Ugrás a tartalomhoz

Állatnevek enciklopédiája

Rácz János

Tinta Könyvkiadó

34. fejezet -

34. fejezet -

Tartalom

Z

Z

zebra J. a lóval rokon, fehér-fekete csíkos afrikai állat; Equus zebra.

Az állatnév 1793-tól adatolható: „Lókörmüek, a’ ló, szamár, tzebra”, majd 1795-ben zebrának,1801-ben zébrák, tzébra (TESz.).

Nemzetközi szó az állat portugál zebra (W.) nevének nyomán. Végső forrása ismeretlen, de a legvalószínűbb az afrikai bennszülött nyelv. A magyarba a német Zebra ’ua.’ (uo.) közvetítette. Számos nyelvben használatos; vö. ang., bosny., tör., szbhv., szlk., szln., blg., cs., dán, héb., holl., ind., kat., le., gör., ném., ol., or., port. zebra, fr. zèbre, gör. ζέβρος, norv., sv., észt sebra, sp. cebra ’ua.’ (uo.).

Gyakran vettük át egy-egy állat idegen nevét fordítással vagy részfordítással, elsősorban a németből; vö. alföldi zebra, ném. Steppenzebra ’Equus burchellii’, valamint hegyi zebra, ném. Bergzebra ’Equus zebra hartmannae’.

A latin szaknyelvi binómen a lat. equus ’ló’ és a zebra összetétele. A zebra ’párhuzamos csíkokkal megjelölt gyalogátkelőhely’ jelentése humoros névadás, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket a fekete-fehér csíkozás miatt nevezik így.

♦ A zebrák a lófélék családjába (Equidae) tartozó emlősök, Közép- és Dél-Afrikában ős­honosak. Legjellegzetesebb ismertetőjegyük a fekete-fehér csíkos mintázat. Ezek a fejen, a nyakon és a törzsön függőlegesek, míg az állat farán és lábain vízszintesek. Az alföldi zebra ’Equus quagga’, hivatalosan ’Equus burchelli’ a legelterjedtebb faj, tizenkét alfaja létezik Dél- és Kelet-Afrikában. Délnyugat-Afrikában él a hegyi zebra ’Equus zebra’. Fényes bőre van, hastájéka fehér, és csíkjai keskenyebbek, mint az alföldi zebrának. A Grévy-zebra ’Equus grevyi’ a legnagyobb, egyenes sörénnyel és hosszú, keskeny fejjel, mely megjelenését öszvér­szerűvé teszi. Etiópia, Szomália és Észak-Kenya félszáraz füves vidékén él. Kísérletek folytak a zebrák kiképzésére mind lovaglási célra, mind igás állatként való használatra, egyrészt ennek újdonságértéke miatt, másrészt azért, mert a zebrák ellenállóbbak a lovaknál az afrikai betegségekkel szemben. Ámbár mindkét célra könnyen betaníthatók voltak, túl érzékenyek, és a zebraöszvérek vagy zebroidok (keresztezések valamelyik zebrafajta és a ló vagy szamár között) előnyösebbnek bizonyultak a tiszta vérű zebráknál. Angliában Lord Rothschild gyakran használt zebrákat kocsihúzásra. 1907-ben Rosendo Ribeiro, a kenyai Nairobi első orvosa használt zebrát lovaglási célra, azzal látogatta a betegeket. Horace Hayes Points of the Horse című, 1899-ben megjelent művében összehasonlította a különböző zebrafajták használatát.

zebu J. a szarvasmarhával rokon, púpos hátú állat; Bos indicus.

Neve nemzetközi szó, a francia révén terjedt el; vö. fr., ang. zebu, ro. zebu ’ua.’ (W.). A zebu vagy taurin szarvasmarha ’Bos primigenius taurus’ társneve a púpos szarvasmarha, indicus szarvasmarha. A púpostulok nevet a háta elején lévő púp alakú zsírcsomóról kapta. Az Afrikában honos zebu szanga ’Bibos africanus’ néven ismeretes.

♦ A házi-szarvasmarhák genetikai állományuk alapján két alfajba sorolhatók. Az Ázsia nagy területén elterjedt úgynevezett „brahman” típus vagy zebu, a Bos primigenius indicus. Dél-Ázsiából, az indiai szubkontinensről származik, őse a kihalt ősbölény ’Bos primigenius’. Jellemző a zsíros púp a vállán. Mintegy 75 ismert fajtája van. A púpostulok a bizontulkok (Bibos) nemébe tartozó tulokfaj. A mi szarvasmarhánkhoz hasonlít, ezért sokan tévesen a házi-szarvasmarha fajváltozatának tartják. Szarvai feltűnően rövidek, fülei hosszúak és lelógók. Indiában, Dél-Kínában és Japánban honos. Könnyen párosodik a házi-szarvasmarha fajtákkal, amelyekkel a zebuk szaporodásra képes korcsokat nemzenek.

Lásd még: szarvasmarha.

zerge J. sziklás hegységekben élő, gyors, ügyes mozgású, a kecskéhez hasonló kérődző állat; Rupicapra rupicapra.

Szenczi Molnár Albert Dictionarium Ungarico–Latinumjában havasi bak néven szótározta 1604-ben. A zerge állatnév 1722-ben bukkan fel írásbeliségünkben: „az öregbik [fia] is nem lévén nála kivetett zerge” (Nyr. 88). Növényneves összetételekben 1790: zergetarkőr(Nyr. 85), 1807: ua. (MFűvK.), 1807: zerge(uo.), 1897: zergevirág(PallasLex.).

Bizonytalan eredetű szó, végső soron a török nyelvekből ered; vö. csag., tuvai särgä, kazár serkä, karakalpak särkä, üzb. serka ’kecskebak’ (TESz.), ám nem tudjuk biztosan, melyik nyelv közvetítésével jutott a magyarba. A zerge gidájának régi neve a zergeolló.

A latin szaknyelvi Rupicapra rupicapra nevet tautonímiával alkották; a lat. rupes ’szikla’ és a lat. capra ’kecske’ összetételével. Élőhelyére, valamint kecskéhez való hasonlóságára utal, ’sziklakecske’ jelentésű.

♦ A zerge a párosujjú patások rendjéhez, a tülkösszarvúak (Bovidae) családjához és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj. Testfelépítése kecskeszerű. A téli szőrzet finom gyapjúszőrökből alakul ki, ami nagyon jól melegít. A marján és a farán a meghosszabbodott szőrök izgalmi állapotban felborzolódnak. Ez a közismert és a vadászok körében kedvelt „zergetoll”, amely a szarvaknál is jobban áhított trófea. Mindkét nemre jellemző a hátrafelé hajló szarv, amely más tülkösszarvúakkal összehasonlítva vékony, felálló, többé-kevésbé kampós. A szélsőséges élettérhez különösen a lábai alkalmazkodtak. Nagyon erős ízületei, erős izomzata és hosszú, hátul széles, előrefelé keskenyedő patája van, mely tapadókorongként „ragad” az aljzathoz. Élőhelyének magvát a törpefenyők zónája képezi. Nyáron a zergék innen vonulnak a meredek hegyoldalakra és a hegyi legelőkre. Télen a völgy felé, az erdőzóna felső részébe vándorolnak. Élőhelyük így 800 és 2500 méteres magasság között ingadozik.

Lásd még: olló.

zöldike 1 Lásd: compó.

zöldike 2 J. a pinttyel rokon, kis, sárgászöld énekesmadár; Chloris chloris.

1799-től adatolható: zöldike (Fábián). 1801-ben zoeldike (Földi), 1793-ban még zöld-pinty (Grossinger), 1841-ben – nyelvújítási szóalkotással – zöldike kupály (Vajda). Nyelvjárásainkban ződi, zöldi (KissMad.). A Székelyföldön a ződike ’vmi zöldes-szürke madár’ (MTsz.).

A madár neve beszélő név, zöldes tollazatára utal. A zöldike fő színe sárgás olajzöld. Meg­felelője a lat. szaknyelvi Carduelis chloris, sv. grönfink, észt rohevint, cs. zvonek zelený (KissMad.),ném. N. Grünvogel (Brehm), Grünling, Grünfink (WbZ.),ol. verdone, ang. greenfinch, or.зеленушка, sp. verderón ’ua.’ (EL.).Van a magyar népnyelvben is gréli, krédling neve a ném. Grünling (WbZ.) alapján.

Szintén a madár színére utal a zöldiketautonímiával alkotott latin szaknyelvi Chloris chloris binominális neve. A gör. chlorósz ’zöld, sárga’ szóból származik.

Népnyelvi neve még a harangocska, lőrike, rütyü (KissMad.).

♦ A zöldike a madarak osztályában a verébalakúak rendjébe és a pintyfélék családjába tartozó faj. A hideg, északi részeket kivéve, egész Európában, Ázsia egy részén és Észak-Afrikában is fészkel. Életmódja elsősorban fákhoz köti, de nem csak erdőkben él. Az ember közelségét is jól viseli. A magevőkre jellemző kúpos csőre van. A kifejlett hím élénkzöld, a tojó színe tompább, szürkébb. A zöldike fára épített fészke fűszálakból, mohából, gyökérszálakból készül, és a szülők tollpihékkel bélelik. Évente rendszerint két fészekalj nő fel, az első április–májusban, a második a június–júliusi időszakban. Egész Magyarországon gyakori, rendszeres fészkelő. Ahol kendert termelnek, ott néha érzékeny károkat okozhat. A veteményeskertekben is kellemetlenné válhat, de ezt a kártételét helyrehozza a rengeteg gyommag elpusztításával.