Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

21. fejezet -

21. fejezet -

Tartalom

N

N

nádibika Lásd: bölömbika.

nádirigó J. nádasokban élő, sárgásbarna tollazatú énekesmadár; Acrocephalus arun­dinaceus.

1793-ban a neve nádi-veréb (Grossinger), 1801-ben nádirigó (Földi), 1841-ben nádi zenér (Vajda). A mai szaknyelvi nádirigó eredetileg nyelvjárási szó, a madár rigóhoz való hasonlósága és jellegzetes hangja alapján keletkezett. Olvasható a régebbi szakirodalomban még nádika és nádi fülemile, nagy nádiposzáta, nagy nádiveréb elnevezése (KissMad.). A nyelvjárásokban Herman 1914: rétirigó | ÚMTsz.: nádiveréb, nádivereb.

A lat. arundinaceus fajnév szintén ’nádszerű’ jelentésű (< lat. arundo, -inis ’nád’). A ném. Rohrdrossel név szintén ’nádirigó’, a ném. Drosselrohrsänger elnevezése (Brehm) ’rigó-nádiénekes’, az észt rästas-roolind ’rigó-nádimadár’ (KissMad.) jelentésű; vö. még sv. trastsångare, fi. rastaskerttunen ’rigóposzáta’ (EL.).

A latin szaknyelvi Acrocephalus genusnév a fejformára utal. Görög elemekből alkotott; vö. gör. akrósz ’hegyes’ és kephalé ’fej’.

A nádirigó két hangutánzó neve is használatos a népnyelvben, a csiviszvisz madár és a csenege (KissMad.). Az utóbbi tulajdonképpen ’csengő (madár)’ jelentésű, hiszen a cseng nyelvjárási cseneg alakjának a régies melléknévi igeneve.

♦ A nádirigó a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjéhez, az óvilági poszátafélék (Sylviidae) családjához tartozó faj. Európában és Ázsia nyugati részén honos. Nádasok lakója. Hosszú távú vonuló madár, a trópusi Afrikában telel. Csőre erőteljes, szemsávja fehér, tollazatára a sárgásbarna szín a jellemző. Rovarokkal, pókokkal, ebihalakkal és bogyókkal táplálkozik. Nádszálak közé építi mély, csésze alakú fészkét. Gyakran a fészekparazita kakukk fiókájának szorgos kis felnevelője. Magyarországon rendszeres fészkelő, áprilistól szeptemberig tartózkodik a nádasok környékén.

Lásd még: rigó.

nandu J. Dél-Amerikában élő, a strucchoz hasonló, de kisebb madár; Rhea americana.

Az egzotikus madár neve 1863-ban bukkan fel nyelvünkben: „szaladár (nandu)”, 1875-ben nandu (Kiss 1985). (A szaladár elnevezést lásd alább.)

A magyarban a ném. Nandu ’ua.’ (EL.) átvétele.A spanyolon (nandú ’ua.’ /Kiss 1985/) keresztül nemzetközi szóvá vált, a végső forrás egy dél-amerikai indián nyelv, a tupik hangutánzó njandú ’ua.’ (uo.) madárneve. Számos nyelvben használatos, vö. fr. nandon, fi., ol., ang. nandu (uo.),holl. nandoe, fr. nandou, le. nandu, or.нанду, tör. ñandú (EL.).

A nandu első magyar neve 1841: amerikai strucc (Vajda). Ez a fr. l’autruche d’Amérique ’ua.’ (uo.) átvétele. Ugyanakkor a madár társneve a németben az amerikanische Strauss (WbZ.), az oroszban is американский страус(EL.). Szintén Vajda adta a kis szaladár nevet (1841: Vajda), a strucc volt a nagy szaladár. Hanák pedig kis nyarga néven említi (1845: Hanák), a strucc nála a közönséges nyarga. A nyelvújítás korában nyilván a szalad és a nyargal igéből próbálták megalkotni e futómadár magyar nevét.

A latin szaknyelvi Rhea americana binómen egyrészt a madár élőhelyére utal, a nemi terminus pedig az ókori görögök Rhea istenének, Uránusz lányának a neve. A Rhea americanaangol társneve a common rhea, greater rhea (EL.).

♦ A nandu a struccalakúak (Struthioniformes) rendjébe, a nandufélék (Rheidae) családjába tartozó Rhea nemzetség egyetlen faja. Dél-Amerikában Bolívia, Uruguay, Paraguay, Brazília és Argentína nyílt, füves térségeinek lakója, de keresi a bokrok és a magas fű takarását. Tápláléka magvakból, rovarokból és fűfélékből áll. A dörgő hímek násztánccal imponálnak a tojóknak, és erős rúgásokkal űzik el a rivális hímeket. Egy hím több tojóval is párosodik, a nőstény egy földbe kapart gödörbe rakja tojásait. A hím egy-két tojást kitesz a fészken kívülre, hogy a ragadozó madarak ne támadják meg a fészket. Egyedül a hím kotlik. Dél-Amerikában az emberek nagy hasznát veszik a nandunak. A tollát törlőruhának használják, a bő­réből köpenyt készítenek, a húsát pedig megeszik.

naphal J. narancssárga foltokkal díszített barnás testű (akváriumi) hal; Lepomis gibbosus.

Az ÉKsz. jelentésmegadásában helytelenül szerepel az „akváriumi” állítás, a naphal ter­mészetesvízi halfajunk. Bár tényleg van akváriumhal (K.) tájnyelvi neve is a Szigetközben, nyilván kis termete, színes, díszhal külleme miatt kapta ezt a nevét. Lehet ugyan akváriumban tartani, látványos színessége és szívóssága, könnyű szelídülése miatt olykor meg is teszik, de a naphal vígan él a télen befagyó, nyáron fölmelegedő tavakban, folyókban.

A név csupán 1877-től adatolható: ragyogónaphal (Pap); a népnyelvben SzegSz.: nap­kárász | VNAE.: napsügér, napkárász | K.: nëphal, napkeszeg.

Kerek alakjára és gazdag színezetére utal a neve. Háta és oldala kékes árnyalatú olajzöld, oldalán kis barna és narancssárga foltok vannak. Hasa világossárga, úszói narancssárgák. A naphal az európai nyelvekben is hasonló elnevezést kapott; vö. ném. Sonnenbarsch, or. szolnyecsnaja rüba, ang. sunfish (Vásárhelyi),fr. poisson-soleil (EL.).A magyar ezek valamelyikének tükörszava. Hasonlóan a nappal alkotott neve többek közt az ang. sun bass, holl. zonnebaars, fr. crapet-soleil, le. bass słoneczny, port. perca-sol, peixe-sol, szlk. slnecnica pestrá (uo.).

Cifrakárász a színpompás naphal régi neve; magas, oldalról lapított teste a kárászéhoz hasonlít, de az oldalán egymást váltó narancsvörös, kék és zöld foltok csillogóvá teszik. Ikrafaló nevét kártékony tevékenységéért adták a Szigetközben: „rabulla az ikrát” (K.), az ivadékot is pusztítja.

♦ Színpompás halacska. Észak-Amerikában a Mississippi és a Nagy-tavak környékén honos. Európába betelepítéssel került, 1887-ben Franciaországba, 1890-ben Németországba. Vásárhelyi István szerint hazánkban először 1905-ben telepítették külföldről tógazdaságba. A sárdi tógazdaságból Vutskits megállapítása szerint átkerült a Balatonba, ahol 1907-ben tűnt fel először, 1912-re azonban már elszaporodott. A Balatonból a Sión át a Dunába jutott, ugyanabban az évben Baja mellett ott is megtalálták, majd a Drávából került elő. Ahol egyszer megtelepszik, onnan kiirtani szinte lehetetlen ezt a káros kis halat. Esete jó figyelmeztető a szakértelem nélküli idegen halak telepítésének veszélyére. Géczi János versében ezt olvashatjuk:

az ég vizében

úszó aranykorongot

nézi a naphal.

narvál J. jeges-tengeri cetfaj, hímjének hosszú, csavaros agyara van; Monodon monoceros.

A magyarban is meglévő név pontos megfelelője a sp., or., port. és fr. narval (VNAE.), néhány nyelvben meglévő alakváltozat az ang. narwhal, ném. és holl. narwal, perzsa nārwāl, litv. narvalas és ol. narvalo (W.). A narvál név skandináv eredetű szó; vö. dán nahrval, izlandi nahvalr, tulajdonképpen ’halott-bálna’. Az ang. narwhal forrása az ónorv. náhrval. A névadási szemlélet háttere az állat sápadt, halványszürke, foltos színe.

A hím állat felső állcsontjából két fog nő ki vízszintesen előre. A bal oldali fog agyarrá fejlődött, amely akár 3 méter hosszú is lehet. Az agyaras cethal (merthogy ilyen neve is van) szarvára, pontosabban az egyetlen szarvára utal, akárcsak a lat. monoceros fajnév, valamint a m. agyaras narvál, tengeri egyszarvú, az ang. sea-unicorn, fr. licorn, monoceros, or.единорог, ném. Einhorn, See-einhorn, Einhornwal (uo.) terminus. A németben tehát ugyancsak ’egyszarvú’, ’tengeri egyszarvú’ és ’egyszarvú bálna’ a neve.

A narvál első tudományos leírója – a máig érvényes Monodon monoceros néven Carl von Linné volt (1758). A latin szaknyelvi binómen mindkét tagját görög elemekből alkotta (< gör. mónosz ’egy’ és odúsz, odóntosz ’fog’, illetve gör. mónosz és kérasz ’szarv’), a narvál szarvára utal.

♦ A narvál vagy tengeri egyszarvú az egyetlen ismert tengeri emlős, amely agyarat visel. 3,5–5 méter hosszú, 0,8–1,6 tonna tömegű. A cetek (Cetacea) rendjéhez, a narválfélék vagy fehérdelfinfélék (Monodontidae) családjához tartozó Monodon nem egyetlen faja. Az északi sarkkörhöz a legközelebbi cetfaj, az északi-sarki vizekben, Észak-Oroszország, Észak-Alaszka és Észak-Kanada partjai előtt, valamint Grönland és a Spitzbergák közelében, a Davis-szorosban, a Novaja Zemlja környékén fordul elő. Fogazata eltér a többi cetféléétől abban, hogy felső bal állkapcsában hatalmas, belül üres, vízszintesen előre álló agyara van. Agyarának feladata az érzékelés, az agyar közepén végigfutó idegpályából tízmillió idegvégződés tör a fog felszínére. Ezek segítségével érzékeli a víz hőfokát, sótartalmát, a halrajok jelenlétére utaló szerves maradványokat.

Mivel az eszkimók igen nagyra értékelik a narvál agyarát, még mindig vadásznak rá. A Jeges-tenger kanadai területén évente körülbelül ezer narvált ejtenek el. Húsát és zsírját ugyancsak nagyra becsülik. Korábban jóval többet zsákmányoltak, mert az „egyszarvú” agyarnak cso­datevő erőt tulajdonítottak. Ezeket a fogakat már az ókorban is ismerték és megbecsülték. A középkorban értéke felért az aranyéval. A bayreuthi levéltárban, a Plassenburgban még a XVI. században is rendkívüli ritkaságként őriztek négy narválagyarat. A szász választófejedelem egy alkalommal 100 000 tallért fizetett egyetlen agyarért. Még a XVIII. század végén sem hiányoztak a gyógyszertárakból, és némelyik orvos még akkoriban is írt fel gyógyszerül égetett narválport.

nóniusz J. nyugodt természetű, kiváló magyar (ló)fajta.

A napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világos pej anglo-norman mént is, amelyet 1816-ban a me­ző­hegyesi ménesbe vittek. Ennek Nonius nevéből származik a számos nyelvben meglévő fajtanév. Ez a mén lett Nonius Senior, a fajta „ősapja”. 17 éven át volt tenyésztésben, 79 mén és 122 kancacsikó született utána.

♦ A nóniusz Magyarországon, Mezőhegyesen kitenyésztett, törvényben védett lófajta. Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes. Elsősorban fogatlóként és igáslóként kiváló. A korábban megrendezett távhajtási versenyeken állóképességét és mozgáskészségét mindannyiszor bizonyította. Munkakészsége páratlan. Két típusa alakult ki, a nagyobb testű, jórészt fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi. Ma talán a legkedvezőbb helyzetben van lófajtáink közül, mert régi nagy ménesei megmaradtak, eredeti kancacsaládjai fellelhetők.

A mezőhegyesi ménes egész Európa legrégibb állami birtoka, 1785-ben II. József rendelete alapján alapították. A Noniustól fedezett kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. 1850 körül a nóniusz fajtává alakult, 200-as kancaállományán kívül a tájfajta körzete is egyre erősödött. Az 1920-as években az ország fedezőmén-állományának 20%-a nóniusz volt. A II. világháború után a nóniusz mint katonaló elvesztette szerepét, és főleg az Alföldön mint igásló vált kedveltté. 1961-ben a mezőhegyesi nóniusz-törzsállomány jelentős részét áthelyezték a Hortobágyra – sziki nóniusz. Fajtafenntartását az 1989-ben alakult bajai Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület végzi. A fajta nagyobb létszámú tenyészetei: Ménesbirtok Kft. (Mezőhegyes) és Génmegőrző Közhasznú Társaság (Hortobágy).

Lásd még: .

nutria J. Dél-Amerikában honos patkányféle rágcsáló; Myocastor coypus.

1879-től adatolható a magyarban: „Nutriabőrök: Nutriafelle” (TESz.). A nutria nemzetközi szó a spanyol nutria nyomán, ez a ’vidra’ jelentésű népi latin nutria átvétele. Számos európai nyelvben megvan; vö. ném., sp., ol. nutria (TESz.), ang., fr., le. nutria, blg., or. нутрия, szln. nutrija (EL.), az amerikai spanyolok elnevezése szerint is nutria a Myocastor coypus.

A nutria társneve a hódpatkány, illetve a mocsári hód. Ezeknél az elnevezéseknél a névadási szemlélet háttere az állat fogazata, nagy, széles, kiálló, vörhenyes sárga metszőfogai ugyanis a hódéira emlékeztetnek.

♦ A rágcsálók (Rodentia) rendjébe és a nutriafélék (Myocastoridae) családjába tartozó egyetlen faj, a legnagyobb rágcsálók egyike, mérete csaknem a vidráéval vetekszik. E nevezetes prémes állat hazája a mérsékelt éghajlatú Dél-Amerika nagy része. A Baktérítőtől délre fekvő országok majd mindegyikében általánosan ismeretes. Elterjedési köre az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceán partjaiig terjed, s ezt a magas hegység sem szakítja meg. Tömött bundájának meglehetősen hosszú és puha a szőrzete, amelynek alapját rövid és puha, csaknem vízhatlan gyapjúszőr alkotja, s erre borul rá a hosszabb, puha, gyönge fényű fedőszőr. Főként a csöndes vizek mellékén párosan él a nutria, s azokat a helyeket választja ki, ahol a növényzet buja tenyészete olyan tömött lepellel vonja be a vizek tükrét, hogy az állatot is megbírja. Minden pár 1 méter mély és 40–60 centiméter széles üreget ás magának a parton, amelyben az éjszakát, s néha a nap egy részét is tölti. Értékes bundájáért serényen vadászták, a múlt század elején évenként mintegy 1,5 millió bőr került a kereskedelembe.