Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

31. fejezet -

31. fejezet -

Tartalom

U

U

ugartyúk J. pusztákon, homokos lapályokon élő, éjszaka futkosó és röpködő, rovarokkal, férgekkel stb. táplálkozó madár; Burhinus oedicnemus.

A madár ugartyúk neve csallóközi nyelvjárási név volt korábban, szaknyelvi fajnévvé Chernel István tette. Minden bizonnyal tükörszó, a ném. N. Brachhuhn ’ua.’ (Brehm) fordítása. A szlovákban is az ’ugar’ megfelelőjével alkották a nevét, vö. szlk. ležiak úhorový (EL.). A névadási szemlélet háttere a madár élőhelye volt.

Az összetétel ugar előtagja ’műveletlenül meghagyott vagy szántott állapotban pihentetett föld’, illetve ’elvadult föld’. (Mint a tespedés, műveletlenség jelképe szerepel Adynak A magyar ugaron című versében.) Szláv eredetű szó; vö. blg., szbhv. ugar, szlk. uhor ’ugar, parlag’. Ezek a szláv ugoreti ’leég’ igével kapcsolatosak, eredetileg tehát az égetéssel nyert (szántó)földet jelentették.

Az ugartyúk nyelvjárási társneve a szintén élőhelyére utaló parlagisneff (Chernel), pal­lagisneff (Nom.). Az ugartyúk a Tiszántúlon túzoksneff (R. 1898: Nom.; N. MTsz.). Két madárnévvel alkotott elnevezés (túzok + sneff ’szalonka’). Az Alföldön N. homoksneff (uo.), homoki tyúk (Herman 1914) neve használatos, anémet nyelvjárásokban is megvan a Sandhuhn ’ua.’(Nyr. 1911) tükörszó. Herman Ottó valószínűleg ebből fordította.

♦ A ugartyúkfélék (Burhinidae) a madarak osztályának a lilealakúak rendjébe tartozó családja. 2 nem és 9 faj tartozik a családba. Az ugartyúk Dél-Európa, Délnyugat-Ázsia és Észak-Afrika homokos, szikes, erdős területein él. Tollazata homokszínű, sötétebb mintázattal. Testéhez képest nagy feje és nagy, sárgás szeme van. Rovarokkal, sáskákkal és bogarakkal táplálkozik, de a gyíkokat és apró rágcsálókat is megeszi. A földre, sekély mélyedésbe rakja fészkét. Fészekalja 2–3 tojásból áll, melyen 26–27 napig kotlik mind a két szülő. Fiókái fészekhagyók. Magyarországon rendszeres fészkelő, rövid távú vonuló.

Lásd még: házityúk, tyúk.

ugrifüles Lásd: nyúl.

uhu J. nagy fülesbagoly; Bubo bubo.

Az uhu madárnév viszonylag késői felbukkanású, csak 1822-től adatolható: „A’ Bagolyoknak külömbféle nemeik vagynak… az Uhu legnagyobb az ö nemekböl” (TESz.). 1840: puhu-bagoly (MTsz.); a népnyelvben uo.: buhu, búhú. Tehát inkább nyelvjárásokban használatosak mássalhangzós kezdetű alakváltozatai. Hangutánzó eredetű szó, a huhog tájnyelvi uhog alakváltozatából. Az uhu szinonimája a szintén hangutánzó buhú.

Atautonímiával képzett lat. szaknyelvi Bubo bubo binómenjelölte madáresetében igen nagy a hasonlóság a különböző nyelvek elnevezései között, szinte minden magyar névváltozatnak akad idegen nyelvi megfelelője; vö. lat. bubo, észt uhuu, baj.-osztr. Buhu, Puhu, port. bufo, ro. buhă, or. puga

u, R. ném. Huhu (KissMad.), ném. Buhuo (VNAE.),ném. Uhu, sp. buho, tör. puhu, fi. huuhkaja (EL.).

A nagy uhu idegen nyelvi megfelelője a ném. Grosshuhu (KissMad.), a R. lat. szaknyelvi Bubo maximus (TermtudKözl. 1887). Ezeknél még jóval korábbról adatolható – szintén hangjával kapcsolatos – nevei: 1533: Ordeito madar és a buegheto madar (Murm.), 1590: ordito madar, ordito bagoly, boegetoe madar (SzikszF.), 1604: ua. (MA.), 1702: huholó bagoly (Miskolczi), 1708: huhogó bagoly (PP.). A legnagyobb európai bagoly, ezért Fábiánnál 1799-ben nagy fülesbagoly, Földinél 1801-ben fejes bagoly, Vajdánál 1841-ben nagy suholy, 1887-ben nagy bagoly, nagy uhu (TermtudKözl.), 1889-ben Chernelnél nagy bagó, nagy füles bagó.

♦ Az uhu vagy nagy fülesbagoly ’Bubo bubo’ Európában és Ázsiában él. Kerüli az emberi településeket, a nehezen megközelíthető sziklás, szakadékokkal szabdalt területeket kedveli, amelyeket elszórt fák borítanak A legnagyobb bagolyfajok egyike. Éjjeli ragadozó, nappal sziklarésekben, fák üregében pihen. Madarakon és kisebb emlősökön kívül nyulakat is zsákmányul ejt. Az uhut használják vadászatra.

Lásd még: bagoly, buhú, fülesbagoly.

unka J. jellegzetes mély hangú, szemölcsös bőrű kisebb béka; Bombina bombina.

Viszonylag késői jövevényszavunk, csak 1821-től adatolható: „A’ Békák: … a’ Tüzes-Béka, az Unka” (TESz.). A palócoknál a kunka ’kis fekete béka’ (Nyr. 22).

Az unka név a ném. Unke ’ua.’ átvétele, a szóvég hangrendi kiegyenlítődéssel alakult ki. A tudósok által átvett név elterjedésében bizonnyal szerepe volt annak, hogy a szó emlékeztet e béka hangjára. Volt is a régiségben unkog igénk. 1871-ben írta Márton József Képes könyvében: „varangyos béka unk-féle hangot hallat” értelmezését. 1837-ből való adat a R., N. ung ’vízi béka’ (MTsz.).

Ezzel függ össze atautonímiával képzett lat. szaknyelvi Bombina bombina binómen is, mely az unka jellegzetes mély hangjára utal; a lat. bombus (< gör. bombosz) ’tompa, mély hang’ jelentésű, a bombinator az ilyen hang kibocsátója.

A népnyelvben tüzes biéka a vöröshasú unka (VasiSz. 1936: 3). A vöröshasú unka aném. Rotbauchunke ’ua.’ (EL.) tükörfordítása.

♦ Az unkafélék (Bombinatoridae) a kétéltűek osztályába és a békák (Anura) rendjébe tartozó család. Az unkákat dobhártyájuk hiánya és általában hallószervük fejletlensége, korong alakú, egész lapjával odanőtt nyelvük, keresztcsigolyájuk erősen kiszélesedett haránt nyúlványa, a keresztcsonthoz csak egy ízfejjel erősített farcsíkcsont és háromszögletű szembogaruk jellemzi. Hátulsó lábuk ujjait úszóhártya köti össze, az elülső lábak ujjai szabadok. A vöröshasú unka ’Bombina bombina’ Európában honos. A növényzettel sűrűn benőtt, gyorsan felmelegedő vízfoltok lakója. Magyarországon síkvidékeken és a dombvidékeken is gyakori, de a középhegységeinkben is előfordul.

Lásd még: béka.

uszkár J. hosszú, selymes fehér, fekete stb. szőrű, rendszerint különlegesen nyírt kisebb kutya(fajta).

A kutyafajta neve 1815-től adatolható: uszkár (NyÚSz.). Nyelvújítási szóalkotás az úszkál igéből, mivel ez a fajta jól úszik, s eredetileg vízi vadászatra tenyésztették ki.

A németben van is Wasserhund, azaz ’vízi kutya’ neve. A ném. Pudel név a ’pocsolya’ jelentésű Pfudel, Pfütze szóból ered, az ang. poodle szintén. A pudli név megfelelője az ang. poodle, puudeli, holl. poedel, ném., le., sv. pudel, or. пудель(W.).

♦ Az uszkár az FCI által elismert, francia kutyafajta. Számos kinológus próbálta az uszkár eredetét meghatározni, több-kevesebb sikerrel. A kutatásokból az szűrhető le, hogy valószínűleg különböző vadászkutyák és bozontos szőrű juhászkutyák keverékéből alakult ki. Az eredetileg nagy termetű uszkárt vízből való apportírozásra és vadászatra tenyésztették ki, de voltak apróbb változatai is, ezek az európai nemesi családok kedvelt háziállatai lettek. Az első olyan festmények és feljegyzések, amelyek a mai uszkárhoz nagyon hasonló kutyafajtát örökítenek meg, a XVI. század elejéről származnak. A fajta a XVIII. században már nem csupán vadászkutyaként, hanem ölebként is igen elterjedt volt. Németországban az uszkár tenyésztésének alapjait a Deutsche Pudel Klub megalapításával tették le, 1896-ban Münchenben. Manapság az uszkárt társállatként tartják, igazi családtag válik belőle. A kutyasportokban, így az agilityben és a flyballban, illetve a trükkös elemekben gazdag dog dancing-ben is nagy sikereket ér el.

Lásd még: kutya.