A nyelvi kifejezések jelentésének a vizsgálata részben a szemantika, részben pedig a pragmatika feladata. A szemantika a pragmatikával szemben a jelentésnek a beszédhelyzettől (a beszélőtől-hallgatótól, a megnyilatkozás helyétől és idejétől) független aspektusait vizsgálja. Attól függően, hogyen, hogy a szavak jelentését vizsgáljuk-e vagy a szavaknál nagyobb nyelvi egységekét, szószemantikáról, illetőleg mondatszemantikáról beszélünk. A szó és a mondat jelentése szorosan összefügg. A szavak mondatokban fordulnak elő, a mondatban nyerik el teljes jelentésüket. A szavak közötti jelentésrelációk is csak mondatszinten érvényesülnek. Például az elad és megvesz igék között ellentétes viszony áll fenn, ezek az igék egymás konverzei. Ez azonban csak mondatszinten válik nyilvánvalóvá: Péter eladta a kocsiját Jánosnak – János megvette Pétertől a kocsiját. Ennek ellenére a szavak jelentésének vizsgálatakor gyakran elvonatkoztatunk a mondattani szempontoktól.

A szószemantika egyik alapproblémája a szavak közötti szemantikai viszonyok leírása, ami többnyire – a választott elméleti kerettől is függően – szemantikai jegyek segítségével történik. A [Felnőtt] jegy segítségével különböztethető meg egymástól a nő – kislány, medve – medvebocs, ló – csikó; a [Hím] jegy segítségével a férfi – nő, bácsi – néni, fivér – nővér; az [Okoz] jegy segítségével a megöl – meghal, eszik – etet, csinál – csináltat. A szemantikai jegyek a szavak szemantikai jelentésleírásának fontos elemei még akkor is, ha velük a jelentés nem írható le kimerítő módon. Arra azonban mindenképpen alkalmasak, hogy segítségükkel a szótár elemeinek fontosabb jelentéstani osztályait meghatározzuk.^[2]

Más esetekben a jelentésleírás lényegében – a lexikográfiai gyakorlattól lényegesen nem különböző módon – parafrázissal történik. A becsuk ige lexikográfiai meghatározása a ’nyílást vminek mozgatásával befed’ parafrázisból áll, amelyben felfedezhető a kauzatív jelentésmozzanat, amelyet az [Okoz] jeggyel jellemeztünk. Az elősbbi parafrázis pontosabban tehát így is megfogalmazható: ’X egy olyan állapotváltozást idéz elő (okoz), amely egy nyílást eltüntet’. A parafrázisokból a fentihez hasonló módon kivonhatók azok a jelentéselemek, amelyek a szótári elemek bizonyos osztályaira jellemzőek (ilyen például a [Válik] jegy, amely az állapotváltozást jelentő igék jellemző tulajdonsága).

A szavak jelentését a nyelvi kontextus is befolyásolhatja. Az eszik ige jelentését a ’táplálékot szájába vesz és lenyel’ körülírással jellemezhetjük. Más azonban a levest eszik és a pörköltet eszik esetében az eszik ige jelentése: a ’rágás’ jelentésmozzanatát csak a második esetben tartalmazza. A szószemantikai jellemzésekben éppen ezért gyakran két szintet különböztetünk meg: a többnyire alulspecifikált (tehát hiányos) alapjelentést és a kontextus alapján specifikált jelentést.^[3] Az alapjelentés és a kontexuálisan specifikált levezetett jelentés közötti különbséget jól mutatja például a vág ige viselkedése, amelynek (egyik) alulspecifikált jelentése ’éles eszközzel leválaszt’; ez a jelentés mondatkontextusba ágyazva különböző jelentéselemekkel egészülhet ki:

Az (1a) mondatban a ’leválaszt’ kiegészül a ’kisebb darabokra vág’ jelentéselemmel, az (1b) mondatban a kontextuális jelentés megegyezik az alapjelentéssel, az (1c–d) mondatban a vágás eredménye a ’megrövidül’. Már ezekben az értelmezésekben is szerephez jutnak világismereti tényezők, amelyek azonban az ’éles eszköz’ pontosabb meghatározásakor válnak teljesen nyilvánvalóvá. Fát tipikusan baltával szoktunk vágni, kenyeret késsel, hajat ollóval, füvet kaszával vagy főnyíróval. Az ’éles szerszám’ nem megfelelű használata elfogadhatatlan mondat hoz vezethet:^[4]

Az ’éles eszköz’ pontosítása természetesen a folytonosan változó világismerettől függ. A lexikai jellemzés a fentiek szerint a kontextuális tényezők mellett mindennapi ismereteinkből levezethető elemekkel is kiegészülhet. Ezeknek a jellemzése azonban nem tartozik a szigorú értelemben vett szószemantika feladatai közé. A szójelentés szerkezete a fentiek szerint így foglalható össze:

A kontextuális jelentés azt jelzi, hogy mondatban használva a szó milyen entitásra, milyen cselekvésre vonatkozhat. Eddig csak erről az ún. denotatív jelentésről szóltunk. A strukturális és formális-logikai jelentéselméletek elsősorban a denota tív jelentéssel foglalkoznak. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a szószemantikai vizsgálatok köréből ki kell zárnunk az egyéb jelentésfajták (pl. a nyelvrétegbeli vagy az érzelmi jelentés) vizsgálatát.^[5]

A kontextuális jelentés viszonylag állandó. Ha egy bizonyos X alapjelentés egy Y kontextusban jelenik meg, akkor jelentése mindig Z. Azt mondhatjuk tehát, hogy a kontextuális jelentés az alapjelentés és a kontextus ismeretében előrejelez hető (prediktábilis). Az előrejelezhetőség a szemantikai jelentés minden más szempontnál fontosabb meghatározó tényezője.

A szószemantika fontos területe a morfoszemantika, a morfológiailag komplex szavak jelentésének a vizsgálata (lásd a „Morfoszemantika”. pontot). A morfoszemantika különösen a magyarhoz hasonlóan gazdag szóképzéssel rendelkező nyelvekben játszik fontos szerepet. Egyes esetekben viszonylag egyszerűen tudunk számot adni a szóalkotás révén létrejött szavak jelentéséről, más esetekben bonyolultabb levezetéssel kell számolnunk. Az olvasgat az olvas ige által jelölt cselekvés csökkent intenzitását fejezi ki, az olvastat pedig műveltetést. Az újságolvasó összetett szóban az előtag az utótag vonzataként értelmezhető. A morfoszemantikában a komplex szavak elemeinek jelentését adottnak tekintjük, és csak azokat a jelentéselemeket határozzuk meg, amelyek a komplex alakzatot létrehozó morfológiai műveletekhez kapcsolódnak. Ebből a szempontból – mint látni fogjuk – a morfoszemantika nem különbözik a mondatszemantikától.

A mondatszemantika a szójelentést veszi alapul és a mondatszerkesztés szabályaira támaszkodva vezeti le belőlük a szintaktikai szerkezetek, illetőleg a mondat jelentését. Például a keres ige lexikai jellemzésében (alapjelentésében) nemcsak az szerepel, hogy a keres tárgyas ige, hanem az is, hogy az ige tárgya határozatlan névelős tárgy esetében kétféleképpen értelmezhető: a tárgy lehet specifikus és nem specifikus. Az előbbire példa a (4a), az utóbbira a (4b).^[6]

A jelentés levezetéséhez ismernünk kell tehát a keres ige releváns szótári jel lemzőit, valamint a predikátum szintaktikai szerkezetét.

Egy másik példát véve: a tud ige lexikai jellemzésében többek között utalnunk kell arra, hogy az ige argumentumként (tárgyi vonzatként) kijelentést (propozíciót) is megenged. Az (5a) mellett (5b) is lehetséges mondat.

Az (5b) mondatnak van egy fontos szemantikai tulajdonsága: a hogy kötőszós mellékmondatban kifejezett kijelentést igaznak tételezzük fel, ezért a mondat tagadása a mellékmondat igazságtartalmát nem érinti, tehát a (6) mondat mellékmondata ugyanúgy igaznak tekintett állítást fogalmaz meg, mint az (5b) mondat.

(6) Nem tudja, hogy a barátja megjött.

A szótári jellemzésnek tehát arról is szólnia kell, hogy a tud ún. faktív ige, amely propozicionális vonzat esetében előfeltevéssel (preszuppozícióval) jár, és ezt az előfeltevést a beágyazott mellékmondatban kifejezett állítás fogalmazza meg.^[7]

Végül nézzünk egy példát az aspektus területéről.^[8] A magyarban az aspektus nem tisztán lexikai kategória: szintaktikai eszközökkel a folyamatos igei szerkezet befejezett szemléletű szerkezetté, a befejezett szemléletű igei szerkezet pedig folyamatossá alakítható át. A sétál, szed folyamatos szemléletű igék, a (7a–b) mon datok viszont befejezett aspektusúak.

A (7a) áltárgyas szerkezet, a sétál igéről tehát tudnunk kell, hogy áltárgyas szerkezettel perfektiválható. Ezt azonban nem kell külön megadnunk a sétál ige szótári jellemzésében, mert a sétál tárgyatlan folyamatige (mint a dolgozik, játszik), és minden tárgyatlan folyamatige perfektiválható áltárgyas szerkezet segítségével. A szed ige néhány más ige társaságában (pl. hoz, vesz) az ige után álló névelőtlen tárggyal és sajátos hangsúlymintával tehető perfektívvé. Ilyen esetben a tárggyal jelölt dolog az igével jelölt cselekvés révén válik elérhetővé, hozzáférhetővé. Ezt a tárgyat utótárgynak nevezzük. Az említett igék lexikai jellemzésében tehát szerepelnie kell annak az információnak is, hogy az ige lehetővé teszi az utótárggyal való perfektiválást. Ebben az esetben tehát nem hivatkozhatunk egy általánosan jellemezhető szemantikai igeosztályra.

Aportalanít igét tartalmazó (8a) mondat folyamatos, a (8b) mondat befejezett aspektusú.

Vajon a portalanít ige aspektuálisan kétértelmű? Figyeljük meg, hogy bővítmények nélkül az ige folyamatos szemléletű, és az, hogy a (8b) befejezett szemléletű, a tárgynak, illetőleg a határpontos időmódosítónak köszönhető. A perfektív olvasat tehát kompozicionálisan jön létre. A szótárban azonban nem elegendő, ha a portalanít igét folyamatos igeként jellemezzük, mert nem minden lexikailag folyamatos ige tehető megfelelő tárgyi bővítménnyel, illetőleg határpontos időmódosító segítségével befejezetté. A portalanít ige lexikai jellemzésében ezért ennek a le hetőségére is utalnunk kell. Mivel úgy tűnik, hogy ez a lehetőség minden fosztóképzős melléknévből -ít képzővel létrejött ige esetében - néhány további szemantikai feltétel teljesülése esetén - fennáll (víztelenít, lomtalanít, féregtelenít, érzéstelenít stb.), az említett jellemzés lexikai szabállyal is megoldható.

Az igekötőtlen igék között is találunk befejezett szemléletű igéket. Ilyen a győz, nyer, vesz, kap, és mivel ezek az igék nem alkotnak semmiféle szemantikai osztályt, minden igét külön-külön meg kell jelölnünk a szótárban. Az igekötős igékegy része kompozicionális eszközök segítségével progresszív aspektusúvá tehető (lásd a „A progresszív aspektus”. pontot). Progresszív szemléletű szerkezet befejezett szemléletű igéből abban az esetben hozható létre, ha az igekötő és ige jelentése kompozicionális: be + megy, össze + szed. A kompozicionalitásra nem kell minden egyes lexikai egység esetében külön utalnunk: a határozói jelentést hordozó igekötbőből és igéből termékeny szabállyal létrejött alakzatok mindig kompozicionálisak. Ezzel szemben a meg + árt, ki + kopik nem kompozicionális, nincs tehát *éppen ártott meg, *éppen kopott ki. A nem kompozicionális igekötős igék vagy lexikalizálódott alakzatok, vagy pedig olyan igekötős igék, amelyekben az igekötő elvesztette eredeti határozói jelentését (pl. agyon-dolgozza magát, ki-piheni magát).

A fenti példákból az az általános tanulság szűrhető le, hogy a mondatjelentés levezetésében általában csak olyan lexikai információra van szükségünk, amely közvetlenül befolyásolja a szintaktikai szerkezet szemantikai értelmezését. A portalanít igéről csak azt kell tudnunk, hogy olyan folyamatos aspektusú igéről van szó, amely megfelelő tárgyi bővítmény és határpontos időmódosító segítsé gével a mondat szintjén befejezetté tehető. Hasonlóképpen mondatszemantikai szempontból a tud igéről elég azt tudnunk, hogy faktív ige, a sétál, dolgozik, játszik, fut igéről pedig azt, hogy tárgyatlan folyamatigékről van szó. A szószemantika teljes eszköztárára, illetőleg a lexikai egységek kimerítő jellemzésére az említett szerkezetek leírásához nincs szükség.