Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

6. fejezet -

6. fejezet -

Tartalom

A, Á

A, Á

abroncshal J. mélytengeri, a piacokon gyakori hal; Lepidopus caudatus, Aphanopus carbo.

A Nyelvtörténeti szótár idézi a MonTME. (Monumenta Historica. Török-magyarkori történelmi emlékek I–II.) egy XVI. századi adatát: „Egy abroncsos halat vöttünk 45 d.” Számos helyen adatolható egy hazai vizeinkben előforduló faj abroncsos hal’nagyon szálkás hal, a bordát képező szálkák erős kidomborodással összeérnek’ (Nyr. 25) neve: R. 1890: ua. (NySz.); a népnyelvben ÚMTsz. | Nyr. 25: abroncsos ’ua.’.A hal faji azonosítása az adatok alapján lehetetlen.

A tengeri abroncshalfélék, abroncsos halak aTrichiuridae családba tartoznak. Az abroncshal összetett névben szereplő abroncs ’gyűrűszerűen szorosan összefogó pánt’ jelentésű, amely a hordó dongáit vagy a fa kocsikereket összetartó karika alakú vaspánt. A legtöbb szláv nyelvben az obrucs szó ilyen jelentésű. A magyar szó n hangja arra mutat, hogy igen korán, a második évezred elején került nyelvünkbe, amikor sok szláv nyelv őrizte még a nazális magánhangzókat. Az abroncshal terminus megfelelője a ném. Bandfisch ’Cepola, Lepidopus, Trichiurus’ (VNAE.) (ezek az Atlanti-óceán keleti vizeiben és a Földközi-tengerben honos halak).

A sertefarkú halak ’Trichiurus’ nemzetségébe azok az abroncshalfélék tartoznak, amelyeknek a farka hosszú, sörte alakú hegyben végződik. Erre utal a lat. szaknyelvi Trichiurus nemi név is (< gör. thrix, trichósz ’haj’). Az ezüstös sertefarkúhalat ’Trichiurus lepturus’ alakja miatt kardhalnak is nevezik. A pikkelylábúak ’Lepidopus’ nemzetségébe tartozó halak sajátos nevüket azért kapták, mert testük szinte teljesen csupasz, visszafejlődött hasi úszójukat mindössze egy pikkelypár jelképezi. Erre utal a latingenusnév is (< gör. lepísz, léposz ’pikkely’ és pousz ’láb’).

A fekete abroncshal ’Aphanopus carbo’ igen híres hal Madeirán, ahol a portugál espada nevén ismerik. Ez ugyanúgy ’kard’ jelentésű, mint a német, orosz vagy spanyol neve. A latin Aphanopus nemi név görög elemekből áll, gör. aphanész előtagja ’rejtett, láthatatlan’, itt ’eltűnt, elvesztett’ jelentésű, utótagja (gör. pousz ’láb’) itt ’hasi uszonyt’ jelent. A latin carbo fajnév pedig ’szén’ jelentésű, a hal fekete színére utal, akárcsak számos nevében: ang. black scabbardfish, black espada, dán sort sabelfisk, fr. sabre noir, ném. schwarzer Degenfisch, stb.(FB.).

A villásfarkú abroncshal ’Lepidopus caudatus’és a szerzői ekvivalens farkos abroncshal (VNAE.) elnevezés a hal jellegzetes farkára utal. A genusnevet lásd fent, afajnév ugyancsak a sajátos farokra utal, hiszen a lat. caudatus ’farkos, farokkal ellátott’ jelentésű. A vörös szalaghal ’Cepola rubescens’ terminus esetében a névadási szemlélet háttere e hal abroncs, szalag alakú testformája. Nevében a jelző, akár lat. szaknyelvi rubescens fajneve, a hal vöröses pikkelyeire utal. A vörös szalaghal szó szerinti megfelelője azol. bandiera rossa (EL.), ang. red bandfish és a ném. roter Bandfisch (VNAE.).

♦ Az abroncshalfélék a sertefarkúak (Trichiurus) nemzetségébe, a pikkelylábúak (Lepidopus) nemébe tartoznak. A Cepolidae család a sügérfélék rendjének tagja. Általában pirosas vagy rózsaszínű testük igen nyúlánk és oldalról lapos, vagy csupaszok, vagy pedig csak igen kis pikkelyek borítják. Hátúszóik összeolvadtak, s az egyetlen hátúszó a test legnagyobb részét szegélyezi. A snuk a nagyobb termetű és ragadozó életmódot folytató abroncshalfélék közé tartozik. Az ausztráliai partokon gyakran nagy rajokban jelenik meg, az ottani sporthorgá­szok csónakkal vontatott horoggal is fogják. Igen ízletes fehér húsa van. A fekete abroncshal pikkelyei hiányoznak a testéről, ezért a zsidóknak tisztátalan, tilalmas. 1500–2000 méter mélyben él, a szivárvány minden színében pompázik, de amint kifogják, egyrészt azonnal megöli a légnyomáskülönbség, másrészt – fényre érve – bőrük megfeketedik. Madeira szigetén gyakori étel. Külsőre leginkább az angolnához hasonlít, a bőrétől igen nehéz megfosztani (érdes kesztyűvel ledörzsölik róla a fekete felhámot). Igen nagy a szeme, kígyószerű teste 1–1,5 méter hosszú. A villásfarkú abroncshal hosszúkás, ezüstös, pikkelyek nélküli teste két méteresre is megnő. Az Atlanti-óceán trópusi és szubtrópusi vizeiben, a Csendes-óceán néhány részén és a Földközi-tengerben honos rablóhal. Májustól októberig leginkább Szicília keleti partja mentén, Messinától Cataniáig fogják. Erős harapása van. Igen jóízű húsa kedvelt étel. Az Emory Egyetem kutatói azonosították az első olyan halat, amely az evolúció során megváltoztatta látásmódját. Az abroncshalon tett felfedezés azért is rendkívüli, mert ez a hal az egyetlen ismert állatfaj, amely képes volt molekulatörléssel megváltoztatni vizuális spektrumát.

2004-ben a fekete abroncshal az európai közösségi hajókra alkalmazandó éves fogási mennyisége (a fajokra és területekre vonatkozó halfogási korlátozások alá eső területeken) élősúly tonnában: össz. 11 357 tonna (Az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2004. 12. 31.). A faj jelölésére használandó kód: BSF; „vonóhálóval halászható, a fekete abroncshal járulékos fogásait bele kell számítani a kvótába” megjegyzéssel (uo. lásd Jogszabályok, 2007. 1. 20.).

ácsmadár J. nagy tarkaharkály; Dentrocopos major.

A madár legkorábbról adatolható neve a magyarban fakusz (1643: Com:Jan. 1643). Az ácsmadár nyelvjárási elnevezés; N. Nyr. 1961: Szécsiszentlászló. A névadási szemlélet háttere a harkályok kopácsolása. A fák kérge alatt élő hernyókat eszik, táplálékszerzés közben erős csőrükkel vagdalják az ágakat, fatörzseket. A németben ugyancsak használatos a tarkaharkály ’ács’ jelentésű Zimmermann (KissMad.) társneve. Hasonló szemléletű N. tarka fakopogtató,fa-vágó, fakopáncs, favágittó, favagdacs (uo.) elnevezése is. Tompa Mihály Erdei lak című versében említi az ácsmadár tevékenységét:

S hallik itt-ott vén cser oldalárul

Tarka harkály gyors kopácsolása.

♦ A harkályok legfőbb „szerszáma” a csőr. Ez olyan erővel csapódik a fához, hogy ha a csőrkávák nem volnának összekapcsolva egy különleges szerkezettel a kopácsolás idejére, szétszakadna. Fejét, agyát is védeni kell, a csőr tövénél levő izmok fékező hatást fejtenek ki. Másrészt az ütések mindig derékszögben érik a fát, így nem ráznak annyira. A harkályok olyan rovarokra vadásznak, amelyeket a többi kúszó madár nem ér el, mert túl mélyen rejtőznek. Nem csipeszt, hanem vésőt használnak. Amikor sikerül belekalapálni egy rovar járatába, következik a nyelv szerepe. Bizonyos fajoknál a nyelv négyszer olyan hosszú, mint a csőr. A hosszú nyelvet egy tokban „tárolja”, a tok körül elhelyezkedő nyálmirigyek a nyelvet ragasztószerű váladékkal vonják be. Ez a nyelvet fedő, szúrós szőrszálakkal együtt kitűnő szerszám a lárvák kiszedéséhez. Fészküket is a csőrükkel vésik ki, az odú alján levő forgácsra rakják a tojásaikat.

Még egy érdekes harkályszokás a dobolás. Ezt a hímek csőrükkel végzik. Kiválasztanak egy száraz ágcsonkot vagy egy rezonáló fát, s azt kopácsolják a csőrükkel, megfelelő ütemben. A nagy tarkaharkály például húszat üt egy másodperc alatt. A dobolás célja a párkeresés, de a többi hím harci riadónak tekinti, és messziről elősietnek, hogy a harcból kivegyék a részüket.

Lásd még: fakopáncs, harkály, küllő, tarkaharkály.

afrikai harcsa J. a piacon és a horgászok körében népszerű, bajuszos szájú hal; Clarias gariepinus.

Hivatalosan először 1984-ben hozták be hazánkba, napjainkban tíz-tizenöt kisebb-nagyobb halgazdaságban tenyésztik.

Összetett nevében az afrikai jelző eredeti élőhelyére utal. Az összetétel utótagját lásd a harcsa szócikkében. Számos idegen nyelvi nevét ugyancsak – vélt vagy valós – származása alapján kapta; vö. ang. North African catfish, illetve philippine catfish, thailand catfish (EL.),ném. afrikanischer Raubwels (FB.).

Ugyancsak a harcsa halnév megfelelőjével alkotott fi. konnamonni, or.сом клариевый, dán vandremalle, sv. asiatisk vandrarmal, ålmal, ném. Wanderwels (EL.) elnevezése.

♦ Az afrikai harcsa elterjedési területe magába foglalja egész Afrika területét, Kis-Ázsiát és Törökország déli részét. Meleg vízi állat lévén hazánkban csak termálvizekben vagy az erőművek hulladékhőjét hasznosító gazdaságokban tudják tenyészteni: Szarvason, Tukán, Tiszafüreden és a dunántúli hőforrások környékén. Testformája leginkább a mi menyhalunkéhoz hasonlít, lapos feje testtömegéhez viszonyítva kisebb, mint más harcsáké. Teste megnyúlt, hengeres, az elülső részén felülről, a farokrészen oldalról összenyomott. Nagy feje erősen lapított, hátrafelé szélesedik, szeme aránylag kicsi. Szája nagy és végállású, körülötte nyolc bajuszszál található. A kopoltyúüreg zacskószerű képződményeinek segítségével a légköri oxigént is fel tudja venni, ezért az oxigénben szűkös, időszakos vizekben is megél. Az intenzív haltermelő telepeken nevelt afrikai harcsa természetes vizekbe nem telepíthető, de horgásztavaink igen gyakori lakója.

Lásd még: harcsa.

agáma J. a pikkelyes hüllők rendjének gyíkfaja.

Latin eredetű nemzetközi szó az agáma. A telepes agáma ’Agama agama’ idegen nyelvi elnevezései a latinból kölcsönzött névvel: ang., holl. agama, cs. gama, ném. Agame, or. aгама, sv. agam (EL.). A sztyeppei agáma ’Agama sanguinolenta’ a németben szintén Steppenagame, az oroszban ugyancsak cтепная агама(VNAE.); a kaukázusi agáma ’Agama caucasia’ megfelelője a németben kaukasische Agame, a franciában agame caucasien, az oroszban қавқаэсқая агама (uo.).

A gallérosagáma esetében a névadási szemlélet háttere az volt, hogy ez a gyík teste két oldalán és nyaka alatt összehajtogatva gallért visel. Ha megijed, szétnyitja gallérját. (A gallér kimerevítését a nyelvcsonti szarvacskák teszik lehetővé.) A szakállas agáma ’Pogona minor’ a torkán felálló tüskékről kapta nevét. A fej oldalsó részétől kiinduló, valamint a tarkótájékon elhelyezkedő kicsúcsosodó pikkelyeiről nevezték el, amely összhatásában „szakállszerű” külsőt kölcsönöz. Feje háromszögletű, kinövések, tüskék találhatók rajta. Emiatt tüskés agámának is nevezik. A vörösfejű agáma egész feje tűzvörös, latin colonorum fajneve szintén pompás színére utal. Az ázsiai víziagámát ’Physignathus cocincinus’ a hímek színe miatt másképp zöld víziagáma, ang. greenaquatic agama néven is hívják. Alapszínük élénk olívazöld, levélzöld vagy kékeszöld. A sivatagi agáma ’Agama mutabilis’ nevének jelzője e faj élőhelyére utal.

♦ A nemzetségnek ma mintegy 64 faját különböztetik meg, amelyek Délkelet-Európától egész Afrikán és Délnyugat-Ázsián át Indiáig terjedtek el. Ahol előfordulnak, ott nagy számban élnek. A közönséges agáma a hüllők osztályában a Squamata rendhez, a gyíkok alrendjéhez és az agámafélék ’Agamidae’ családjához tartozik. Európában is előfordul, az Égei-tenger néhány szigetén, főleg a Kykládokon. Különben Kis-Ázsia, Szíria, Mezopotámia és Egyiptom északi része a hazája. A telepes agáma hazája Nyugat-Afrika, ahol többnyire a félsivatagos és sztyeppes területeken, sziklás-köves vidékeken él. Száraz terráriumban jól tartható és látványos faj, ezért szerte a világon tenyésztik. A szakállas agáma Ausztráliából származik. A kifejlett állat akár félméteresre is megnő. Felfokozott izgalmi állapotban a torkán a szakállát erőteljesen kifeszíti, a száját pedig szélesre tátja. Ezáltal a torokpikkelyek igen ádáz külsőt kölcsönöznek neki, s közben a teste felfúvódik, szinte kör alakúvá változtatva a hátát is. A vö­rösfejű agáma Afrika nyugati partjain észak felé Szenegálig, dél felé a Kunéne folyóig honos. Mindenütt látni őket a kunyhók agyagfalain, a szalma- és gyékénytetőkön, valamint a fehér falakon, amelyek az épületeket körülkerítik. A sivatagi agáma Észak-Afrika sivatagjainak legnagyobb részén, a Szaharától Egyiptomig igen elterjedt. Az ázsiai víziagáma vagy zöld víziagáma Indiában, Dél-Kínában, Kelet- és Délkelet-Ázsiában honos, elsősorban a vízparti erdőkben fordul elő. Terráriumokban szerte a világon tartják.

Lásd még: gyík.

agár J. hosszú lábú, hegyes orrú, nyúlánk vadászkutya.

Korai felbukkanású állatnév a magyar írásbeliségben, helynévben 1193-tól, személynévként 1211-től adatolható (OklSz.). Köznévként 1395 k.: leporosus: agar (BesztSzj.), 1405 k.: ua. (SchlSzj.), 1560 k. ua.(GyöngySzt.), 1581: Egi eurw agarra walo (OklSz.), 1582: agarakkal, 1584: agar, 1585: agarakat, 1588: agarat (SzT.), 1604: agar (MA.),1625: Agarak, 1670: agár (SzT.), 1708: agár ’Molossus, Vertagus’, agár kutyó; növénynévben agár mony, agár ’Orchis, Satyrion’ (PP.).

Korábban a törökből magyarázták, azonban csak palatális változatok mutathatók ki. Valószínűleg szláv jövevényszavaink közé tartozik, mégpedig északi szláv, a vadászkutya neve a cseh vagy lengyel királyi udvarból származhat; vö. cs. és szlk. ohar, le. ogar, szbhv. ògar, szln. ogar ’agár, vadászkutya’ (TESz.). A szláv nyelvekben valószínűleg török jövevény. A népnyelvben az agár a Székelyföldön ’sovány’ jelentésű (MTsz.), melléknévi jelentésénél a névadási szemlélet háttere az agár nyúlánk testének karcsúsága. Nyelvjárási alakváltozata az ogār (CsángSz.), ogárkutya (ÚMTsz.).

A Székelyföldön hosszúkutya az agár (Kriza:Vadr.) testfelépítése miatt. Ismert agárfélék az afgán agár, angol agár (greyhound), arab agár (sloughi), lengyel agár (chart polski), magyar agár, olasz agár, orosz agár (borzoj), perzsa agár (saluki), skót szarvasagár (deerhound), spanyol agár (galgo espanol).

Hogy az állatnevekkel milyen szabadon bántak a növénynévadásban, arra jó példa az Orchisagárfű neve (R. 1604: MA.). Már a XVI. századtól adatolható hasonneve, az agármony (R. 1590:SzikszF.). Utóbbi metaforizációval mint összetétel vált növénynévvé; így botanikai terminusként tulajdonképpen nem összetétel, csak morfológiai tekintetben. A nyelvben már más jelentésben meglévő összetett szó vált egyszerű botanikai terminussá; részben idegen nyelvi mintára. A magyar agármony név ellen többen kikeltek, pl. Földi János szerint (Természeti história. Pozsony, 1801) „nem jobb lett vólna é az illyen Nevekre egy pohár Léthe vizet inni, az által magának a’ Bészedőnek is azokat elfelejteni, és a’ tanúlni kivánó maradéknak Nemzeti Nyelvünk tsúfságára által nem adni??” Ő a „gyermeki, tsúf, alatsonyságot mutató betstelen Nevek” között sorolja fel, noha jó képzésű, szemléletes és igen elterjedt név volt. Még a debreceni füvészkönyv szerzői, a felvilágosodás racionalizmusát képviselő Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály is hasonlóan vélekednek a népi növénynevekről. Az agármony elnevezés ugyanis a növény gumójára utal, mivel azok az agár ivarszervéhez hasonlítanak. Mint Kassai 1833-ban fogalmazott: „gyökere hasonló a’ kettős tojományhozz, iker petéhezz”. Az alacsony szárú évelő növénynek valóban két, tagolatlan gumója, iker­gumója van.

♦ Az agár az egyik ősi kutyaféle, elegáns vadászkutya. Szívós, kitartó, jellegzetesen karcsú testalkattal. Másik fő erénye a bátorság, ezért nemcsak apróvadat vadásztak vele, hanem farkas-, sőt leopárdvadászatra is használták. A magyar agárral rendszeresen őzre, szarvasra és vaddisznóra is vadásztak. Valaha csak a módosabb nemesek hódolhattak az agarászásnak. A lovas agarászaton a vadász lóháton ült, és mellette haladtak, nyeregnél, az agarak. Amint a vadat megpillantották, a kutyákat hajszára engedték. Az agarak hosszú lábaikkal igen gyorsak, testsúlyuk is könnyeddé teszi mozgásukat. Ma már agarakkal csak elvétve vadásznak (Ázsia és Afrika néhány országában). Viszont közkedvelt sport lett a pályaversenyzés, ahol technikai berendezések segítségével – műnyúl, startbox stb. – rendezik meg az agarak futtatását.

A ma élő agárfajták közös őse az egyiptomi agár, amelynek létezéséről már a Kr. e. III. évezredből vannak bizonyítékok. A magyarok valószínűleg már a honfoglalás előtt is ismertek és használtak a vadászaton agárhoz hasonló kutyákat, amelyek a látásukra és a gyorsaságukra támaszkodtak a vadállatok üldözésekor. A későbbi korokban szintén divatos és előkelő tevékenység volt az agarászat, Hunyadi Mátyás is szenvedélyesen agarászott. Igazán ismert kutyafajtává Széchenyi István tevékenysége nyomán vált. Az 1840-es években egymás után alakultak az agarászegyletek. Az agarászat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukását követően újra fellendült, mivel nem kellett hozzá fegyverviselési engedély.

Lásd még: kutya.

ajakosmedve J. ormányszerűen megnyúlt ajkú medve; Melursus ursinus.

Korábbi szaknyelvi fajneve Melursus labiatus (WbZ.) volt, amelyben a szaknyelvi latin labiatus fajnév ’ajakos’ jelentésű. Nevében a jelzőt az indokolja, hogy széles és lapos homlokú feje hosszú, keskeny, hegyesen kinyúló, sajátságos alkatú, ormányszerű arcorrá nyúlt meg. Ugyanis az orrporcogó lapos és könnyen mozgatható lemezzé szélesedik, ide nyílnak a haránt tágult és keskeny választófal által elkülönített orrlyukak. Az orrlyukakat oldalt határoló orrcimpák nagymértékben mozgathatók; hosszú, erősen táguló ajkai még jobban mozgathatók. Ezek már rendes helyzetükben is messze az állkapocs elé érnek, és annyira megnyújthatók, kitolhatók, hogy csaknem csövet alkotnak. Ennek a csőnek kialakításánál szerepe van a hosszú, keskeny és lapos, elöl lecsapott nyelvnek is, úgyhogy az állat nemcsak különböző tárgyak megfogására képes, hanem valósággal magához tudja szívni a tárgyakat. Az ajakosmedve terminus idegen nyelvi megfelelője a holl. lippenbeer, fi. huulikarhu, fr. ours lippu, ném. Lippenbär, norv. leppebjørn (EL.).

Latin szaknyelvi nemi neve tulajdonképpen ’mézmedve’, a genusnév a lat. mel ’méz’ (< gör. méli, mélitosz ’ua.’) és a lat. ursus ’medve’ szavak összetételével alkotott. A lat. ursinus fajnév ’medvéknek (ursi) alkalmas’ jelentésű. A régebbi állattani forrásokban olvasható ajkasmedve alakváltozata és lajhármedve neve. Utóbbi elnevezésének az az alapja, hogy rendkívül hosszú, éles és görbe karmai hasonlatosak a lajháréhoz.

♦ Az ajakosmedve hazája India keleti része a Bengál-öbölig, elterjedési köre észak felé a Himalája lábáig tart. A Melursus nemnek egyetlen faja. A kisebb termetű medvék közé tartozik, 60–90 centiméter magas, 150–180 centiméter hosszú, és 140 kilogramm a tömege. A medvék közül a legfurcsább küllemű faj, ugyanakkor a legártalmatlanabb is. A többi medvétől eltérő külseje, szája táplálkozási módjával függ össze: rovarokkal táplálkozik, és virágok nektárját szürcsöli ki. A mézet is nagyon kedveli, azt a méhekkel együtt szippantja ki a kasból. Gyenge a látása és hallása, de a szaglása annál kifinomultabb. Ez segíti abban, hogy megtalálja a táplálékát: termeszeket, gyümölcsöket, hangyákat, méheket és természetesen mézet. Egyszerűen összetöri a termeszek építményét, és amikor a belső fal megrepedt, kiszívja a hangyákat. Hároméves korában válik ivaréretté. A nőstény két-három éven keresztül vigyáz bocsaira. A bocsok mindvégig megtartják azt a szokásukat, hogy ha veszélyt észlelnek, felmásznak az anyjuk hátára.

Alfaja az indiai ajakosmedve ’Melurus ursinus ursinus’, nem csak Indiában, a faj ázsiai kontinentális elterjedési területén él. A Srí Lankai ajakosmedve ’Melurus ursinus inornatus’ kizárólag ezen a szigeten fordul elő. Az ajakosmedve korábban elég elterjedt volt, bár a medvetáncoltatáshoz mindig is fogtak be bocsokat. Mint sok más állatot, ma ezt a fajt is a kihalás fenyegeti. Nagyon sokat kilőttek közülük. A leírások szerint rendkívül ragaszkodó állatok, ha fiatalon fogják el őket, teljesen megszelídíthetők. Kifejezésteljes és nevetést keltő viselkedésük mulattató, India utcáin gyakran lehetett ilyen medvét látni. A szelídített példányok tanulékonyságát a bűvészek és a medvetáncoltatók használták ki, sokféle mutatványra betanították őket. Az indiaiak úgy készítik a pálmabort, hogy egy hordót helyeznek a fák tetejére, és várják, hogy a lé a fán található vágásokon keresztül megtöltse az edényt. Ezekben a hordókban bizonyos mennyiségű alkohol keletkezik. Az ajakosmedvék szeretnek felmászni a fákra, és inni az ízletes pálmaborból. Kevesen tudják, hogy ez a faj, nem pedig barna medve volt Balu, a medve, Rudyard Kiplingnek A dzsungel könyve című művében.

Lásd még: barna medve, medve, szürke medve.

ajók, ajóka J. szardella, apró, ízletes tengeri hal, szardellagyűrű.

A szótörténet szerint viszonylag korai felbukkanású; R. 1835: állók ’szardella’ a magyar és német zsebszótárban (Magyar Tudós Társaság), 1838: ajók (uo.), 1858: ajok, 1879: ajóka (TESz.), 1890: állók, ajók (Ballagi), 1902: ajók, ajóka ’ua.’ (Szily).

A magyar ajóka társnév esetében a névadó ismeretlen, a szardella helyett javasolták. Fialowski Lajos A természetrajz műnyelve című munkájában (Nyr. 1876) elvetette, mert e név „a túlságos finnyásságnak köszöni eredetét; de a meddig a szarvas és szarka megállhat a szemérem megsértése nélkül, addig a szardella maradhat”. A korai állók elnevezés magyarázata az, hogy a hal felső álla hosszabb; hasonlóan a pofók ’nagy pofájú’, hasók ’nagyhasú’ stb. kifejezésekhez. Az ajók tehát ’nagyajkú’ jelentésű volt. A ’nyílás’ értelmű aj uráli eredetű szóból alakult az -ók, -óka képzővel. A halnév főleg a kereskedelem és a vendéglátóipar nyelvében volt használatos, az ajóka v. szardella ringli néven is ismert, vagy szardellagyűrűként, illetve ajókagyűrűként: a kis hal gyűrű formába tekerve, közepében egy kapribogyó szemmel. Vagyis a ringli gyűrűbe tekert ajóka. A ringli pedig a ’gyűrű’ jelentésű ném. Ring szóból való.

A kis hal tudományos latin elnevezése korábban Clupea sardina volt, ma érvényes szaknyelvi neve Engraulis encrasicholus.A binómenben a nemi és a fajnév görög elemekből alkotott; vö. gör éngraulisz, eggraylisz ’szardella’, illetve (Linné kezdetben helytelenül írta) enkrasícholosz ’ua.’ (WbZ.). Ez utóbbi terminus a hal húsának csípős, keserű ízére utal; szó szerint ’epével elegyes; keserű étel’ jelentésű (< gör. en ’-ban, -ben’, krászisz ’elegy, keverék’ és chólosz ’epe’).

Igazi közös európai halnév e kis hal elnevezése, etimológiai összefüggés állapítható meg az idegen nyelvi terminusok között. A magyarban is megvan az anchovis (VNAE.) társnév. A fr. anchois az azonos jelentésű spanyol anchoa, a ném. Anschove, Anschovis pedig a holl. ansjovis név átvétele. A végső forrás a hal baszk anchu (DWb.) neve. Számos nyelvben használatos mint kölcsönszó; természetesen az olasz nyelvjárásokban van a legtöbb elnevezése, hiszen az olaszországi vizekben halásszák leginkább. Az olasz konyha népszerű étele. Anchoïade néven ajóka elkészítési módot értenek Franciaországban.

♦ A Clupeidae (heringfélék) családjába tartozó 15 centiméteres halfaj. Az Atlanti-óceán keleti vizeiben, Skóciától Angoláig, az Északi-tengerben, Skagerrak és Kattegat környékén, a Földközi-, valamint a Fekete-tengerben gyakori, de előfordul Észtországnál és az Indiai-óceánban Mauritiuson, a Seychelle-szigeteknél és Szomália partjainál is. Teste hosszúkás, oldalt összenyomott, alsó ajka előre álló, szája nagyon széles; fogai igen hegyesek. Ívás idején rendkívül nagy tömegekben a partok mentén gyűlik össze. Valaha éjjel, fáklyafénynél halászták, az olasz Gorgona-szigetnél fogottak voltak a legjobbak és legkeresettebbek. A kis hal frissen sütve a Földközi-tengernél népszerű. Az olasz konyha elképzelhetetlen ajóka nélkül, ott alici néven frissen is kínálják a tengerparti városok éttermeiben. A horvát tengerpart egyik finom étele a girice, amely gyufaszál nagyságú szardellafajta, olívaolajban sütik ki, és citrommal tálalják. A sokféle halszószon kívül a híres Worcestershire sauce, a Worcester-mártás is tartalmaz fermentált ajókát. Húsának keserű íze van, ezért alaposan besózzák, ez nem csupán tartósítja, hanem fermentálva érleli is. Tengeri sóban vagy növényi olajban kerül forgalomba. Pikáns-fűszeres Anchovis néven főzőadalékként is árusítják.

Lásd még: szardella.

albatrosz J. hatalmas fekete szárnyú, fehér tollazatú óceáni viharmadár.

Az albatrosz madárnév 1854-től adatolható nyelvünkben: albatros, majd 1859-ben albatrosz (Kiss 1985).

A magyarban a ném. Albatros ’ua.’ (EL.) átvétele. Nemzetközi szó. A név portugál és francia közvetítéssel terjedt el az európai nyelvekben. Végső forrása a névelős arab al-gattas ’búvár (vízimadár is)’. Az albatroszban az alb- kezdet Kiss Jenő szerint a lat. albus ’fehér’ hatására keletkezett, a madár fehér tollazatára utal. A Diomedeidae ’Albatroszok’ család a legtöbb nyelvben ezzel a szóval jelölt; vö. ang. albatrosses, fr. albatros, ném. Albatrosse, or. aльбатросовые, sp. albatros stb. (EL.).

Korábban 1801: repülő dioméd (Földi) volt az albatrosz neve, ez a lat. Diomedea szóvégelhagyásos átvétele. A szaknyelvi latin Diomedea terminus a görög Diomédes nevét őrzi, akinek a barátai a legenda szerint halálát gyászolva madarakká változtak. A kormos albatrosz ’Phoebetria fuliginosa’ onnan kapta a nevét, hogy barna és szürke tollazata bekormozott papírosra emlékeztet. A Diomedea exulans a vándor albatrosz faj neve, idegen nyelvi nevei közül az ang. wandering albatross, ném. Wanderalbatros, sp. albatros viajero, or. cтранст­вующий альбатрос(uo.) és sok továbbimegfelelőjemind ’utazó-, vándorló albatrosz’ jelentésű. A madár szaknyelvi lat. exulans fajneve is ’elűzött, kivándorolt’ jelentésű (< lat. exulare ’száműz, számkivet’).

♦ A madarak osztályába, a viharmadár-alakúak (Procellariiformes) rendjébe, az albatroszfélék (Diomedeidae) családjába tartozó faj. Az albatrosz-formák (Diomedeinae) alcsaládba 15 faj tartozik. Óriás termetű, erős testű, rövid, vastag nyakú, nagy, hosszú, erős, oldalt lapított, horgas, éles csőrű madarak. Az albatrosz fekete evezői kivételével hófehér. Kiterjesztett szárnymérete 3–4,25 méter közötti lehet. Tulajdonképpeni hazája a déli félteke óceánja. Csodás repülő, szárnya alig mozdul meg; úgy emelkedik a magasba és ereszkedik a mélybe. Büszkén, függetlenül lebeg a hajó közvetlen szomszédságában. A kormos albatrosz az An­tarktisz körüli szigeteken, déli kontinensek partjain költ. A kisebb termetű faj tollruhája sötét- és világosbarna, háta hamuszürke és a farka ék alakú. A dolmányos albatrosz ’Thalassarche mela­nophris’ általában magányos, de kolóniákban költ.

Az Albatrosz című költemény Charles Baudelaire egyik legszebb verse (magyarra Tóth Árpád fordította le). A világ nyers közönségessége és a tiszta ideál közötti vergődést szimbolizálja. A nagy madár az idegen közegben esetlen, s éppen magasba emelő szárnyai teszik nevetségessé, félszeggé, kiszolgáltatottá:

Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,

Albatroszt ejt rabul, vizek nagy madarát,

Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,

Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,

A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,

Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva

S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, – most sántít suta félsszel,

Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,

Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,

Egy másik sántikál: hé, így röpülsz te, nézd!

A költő is ilyen, e légi princnek párja,

Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,

De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja

S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.

Lásd még: viharmadár.

aligátor J. széles orrú krokodilféle hüllő; Alligator.

Korábban a név alligátor alakja is szerepelt néhány magyar forrásban (pl. 1959: ÉrtSz.), a mai helyesírási szabályzat szerint azonban az aligátor alak az elfogadott. A terminus a magyar írásbeliségben a XIX. század közepén bukkan fel; R. 1852: alligator ’Crocodilus lucius’ (Peregriny). A szerző latin értelmezése tulajdonképpen ’krokodilcsuka’, mindkét állat erős fogazatáról ismert.

A magyarban német jövevényszavaink közé tartozik; vö. ném. Alligator ’ua.’ (W.). Az aligátor nemzetközi szó, az angolból terjedt el; vö. ang. alligator ’ua.’ (uo.).A végső forrás a sp. lagarto (de Indias) (TESz.), ennekjelentése ’(nyugat-indiai) gyík’. A sp. lagarte előzménye a ’gyík’ jelentésű lat. lacerta szó. Megvan számos nyelvben ugyanígy, csupán néhány nyelvben található más neve.

Az amerikai mississippi aligátor ’Alligator mississippiensis’ más néven csukaorrú aligátor (Brehm). Ezt az alakleíró nevét erősen lapított, csukaforma fejéről kapta. Régebbi neve a mississippi kajmán (PallasLex.). Több idegen nyelvi neve szintén utal a folyónévre; vö. ang. mississippi alligator, ném. Mississippi-alligator stb. (EL.).

♦ Az aligátor a krokodilok rendjébe tartozó állatnem. Hátuk csontlemezei olyan szerkezetűek, mint a krokodilusoké, de haspajzsaikban nincsenek bőrcsontok, vagy pedig nagyon vékonyak és jelentéktelenek. A Pallas lexikon szerint fajai Amerikában élnek, Louisianában minden mocsár, öböl, folyó, tó tele van velük. Ma különösen a floridai Everglades-ben, Georgiában és Alabamában elterjedt. Az aligátorok száma rohamosan apadt, a fehér ember és az indiánok állandó harcban voltak velük. A mississippi aligátort a Red River folyóban valaha ezrével ejtették el, s cipőt, csizmát és nyerget készítettek a bőréből. Tápláléka főleg halakból áll, de megtámadja az úszó juhokat, kutyákat, szarvasokat, sőt lovakat is. Ma már nem veszélyeztetett faj, bőréért tenyésztik. Testhossza kb. 4 méter, de akár 5,5 méter is lehet; ennek mintegy fele a farokra esik. Testtömege 200–250 kilogramm. Az állat pofája széles, a felső állcsontban ülő fogai az állkapocs fogai közé nyúlnak. Igen izmos farkával hajtja magát a vízben, lábával inkább evez. A nőstény 25–60 tojást rak földből és rothadt növényekből álló fészkébe. A tojásokból a kis aligátorok 2-3 hónap múlva kelnek ki. Ekkor a kicsik elkezdenek csipogni, hogy az anyjuk segítsen nekik kimenni a fészekből. Az aligátorok érdekessége, hogy a tojásaikból kikelő utódok neme attól függ, hogy milyen melegben voltak a tojások a lerakást követő 2. és 3. héten. Ha a hőmérséklet 30 fok alatt volt, az összes aligátor nőstény lesz, ha viszont melegebb volt, csupa hím kel ki. A jacare ’Alligator latirostris’ Dél-Amerikában lassú folyók lakója. Húsát néhol fogyasztják. A mississippi aligátor legközelebbi rokona a kínai aligátor ’Alligator sinensis’. 1879-ben írták le. Hazája a Jangce-kiang alsó folyása. Két példányát 1890-ben küldték a frankfurti állatkertnek.

Lásd még: kajmán.

ámbráscet J. a fogas cetek alrendjébe tartozó óriási cet;Physeter catadon.

Az összetett állatnév ámbra előtagja már igen korán felbukkan, 1570 k.: „peſmath, Ambrath … es effele ÿoзagu allatokhat”’illatos anyag’ (ArsMed.), 1708: Ámber, Ámbra ’Succinum leucopheum’ (PP.), 1838: amber (Tsz.). A magyar szó a k. lat. vagy a ném. ambra ’ua.’ (TESz.) kifejezésből származik. Ma vándorszó, szinte minden európai nyelvben megvan. Az ámbra szilárd halmazállapotú anyag, az ámbráscet belében alakul ki. Az ar. anbar a középkorban értékes orvosság, később illatszer volt. Az állat belében kiválasztódott ámbrát korábban gyógyító csodaszernek hitték. Keleten főleg fűszerként használják, nyugaton pedig finom parfümök illatanyagának rögzítésére szolgál. A friss ámbra lágy állagú, színe fekete, szaga kellemetlen, de napfény, levegő és tengervíz hatására megkeményedik, elhalványul, és kellemes illatúvá válik. Sok országban, különösen a Bahama-szigeteken partra mossa a tenger, de megtalálták már elfogott bálnák testében, vagy szabadon lebegve a tengeren is. A darabok rendszerint kicsik, de találtak már 418 kilósat is.

A latin szaknyelvi Physeter genusnév az állat nagy fújásaira utal; a cetek légzését nevezik fújásnak, mivel kilégzéskor nagy párafelhőt lövellnek ki (< gör. physzetér ’fúvó, fúvócső’). A latin catadon fajnév (< gör. kato ’alatt’ és odusz ’fog’) alapja az, hogy az ámbráscetnek csak az alsó állkapcsán vannak fogai. Linné Physeter macrocephalus nevében a lat. fajnév (< gör. macro ’nagy’ és kephalé ’fej’) az ámbráscet óriási fejére utal.

A nagy ámbráscet régebbi társneve a kasalot bálna. Ennek előtagja számos nyelvben meglévő vándorszó; vö. ang. cachalot, fr. cachelot, ol. cascialotto, or.кашалот, sp. cachalote ’ua.’ (EL.).

♦ A nagy ámbráscet vagy óriás ámbráscet az emlősök (Mammalia) osztályának a cetek (Cetacea) rendjéhez, ezen belül a fogascetek (Odontoceti) alrendjéhez és az ámbráscetfélék (Physeteridae) családjához tartozó faj. A 20 méteres nagyságot is eléri, így a legnagyobb a fogascetek között, sőt az összes ma élő állat között a leghosszabb. Herman Melville népszerű regényének, a Moby Dicknek is egy nagy ámbráscet a főszereplője. Századokon át vadászták ezt a nagy kereskedelmi értékű bálnát. Egyéb anyagok mellett ez az állat termeli az úgynevezett „cetvelőt” (a fejben található viaszféle anyag) és az ámbrát (lásd fent). A cetvelőt vagy cetolajat gyógyszerként, kozmetikumok összetevőjeként és egyéb termékekhez használják. Az ámbráscet minden óceánban megtalálható, állományát 1987-ben csaknem egymillióra becsülték, így a legelterjedtebb nagy testű cet. Az európai partok közül leginkább Északnyugat-Spanyolországban, Portugáliában, valamint az Azori-szigeteknél lehet megfigyelni. Olykor a Földközi-tengerbe is beúszik. Mélyvízi állat, többnyire kb. 350 méter mélyen tartózkodik, de kábelekbe belegabalyodva már 1134 méter mélységben is találtak ámbráscetet. Zömök állat, kicsi, evezőszerű mellső végtagokkal és egy sor gömbölyű púppal a hátán. Könnyen elkülöníthető más fajoktól oldalról zömöknek tűnő, rendkívül nagy feje, keskeny alsó állkapcsa és az ott található kúpos fogak alapján. A fogascetek emlősállatként vízben élnek, de rendszeresen fel kell jönniük levegőt venni. Kilégzéskor 2–5 méteres párafelhőt lövellnek oldalra és előre, erről egyértelműen fölismerhetőek. A nagy ámbráscetek rendszerint nagycsaládokban élnek. Ha egyikük veszélybe kerül, a többiek köréje gyűlnek és fenntartják, nehogy megfulladjon. Táplálékukat a mélyből szerzik, ahol akár másfél órát is eltölthetnek. Lábasfejűeket és halakat esznek. Az ámbráscet legközelebbi rokona a kis ámbráscet ’Kogia simus’ és a törpe ámbráscet ’Kogia breviceps’. Kereskedelmi értéke szerencsére nincs.

Lásd még: bálna, cet.

amur J. Ázsiából származó, ízletes húsú növényevő hal; Ctenopharyngodon idella.

A szótörténethez érdekes megemlíteni a Halászat című szaklap szerkesztősége és az Országos Halászati Felügyelőség 1965-ben hirdetett pályázatát a meghonosított növényevő halak magyar elnevezésére, melyre 113 szóajánlás érkezett. A Halászat pályázatának eredményhirdetésére a folyóirat 1966. évi 2. számában került sor, a fehér amur neve amur lett. A sajtóbeli közleményekben többnyire az amurt helytelenül, hosszú ú-val írják (az -r nyújtó hatásának következményeként). Más nyelvekben is megvan az elnevezés; vö. ném. weißer Amur ’ua.’ (SE.), schwarzer Amur, or. csornij amur ’Mylopharyngodon piceus’ (VNAE.), ukr. amur ’ua.’ (FU.).

A Ctenopharyngodon idella a fehér amur (VNAE.), a Mylopharyngodon piceus pedig a fekete amur (uo.). Népnyelvi neve uo.: amuri koncér | MoH.: amuri kele ’ua.’. Az amur halnév azonos a távol-keleti Amur folyó nevével, ott, s annak vízrendszerében elterjedt ez a faj. (Az Amur Oroszország és Kína határfolyója.) A származás helyét jelölő tulajdonnév köznévvé válása állatnévként nem ritka.

Eleinte az angolszászból fordított (Chinese carps) kínai pontyok nevet használták. A fordításirodalomban az amurra először a fűevő ponty nevet alkalmazták 1958-ban (Hal. 1984: 1). A fűevő hal, fűhal, fűponty (MoH.) a növényevő amur találó neve, német mintára alkotott; vö. ném. Graskarpfen ’ua.’ (SE.). Megvan az angolban is, a fehér amur neve grass carp (W.), azaz ’fűponty’. Más szerzők a fehér amur nevet használták, ez az or. belíj amur fordítása. A zöldponty (MoH.) név a növényevő hal elavult szakirodalmi neve.

Szintén a folyó neve a névadás alapja az ukr. aмур (риба), alb. amuri I bardhe, gör., hv. amur, kirg. ak амур, litv. baltasis amūras, perzsa amoor (EL.) terminusok esetében. Az amurponty összetétel is használatos néhány nyelvben; vö. fr. carpe amour, ném. Amurkarpfen (uo.). A fehér amur szó szerinti megfelelője az ang. white amur, ném. weißer Amur, fr. amour blanc, or. белый амур(uo.) fajnév. A fűponty szó szerinti megfelelője az ang. grass carp, ném. Graskarpfen, dán graeskarpe, holl. graskarpen (uo.) elnevezés. Az újlatin nyelvekben a ’növényevő ponty’ kifejezést is megtaláljuk; vö. ol. carpa erbivora, sp. carpa herbívora, fr. carpe herbivore (uo.). A származásra utaló ’kínai ponty’ név is használatos a sp. carpa china, fr. carpe chinoise (uo.) esetében.

♦ Kína északi részén és Szibériában őshonos. Izmos, torpedó formájú testéhez képest viszonylag kicsi a feje, nagy szemei a fejen alacsonyan ülnek. Növényevő faj, lárvái az első hetek zooplankton- és szúnyoglárva-fogyasztása után hamar rátérnek szinte minden vízinövény fogyasztására. Ez adja gazdasági jelentőségét is, mivel gyors és gazdaságos növekedése, jó húsminősége mellett a túlszaporodott vízi növényzetű tavak tisztítására használják. Túlszaporodása esetén azonban nagy károkat okozhat a nádasokban, más fajok gyakori ívóhelyén.

Már a VII–IX. században tenyésztették kínai tógazdaságokban az amurt. Ma egyike a világ gazdasági szempontból legfontosabb édesvízi halainak, valamennyi földrészen megtelepedett. Folyamatosan növekszik az amurt tenyésztő országok és halgazdaságok száma. A magyarországi vizekbe 1963-ban engedélyezte a Földművelésügyi Minisztérium a növényevő halak betelepítését. Négy faj azóta nagyon elszaporodott nálunk.

anakonda J. óriáskígyó faj Brazíliában és Guyanában; Eunectes murinus.

Az anakonda szó tamil eredetű, ’elefántgyilkos’ jelentésű. A Merriam–Webster online szótár említi a szingaléz henakandayā terminust, az Oxford English Dictionary pedig a kígyó tamil ānaik’k’onda nevét, a szó első felbukkanása az angolban 1768-as (John Ray List of Indian Serpents c. műve, Leyden Museum: anacandaia of the Ceylonese). Az első spanyol telepesek még matatorónak nevezték, amelynek jelentése a szintén félelmet keltő ’bikagyilkos’. A másik elterjedt elnevezése a víziboa, amely a többi nagy óriáskígyótól eltérő vízi életmódjára utal, ugyanis a szárazföldön vadászva is a víz közelében marad.

Ma nemzetközi szó; vö. blg., cs., ném., le., szerb, sv., ukr. anakonda, ang., fr. anaconda (EL.). Az Eunectes murinus zöld anakonda nevének megfelelője az ang. green anaconda (uo.). Más nyelvekben a ’nagy’ jelzővel ellátott elnevezése használatos; vö. fr. grand anaconda, ném. große Anakonda (uo.).

Latin szaknyelvi nevében a murinus fajnév (< lat. muris ’egér’) arra utal, hogy a kígyó szívesen táplálkozik egerekkel is. Az Eunectes genusnév (< gör. nektész ’úszó’) alapja az anakonda vízi életmódja.

♦ A zöld anakonda vagy nagy anakonda az óriáskígyófélék (Boidae) családjába és a valódi boák (Boinae) alcsaládjába tartozó faj. Dél-Amerika trópusi területein elterjedt, az Andok vonulatától keletre, főleg az Amazonas és az Orinoco vízgyűjtő területein, illetve a Guyanákon. A lassú folyású és az állóvizeket kedveli. A vízi életmódhoz való alkalmazkodását mutatja, hogy az orrlyukai és szemei a fej tetejére tolódva helyezkednek el. Nagysága miatt talán a leghíresebb és leghírhedtebb kígyófaj, hiszen a világ legnagyobb tömegű kígyója, egy kifejlett anakonda akár 250 kilogrammos is lehet. Zsákmányát rendszerint a fejénél ragadja meg erős állkapcsával és sok hegyes fogával, majd gyorsan körültekeri. A tévhittel szemben áldozatát nem összeroppantja, hanem megfojtja. Az anakonda elevenszülő, a nőstények akár 100 utódot is világra hozhatnak. A sárga anakonda ’Eunectes notaeus’ kisebb faj Bolívia keleti, Brazília déli részén, Paraguayban és Északkelet-Argentínában. A sötét-foltos anaconda ’Eunectes deschauenseei’ ritka faj Északkelet-Brazíliában, a part menti Francia Guyana területén. Az anakondák előkelő helyet kaptak a dél-amerikai folklórban: alakváltó mitológiai lényekként ábrázolták őket.

Lásd még: boa, óriáskígyó.

angolna J. kígyó alakú, síkos bőrű hal; Anguilla anguilla.

Az angolna elnevezés igen korán felbukkan a magyar írásbeliségben, erősen rövidített szótörténete szerint kb. 1600-ig szinte kizárólag latinos anguila, illetve engilla alakban olvasható: 1525 k.: engilla (MNy. 11), 1533: anguila (Murm.), 1570 k.: anguilla (ArsMed.), 1590: angolna (SzikszF.), 1604: ángolna (MA.), Galgóczi István 1622-ben megjelent szakácsköny­vében angolna, 1702: angvilla (Miskolczi), 1794: angolna (Grossinger), a Fay-féle szakácskönyvben 1860-ban ingolna, 1897: angolna (HalK.). A nyelvjárásokban is számos alakváltozata használatos, pl. MTsz.: ángvilla | Gyurkó: síkos ángolna | K.: angolcsík, angellahal | Kőváry: ángina. Az angellahal népetimológiás forma ritkábban használt. Erdélyben – a román elnevezés mellé – az ott élő románok átvették a magyar halnevet; vö. ro. anghilă’ua.’ (Gyurkó).

A latinból, mely hosszú ideig az egyház és a tudomány nyelve volt, többek között sok tudományos műszóként meghonosodott állatnevet vett át a magyar nyelv. Ilyen a halnevek között az angolna; vö. lat. anguilla, mely a lat. anguis ’kígyó’ szóval függ össze, a fajnév az etimológia szerint a latin anguis kicsinyítő képzős szavából eredeztethető. Nem véletlenül, hiszen ez a hal kígyó alakú, mozgása is – noha vannak úszói – kígyózó. A fej alakja szerint két változat, széles és keskeny fejű megkülönböztetése szokásos. A magyar alakváltozatokban az ll > ln elhasonulásra vö. ámpolna, kápolna. A latin név folytatója afr. anguille, sp. anguilla, port. angula ’ua.’ (EL.) is.

Az angolna egyik társneve az asszonyijesztő (K.). Meztelenhal (ÚMTsz.) neve Csicsón használatos, alapja az angolna pikkelytelen, sima bőre. Ilyen szemléletű a meztelenponty ’Cyprinus carpio’ (K.) is a Szigetközben, mely a pikkely nélküli tükörponty, bőrponty neve. Kígyóhalnak is hívják, ugyanis „az asszonyok nem merik megpucúnyi, mer kígyó formájo van, mindig tekeredik…” (uo.).

♦ A kígyószerű hal rejtélyes élete Arisztotelész óta foglalkoztatja a tudományt. Ez a sajátos testalkatú hal Európában részben természetes bevándorlása, részben a gazdasági jelentősége miatti rendszeres telepítések következtében valamennyi vízterületen megtalálható. Kiváló húsminőségének, piaci keresettségének köszönhetően tenyésztésének évszázados hagyományai vannak. Úgynevezett katadrom faj, azaz a tengerben zajlik az ívása, de életének nagy részét édesvízben tölti. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez.

Nem a belső piac igényei, hanem az exportlehetőségek miatt telepítették a Balatonba. A hal­hozam növelése és a halászat gazdasági eredményességének fokozása érdekében történt, a szocialista hiánygazdálkodás devizaéhsége diktálta a Nyugaton jól értékesíthető angolna mértéktelen betelepítését. Nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, csak a gazdasági hasznot nézték, az okozott ökológiai kárt nem. Mohó fogyasztója és táplálékkonku­rense számos őshonos állatnak. Eszi az árvaszúnyogot, a bolharákot, a süllő, a vágódurbincs, a küsz ikráit és a parti övben növekvő ivadékait. Az egyetlen olyan halfaj, amely kígyószerű testével a parti kőszórások legmélyebb zugaiba is beférkőzik, ahol a hajdani Balaton korábban jellegzetes kecskerákja és folyami rákja vedlés után visszavonulva várta új páncélja megkeményedését. A tízlábú rákok a telepítés után el is tűntek a Balatonból. Herman Ottó 1887-ben még azt írta (HalK.), hogy az „ángolna a magyarság halászó helyein csak elvétve, mint nagy ritkaság fordul elő.” Már 1890-ben Szárszó alatt az ottani kisbérlő halászai egy körülbelül 80 centiméteres angolnát fogtak. A ritka halcsodát Herman Ottónak küldték be, aki azt a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta (vö. Angolna a Balatonban és a Velencei-tóban. TermtudKözl. 1890). Nem lehet kizárni, hogy telepítésből származott, de azt sem, hogy a Dunába mindig kerülhettek kis számban természetes körülmények között angolnák, és ezek úsztak fel a Sión keresztül a Balatonba. Gönczy és Tahy (1985) Az angolna című könyvükben a következőket írták: „1890-ben – esetleg egy-két évvel korábban vagy később – történt az első balatoni telepítés, ekkor Hunyadi István 20 000 db ivadékot helyezett ki.” 1921-ben azt írja Lóczy Lajos (A Balaton földrajzi és társadalmi állapotának leírása. Bp.), hogy fognak néha a halászok, „ez a ’kígyóhal’ azonban a telepítések gyenge sikerű jövevénye.” A Ribiánszky Miklós, Kossuth-díjas Országos Halászati Felügyelőségi igazgató által kezdeményezett hazai angolnatelepítési program keretében 1961-ben helyeztek először 65 000 db angolnaivadékot a Balatonba. A kihelyezések rendszeressé váltak az első két kísérleti év tapasztalatai alapján, 1962-től kezdve egészen 1987-ig minden évben volt telepítés, többmilliós darabszámban. Utoljára 1991-ben helyeztek még 576 000 db angolnaivadékot a tóba (a Balatoni Halászati Zrt. telepítési összeg­zője szerint). Ezt követően – a sorozatos angolnapusztulások következtében – a további telepítést megtiltották. A telepítés harminc éve alatt összesen 83 millió 379 ezer angolnaivadék került a tóba. Az angolna tömeges visszafogása Siófokon a Sió-zsilipnél 1969-ben létesített csapdával kezdődött. A Balaton halállományának mai kedvezőtlen összetételéért (hatalmas busaállomány, túlnépesített angolnaállomány) az elmúlt idők hibás, gazdasági szemléletű telepítési stratégiája okolható.

angóra J. angórakecske, angóramacska, angóranyúl.

Az angóra a török főváros, Ankara régi nevéből szármzik; vö. Angora (ókori görög neve Anküra ’horgony’). Ez a város az angóraipar központja volt. Az angórakecske (R. 1801: angorai ketske /TESz./) török neve Ankara keçisi. Az angóranyúl nevét onnan kapta, hogy Törökországból származó más háziállatok (macskák és kecskék) hosszú szőrű változatait is így nevezték. Az angóragyapjú az angórakecskéről vagy az angóranyúlról lenyírt értékes gyapjú, az angórafonal az ebből font pehelykönnyű, bolyhos fonal. A magyar írásbeliségben 1844-ben bukkan fel a név: „a karosszék előtti ángorán”, 1851: angora szőnyeggel (uo.).

Az angóra ma nemzetközi szó, számos hosszú szőrű állat összetett nevében szerepel; vö.ang. angora goat, ném. Angoraziege, fr. chèvre-angora, ol. capra di angora, or. ангорская коза ’angórakecske’; ang. angora cat, ném. Angorakatze, fr. angora, ol. gatto d’angora, or. ангорская кощка’angóramacska’ (uo.).

♦ Az angóranyúl gyapjas, szőrzete különbözik a többi nyúlétól. Az egyik legrégebben kialakult fajta, valószínűleg már az 1600-as években tartották Nagy-Britanniában. 1723-ban Németországban is megjelent, ahol aztán újabb változatait tenyésztették ki. Egy év alatt egyetlen angóra majdnem egy kilogrammnyi gyapjút növeszthet. Hagyományos változata fehér, piros szemű, de ezen kívül még vagy egy tucat más színben is létezik. Az angóramacska valószínűleg távoli rokona a perzsának, de az évek során a két vonal külön fejlődött ki. Törökország fővárosából, Ankarából származik. A XVI. században diplomáciai ajándékként küldött a szultán Franciaországba és Olaszországba angóramacskákat, ezek voltak az első hosszú szőrű macskák Európában. Először nagy népszerűségnek örvendtek, de később felbukkantak a perzsa macskák és az új hosszú szőrű fajták. Így a fajta tenyésztése mélypontra került. Az eredeti török angórák általában fehérek voltak, a szemük színe pedig felemás, az egyik kék, a másik narancssárga. Az angórakecske finom szőrű kis-ázsiai kecskefaj, eredetileg Törökországból, Ankara környékéről származik. Az első angórakecskéket V. Károly német-római császár, spanyol uralkodó idejében, 1554 körül hozták be Európába. Rendkívül hosszú gyapja az úgynevezett moher (angolszász nyelvterületen mohair). Roppant érzékeny, ezért nem volt sikeres az európai háziasítása. A legnagyobb moher-feldolgozók az USA, Törökország, valamint a Dél-afrikai Köztársaság. Az angórahörcsög (Teddy bear hamster) a szíriai aranyhörcsög hosszabb szőrű változata. A tengerimalacok között is vannak angórák, könnyű őket fölismerni hosszú, selymes bundájukról. Minél hosszabb szőrű a bunda, annál értékesebb az állat. Az angóra tengerimalacok minden színben előfordulnak, de az egyszínű példányok viszonylag ritkák, és ezért nagyon keresettek.

antilop J. Afrikában és Ázsiában honos, üreges szarvú kérődző állatok; Antilopinae.

Az antilop a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartozó tülkös szarvúak (Bovidae) családja egyes fajainak köznapi általános neve. A magyarban először csak 1837-ben bukkan fel a terminus.

Nemzetközi szó a bizánci görög antholopsz ’ua.’ nyomán, a mi szavunk a francia antilope alakváltozat kiejtését követi. A TESz. szerint a végső forrás, a bizánci görög szó még „kellően meg nem magyarázott”, azonban valószínű, hogy a gör. antholopsz terminus alapja az antilopok, különösen a gazellák szép szeme, azaz ’virágszemű’ jelentésű a régi elnevezés; a gör. ánthosz ’virág’ és ópsz ’kinézet’ szavakból keletkezett. Számos mai nyelvben is megvan tehát; vö. ném., norv., szln. antilope, ang., fr., holl. és dán antelope, or., ukr., szbhv., bosny., blg., cs. antilopa stb.(W.).

Tudományos rendszertani elnevezésként az antilop név az Antilope nemnek nem egyetlen képviselőjét jelöli. Pl. indiai antilop ’Antilope cervicapra’, közönséges mocsáriantilop ’Kobus kob’ (élőhelyre utaló nevek), jávorantilop ’Taurotragus oryx’ (a legnagyobb antilop), fakó lóantilop ’Hippotragus equinus’, fekete lóantilop ’Hippotragus niger’ (nagyméretű lóra hasonlít, szép szarva a természet páratlan csodája), nagyszarvú mocsáriantilop ’Kobus megaceros’, közönséges lantszarvúantilop ’Damaliscus lunatus’, nyársas antilop ’Oryx gazella’, négyszarvú antilop ’Tetracerus quadricornis’ (a szarvra utaló nevek), hogy csupán a legismertebbeket említsük a rengeteg fajból.

A lat. antilocapra összetétel a gör. antholopsz szó (lásd fent), valamint a lat. capra ’kecske’ szavakkal alkotott. A kardszarvú antilop nevét hosszú, hátrafelé görbülő, hegyes szarvairól kapta, melyek átlagosan 1 méter hosszúak – bár már 1,2 méteres trófeákat is dokumentáltak. Nem csoda, hogy a vadászok kedvelt zsákmánya volt. Ez az egyetlen antilopfaj az Oryx nemben, amelynek a szarvai hátrafelé hajlanak.

Gyakran tükörszó egy-egy antilop magyar neve, sokszor vettük át az állat idegen nevét fordítással vagy részfordítással. A legtöbb esetben a német, illetve az angol nyelvből; vö. Raphiceruscampestris: kövi antilop, ang. steenbok, steenbuck, ném. Steinböckchen; Connochaetes gnou: fehérfarkú gnú, ang. white tailed, ném. Weißschwanzgnu; Connochaetes taurinus: csíkos gnú vagy kék gnú, ném. Streifengnu vagy Blaugnu; Hippotragus equinus: lóantilop, ném. Pferdeantilope; Tragelaphus strepsiceros: nagykudu, ang. greater kudu, ném. grosser Kudu; Tragelaphus scriptus: bozóti bak, ang. bushbuk, ném. Bushbock; Kobus ellipsiprymnus: víziantilop vagy vízibak, ang. waterbuck, ném. Wasserbock; Oryx gazella: nyársas antilop / Oryx, ang. Oryx / Gemsbuck, ném. Spießantelope / Gemsbock; Alcelaphus buselaphus: vörös tehénantilop, ang. red hartebeest, ném. Kuhantelope; Sigmoceros lichtensteinii: Lichtenstein tehénantilop, ang. Lichtenstein hartebeest, ném. Lichtenstein Kuhantilope; Damaliscus lunatus: holdszarvú antilop, ném. Halbmondantelope; Aepyceros m. petersi: feketearcú impala, ang. black-faced Impala, ném. Schwarznasenantelope; Sylvicapra grimmia: bóbitás antilop, ném. Duiker Kronenducker.

Az sem ritka a névadásban, a megfelelő név megkeresésében, hogy a végső forrás egyaránt az állat eredeti afrikai neve, pl. szitutunga ’Tragelaphus spekei’ ang. sitatunga, ném. Situtunga vagy az oribi ’Ourebia ourebi’ ang. oribi, ném. Oribi és a dikdik ’Madoqua kirkii’, a dik-dik, ném. Dikdik, valamint a nyala ’Tragelaphus angasii’, ang. nyala, ném. Nyala. Ilyen a gnú ’afrikai antilopfajta’ terminus is; nemzetközi szó egy hottentotta törzsi nyelvből, az angol révén terjedt el. A gnú ang. wildebeast neve a holl. vild beest ’vadon élő állat’ szóból származik. Noha a hollandból való, a gnúnak ez a neve hivatalosan nem létezik a holland nyelvben, ahol ma a gnoe használatos. Ennek forrása pedig a khoikhoi nyelv, hangutánzó szó, valószínűleg utánozták azt a röfögésszerű hangot, amelyet a gnú kiad.

♦ Az antilop a párosujjú patások rendjébe tartozó emlősállat. Számos alfaja van. Veszélyeztetett állat egyre szűkülő életterülete és a növekvő vadászata miatt. Fő elterjedési területe Afrika, ismert például az észak-afrikai mendeszantilop, itt él a legnagyobb termetű antilop, az óriás jávorantilop, valamint a legkisebb, a törpe antilop is. Az afrikai antilopok megjelenése változatos, mivel méretük, felépítésük, színük a környezetükkel szembeni igényeikhez alkalmazkodik. A vándorantilop ’Antidorcas marsupialis’ nevű gyönyörű gazella Dél-Afrika nemzeti állata. A gnúk óriási csoportokban, nagy területeket járnak be; éves vándor­lásukról híresek, melyet gyakran az állatvilág Odüsszeiájaként emlegetnek. Étel és víz keresése során akár 1600 kilométert is megtesznek. Több faja Ázsiában honos, pl. a nilgau-­ antilop, amely az elő-indiai part menti ritkás erdőségekben él, valamint az India-szerte elterjedt indiai antilop. A tatárantilop a dél-orosz pusztákon honos. Hosszú, keskeny arc­koponyája miatt az antilop feje kecses vonalú. A hímek erősebb testfelépítésűek és sötétebb színűek, mint a nőstények. Főleg a füves területek jellegzetes, csapatokban legelészve vo­nuló állatai. A kardszarvú antilop ma már gyakorlatilag csak Csád és Niger területén fordul elő, de ott is csak nagyon alacsony példányszámban. Tunéziában egy visszatelepített po­puláció él. Általában 20–40 fős csordákban élnek egy idős domináns bika vezetése alatt. A fiatal bikák ritkán magányosan, gyakrabban kisebb bikacsordákat alkotva kóborolnak, míg az idősebbek saját területet tartanak fenn, és a nőstényeket igyekeznek ezek határain belül tartani. A hőséghez és a vízhiányhoz testfelépítésük is alkalmazkodott. A szívüktől az agyukig vezető artériák az orrüregük közvetlen környezetében futnak, és a vérük ott akár 2 fokot is hűlhet.

Lásd még: jávorantilop.

apácabirka J. fiatal, még nem pároztatott nőstény juh.

Az elnevezés első írásos emléke 1881-ből való ’kos alá még nem bocsátott fiatal nőstény juh’ jelentéssel (Nyr. 10). A népnyelvben apáca bírka ’apácajuh’ (SzegSz.), apácabirka, apáca ju (ÚMTsz.). Az apácakos, apácaürü ’bárány korában kiherélt kos’ (uo.), az apácafalka ’ilyen juhok csoportja’ (uo.). Mindegyik elnevezésben az előtag alapja a női szerzetesek szüzessége.

Lásd még: birka, juh.

apácamajom J. a cerkófmajmok családjába tartozó pofaszakállas kis afrikai majom; Cercopithecus mona.

Az apácamajom összetétel ’női szerzetes’ jelentésű, délszláv eredetű előtagja igen korai felbukkanású a magyar írásbeliségben, helynévben már 1256-tól, köznévként 1372-től (OklSz.) adatolható. A binominális lat. szaknyelvi terminusban is a fajnév a ’magányos, szerzetes’ jelentésű gör. monachósz szóból magyarázható. A Cercopithecus genusnév görög elemekből alkotott, a gör. kérkosz ’farok’ és a pithékosz ’majom’ szavak összetétele. Hosszú, a végén bojt nélküli farkára utal.

♦ Az apácamajom a cerkófmajmok közé tartozik. Csapatosan népesíti be az őserdők lombkoronáját. Jellemző sajátsága a farka tövét díszítő, ék alakú, fehér folt. Kecskeszakálla nincs, szájának és arcorrának tájéka pedig hússzínű. Ennek vöröses színezete kétoldalt inkább a zöldbe csap át, s előrefelé annyira kiszélesedik, hogy a tarkót is eléri; hátrafelé pedig, a medence tájékán, sötétebb. Az Aranypartot, a Niger folyamrendszerét és Kamerunt lakja, s Nyugat-Indiában is meghonosodott.

Lásd még: cerkófmajom, majom.

aranyhal J. a kárásszal rokon, élénkpiros alapszínű kisebb díszhal.

Az aranyhal (kínai aranyhal, aranykárász, aranyponty /VNAE./) ’Carassius auratus auratus’ a Carassius auratus alfaja. Rendszertanilag az aranyhalat és az ezüstkárászt már két különálló fajnak tartják, ez esetben csak az aranyhalat jelölik a Carassius auratus névvel, míg a mérsékelt égövi ezüstkárászra a Carassius auratus gibelio fajnevet alkalmazzák. A mi – színre utaló – aranyhal kifejezésünk megfelelője a lat. szaknyelvi Carassius auratus és többek között az ang. goldfish, ném. Goldfisch, sp. carpa dorada (EL.), ol. pesciolino d’oro (W.), or. золотая рыбка(VNAE.).

Az aranykárász társnév megfelelője a ném. Goldkarausche, fr. carassin doré; a kínai ponty megfelelője az ang. chinese carp, ném. chinesische Karausche, fr. dorade de le Chine, or. золотой карасъ; az aranypontyé pedig a fr. cyprin doré (uo.) elnevezés.

Elsőként E. Kämpfer (1651–1716) német utazó említ egy szép piros és farkán sárga színű díszhalat, a king jo-t, amelyet Japánban és Kínában, tavakban tartanak és háziállatként kezelnek. Du de Hal Kína történetéről szóló könyvében később részletesen írt e halról. Nálunk Szombathelyen 1932-ben a kenderesi és a Hungária téglagyár tavaiban, valamint a Pohl-tóban tűnt fel és terjedt el az aranyhal, itt a még nem színes példányokat bürgyüncsnek hívták. Alföldi szikes tavakba 1952-ben Olaszországból származó aranyhalakat helyeztek, melyek pontyokkal és kárászokkal kereszteződtek. Ezek egyszínű példányainak a posztár nevet adták.

♦ A legrégebben, különféle forma- és színváltozatban kitenyésztett és a legnépszerűbb akváriumi és dísztavi halak közé tartozik az aranyhal. Dél-Kínából származik, őse egy barnás színű, egyszerű hal volt. A XI. századi Kínában már tenyésztették, először valószínűleg táplálkozási célokból, majd a legtetszetősebb egyedeket továbbszaporították. A Mennyei Birodalom hercegei és mágnásai pompás kertjeikben az aranyhal részére halastavakat készítettek, vagy értékes porcelánvázákban tartották őket, melyeknek vizét hetenként többször cserélték. A king jo Kínából legelőször valószínűleg Portugáliába került, s miután ott meghonosodott, lassanként egész Európában elterjedt. Egyes írók szerint 1611-ben, mások szerint 1691-ben vagy 1728-ban hozták Európába. Biztosan csak azt tudjuk, hogy a hal Madame Pompadour idejében már Franciaországban jelen volt, mert arra vannak adatok, hogy ilyeneket ajándékoztak neki. Egyes források szerint Angliába 1728-ban Philipp Worth hozta, mások szerint már 1691-ben meghonosították az aranyhalat. Ma a Föld minden részén előfordul, sokfelé már vadon is él. A tenyésztés során igen sok színű és különféle típusú pikkelyek jöttek létre, ma láthatunk fémes, matt és gyöngyházfény-pikkelyű aranyhalat is. Hideg vízi állatok, nehezen bírják a 20 foknál magasabb hőmérsékletet. Géczi János versében:

egy csepp könny hull a

tóba, pénzét elveszti

minden aranyhal.

Magyarországon 1891-től látható a kínai aranyhal Kellner Jenőnek, az akkori Aquárium és Terrárium Egyesület egyik alapító tagjának köszönhetően, aki a Római fürdő meleg forrásvizébe telepített ilyen díszhalakat. Ezek ott 1952-ben kipusztultak. Az 1930-as évek elején a Fóti-tóba szintén helyeztek aranyhalakat. Ugyancsak az 1930-as évek elején a Neuberger-féle téglagyár hármas számú tavába telepítettek aranyhalakat az Ebenfurthi-tóból (Ausztria). 1957-ben a síkvölgyi halgazdaság tavaiból különös pontyok kerültek elő, némelyik ezüst-sárga, vagy fekete-piros színű volt. A halastóba ugyanis korábban, 1954-ben aranyhalakat telepítettek, melyek tenyészpontyokkal ívtak le, és a kifogott aranyhalak mind hibridek voltak. 1950-ben sikerrel telepítettek aranyhalakat a szilvásváradi Pisztrángos-tóba. A pontyokkal és kárászokkal kereszteződött aranyhal hibridnek külön érdekessége, hogy néha teleszkópszemű példányok is megjelennek. A tenyésztett változatok némelyike természetes körülmények között is életképes, azonban nem mindegyik tenyésztett fajta viseli el a téli lehűlést.

Lásd még: ezüstkárász.

aranyhörcsög J. aranysárga színű, kísérleti célokra és szobaállatként is használatos kis hörcsög(fajta); Mesocricetus auratus.

Az aranyhörcsög megfelelője számos nyelvben használatos, például ang. golden hamster, fr. hamster doré, ném. Goldhamster (EL.). A név a selymes szőrzet színére utal. A szaknyelvi lat. auratus fajnév is ’aranyozott, aranyos’ jelentésű. A Mesocricetus genusnév összetétel, előtagja ’köztes, közép’ jelentésű, méretre utal, utótagja az újlatin cricetus ’hörcsög’.

A szíriai aranyhörcsög angol neve ugyancsak syrian hamster, német elnevezése syrischer Goldhamster (WbZ.), más nyelvekben ugyancsak megvan szó szerinti megfelelője.

♦ A szíriai aranyhörcsögök az egykori Palesztinából származnak, de ott ma már csak elvétve fordulnak elő. 1930-ban Aleppo környékén sikerült néhány példányt befogni, majd ezekkel hozták létre tenyészetét a jeruzsálemi egyetemen. Rövid idő alatt az eredetileg sárgásbarna, félénk, de nagyon tiszta állatka színezetben és szőrzete minőségében is komoly változatosságot ért el. Bársonyosan puha bundájával, nagy fekete gombszemeivel méltán került hazánkban a legkedveltebb kisemlősök közé. Az aranyhörcsög szinte minden állatkereskedésben beszerez­hető. Az egészséges példányok szeme tisztán csillog, prémjük puha, selymes tapintású.

Lásd még: hörcsög.

aranymálinkó J. sárgarigó.

A magyar írásbeliségben 1792-ben bukkan fel: aranymálinkó (SzD. gabos alatt), 1808-ban arany málé (Mitterpacher), majd 1896: arany málinkó, arany máringó, arany malingó, arany mál (Nom.). Alakváltozatai a nyelvjárásokban: MTsz.: arammálingó | ÚMTsz.: aranyállú, aranyáruló, aranyárulu, aranyosmálé, alamár, alomár, aranymál, aranymáj, olomár, arany malingó, alamáringó, aranymálingu, aranmáringómadár, alamármadár, aramálingó, aranymálú, aranymárny, aranymárnyó, aranyos málé | Chernel: aranymályu, aranymálé, aranymái |VasiSz. 1966: 3: oromállu. További népnyelvi neve az irubiru (uo.) és a szolgabíró vagy szógabiró (Chernel).

Az összetett elnevezésben a színt jelölő előtagot az ’állat hasi része’ jelentésű mál főnév követi. Málinkó a sárgarigó régies neve. Ma nyelvjárási szó, az aranymálinkó vagy sármálinkó (tkp. ’aranymell’, ’sárgamell’) utótagjából, amely a mál becézett alakja (vö.: sármány). Az -inkó, -ingó végű alakváltozatok az aranymál rigó összevonásával keletkeztek. Számos nyelvben használatos a név megfelelője, pl. ném. Goldamsel ’aranyrigó’, ang. golden oriole, dán guldpirol ’aranyos sárgarigó’, szbhv. vug zlatna ’aranyos cinke’ (NA.) vagy az Oriolus aureus ’aranyos rigó’ (Brehm) régi szaknyelvi latin binómen.

Korábbi neve 1793: arany-bögy (Grossinger), 1801: aranybegy (Földi); N. Chernel: aranybegy, illetve 1803: aranyos rigó (Szent-Györgyi); N. ÚMTsz.: aranymálrigó, aranymálirigó | Chernel: aranymái rigó. Idegen nyelvi megfelelője a ném. Goldamsel, R. lat. szaknyelvi Oriolus aureus (Brehm), azaz ’aranyrigó’, ang. golden oriole, dán guldpirol, vagyis ’aranyos sárgarigó’, szbhv. vuga zlatna (NA.), szó szerint ’aranyos cinke’. A németek Pfingstvogel-nek, azaz pünkösdi madárnak is nevezik, mely elnevezés már azért is találó, mert az aranymálinkó csak pünkösd felé, május első felében érkezik.

Az aranymálinkó Magyarországon rendkívül népszerű madár, amiről számos népnyelvi neve is tanúskodik; vö. sármáringó, sárga velyhe, lórió, aranymál, aranymáj, szolgabíró, aranybegy. Jellegzetes mélyhangú tilinkóra emlékeztető közismert hangját belehallással különféle tréfás értelemmel magyarázgatta a magyar nép, így: „szógabíró”, „huncut a bíró”, „jó a bíró”, „kell-e dió fiú”.

♦ Az aranymálinkó vagy sárgarigó, régebbi latin nevén Oriolus galbula, mintegy 50 más fajjal és válfajjal a málinkó (Oriolus) főnemet alkotja. Pompás, világos narancssárga színű madár. Hazája Európa, de keleten a Kaukázusig, Perzsiáig, Turkesztánig és Dél-Szibériáig elterjedt. Nyári vendég, csak rövid ideig tartózkodik nálunk, és már augusztusban elvonul. Mindig a legsűrűbb, leglombosabb fákon ugrál. A hím flótázó füttye kellemes, hangos és rendkívül dallamos. A füttyszón kívül az aranymálinkó csacsogó, csettentő, szinte csörge­dezésszerű hangon is szól, a legszorgalmasabb énekesmadarak közé tartozik. Már napkelte előtt hallható, s énekel déltájig, majd alkonyat felé újra megszólal. Még tikkasztó meleg napokon is éber és hangos, ellentétben más madarakkal.

Lásd még: málinkó, rigó, sárgarigó.