Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

14. fejezet -

14. fejezet -

Tartalom

Gy

Gy

gyík J. hosszú farkú, pikkelyes testű, gyors mozgású rovarevő hüllő; Lacertilia.

A gyík szó már 1395 k. felbukkan írásbeliségünkben: „laterta: gyk” (BesztSzj.). 1405 k.: gek (SchlSzj.), 1570 k.: gÿk (ArsMed.). A nyelvjárásokban ÚMTsz.: dék, dík, gyékk, gyikk. Ismeretlen eredetű szavunk.

A népnyelvi tüzes gyik a hím fürgegyík neve (VasiSz. 1936: 3). A népnyelvi sár-gyik (Nyr. 20), sár-gyék (MTsz.) ’sárga gyík’. A pannongyík ’Ablepharus kitaibelii’ tudományos latin fajnevét a nagy botanikus, Kitaibel Pál után kapta. Az ő nevének latinosított alakja a Kitaibelius, amelynek birtokos esete a faji névben is szereplő kitaibelii alak. (A gúnyos, tréfás szemléletű gyíkleső összetétel arra utal, hogy ez az idegen származású vékony fegyver legfeljebb gyíkok ellen alkalmas).

A latin szaknyelvi nemi név a gyík lat. lacerta nevéből való. Ennek folytatója a gal., port., sp. lagarto, ol. lucertola (W.).

♦ A gyíkok a hüllők (Reptilia) osztályába és a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartozó alrend. 5 alrendág és 26 család tartozik ide. Túlnyomórészt kimondottan szárazföldi állatok, mert még a nedves helyeket is elkerülik. Testükön rendszerint világosan megkülönböztethető a fej, a nyak, a törzs, a farok és a végtagok. A különböző fajok szerint sokféleképpen változó pikkelyek tábla- vagy szemcsés, zsindely- és örvös pikkelyekre oszthatók. A gyíkok a környezet melegével tartják fenn testhőmérsékletüket, ezért elsősorban a meleget szeretik. A legtöbb gyíkfaj a trópusokon, illetve szubtrópusi éghajlaton él. Számos családjuk közül a legtöbb faja a vakondgyíkféléknek, vagyis a szkinkeknek (mintegy 1000 faj), a gekkóknak (kb. 830 faj), a leguánoknak (kb. 650 faj) és az agámáknak (kb. 300 faj) van.

Lásd még: agáma, gekkó, leguán, óriásgyík, repülőgyík, sárkánygyík.

gyöngybagoly J. épületekben fészkelő, pettyes tollazatú bagoly; Tyto alba.

A név 1793-ban, Grossingernél olvasható először. Népnyelvi neve a gyöngyös bagoly (Erdély), gyöngybagó és a fátyolos bagó (Vas m.), idegen nyelvi megfelelője a ném. Perleule, dán, norv. perleugle, sv. pärlugga, fi. helmipöllö ’ua.’, Skandináviában ’gatyáskuvik’ (KissMad.). Gyöngybagoly nevét onnan kapta, hogy tollazata hamvasan lágy, finoman „gyöngyözött”, pettyezett. A szárnyon itt-ott rozsdás, vöröses, fehér és fekete gyöngyözéssel, alul apró, sötét, helyenként fehér gyöngyözéssel és foltokkal.

A fátyolbagoly társneve a ném. Schleiereule ’ua.’ (uo.) fordítása. Lángbagoly (R. 1841: láng-bagály /Vajda/) nevét rozsdavöröses szárnyáról kapta, a terminus a R. lat. szaknyelvi Strix flammea és a ném. Flammeneule ’ua.’ (Brehm) fordítása. Sívó bagoly, sivító bagoly neve a hangjára vonatkozik; vö. ném. Schnarcheule ’horkoló bagoly’, Klageeule ’panaszkodó bagoly’ (uo.). Toronyi bagoly neve pedig arra vonatkozik, hogy a tornyok, padlások gerendázatán gunnyaszt; vö. ném. Thurmeule, Kircheneule (uo.) ’torony bagoly’, illetve ’templomi bagoly’.

♦ A gyöngybagoly a madarak osztályának bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a gyöngybagolyfélék (Tytonidae) családjába tartozik. Az Antarktiszon kívül minden földrészen megtalálható. Óriási elterjedési területén kívül többfelé is telepítette az ember, mivel kiváló rágcsálóirtó. A Kárpát-medencében a sötét mellű alfaj, a Tyto alba guttata jellemző, de hazánk déli, délnyugati területein szórványosan a fehér mellű, atlanti elterjedésű alfaj, a Tyto alba alba is fészkel, és a sötét mellű közép-európai formával kevert populációt alkot. A gyöngybagoly közepes termetű, karcsú testű, hosszú szárnyú és lábú. Szív alakú arca világos, szeme sötét. Ritkán, de megtalálták köpeteiben a hörcsögöt, a patkányfajokat, egyes pelefajokat, a kistermetű menyétféléket, sőt fiatal sünt és egyes denevérfajokat is. Lakott területeken és környékükön fészkel. Állandóan nálunk marad, s padlások zugaiban, gerendákon, fülkékben, fali lyukakban, galambdúcokban fészkel. Szívesen beköltözik templomtornyokba, elhagyott istállók, házak padlására. A faj egész európai költőterületén fogyatkozóban van. Hazánkban az 1980-as évek felmérései alapján szintén jelentősen csökkent a költőállomány.

Lásd még: bagoly, buhú, fülesbagoly, hóbagoly, lángbagoly, macskabagoly.

gyöngytyúk J. fehérrel pettyezett fekete tollú fácánféle háziszárnyas; Numida meleagris.

A név első írásos említése 1780: „Numida Meleagris. Gor-Tyuk. Gyöngy-tyúk Perlhuhn” (TESz.). A gyöngytyúkot gyöngyös fejéről, apró pöttyös, fehérrel pettyezett tollazatáról nevezték el. Gyakran vettük át az állat idegen nevét fordítással vagy részfordítással, elsősorban a németből, itt a magyar terminus tükörszó; vö. ném. Perlhuhn ’Numida meleagris’ (uo.). Hasonló összetétel számos nyelvben megvan, például észt pärlkana, holl. parelhoen, cs., szlk. perli

ka, norv. perlehøne, sv. pärlhöna (W.).

Latin szaknyelvi nemi nevében az ókor észak-afrikai Numídia birodalmának nevéből származik, származásra utaló terminus. Lat. meleagris fajneve egy argonauta, Meléagrosz nevét őrzi, akinek halála a monda szerint vigasztalhatatlanná tette nővéreit. Gyöngytyúkokká változtak, és szárnyaikat gyöngy formájú könnycseppekkel permetezték be. A gyöngytyúk (vélt) származására utal sp. gallina de Guinea, mac. indiska kokoška, port. galinha d’Angola, szárd pudda de Ìndia (W.) elnevezése.

♦ A gyöngytyúk az egyetlen hagyományos házi baromfifajunk, amely Afrikából származik. Vadon élő őse a Szaharától délre élő sisakos gyöngytyúk. A háziasított változat szinte alig különbözik vadon élő ősétől. Domesztikációja nem eredeti élőhelyén történt, hanem egy, a Földközi-tenger partvidékén élő, máig ismeretlen nép által. Amikor az ókori Egyiptomban vallási okokból betiltották a tyúktartást a Kr. e. II. évezredben, a házityúk szerepét a gyöngytyúk vehette át. Fennmaradt adatok szerint a görögöknél a Kr. e. IV. században háziállat volt. A rómaiak valószínűleg a görögök vagy az egyiptomiak közvetítésével ismerték meg. A Kr. u. I. században már a birodalom távolabbi részein is ismerték.

Okleveles emlékek szerint Magyarországon a gyöngytyúkot a XIII. században már tartották, elsősorban a kolostorokban és a főúri vadaskertekben díszmadárként. A paraszti gazdaságokban csak a XIX. század végén terjedt el, elsősorban a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon. Tenyésztésének virágkora a XX. század első fele volt, ekkor Magyarország is Európa élvonalába tartozott. Vadmadárként szállították külföldre. Tenyésztésének központja a II. világháború után a Hortobágyi Állami Gazdaság volt. Magyar gyöngytyúkfajták: Magyar parlagi gyöngytyúk, Hortobágyi hibrid gyöngytyúk, Hortobágyi kékesszürke gyöngyös.

gyurgyalag J. földbe vájt üregben fészkelő színpompás madár; Merops apiaster.

A név első felbukkanása a magyar írásbeliségben 1525 körüli: „Meerillus et Meropes – Meropes: Gÿwrgÿalagh” (MNy. 11). Nyelvjárási alakváltozata a gyürgyalag (ÚMTsz.).

Az ÉKsz. és a TESz. szerint ismeretlen eredetű, az ornitológiai leírások alapján azonban az látszik, hogy hangutánzó eredetű név, a madár gyurug-gyurug, gyur-gyur kiáltását utánzó hangsor. Ugyancsak ebből jött létre kicsinyítő képzőbokorral a népnyelvi ÚMTsz.: gyurgyóka |Chernel: gyugyóka, gyuggyóka elnevezés.

Ugyancsak hangutánzó a pirpio, piripjó (R. 1793: Grossinger), piripió (R. 1794: Nyr. 1892), piripio gyurgyalag (R. 1801: Földi), valamint a N. putypurutty (Chernel) neve. További társneve a fellegifecske (1801: uo., „már korán reggel látjuk a magas levegőégben fecske módra repülni”). Színpompás tollazatára utal a fecskekirály és a magyar papagáj, az idegen származásra a törökfecske (Herman 1986). A sárgafejű gyurgyalag terminus 1801-ből a ném. gelbköpfiger Immenhof ’ua.’ név (Földi) tükörfordítása. A gyurgyalag a Csallóközben törökfecske (1898: Nom., N. MTsz.).

♦ A gyurgyalag a madarak osztályában a szalakótaalakúak (Coraciiformes) rendjébe, a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó faj. A Pireneusi-félszigettől az Urál hegységig, illetve Kis-Ázsiától Közép-Ázsián át Kasmírig terjed élőhelye. Költ Északnyugat-Afrikában és előfordul Dél-Afrikában is. Tollazata a napfényben ragyogó színű, hasa kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga. Meleg, napsütötte domboldalakat, déli fekvésű homokbányákat, folyópartokat kedvel. Télen akár 10 000 kilométert is megtesz délre vonulva, mert táplálkozásához csak ott talál elegendő rovart.

Magyarországon elterjedt fészkelő, a középhegységek zárt erdővel borított részeinek kivételével bárhol megtelepedhet. Kedveli a meleg, napsütötte domboldalakat, a déli fekvésű homokbányákat. Az egyik legkésőbb visszaérkező madarunk, csak május első harmadában érkezik meg téli szállásáról. Ősszel korán, már augusztus második felében megkezdi elvonulását. Előtte gyakran nagy – több százas – csapatokba verődik. Néhány évtizeddel ezelőtt elsősorban a nagyobb folyók partfalaiban költött. A gyurgyalag magyarországi állománya az 1960-as években bekövetkezett állománycsökkenés után az ország legtöbb területén kismértékben emelkedett. Erről a madárról utcát neveztek el Budapest XVII. kerületében, a Madárdombon. Gyurgyalag utca Győrújbaráton is van, ahol megtekinthető a madarak költőhelye. Magyarországon 1982 óta fokozottan védett madár. A Vörös Könyvben mint aktuálisan veszélyeztetett faj szerepel.

Lásd még: méhészmadár.