Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

23. fejezet -

23. fejezet -

Tartalom

O, Ó

O, Ó

ocelot J. a párduchoz hasonló, de kisebb dél-amerikai ragadozó; Felis pardalis.

Nemzetközi szó, az indián nahuatl nyelv ocēlōtl (W.) szavából származik, amely eredetileg a jaguárt (Panthera onca) jelölte. A francián keresztül terjedt el az európai nyelvekbe; vö. ro., fr., ang., ném., le., kat. ocelot, fi. oselotti, or.оцелот, sp. ocelote ’ua.’ (uo.).

Régebbi társneve a magyarban a párducmacska összetétel. Az ocelot előfordulási területén a helyi portugál és spanyol nyelvben több elnevezése is ismeretes: jaguatirica (Brazília), jaguarete (Paraguay, Argentína), tigrillo (Ecuador), cunaguaro (Venezuela), manigordo (Costa Rica, Panama)(uo.).

♦ A ragadozók (Carnivora) rendjében a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj. Chile kivételével minden dél- és közép-amerikai országban előfordul, elterjedésének déli határa Észak-Argentína, északon pedig Texas és Arizona. Bundája alapvetően homokszínű, számos fekete folttal, amelyek a hátán és a fejrészen vízszintes csíkokká állnak össze, és a farkon is nagyon sűrűek. A has alja piszkosfehér-krémszínű. Testhossza 65–100 centiméteres, a farok 30–45 centiméter hosszú. Magányosan élő, territoriális állat. Szagjelzésekkel kommunikál, így jelöli ki birodalma határait, és adja az ellenkező neműek tudtára, ha kész a párzásra. Főleg éjszaka aktív, ekkor vadászik. Bár jól mászik fára, elsősorban a talajon kutat rágcsálók, oposszumok, mókusmajmok, hangyászok, hüllők és más kis és közepes termetű állatok után.

Az 1980-as években az ocelotnak már az azték időkben nagyra értékelt bundája ismét divatba jött, ekkor évente 200 000 állatot pusztítottak el. A másik véglet az volt, hogy az alap­vetően vad és kiszámíthatatlan természetű fajt házi kedvencként próbálták tartani. A hatásos védelemnek köszönhetően ma már biztosítottnak tűnik a szép bundájú állat jövője.

okapi J. afrikai állat, a két zsiráfféle egyike; Okapia johnstoni.

Az okapi neve a Belga Kongóban élő bennszülöttek o’api ’ua.’ elnevezéséből ered. Először Henry Morton Stanley hallott róla a kongói Ituri esőerdő felfedezése közben a helyi törzsektől, de tévesen atti néven örökítette meg a nevét. Az okapi nemzetközi szó, az angol révén számos nyelvbe bekerült; vö. ang., bre., hv., fr.,ném., ind., mal., or., szerb,szua., sv., tör. okapi és kat., port., walesi ocapi, illetveszlk. okapia ’ua.’ (EL.).

Latin szaknyelvi fajneve pedig felfedezőjének, Brit Közép-Afrika gyarmati tisztviselőjének, Sir Harry H. Johnstonnak nevét őrzi. Sir Johnstont Stanley leírása ragadta meg, egy új faj felfedezése reményében 1899-ben maga is expedíciót vezetett Kongóba. A wambutti törzs tagjai meséltek neki a barna, szamárra hasonlító, csíkos lábú állatról, és megtudta igazi nevét is. Biztos volt benne, hogy egy erdei zebrát fedezett fel. Két, Mbeni belga erődjéből szerzett csíkos bőrdarabot 1900-ban sikerült eljuttatnia a londoni Zoológiai Társasághoz. Ekkor jelentették be, hogy új fajt találtak, elõször még Equus johnstoni néven. Az Equus nemi név azt mutatja, hogy eleinte az okapit lófélének hitték. Ugyan Johnstonnak az okapi lábnyomait is megmutatták, mivel az egy párosujjú patástól származott, ő nem hitte el, hogy az általa felfedezett „erdei zebrákhoz” tartozott volna. Eközben Karl Eriksson, Fort Mbeni parancsnoka szerzett egy teljes bőrt és két koponyát, Johnston továbbította ezeket Londonba, ahol a koponyákból sikerült megállapítani, hogy valójában inkább erdei zsiráfról van szó, mintsem erdei zebráról. A tudományos leírást végül Philip Lutley Sclater készítette el.

♦ Az okapi rejtőzködő, erdei életmódot folytat. Az egyik legkésőbb felfedezett nagy testű afrikai vad. Ősi típusú zsiráf, a harmadkorban élt zsiráfősökhöz sokban hasonlít a csontozata és életmódja, ezért az élő kövületek közé sorolják. Bizonyíthatóan csak a Kongó-medence sűrű esőerdőiben él a szabad természetben, de elképzelhető, hogy a szomszédos Uganda, Szudán, Közép-afrikai Köztársaság és Kamerun határvidékén is megél. Az 500–1000 méteres tengerszint feletti magasságot kedveli. Testének hossza mintegy 2–2,5 méter, marmagassága pedig 1,5 méter körüli. Testtömege 200–250 kilogramm. Nyaka hosszabb ugyan a kérődzőkre jellemzőnél, de nem közelíti meg a zsiráfét. Az okapi szarvai a zsiráféihoz hasonlóan bőrrel borított képződmények, némileg hátrahajlanak, és hosszuk nem haladja meg a 15 centimétert. Minden lábán egy-egy szagtermelő mirigy található, amely minden egyes lépésnél váladékot választ ki. Vizelettel és nyakuk fákhoz dörzsölésével jelölik ki birtokaik határait. Leveleket, gumókat és hajtásokat fogyasztanak, étrendjükben kb. 100, emberre általában mérgező növényfaj szerepel. Az ásványi anyagokat az itatóhelyek közelében található, vöröses, kénes, sós agyagból pótolják.

Bár korábbi elterjedési területéről kipusztult, és jelenlegi életterében is eléggé elszigetelt populációi élnek, a faj meglehetősen gyakori a vadonban. Egyetlen természetes ellensége a leopárd. A Természetvédelmi Világszövetség ezért nem tekinti veszélyeztetettnek, bár hosszú távon az illegális vadászat és az esőerdők kiirtása fenyegeti. 1992-ben hozták létre a Kongói Demokratikus Köztársaságban az Okapi Vadrezervátumot, amelyet 1996-ban felvettek az UNESCO Világörökség listájára.

olló J. 1. kecskegida. 2. őzgida. 3. zergeolló.

Igen régi, ma tájnyelvi szavunk. Már első latin–magyar szójegyzékeinkben olvasható, 1395: „capriolus: eз olo” (BesztSzj.), 1405 k. „wз ollo” (SchlSzj.). Ezután 1430 k. „kechyka allo” (SchlGl.). Alakváltozata a népnyelvben ÚMTsz.: óló.

Ótörök eredetű szavunk; vö. csag. oγlaγ, oszm. oğlak, kirg. ulaq, alt. ūlaq ’kecskegida’ (TESz.). A török szó a ’valakinek a fia’ jelentésű oγul származéka. (A kecskegida olló nevéből névátvitellel keletkezhetett a külső hasonlóságon alapuló szerszámnév, az olló szavunk.)

Lásd még: kecske, őz, zerge.

oposszum J. macska nagyságú, erszényes ragadozó emlős; Didelphys.

Az oposszum név nemzetközi szó az angol opossum nyomán, forrása az amerikai indián opassom. Számos nyelvben megvan, pl. ang. opossum, ném. Opossum ’Didelphis’ (EL.).

Az oposszum társneve az erszényespatkány (Brehm). Az amerikai oposszumnak a nyelvújítás korában a csecsiszákos (Szóm.) nevet adták, ami körülbelül csecsszopót jelent.

♦ Az emlősök osztályának, az elevenszülő emlősök (Theria) alosztályának és az erszényesek (Marsupialia) alosztályágának oposszumalakúak rendjét, és az egyetlen abba tartozó családot, az oposszumfélék családját jelenti. A késő krétakor óta ismertek megkövült csontmaradványaik. Az oposszumok hasonlítanak legjobban az ősi erszényesekre, így igazi élő kövületeknek számítanak az emlősök között. Legfeljebb a házimacska nagyságát érik el, de sokszor ennél kisebbek, egér nagyságúak. Törzsük meglehetősen zömök, fejük előrefelé határozottan hegyesedő. Farkuk többé-kevésbé szőrös, de a végén csupasz, kapaszkodó farokká alakult. Hátsó lábaik hosszabbak az elsőknél, mancsuk ötujjú.

orangután J. barnásvörös színű, Borneo és Szumátra őserdeiben élő emberszabású majom; Pongo pygmaeus.

1783-tól adatolható a magyarban: urang utang, majd 1794-ben orang-outang, 1798-ban urangután ’emberszabású majom’ (TESz.).1799-ben orángotáng (Fábián), 1896-ban orang-után (PallasLex.).

Német jövevényszavunk; vö. ném. Orangutan, R. orangoutang ’ua.’ (TESz.). Az orangután nemzetközi szó a maláj órang-útan ’erdei ember’ nyomán, az európai nyelvekbe a holland orang oetang közvetítésével jutott. A magyarított Brehm még így ismertette: „Az orang Ázsiában Borneo és Szumatra szigetén él. Teljes neve orangutang.” Számos egyéb nyelvben megvan; vö. ang. orangutan (W.), fr. orang-outan, norv. orangutang, szlk. orangutan bornejský, sp. orang-után (EL.).

♦ Az orangután az embertől legtávolabb álló emberszabású majmok neme. Fejlődési vonala (Ponginae alcsalád) mintegy 14 millió éve vált el a többi emberszabásúétól (Homininae és Dryopithecinae alcsaládok). Az indonéz bennszülöttek félték és tisztelték, egyes törzseknél a férfiasság próbája volt egy kifejlett hím legyőzése kézitusában. A leletek tanúsága szerint régebben egész Délkelet-Ázsiában elterjedt, napjainkra Borneó és Szumátra szigeteire szorult vissza. Az orangután a legnagyobb testű fán élő állat. Karjai igen hosszúak, karfesztávolsága közel 2,5 méter. Testét hosszú, vörös szőrzet borítja. Gyümölcsökkel, elsősorban fügefélékkel táplálkozik. Étrendjét kisebb rovarokkal, gerincesekkel, tojással egészíti ki. Az orangután az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj. A vadászat, az illegális állatkereskedelem mellett főleg élőhelyének pusztulása fenyegeti. Az orvvadászok megrendelésre szállítják a vadon fogott orangutánkölyköket, anyjukat rendszerint megölik. 1900-ban még mintegy 300 ezer orangután járta a vadont; számuk 1971-re 4500 alá csökkent. Az aktív védelemnek, visszatelepítő programoknak köszönhetően jelenleg mintegy 25 ezer orangután élhet a két szigeten, többségük Borneón.

Lásd még: majom.

óriásgyík J. 2–3 méter hosszú gyík; Varanus komodoensis.

Az összetétel gyík utótagja arra mutat, hogy a gyíkok rendjébe tartozó faj, mégpedig a ma ismert legnagyobb termetű gyíkféle, ez az alapja óriás jelzőjének.

Társneve a komodói sárkány, komodói óriásgyík és a komodói varánusz. Ezek a nevek, akárcsak latin szaknyelvi komodoensis fajneve, az óriásgyík élőhelyére utalnak.

♦ A pikkelyes hüllők rendjében (Squamata) a gyíkok alrendjébe (Sauria) tartozó varánusz­félék család (Varanidae) egyik legismertebb faja. A legkésőbb felfedezett varánuszfaj, csak 1912-ben írták le először az európai zoológusok. Természetesen a bennszülöttek már régóta ismerték ezeket a „szárazföldi krokodilokat”. Az óriásgyík az indonéz szigetvilág lakója. Hosszúsága általában 2,5–3 méter, testtömege pedig 100 kilogramm. A komodói óriásgyíkok között számon tartanak egyet Komodón, amely több mint 4 méter hosszú és kb. 90 centi magas. Ragadozó állatok, harapásuk végzetes, mert szájüregükben olyan kórokozó baktériumok élnek, amelyek a sebből a vérbe jutva pár napon belül vérmérgezést, majd halált okoznak. A megharapott vad még el tud menekülni a gyík elől, de pár nap múlva elpusztul, amit a gyík kivár. 2007 elején az egész világsajtót bejárta az a hír, hogy a komodói sárkányok képesek a szűznemzésre, amint ez a londoni és a chesteri állatkertekben világra jött utódokról kétséget kizáróan bebizonyosodott.

Lásd még: sárkánygyík, varánusz.

óriáskígyó J. Dél-Amerikában honos, 5–6 méter hosszú kígyó; Boa constrictor.

A világ egyik legnagyobb kígyója, összetett nevében méretére utal az óriás jelző. A ném. Riesenschlange ’ua.’ (W.)szó szerinti megfelelője.

Társneve a piton, a gör. püthón szóból származik, ez annak az óriási sárkánykígyónak a neve volt, amelyet Apollón terített le Delphoiban. A piton terminus számos nyelvben megvan; vö. sp., gal., mac. pitón, bosny., tör., szln., or. piton, dán, fi., le., sv. pyton, ang., holl., ném., fr. python, ol. pitone ’ua.’ (W.) stb.

♦ Az óriáskígyófélék vagy boafélék (Boidae) a hüllők (Reptilia) osztályába, a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe és a kígyók (Serpentes) alrendjébe tartozó család. A valódi boák (Boinae) alcsaládba 5 nem és 28 faj tartozik. A világ leghosszabb kígyója címet egy kockás piton ’Python reticulatus’ kapta, amelyet 2003-ban fogtak Szumátra szigetén. Hossza 48 láb 8 hüvelyk, azaz csaknem 15 méter, tömege 446 kilogramm. A kígyó jelenleg az indonéziai Kendal állatkertjében él, ahol kutyákkal etetik. A korábbi rekordtartó kockás piton 32 láb hosszú, és 402 font súlyú volt – a Guiness Rekordok Könyve szerint.

Lásd még: anakonda, boa, kígyó.

oroszlán J. Afrikában és Dél-Ázsiában élő, macskaféle nagy ragadozó állat; Leo leo.

Igen korai felbukkanású írásbeliségünkben oroszlán szavunk, helynévben már 1247-től (Wruzlausmunustura /TESz./), 1256: Orozlanus (OklSz.) adatolható. Köznévként 1448 k.: „nemcзak farkason De es oroзlanÿon” (JókK.), majd 1469: franciscus orozlaÿn szn. (MNy. 57), 1595: orozlianios szn., 1774: oroszleányok, 1788: oroszlány (TESz.), 1889: araszliány (Nyr. 18). A nyelvjárásokban ÚMTsz.: araszlán, araszlány, oroszján, oroszlëjány.

A magyar oroszlán név megfejtésére számos kísérletet tettek. A Czuczor–Fogarasi-szótár például még az oroz igéből vezeti le a szót: „orozlán, orozlány, (or-oz-la-an) fn. tt. orozlán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. … Mi e szónak eredeti jelentését illeti, legvalószínűbb, hogy nevét ezen állatnak ragadozó (orzó) tulajdonságától vette, ámbár azt is lehetne gyanítani, hogy az ordít igével áll fogalmi viszonyban … orozlán annyi volna, mint orozló, részesülő az elavult orozol (ragadoz) törzsöktől.”

Valójában azonban jövevényszó a honfoglalás előtti időkből. Ótörök eredetű szavunk; vö. ótör., mong., ujg., csag. arslan; perzsa ārslān, arslān, aşlān; urdu arslān, tat. arїslan, csuv. arəslan, mandzsu arsalan, tör. aslan, kirg. arsїlan v. arїstan v. arstan, kun astlan ’oroszlán’. Idetartozó még a baskír, karakalpak ariszlan ’ua.’ (TESz.), az. aslan, kazah arıslan, krími tat., mong. arslan. A tőmagánhangzók arisz- > orosz- alakulásához hasonló történt boszorkány (< tör. basïrqan) szavunkban. Két részből állnak a török nyelvi szavak, -lan utótagjuk a ragadozó vadállatokra alkalmazott ótörök végződés, lásd pl. jılan v. yılan ’kígyó’ (jıl- / yıl- ’kúsz-’), kaplan ’tigris’, sırtlan ’hiéna’. A török arsїlan eredetét Zaicz Gábor a ’vörösessárga’ jelentésű török *arsїl melléknévvel valószínűsíti. Ezzel a jelentéstársítással – az oroszlán bundájának színével kapcsolatban – párhuzamra találunk az óind nyelvekben: tamil ari ’zöld, sárga, barna, sárgásbarna, őzbarna szín’, illetve ’oroszlán’, arimá ’oroszlán’ (< ’vadállat; nagyság, erő’), arijéru ’hím oroszlán’, szanszkrit hari, harit ’színnév’, illetve ’oroszlán’ stb.

Binominális latin szaknyelvi Leo leo nevét tautonímiával alkották, a gör. λέων, lat. leō ’oroszlán’ (W.) szóból való. A CzF. szótár szerint világos az összefüggés a gör. λεων, mely más árja nyelvekbe is átment, és a λεία ’zsákmány, préda’, továbbá a ληστης’rabló’ között. Mindenesetre az ókori görög/latin név folytatója többek közt az oroszlán ófn. lewo, leo, kfn. löuwe, leu, óporosz laūws, ném. Löwe, ol. leone, ang., fr. lion, holl. leeuw, cs., bosny., or., szlk., szln. lev, port. leão, sp. león (W.) neve. Etimológiai összefüggés állapítható meg az állat indi sinh, ind., mal., thai singa, kannada singha, khmer seung, lao sing, sing-too és szua. simba (uo.) neve között.

♦ Az oroszlán a macskafélék (Felidae) családjába tartozó emlős. A tigris után ez a legnagyobb termetű és legelterjedtebb nagymacska. Fekete-Afrika jelentős részén, főleg a fás területeken fordulnak elő, de megtalálhatók a félsivatagos és bozótos területeken is. Korábban az európaiak mértéktelen vadászata miatt Afrika oroszlánállománya megcsappant, és egyes alfajok, mint a fokföldi oroszlán, ki is pusztultak. Ma a legtöbb oroszlán Közép-Afrika és Dél-Afrika országaiban él (Botswana, Angola, Mozambik, Zambia, Kongó). Ennél kisebb a kelet-afrikai és a kevéssé ismert nyugat-afrikai oroszlánpopuláció.

Az oroszlán visszatérő jelkép volt a királyi és lovagi címerpajzsokon, főként Nagy-Britanniában. Csehország, Srí Lanka nemzeti zászlaján és címerén egyaránt megjelenik. A kínai művészetben is gyakran megjelennek, annak ellenére, hogy soha nem éltek Kínában. A kínaiak úgy hiszik, hogy megóvja az embert a gonosz szellemektől, innen ered a kínai újév oroszlántánca, amellyel távol tartják a démonokat és a szellemeket. Nincs még egy olyan állat, amelynek több figyelmet szenteltek volna a művészetben és az irodalomban. Már a kőkori barlangrajzokon is látható, és 130-szor fordul elő a Bibliában.

Lásd még: berber oroszlán.

oroszlánfóka J. az északi tengerekben élő, nagy testű fóka; Eumetopias jubatus.

Testének igen nagy méretéről kapta összetett nevének előtagját. Az oroszlánfóka terminus szó szerinti megfelelője az ang. sea lion, fi. merileijona, fr. lion de mer, ném. Seelöwe, ol. leone marino, port. leão marinho, or. морской лев, sp. léon de mar ’ua.’ (EL.).

♦ A dél-amerikai oroszlánfóka ’Otaria flavescens vagy Otaria byronia’ az emlősök osztályának ragadozók rendjéhez, a fülesfókafélék (Otariidae) családjához tartozó Otaria nem egyetlen faja, Chilében, Peruban, Uruguayban és Argentínában honos. A hímek súlya 200–350 ki­logramm, hossza pedig elérheti a 2–2,5 métert. Ragadozó állat. A kaliforniai oroszlánfóka ’Za­lophus califor­nianus’ még nagyobb. Csendes-óceáni fókafaj, amely kiválóan alkalmazkodott az emberek közel­ségéhez. Csapatai gyakran láthatóak kikötők, mólók közelében. Mivel rendkívül intelligens, a vízi bemutatók kedvelt szereplője. A faj, mint neve is mutatja, a Kaliforniai-félsziget és a Kalifor­niai-öböl övezetében fordul elő leginkább, a párzási időszakban az állomány zöme ezen a tájon él.

Lásd még: fóka.

orpington J. nagy testű, fehér tollazatú (tyúk)fajta.

Ez a számos előnyös tulajdonsággal rendelkező tyúkfajta az angol Orpington város nevéről kapta elnevezését.

♦ Az orpington nagy testű angol tyúkfajta, amelyet a XIX. század végén az Orpingtonban élő William Cook tenyésztett ki. Kiállításon először 1886-ban mutatták be. Erős csőre, egyszerű taraja van. Nagy húshozamú, sokak szerint az orpingtonleves nem hiányozhat egyetlen színvona­lasabb angliai vendéglő étlapjáról sem. Tojáshozamuk évi 180 db körüli. Nyugodt és szelíd fajta.

Lásd még: házityúk, tyúk.

orrszarvú J. nagy testű, orrán szarvszerű tülköt viselő páratlanujjú patás állat.

A régies kifejezéssel rinocérosz a homloka közepén fejlődő egy vagy két kisebb-nagyobb szaruképződményről kapta orrszarvú elnevezését. Az orrszarvú név megfelelője többek közt a ném. Nashorn, észt ninasarvik, fi. sarvikuono, blg., bosny., fehérorosz, szbhv., mac., or., szln. nosorog ’ua.’ (W.).

A nyelvújítás korában az ősorrszarvúnak a hornyolt szarutlanócz, a szarvatlan ősorrszar­vúnak a szarutlanócz nevet adták. A régiségben: „Ott láttam tengeri lonak a fogát, melynek az agyara két arasztnál nagyobb volt” (TörtT.).

A két afrikai faj, a szélesszájú orrszarvú ’Ceratotherium simum’ és a keskenyszájú orrszarvú ’Diceros bicornis’ közkeletű elnevezései – a fehér és a fekete orrszarvú – nyelvi tévedésen alapulnak. Mindkettő egyedei a szürkés, esetleg vörösesbarna különböző árnyalatait „viselik”, túlnyomórészt az élőhelyükön lévő talaj színe függvényében, ahonnan magukra szedik a port vagy sarat. A dél-afrikai búr telepesek holland nyelven „széles”-nek (wijd) nevezték a szé­lesszájúakat, amit az angol telepesek fehérnek (white) értelmeztek. A keskenyszájú fajta megkülönböztetésképpen kapta a fekete jelzőt nevében. Érdekes, hogy a búroknak a holland nyelvből kialakult mai afrikaans nyelvébe is bekerült ez e téves megkülönböztetés, és már ők is elsősorban fehérnek (wit) és feketének (swart) nevezik a két fajt.

Az orrszarvúfélék hímjét, nőstényét, illetve kicsinyét a bika, tehén és borjú szavakkal jelöljük. Sokszor vettük át az állat idegen nevét fordítással vagy részfordítással, elsősorban a németből, illetve az angolból; vö. fehér orrszarvú, ang. white rhino.

♦ Az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) öt ma élő nagy testű, afrikai vagy ázsiai páratlanujjú patás fajt tömörítő rendszertani család. A növényevő orrszarvúk jellemzője a nagy méret, a homlokon nőtt szaruképződmény, az igen vastag, kemény bőr, valamint a kiváló hallással és szaglással párosuló viszonylag gyenge látás. Elsősorban ez utóbbi tulajdonságuknak tudható be agresszív viselkedésük, az indiai orrszarvú ’Rhinoceros unicornis’ több emberrel végez évente Nepálban és Indiában, mint a tigrisek vagy a leopárdok. A gyapjas orrszarvú ’Coelodonta antiquitatis’ az orrszarvúfélék családjának kihalt faja, amely mintegy 400 000 éve jelent meg a pleisztocén kori Eurázsiában és az utolsó jégkorszak (Würm) végével tűnt el, hozzávetőleg 10 000 éve. A jégkorszak emberének kortársa volt, az ősemberek vadászták, és a barlangok falán ábrázolták. A mai orrszarvúakhoz hasonlóan két hatalmas tülke volt, ám hosszú, tömött szőrzetet viselt a hideg ellen, és a mai rokonainál mélyebben hordta fejét. Tömege 2–3 tonna között lehetett.

Lásd még: rinocérosz.

orsóhal J. ingola.

Az orsóhal, orsófark terminus a régiségben elsősorban a Zingel streber neve volt, 1590: orso farku hal (SzikszF.), 1673: orsófarkú-hal (Com:Jan. 1673), 1702: orsó-hal (Miskolczi), 1729: orsó farkú hal ’ua.’ (HalK.). Először csak 1794-ben bukkan fel az orsó-hal a Petromyzon fluviatilis neveként (Grossinger). Ezután 1799: orsóhal (Fábián), 1801: ua. (Földi), 1830: ua. (Reisinger), 1884: orsóhal ’Petromyzon fluviatilis’ (Nyr. 13). A népnyelvben sem ’ingola’ jelentéssel adatolt (pl. MTsz., HalK., SzegSz., NéprÉrt., NéprKözl. 4, Gyurkó, ÚMTsz., K.).

Beke Ödön (Hal. 33) a ném. Spindelfisch ’bucó’ halnévvel veti össze. Azonban nem tükörfordításról van szó, hasonló szemléletű mindkét név, az alakleíró terminus szemléleti háttere a jelölt halak hengeres teste. A kárpukr. orsov, orsov-gol ’bucó’ (Vladykov) a magyarból való.

♦ Az ingolafélék a halaknál fejletlenebb, kígyószerű gerinces fajcsoport. A folyami ingola legfeljebb félméteresre nő, és 100 gramm súlyt ér el. A Dunában és magyar mellékfolyóiban ott­honos.

Lásd még: ingola.