismert, illetve ezek taxonómiailag egy-mástól távol állnak.Erdészeti jelentőségű fajaiknak még csak a felsorolására sincs lehetőség. Ehelyütt csak néhány gyakoribb fajukról ejtünk szót. A ripacsosfürkészek (Pimplinae) alcsaládjához tartozó Gregopimpla inquisitorScopoli számos erdészeti jelentőségű lepkefaj (Lymantria dispar, Euproctis chrysorrhoea, Malacosoma neustria, Tortrix viridana) hernyó-jának parazitoidja. A Pimpla turionellae Linné a fenyőilonca (Rhyacionia buoliana) élősködője. Az Itoplectis pachymerusHartig a Bupalus piniarius és a Panolis flammea egyik jelentős parazitoidja. Az óriás fenyődarázsfürkész (Rhyssa persuariaLinné) fadarazsakban élősködik. E faj igen nagytestű, tojócsöve mintegy 40 mm. Ennek segítségével a több centiméter mélyen táplálkozó fadarázs lárvát is parazitálni tudja. A nőstény egyesével rakja petéit a fadarázs rágta járatba, lárvája exoparazitoidként élősködik a gazda lárván (Spradbery 1970b). Az Ephialtes nem egyes fajai hasonló méretűek, ezek elsősorban cincér lárvákat parazitálnak. A tojásrakó nőstény csápját a fához ütögetve térképezi fel az üreg elhelyezkedését és ezután kezdi el tojócsövét a fába mélyeszteni.

A Banchinae a Campopleginae és a Cremastinae alcsaládok, akárcsak a legnagyobb fajszámú Ichneumoninae alcsalád legtöbb faja szintén Lepidoptera lárvák és bábok élősködője, számos fajuk kiemelkedő szerepet játszik ezek populációinak szabályozásában.

Család: GYILKOSFÜRKÉSZEK

Fam:Braconidae

Rendkívül népes család, napjainkban 40 000 fajuk ismert. A családot jelenleg 35 alcsaládra osztják. Túlnyomó többségük elsődleges parazitoid, a hyperparazitizmus nem jellemző rájuk.

A Doryctinae alcsalád fajai a kéregben és fában táplálkozó Coleoptera fajok parazitoidjai. A Rogadinae alcsalád Rogas és Oncophanes nemei Lepidoptera fajok – közöttük erdészeti jelentőséggel bírók – élősködői. Az Aphidiinae alcsalád képviselői, a Praon, Tryoxis és a Protaphidius nemek fajai kivétel nélkül levéltetvek endoparazitoidjai.

A Meteorus, a Zele és a Macrocentrus nemek fajai lepkefajok jelentős parazitoidjai, az utóbbi nem fajai főként bagolylepkéket és sodrómolyokat parazitálnak. Erdészeti szempontból talán legismertebb az Apantales genus. Az Apantales aterRatzeburg a sodrómolyok egyik igen jelentős élősködője, az Apantales sericeusNees pedig egyes, gyakran tömeges araszolólepkék hatékony parazitoidja. Az A. ater nősténye egyesével rakja le tojásait a sodrómoly lárva testére. Egy nőstény általában 350–700 tojást rak. Évente 2–3 nemzedéke fejlődik ki (Balázs  & Papp 1989). A Glyptapantales liparidis a Lymantria dispar egyik legjelentősebb hártyásszárnyú parazitoidja. A nőstények kiváló hatékonysággal találják meg a fiatal Lymantria hernyókat, ezért a faj a gazda alacsony populációdenzitásnál a legsikeresebb (Schopf  & Hoch 1998). A nőstények az 1–3. stádiumú lárvákba rakják petéiket. Ennek révén a széllel terjedő fiatal hernyók már parazitáikat is viszik magukkal. A lárvák 3–5 nappal a tojásrakás után kelnek ki. Egy hernyóban akár 60 lárva is kifejlődhet. A lárvastádium időtartama függ a hőmérséklettől és az egy gazdában fejlődő lárvák számától is. Átlagos lárvaszám (20) esetén ez kb. 22–24 nap, magas lárvaszámnál (30 felett) pedig 31–32 nap (Schopf  & Hoch 1997). Így a fajnak évente 2–4 nemzedéke fejlődhet ki. A nemzedékek száma a környezeti hőmérséklet mellett nagyban függ attól, hogy a Lymantria dispar hernyói mellett milyen más gazdák állnak rendelkezésre. A Lymantria hernyók elhúzódó kelése és fejlődése esetén (természetes populációkban ez általános) ebben a gazdában kifejlődhet két nemzedék. További gazdái a Dasychyrapudibunda, az Orgyia antiqa, az Euproctis chrysorrhoea, a Macrothylacia rubi és az Arctia caja lehetnek. Az utóbbi három, hernyó alakban telelő faj nagy valószínűséggel alkalmas arra is, hogy a parazitoid bennük lárvaként átteleljen. Ezek egyébként a Lymantria dispar-ral együtt előfordulnak tölgyeseinkben, de fenológiájukban eltérnek attól. A kifejlett Glyptapantales lárvák leggyakrabban a 4. lárvastádium végén hagyják el a Lymantria hernyót és mellette bebábozódnak. A darazsak 5–7 nappal a bábozódás után kelnek ki (Schopf & Hoch 1997). Apró, fehér, bábhéjaik még a darazsak kirepülése után is sokáig a fán maradnak.