Ugrás a tartalomhoz

A magyar irodalom történetei

Szegedy-Maszák Mihály

Gondolat Kiadó

Ez a munka egészen más céllal jött létre, mint A magyar irodalom története című, eredetileg hatkötetes, mintegy négy évtizeddel ezelőtt befejezett áttekintés, mely a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében Sőtér István főszerkesztésével készült. Akkor még lehetett úgy összefoglalást készíteni a magyar irodalmi örökségről, hogy a szerzők kevéssé próbálták érvényesíteni a nemzetközi irodalomtudomány korabeli szempontjait. Az itt olvasható háromkötetes munkának viszont az a fő jellemzője, hogy egy sor olyan irányzat tanulságait veszi tekintetbe, amely döntő hatást tett az irodalom értelmezésére a legutóbbi száz év során. Olyan fejezetekkel találkozhat itt az olvasó, amelyekben a szerzők a strukturalizmus, a hermeneutika, a dekonstrukció, az új historizmus és a kultúratudomány távlatából értelmezik a műveket és intézményeket, s az irodalmat a művelődés tágabb összefüggésrendszerébe illesztik.

Tartalomjegyzék

Letölthető anyagok
DC metaadatok
Cím:
A magyar irodalom történetei
Szerzők:
Szegedy-Maszák Mihály
Kiadó:
Gondolat Kiadó
Közreműködők:
Gondolat Kiadó
Azonosító:
ISBN 978 963 693 007 3
Források:
A magyar irodalom történetei
Nyelv
Magyar
Tárgyszavak
irodalom, történelem, társadalom, információ
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
TÁMOP 4.2.5.B Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása