Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

13. fejezet -

13. fejezet -

Tartalom

G

G

gáborján J. őrgébics.

A gébics gáborján társnevének szótörténeti adatai: 1831: szarka-gáborján, majd -gábor­gyán, -gáborgyány, -gábrián, -gábollán (TESz.). Személynévből alakult madárnevek; vö. lat. Gab(i)rianus, Gabriel ’Gábor’. Kiss Jenő a CzF. szótár magyarázatát fogadja el, amely szerint a madár „magyar nevét csörgő kiáltozásáról kapta, mely a gábor szóhoz némileg hasonlani látszik”. A nyelvjárásokban használatos még MTsz.: gábor, gáborka, nagyfejű gáborján | Chernel: gábos. A tövisszúró gébics népnyelvi neve a nagyfejű gábor, vasfejű gábor, vasfejű gáborján, vasgáborján.

Lásd még: gébics, őrgébics.

galágo J. kis termetű afrikai majomfajok összessége.

Ez az állatnevünk afrikai bennszülött nyelvi eredetű. A galago nemzetközi szó; vö. ang., blg., hv., holl., fi., fr., ol., litv., norv., port., sp. és tör. (EL.), valamint ném. Galago (DWb.). Társneve a fülesmaki, a ném. Ohrenmaki (WbZ.) részfordítása, a majom nagy, bőrös, hártyás füleire utal. Az angolban használatos bushbaby (uo.)társneve is.

♦ A galágoa fülesmakifélék (Galagidae), a lajhármaki-alkatúak (Lorisiformes) alrendágának egyik családja, amelyhez 5 nem tartozik összesen 20 fajjal. Étrendjüket leginkább rovarok és kis testű gerincesek alkotják, de növényi részekkel is táplálkoznak. Farkuk hosszú, az ágak közötti ugrások során egyensúlyoznak vele. Éjszakai életmódjuknak megfelelően szemük és fülük nagy. Népes faj a szenegáli fülesmaki ’Galago senegalensis’, Afrikában él, a Szaharától délre, kivéve az esőerdőket. Társas lények. Az éjszakai pihenőt csoportokban töltik, de táplálékszerzéskor kisebb családokat alkotnak. Táplálékuk rovarok, virágok, virágpor, méz, magvak, termések, gyíkok, egerek és madárfiókák.

galamb J. szürkés, barnás, fehér stb. tollazatú, gyors röptű, erdőben vagy lakott helyeken élő, illetve tenyésztett madár; Columba.

A magyar galamb szó személynévi származékban (golombos) már 1165 k. felbukkan, köznévként 1372 utáni, 1448 körüli forrásból adatolható: galamb (JókK.), 1395 k.: calamb (BesztSzj.), 1570 k.: galamb (ArsMed.). Változata a népnyelvben a gallamb (ÚMTsz.). Származékai: galambos, galambocska, galambász.

Ez a madárnév az azonos jelentésű lat. columba szó északolasz dialektális golomba alakjából származik délszláv közvetítéssel; vö. szbhv. gòlūb, szln. golob, szlk. holub, or. гóлубъ (TESz.). A X. század előtti átvétel, amikor még a legtöbb szláv nyelvben megvoltak a nazális magánhangzók, s így egy *golomb-féle alak (uo.) került nyelvünkbe, majd nyíltabbá válás révén nyerte el mai alakját.

A szláv eredeti távolabbról rokon a lat. columba ’galamb’ szóval. A latin szó megvan – családnévként – Kolumbusz nevében (lat. Christophorus Columbus, azaz „Galamb Kristóf”), a nagy felfedező nevén keresztül pedig a dél-amerikai ország, Kolumbia nevében. A kolumbárium ’hamvvedrek számára való fülkesorokkal ellátott építmény temetőben’. Latin szó (columbarium), tkp. ’galambdúc’ a columba ’galamb’ nyomán. Az elnevezés ókori eredetű, és hasonlóságon alapul. A galambot a szláv nyelvekben régi közös névvel illetik, az ószlávголoбьfolytatói mindegyikben megvannak.

A galambtenyésztésben használatos kifejezés a hím galamb, nőstény galamb, galambfiók, gerle, tuba, tubica. Ez utóbbi kettő és a tubi, tubu végződései különböző kicsinyítő képzőknek felelnek meg. A legkorábbról, 1666-ból adatolható a tuba; N.MTsz.: tubi, tubica, tubu | Nyr. 2, 5 és 6: tuha.Valószínűleg német eredetű; vö. ófn. tuba, kfn. tűba ’ua.’ (KissMad.). Alnémet jövevényszóként megvan az észtben is a tuvi ’ua.’ madárnév (uo.). A tubicám ’galambom, kedvesem’ jelentésű.

A székelyes csángó hulub a ro. N. hulub ’galamb’, a porumbica a ro. porumbiţă’ua.’ (uo.) átvétele. Téglás, téglás-hátú a neve az olyan galambnak, amelynek a hátán színes foltok vannak (MTsz.).

Gyakran átvettük egy-egy állat idegen nevét fordítással vagy részfordítással, elsősorban a németből, illetve az angolból; vö. szirti galamb < ang. rock pigeon, ném. Felsentaube ’Columba guinea’; szenegáli galamb < ném. Senegaltaube ’Streptopelia senegalensis’; fokföldi gerle < ném. Kapturteltaube ’Streptopelia capicola’; fokföldi törpegalamb < ang. small cape dove, ném. Kaptäubchen ’Onea capensis’.

A magyar galamb név több település nevében szerepel, pl. Galambok, Galambos (Kárpátalja), Galambod, Nagygalambfalva (Erdély) és Galambóc (Szerbia). Szólásaink gyakori szereplője, pl. Szegény úrnak galambdúc a mészárszéke. Senkinek sem röpül szájába a sült galamb. Tiped, tapod, mint a tojó galamb. Szereti, mint a galamb a búzát. Szelíd a galamb, mégis van epéje.

♦ A galambfélék (Columbidae) a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe tartozó család. Többnyire jellegzetesen búgó hangúak. Szinte az egész Földön elterjedt, az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálható madarak. Azon ritka madarak közé tartoznak, amelyek tejjel táplálják fiókájukat. A begyükben képződő tej kémiailag is hasonló az emlősök tejéhez. Az európai kontinensen élők szinte mindegyike költ a Kárpát-medencében: szirti galamb ’Columba livia’, házigalamb ’Columba livia domestica’, kék galamb ’Columba oenas’, örvös galamb ’Columba palumbus’, balkáni gerle ’Streptopelia decaocto’, vadgerle ’Streptopelia turtur’.

A házigalamb, különösen a fehér színű, a békét szimbolizálja. A békegalamb (elsősorban Picasso grafikái nyomán) a háborúellenes mozgalom jelképévé vált. Az ókori Mezopotámiában a galamb Istar anyaistennő szent madara volt, és a szerelmet és termékenységet szimbolizálta. Szíriában ebben az időben szintén szent állatnak számított, egyáltalán nem fogyasztották, és súlyosan büntették azt, aki megzavarta a madarakat. Az ókori Görögországban a galamb Aphroditének, a szépség és a szerelem istennőjének volt a szent madara. Japánban a galamb megjelenése mind a mai napig szerencsés előjelnek számít. Sokszor előfordul a Bibliában. Legismertebb az olajágat csőrében hozó madár, amely jelezte Noé számára az özönvíz végét. A zsidó kultúrában a szerelem jelképe is volt. A kereszténységben a Szentháromság harmadik személyét, a Szentlelket többnyire fehér galamb formájában ábrázolják. A Szentlélek hivatalos szimbólumává 325-ben, a niceai zsinaton választották meg. Mindezek ellenére a galamb sokáig elsősorban élelem volt. Az ókorban olyan értékes volt a húsa, hogy a zsidóknál például a bárány mellett a galamb volt a másik szent áldozati állat. A középkorban is sokfelé fogyasztották.

A galamb turbékolása, búgása árvaságot, elhagyatottságot, boldogtalan szerelmet juttathat eszünkbe, mint Petőfi találóan írja:

Csak ne volna galambok búgása!

Ebben fakadt bánatom forrása.

Mert ha látom szép páros voltokat,

Megsiratnom kell árva voltomat.

A népdal szerint

Akkor szép az erdő mikor zöld

Mikor a vadgalamb benne költ.

Költés alatt a hím a közelben búg. Augusztus felé a fészekaljak, öregekkel vegyesen, csapatokba verődnek, s a mezőket, réteket látogatják, különösen a repceföldeket s a vetést, mert táplálékuk elsősorban gabonából, veteményből, magvakból áll. A termesztett növények magvai mellett a vadbükkönyt és dudva magvakat is szeretik. Nem vetik meg a fenyőmagot, makkot sem.

Lásd még: bukógalamb, gerle, örvös galamb, pávagalamb, vadgalamb.

galambászölyv Lásd: héja.

galóca, dunai galóca J. 1,5–2 méteresre megnövő lazacféle hal; Hucho hucho.

Régről adatolható halnevünk, 1512: galocza (SzT.), 1520: ua. (MNy. 31), 1528–29: gallocze (SzT.), 1588: galocza (OklSz.), 1590: ua. (SzikszF.), 1604: galóca, galótza (MA.). Hasonlít a pisztránghoz, a XVII. században I. Rákóczi György krónikaírója emlékezik meg a fejedelem halászatáról: „De egykor majd ugyan hihetetlen nagyságú öt arasznyi pisztrángot fogott volt…, az kik látták, nem is galóczának, hanem rajta levő jelekből pisztrángnak bizonyították” (Hal. 1983: 11). 1705-ben galocza, 1720, 1735, 1742: ua. (SzT.), 1792: galótza (Gáti), 1794: ua. (Grossinger), 1799: ua. (Fábián), 1801: galócza (Földi), 1830: galocza (Reisinger), 1833:galótza (Dankovszky), 1846: galócza (ÁM.), 1865: ua. (Hunfalvy), 1884: ua. (Nyr. 13). A nyelvjárá­sokban HalK.: gadóca | Ko.: gaduc, kaduc, katóca ’ua.’.

A nagy fej mint feltűnő jellegzetesség ebben a halnévben is szerepet kapott. A magyar galóca ugyanis szláv jövevényszó, a déli szláv glavatica szóból ered, amely a fej jelentésű ősszláv *golva folytatásának származéka; vö. kárpukr. glovatyica, cs. hlavatka ’Hucho hucho’ (Vladykov), szlk. gadovica, le. glowacica (Fe.), szbhv. glavatica (RszK.), fszorb. hlovatka ’ua.’ (SzlJsz.). Ugyanakkor a kárpukr. galovca ’ua.’ (Lizanec) a magyarból való, a nyelvjárási galóuca ’ua.’ alakváltozat átvétele. Átvette más nyelv is; vö. ro. glăvociu ’Cottus gobio’ és szepesi ném. Kalawatsch ’ua.’. A gadóci, gadóca alakokra a régi gadóc halnév hathatott. A magyar szóalak egy rövidült glavica formából vezethető le a legkönnyebben, a szó eleji mássalhangzó-torlódást oldó járulékhanggal és a v > ó változással.

A dunai galóca népnyelvi neve a latin névből való hukó, valamint a gadóca, gadoci, fejes galóca és a retke (MoH.). Ez utóbbi régi, színre utaló halnév: R. 1510–1528: retthke ’Carpo’ (Nyr. 28), 1544: retke, 1586: rethke ’halfajta’ (OklSz.), 1584: retke, 1599: ua. (SzT.), 1647: retyke (Stripszky), 1887: ua. ’Salmo hucho’ (HalK.), 1898: ua. (Term. 17). A német rot ’piros’ átvétele a m. rőt ’vörös’ szó, ennek kicsinyítő képzős alakja ez a halnév; vö. ném. N. bajorRötel ’Salmo salar’, Rötele ’bodorka’ (BWb.), sváb Rötele ’Salmo salar’ (SchwäbWb.). A magyar név a dunai galócát jelöli, melynek pikkelyei között vöröses szín csillog, ezért az egész test vöröses színű.

A dunalazac (VNAE.) is a galóca társneve, a hal eredeti előfordulási területét a Duna víz­rendszerének hegyvidéki vizei alkotják. A dunai galóca idegen nyelvi neve az élőhelyre utaló ’dunai’ jelző megfelelőjével és a lazac, pisztráng stb. utótaggal azang. danube salmon, danube trout, fr. saumon du danube, huchon du danube, ném. Donaulachs, Donausalm, ol. salmone del danubio, or.дунайский лосось, дунайский таймень, sp. salmón del danubio (EL.). Hibás az EL. néhány adata; pl. az ang. danube salmon terminus a Hucho taimen neveként, hiszen ez egy szibériai halfaj, mely számos nyelvben is (pl. dán,kazak, ang., or., sv. stb.)taimen néven ismert. Ez az angol név valójában a Hucho hucho, azaz ’dunai galóca’ neve, a danube salmon jelentése is ’dunalazac’.

A lat. szaknyelvi terminus tautonímiával alkotott, a hal ném. Huch, Huchen (DWb.)ne­vé­ből. Ennek folytatója az ang. hunchen, huchen, fr. huchon (uo.).

♦ A dunai galóca a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályához, a lazacalakúak (Salmoniformes) rendjéhez és a lazacfélék (Salmonidae) családjához tartozó faj. Mint neve is elárulja, főleg a Duna vízrendszerében terjedt el. A Dráva–Mura vízrendszerében is előfordul, de nagy állományai ott sincsenek. Magában a Dunában, a Vágban, az Árvában és a Tisza felső szakaszában honos, egykor a Garamba is telepítették. Nagy oxigénigényének megfelelően a folyók felsőbb szakaszain, a kanyarulatokat követő öblökben, a szigetek és a kavicspadok mögött egyesülő vízfolyásokban tartózkodik. Testhossza 60–120 centiméter, 20–30 kilogrammos is lehet. Régen a Tiszánál fáklyafénynél, éjjel szigonyozták. Fejét, hátát és a testoldala felső részét apró, fekete, félhold alakú pikkelyek fedik. Nyúlánk, áramvonalas teste a has kivételével piros és fekete pettyekkel tarkázott. Színe változatos, mindig összefüggésben áll a víz tisztaságával. Testoldalának felső részén kis, szabálytalan foltok vannak. Nagy testű, falánk ragadozó. A Dunában endemikus, de nálunk egyre ritkább. Falánkabb ragadozó valamennyi más lazacfélénél. Húsa igen ízletes.

garda J. a ponttyal rokon, de kisebb, ezüstös színű hal; Pelecus cultratus.

Igen korai felbukkanású halnevünk a magyar írásbeliségben, 1327: gordaa (MNy. 63), 1525 k.: garda (Ortus), 1799: ua. (Mitterpacher), 1882: vágó gárda, gárdahal (Chyzer), 1884: garda, gyargya, gárdakeszeg, kardahal, karda (Nyr. 13). A garda elnevezésnek a népnyelvben számos alakváltozata használatos; HalK.: garda | ÚMTsz.: korda,gargya, korda,kardakeszeg,kardkeszeg | HalK.: gárda,gorda | Chyzer: gárdahal | Unger: vezérgarda. A népnyelvben gyakran sorolják a gardát a keszegfélékhez, pl. Beke: kard-keszeg,karda-keszeg | Bálint: galla keszég.

Jövevényszóként elemzett magyarázatai a latinból (Simonyi: Nyr. 39, Gombocz: MSFOu. 30), illetve a törökből (Munkácsi: Ethn. 4 és Gombocz: Honfoglalás előtti török jövevényszavaink) nem vehetők komolyan. Az ÉrtSz. és a TESz. szerint ismeretlen eredetű. Pedig nyilvánvaló, hogy a Pelecus cultratus garda neve alakleíró terminus, a kard főnévvel függ össze, garda, gorda hal elnevezése eredetileg karda, illetve korda lehetett. Némely vidéken máig is kardkeszegnek hívják. Azonos a névadási szemlélet háttere többek közt ang. razorfish, sabre carp, knife, sabrefish, ném. Säbelfisch, Messerfisch, Schwertfisch, or.сабљарка(EL.) nevének esetében.

Herman Ottó a sugár kardos, sugár keszeg nevet adta neki, a magyarított Brehm is ezen a néven tárgyalja, mert „alakja sugár, igen lapos a sugár test.” A garda ugyanis a pontyfélék családjának egyik legjellegzetesebb alakú hala. Teste megnyúlt, két oldalt lapított, háta egyenes, és igen jellegzetes ívesen görbült és élben összefutó hasának vonala. Egyedi testformája a névadás szemléleti háttere. Korábbi tudományos neveit (Cyprinus cultratus L., Chela cultrata Cuv., Leuciscus cultratus Cuv., Abramis cultrata Nills., illetve mai latin szaknyelvi Pelecus cultratus nevét) is mind a latin culter ’kés’ szóval alkották. Tulajdonképpen ’kés formájú bárd’ a mai név jelentése; vö. még görög peleküsz ’bárd, fejsze’, ebből való a garda latin szaknyelvi Pelecus nemi neve, fr. rasoir tkp. ’borotva’ neve, vagy a ném. Messerfisch tkp. ’késhal’. Társneve a németben Sichling, szintén a garda jellegzetes lapos teste, íves vonalú, éles hasa alapján jött létre, a hal a hajlított sarlóra (ném. Sichel) emlékeztet. 1725 k. Bél Mátyás már összeveti (Tractatus de re rustica Hungarorum) a magyar kardos hal nevet a ném. Sichling elnevezéssel, melyhez a hal hasonlóságát már Ovidius említi az ókorban.

A garda hasonneve a kardkeszeg (HalK.; R. 1884: kardos vágóhal /Nyr. 13/, 1912: kardos /Tömörkény/; N. ÚMTsz.: kardos, kardahal, kardkeszeg | HalK.: kardakeszeg). A kardos vágóhal Petényi Salamon névadása. Idetartozik természetesen a kaszahal (R. 1865: kaszakeszeg /Hunfalvy/, 1887: ua. /HalK./; Dankó: kaszahal | NéprKözl. 4: kaszakeszeg ’görbe hal, olyanforma, mint egy kasza, a hasalja meg éles’) is. A kárpátukrán koszogol ’ua.’ (Vladykov) a magyarból való átvétel.

Homonim név a lánakeszeg (R. 1882: Chyzer, 1887:HalK.), a penge alakú hal elnevezése a lánna, lána ’eszközök vasból készült részének lapja, lemeze, az ásó vaslemezének lapos felülete stb.’ (ÚMTsz.) szóval alkotott. Említhetjük még a garda vágó hal (R. 1590: vago hal /SzikszF./, 1604: vágó-hal /MA./, 1840: Szirmay), valamint szobbár (R. 1863: Heckel, 1865: Hunfalvy, 1868: vágó szobbár /Kreszn./) nevét is. A gardának ez utóbbi neve a fenti forrásokon kívül sem előttük, sem utánuk nem fordul elő szerencsére, az egykori hivatalos szobbár a Bugát-féle szélsőséges neológus hatás eredménye, miközben ennek az ismert halnak legalább 20 nevét használták a népnyelvben. A garda Tiszafüred környéki, szűk elterjedtségű neve a fakéskeszeg (Harka), mert „alakja és tompa haséle olyan, akár a fakésé”.

A garda társneveinek nagy része szintén alakleíró kifejezés, jellegzetes, összetéveszthetetlen testalkata a magyarázat a jelzős szóösszetételekre; pl. görbepaduc (R. 1887: HalK.; N. Unger | Gyurkó) vagy tájnyelvi hosszúkeszeg, hosszúkeszég Szeged környékén(ÚMTsz., SzegSz., Bálint, MTsz.). Testformája miatt a németben Ziege, Zicke, a hollandban ziege (EL.) nevével a sovány, csontos, egyenes hátú kecskéhez hasonlítják. A szabóhal (R. 1872: Mo., 1884:Nyr. 13, 1887: HalK. 827; N. MTsz.: szabó-hal) esetleg a ném. Schneiderfisch ’ua.’ tükörfordítása.

A Pelecus cultratus balatoni keszeg társneve pedig a garda élőhelyére utal, jellegzetes hala a Balatonnak. Kenesseynél sereghal néven is szerepel, ez a terminus a „látott hal” őszi csapatba verődésére utal. A garda nagy példányainak elnevezése a Balatonnál vezérgarda: „melyek a rajokat vezetik” (Unger). Balatoni hering (R. 1887: ua. és heringhal uo., nyelvjárási héring /ÚMTsz./) neve ugyancsak azzal kapcsolatos, hogy csapatosan szokott vonulni, és ilyenkor nagy tömegekben fogható, mint a tengeri hering.

A garda balatoni látott hal társneve (R. 1887: HalK.) pedig onnan ered, hogy a halászbokrok egy-egy tagja a tihanyi félsziget egy jó rálátású magaslatáról kémlelve a vizet, jelekkel irányította a halászokat a nagy tömegekbe verődő és vonuló gardacsapatok irányába. Novemberben költözik a garda a tihanyi öblökbe, mélyebb vizekbe. A Tudományos Gyűjtemény már 1817-ben és 1824-ben foglalkozott a balatoni gardával, a szerző szerint annyi garda van, hogy némely hónapban a víz színét egészen elborítja. „A garda megérkezését a Balaton színéről tudjuk meg, és a vigyázónak jeladására kerítgetik a többnyire halászatból élő tihanyi lakosok. Azon fejér szín közeliről meg nem esmérszik, csak távolról látható.” Oláh János a Balaton mellyéki tudósítások barátságos Levelekben (szintén a Tudományos Gyűjteményben) 1834-ben azt írja róla, hogy „Még egy neme van a Balatonbéli Halaknak, a melly kimondhatatlan sokasága miatt névezetes: ezt Kardának vagy gardának hívják. Ezen kis és vékony hal, formájára és nagyságára nézve hasonlít a héringhez, és valamint a héring az Északi tengerekben bizonyos idő táján szörnyű nagy seregekben jelenik meg, úgy a Garda is némelly hónapokban oly számosan költözik egyik részéről a Balatonnak a másikára, hogy a víznek a színét egészen elborítja.” Néha negyven, ötven szekeret is megtöltöttek gardával: „A’ Tihaniak Balatonjok, a’ gardák fő tartózkodási helye, és ezt a’ hal nemét olly bővséggel fogják a lakosok gyakorta, hogy a’ vidéket 5-6 mérföldnyi kiterjedésben is a tsömörig bétöltik… Ezzel, ha bésózatik, héring gyanánt lehet élni.” Az egykori tihanyi és füredi bencés pap, Horváth Bálint A Füredi Savanyúvíz s Balaton környéke című, 1848-ban Magyaróváron megjelent könyvében leírta a gardarajok, a ’látott-hal’ hegyenjárók irányításával történő halászatát. Mégpedig csaknem 4 évtizeddel Herman Ottó előtt tudósít a ’balatoni hering’ halászatáról! Az őszi, nagy gardavonulást az 1970-es évek eleje óta már csak elvétve lehet észlelni.

♦ A garda igen szép formájú ponto-káspikus eredetű pontyféle. Eredetileg anadrom vándorló hal lévén, ősszel nagy csapatokba verődve, telelésre a kevertvizű tengeröblökbe és folyótorkolatokba vándorol, s tavasszal (április vége, július) ismét a folyókat keresi fel szaporodás céljából (Hal. 1986). A balatoni állomány azonban egész életét a tóban tölti. A Balatonban évszázadokon át Közép-Európa legnagyobb tavi gardaállománya élt, s a garda a „hígvízi” [nyári] halászatok egyik fő halának számított.

Ez a heringszerű tömeghal egykor a pikkelyeiből Siófokon is készült halpikkelyfény vagy halezüst (essence d’Orient) néven külföldre szállított termék miatt is fontos volt gazdaságilag. Jankó János szerint „az üzlettel egy ideig a fonyódi Rosenbergek is foglalkoztak, akik a garda pénzét vakarták s bécsi fontját öt forintért küldték Bécsbe, de aztán felhagytak vele” (Jankó). Tisztításakor a pikkelyeket a Balatoni Halászati Rt.-nél összegyűjtötték, azok gyöngyház anyagát iparilag elválasztották. A guanint műgyöngyök és körömlakk előállítására használták. Exportképes termékünk volt, a két világháború között német és francia cégek vásárolták és forgalmazták. Párizsban, Kölnben, Thüringiában készültek a hamisgyöngyök, ruha- és karácsonyfadíszek, sőt autók és repülőgépek mázolására is használták a balatoni pikkelyből előállított szivárványfényű ezüstfestéket. A mesterséges üveggyöngy belső gyöngyfényű burkolata ugyancsak a halpénzből, a pikkelyből készült. Ennek a terméknek a fő piaca Párizs és Stettin volt, a társaságnak 50–100 000 korona bevétele származott az ezüstös pikkelyekből.

gaviál J. Indiában élő, értékes, nagyon kemény bőrű krokodilfaj; Gavialis.

A hinduk gharialnak nevezik, szent állatnak tartják, s Visnunak, a vizek teremtőjének és urának szentelik. A gaviál név valószínűleg az angolon keresztül került át a legtöbb európai nyelvbe; vö. ang. gharial, gavial, kat., dán, fr., ném., sp. gavial, or. гавиал(EL.) stb.

Az állat élőhelyére utaló gangeszi gaviál ’Gavialis gangeticus’ elnevezés megfelelője afr. gavial du Gange, ném. Gangesgavial, or. Гангский гавиал (гхариал), sp. gavial del Ganges (uo.) elnevezés.

♦ A gaviál a hüllők osztályának krokodilok (Crocodilia) rendjéhez és a gaviálfélék (Gavialidae) családjához tartozik. Családjának és nemének egyetlen faja. Két populációja van. Az egyik Nyugat-Indiában az Indus folyórendszerében, a másik keleten a Mahanadi, a Gangesz, a Brah­maputra, a Kaladan és az Irawaddy folyókban. A gaviál állományai az összehangolt védelmi és tenyésztési programoknak köszönhetően újra növekedésnek indultak, de még mindig veszélyeztetett faj. A gaviál ormánya hosszú, keskeny, lapos, hegye erősen kiszélesedő. Lábai gyengén fejlettek. Mindkét állkapcsában enyhén hajlott fogak vannak. Testének felső része sötét barnászöld, alsó fele zöldessárga színezetből fehérbe megy át. Bőre páncélozott, a bőripar számára valóságos kincs. A többi krokodillal ellentétben nem tudja felemelni a föld­ről hatalmas testét és farkát, ezért csak lassan cammog előre. Úszóhártyás lába kiválóan megfelel az úszáshoz és a fészekásáshoz.

Már Aelianus említi, hogy a Gangeszben két krokodilfaj él: olyan, amelyik keveset árt, és olyan, amely állatot és embert mohón és kíméletlenül üldöz. Azt a fajt azonban, amely leírása szerint gaviál, éppen a veszedelmes fajnak tartja, mert ezt írja: „A gonosztevők kivégzésére használják fel, akiket eléjük vetnek.” Aelianus állítását Paolino is megerősíti, aki hangsúlyozza, hogy a bűnténnyel vádolt embert hindu papok (brahminok) jelenlétében folyón gázoltatják át, s ha a krokodilok nem bántják, akkor fölmentik. Brehm szerint azonban a gaviál nagyobb emlősöket és az embert nem támadja meg, „a kevés ártalmatlan krokodílus közé kell sorolnunk, mely csak azzal okoz némi kárt, hogy a halban gazdag folyók mellett élő lakosság táplálékának egy részét pusztítja el.” A gaviálokat még ma is szenteknek tartják, csaknem minden utazó megemlíti a lakosok ilyen nézetét. A gangeszi gaviál (a Pallas lexikon szerint gangesi gavial) 6 méternél is hosszabbra nő, Malabar lakói szentnek tartják.

gazella J. karcsú, fürge, az őznél kisebb afrikai kérődző állat; Gazella.

A magyar nyelvben más, kisebb termetű és kecses antilopfajokat is gazellának neveznek. 1794-től adatolható: gazelle, gazella, 1834-ben gazéla, 1843-ban gazell (TESz.), 1852-ben gazilla (Peregriny).

Nyelvünkben a gazella esetleg a német vagy az angol gazelle átvétele latinosított szóvéggel, ám valószínűbb, hogy a tudományos latin Gazella nemi név származéka. Nemzetközi szó; vö. ném., ang., fr. gazelle, ol. gazzella, or.газель, port., szerb, bosny., mac., cs. gazela (W.) stb. Az állattani szó széles elterjedését az újkori lat. gazella ’ua.’ név segítette. A gazella szó arab eredetű, eredetileg gazál, nőnemben gazála(ġazāl) ’antilopfaj’. Az ’udvarolni’, ’szerelmesnek lenni’ jelentésű igével rokon, ennek magyarázata az, hogy az arab kultúrában a gazellák voltak a kecsesség és szépség megtestesítői, a nőket gazellákhoz hasonlítani kedves bóknak számított. (Szintén ugyanebből az igéből képződött a szerelmes témájú költészetre utaló gazal szó, ami más keleti nyelvekbe is átkerült.)

A Thomson-gazella ’Gazella thomsonii’ elnevezése a skót Afrika-kutató, Joseph Thomson (1858–1895) nevét örökíti meg. A perzsa vagy golyvás gazella ’Gazella subguttorosa’ és a golyvás antilop ’Gazella gutturosa’ nevüket arról a sajátságukról kapták, hogy a hímek gégefője hatalmasra fejlődik, s nyaka közepe táján púposan kiáll. A németben is Kropfgazelle (WbZ.) a neve, a ném. Kropf ’golyva’ szóval alkotott összetétel.

♦ A gazella a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és az antilopformák (Antilopinae) alcsaládjába tartozó nem. A gazellák az antilopfélék fajokban leggazdagabb nemét alkotják. Szarvaik lant alakúak, gyűrűzöttek, szemeik nagyok. A különböző gazellák életmódja meglehetősen egyforma. Legfeljebb abban van különbség, hogy némelyik faj valamivel népesebb csapatokba gyűlik. A Thomson gazella például 60 főnél is nagyobb társaságban él. Bájos szépségéért már az ókor óta sokat dicsérik a nagy dorkász gazellát ’Gazella dorcas’. Teste zömök, jóllehet hosszú lábszárai miatt cingárnak látszik, farka meglehetősen hosszú, vége erősen szőrös. A Thomson-gazella Szudán, Kenya és Tanzánia szárazabb vidékein nagy számban él a Laikipia-fennsíktól a Maszáj-földig. A bi­kának enyhén S alakban hajlott, vastag, gyűrűs szarvai vannak. A nyílt szavannák lakója, olykor bozótos jellegű területeken is előfordul. A nőstények többnyire állandó összetételű csoportokban élnek. Egy-egy csoport létszáma változó, a Serengeti-síkság táplálékban bő élőhelyein óriási, akár ezres nagyságrendű csapatai is előfordulnak. Igen gyors, menekülés közben a kifejlett állatok akár a 60 km/h-s sebességet is elérhetik. A Grant-gazella ’Nanger granti’ Kelet-Afrika tágas szavannáinak, fennsíkjainak lakója. Többnyire 15–25 példányból álló csapatokban élnek. Minden bak saját legelőterületet próbál szerezni. Ez nagyon fontos számára, mivel a nőstények csak olyan bakkal párzanak, amelyik megfelelő területtel rendel­kezik. E gazellafaj nemén belül talán a leggyakoribbnak számít. Szarva a legnagyobb valamennyi gazelláé közt, elérheti a 75 centiméteres hosszúságot.

géb J. hengeres testű, tüskés szárnyú (apró) halfaj; Gobius.

Az ÉKsz. Gobius értelmezése elavult szaknyelvi szinonima. A lat. szaknyelvi Gobius nemi név ókori görög eredetű latin névből való; vö. gör. kōbiosz, lat. gobius, gobio ’egy halfaj’.

A géb terminus a ’Proterorhinus marmoratus és a Gobioidea családba tartozó számos halfaj neve’ (VNAE.; R. 1887: HalK., 1895: Nyr. 24; N. MTsz.). Tudományos szakszó lett; vö. géb-alakúak (Gobioformes), Kessler-géb, tarka géb (Brehm), gébfélék családja (Gobiidae), foltos géb, folyami géb, békafejű géb (Hunfalvy), tarka géb (MÁSz.).

Géb szavunk összefüggése a gob, gobhal, goboly (Halh.), illetve a bajor-osztrák Göb ’ua.’ halnevekkel kétségtelen. Alighanem csak az átvétel utáni alakváltozatokról lehet szó, és jelentéseltolódások nyomán jelölnek különböző fajokat. A szaknyelvi géb terminus eredetileg nyelvjárási halnév volt. A székely géb eredetére téves magyarázatot ad az EtSz., az erdélyi szász Giffen ’Gobio fluviatilis’ halnévvel veti össze. Ennek alapján nem lehet a szász az átadó nyelv.

A Gobiidae a legnagyobb halcsalád a rendszertanban, 400-nál is több faj tartozik bele. Közülük csak a számunkra fontosabbakat ragadjuk ki. Ilyen a tarka géb ’Neogobius marmoratus’ (< lat. marmoratus ’márványozott, márványszínű’) 1911-ben Vutskits György leírása szerint „a Balatonnak és a beléje szakadó patakok egy részének állandó, elég gyakori alakja”; Entz Géza és Sebestyén Olga is említi 1942-ben megjelent könyvükben. Más szerzőknél is olvasható balatoni jelenléte, pl. „A tarka géb előfordul a Balatonban is” (Hankó 1945). A folyami géb ’Neogobius fluviatilis’ tömeges megjelenését figyelték meg 1970-ben a Balatonban (Hal. 17 és 20). Nevének folyami jelzője a tudományos latin fajnév tükörfordítása. A békafejű géb ’Neogobius Kessleri’ fajt könnyen fel lehet ismerni igen nagy, lapos és nagyon széles fejéről, erről kapta binominális elnevezésének jelzőjét. Megjelenését már 1911-ben jelezték a hazai vizekben, azonban az első példányt csak 1984-ben Ópalánkán, a Dunából fogták ki. Személynévvel alkották a Kessler gébje terminust, az orosz ichtiológus, vagyis halkutató, K. F. Kessler nevét örökíti meg, aki először gyűjtötte ezt a fajt a Dnyeszterben. A latin szaknyelvi binómen is az ő nevét tartalmazza: Neogobius kessleri, R. Gobius kessleri, Ponticola kessleri. Megfelelője az ang. kessler’s goby, ném. Kessler-grundel és a port. caboz-de-kessler (uo.).

A cifra géb ’Pomatoschistus pictus’, a név a hal színességére, tarkaságára utal; vö. ang. painted goby, ném. Fleckengrundel, bunte Grundel, fr. gobie varié (VNAE.). A parti géb (harántcsíkos géb) ’Pomatoschistus microps’ elnevezése a ném. Strandgrundel, Strandküling mintájára jött létre, a hollandban is brakwatergrondel (EL.). A kis géb (oldalfoltos géb, kis tengerigéb) ’Pomatoschistus minutus’ az oroszban isмалый бычок, a franciában ugyancsak petit gobie de sable (uo.).

♦ A gébek (Gobiidae) kis termetű, többségükben tengeri vagy félig sós vízben élő halak. Egyes fajok állandó édesvízi életmódra tértek át. Az úszóhólyag a fajok többségénél hiányzik. A hasúszók egymással összenőve tapadókorongot alkotnak, vagy teljesen elcsökevényesedtek. Ikragondozók. Az apró tarka géb ma védett faj. Kriesch János 1875-ben találta meg az Óbuda melletti hévíz kifolyásában, és új faj gyanánt írta le. Herman Ottó azonosította. Hévíz Balatonba vezető csatornájában is előfordul, ott 1894-ben Vutskits György találta meg. Unger Emil (Adatok a Duna halfaunájának ismeretéhez, 1916) a lágymányosi téli kikötőből és tóból sorolja föl. A folyami géb ’Neogobius fluviatilis’ (< lat. fluvius ’folyó, folyam’) mindössze 8 centiméteres nagyságúra nő meg, a Fekete- és az Azovi-tengerbe ömlő folyókban, illetve a félig sós tengeröblökben honos. A magyar Duna-szakaszról 1984-ben került elő az első példány. 1970-ben tömeges megjelenését figyelték meg a Balatonban. A hím ádázul védi fészkét minden ikrapusztítóval szemben, szükség van erre azért is, mert fajának nőstényei szintén ikrarabló természetűek. A nagyobb békafejű géb ma szintén védett, az Al-Duna gyakori halfaja, már régóta feltételezték megjelenését a magyar Duna-szakaszon is. Antipa szerint Romániában a Duna-menti tavakban él. A fekete géb ’Gobius niger’ (< lat. niger, -a, um ’fekete’) nemének legelterjedtebb s legismertebb fajai közé tartozik. Mindössze 10–12 centiméter hosszú. A Földközi- és az Északi-tengerben gyakori, de előfordul az Atlanti-óceánban, a La Manche csatornában is; a Balti-tengerben ritka.

gébics J. kampós, fogas csőrű vonuló kis énekesmadár; Lanius.

Először összetételben bukkan fel a név, 1793: szarka-gébits (Grossinger). 1833-ban gebets, gégbits (Kassai), 1840-ben szarka-gebic (MTsz.). A népnyelvben uo.: gibíz | ÚMTsz.: gëbics, gibics | Nyatl.: gábics, gebics, geböcs, gebös. A gebic, gibíz alakváltozatokra a bibic madárnév hatott.

Magyar fejlemény. A gébics hangutánzó szóként való magyarázata nem túl meggyőző. Valószínűleg a R. Gáborján keresztnév magas hangrendű Géberjén párjával kapcsolatos, az ebből rövidült becéző géb alak kapott kicsinyítő-becéző -cs képzőt.

A családba 4 nem és 32 faj tartozik. A legnépesebb a Lanius nem, a Lanius genusnév a lat. lanius ’hentes’ (< lat. laniare ’húst szétszabni’) szóból származik. A nem ismertebb fajai a tigrisgébics ’Lanius tigrinus’, nagyőrgébics ’Lanius giganteus’, Izabella gébics ’Lanius isabellinus’, illetve kis őrgébics ’Lanius minor’, amelyek magyar neve mind a binominális latin tudományos terminus tükörfordítása. A vörösfejű gébics ’Lanius senator’ fejteteje és nyaktöve rozsdavörös. Német neve is Rotkopfwürger (WbZ.), azaz ’pirosfejű gyilkos’. A búbos- vagy sólyomgébics ’Falcunculus frontatus’ elnevezéseknél a névadási szemlélet háttere az, hogy búbosan meghosszabbodott fejtollak jellemezik, illetve erős csőre sólyomszerű. A sisakos gébicsnél a „sisak” a homlok- és első fejtetőtollakból alakul.

Színre utaló, illetve alakleíró a név a rozsdásmellényű gébics ’Lanius souzae’, bivalyfejű gébics ’Lanius bucephalus’, barna gébics ’Lanius cristatus’, vörösarcú gébics ’Lanius gubernator’, vörösvállú gébics ’Lanius vittatus’, hosszúfarkú gébics ’Lanius schach’, nyílfarkú gébics ’Lanius sphenocercus’, szürkekabátos gébics ’Lanius excubitoroides’, szürkehátú gébics ’Lanius cabanisi’, vöröshátú gébics ’Lanius collurio’ (~ ném. rotrückiger Würger ’ua.’, uo.), örvösgébics ’Lanius collaris’ és az álarcos gébics ’Lanius nubicus’esetében. A faj élőhelyére utal a pusztai gébics ’Lanius isabellinus’, burmai gébics ’Lanius collurioides’, Fülöp-szigeteki gébics ’Lanius validirostris’, mediterrán őrgébics ’Lanius meridionalis’ és a São Tomé-i gébics ’Lanius newtoni’ neve.

♦ A gébicsfélék (Laniidae) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó családja. Rendszerint bokrokkal, fákkal tagolt nyílt területek lakói. Kisebb állatokkal és rovarokkal táplálkoznak. Közös jellemzőjük a hosszú, lépcsőzetesen keskenyedő farok, csőrük a vágómadarakéhoz hasonlóan kampós, a felső csőrkáván kétoldalt csőrfognak nevezett kiemelkedés található. A vörösfejű gébics szintén az utánzó, úgynevezett „gúnymadarak”-hoz tartozik, mert a tartózkodási helye környékén lakó madarak hangjait hűen utánozza, különös módon összezagyválja, és ezzel olyan „zeneművet” komponál, amelyet a madár­kedvelők elragadónak találnak. Ezért meglehetősen gyakran tartják kalitkában.

Lásd még: gáborján, őrgébics, tövisszúró gébics.

gekkó J. meleg égövi pikkelyes gyík; Gekko gecko.

Ezt a kis gyíkot hangutánzó szóval, a gekkó jellegzetes (és mulatságos) gek-oh hangjáról nevezték el. A németben már 1705-ben felbukkan a név, ott holland jövevényszó. Érdekes módon az angolban csak 1774-től adatolják.

A számos nyelvben használatos nemzetközi szó végső forrása a maláj gekoq terminus. Az ang. és ném. gecko, ol. és sp. geco, or.геккон(W.) az eredeti név folytatói, más nyelvekben ettől függetlenül is alakultak elnevezések. A ’Gekko gecko’ ang. tokay, ném. Tokee (WbZ.) neveszintén hangutánzó név; a hím jellegzetes erős hangját főleg a párzási időszakban hallatja, amely to-kee-nek hangzik.

A Phelsuma madagascariensis kochi alfaj, amelyet Mertens írt le 1954-ben, nevét K. L. Koch herpetológusról kapta. A leopárdgekkó ’Eublepharis macularius’ mintázata felülről leopárdra emlékeztet, sárgás-fekete mintájáról nevezték el. A faligekkó ’Tarentola mauritanica’ annak köszönheti nevét, hogy lábujjai végén található harántlemezeivel akár a plafonon is képes futni. Korongosujjú gekkók ’Hemidactylus’ néven azokat a fajokat nevezik, amelyeknek lábujjai csak tövükön szélesedtek ki, s itt fejlődött ki a korongjuk. A lemezesujjú gekkók ’Phyllodactylus’ ujjainak vége kiszélesedik, s ennek a kiszélesedésnek alsó felületén két nagy lemez látható, amelyek közé a karom visszahúzható. A legyezőujjú gekkók ’Ptyodactylus’ ujjai vékonyak, tövükig szabadok, de végükön erősen kiszélesednek, s ennek a korongnak alsó lapján legyező formában egymástól távolodó két sorban kis tapadókorongok sorakoznak. A lebenyesgekkó ’Ptychozoon homalocephalum’ jellemző bélyege az a bőrlebeny, amely a test mindkét oldalán látható. A napozógekkók ’Gonatodes’ fajokban bővelkedő nemzetsége a napsütést kedveli.

♦ A gekkófélék között találjuk a legkisebb termetű gyíkokat. Fejüket különösen nagy „éjjeli” szemük teszi feltűnővé. Bámulatos ügyességgel kúsznak föl a függőleges, sima falakon, de akár a mennyezeten is úgy futkosnak, mintha csak padló lenne. A leopárdgekkó hazánkban is nagyon népszerű tenyésztett állatka, eredeti élőhelye Ázsia. Éjszakai állat, napközben általában búvóhelyeken pihen, éjszaka kel igazán életre. Bőre tapintása selymes, nem nyirkos, mint egyes hüllőké. A toke India északkeleti területeitől Indonéziáig és a Fülöp-szigetekig fordul elő, a legismertebb – hazai állatkereskedésekben is gyakran látható – és egyben a legnagyobb gekkófaj. Noha Délkelet-Ázsiában őshonos, ma már Floridába, Hawaiira és több karibi szigetre is betelepítették. Trópusi esőerdők lakója, sziklákon és fákon vadászik, de a településeken is megtalálható. Azt tartják róla, hogy szerencsét hoz annak, akinek a házába beköltözik. Egyes vidékeken megeszik, de a hagyományos kínai orvoslásban gyógyszerként is fogyasztják. A faligekkó a Földközi-tenger majdnem teljes partvonalán előfordul, az Adria-part kivételével. Éjjel aktív, nappal szívesen napozik. Kedveli az emberi környezetet, gyakran látni éjszaka, kültéri világítások közelében. A laposfarkú gekkót ’Pheslsuma laticauda’ lapos farka különbözteti meg a nemzetség másik fajától, a madagaszkári gekkótól ’Phelsuma madagascariensis’. A gyűrűsgekkó ’Tarentola annularis’ ott található nagy számban, ahol sok a légy. A közönséges lebenyesgekkó Jáván kívül, ahol ez a faj igen gyakori, Borneón, Szu­mátrán, a Malakkai-félszigeten, valamint a Liu-kiu-szigeteken is előfordul.

Lásd még: gyík.

gém J. hosszú nyakú és lábú, a gólyánál kisebb és karcsúbb gázlómadár; Ardea.

A gém madárnév ismeretlen eredetű, de korai felbukkanású. Első köznévi adata 1395 körüli: „ardea: gem(BesztSzj.). 1549: ghem (TESz.). Változatai a népnyelvben uo.: gyém | ÚMTsz.: gény, gím | VasiSz. 1966: 3: vasgin. Baranyában nádi-bika a dobosgém (Nyr. 18).

A latin szaknyelvi Ardea nemi név a madár lat. ardea neve. A gém idegen nyelvi nevei között több terminus azonos etimológiai csoportba tartozik.

♦ A gémfélék a madarak osztályának gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe tartozó családja. Minden földrészen jelen vannak, kivéve az Antarktiszt. Sekély tavaknál, folyóknál, mocsaraknál és tengerpartokon élnek. Közös jellemzőjük a hosszú láb, a hosszú, tőrszerű csőr és az S alakú, hosszú nyak. Szárnyuk széles, lekerekített, farkuk rövid. A nagyobb fajok repülés közben jellegzetesen hátranyújtják lábukat, nyakukat viszont S alakban begörbítik, miközben lassú, nagy csapásokkal verdesnek. A nálunk gyakori fészkelők közé tartozik a szürke gém (~ ném. Graureiher /WbZ./) és a törpe gém vagy pocgém. A többi magyarországi gémféle kevésbé elterjedt, ám egyikük sem tekinthető ritkának. Ezek a bölömbika, az üstökös gém, a bakcsó, a nagy kócsag és a kis kócsag, illetve a vörös gém (~ ném. Purpurreiher /uo./). Kóborlóként alkalmanként pásztor gémek és zátonykócsagok is felbukkannak.

A gém hosszú nyaka, soványsága, gyors emésztése, cingár, vékony lábai azok a sajátságok, amelyeket – mint valóban feltűnőket – leginkább megjegyzett róla a magyarság. Már a XV. század végéről származó nótában gúnyolódik: „Isten hozzád gyáva német | Úgy nézlek, mint tarka gémet.” A kuruc világban is megmaradt ez a felfogás, akkor is „gémlábú német” volt a betolakodó szomszéd jelzője. A gémeskút neve szintén a gém alakból keletkezett. A „százhúsz gémnek hatvan keszeg” közmondásban a nagyevő emberről van szó, akinek kevés jutott.

Lásd még: bakcsó, kanalasgém, kócsag.

gepárd J. Ázsia és Afrika pusztaságain élő, hosszú lábú, foltos prémű macskaféle ragadozó; Acinonyx.

• A magyar gepárd név, akárcsak a dán, hv., blg., cs.,ném., norv., or., le., szerb, szlk., sv. gepard, sp. guepardo, fr. guépard (EL.),ol. ghepardo (W.) stb.,a lat. gattus pardus (< gör.γατόπαρδος’ua.’)kifejezésből származik, azaz a ’macska-leopárd’ összetétel rövidített formája. Az olaszból vált a francián keresztül nemzetközi szóvá.

Egyes magyarázatok szerint nemének latin tudományos neve, az Acinonyx görög eredetű, ’nem mozgó karom’ a jelentése. Arra utal, hogy karmai akkor is láthatóak maradnak, ha az állat visszahúzza őket. Meglehet azonban, hogy a pettyes bundájára utaló lat. acinus ’szőlőbogyó’ és a gör. nyx ’éjszaka’ szó összetétele, ez utóbbival a gepárd éjjeli vadászatára utalva. A latin szaknyelvi jubatus fajnév jelentése pedig ’sörényes’. Az angolban a gepárd neve cheetah, az azonos jelentésű hindi

ítá szó átvétele, amely valószínűleg a ’pettyezett’ jelentésű szanszkrit

itraka elnevezésből magyarázható. Más nyelvekbe is átkerült; vö. ar. shita, tör. çita (W.),sp. chita (EL.).

A gepárdot vadászatra idomítják (lásd alább), a vadász gepárd német neve Jagdleopard (DWb.), azaz ’vadászleopárd’, szó szerinti megfelelője az ang. hunting leopard, afr. jagluiperd (EL.) és a holl. jachtluipaard (W.).

♦ Az Acynonix a ragadozók rendjébe, azon belül a macskafélék családjába tartozó nem. Egyetlen élő képviselője a gepárd. A nemet a macskafélék (Felidae) családján belül a macskaformák (Felinae) alcsaládjába sorolják. A gepárd, habár nagy kiterjedésű területe egyezik a leopárdéval, könnyen megkülönböztethető tőle. A gepárd sokkal gyorsabban fut, mint a leopárd. A gepárdnak sötét, könnycseppszerű minta húzódik lefelé a szemétől a szája sarkáig, mely a leopárdnak nem. A gepárdok inkább nappal, míg a leopárdok éjszaka aktívabbak; a gepárdok földhöz kötöttek (kivéve fiatal korban), míg a leopárdok gyakran másznak fára.

A gepárd ravaszsága és vadásztudománya hazájának lakóit arra csábította, hogy képességeit a maguk hasznára fordítsák. A vadász gepárd igen egyszerű idomítással kiváló vadűző állattá válik. Egész Kelet-Indiában úgy tekintik, mint a vadász leghasznosabb segítőtársát. A perzsa sah Arábiából hozta, és külön épületben tartotta. Barbaro József 1474-ben az örmény fejedelemnél 100 vadász gepárdot látott. Európában is használták a gepárdot a vadászatoknál. Egy Konrad Gessner idejéből (XVI. század) fennmaradt feljegyzés ugyanis arra utal, hogy a francia királynak volt egy vadász gepárdja, s ezt valóban használta is vadászatai alkalmával. I. Lipót német császár két idomított gepárdot kapott a török szultántól, amelyekkel gyakran vadászott. A mongol fejedelmek vadászataik alkalmával gyakran igen nagy számban vittek magukkal vadász gepárdot. Indiai fejedelmek udvartartásában tetemes költséget okoztak a „kutya-macskák” falkái. Idomításukat külön hozzáértők végezték, s a vadászatok alkalmával is nagyon gyakorlott vadászoknak kellett a gepárdokat kezelniük. Ennek a személyzetnek a helyzete hasonló volt, mint annak idején nálunk a solymászoknak. Úgy vitték vadászatra a gepárdot, hogy sapkát húztak a fejére, vékony pórázra kötötték, és kétkerekű kordén szállították. Még a legfélénkebb vad is sokkal közelebb engedi magához a kocsit, mint a gyalogost. Ezért a gepárddal 200–300 lépésnyire meg lehet közelíteni a legelő csordát. Ott a gepárd nesztelenül lesurran a kordéról, s közel siklik a zsákmányhoz. Rohammal elfogja áldozatát, nyakánál fogva a földhöz szorítja. Az idomító odasietve elvágja az áldozat nyakát; a kiömlő vért faedényben fölfogja, s odaadja a csitának.

A híres Alfred Brehm írta, hogy „Volt egy szép gepárdom, amely oly szelíd volt, hogy pórázon vezethettem s még az utcán is bátran sétálhattam vele. Ameddig csak emberekkel találkoztunk, mindaddig nyugodtan lépkedett oldalam mellett, de nyomban másként viselkedett, ha kutya jött velünk szembe.”

gerle J. galambféle, de kisebb, szürkésbarna tollazatú madár; Streptopelia.

A párban élő galambfajok szokásos neve a magyar nyelvterületen a gerle (gerlepár, gerlicepár). A vadgerlét ’Streptopelia turtur’ és a balkáni gerlét ’Streptopelia decaocto’ vadgalambnak is nevezik. A gerle név első írásos felbukkanása a magyarban 1830: „A’ kesergő gyenge gerle Panaszát véle sírja le”, 1848-ban görle (TESz.). Alakváltozata a nyelvjárásokban MTsz.: gelle, gille | ÚMTsz.: gëlle | OrmSz.: gile | Nom.: gilimadár | Herman 1914: gillimadár | Chernel: gerlemadár.

A gerle szó régi alakja gerlice volt (N. gilice, gilica), amely szintén a délszláv nyelvekből származik (lásd ott). A gerle madárnév utólagos elvonással keletkezett a gerlicéből, a -ce végződést képzőnek fogta fel a nyelvérzék; a kicsinyítőnek ható -ic- elem (pl. Katica, tubica) elhagyásával.

A gerle latin szaknyelvi Streptopelia genusneve a ’nyakék, nyaklánc’ jelentésű gör. sztreptósz és a peliósz ’feketés’ szavak összetétele, a nyaki tollazat fekete színére utaló terminus. A balkáni gerle a velünk szomszédos Bánságból érkezett a Dél-Alföldre, ahol a vadászok már az 1920-as években jelezték az „új” gerlék egyre népesebb jelenlétét. Hamarosan a magyar népnyelvi balkáni gerle elnevezést is megkapta, hiszen valóban a Balkán felől jött hozzánk. Baranyában kukurú-madár a gerle (Nyr. 15), ez hangutánzó elnevezés. A kacagó gerle ’Streptopelia risoria’ madárnevünk a ném. Lachtaube ’ua.’ (EL.) tükörfordítása.

A vadgerlét (N. vadgerlice, erdei gerle)az európai népek kibocsátott hangjáról, a „turr-turr”-ról nevezték el. Ilyen mindenekelőtt a lat. turtur neve (EL.). Így a németek Turteltaubénak (W.) (< kfn. türteltube < ófn. turtilatuba, turtulatuba /DWb./), Erdélyben a románok turturikának nevezik, ezzel is utánozva a vadgerle dallamos, közismert búgását. Hasonló neve többek közt az ang. turtle dove, fi. turturikyyhky (W.),észt turteltuvi, fr. tourterelle, ol. tortora, sp. tórtola (EL.).

♦ A legismertebb galambokat a gerle nemzetségbe (Streptopelia) sorolták, mint pl. a vadgerlét, a balkáni és a kacagó gerlét. Kivéve a havasi erdőket és a rengetegek belsejét, a gerle az egész Kárpát-medencében jóformán mindenütt közönséges. Mint Chernel írja, „igen társaságszerető s a költési időt kivéve, midőn inkább párjának él, majdnem mindig néhányad magával vagy nagy csapatokban jár. De fészkeléskor sem vonul magányba, hanem rendesen bizonyos területen, nem nagy távolságra egymástól, számos pár alapítja meg otthonát”. A balkáni gerle gyors terjeszkedése mellett az európai települések és városok állandó lakója lett, gyakran hallani búgó hangját, s orrhangú kacagását.

A magyar nép egyik közismert és közkedvelt madara a gerlice. Életritmusát és települési viszonyait durván megzavarta a balkáni gerle betelepülése hazánkba. Ez az erősebb és tolakodó faj a városi kertekből teljesen kiszorította. A tanyavilág felszámolásával és a gyomirtó szerek használata miatt a mezőgazdasági területek vadgerleállománya is erősen megfogyatkozott. Pedig Herman Ottó még A madarak hasznáról és káráról című könyvében ezekkel a szép sorokkal ismerteti: „Gyönyörűen járó, roppant sebesen repülő, ügyes és kedves madár; szép, tiszta; párjához ragaszkodó, megindítóan burukkuló jószág. És ki csodálkoznék akkor azon, hogy a nép szerelmének és a szerelemben hűségének madarát látja benne. Romlatlan lelkület nyilatkozik meg a nép hitében, hogy az özvegyen maradt gerlemadár utána pusztul elveszett párjának.” A népköltészetben:

Élnek, élnek ők együtt,

Mint két páros galamb.

Súgnak, búgnak, burukkónak,

Mig megá’gya a pap.

A vadgerle ’Streptopelia turtur’ a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjében a galambfélék (Columbidae) családjához tartozó faj. A közeli rokon balkáni gerlével (Streptopelia decaocto) együtt vadgalambnak is nevezik. Észak-Európa, a skandináv államok és Finnország kivételével egész Európában és Nyugat-Ázsiában mindenütt megtalálható. A Szaharától délre eső szavannákon telel át, és áprilisban visszaszáll északra. Szeme pirosan szegélyezett, tollazata felül sötétebb, mint alul. Az öregebb példányok homloka, fejteteje és a nyak háti oldala kékes-szürke, a háta palaszürke vagy rőtes, barnás, foltokkal tarkított. Ez a galambféle csapatokban keres táplálékot a földeken, sokkal félénkebb, mint a balkáni gerle. Sok gyommagot fogyaszt, főleg szántóföldeken keresi táplálékát. Lágyszárú növényekkkel és fűfélék magvaival, valamint gyümölcsökkel táplálkozik, míg a fiókákat „begytejjel” eteti; ez zsír- és fehérjedús folyadék, melyet begyéből, a nyelőcső zacskószerű tágulatából öklendezik ki. Magyarországon április és szeptember között rendszeres fészkelő, de más időszakban is előfordul.

Lásd még: galamb, gerlice, vadgalamb.

gerlice J. gerle.

A név első adata 1372 u./1448 k.: gerlicze, 1570 k.: gerlÿcзe,iglicзe (ArsMed.), alakváltozatai a szótörténetben gorlice, ghyrlice, gilice, gillicze, gellicze, gelitzétske (KissMad.). A nyelvjárásokban MTsz.: gëlice, gëlyice, görlice | ÚMTsz.: gëllice, gerice, gilica | Chernel: görlice, gelice, görice | Tsz.: 1838: gilice | Nyr. 19: gerlice | Nyr. 18: gelice | uo. 9: gellice | uo. 1: géíyice | Nyr. 7, 19 és 20: gilice | Kriza:Vadr.: gölice | Nyr. 10: görice.

Déli szláv kölcsönszavunk, megfelelője a szláv nyelvekben a blg. гургулица, cs. hrdli

ka, or.горлица(EL.), szbhv. грлица, szln. grlica, szlk. hrdli

ka (W.). Ezek az ősi szláv grdlo ’torok’ kicsinyített alakjai. A magyarban a szó eleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő hang oldotta, a szóvég hangrendi illeszkedéssel alakult ki.

♦ Az erdei madarak között igen népszerű madarunk. A szerelmi vágyódás, epedés, ártatlanság, hűség, gyengédség, szelídség, de a búsulás, kesergés jelképe is. Közmondásaink, mondókáink szereplője, a népköltészetben is gyakori. Egy székely népdalban:

Jaj az én életem, e világon immár

Bujdosom egyedül mint görlice madár

Mely kesergi párját, zöld ágra nem is száll.

Vagy:

Lám megmondtam bús gilice

Ne rakj fészket az útszélre:

Mert az úton sokan járnak

Téged hamar feltalálnak.

A magyar költők is megéneklik, pl. Tompa Mihály:

Kis kertemben kiszáradt az eperfa,

Este, reggel egy bús madár ül rajta;

Csak azt búgja az a gerlicze madár,

Hogy a legény szőke, barna csapodár.

Egy csángó dalban:

Nagy madarat láték nagy bánatba

Magosz fenyüfának tetejébe

Úgy szól, úgy szól, úgy keszereg

Fejit földbe csökkesztette

Magát holté eresztette.

Oda menne kis göricze kérdi

Mit szirsz, szirsz te nagy madár?

Hogy ne sírjak kis göricze

Ha egyszer társam elvesztettem.

Ne szirj, ne szirj te nagy madár

Társad helyett társad leszek.

Lásd még: galamb, gerle, vadgalamb.

gibbon J. hosszú karú, emberszabású délkelet-ázsiai majom; Hylobates.

A gibbon nemzetközi szó a francia gibbon nyomán, ez indiai bennszülött nyelvjárási eredetű. A gibbonfélék idegen nyelvi neve az ang., ném., holl.,fr. gibbon, gör.γίββων, or.гиббоновые(EL.).

A gibbon latin szaknyelvi Hylobates nemi neve ’erdőjáró’ jelentésű, a gör. hyalobatesz szóból származik, mely a gör. hyle ’erdő’ és a gör. baínein ’menni, vándorolni’ szavak összetétele.

♦ A gibbonfélék (Hylobatidae) az emlősök (Mammalia) osztályába és a főemlősök (Primates) rendjébe tartozó család. A gibbonok az emberszabásúak után az ember legközelebbi rokonai, az emberrel közösen a Hominoidea öregcsaládhoz tartoznak. Fejlődésük vonala mintegy 18 millió éve vált külön az emberfélék (Hominidae) családjáétól. Az emberhez való nagyfokú hasonlóságuk miatt régen kis emberszabásúaknak tartották őket. Az esőerdei életmódhoz alkalmazkodás több olyan anatómiai és viselkedésbeli tulajdonság kialakulásával járt, amelyek egyedülállóvá teszik a főemlősök között. Valamennyi fajuk Ázsia déli felén honos. Közepes nagyságú, tehát az emberszabásúaknál kisebb fajok. Talán a legakrobatikusabb főemlősök, minden egyes porcikájukkal a fákon való élethez alkalmazkodtak. Karjaik feltűnően hosszúak. Függeszkedve, lábaikat nem is használva haladnak ágról ágra, akár 8–10 méteres „repüléseket” is közbeiktatva. Agyuk anatómiai fejlettsége magas intelligenciára utal. A többi majomtól eltérően nincs ülőgumójuk. Szőrzetük sokkal tömöttebb, mint a többi főemlősé. Többnyire vegyes táplálkozásúak, de étlapjukon zömmel gyümölcsök szerepelnek. A gibbonok párkapcsolata egész életre szól, az özvegy csak nagyon ritkán talál új párt. A párok együtt járják az erdőt, amelynek egy részét territóriumként uralják. A családok jellegzetes és igen erős hanggal kommunikálnak egymással. Elsősorban hajnalban és késő délután zendítenek rá egyedülálló énekükre. Gyakran a hím és a nőstény valóságos duettet énekel, az összhangzás annál jobb, minél régebb óta vannak együtt. Egyes dallamok öröklődnek, mint azt hibridvizsgálatokkal is kimutatták. A legtöbb gibbonfaj veszélyeztetett. Ennek fő oka élőhelyük megfogyatkozása és feldarabolódása, de eltűnésükért felelős a vadászat és az állatkereskedelem is.

A sziamang a gibbonfélék családjának legnagyobb testű képviselője. Elterjedési területe Szumátra szigete, valamint a Maláj-félsziget középső és déli vidékeinek erdőségei. Az esőerdő lombsátra olyan sűrű, hogy látható jelek helyett a sziamangok inkább éneklés segítségével tartják egymással a kapcsolatot. Hatalmas torokzacskójuk erősíti fel kiáltásaikat, amelyek messzire hallatszanak. Akinek jó zenei hallása van, azt is megfigyelheti, hogy a sziamangok szívesen éneklik mindig ugyanazt a dalt.

Lásd még: majom.

gimpli J. süvöltő pirók; Pyrrhula.

A népnyelvi madárnév régi átvétel, már 1787-től (KissMad.) adatolható. A gimpli jövevényszó; vö. baj.-osztr. gimpl ’ua.’, mely az irodalmi ném. Gimpel (EL.) változata.

Lásd még: süvöltő.

gímszarvas J. nagy testű, vörösesbarna szőrű, hosszú, vékony lábú, kérődző vad; Cervus elaphus.

Régen a szarvastehenet gímnek is nevezték, a gím eredeti jelentése ’szarvas, őz vagy dámvad nősténye’ volt; még Arany János versében is ilyen jelentéssel szerepel:

Elejtették már a hímet

Üldözik a szarvas-gímet.

Helynévben már 1113-ban előfordul a szó: „De villa Gimes est terminus quedam via” (TESz.). Köznévként 1395 k.: „humulus: gím” (BesztSzj.). Ismeretlen eredetű szavunk.

Az állat régies elnevezése rőtvad, mely a német Rotwild (rőt- vagy vörösvad) és az angol red deer (rőt vagy vörös szarvas) megfelelője. A latin szaknyelvi Cervus elaphus binómen a szarvas latin cervus és gör. élaphosz neveiből alkotott. A latin név folytatója afr. cerf, sp. ciervo (EL.).

♦ A gímszarvas a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjéhez, a szarvasfélék (Cervidae) családjához tartozó faj, az egyik legnagyobb szarvasféle. Európa legnagyobb részét, a Kaukázus térségét, Anatóliát és Ázsia nyugati és középső részeit lakja. Magyarországon a dél-dunántúli területeken található jelentős szarvasállomány, ahol 1996-ban a hazai állomány fele, mintegy 30 000 szarvas élt. A minőséget jelzi az évente ott elejtett 150–180 aranyérmes bika is. A tisztásokkal és rétekkel tarkított lombos és elegyes erdők lakója. A legjobb körülményeket valaha bizonyára a folyók ártereiben találta meg, de kedveli a hegyi erdőket is, és ma éppen Közép-Európa nyugati felén találhatók a legerősebb agancsosok. Az agancsot világszerte használják dísztárgyként, bútorok, szobrok és egyéb cikkek szépítéséhez. A gímszarvas számos európai barlangfestményen szerepel; a legrégebbiek 40 000 évesek, a paleolitikumból származnak. A szibériai neolitikumi ember számára (7000 évvel ezelőtt) a szarvasnak szellemi jelentősége volt, emiatt sok barlangrajzon megtalálható. A csodaszarvas, egy hun–magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is ismert mitikus állat, amelyet Magor és Hunor üldözött, valószínűleg gímszarvas volt.

Lásd még: szarvas.

goda J. rőtes vagy szürke tollazatú, hosszú lábú vízimadár; Limosa.

Az ÉKsz. szerint ismeretlen eredetű szavunk. Szótörténete is rövid, csupán 1898 óta adatolható (Nom.). Kiss Jenő az ang. godvit és a ném. N. Greta-féle hangutánzó nevek ismeretében (KissMad.) elképzelhetőnek tartja, hogy a goda is a madár hangját utánzó hangsorból vált madárnévvé. Nem dönthető el, hogy spontán névadással vagy ornitológusaink tudatos névadásával jött-e létre.

A nagy goda ’Limosa limosa’a kis godával van korrelációs kapcsolatban. A nagy goda név a nevükben szintén goda, hozzá hasonlatos fajoktól való elkülönítés érdekében (kis, márványos goda) alkotott. Társneve a godaszalonka, gombosorrú, lotyósneff, lotyó (Chernel), nagylotyó (Nom.). A feketefarkú lotyó (uo.) farka színéről kapta nevét; vö. ang. black-tailed godwit, fr. barge à queue noire (EM.) és ném. schwarzschwänzige Uferschnepfe (EL.). A nagy lotyószalonka (KissMad.) a madár csacsogó természetére és a szalonkákhoz való hasonlóságára utal. Ez utóbbi miatt kapta goda szalonka nevét, de hívják vonyósneff, gombosorrú sneff (Chernel), lotyósnyeff, illetve lotyó (ÚMTsz.) néven is. Utóbbiak hangutánzó eredetűek nyivákoló hangja miatt. Pontos megfelelője a ném. Lodjoschnepfe ’ua.’ (VNAE.).

A kis goda első magyar elnevezése Herman Ottó szóalkotása, a lapp lotyó a lat. szaknyelvi Limosa lapponica ’ua.’ (Brehm) alapján, részfordítással keletkezett; vö. még lapplandi lotyó (Nom.). Szintén a faj előfordulási helyére utal a R. lat. szaknyelvi Limosa novaboracensis ’északi goda’ (Brehm), ennek alapján alkotta Madarász az északi lotyószalonka terminust (KissMad.). Rozsdavörös lotyó elnevezése (uo.) a hím nyári tollazatára utal. A cankógoda ’Limnodromus scolopaceus’ név (NA.) tudatos névadással jött létre hasonlósági alapon, ennek a madárnak a csőre és a tollazata a cankókra és a godákra is emlékeztet.

A tautonímiával alkotott latin szaknyelvi Limosa limosa binómen a lat. limosa ’iszapot, sárt kedvelő’ szóból való, arra utal, hogy e madár lápok és mocsarak lakója.

♦ A kis goda a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, a szalonkafélék (Scolopacidae) családjába tartozó faj. Észak-Amerika, Európa és Ázsia északi részén költ. A magas észak fészkelő madara, költőterülete az északi sarkkörön túl, Észak-Skandináviától Nyugat-Alaszkáig húzódik. Gerinctelen állatokkal, rovarokkal és lárváikkal, puhatestűekkel és gyűrűsférgekkel táplálkozik. Hosszú távú vonuló. Magyarországon ritka vendég áprilistól májusig és augusztustól októberig, átvonulásai alkalmával. Az őszi vonulás során leggyakrabban a leeresztett halastavakon, az őszi csapolások idején megfigyelhetőek. A nagy goda a lilealakúak rendjébe, a szalonkafélék családjába tartozó vízimadár. A lápréteken és a szikes legelőkön fészkelő madarunk. A feketeszárnyú goda ’Limosa haemastica’ Alaszka és Kanada sarkvidéki területein honos, a Hudson-öböl jellegzetes madara. Telelni Dél-Amerika délkeleti részére vonul. A márványos goda ’Limosa fedoa’ Kanada és az Amerikai Egyesült Államok területén fészkel, telelni délre vonul, Mexikón keresztül Dél-Amerikába.

gólya J. fehér és fekete tollazatú, hosszú csőrű és lábú vonuló gázlómadár; Ciconia ci­conia.

A név 1585-ben fordul elő először az Eztrag-golia összetételben (Calepinus), 1753-ban gollya (Lippay: Posoni kert), 1766-ban góllya (Mátyus), 1787-ben gója (uo.).Alakváltozatai a nyelvjárásokban MTsz.: gâlya | ÚMTsz.: góla | Nyatl.: gólla, goja. A TESz. szerint bizonytalan eredetű, talán hangutánzó szó. Esetleg összekapcsolható a hangutánzó tájnyelvi gagó, gagólya, gógó, góga ’gólya’ szavakkal (lásd alább).

A régi etimologizálás olvasható Miskolczi Gáspárnál, 1702-ben megjelent művének kilencedik fejezetében: „Ez a Madár az, amellyről egy tréfás Poéta régen igy versificált vólt: Glottorat immenso de turre Ciconia rostro (azaz: kelepel a tornyon piros orru Gólya tavasszal). Ezzel az ő kelepelésével a Tavasznak elérkezését jelenti, az ő párját örömmel köszönti és az időket bölcsen forgató Istent áldja. … A Magyarok az ő Deák nevezetiről, a Ciconiáról Cakónak, a maga szava járásáról pedig Gólyának nevezik, mivelhogy szólása közben mind csak galya-galyát láttatik zengeni.”

A gólya társneve a tájnyelvi cakó, 1565 óta adatolható: czakő, czákó, ciko ’gólya’. Ismeretlen eredetű szó, nem túl valószínű feltevés szerint a madár kelepelését utánzó hangfestő szó. A keleti nyelvjárásokból adatolt. Összefügghet a cankó madárnévvel. A gólya társneve még a hangutánzó gagó (Madh.), N. gagólya (MTsz.); R. 1833: gagó gólya (Kassai); N. Nyr. 20: ua. | TESz.: góga, gógó.A székely nyelvjárási koszta (uo.) első előfordulása 1708 (PP.), majd 1833: koszta gólya (Kassai), 1838: ua. (Tsz.); N. Nyr. 8 és 14 és 15, NyK. 3: ua. Összefügg vele a N. koztorat ’ua.’ (TESz.). A bárza társnév elterjedt tájszó a moldvai csángóban, a ro. barză’ua.’ átvétele, ugyanitt használatos a kokosztirk, szintén jövevényszó, a ro. cocostîrc ’ua.’ (KissMad.) került át a magyarba. A népnyelvben használatos még MTsz.: bockó | Nyr. 10: bockó gólya | uo. 4: bocog elnevezése.

A fehér gólya (R. fejérgólya) állattani szakszó, idegen nyelvi megfelelője többek közt azang. white stork, fr. cigogne blanche, ném. Weißstorch, ol. cicogna bianca, or.белый аист(EL.). A fi. kattohaikara (NA.) ’háztetőgólya’ jelentésű. Herman Ottó közli tarka gólya és emeletesveréb nevét (Herman 1914), előbbi színezetére utal, illetve az utóbbi „Azért, mert a kéményre rakott fészke oldalaiban a veréb fészkel – tehát földszint.” A népnyelvben használatos még papmadara elnevezése (ÚMTsz.) is.

Tudományos latin nevében tautonímia fordul elő, a gólya lat. ciconia nevéből alkotott terminus. Idegen nyelvi elnevezései között közös etimológiai csoportba tartozik ennek alapján a fr., fri. cicogne, port. cegonha, ol. cicogna, sp. cigüeña (W.).

♦ A gólyák a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjén belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó egyes fajok elnevezése. Hosszú és egyenes csőrű, hosszú lábú gázlómadarak, amelyek többnyire édesvizek és mocsarak közelében költenek. Több fajuk hatalmas távolságot bejáró vándormadár. Miskolczi Gáspár 1702-ben megjelent művének kilencedik fejezetében írt a gólyáról: „I. A Gólya az ő gyenge fiait felette igen szereti és mindenek felett azon vagyon, hogy azoknak rendes eledeleket fogyatkozás nélkül kiszolgáltathassa. II. Mikor a Gólya fiak jól megtollasodnak, akkor az annyaik az ő repüléseket megpróbálják, és magok kalauzképpen előttök mennek, gyengeségekben őket segétik, mikor elsőben magokat repülésre adják. III. Ellenben a Gólya fiak is az ő apjokat s annyokat, minekutánna megvénhednek, csudálatos kegyességgel segétik, szorgalmatoson táplálják, könnyen meg sem engedik nékiek, hogy eledelt keresni fészkekből kifáradjanak, hanem ők járnak-kelnek és valamelly megöregedett szüléiknek szükséges, magok béhordják … V. Ez a Madár igen tiszta életben gyönyörködő. Amelly nősténnyel a hím közösködött, soha azt el nem bocsátja, ha pedig a nőstény más hímmel közösül, az ő párja több hímeket vévén maga mellé, azok előtt hegyes orrával keményen megbünteti és magától elűzi.”

Vándormadarunk a gólya, ősszel egy napon szárnyat bont a sereg, és akkor Petőfi sza­vaival:

Jön az ősz, megy a gólya már

Hideg neki ez a határ.

De tavasszal visszajön. Tompa Mihály A gólyához című versét 1850-ben, a szabadságharcot követő gyászos idők legszomorúbb évében írta. A költő ezért a verséért üldözést is szenvedett. Pedig idilli képpel kezdődik:

Megenyhült a lég, vidul a határ,

S te újra itt vagy, jó gólyamadár!

Az ócska fészket megigazgatod,

Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Az ókor bölcs mesemondója, Phaedrus XXVI. meséje szerint a ravasz róka lakomára hívta a gólyát. Hogy azonban a gólya ételhez ne juthasson, a róka csupa híg eledellel, lapos tálakon rakta meg az asztalt. A gólya azzal törlesztett, hogy ő is meghívta róka komáját, és minden eledelt szűk, hosszú nyakú bokályban, az italt pedig szűk nyakú flaskóban tálalta. Így hosszú csőrével és nyakával hozzá is fért ételhez, italhoz. A református Szepsi Csombor Márton Udvari schola című művében érvel a szülői szeretet mellett a gólyák képével. Szentmártoni Bodó János versbe foglalja a szülőket tisztelő madarakat. Arany János A rab gólya című versében a rabsággal járó kiszolgáltatottság, boldogtalanság képe. A születés és az újjászületés jelképe, mivel vándormadár, s visszatérte egybeesik a természet újjászületésével. A kereszténységben az óvatosság, az éberség, a jámborság, a kegyesség, a szüzesség és a tisztaság madara. Az angyali üdvözlethez kapcsolódik, mert ahogy a gólya a tavasz, a születés hírnöke, úgy jelezte az angyal Krisztus jövetelét Szűz Máriának.

Pósa Lajos is emlegeti a gólyamadarat Anyám intése című versében:

El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig,

Gólya madár kelepelget.

Ha elfáradsz a világban:

Gyere haza megpihenni,

Az öreg fák árnyékában

Szép időkre emlékezni.

Rád nevet, mint hajdanába

A cseresznye, piros alma,

Gyermek leszel újra fiam,

S belefogsz egy régi dalba.

El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig,

Gólya madár kelepelget.

A fehér gólya és a gyermekszületés sok nép kultúrájában összefonódott egymással. A népi hiedelemvilágban a gólyát szerencsemadárnak, Isten madarának is tartják. Ha egy házon fészket rak, az védve van a tűztől és a villámoktól. Ha leverik a gólya fészkét, az szerencsétlenséget hoz a házra. Ha egy fiatal lány látja meg először a hazatérő gólyát, még ab­- ban az évben férjhez megy. Az egyetemeken az elsőéveseket, a leendő hallgatókat is gólyának nevezik, ráadásul nemcsak az utóbbi időben, hanem már a XVIII. században is használták ezt a kifejezést (évente a diák-gólya a kollégiumi szobában vagy albérletben „rak fészket”).

Szász Károly Két rozmarin című székely regéjének egy részlete háromszéki, Kovászna és Zabola közötti faluról szól:

Kék havasok zöld aljába

Van egy falu, neve Páva.

A magosban fenyüszálak,

Lenn szomorú füzek állnak.

Füzek megé, falu végén

Kis lak húzódott meg békén,

Gólyafészkes kémény alján

Lakik egy szép fiatal lyány.

Lásd még: eszterág, fekete gólya.

gólyatöcs J. gerle nagyságú, hosszú lábú és csőrű, szikes vizeink mellett élő vonuló madár; Himantopus himantopus.

Az összetett madárnévben (gólya + töcs) a töcs, tőcs utótag a madár hangját utánzó szóból lett madárnévvé. Mint Chernel írja, „hangja a kecs, töcs szótagokhoz hasonlít.” A gólya szó számos társnevének is előtagja; vö. gólyasneff, gólaszalonka, gólyalábú kosztonca, gólyalábú töcs, gólasneff (KissMad.). 1841-ben Vajda tőcs szíjláb néven írta le rendkívül vékony lába miatt. A szíjláb a lat. himantopus név fordítása. Vajda említi is a már Pliniusnál előforduló latin szót. Ebből való a tautonímiával alkotott latin szaknyelvi binómen.

Széki gólya nevének jelzője arra utal, hogy ez a madár szikes tavak mellett fészkel. Hosszú lábairól kapta karólábú snyeff (SzegSz. székiszarkaalatt) elnevezését, ugyanez a névadási szemlélet háttere erdélyi gólyalábú kosztonca nevénél (KissMad.). A gólyatöcs népnyelvi neve még a gyöngyvér lile.

♦ A gólyatöcs a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjén belül a guli­pánfélék (Recurvirostridae) családjába tartozik. Európa és Ázsia déli részén honos. Sekély édes- és brakkvizek, valamint lagúnák lakója. Telelni Afrikába és Ázsia déli részére vonul. Hosszú lábaival az édes vagy enyhén sós, sekély vízben lépegetve keresi rovarokból, rákokból és lárvákból álló táplálékát. Szikes tavak szigetein, víz közelében telepesen, a talajra készíti fészkét. Március–október hónapokban tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon. Zsombékos fűcsomók közé, kisebb földkupacra építkezik. Hosszú piros lábai fehér tollazatú testet tartanak a pocsolyák, tocsogós vizek tükre fölött.

gorál J. a legkisebb termetű kecskeféle; Nemorhaedus goral.

A gorál nemzetközi szó, megvan a latin szaknyelvi fajnévben és az ang., holl., fi., fr., le., ném., ol., or. és sp. nyelvben egyaránt (EL.). A Nemorhaedus Hamilton személynévi eredetű binominális terminus. Mivel a gorál ’Nemorhaedus goral’ és a vörösgorál ’Naemorhedus cranbrooki’ 4000 méteres tengerszint feletti magasságig megtalálhatók Tibetben, a Himalája hegység jellegzetes lakói, a Nemorhaedus goral angol neve himalayan goral.

♦ Pandzsábtól kezdve egészen Kínáig, sőt az Amur folyó vidékén és Koreában is élnek. A go­rálok kiválóan másznak és ugranak, életmódjuk a zergékére emlékeztet. Téli bundájukban igen vastag az alsó gyapjúszőrzet. Különféle alfajaik szőrzetének színe a hamuszürkétől a barnásfeketéig váltakozhat. Az ezer méter fölötti hegyi rétek és a ritkás hegyvidéki erdőségek lakói. Kis csoportokba állnak össze, biztonságukra őrszemeik vigyáznak.

gorilla J. hatalmas testű, emberszabású afrikai majom; Gorilla.

A név a magyarban 1881-től adatolható (TESz.). A magyarban az újkori latinból származik. Nemzetközi szó az állat görög eredetű latin gorilla neve alapján, végső forrása valamely afrikai bennszülött nyelvben kereshető; vö. ingiine ’ua.’ (WbZ.). A XIX. században terjedt el, de már az ókori görögben felbukkant egy Hanno nevű pun utazó görögre fordított útleírásában hai gorillai ’gorillák’ alakban. A nemzetközi szó elterjedésére vö. ang., kínai, ném., fi., or., koreai, sv. gorilla, fr. gorille, sp., blg., litv. gorila (W.),dán, holl., ol., norv., viet., kat. gorilla (EL.) stb.

A gorilla neve az ókori karthágóiak idejéből származik, amikor Hanno nagy hajóhadával a „Periplus Hannois”-ra vállalkozott, hogy a nyugat-afrikai partokon gyarmatokat alapítson. Az ott látott „vademberek”, amelyeket a tolmácsok gorillának neveztek, bizonyára nem azok voltak, sőt nem is csimpánzok, hanem valószínűleg páviánok. Gorgadas néven is emlegetik, amiből azután Zell Thomas arra következtetett, hogy az ókori gorgoja tulajdonképpen gorilla volt. 1847-ben Savage angol misszionárius már pontosabb híradást küldött a félelmetes és a csimpánzt messze túlszárnyaló gorilláról. Erős csontlécekkel ellátott koponyájáról rajzokat is készített. E rajzok, valamint az ugyanezen évben Bristolból kapott két koponya alapján írta le azután a nagy anatómus, Owen az állatot Troglodytes savagei néven. Ugyanabban az időben – valószínűleg Wilson amerikai misszionárius által – juthattak e majomról adatok Amerikába is, ahol Troglodytes gorilla néven írták le. 1856-ban a gorilla révén híressé vált Du Chaillu került Gabunba, és a gorillára vonatkozó ismereteket élénk fantáziával bővítette.

Az állatfajok neveinél előfordulhat tautonímia, azaz lehet megegyező az első és a második tag, így alkották a gorilla latin szaknyelvi nevét is (Gorilla gorilla).

♦ A gorilla Közép-Afrikában élő emberszabású majom. 100–180 centiméter magas, kb. 200 kilogramm. Egész talpával lép a földre, nem csupán a külső szélével, mint a többi majom. Fülei a csimpánzénál kisebbek és az emberéhez hasonlóbbak. A gorilla nemzetség fejlődési vonala mintegy 7 millió éve vált külön az emberekétől (és a csimpánzokétól). Két faja a nyugati gorilla ’Gorilla gorilla’ és a keleti gorilla ’Gorilla beringei’. A nyugati gorillák Nyugat- és Közép-Afrika trópusi esőerdőiben élnek Nigériától Kongóig, míg a keletiek Közép- és Kelet-Afrika egyes területeinek (Kelet-Kongó, Ruanda, Uganda) esőerdeiben. A gorilláknak természetes ellenségük nincs, még a fiatalokra is csak a krokodilok és a leopárdok lehetnek veszélyesek. Kisebb családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb hím vezet és védelmez. A rájuk leselkedő legnagyobb veszély élőhelyük pusztulása és a vadászat („bushmeat”), amely a világméretű kampány ellenére is virágzik.

A hegyi gorilla ’Gorilla beringei beringei’ a keleti gorilla három alfajának egyike. Közép-Afrikában két területen, két csoportban élnek. A kihalás szélén élő állatok, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a „kritikusan veszélyeztetett fajok” között tartják számon őket. Számuk az elmúlt 10 évben kis mértékben növekedett, jelenleg mintegy 740 egyed él a Virunga Nemzeti Parkban. Más gorillafajokkal összehasonlítva hosszabb és sötétebb szőrzete van, így olyan területeken is megél, ahol a hőmérséklet fagypont alá süllyed. Több időt tölt a talajon, mint bármely más főemlős, lába hasonlít az emberére. Arcán, tenyerén és talpán nincs szőr, az idősebb hímeknek a mellkasa is csupasz. A gorillák egyedi orr-rajzolatuk alapján is megkülönböztethetők. A hímek tömege általában kétszerese a nősté­nyekének, eléri a 220 kilogrammot, a gorillák közül ez az alfaj a legnagyobb. A kifejlett hímek koponyája tetején és hátulján csontos kiemelkedés van, ettől fejük kúpos alakúnak tűnik. Ehhez a kiemelkedéshez tapadnak az erőteljes rágóizmok, melyek az alsó állkapocshoz csatlakoznak. A kifejlett hímeket ezüsthátúnak is hívják, mivel koruk előrehaladtával szürkés vagy ezüstös szőr fejlődik hátukon. Hátszőrzetük rövidebb, mint testük többi részén, karjukon viszont különösen hosszú. A hátsó lábukra állt hímek akár az 1,5–1,8 méter magasságot is elérhetik, karjuk fesztávja 2,25 méter. A hegyi gorilla alapvetően a talajszinten él, négy lábon jár. Gyümölcsökért képes azonban fára is mászni, ha a fa elbírja a súlyát, és rövid távon két lábon is képes járni. Ujjízületeire támaszkodva jár, súlyát begörbített ujjainak hátulja tartja és nem a tenyere. Elsősorban növényevő; táplálékának nagy részét 142 növényfaj levelei, rügyei és növényi szárai alkotják (85,8%). Elfogyasztja a fakérget (6,9%), gyökereket (3,3%), virágokat (2,3%), gyümölcsöket (1,6%), valamint kisebb gerincteleneket is (0,1%). A hegyi gorilláknál a vemhesség ideje nyolc és fél hónap. A nőstényeknek általában 6-8 évente születik egy kölykük, 40 éves élettartamuk alatt 2–6 utódot hoznak a világra. A hímek háreme 3–4 nőstényből állhat, 40 év alatt 10–20 utódot nemzenek. Rendkívül szociális lények, viszonylag stabil, összetartó csoportokban élnek, melyeket a felnőtt hímek és nőstények közötti hosszan tartó kapcsolatok tartanak egyben. A hegyi gorillát Dian Fossey és a róla készült Gorillák a ködben című életrajzi film tette híressé.

Lásd még: majom.

gödény J. csőre alatt bőrzacskót viselő vízimadár, pelikán; Pelecanus.

A név első adata 1643-ból való: goedeny (Com:Jan. 1643), 1767-ben gődény (PPB.), 1800-ban gördöny (Márton). Alakváltozatai a népnyelvben Herman 1914: gődin | ÚMTsz.: gődiny, győtiny.

1702-ben Miskolczi, 1793-ban Grossinger népetimológiás belemagyarázással próbálta a név hangutánzó eredetét igazolni. A gödény szónak érdekes módon ugyanúgy az ótörök kotan lehet az eredete, mint a hattyú szónak. (Az oszmán-törökben a borzas gödény neve kutan, míg a csag. török nyelvben a qotan szó ’hattyút’ jelent, és a hattyút az ugor nyelvekben is hasonló szavak jelölik: osztj. koden, vog. hotan.) Vö. még: jakut kütän ’daru nagyságú madár’, oszm. kutan ’pelikán’, kirg. kïtan ’kócsag’,ujg. qodan ’vízityúk’ (TESz.). Nyelvünkbe egy ótörök *kütän alak kerülhetett, amelynek mássalhangzói zöngésültek, a szó vége pedig palatalizálódott. A török szavak megfelelői megvannak a mongolban és a mandzsu-tunguzban is.

A rózsás gödény ’Pelecanus onocrotatus’ terminus a R. lat. szaknyelvi Pelecanus roseus (Brehm) ’rózsáspelikán’ mintájára keletkezett, akárcsak a ném. Rosapelokan, or. розовый пеликан (VNAE.),ném. Rosapelikan (EL.). A madár rózsaszín árnyalatú nászruhás tollazatára utaló név.

A nagy gödény elnevezés alapja hatalmas szárnya; vö. ném. grosser Pelikan, Riesenpelikan (uo.). A MTsz. szerint Eszék vidékén batona a gödény (Nyr. 5). A borzas gödény ’Pelecanus crispus’ terminus, ahogy hasonnevei, a bodros gödény és fodros pellikán (Nom.) is, a lat. szaknyelvi név (’göndör pelikán’) és a ném. Krauskopfpelikan ’göndörfejű pelikán’ (Brehm) mintájára alkotott, a fej és nyak hátsó részén felgöndörödött borzas tollazatra utal; vö. még ném. frisierter Pelikan, fr. pélican frisé ’ua.’ (VNAE.).

Vízimadár, a szólásban: iszik, mint a gödény.

♦ A gödényfélék (Pelecanidae), hétköznapi nevükön pelikánok a madarak osztályának gödényalakúak (Pelecaniformes) rendjébe tartozó család. Trópusi, szubtrópusi és mérsékelt öveken élnek. Előfordulnak minden földrészen. A Duna-delta két gödényfaja a rózsás gödény és a borzas gödény. Mivel táplálkozásukhoz sok hal szükséges, és nem tudnak víz alá merülni, inkább a sekély tavaknál élnek. Nagy vízi madarak, közülük is a legnagyobb a borzas gödény. A legkisebb a barna gödény. A legszembetűnőbb a 25–47 centiméteres csőrük. Csőrük alatt akár 13 literes torokzacskó található, amely a táplálkozásban segíti őket.

Lásd még: pelikán.

görény J. barna szőrű, bűzmirigyes menyétféle ragadozó; Mustela putorius.

A név első felbukkanása írásbeliségünkben 1395 k.: „Gurgurío: geren” (BesztSzj.), 1429-ben Gewren szn. (OklSz.). Növénynévben 1500 k. geréntfyw (MNy. 60) és 1595-ben goereny fyu (FivK.). Ezután 1621-ben gereny (MA.), 1724-ben giriny, 1778-ban geriny (MNy. 60), 1788-ban ua. (uo. 5), 1799-ben göríny (Márton). A nyelvjárásokban MTsz.: girfing, giringy | ÚMTsz.: gërén, gërénd, gërhiny, gërim, gërin, gërind, gériny, girigy, göre, görénygy, görhin, göri, görin, görind, görön, rögény | Nyatl.: gërhíny, gëri, girin, gőriny.

Görény szavunk ótörök vendégszó, e nyelvek csuvasos rétegéből. A mai csuvasban már nincs meg, de a kirg. küzön, tuvai küzen, bask. köden ’görény, menyét’ megfelel egy hajdani csuv. *kürennek. A szó eleji k > g változásra e körből példa a gödény, güzü szó, a szóvég palatalizálódott.

A latin szaknyelvi Mustela genusnév a ’menyét, nyest’ jelentésű lat. mustela folytatója, a latin putorius fajnév a hírhedt szagra utal, a lat. putor ’büdös’ szó származéka. A görény német neve is Stinkmarder (WbZ.), azaz ’büdös nyest’.Az ang. polecat ’görény’ (EL.) név valószínűleg az anglo-fr. pol, az ófr. poule ’tyúk, csirke’ szóra vezethető vissza, arra utal, hogy az állat gyakori prédája a baromfi. A mezei görény ’Mustela eversmanni’ társneve a molnár görény, elnevezésének az az alapja, hogy főleg molnárok használták a magtárak védelmére.

Az amerikai görény (ang. skunk) bűzös nedvkilövellése nem kerülte el a biológusok figyelmét, a tudományos latin Mephitis mephitis elnevezését is ennek köszönheti, amely ’a levegő megfertőzése, gázszag vagy kellemetlen szag’ jelentésű. A csíkos bűzösborz vagy más néven csíkos szkunk a bűzösborzfélék (Mephitidae) családjához tartozó, nagyon elterjedt faj Kanadában és az Egyesült Államokban. Az algonkin indián seganku nevet vette át az angol, az állat ang. skunk neve terjedt el. A bűzös jelzőt azért kapta, mert – mint minden faja a családjának – arról híres, hogy bűzmirigyeiből undorító folyadékot spriccel szét. A keleti foltos skunk ’Spilogale putorius’ kisebb, mint a csíkos görény. A Spilogale putorius jelentése ’büdös pöttyös menyét’. A kis görény (ang. little spotted skunk, spotted skunk), kis foltos görény, tarka görény neveit azért kapta, mert márványos, fekete-fehér kabátot visel. A csíkos jelző pedig bundájára utal, feje teteje fehér, és ebből válik le két fekete csík, amely csak a farka végén találkozik újból. A homlokán fehér csík van.

♦ A közönséges görény vagy európai (erdei) görény ’Mustela putorius’ a ragadozók (Carnivora) rendjébe, a menyétfélék (Mustelidae) családjába és a menyétformák (Mustelinae) alcsaládjába tartozó faj. Alfele melletti mirigyeiből bűzös, kiállhatatlan szagú folyadékot választ ki. Szürkületi állat, rendszerint erdőkben, szántókon, lápokon fordul elő. Folyópartok oldalába vagy fák gyökere alá ásott odúkban él. A zorilla vagy csíkos görény ’Ictonyx striatus’ Afrika szubszaharai területein él. Közeli rokona a hermelinnek, a vidrának és a nyércnek.

Lásd még: vadász görény.

gőte J. farkos kétéltű gyíkszerű állat; Triturus.

A gőték a kétéltűek egy csoportjának a megnevezése. Magyar nyelvterületen a farkos kétéltűek rendjébe tartozó, inkább vízi életmódot folytató fajokra (a szárazföldi fajok elnevezése: szalamandrák), továbbá a lábatlan kétéltűek rendjének összes fajára (a gilisztagőtékre és féreggőtékre) használatos elnevezés – más nyelvterületeken azonban más-más besorolást kaphat ugyanaz a faj. Az Ambystoma mexicanum fajt például magyarul mexikói gőtének, németül mexikói szalamandrának, angolul pedig mexikói sétáló halnak nevezik.

Személynévben a gőte 1602-ben bukkan fel: Geőte (OklSz.), köznévként 1792-ben „Gőte; gyék-ſzabású állat” (SzD.). Ismeretlen eredetű szó.

1551-ben Heltai Gáspár Bibliájában a gőte neve víziborjú volt. Ez a név megőrződött a népnyelvben: 1838: vízi borjú Szatmár vidékén (Tsz.). Szólásban: iszik, mint a gőte (MTsz.). A pettyes gőte ’Triturus vulgaris’ magyar nevében a jelző arra utal, hogy olajzöld vagy barnás háta nagy, sötét, többnyire kerek foltokkal tarkított. A hasoldalon is több-kevesebb petty látható.

Latin szaknyelvi Triturus nemi neve Poszeidón fiát, Triton görög tengeri isten nevét örökíti meg, az összetételben szerepel még a gör. urá ’farok’ szó. A közönséges gőteidegen nyelvi neve is: fr. triton vulgaire, sp. triton común, or. обыкновенный тритон(VNAE.). Szaknyelvi pettyes gőte nevének megfelelője az ang. spotted newt, ném. gefleckter Molch, Streifenmolch, Warzenmolch, fr. triton ponctué (uo.). A harántfogú gőte névnémet megfelelője a Querzahnmolch (EL.). Az alpesi gőte ’Triturus alpestris’ – mint magyar és latin fajneve is mutatja, valamint ném. Bergmolch (WbZ.) neve – inkább magashegységi elterjedésű.

♦ AMagyarországon honos gőtefajok: pettyes gőte, tarajos gőte, alpesi gőte, dunai tarajos gőte, alpesi tarajos gőte; valamennyi védett faj. A pettyes gőte a kétéltűek (Amphibia) osztályának a farkos kétéltűek (Caudata) rendjén belül a szalamandrafélék (Salamandridae) családjához tartozó faj. Elterjedési területe Közép- és Észak-Európa, Franciaország középső részétől Nyugat-Ázsiáig. Magyarországon a legelterjedtebb gőtefaj, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, de az Alföldön gyakoribb. Karcsú, alig 10 centiméter hosszú, finoman tagolt testű gőte. Legfeltűnőbb ismertetőjegye a szemek között vagy mögöttük kezdődő fogazott vagy hullámos szélű, gyöngyházfényben csillogó háttaraj, amely megszakítás nélkül megy át az ugyancsak fogazott vagy hullámos farokszegélybe. Az alpesi gőtének hazánkban csak perempopulációi élnek középhegységeinkben. Mivel élete vízhez kötött, súlyos problémát jelentenek a túl korán felszáradó vízállások, illetve a kevés csapadék, valamint az erdőgaz­dálkodás.

Lásd még: tarajos gőte.

grizzly J. a barna medve egyik észak-amerikai alfaja; Ursus arctos horribilis.

Az angolban grizzly bear. A grizzly medvenév a ’szürke, szürkés, őszes’ jelentésű grizzle, grizzled (a régi ófr. grisel ’homályos’, gris ’szürke’) kifejezésből alkotott (már 1807-ben említik), és nem pedig a grisly ’szörnyű’ (< óang. grislic ’ua.’) szóból. A grizzly név tehát eredetileg arra utal, hogy ez a medve „ősz”, azaz szürke szálak vannak a szőrzetében. Azonban amikor Georg Ord természettudós a hivatalos nevet adta 1815-ben, félreértette a szót, és ’horribilis’ értelmezéssel alkotta meg a binóment, az alfaj latin megnevezését a ’szörnyű’ jelentéssel adta meg. Ez a hiba aztán állandósult, a grizzly medve tudományos neve háromtagú: Ursus arctos horribilis. Volt a magyarban is korábban hasonló elnevezése: rettentő medve (PallasLex., Brehm).

Nemzetközi szó, számos nyelvben megvan grizzly neve; vö. ang., ném., cs., holl., szlk., norv., le. grizzly, észt, or., mac. grisli, fr. grizzli (EL.) stb.

Valaha hívták a grizzlyt a régi trapperek old Ephraim ’régi Efraim’ és moccasin Joe, azaz ’mokaszin Joe’ néven. Ez utóbbi a lábnyomaira utal, amelyek nagyon hasonlítanak az indián lábbelit viselő ember nyomaira. Az angolban használatossilvertip bear társneve is.

♦ Az Ursus alnem legismertebb amerikai képviselője az egész Északnyugat-Amerikában elterjedt rettentő vagy szürke medve. Az ’Ursus arctos horribilis’ a barna medve második legnagyobb termetű, Észak-Amerikában élő alfaja, valamikor az egész nyugati részén honos volt. Száz éve még a nyílt prérin is előfordult, de a vadászat és az ember térhódítása a járhatatlan hegyekbe szorította vissza, 1975-ben már felvették a veszélyeztetett állatfajok vörös listájára. Ma már jóformán csak Alaszka Yukon tartományában és a Sziklás-hegység nemzeti parkjaiban (Yellowstone Nemzeti Park az Egyesült Államokban, Sziklás Hegység Park Kanadában stb.) vannak olyan kiterjedt területek, ahol nagyobb számban és szinte háborítatlanul él. A szürke medvéről borzalmas történeteket terjesztettek, hogy veszedelmes voltát hangsúlyozzák, a Nyugat réme lett. Egy átlagos grizzly közel 400 kilogrammos, marmagassága 1,5 méter körüli, és ha a hátsó lábaira áll, akár a 3 métert is elérheti. Roppant erős, megöli a nála 100–150 kilóval nehezebb bölényt, majd képes a tetemet hosszú kilométereken hurcolni. Főleg gyümölcsöket, bogyókat, kisebb gerinceseket eszik, de kiás egyes gumókat és gyökereket is. Naponta akár 15 kilónyi élelmet is elfogyaszt, és ebből ősz végére jelentős zsírpárnát halmoz fel a téli pihenőre.

Lásd még: medve, szürke medve.

gulipán J. szikes vizek fölfelé hajló csőrű vonuló madara; Recurvirostra.

Az ÉKsz. szerint ismeretlen eredetű. Chernel még azt írta, hogy „mint hangfestő név az Alföld parasztvadászainál közkeletű” (Nyr. 1898). Valószínűleg tényleg a madár hangját utánzó hangsorból keletkezett.

Legtöbb társneve hosszú, fölfelé hajló csőrére utal: R. 1801: kardorrú (Földi), 1841: európai kardorrú, N. csutor-orra (Vajda), N. Chernel: kardorrú gulipán, hajóorrú gulipán, felhajlottorrú gulipán, hajóorrú sneff, pörgecsőrű sneff, kaszaorrú sneff | SzegSz.: pörgeórú sneff, hajóórú snyeff. Idegen nyelvi megfelelő a ném. Säbelschnäbler ’szablyacsőrű’, N. krummschnabel ’görbecsőr’, verkehrtschnabel ’fordított csőr’ (Brehm).

A lat. szaknyelvi avocetta átvétele Földi Avozetta terminusa 1801-ben. A latin szaknyelvi szót a fr. l’avocette, ol. avosetta ’gulipán’ (KissMad.) fajnévvé tételével alkották. Vajdánál is szerepel 1841-ben. Tarka gulipán neve (uo.) tollazata színezésére utal.

♦ A gulipán a madarak osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül a gulipánfélék (Recurvirostridae) családjába tartozó faj. Európában és Ázsia középső részén honos. Lagúnák, iszapos tengeröblök, szikes tavak madara. Telelni Afrikába és Ázsia déli részére vonul. Lépegetve a sós, sekély vízben, jellegzetes csőrével kaszáló mozdulatokkal keresi táplálékát. Szikes tavak, elöntések szigetein, sziklapadkákon, víz közelében telepesen, a talajra készíti fészkét. Fészekalja 4 tojásból áll, melyen 22–24 napig kotlik. Évente egyszer rak fészket, a fiókák fészekhagyók. Március–november hónapokban tartózkodik Magyarországon, rendszeres fészkelő a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon.

guppi J. elevenszülő, 3–4 centiméter hosszú (akváriumi) hal; Lebistes reticulatus.

Nemzetközi szó a karib szigetvilágból, a trinidadi Lechmere Guppynevéből. A magyarba valószínűleg a hal ném. Guppy (WbZ.) vagy ang. guppy (EL.) neve kerülhetett át. Nemzetközi szó; vö. a ném. és az ang. nevén kívül afr., bosny., fr., dán, kat., mal., szingaléz, sv., walesi, norv. guppy, ind., ukr., mal. gupi, or.гуппи(uo.) stb.

Latin szaknyelvi Lebistes nemi neve a gör. lébesz ’edény, (víz)tartó’ jelentésű szóból alkotott. Az újabb Poecilia genusnév a guppi színességére utal. A gör.pokilia ’színesség, sokféleség’ szóból való.A latin szaknyelvi reticulatus fajnévjelentése ’hálós, háló formájú’. Érdekes a hal ném. Millionenfisch (WbZ.), ang. millions fish, barbados millions, fi. miljoonakala, fr. poisson million és afr. miljoenvis (EL.) elnevezése.

♦ A guppi vad formájának színe sötét olívazöld, a hasoldal felé ezüstös fényű. Akváriumban rengeteg változatát tenyésztik. A hímeket véletlenszerűen vörös, narancssárga, zöld vagy fekete foltok tarkítják; nincs két azonos kinézetű példány. A nőstények nagyobbak a hímeknél, színük és úszóik nem feltűnőek. A szivárványos guppi ’Poecilia reticulata’ a csontos halak osztályába, a fogaspontyalakúak (Cyprinodontiformes) rendjébe és az elevenszülő fogas­pontyfélék (Poeciliidae) családjába tartozó faj. Venezuela, Trinidad és Tobago, Guyana, Barbados környékén őshonos, de számos helyre betelepítették. Eredeti élőhelyén kedveli a félsós, tengerbe torkolló folyószakaszokat. Magyarországon több meleg vizű forrásban élnek elvadult, önfenntartó populációi (például Miskolctapolca, Eger). A legelterjedtebb akváriumi halak egyike, tenyésztése az akvarisztika külön ágazata. Az egyik legszívósabb, legkönnyebben tartható trópusi halfajta. Különösen ajánlható kezdő akvaristáknak, mert igénytelen. Akváriumi halként a nőstények 4–5 centiméter hosszúak, általában jellegtelen, szürkés színezetűek, de kivételesen jó tartási körülmények mellett akár 8 centisre is megnőhetnek. A hímek tarkák, 3–4 centiméter hosszúak. Rengeteg színváltozatban kapható a szivárványos guppi a kereskedelemben, a leggyakoribb színvariációk: piros, kék, sárga, fekete, tarka és „kobramintás”. Mivel a szúnyoglárvákat irtja, sokan ragadozónak tartják a guppit, pedig előszeretettel fogyaszt algákat is, sőt az akváriumba telepített élő növényekben is kárt tehet. A guppik elfogadják a száraz lemezes eleséget, a szárított szúnyoglárvát, de természetesen az élő táplálékot sem vetik meg (tubifex, szúnyoglárva, vízibolha). Fogságban egész évben szaporodnak. A hímek folyamatos szexuális lázban égnek, vadul hajtják a nőstényeket. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Endler-guppi (más néven törpeguppi), amely még a szivárványos guppinál is kisebbre nő, ezért egészen kis akváriumokban való tartásra is alkalmas.

guvat J. nádasokban, mocsarakban élő, hosszú csőrű, gerle nagyságú költöző madár; Rallus aquaticus.

A név 1795-ből adatolható először (KissMad.: guat), majd Földinél, 1801-ben bukkan fel a guvat és a víziguvat; a népnyelvben ÚMTsz.: guat. Az ÉKsz. és a TESz. szerint a guvat madárnév ismeretlen eredetű, Kiss Jenő – Chernel madártani leírása alapján – hangutánzó eredetét feltételezi (KissMad.). Az észt vutt neve (uo.) szintén hangutánzó.

A vízi guvat a latin szaknyelvi Rallus aquaticus és a ném. Wasserralle ’ua.’ (Brehm) részfordítása. Mivel a madár a mocsarak lakója, a jelző élőhelyére utal. Megvan más nyelvekben is; vö. ang. water rail, fr. râle d’eau, ném. Wasseralle, or. водяной пастушок(EL.) stb.

♦ A guvat a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe és a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj, költési területe Észak- és Közép-Európa, valamint Közép-Ázsia, kelet felé egészen az Amur-folyóig. Dél-Európát és Észak-Afrikát vonulás alkalmával látogatja, de már Egyiptomban a ritka téli madarak közé tartozik. Magyarországon rendszeresen és elég gyakran előforduló fészkelő madár, főleg nádasokban tanyázik, gyékényes sűrűségek, lápok és mocsarak lakója. Vonulása októberre és márciusra esik. Átvonulóban az egész ország területén előfordul, de természetesen inkább az alacsonyabb vidékeken. Kora márciusban érkezik, és későig marad itt; gyakran át is telel. Vízi rovarokkal, férgekkel, csigákkal táplálkozik, de megeszi a békákat, halakat, kisebb madarakat is.

güzü J. a háziegérnél kisebb, nála világosabb hasú mezei rágcsáló; Mus spicilegus.

A név 1395 k. bukkan fel írásbeliségünkben: „promiſcela: geзeu” (BesztSzj.), 1522-ben gwze (MNyTK. 86), 1577-ben goz(KolGl.), 1585-ben goezw (Calepinus). A nyelvjárásokban 1838: gezeő, gezö, güzü, gözsü (Tsz.) | MTsz.: güzsü | ÚMTsz.: gazsi, gezir, gëző, gezü, gezsü, gizsi, gözi, gözür, gözsi, gözsö | PallasLex.: gözü egér | Nyatl.: gözsüe | Nyr. 19: gözű | uo. 8 és 16: gözöö | uo. 7: gözű | uo. 16 és 23: gezö, göző, gözsü, güzü. Több jelentése is van a nyelvjárásokban; vö. gezö, gözü ’pocok’ (R. 1838: Tsz.; N. Nyr. 7); gezeő, gözü ’ürge’ (Nyr. 19 és 22), ’mogyorós pele’ (Nyr. 19); gözöö ’vakandok’ (Nyr. 5).

Valószínűleg ótörök eredetű; vö. tat. küse ’patkány’, hakasz, tuv. küske ’ua.’ (TESz.). A szó ­eleji k > g hangmegfelelésre az ilyen eredetű szavak között példa a gödény, görény.

Az angolban steppe mouse, a hollandban steppemuis (EL.), azaz ’sztyeppeegér’.

A késő ősszel épített „güzühordás” (lásd alább) nagysága miatt született a mondás: „dolgozik, mint a güzü”, azaz sokat dolgozik, gyűjtöget a nyáron, hogy télire sok elesége legyen. Szólásban: „Takarít magának télire valót, mint a güzü.” (Nyr. 23).

♦ A güzüegér a rágcsálók (Rodentia) rendjéhez, az egérfélék (Muridae) családjához tartozó faj, a háziegér közeli rokona. Közép-Európában, a Balkánon és Ukrajna területén honos. A gü­züegér kicsit kisebb, mint a háziegér, 60–80 milliméter hosszú. Szürke, de a hasa és lábai fehérek, farka a testhosszánál rövidebb. Hasának világosabb színe élesen elválik a hát sötétebb színétől. Szabadban a fű- és gabonafélék kalászait eszi, de rovarokkal is táplálkozik, a zárt térbe behúzódva a háziegérrel megegyező táplálékot fogyaszt. Életciklusára a tavaszra korlátozódó szaporodás, majd az együtt maradó családok közös áttelelése jellemző. Nyáron szénakazalban, faodvakban él. A tél közeledtével a csoport áttelelő helyet épít, a „güzühordást”, amelyben kb. 50 liter magot és növényi részeket halmoznak fel. A magvakat 10–20 centiméter vastag földréteggel borítják be, aminek következtében az messziről is jól látható domb.

Lásd még: egér.